Közéleti Kávéház
2007. december havi programja
2007. december 1. szombat 11 óra REÖK Palota
SAJTÓFOTÓKIÁLLÍTÁS MEGTEKINTÉSE TÁRLATVEZETÉSSEL
Vendég: Németh György fotógráfus
Háziasszony: Szabó Mária tanár


2007. december 3. hétfő 17 óra Hotel Forrás, Szent-Györgyi Albert terem (Szent-Györgyi Albert u. 18-24.)
"SZEGED NOBEL-DÍJASA"
Emlékező est. A megemlékezés kezdéseként, a Szent-Györgyi A. u. 38. számú házon
a Közéleti Kávéház koszorúját elhelyezi Gál Viktor acolitus
és Szondi Ildikó, a Közéleti Kávéházi Estek főszerkesztője
Az est vendégei:
Bagdi Sándor főiskolai docens
Benedek György, az ÁOK dékánja
Dux László orvos-biokémikus
Forster Tamás kardiológus
Kahán Zsuzsanna onkológus
Kiss Ernő, a Bálint Sándor Művelődési Ház igazgatója
Marton János könyvtárigazgató
Molnár József. mikrobiológus
Péter László, Szeged Város díszpolgára
Szombathelyi Árpád festőművész, tanár
Tandi Lajos, a Szeged folyóirat főszerkesztője
Venetianar Pál akadémikus, biokémikus
Közreműködik: Dobos Kati, a Szegedi Nemzeti Színház művésze
Házigazda: Szalay István, a Szegedi Közéleti Kávéház Kuratóriumának elnöke
Az est szervezői: Bálint Katalin, a Szegedi Közéleti Kávéház szervező-fotógráfusa
Karkas Mihályné mecénásfelelő


2007. december 3. hétfő 17 óra SZTE Rektori Hivatal, Aula (Dugonics tér 13)
Az ÉTER Közhasznú Egyesület estje
PREVENCIÓ AZ ÉTELALLERGIÁBAN
Előadó: Dr. Tiszai Andrea Klinikai főorvos gasztroenterológus
Start csomag a Túlélésre c. kiadványunk és
Dr. Bardócz Zsuzsa és Dr. Pusztai Árpád nagy sikerű könyve:
"A genetikailag módosított élelmiszerek biztonsága"
megvásárolható és megrendelhető!
További információ a 30/7479027


2007. december 3. hétfő 18 óra SZTE ZMK Kisterem
A hallgatók koncertje Liszt-Bartók-Kodály műveiből a Kodály év tiszteletére
Műsor a Liszt Ferenc Társaság Szegedi Csoportja
szervezésében a
Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának
Fricsay Ferenc Hangversenytermében, a Dómban, és Darmstadtban (Németország)
A belépés díjtalan.


2007. december 3. hétfő 18,30 Millenniumi Kávéház
A RÉZFÚVÓS HANGSZEREK LISZT FERENC MŰVEIBEN
Házigazda: Pleskonics András újságíró
Vendég: Nyíri Ferenc harsonaművész, Szegedi Szimfonikus Zenekar


2007. december 3. hétfő 19 óra Honvéd-téri Református templom
A GÁVEL TESTVÉREK ADVENTI KONCERTJE
Házigazda: Szegedi Református Egyetemi Gyülekezet


2007. december 3. hétfő 19 óra Aranytíz Teátrum, Budapest (V. ker., Arany János utca 10.)
TENNESSEE WILLIAMS: ÜVEGFIGURÁK
Az előadás, mely idén nyáron a nagyszebeni Ars Hungarica fesztivál
meghívott vendége volt, újra látható Réti Barnabással, Halász Melindával,
Simó Zsófival és Pinczés Attilával a főszerepekben!
Az emlékek drámája egy szétszakadt családról; lelkekről, melyek
törékenyek, mint az üveg; sorsokról, melyek sosem találkozhatnak igazán.
Anyai küzdelemről, lázadásról, vágyakról egy változó világban és
igazságról, az illúzió kellemes látszata mögött.
Tennessee Williams, az "elveszett lelkek írója" első világsikere, melyet
olyan művek követtek, mint A vágy villamosa vagy a Macska a forró
bádogtetőn, szívhez szólóan szomorkás, mégis nagyszerű humorral megírt,
ízig-vérig színpadi történet, mely újra közönség elé kerül.
Jegyfoglalás/rendelés: a 70/931-2979-es számon!
További infók: http://www.negyednegyszinhaz.hu


2007. december 4. kedd 17 óra SZTE Állam- és Jogtudományi Kar II. sz. épület Rákóczi tér 1. fsz. Tárgyaló
MÍTOSZTALANÍTÁS III.
"A szerelemről és más démonokról"
(A nő és a férfi mítoszai)
Vendég: Ökrös Tamás grafológus, magántanár


2007. december 4. kedd kb. 21.30. Kisszínház (Horváth M. u.)
ELŐADÁS UTÁNI BESZÉLGETÉS - LEAR KIRÁLY
Vendég: Zsótér Sándor rendező
Beszélgetőtárs: Erdélyi Eszter drámapedagógus
Házigazda: Maláj György programszervező


2007. december 5. szerda 16 óra Somogyi-könyvtár
SÉTA A "BÁBA" KÖNYVEK KÖZÖTT
Betűvetés Könyvesbolt (Szeged, Pulcz u. 14.)
Házigazda és beszélgetőtárs: Dr. Majzik István a Bába és Társa ügyvezető igazgatója-könyvkiadó
Beszélgetőtárs: Borsi István tanár
A bemutatón résztvevők ajándékot kapnak


2007. december 5. szerda 18 óra Assam teaház (Dugonics tér 11.)
VENDÉGÜNK SPÍRÓ GYÖRGY
Beszélgető partnere Dr. Darabos Enikő irodalomkritikus
Az előadás ingyenes.
Asztalfoglalás: 06-62/311-440, e-mail: assamteahaz@invitel.hu


2007. december 6. csütörtök 15 óra Somogyi-könyvtár, Gyermekkönyvtárában
Könyv a Télapó puttonyából
VILÁGJÁRÓ
Versek Bobó könyvéből című gyermekvers-kötetét bemutatja
Czilczer Olga költő,
A könyvet a Zrínyi Ilona és a Táltos Általános Iskola tanulói illusztrálták.
Helyszíni könyvvásárral


2007. december 6. csütörtök 17 óra Dóm Hotel (Bajza u. 3-6)
A HÉT ESEMÉNYE
Vendégek: aktuális meghívottak
Házigazda: Oláh Zoltán, a Délmagyarország újságírója


2007. december 6. csütörtök 20:00, Millenniumi Kávéház
FILMVETÍTÉS: VÉRES GYÉMÁNT (Blood Diamond, 2006)
A film olyan gyémántok történetét járja körül, amelyeket a háború sújtotta zónákban bányásznak,
és amelyek eladásából származó összeggel a hadviselést finanszírozzák.
A legjobb színész és a legjobb mellékszereplő Oscar-díjára jelölt filmet Edward Zwick rendezte,
a főbb szerepekben Leonardo DiCaprio és Jennifer Conelly láthatók.
A belépés ingyenes!


2007. december 7. péntek 17 óra Korona Szálló (Petőfi S. sgt.4.)
A FESTŐMŰVÉSZET JELENE ÉS JÖVŐJE
A Kena szilikon művészfesték alkalmazása
Vendégek: Kesztyűs Ferenc háromszoros Nemzetközi ezüstérmes művésztanár
Dr. Nagy József Kossuth - díjas vegyész professzor
Házigazda: v. Szilágyi Árpád a Magyar Kultúra Lovagja


2007. december 8. szombat 16 óra Népművészeti bolt (Somogyi u. 17.)
HAGYOMÁNYOS NÉPI AJÁNDÉKOK
Vendégek: Gulyás Mária csuhéfonó
Palotás Erzsébet mézeskalács készítő
Háziasszony: Kincses Györgyné üzletvezető


2007. december 10. hétfő 18 óra Port Royal Étterem (Szeged, Stefánia 4.)
"Ahhoz, hogy hatékony és sikeres legyen, egy menedzsernek a lehető legteljesebb mértékben
meg kell értenie annak a csoportnak a céljait és célkitűzéseit, amelyet irányít.
Tudnia kell tolerálni és javítani azokat a gyakorlati teljesítményeket és haladást,
amelyre csoportja és annak tagjai képesek lehetnek. Mindig törekednie kell arra,
hogy csökkentse az örökkön létező szakadékot
az ideális és a gyakorlati között. " L. Ron Hubbard
Hogyan tudjuk sikeressé és eredményessé tenni az üzleti életet?
Tájékoztató előadás vállalkozóknak, üzletembereknek, minden érdeklődőnek
Előadó: Tóth Imre, a WISE Közép- Európai Elnöke
Belépés: Ingyenes
További info: www.wise.hu


2007. december 10. hétfő 18 óra Nemzeti Klub,
A Független Városi Szövetség Magyar Egyesület Klubhelysége (Szent-Györgyi Albert u 2.)
MAGYAR JÖVŐKÉP?
Vendég: Vona Gábor a Jobbik elnöke
Beszélgetőtárs: Bene Gábor
Házigazda: Apró Juhász János Független Városi Szövetség Magyar Egyesület elnöke, önkormányzati képviselő


2007. december 10. hétfő 19:00, Dugonics tér
Az Amnesty International szegedi csoportja megemlékezést szervez az Emberi Jogok Világnapja alkalmából.
Gyertyagyújtással és az Amnesty International gyertyás jelképének megformázásával
hívjuk fel a figyelmet az 1948. december 10-én elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában foglaltakra.


2007. december 11. kedd 16 óra Somogyi-könyvtár
CZIHÁKI VIKTÓRIA: REJTÉLYES ÉS CSODÁLATOS IGAZSÁG
Gyógyítás kézrátétellel?
Házigazda és beszélgetőtárs: Dr. Majzik István a Bába és Társa ügyvezető igazgatója-könyvkiadó


2007. december 11. kedd 17 óra SZTE Állam- és Jogtudományi Kar 3. emelet Társalgó (Tisza Lajos krt.54.)
"HISTORIA EST MAGISTRA VITAE"
A jogtörténet helye a mai jogrendszerben
Vendég: Dr. Antal Tamás az SZTE ÁJTK tudományos munkatársa
Háziasszony: Enigma festőművész (joghallgató)
Beszélgetőtárs: NORA újságíró


2007. december 12. szerda 16 óra Somogyi-könyvtár
TALÁLMÁNYI ÚJDONSÁGOK BEMUTATÁSA
Videovetítéssel egybekötött beszélgetés
Előadó: Huszár András Feltaláló DEFURE Elnökhelyettes.
Háziasszony: Darvas Anna Nyugdíjas Tanárnő.
Vendég: Nacsa Mihály Feltaláló DEFURE Elnök,
Vásárhelyi Lajos Feltaláló DEFURE vezetőségi tag.
Előadásuk: Fizikai porlasztás,
Hőtermelő berendezés
15 30 Órától tájékoztatást tartunk a feltalálás iránt érdeklődőknek.
Szeretettel várunk mindenkit főleg az ifjúságot, ajánlatunk az alábbiak
Új Feltaláló jelöltek segítése, találmányhasznosítóknak új technológia betanítása.


2007. december 12. szerda 18 óra Novotel Hotel, Lechner terem (Maros u. 1.)
AMERIKÁBÓL JÖTTEM, OTT IS KÉK AZ ÉG
Gárdián Gábor gordonkatanárral, a közismert zenésszel, mint íróval beszélget
Miklós Péter történész.
Közreműködik: Kis Kata rádiós műsorvezető


2007. december 13. csütörtök 17 óra Zrínyi Ilona Általános Iskola (Mérey u. 3.)
A SZEGEDI MŰVÉSZKLUB ESTJE
Vendég: Balogh József plébános
Beszélgetőtárs: Polner Zoltán költő
Házigazda: Dr. Majzik István a Bába és Társa ügyvezető igazgatója-könyvkiadó
A Szegedi Szépírás 2008. januári számának bemutatása


2007. december 14. péntek 17 óra SZTE Gyógyszerésztudományi Kar (Eötvös u. 6)
JUHÁSZ GYULA ÖRÖKSÉGE
Emlékműsor halálának 70. évfordulója alkalmából
Közreműködnek: Dr. Kovács Miklós ny. főiskolai tanár
Dr. Sipka Rózsa tanárnő
Kapócs János középiskolai tanuló
Vízi Imre főiskolai hallgató
Vízi Orsolya középiskolai tanuló
Házigazda: Varga Ferenc ny. középiskolai tanár


2007. december 16. vasárnap 15 óra Nemzeti Klub,
A Független Városi Szövetség Magyar Egyesület Klubhelysége (Szent-Györgyi Albert u 2.)
ŐSTÖRTÉNETI SZABADEGYETEM
A Közéleti Kávéház előadássorozata a Független Városi Szövetség - Magyar Egyesület Nemzeti Klubja szervezésében
Előadó: dr. Hajdu Katalin (Budapest):
Rejtélyek Jézus szülőföldje és származása körül
(Ásatáson a Biblia földjén)
Milyen családba született Jézus? Volt-e zsinagógája Názáretnek?
Mit ír az Ásóval a Biblia nyomában c. könyv Jerikóról? Kik és honnan jöttek Palesztina őslakói, a filiszteusok,
akik mintegy 300 éven át a zsidó törzsek legveszélyesebb ellenfelei a filiszteus népek voltak?
Vajon kapcsolatban állhatnak-e a filiszteusok a jászokkal?
Milyen következtetéseket vonhatunk le a legújabb palesztinai régészeti feltárások eredményeiből?
Az említett kérdések megtárgyalásához teológiai, régészeti és őstörténeti ismeretek szükségesek.
Dr. Hajdu Katalin, a MBE magánegyetemének tanára nemcsak elméleti tanulmányokat folytatott,
hanem gyakorlati tapasztalatokkal is rendelkezik:
2007. júliusában részt vett a palesztinai Tel-es Safi, a Bibliai Gáth erődváros feltárásán.
Kutatásainak fő területe a bibliai filiszteus nép története és kora.
Eddigi publikációi: Jászok-e a filiszteusok?, A filiszteusok kora, A filiszteusok története.
Hajdu Katalin előadása a Szentföld történetének és Jézus földi életének rövid bemutatása után
a legfrissebb régészeti eredményekről számol be.
Nyári palesztinai munkájáról látványos felvételek is készültek,
melyeket most elsők között mi is megtekinthetünk.


2007. december 17. hétfő 18 óra Király - König Péter Zeneiskola (Tábor u. 3.)
TIME FOR A SONG COME, FOLLOW ME
Zenés játék a közönséggel együtt. A Tömörkény István Gimnázium kamarakórusa műsora.
Vezényel: Dohány Gabriella
Műsorvezető: Kocsis István


2007. december 18. kedd 16 óra Somogyi-könyvtár
SZINCSÓK GYÖRGY: MENEKÜLÉS
Házigazda és beszélgetőtárs: Dr. Majzik István a Bába és Társa ügyvezető igazgatója-könyvkiadó


2007. december 18. kedd 17 óra 90 C Kisvendéglő, Kávézó (Kelemen u. 2.)
SZEGEDI HANGLEMEZ-KLUB
Házigazda: Dr. Heiner Lajos orvos


2007. december 18. kedd 18 óra MTV Körzeti stúdió (Kálvária tér 22.)
TÖMEGKOMMUNIKÁCIÓS TÖRTÉNETI VISSZAEMLÉKEZÉSEK
(1976-1985)
Beszélgetés a 70. születésnapját ünneplő Kispál Antallal.
- Szegedi Körzeti Stúdió létrejötte
- Műsor profil
- Nemzetiségi műsorok létrejötte
- A Csongrád megyei lapkiadó vállalat és lapjai rendszerváltás előtti és utáni helyzete (napilapok, folyóiratok)
- Könyvkiadási próbálkozások
(1986-1995)
Beszélgetőtárs: Dr. Bagdi Sándor főiskolai docens


2007. december 19. szerda 17 óra Honvéd-téri Református templom, Gyülekezeti nagyterem
SZEPSY ELEONÓRA, HITEM SZERINT C. VERSES KÖTETÉNEK BEMUTATÁSA
Házigazda, beszélgetőtárs: Kisimre Ferenc, újságíró
Közreműködik: Dr. Bálintné Ágoston Ilona, a Szegedi Írók Társaságának tagja (versek felolvasása)
Dr. Bálint Sándorné
Gyülekezeti Énekkar


2007. december 19. szerda 18,30 Király - König Péter Zeneiskola (Tábor u. 3.)
HAGYOMÁNYOS KARÁCSONYI KONCERT
az iskola tanárainak és növendékeinek közreműködésével
Az est szerkesztője és moderátora: Paragi Jenő művésztanár, igazgatóhelyettes
Házigazda: v. Szilágyi Árpád a Magyar Kultúra Lovagja


2007. december 20. csütörtök 17 óra Somogyi-könyvtár
GRÓF BATTHYÁNYI LAJOS ÉLETE ÉS MUNKÁSSÁGA
Példaértékű történelem óra mindenkinek
Vendég: Fekete Pál történelem tanár
Házigazda: v. Szilágyi Árpád a Magyar Kultúra Lovagja


2007. december 21. péntek 17 óra Korona Szálló (Petőfi S. sgt.4.)
KARÁCSONYI GYERTYAGYÚJTÁS A BARÁTSÁG ÉS A SZERETET JEGYÉBEN
Közreműködnek: Horváth Zoltán tangóharmonika művész
Shirley Dimaano előadóművész
Takács Éva Arany Páva díjas népdalénekes
Dombóvári László énekművész
Házigazda: v. Szilágyi Árpád a Magyar Kultúra Lovagja
Asztalfoglalás: Tóth Rózsánál a 30/4906281-es telefonszámon
És Szilágyi Árpádnál a 30/4680316-os telefonszámon



A MÓRA FERENC MÚZEUM. A CSONGRÁD MEGYEI
ÖNKORMÁNYZAT MEGYEI MÚZEUMA SZEGEDI KIÁLLÍTÓHELYEINEK
2007. DECEMBER HAVI PROGRAMTERVEZETE

Móra Ferenc Múzeum (Roosevelt tér 1-3.)

szeptember 24 - január 20.
TÁVOLI FÉNYEK - KÖZELÍTŐ SZÍNEK
A régi japán művészet és a modern látásmód

október 12 - január 20.
PAPAGÁJ ÉS KÖLTŐ
Yuri Okamoto japán képzőművész kiállítása

október 30 - 2008. február 3.
HAZATÉRÉS
Kontraszty László szegedi születésű festőművész emlékkiállítása

Vár Múzeum (Stefánia sétány 2.)

november 27 - 2008. február 24.
A MAI SZLOVÁKIA A 16-19. SZÁZADBAN
Történeti tablók, fotódokumentumok

Kass Galéria (Vár u. 7.)

szeptember 28 - január 13.
HÍREK LEVÉLBEN ÉS DRÓTON
Kass János bélyegei és régi telefonkészülékek

Fekete ház (Somogyi u. 3.)

20007. december 31-ig
ÍGY ÖLTÖZÖTT A "SZÖGEDI NEMZET", A SZABÓ SZAKMA DICSÉRETE

október 10 - 2008. január 31.
MAGYAR NÉPI ÉKSZEREK

november 23 - 2008. február 27.
150 ÉVES A FEKETE HÁZ
Válogatás a történeti osztály törzsgyűjteményéből, tárgy és dokumentum anyagából

A MÓRA FERENC MÚZEUM ÉS SZEGEDI KIÁLLÍTÓHELYEI (VÁRMÚZEUM, FEKETE HÁZ, KASS GALÉRIA)
DECEMBER 24-TŐL 2008. JANUÁR 14-IG ZÁRVA LESZNEK.
A VARGA MÁTYÁS SZÍNHÁZTÖRTÉNETI KIÁLLÍTÓHÁZ NOVEMBER 22-TŐL 2008. JANUÁR 15-IG ZÁRVA LESZ.




Szeretettel meghívjuk Önt
2007.december 19-én 16 órára (Százszorszép Gyermekház, Szeged, Kálvin tér 6.)
az Ételallergia Regionális Közhasznú Egyesület és a Csongrád Megyei Esélyegyenlőségi Koordinációs Iroda által létrehozott
Ételallergiások Klubjába. A Klub célja, hogy a Dél-alföldi Régióban élő, élelmiszerekkel kapcsolatba hozható betegségekben
(táplálékallergiában és - intoleranciában, pl. tej-, tojás-, liszt-, szója-, stb. érzékenységben)
illetve cukorbetegségben szenvedő felnőttek, gyermekek és családtagjaik találkozzanak egymással,
megbeszélhessék a problémáikat, tapasztalatot, recepteket cseréljenek és érdekvédelmet betöltse és felvállalja.
Programok:
- Alapfogalmak : "Táplálékallergia "
- Egészségfelmérés:
méregtelenítés, ín- és izomgyulladást blokkoló gép bemutatása és
kipróbálása, vérnyomás, testzsír %-os mérése, dohányzás kóros hatásának mérése
- Tej készítés titkai - bemutató saját receptekkel!!
- Érdekvédelem- jogaink érvényesítése-nyomtatványok, jogszabályok segítségével!
További információ 62/ 634-402 vagy a 20/599 86 93 telefonszámon kérhető.
Gyermek felügyelet biztosított! A Klubban való részvétel ingyenes!
Minden érdeklődőt szeretettel várja a VEZETŐSÉG!


FELHÍVÁS
Az Ételallergia Regionális Közhasznú Egyesület
szeptembertől a Tanácsadó és Információs Ügyeletét minden héten szerdán 15-16. tartja!
Helye: Százszorszép Gyermekház, SZEGED, Kálvin tér 6.sz.
Cél: Dél-alföldi Régióban élő, élelmiszerekkel kapcsolatba hozható betegségekben szenvedő felnőttek,
gyermekek és családtagjai ellátása hiteles információval, érdekvédelme!
További információ e-mail: etelallergia@freemail.hu
vagy h-marta@invitel.hu vagy a 30/551 54 52 és 20/ 599 86 93 telefonszámon kérhető.
Gyermek felügyelet biztosított!
Tanácsadó és Információs Ügyeleten való részvétel ingyenes!
Minden érdeklődőt szeretettel vár a VEZETŐSÉG!



MEGHÍVJUK ÖNT
A DÉL-ALFÖLDI BIO INNOVÁCIÓS CENTRUM ÉS A KÖZÉLETI KÁVÉHÁZ
EGÉSZSÉGÜNK VÉDELMÉBEN RENDEZETT
ELŐADÁSSOROZATRA
melyre December 14-én (péntek) du. 16 órai kezdettel kerül sor Az ÚJSZEGEDI OKTATÁSI KÖZPONTBAN
Középfasor 1-3 sz. alatt
Az elhangzó előadások témai:
Dr. Szántosi Antalné, docens: Bioélelmiszerek, biogazdálkodás Magyarországon és a Dél-Alföldi Régióban
Dr. Molnár József, MTA Doktora, Emeritus Professzor: Növényi anyagok hatása a ráksejtek gyógyszer-rezisztenciájára, kemoprevenció
A helyszínen konzultációs lehetőség és termékbemutató lesz
A részvétel ingyenes!
MINDEN ÉRDEKLŐDŐT SZERETTEL VÁR A RENDEZŐSÉG



Kisszínház decemberi bemutatói:

Beszélő fejek: 2007. dec. 14. - premier
2007. dec. 13. - főpróba


Bunbury: 2007. dec. 18. - premier
2007. dec. 17. - főpróba



Minden horgászni kedvelőt vár a Kalkut Bt. Horgásztava, Sándorfalván a Dózsa György út végétől 500 méterre baloldalt!
Minden péntek, szombat, vasárnap 6-18 óráig nyitva vagyunk. További információ: 06-20-344-7323


Vissza a kezdőlapra