Közéleti Kávéház
2014. február havi programja


 

2014. február 3. Hétfő 17.00 Somogyi Könyvtár vetítőterme

FILMKLUB

BUBRYÁK ISTVÁN válogatása

DOLFINI
31 perc
Kevés cirkuszos család járta az országot már húsz évvel ezelőtt is, egyikük volt a Dolfini Cirkusz.
Sokszor éheztek, ritkábban jóllaktak, néha még áramot is kaptak, néha csak vizet. De a közönség mindent pótolt, azok a csodálkozó gyerekszemek…
Talán megvannak még…
Rendező: Schwindl Endre

A 174. MŰTÉT
15 perc
A boszniai háborúban a fél koponyáját ellőtték egy idősebb férfinek, majd Szentesen Dr. Tari Gábor koponyacsont-pótló műtétet hajtott végre rajta.
Az operáció mindkettőjük számára emlékezetes maradt…
Rendező: Olajos Csongor

 

2014. február 3. hétfő 18 óra Városháza, Házasságkötő terem
NOVÁK ISTVÁNRA EMLÉKEZÜNK.

Szeged Város díszpolgára, Príma Primissima Díjas egykori főépítésze, a Dugonics Társaság egykori elnöke egy évvel ezelőtt hunyt el.
Munkásságára emlékeznek:
PROF. DR. PAJOR LÁSZLÓ, aki utóda a Dugonics Társaság elnöki székében
NAGY IMRE, aki Csongrád Megye főépítészeként volt kollégája
FEHÉR ÉVA  aki követte a Szeged Város főépítészi tisztében.
Házigazda: BÁTYI ZOLTÁN író, újságíró.

 

2014. február 4. kedd 16 óra Szeged Étterem
KEDVELT MAGYAR VERSEK

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823--ban ezen a napon tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát.
Szerintünk a költészet egyáltalán nem évfüggő, pláne nem korfüggő, ezért szeretnénk, ha első sorban meghallgatnák "a magyar nép zivataros századaiból" vett példákra épített a költeményt,
a Himnuszt.  A 190 évforduló kapcsán e megemlékezés alkalmat ad arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek,
és nemzeti tudatunkat erősítsük, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket.
Továbbá általunk Kedvelt magyar verseket hallanának
Publik Antal és Fazakas János

 

2014. február 4. kedd 17.00 óra Irinyi Bisztró Szeged Boldogasszony sgt. 6.

Egészség Bár Klub program: "HORMON-EGYENSÚLY"
Hogyan is gyógyítottam meg saját magamat a klasszikus orvostudomány jelenlegi állása szerint " nem kezelhető és nem helyrehozható" szervkivétellel fenyegető állapotból?
Hogyan is lettem teljesen EGÉSZ-SÉGES? Mi is az ÖSZTROGÉN-DOMINANCIA?
Miért is alakul ez ki az utóbbi 100 évben? Miért is indulhat meg egyes gyerekeknél  Guatemalában akár 3-éves korukban a rendellenes " női virágzás" ?
Miért váltottak nemet a halak a Apopka tónál? Hogyan hozható helyre teljesen természetes úton, műtét nélkül, egyszerű életmódváltással: a petefészekciszta,
mióma, P.C.O.S., endometriózis, nőgyógyászati daganatok, méh hyperplázia, vérzés rendellenességek, férfiaknál prosztata és hererák…stb.
Mi lehet az oka az AUTOIMMUN  betegségeknek ?
Döbbenetes történetekről és érdekes összefüggésekről hallhatunk vendégünktől.
Vendég: Dr. Steiber Anita gyógyszerész-természetgyógyász

 

2014. február 4. kedd 18 óra Art Hotel (Somogyi u. 16.)
ÉDESAPÁM CSERKÉSZ NAPLÓJA

A hódmezővásárhelyi cserkészet emlékei az 1930-as évek elejéről hagyatéki anyagok alapján
           A hódmezővásárhelyi  112.-es számú "Hunok" cserkészcsapat "Rákóczy"  öregcserkész rajának részletes naplója átvészelte az idők viharát.
Ez a raj tevékenységének részletes leírását tartalmazza 1929-től  1934-ig.
Sok egyéb megmaradt dokumentummal együtt betekintést enged az akkori társadalmi életbe is a cserkésznapló digitális kivetítésével
Előadó: Dobay Ferenc   kertészmérnök.

 

2014. február 5. szerda 14 óra Bibliotéka (Kálvária sgt. 14.)
A szegedi Amatőr Alkotók Köre rejtvényfejtő versenyt rendez.

Hagyományos skandináv rejtvény,
és tetszés szerinti mozaik rejtvényt lehet megfejteni...az első három könyvjutalomban részesül...
Minden érdeklődőt szeretettel várunk...

 

2014. február 5. (szerda) 17 óra Somogyi Könyvtár, Klubterem (Szeged, Dóm tér 1-4.)
Fiatal tehetségek Szegeden sorozat:

Dr. Szondi Ildikó és Andóczi Balogh Éva ötlete alapján hónapról-hónapra bemutatkoznak az SZTE Sófi Ösztöndíj Alapítvány által támogatott fiatal szegedi tehetségek.
A Sófi Alapítvány 12 millió forint ösztöndíjjal és többféle szolgáltatást nyújtva patronálta a tehetségeket az elmúlt 12 évben, akikből egymást segítő, együttműködő közösséget is szervez.

17. Program: Samu Gergely vegyész PhD hallgató

Házigazda és beszélgetőtárs: Prof. Dr. Szalay István, a Közéleti Kávéház Kuratóriumi Elnöke

Vendégek:
Tanítvány: Samu Gergely vegyész PhD hallgató (SZTE, TTIK)
Mestere: Dr. Visy Csaba professzor

Samu Gergely 1990-ben született Csongrádon. Középiskolai tanulmányait a csongrádi Batsányi János Gimnázium és Szakközépiskolában végezte.
2008-ban megkezdte tanulmányait a Szegedi Tudományegyetem Kémia alapszakán, ahol 2011-ben szerzett oklevelet. Tanulmányait jelenleg a Vegyész mesterképzésen folytatja.
Kutatási tevékenységét már az alapképzésben megkezdte, melynek eredményeit 2011-ben és 2013-ban is az Országos Tudományos Diákköri Konferencián mutatta be,
ahol mindkét alkalommal III. díjban részesült. Eredményeiből 2012-ben nemzetközi folyóiratban született publikáció,
illetve ugyanebben az évben hazai szakmai konferencián is előadást tartott.
Szabadidejében szívesen vesz részt a kémia népszerűsítésében, így kísérleteket mutatott be általános iskolásoknak és mesélt egyetemi munkájáról középiskolásoknak.
Az egyetemen folyó oktatásból is aktívan kiveszi a részét, ugyanis immár harmadik éve demonstrátorként tevékenykedik.
Jövőbeli tervei között szerepel, hogy tanulmányait a SZTE TTIK Fizikai Kémiai és Anyagtudományi Tanszék,
Elektrokémiai Kutatócsoportjában doktorandusz hallgatóként folytassa.
A tanulmányi és kutatási eredményei alapján 2009-ben elnyerte a Szeged Városi Ösztöndíjat, valamint 2010-ben és 2012-ben a Köztársasági Ösztöndíjat,
továbbá 2013-ban a Nemzeti Kiválóság Program - Eötvös Loránd Hallgatói Ösztöndíját, ugyanezen évben pedig az SZTE Kiválósági Lista - Ezüst fokozatú tagja lett,
majd pedig elnyerte az SZTE Sófi József Alapítvány fődíját is.

Visy Csaba professzor oktatói, kutatói és oktatás-kutatási szervezőmunkája elismeréseként FEB Emlékplakett, Kiváló Munkáért, Magyar Felsőoktatásért Emlékplakett,
Széchenyi Professzori Ösztöndíj, Ságvári Gimnáziumért Emlékplakett, Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje, Mestertanár Aranyérem,
MTA Kémiai Osztály Polányi-díja kitüntetésekben részesült.
A szegedi egyetem szolgálatában felelős vezetői beosztásokban is dolgozott, 1991 és 1996 között két ciklusban volt a Természettudományi Kar oktatási dékánhelyettese,
vezette a Kémiai Tanszékcsoportot, nyolc évig volt a Fizikai Kémiai Tanszék vezetője, 2000 és 2003 között az újonnan létrejött SZTE oktatási ügyekért felelős rektorhelyetteseként tevékenykedett.
Az ő irányításával alakult ki a tizenegy karú egyetemen az egységesen szabályozott új oktatási rendszer és annak elektronikus nyilvántartása,
az ETR. Általa és személyében működik a Szegedi Tudományegyetemen Finnország tiszteletbeli konzulátusa.

 

2014. február 5. szerda 17.30 óra Irinyi Bisztró Szeged Boldogasszony sgt. 6.

Egészség Bár Klub program: Mesés múltunk az Arvisura alapján 2.

Hogyan segíti jelen életünket az, ha rovással írt múltunk regéit megismerjük? Hogyan segíti önismeretünket, ha bepillanthatunk a rég elfeledett ősi múltunkba? 

Vendég: Dr. Vass Péterné

Háziasszony: Berente Tímea

 

2014. február 6. csütörtök 17 óra Városháza Díszterem

SZEGED 2014

A mai napon  30. születésnapját ünneplő  Szegedi Közéleti Kávéház jubileumi estje

Vendég: Botka László Szeged város polgármestere

Beszélgetőtárs: Kozó Attila újságíró

Házigazda: Szalay István,  a Szegedi Közélet Kávéházi Esték Kuratóriumának elnöke

A helyszínen Szondi Ildikó és Majzik István szerkesztésében készült jubileumi kötet megvásárolható.

 

2014. február 7. péntek 15 óra Somogyi-könyvtár Hangoskönyvtára (Szeged, Stefánia 2.).

 A Nap- Fény Nyugdíjas Fotókör
vezetősége és tagjai, szeretettel meghívják kedves ismerőseiket, nyugdíjas klubtársaikat és mindenkit, akit érdekel a fotókör tagjainak munkássága.

„Mártélyi képek címmel”
rendezendő közös  fotókiállításunk megnyitójára.

A kiállítást megnyitja: egyenlőre meglepetés.
A kiállítás megtekinthető

2014. február 7-től március 6-ig a könyvtár nyitvatartási idejében.

 

2014. február 7. péntek 17 óra Korona Hotel (Petőfi S. sgt. 4)
„ÉDES NÉNÉM…”

Mikes Kelemen és a Törökországi levelek
Irodalmi beszélgetés
Előadó: Dr. Rozsnyai Jenőné ny. középiskolai tanár
Beszélgetőtárs: Varga Ferenc ny. középiskolai tanár

 

2014. február 7. péntek 18 óra Korona Hotel (Petőfi S. sgt. 4)
KLUBDÉLUTÁN

Vezeti:Pigniczki Ági.
Elején éneklés,rövid testnevelés,aktuális név és születésnapok ünneplése jó ízű beszélgetéssel,batyus bulival.
Közreműködik és verset mond:Kéri Gizella,Katalin.
Háziasszony:Tóth Rózsa

 

2014. február 8. szombat 17 óra Szeged Szent Mihály u 1 Őrangyal Gasztroház Vegetáriánus Étterem
SZÖFCE Szegedi Krisna Tudatú Hívők Közössége rendezésében
  meghívja Önt és ismerőseit
 MANTRA ESTRE

Jótékony hatások:
-hangvibráció
-lelki testi egyensúly
-belső harmónia- béke -hangulat megteremtése
A meditáció levezetője: Bhaktipada Dasa Krisna Völgyi szerzetes, lelkész
Meditáció után vegetáriánus ételkóstoló, teázás társalgás.

Érdeklődni:06 30 9457201 Tóth Bogyó István

 

2014. február 10. hétfő 17 óra Alabárdos Étterem
HAJTÁSBAN

Vendég: Simicz József Deszk korábbi polgármestere
Beszélgetőtárs: Szabó Sándor kabinetfőnök országgyűlési képviselő jelölt
"A világ halad. Természet és a társadalom, mint az elkülönülő és mégis egységes rendszerei folyamatosan fejlődnek, benne az emberek cselekedeteivel jót vagy rosszat téve,
segítően vagy akadályozóan él bennük. Jellemző ez a nagy egészre, de a közvetlen környezetre is.
több mint 60- éve Zákányszékről indulva, Szőreget, de Szegedet is érintve érkezett Deszkre Simicz József.
Ez idő alatt a falu meghatározó személyiségévé vált mint az egypárt rendszer helyi képviselője, majd az új rendszerben a község polgármestere élete legizgalmasabb,
szellemileg leggazdagabb éveit éli le. Egy kis faluból, amely talán minden térképen nincs is feltüntetve, vezetésével olyan község fejlődött,
amelyet példaként Európa több országában emlegetnek.
A könyv tetemes részét deszki közélet összegző memoársorozat alkotja.
Az elmúlt évek társadalmi,gazdasági, kulturális és emberbaráti tényeket felismerve, az ok okozati tényeket leírja, föltárt összefüggései elgondolkodtatóak.
Nem titkolja, hogy a szerencse és a véletlenek mellészegődtek. pl: A MOL helyi adó nagysága, Juratovics Aladár a falu első független képviselője, anyagi támogatása, vagy a vele együtt gondolkodó képviselők munkálkodása.
Hatalmas erőfeszítéseket tesz Desz fejlődése céljából, leküzdi a kishitűséget, gondolatai egyre érettebbek, a felvetett problémát és annak megoldását sokszor körüljárja,
célkitűzései határozottak, tárgyilagosak, a döntés után nem ismer pardont. Jellemző, hogy minden eseményt körültekintően vizsgál, mások gondolatait is továbbfejlesztve beépíti sajátjába.
A könyv elolvasása után, kibontakozik egy olyan életkép, amely valóságosnak mutatja az 1989- es évet megelőző szocialista rendszert, annak pozitív, negatív jelenségeit,
majd ezen éveket követő úgynevezett rendszerváltás lehetőségeit.
Legnagyobb érdeme az írónak, hogy a " földre" és emberközelbe hozza a közhatalmi méltóságokat, megtudhatjuk, hogy ők maguk is emberek.
Érdemes elolvasni a tisztességgel megírt és másoknak is például szolgálható könyvet"
Dr. Majzik István

 

2014. február 11. kedd 16:30 Somogyi-könyvtár I. emeleti olvasóterem
Kovács Miklós: Juhász Gyula - Egy költőóriás verscsodái - Juhász Gyula hite, hazaszeretete, szerelme c. könyvének bemutatása.

A bemutatót tartja: Tandi Lajos - a Szeged c. lap főszerkesztője.Közreműködnek:  Hódi Viktória színművésznő, Rácz Tibor színművész.

2014. február 11, kedd  17 óra SZTE Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Fizika Tanszék (Boldogasszony sugárút 6.)
Gróf Széchenyi István és Deák Ferenc jelentősége a magyar történelemben

Előadó: dr. Veres Ferenc
A szegedi SZÉCHENYI KÖR programja

 

2014. február 11. kedd 17.30 óra Irinyi Bisztró Szeged Boldogasszony sgt. 6.

Egészség Bár Klub program: Kapcsolataink jó minősége az önmagunkkal való lelki békénk függvénye

„Furcsa mód az önmagunk vagy másokhoz fűződő kapcsolatról azt feltételezik, hogy egyedül, üzemanyag, szabályozás és karbantartás nélkül működni fog.
Nem csoda, ha elhasználódik, kimerül, vagy olyan sokszor tönkremegy, hiszen nem gondozzuk.” Thomas D’Ansenbourg

Így élünk mi. Beszéljünk róla? Interaktív, személyre és kapcsolatra szóló tanácsadás az inkognitó és intimitás megőrzésével. Hol vannak a fejlesztendő területek egy adott kapcsolatban,
milyen megoldást javasol a szakértő? „Mindenkivel együtt lehet élni…, ha tudjuk hogyan….”

A téma előadója Molnár Rita, két sikeres könyv szerzője („A tükör” -2010, “Egy ágyban az Árnyékoddal”-2012), aki viselkedés -terapeutaként, trénerként,
kapcsolat és életmódfejlesztő tanácsadóként munkájában és szabadidejében egyaránt az önismeret és az emberi kapcsolatok fejlesztésével foglalkozik vállalkozások és magánemberek,
párok, családok részére

 

2014. február 11. kedd 18 óra SZTE Állam- és Jogtudományi Kar 3. emelet Társalgó (Tisza Lajos krt.54.)
Kalandozások Patagóniában és Tűzföldön

DVD vetítés
Előadó: Klonkai László c. egyetemi docens

 

2014. február 12. szerda 10 óra Bálint Sándor Szeretetotthon 6725 Szeged, Harmat utca 2-4.
Kenéz Heka Etelka Költőnő Bölcs Költeményei

 

2014. február 12. szerda 15, 00 óra Senior Center (Eszperantó u.1)
Center - Köz - Élet

Traccs - nosztalgia – suttogás
A választások eredménye
szavazatszámlálás
az eredmény megállapítása
választási bíráskodás, jogorvoslat
Vendég Ratkai Imre közgazdász
Házigazda: Boros Gyula idősügyi referens
A belépés ingyenes mindenkit szeretettel várunk

 

2014. február 12. szerda 17.30 óra Őrangyal Étterem (Szeged Szent Mihály utca 1.)
Egészség Bár Klub program: Védikus asztrológia és a karma kapcsolata
Hogyan mutatkozik meg a karma az egyén horoszkópjában? Életünkben felmerülő “miértekre” kaphatunk választ ennek segítségével.
Vendég: Hajas Mara védikus asztrológus, 

 

2014. február 12. szerda 18 óra Városháza, Házasságkötő terem
ISTEN KÜLDÖTTE A BAJOK ORVOSLÁSÁRA:

XXIII. JÁNOS (ANGELO GUISEPPE RONCALLI) PÁPA
Vendég: GYULAY ENDRE nyugalmazott Szeged Csanádi megyéspüspök
Házigazda: SZALAY ISTVÁN nyugalmazott egyházügyi államtitkár

 

2014. február 13. csütörtök 17.00 óra Irinyi Bisztró Szeged Boldogasszony sgt. 6.

Egészség Bár Klub program: Diabétesz klub – együtt könnyebb!!

Mindenkit várunk, aki a cukoranyagcsere zavarával kénytelen élni életét. Családtagok, orvosok, betegek jelenlétére számítunk.
Segítjük egymást a megélt tapasztalatainkkal és a sorsközösség által lelkileg is tudjuk az állapotok javulását szolgálni.
A hagyományos és a modern kezelési módok lehetőségeit, buktatóit itt megismerhetjük, így a továbbiakban javíthatjuk a kezelések hatékonyságát.
Közösséget is építünk, mert igazi jó hangulatot varázsolunk majd együttléteink alkalmával.

Minden hónap második csütörtökén tartjuk az összejöveteleket, ez a második alkalom lesz.

Meglepetés vendéget is hívunk, hogy egy más nézőpontból segítsen rálátni a megoldásokra.

Klubvezető: Berente Tímea

 

2014. február 13. csütörtök 17 óra Bibliotéka (Szeged, Kálvária sgt.)

"Böbike már a spájzban van!"
Irka-firka tere-fere Vörös Pállal, a Szegedi Amatőr Alkotók Körének tagjával.

Vendég: Vörös Pál nyugdíjas közgazdász
Műsorvezető: Szücs Ágnes újságíró

Közreműködik: Jávor Olga versmondó

 

2014. február 13. csütörtök 18.00 óra 6721 Szeged, Maros u. 1., NOVOTEL HOTEL

Mesék az Erőről

A   R O B O T ….

Élő és majdnem élő gépek…
Hogyan veszítettük el az érzések és gondolatok szabadságát ?
Van kiút…?

 Dezső Csaba Péter
archeikus sorsképelemző

Háziasszony:  Princzkati
Pszichotronikus tanítvány
Reiki Mester

A januári, teltházas délután igazolja: érdekes,
elgondolkodtató, sokat adó előadást hallhattak
érdeklődőink…
A mese folytatódik ebben
a varázslatos, sokat ígérő 2014-es évben is……

Szeretettel várjuk, ahogy három és fél éve minden hónapban…

 

2014. február 14. péntek 11 óra Szeged Csalogány u 8. Makovecz Ház

Harmóniával az Egészséges Életért
Közhasznú Egyesület Álmok Háza
Egészségközpont és Teaház
AZ ÉLETED A TÉT!
REALITÁSOK ÉS FÉLELMEK

Ingyenes interaktív egészségvédelmi előadás
Házigazda: ELEKES MIHÁLY természetgyógyász
Táplálkozási és Életmód tanácsadás, Jáde
köves masszázs, Természetgyógyászat,
Stresszkezelés, Jóga, Masszázs, Új dimenzió a
fogyókúrában-Sun 400XL, Munka
A programra érkezők a helyszínen ingyen használhatják a masszázságyakat.
Tel.: 70/5465020

 

2014. február 14. péntek 16 óra Móra Ferenc Múzeum
Szegedi Hagyományőrző és Városképvédő Egyesület estje

BÁLINT SÁNDOR néprajztudóst SZEGED NAGY FIÁNAK
FALVAK KULTÚRÁJÁÉRT ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMA POSZTUMUSZ MAGYAR KULTÚRA LOVAGJA CÍMET ADOMÁNYOZTA
a Szegedi Hagyományőrző és Városképvédő Egyesület felterjesztése alapján
Vendég: Dr. Bálint Márton úr, aki a testvérei és a család nevében átvette a megtisztelő címet, valamint átélte azt a csodálatos érzést,
amikor nagyapja helyett a lovagi kard az ő vállát érintette meg.
Bálint Sándor Alapítvány Kuratórium tagjai
Közreműködnek: Nagy Márta Liszt Ferenc díjas zongoraművész
Takács Éva mka. népdalénekes művész
Vass Ildikó népdalénekes
Sándorfalvi Kamarakórus
Erdély József citeraművész
Mizsei Zoltán tangóharmonika művész
Házigazda: vitéz Szilágyi Árpád József mkl.

 

2014. február 14. péntek 17 óra SZTE GTK Kálvária sugárút 1-3. (volt Kossuth Zsuzsa Egészségügyi Szakközépiskola )

Ön biztosan tudja, mi van a kosarában?

Vendég: Dr. Barta József egyetemi magántanár a Budapesti Corvinus Egyetem Élelmiszertudományi Karán
Évek óta látjuk, halljuk és olvassuk, hogy mi mindent viszünk haza a boltból és a piacról, amiről úgy gondoljuk: egészséges. Nagy gonddal elkészítjük, mégsem válik egészségünkre.
Vajon mi lehet ennek az oka? Hol van a hiba: a zöldségben, a húsban, a zsírban? Vagy a kenyérben?
Az Egészségügyi Világszervezet szerint az Ön egészsége 45%-ban attól függ, hogy mit eszik nap, mint nap. 
Elég körül nézni, és látjuk, hogy - a fiatalok körében is - ijesztő méreteket öltenek az úgynevezett civilizációs betegségek:
magas a vérnyomás, egekben van a koleszterin, és a vércukor is ingadozik. Mit lehet tenni, mit lehet enni? Egyáltalán van megoldás? Van jó megoldás?
Bizony, van.
Az előadás végére megtudhatja, miért képes az Ön szervezete is meggyógyítani önmagát, nem kell függnie a korszerűnek mondott élelmiszeripar vegykonyhájától.
Nemcsak Ön, hanem a gyermekei és az unokái is kicsattanó egészséggel, energikusan és fitten élhetik minden napjaikat, boldogan várhatják a tavaszt.
Biztosan egyetértünk abban, hogy a jó élet jó egészséggel kezdődik, ami nélkül semmilyen gazdagság nem élvezhető.
Feltétlen hozza magával kérdéseit is.

 

2014. február 17. hétfő 16 óra Somogyi Könyvtár
TRAGIKUS SORSÚ MAGYAR MŰVÉSZEK

(Bajor Gizi, Domján Edit, Szécsi Pál, Soós Imre, Latinovits Zoltán, Máté Péter)
Előadó: Faragó Aurél Jánosné

 

2014. február 17. hétfő 17.00 óra. Szent Györgyi Albert Agóra Konferencia Központ (Kálvária sgt. 23) Konferencia terem.
IRODALMI AGÓRA.

Beszélgetés ILIA MIHÁLY irodalomtörténésszel.
Beszélgetőtárs: SZALAY ISTVÁN matematikus.
Hézigazda: ORBÁN HÉDI, a Konferencia Központ igazgatója.

 

2014. február 17. hétfő 18 óra Szeged Szent Mihály u 1 Őrangyal Gasztroház Vegetáriánus Étterem
SZÖFCE Szegedi Krisna Tudatú Hívők Közössége rendezésében
meghívja Önt és ismerőseit
JÓGA MINDENNAPJAINKBAN
-jóga tiszta forrásból
-önmegvalósítás mai világunkban
Előadó: Simon József Nemzetközi Jógamester
Előadás után vegetáriánus ételkóstoló, teázás társalgás.

Érdeklődni:06 30 9457201 Tóth Bogyó István

 

2014. február 18. (kedd) 17.00 óra. SZTE JGYPK (Boldogasszony sgt.6) Díszterem.
STAFÉTA

Aki átadta: GALAMBOS GÁBOR, a JGYPK volt dékánja.
Aki átvette: MARSI ISTVÁN, a JGYPK jelenlegi dékánja.
Házigazda: SZALAY ISTVÁN, a Közéleti Kávéház Kuratóriumának elnöke.

 

2014. február 18. (kedd) 18 óra Fasor Étterem (Újszeged, Bérkert u. 52.)
ISMERKEDÉS, PÁRVÁLASZTÁS FELSŐFOKON

Mesél: Savanyáné Fejes Ágnes (Újszeged)
Házigazdák: Dr. Bagdi Sándor docens
Gyuris László

 

2014. február 19. szerda 10 óra Bálint Sándor Szeretetotthon 6725 Szeged, Harmat utca 2-4.
Kenéz Heka Etelka Költőnő Bölcs Költeményei

 

2014. február 19. szerda 16 óra SZTE GTK Aula (Kálvária sgt. 1.)
Masztabától a Szakkarai Dzsószer Piramisig az ókori egyiptomi piramis- építészetben (TITOK VAGY TUDÁS...?)

Az óbirodalomban az "egyszerű" sziklasírok fölé emelt masztabákból (padokból) alakult ki Dzsószer lépcsős piramisa a III. dinasztia idején.
A tudásáért nagyon tisztelt Imhotepnek köszönhető, hogy a homokszórás elvét érvényesítve példát nyújtott a IV.-V.dinasztia piramisainak megépítéséhez.
Előadó: Pécsi Ágnes egyiptológus

 

2014. február 19. szerda 17.00 óra Irinyi Bisztró Szeged Boldogasszony sgt. 6.
Lélek útja a szavakon túl 2.
Csak ülök, és mesélek: versek, prózák és dalok a világ nagy dolgairól. Minden, ami a szemnek láthatatlan. Érzések, melyek nélkül az élet mit sem ér.
Gazdagság, mely nem a vagyonból, hanem a lelki mélységből táplálkozik. Az emberi élet értelme, az Univerzum törvényei.
Vendég: Bullás Mária
Háziasszony Berente Tímea

 

2014. február 20. csütörtök 17 óra Somogyi-könyvtár 1. emelet
DEMOGRÁFIA, JOG ÉS TÖRTÉNELEM

Blazovich László könyvének bemutatója
Beszélgetőtárs: Antal Tamás egyetemi adjunktus

 

2014. február 20. csütörtök 17.00 óra Novotel Hotel Szeged
Egészség Bár Klub program: Tantra - Párkapcsolat, avagy egy pár kapcsolat?
A párkapcsolatok jelentős része a kezdeti, boldogsággal teli szakasz után, birtokviszonnyá alakul, ahol a felek egymás tulajdonaivá válnak.
Féltékenység, gyanakvás, vádaskodás mérgezi meg a szíveket. Hova mész? Mikor jössz? Már megint hol voltál? Kivel voltál? Meg akarsz csalni?
Ugye, ismerős kérdések?  Létezik egyáltalán olyan kapcsolat, ahol szeretetben, mégis szabadon élhetnek a párok? Hogyan lehet ezt elérni? Mit kell tennünk hozzá?
Párkapcsolatban élj, vagy inkább pár kapcsolatban? Mit javasol a szeretet és a szerelem művészete, a Tantra?
A témáról Dobák Judit életmód és kapcsolatfejlesztő tanácsadó és Pál Tamás boldogság terapeutával beszélget Berente Tímea, a Közéleti Kávéház háziasszonya

 

2014. február 20. csütörtök 18 óra Korona Hotel (Petőfi S. sgt. 4.)
Szegedi Hagyományőrző és Városképvédő Egyesület estje
CSÁNGÓ RÁDIÓ

Lőrinc Celesztin urat, a Csángó Rádió főszerkesztőjét a Magyar Kultúra Lovagja címmel tüntették ki a XVIII. Magyar Kultúra Napja alkalmából
(filmvetítés)
Vendég: Takács Szabolcs a Csángó Rádió magyarországi tudósítója, aki Lőrinc Celesztin betegsége miatt átvette a kitüntetést.
Közreműködik: Takács Éva mka. népdalénekes művész
Vass Ildikó népdalénekes
Házigazda: vitéz Szilágyi Árpád mkl.

 

2014. február 21. péntek 17 óra SZTE Gyógyszerésztudományi Kar (Eötvös u. 6.)
ZENÉS BARANGOLÁS A NAGYVILÁGBAN

Házigazda: Varga Ferenc ny. középiskolai tanár

 

2014. február 21. péntek 17.00 óra Szeged SZTE Gazdaság Tudományi Kar Kálvária sgt. 1 aula. – (volt Kossuth Zsuzsanna épület)

 „Fiatal Énekesportrék” sorozat 6. programja
Meghívott vendégek: A Talent Énekstúdió „nagylánycsoportja” 

Baráti beszélgetés sok dallal…
Műsorvezető: Györkey László stúdióvezető/manager

A Közéleti Kávéház soron következő „Fiatal Énekesportrék” sorozatában a Talent Énekstúdió „nagylánycsoportját” szeretnénk bemutatni a kedves érdeklődőknek.

 A csoport tagjai:
Papp Sissy  (II. Rákóczi Ferenc Gimnázium  Bp.)   -  Mathias Dóra  (Vasvári Pál Közgazdasági Szakközépiskola)  -  Vass Hilda (Radnóti Miklós Gimnázium)
 -  Rittler Ivett, (Vörösmarty Általános Iskola) –  Vass Henrietta  (Juhász Gyula Gyakorló Általános Iskola),

A 2013-as évben több mint félszáz fellépés van a “nagylányok” mögött. Szegeden és az ország több településén is nagy sikerrel léptek színpadra
és koncertjeiknek visszhangja minden esetben a sikert jelentette számukra.
Ezen az estén egy átfogó képet szeretnénk adni a kedves közönségnek a gyerekekről, az életükről, munkájukról, természetesen sok nevetéssel és sok sok dallal…))

 

2014. február 21. péntek 17:30 Art Hotel (Somogyi u. 16.)
100 éve alakult a Feministák Egyesületének szegedi tagszervezete


Sajnos mára a köztudatból, általános műveltségből szinte teljesen
kiszorult, hogy Magyarországon is voltak feminista kezdeményezések: a
XX. század elején (Feministák Egyesülete), a rendszerváltáskor
(Feminista Hálózat), valamint az elmúlt években, napjainkig. Ennél is
kevésbé köztudott, hogy mindezen szervezkedések Szegeden is
megjelentek. 100 éve, 1914. január 12-én alakult a Feministák
Egyesületének szegedi tagszervezete, dr. Erdélyi Jenőné Lengyel Vilma
és dr. Turcsányi Imre vezetésével. Ennek alkalmából a Nőkért Egyesület
és a Szegedi Közéleti Kávéház közös eseményén visszatekintünk a
Szegedhez köthető feminista csoportok történetére.

Vendégeink:
Bollobás Enikő (az 1989-ben alakult Szegedi Feminista Csoport vezetője)
Básthyné Tatár Julianna (az 1992-ben alakult Szegedi Nők Klubjának elnöke)

Beszélgetőtárs:
Antoni Rita (a Szeged-Budapest székhelyű Nőkért Egyesület elnöke)

 

2014. február 22. szombat 16 óra Alsóvárosi Ferences Látogatóközpont (Mátyás tér 26.)
Szamos-bazár? Hol van az? Mit lehet ott kapni?

   Molnár Hedvig könyvkereskedő élménybeszámolója a Bihar-hegységben tett túráról.

 

2014. február 24. (hétfő) 17.00 óra. MTA SZAB (Somogyi u. 7) 110-es terem
A SZEGEDI AKADÉMIAI BIZOTTSÁG FÉL ÉVSZÁZADA

Áttekintő beszélgetés DÉKÁNY IMRE akadémikussal, a SZAB elnökével a magyar tudomány és felsőoktatás, ezen belül a szegedi sikerekről és gondjairól.

Ez a program Dékány Imre úr távolléte miatt megváltozott!!!
Új program:
HOGYAN ÉLTÜK MEG AZ ELMÚLT 25 ÉVET, MINT POLGÁR ÉS SZAKEMBER?
Vendég: Czígner Jenő egyetemi tanár

Beszélgetőtárs: SZALAY ISTVÁN, a Közéleti Kávéház Kuratóriumának elnöke

 

2014. február 24. hétfő 17.30 óra Irinyi Bisztró Szeged Boldogasszony sgt. 6.
Egészség Bár Klub program: Geodinamika - Előadássorozat
Az életképesség és a geodinamika fogalma. Történelme, célkitűzések.

Ez az élet tudománya kurzus első előadása lesz.
A természet és az ember teljes egységének a gyógyítása igazi művészet. Oly sokat hallottunk a gondokról, nehézségekről, most előadónk segítségével elsajátíthatjuk mindazt,
mely életünket egy merőben új mederbe terelve igazi gyógyulást hozhat. A NEOLIT táplálkozás és gondolkodás megismerése, gabonaismeret,
a jövőt segítő életmód és értékrend váltás megértése, és képességeink felszínre hozása a célja ennek a sorozatnak.
21 alkalomból álló programsorozat. A tematika alapján jegyzet is igényelhető az előadótól.
Részvételi díj: adomány
Előadó Kalmár Gergely növény-genetikus kutató

 

2014. február 25. kedd 16 óra Kaptár Pub (Tisza Lajos krt. 76.)
HARMONIKUS LELKI ENERGIÁK

A lélek az élet igazi fenntartója.
Vendég: Érsek Kálmán közlekedésmérnök

 

2014. február 25. kedd 18 óra 6721 Szeged Szent Mihály u.1
ŐRANGYAL ÉTTEREM

SZÖFCE Szegedi Krisna Tudatú Hívők Közössége rendezésében
meghívja Önt és ismerőseit
A KARMA MENTES CSELEKVÉS
INGYENES ELŐADÁS. KARMA MENTES
ÉTELKÓSTOLÓVAL
AZ ŐSI TUDOMÁNY - A KARMA TORVÉNYE

 

2014. február 26. szerda 10 óra Bálint S. 10 óra Bálint Sándor Szeretetotthon (Harmat utca 2-4.)
TESSÉK KÉRDEZNI!

Fókuszban az ember
Vendég: Vasvári Pál ny. egyetemi dolgozó

 

2014. február 26. szerda 15 óra Senior Center (Eszperantó u. 1.)
Center - Köz -Élet

Traccs - nosztalgia - suttogás
FILMEK, FILMEKRŐL
amatőr filmvetítés 
Balogh Ferenc független filmes filmjei
A belépés ingyenes mindenkit szeretettel várunk

 

2014. február 26. szerda 16 óra Alsóvárosi Ferences Látogatóközpont (Mátyás tér 26.)

A BIBLIAI NÖVÉNYEK BOTANIKUS SZEMMEL III.

Előadó: Prof. Dr. Juhász Miklós c. egyetemi tanár, Szeged

    A sorozat harmadik előadásán a Biblia haszonnövényeivel ismerkedünk meg.
Milyen fákat használtak fel a bibliai kor emberei házaik, palotáik építésénél, szerszámaik készítésénél? Miből készültek a ruháik, mivel színezték azokat?
Melyek voltak a balzsamos és a füstölésre használt növényeik?
Milyen híres vadnövényekről, virágokról tesz említést a Biblia?
Ezekről hallhatunk majd az előadás során.

 

2014. február 26. szerda 17 óra Összefogás Szegedért Egyesület (Földvári u.)

KEREK AZ ASZTAL
Az Összefogás Szegedért Egyesület nyilvános beszélgetése
A vállalkozások jelenlegi helyzete Magyarországon címmel. 
Kerekasztal beszélgetés ifjú vállakozókkal.
Résztvevők Szénási Róbert és Joób Márton, moderátor Tóth Károly.

 

2014.február 26. szerda 17.00 óra Irinyi Bisztró Szeged Boldogasszony sgt. 6.
Egészség Bár Klub program: Aki az igazság és szeretet közvetítésére született
Elfogadta meghívásom egy igazán mély érzésű, szerény, tisztán látó írónk, költőnk, aki olyan kincsekkel ajándékozta meg olvasóit, mely szerintem egyedülálló a mai világban.
Úgy közvetíti az igaz emberi értékeket és a jövő emberének magasabb tudatosságát és szeretetteli elfogadó magatartását, hogy műveivel és egész személyével példaként szolgál mindenkinek.
Egy ifjúsági regénye az iskolás gyerekek számára értékes és figyelmet kívánó olvasmány. Szülők és tanárok számára is igazi kincs lehet ez, mely a gyermekek számára izgalmas és érdekfeszítő,
és közel áll a mai világunk gondolkodásához.

Vendég: Fehér József  MÍNSZ- nagydíjas író, költő a Magyar Kultúra Lovagja
Háziasszony: Berente Tímea

 

2014. február 27. csütörtök 17 óra Roosevelt téri Halászcsárda
MÁRAI SÁNDOR OLASZORSZÁGBAN.

Az Olaszországban töltött évekről és az ott született, vagy azokhoz a helyszínekhez kapcsolódó művekről.
Ezzel a programmal folytatni kívánjuk a REÖK-palotában 2013. április 11-én  megrendezett Miklosovics László grafikusművész kiállításával összekapcsolt Márai – estünket.
Előadó: Dr. Szörényi László irodalomtörténész
Beszélgetőtárs: Darvas Anna tanár

 

2014. február 28. péntek 17,00 óra Koch Sándor Csongrád megyei Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) Kárász u. 11.

Figyelem! Az alábbi műsor helye megváltozott.

MIÉRT SZERETEM SZEGEDET
címmel irodalmi és ismeretterjesztő műsort
januártól kezdődően fenti új helyen tartjuk.

Az újév az első magyar Nobel díjas Szent-Györgyi Albert életének, munkásságának, előadásával folytatódott.
De mivel semmi sem biztos egy dolgon kívül, lehet, hogy kellemes műsorváltozás volt.
Február hónapban Mészöly Gedeon nyelvész professzor tevékenysége, és a Halotti Beszéd ismertetése kerül sorra
a terv szerint.
Előadója dr Zenei József magyar tanár.
Az esten részt vesz dr Bagdi Sándor főiskolai docens, akinek december hónapban sikerült a videó felvétel alkalmából arról beszélni, amit későbbre terveztünk.
Hogy, ki miért szereti Szegedet.
Az estről készült videó, a YouTube-on Kukli György filmjei között 3 részletben tekinthetők meg.
Mivel műsorunk egyben irodalmi jellegű is, így egy-két verssel is szeretnénk kedveskedni a műsort megtisztelő régi és új vendégeinknek.
Lehet, hogy a kávéházban ez új dolog, de a műsorváltoztatás jogát fenntartjuk.
Továbbra is szeretettel várjuk a kedves érdeklődőket.
Szekeres Kató   

 


 

A MAGYAROK SZÖVETSÉGÉNEK  NEMZETPOLITIKAI KLUBJA
Várja önt minden hétfőn Szegeden, a
Dugonics téri Millenniumi kávéházban!

 

Február 3. hétfő 17 óra
Beszélgetés a kiskirályokról
Vendég: prof. Bokor Imre és Gonda László 2006 őszének néptribunja,

Február 10. hétfő. 17 óra
A Gyógyító táltos csodaszere
Előadó: Kucsora István TORDA

Február 17. hétfő 17 óra
A délvidéki magyarok önrendelkezési joga
Előadó: Rácz Szabó László a Délvidéki Polgári Szövetség vezetője, a NET (Nemzeti Együttműködési Testület) tagja

Február 24. hétfő 17 óra
Hol tart a Nemzeti Együttműködés?
Előadó: Fekete Attila titkár, s az egyik szervező

 

 A Magyarok Szövetsége önkéntesei a nemzetisorskérdésekben való, azonnali együttműködésre hív minden tisztességes magyart!    Bene Gábor

 


 

A SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ 2013 / 2014-ES ÉVADÁNAK FEBRUÁRI MŰSORA

DÁTUM

NAGYSZÍNHÁZ

KISSZÍNHÁZ

1.
szombat

18 óra Bob herceg
Radnóti Miklós bérlet

15 óra Az öreg hölgy látogatása – tragikus komédia
Jávor Pál 2. bérlet

2.
vasárnap

15 óra Bob herceg
Kiss Manyi bérlet
19 óra Az öreg hölgy látogatása
Ady Endre 1. bérlet

3.
hétfő

14 óra Mátyás mesék – zenés mesejáték
Törpilla bérlet
 

4.
kedd

19.30 óra Filharmóniai koncert
Rossini, Bartók-Serly, Dvořák Vezényel: Mário Mateus
19 óra Memo – zenés emlék-mű
Bérletszünet

5.
szerda

19 óra Bob herceg
Universitas bérlet

19 óra Rítus – a Szegedi Kortárs Balett előadása
Bérletszünet

6.
csütörtök

18 óra Bob herceg
Radnóti Miklós bérlet

19 óra Rítus
Bérletszünet

7.
péntek

19 óra Bob herceg
Bérletszünet
19 óra Az öreg hölgy látogatása
Erkel Ferenc 2. bérlet

8.
szombat

19 óra Bob herceg
Bérletszünet
19 óra Az öreg hölgy látogatása
Makó Lajos 1. bérlet

9.
vasárnap

11 óra Filharmóniai koncert
Híres szimfóniák Vezényel: Pál Tamás
 

11.
kedd

18 óra Othello – tragédia
Tömörkény István bérlet
 

12.
szerda

19 óra Othello
Kazinczy Ferenc bérlet
 

13.
csütörtök

19 óra Othello
Latinovits Zoltán bérlet
19 óra Ők tudják mi a szerelem/Antipygmalion – két színmű
Mentes József bérlet

14.
péntek

19 óra Othello
Bérletszünet
19 óra Ők tudják mi a szerelem/Antipygmalion
Nemzeti Premier bérlet

15.
szombat

15 óra Othello
Jávor Pál bérlet
19 óra Ők tudják mi a szerelem/Antipygmalion
József Attila bérlet

16.
vasárnap

 
19 óra Ők tudják mi a szerelem/Antipygmalion
Ady Endre 2. bérlet

18.
 kedd

19.30 óra Filharmóniai koncert
Mozart, Grieg, R. Strauss Vezényel: Somogyi-Tóth Dániel
19 óra Memo
Bérletszünet

19.
szerda

 
19 óra Hamupipőke – opera
Bérletszünet

20.
csütörtök

 
19 óra Hamupipőke
Domján Edit 2. bérlet

21.
péntek

19 óra Belső pokol / IX. szimfónia
– Szegedi Kortárs Balett Bérletszünet
19 óra Az öreg hölgy látogatása
Bérletszünet

22.
szombat

19 óra Belső pokol / IX. szimfónia
Bérletszünet
19 óra Az öreg hölgy látogatása
Bérletszünet

23.
vasárnap

 
15 óra Az öreg hölgy látogatása
Kiss Manyi 1. bérlet

25.
kedd

19.30 óra Filharmóniai koncert
Dvořák, Csajkovszkij Vezényel: Gál Tamás
19 óra Ők tudják mi a szerelem/Antipygmalion
Universitas 2. bérlet

26.
szerda

 
19 óra Ők tudják mi a szerelem/Antipygmalion
Domján Edit 1. bérlet

27.
csütörtök

 
19 óra Ők tudják mi a szerelem/Antipygmalion
Kazinczy Ferenc 2. bérlet

28.
péntek

14 óra Ágacska – mesejáték
Balu bérlet
19 óra Ők tudják mi a szerelem/Antipygmalion
Latinovits Zoltán 1. bérlet

Az igazgatóság a műsor- és szereplőváltozás jogát fenntartja!
Hat éven aluli gyerekek a felnőtt előadásainkat nem látogathatják! Az előadásokon kép- és hangfelvétel készítése tilos!

Jegyek bérletes előadásokra is válthatók, a színház jegyirodájában, Szeged, Stefánia 6. Bejárat a Művészbejáróval szemben.
Tel.: 62/554-714, 554-715, 554-716. Fax: 62/554-711. E-mail: ticket@szinhaz.szeged.hu Nyitva tartás: Hétfő - Péntek: 10-17 óra, Szombat: 10-12 óra.

Jegyek kaphatók az InterTicket országos jegyirodai hálózatán is (a jegyirodák teljes listája a www.jegy.hu oldalon található).
Jegyek válthatók a helyszínen az előadás kezdése előtt 1 órával. Nagyszínház: 62/548-740, Kisszínház: 62/420-135  www.szinhaz.szeged.hu


 

SOMOGYI KÖNYVTÁR - SZEGED

2014. február havi programajánlat


PÁLYÁZATOK, JÁTÉKOK:

A Szegedi Nemzeti Színház színházi bemutatói előtt a Somogyi-könyvtár a bemutatott előadásokról, a színpadra állított művekről szóló kérdésekkel játékra hívja az érdeklődőket.
A kérdések a  www.sk-szeged.hu/jatekok-palyazatok oldalon (a könyvtárban, pedig nyomtatott formában) érhetők el. A szerencsés megfejtők színházjegyet nyerhetnek ajándék áron.

2014. február 1-28-ig
Hubay Miklós Ők tudják, mi a szerelem című színművéhez kapcsolódó könyvtári játék

2014. február 28-ig

Gioacchino Rossini Hamupipőke című vígoperájához kapcsolódó könyvtári játék

2014. február 28-ig
William Shakespeare Othello című tragédiájához kapcsolódó könyvtári játék

2014. február 21-től március 31-ig
Csukás István Ágacska című mesejátékához kapcsolódó könyvtári játék


Programok:

2014. február 5. (szerda) 16.00 – helyszín: 1. emeleti zeneszoba
Czilczer Olga: Osztódás című verseskötetének bemutatója
Beszélgetőtárs: Keserű Gizella, irodalomtörténész
A könyv a Napkút Kiadó gondozásában jelent meg.

2014. február 5. (szerda) 16.30 – helyszín: 1. emeleti folyóirat-olvasóterem
Hubay Miklós: Ők tudják, mi a szerelem; Antipygmalion
Közönségtalálkozó Hubay két egyfelvonásosának február 14-i, kisszínházi bemutatója elé

Résztvevők: Sándor János rendező, Király Levente, Fekete Gizi, Szabó Gabi, Borovics Tamás

2014. február 6. (csütörtök) 16.30 – helyszín: földszinti kiállítótér

Házasság és család a Nagy Háború árnyékában című dokumentum-kiállítás és a I. világháború idejében készült műtermi portrékból szerkesztett
„Gondolatban mindig ott leszek” című kiállítás ünnepélyes megnyitója.
A kiállítást megnyitja:  dr. Marjanucz László    SZTE-BTK Új– és Legújabbkori Magyar Történeti Tanszék tanszékvezető, egyetemi docens

 

A Somogyi-könyvtárban megtekinthető tárlatok a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány – Nagy Háború Blog közreműködésével valósulnak meg.

 

A program a Házasság Hete rendezvénysorozat része, amelyet Szegeden már 6. alkalommal rendez meg a Szeged-Csanádi Egyházmegye Pasztorális Helynöksége a házasság,
mint szeretetközösség értékeinek bemutatására.

 

2014. február 18. (kedd) 16.30 – helyszín: 1. emeleti folyóirat-olvasóterem
„Isten tenyere alatt: in memoriam Jurkovics János”
Jurkovics János (újságíró, szerkesztő-riporter, az MTVA stúdióvezetője) tiszteletére összeállított kötet bemutatójával emlékezünk a közelmúltban elhunyt sokoldalú egyéniségre.

2014. február 27. (csütörtök) 17.00 – helyszín: 1. emeleti folyóirat-olvasóterem
Fény-t-örvények című kiállítás megnyitója
A tárlat Simon Miklós festőművész alkotásaiból válogat.
A kiállítást megnyitja: Marton Árpád újságíró
A rendezvényen közreműködnek: A Dugonics András Piarista Gimnázium Népzenei Kamaraműhelyének növendékei
Simon Miklós 1937-ben született Szegeden. A festőművész a ’70-es években kezdte a zománcozást, Zebegényben.
A Mestertanoda Alapítvány és a Szegedi Szépmíves Céh egyik alapítója.
Simon Miklós 2004-ben Berki Viola-díjat, 2006-ban pedig, Szeged város alkotói díját nyerte el.

 

KIÁLLÍTÁSOK:

2014. február 6-tól március 5-ig – helyszín: földszinti kiállítótér

Házasság és család a Nagy Háború árnyékában–kiállítás

A száz éve kirobbant első világháború eseményei alapvetően megváltoztatták a magyar családok mindennapi életét. A párkapcsolatoknak egy új helyzettel kellett szembesülnie:
a háború okozta elválás gondolatával. A kiállítás korabeli dokumentumok, visszaemlékezések, irodalmi alkotások segítségével
mutatja be mindkét házasfél érzelmeit, gondolatait a Nagy Háború árnyékában.

A program a Házasság Hete rendezvénysorozat része, amelyet Szegeden már 6. alkalommal rendezi meg a Szeged-Csanádi Egyházmegye Pasztorális Helynöksége a házasság,
mint szeretetközösség értékeinek bemutatására.
A Somogyi-könyvtárban megtekinthető tárlat a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány – Nagy Háború Blog közreműködésével valósul meg.

2014. február 6-tól március 5-ig – helyszín: földszinti Internet-tér
 „Gondolatban mindig ott leszek” - műtermi portrék az I. világháború idejéből
Háborúban az emberi kapcsolatok sokszor átértékelődnek. A szétszakítottság, a halál közeli élmény növeli a fronton harcoló katonákban az otthon maradottakhoz,
feleséghez, gyerekekhez, családhoz, szerelmekhez, barátokhoz való a ragaszkodást. Az I. világháború idején sem volt ez másképp.
Vőlegények, apák és férjek a lövészárkokban – leányok, asszonyok és gyerekek pedig a hátországban vették számtalanszor kézbe szeretteik fényképét,
leveleit, s reménykedtek a mielőbbi viszontlátásban.A történészek, levéltárosok, muzeológusok, könyvtárosok és amatőr kutatók önkéntes munkája révén szerveződő
Nagy Háború Blogon 2010 óta tesszük közzé az első világháború történelemkönyvekből kimaradt fejezeteit, köztük a magántörténelem – sokszor olvasók által beküldött – dokumentumait,
személyes történeteit. A kiállítás privát emlékekből, a háború idején készült, főként műtermi fotográfiákból nyújt válogatást.

A program a Házasság Hete rendezvénysorozat része, amelyet Szegeden már 6. alkalommal rendezi meg a Szeged-Csanádi Egyházmegye Pasztorális Helynöksége a házasság,
mint szeretetközösség értékeinek bemutatására.

2014. február 6-tól március 5-ig – helyszín: 3. emelet

200 éve hunyt el Mitterpacher Lajos az első magyarországi agrártudományi tanszék, az „oeconomica ruralis” vezetője

A kamarakiállítás a természettudóst, természetrajzot, mezőgazdaságtant és technológiát oktató professzor alakját és gazdag szakirodalmi munkásságát mutatja be.

2014. február 20-tól március 6-ig – helyszín: 2. emelet

175 éve született Beniczkyné Bajza Lenke – kamarakiállítás

A Nővilág című lap fő munkatársaként olyan hagyományokat indított el a nőknek szóló újságírás történetében,
amelyek később, a dualizmus évtizedeiben is tovább éltek más lapok szerkesztésénél. Tudósított a külföldi divatújdonságokról a francia divatról, másrészt világhírű

színésznők és énekesnők fellépéseit követte nyomon. Emellett a lapban megjelentek a lakberendezéssel,
háztartással, kertműveléssel, utazással és főzéssel kapcsolatos hírek, és számos irodalmi mű.

2014. február 25-től március 29-ig – helyszín: 1. emeleti folyóirat-olvasóterem
Az „isteni” Michelangelo a Reneszánsz Géniusza
Kiállításunk apropója, hogy az 540 éve született jól ismert mester műveit bemutató különleges szépségű, ritka és régi kiadványokat mutassuk be olvasóinknak.
A mostanában kapható egyre jobb minőségű fényképes reprodukciókat tartalmazó művek között látható és átlapozható lesz a Taschen német kiadó által megjelentetett
/magyar nyelvű/ óriási méretű könyv, amely Michelangelo teljes életművét mutatja be 21. századi technika csúcsminőségében.
Ezen túl válogatást adunk könyvtárunk régi kiadványiból, amelyek rézmetszetes illusztrációkon láttatják a festő műveit. Ezek a míves ábrázolások nemcsak a képeket idézik meg,
hanem önmagukban is szépséges műalkotások.

2014. február 27-től március 29-ig – helyszín: 1. emeleti folyóirat-olvasóterem
Fény-t-örvények – válogatás Simon Miklós festőművész alkotásaiból
Simon Miklós 1937-ben született Szegeden. A festőművész a ’70-es években kezdte a zománcozást, Zebegényben.
A Mestertanoda Alapítvány és a Szegedi Szépmíves Céh egyik alapítója.
Simon Miklós 2004-ben Berki Viola-díjat, 2006-ban pedig, Szeged város alkotói díját nyerte el.

2014. február 22-ig – helyszín: 1. emeleti folyóirat-olvasóterem
„Képek dala”- kiállítás Cseh Tamás grafikáiból és személyes tárgyaiból
Néhány éve az Országos Széchényi Könyvtár ad helyet a Cseh Tamás Archívumnak, melyben a művész pályafutásához, életéhez kapcsolódó dokumentumokat gyűjtik.
A Somogyi-könyvtár kiállításában a művész grafikai munkásságából és személyes tárgyaiból kapnak ízelítőt az érdeklődők. A tárlatban Cseh Tamás első alkotói korszakából,
zömében a hatvanas években készült grafikák másolatai kerülnek bemutatásra. A kiállításban szereplő tárgyak Cseh Tamás életébe engednek bepillantást fotók, levelek, tárgyak segítségével.

2014. március 19-ig – helyszín: földszinti kiállítótér
"Egy kis ismeretterjesztő akadémiává nőtte ki magát..." – kiállítás
160 éve indult a Vasárnapi Újság. A közkedvelt hetilap első száma 1854. március 5-én jelent meg Heckenast Gusztáv kiadásában. Felelős szerkesztője Pákh Albert, főmunkatársa Jókai volt.
A lap legfőbb feladatának az ismeretterjesztést tekintette. Sokféle témájú, gazdagon illusztrált közleményeivel a nemzet széles rétegeihez juttatta el
– közérthető formában – kora tudományának eredményeit. Ismeretterjesztő írásai között akadtak fordítások, átdolgozások, a szépirodalom terén azonban a magyar művek élveztek elsőbbséget:
„elvünk az eredeti irodalmat emelni”. A lap Magyarországon addig nem ismert számú olvasóközönséget teremtett.
A kiállításon a Vasárnapi Újság majdnem 70 éves történetébe pillanthatnak be a látogatók, és közben gyönyörködhetnek a neves hazai rajzolók és fametszők által illusztrált lapszámokban.

A Somogyi-könyvtár valamennyi rendezvénye ingyenesen látogatható!

 

A Somogyi-könyvtár
Fiókhálózatának 2014. februári rendezvényei 



Kiállítások


Csillag téri fiókkönyvtár
febr. 3-28.
- A Somogyi-könyvtár Könyvkirály játékának keretén belül a Csillag téri fiókkönyvtárban is könyvkiemelés és ajánló várja az olvasni és játszani szerető gyerekeket a 2013-2014-es évadban
-  "Őrizem! ... gyermekkorom virágzó rétjeit"  címmel  Kuklis Katalin festményeit láthatják

Dorozsmai fiókkönyvtár
febr. 3-28.
-  A Somogyi-könyvtár Könyvkirály játékának keretén belül a Dorozsmai fiókkönyvtárban is könyvkiemelés várja az olvasni és játszani szerető gyerekeket a 2013-2014-es évadban.
-    Schmidt Andrea: Könyv és olvasója

Északvárosi fiókkönyvtár
febr. 3-28.
- Móra Ferenc élete és munkássága  - életrajz és könyvkiemelés Móra halálának 80. évfordulója alkalmából
- "Regényes történelem" címmel folyamatosan változó, bővülő válogatást kínálunk olvasóink számára különböző történelmi korokban játszódó regényekből, krimikből, életrajzi művekből
- Könyvek, amelyeket 'nem ajánlanak', avagy az Elfeledett Könyvek Tára - folyamatosan változó könyvválogatás ritkán kölcsönzött könyveinkből. Fedezzük fel ismét a régi nagy kedvenceket!
- A hónap szerzője: Vekerdy Tamás
- Farsangi népszokások és jelmezötletek
- A hónap gyermekkönyv szerzője: Fabian Lenk
- "Volt egyszer egy hideg" - egész hónapban ajánló válogatással várjuk a gyerekeket új könyveinkből
- A Somogyi-könyvtár Könyvkirály játékának keretén belül az Északvárosi fiókkönyvtárban is könyvkiemelés és ajánló várja az olvasni és játszani szerető gyerekeket a 2013-2014-es évadban.

Francia utcai fiókkönyvtár
febr. 3-28.
"Téli hangulatok" címmel Némethné Nagy Mária fotókiállítása tekinthető meg a könyvtár nyitva tartási ideje alatt.

Hangoskönyvtár
febr.  07- már. 06..
A Nap-Fény Fotókör tagjainak "Mártélyon voltunk" című fotókiállítása tekinthető meg a könyvtár nyitva tartási ideje alatt.

Móra utcai fiókkönyvtár
febr. 3-28.
- Karinthy - Miklósovits: Röhög az osztály 
- Emlékezünk Móra Ferencre - életrajza és alkotásai - könyvajánló gyermekeknek és felnőtteknek
- Farsangi ajánló - a népszokásról szépirodalomi, ismeretközlő és jelmezes könyvajánló

Odesszai fiókkönyvtár
febr. 3-28
- " A szavaknak igéző erejük van....." kiállítás Márai Sándor halálának 25. évfordulója tiszteletére
- “Itt a farsang, áll a bál” - könyvajánló gyerekeknek
- A Somogyi-könyvtár Könyvkirály játékának keretén belül az Odesszai fiókkönyvtárban is könyvkiemelés és ajánló várja az olvasni és játszani szerető gyerekeket a 2013-2014-es évadban.
febr. 10-21.
- Szeretve lenni... Valentin napi könyvajánló

Petőfi-telepi fiókkönyvtár
febr. 3-28.
- Illés Tibor Szeged szecessziós épületei címmel kiállítás tekinthető meg könyvtárban

Rókusi fiókkönyvtár
febr. 3-28.
- Szegedi Nagyárvíz címmel fotókiállítást tekinthetnek meg látogatóink.
- A Somogyi-könyvtár Könyvkirály játékának keretén belül a Rókusi fiókkönyvtárban is könyvkiemelés és ajánló várja az olvasni és játszani szerető gyerekeket a 2013-2014-es évadban

Szőregi fiókkönyvtár
- A Somogyi-könyvtár Könyvkirály játékának keretén belül a Szőregi fiókkönyvtárban is könyvkiemelés és ajánló várja az olvasni és játszani szerető gyerekeket a 2013-2014-es évadban.
febr.3-28.
Pillanatok a Szegedi Vadaspark életéből.

Tápai fiókkönyvtár
febr. 3-28.
- Tápai emlékek: kendők és keszkenők -  kiállítás a Honismereti Gyűjtemény anyagából


Programok

Csillag téri fiókkönyvtár
febr. 14. 16.30 órakor Malajziáról, Sandokan birodalmáról láthatnak diaképes élménybeszámolót
Előadó:  Kovács Sándor Tibor
febr. 21. 16.00 órakor Kamaszok Könyvbarát Klubbja
febr. 27.  16.00 órakor Dr. Kenyeres Lajos képviselő fogadóórát tart
febr. 28. 16.30-kor Kiscsillag klubban: mese

Északvárosi fiókkönyvtár
febr. 7. 16.00 órakor a Könyvkirály-képző gyerekklub várja a könyvbarát általános iskolásokat
febr. 28. 16.00 órakor a Mesekuckó gyerekklub keretében színes Farsangi kavalkád elnevezésű családi délután várja a gyerekeket és a szüleiket.
A farsangi népszokások ismertetését álarckészítés követi. Ízelítő a további programok közül: farsangi óriásplakát közös elkészítése, arcfestés, farsangi rigmusfaragás és vidám játékok.
Aki csak teheti, jöjjön jelmezben!

Hangoskönyvtár
feb. 07. 15.00 A Nap-Fény Fotókör tagjainak "Mártélyon voltunk" című fotókiállításának megnyitója. A kiállítást Szabó Edit, a fotókör elnöke nyitja meg.

Móra utcai fiókkönyvtár
febr. 5. 16.00 órakor Farsangi népszokás hagyománya, kis nemzetközi kitekintéssel - gyermekeknek - álarc, maszk készítése
febr. 11. 14.órakor Bálint napi előkészület - a hagyomány gyökereit keresssük a Nyugdíjas Klubosokkal - irodalmi barangolás

Odesszai fiókkönyvtár
febr. 14. 16.30 órakor a Kézműves klubban Valentin napi ajándékötletek
febr. 28. 16.30 órakor a Mesetarisznyában Móra Ferenc: Fityók című meséje

Petőfi-telepi fiókkönyvtár
febr. 19. 16 óra a kézműves klubban ismerkedés az Írisz technikával
febr. 26. 16 óra a Varázskalapban Móra Ferenc: A Viola meg a Gabó című mese

Rókusi fiókkönyvtár
febr. 4. 14.00 órakor a NAGY(i) ÍRÓK Klubjának következő összejövetele, melynek keretében felolvasó délutánt tartunk a szenior klubtagok írásaiból.
febr. 14. 16.30 órakor Farsangi móka címmel a legfiatalabb könyvtártagjainkat várjuk Babadélutánra: diavetítésre és meseolvasásra.
febr 17-21. a fiókkönvtár teljes nyitvatartási idejében EGYET FIZET – KETTŐT VIHET akciót hirdetünk: rendkívül kedvezményes áron, 10-25-50 forintért kínáljuk eladásra a feleslegessé vált, használt köteteket.
febr. 21. 17.00 órakor a Könyvbarátok klubja tartja következő összejövetelét, melynek keretében A Tisza-völgy vízi csodái, védett fajai címmel Ábrahám Krisztián,
a Kiskunsági Nemzeti Park oktatási referensének előadását hallgathatják meg a vizes élőhelyek világnapja alkalmából.
febr. 28. 16.30. órakor Legyél te is herceg/hercegnő címmel az alsó tagozatos gyerekeket várjuk Mesedélutánra: meseolvasásra és barkácsolásra

Szőregi fiókkönyvtár
febr. 20. 18.00 órakor A numerológiáról tart előadást Guti Istvánné az Életreform klubban.

Tápai fiókkönytár
febr. 18. 17:00 órakor Tápai emlékhelyek - Molnár Mária könyvbemutatója
febr. 27. 17:00 órakor "Meseszőnyeg"- farsangi foglalkozás gyerekeknek
febr. 3-28 használt kötetekből  tartunk könyvvásárt a könyvtár nyitvatartási idejében.

 

Somogyi-könyvtár
Agóra Gyermekkuckó februári programjai

Szeged, Kálvária sgt. 23.
20/587-5393 – 62/563-488
http://www.sk-szeged.hu/agora


Kiállítások:

2014. február 1-től – 28-ig – helyszín: Somogyi-könyvtár Agóra Gyermekkuckó
Újabb kockás históriák - 2014-ben is folytatódik az elmúlt évben sikert aratott történelmi képregénysorozat. Idén újabb magyar történelmi alakokat és korszakokat jelenít meg
Kasza Magdolna grafikus Magyar Sándor forgatókönyvei alapján. A már megszokott hitelességgel, ugyanakkor egy könnyedén befogadható formában tárja elénk
a történelmet az időről-időre megújuló kiállítás. A következő, februári téma: Mátyás király élete és uralkodása.

2014. február 1-től – 28-ig – helyszín: Somogyi-könyvtár Agóra Gyermekkuckó
Maszkabál – könyvajánlónkban összegyűjtjük a gyermekeknek a farsangi jelmezötletekről szóló könyveket és zenés CD-ket.


Rendezvények:

2014. január 11. 16:00–tól helyszín: Somogyi-könyvtár Agóra Gyermekkuckó
Maszkabál – Interaktív feladatok és kézműves foglalkozás a hónap aktuális témájához kapcsolódva óvodásoknak és kisiskolásoknak.

2014. január 25. 16:00–tól helyszín: Somogyi-könyvtár Agóra Gyermekkuckó

Egy órában három mese – diafilmvetítés és meseolvasás gyermekeknek.



 

Független Városi Szövetség - Magyar Egyesület
6726 Szeged, Fő fasor 9.
www.fvszme.hu


2014 FEBRUÁRI PROGRAMOK:

 

Mária Lovagrend Egyesület – egész hónapban

Segítség Test- Lélek- Szellem Harmóniájának megteremtéséhez
 Speciális tanácsadóink által
- Egyéni terápiák, -Csoportos terápiák, -Lélek masszázs,
-Narayena kezelés,  -Talpreflexológiás kezelés, -Anyaságra-szülésre való felkészítés
Tanácsadók, Segítők:  Gyebrovszki Klára
Kalmár Krisztina, Ilia Katalin
Gémesi Kornélia, Mulati Jenőné
Ocsovszki Imre, Ocskó Erzsébet
Telefonos bejelentkezés szükséges!
 Érdeklődni: Kalmár Krisztina 70/615-4311
Helyszín: FVSZME Székház (Fő fasor 9.)

Február 01. szombat
Tűzszentelő Boldogasszony, az ébredés ünnepe:
Az öt teremtő elem közül az Éghez (a levegő elemhez ) kapcsolódik. A gyertyaszentelő a világosság a megvilágosodás ünnepe.
A szert vezeti Kocsis Melinda - Chequetet Arelich Thoth Kende – Avatár
Helyszín: Vértó – Történelmi Nemzeti Emlékhely ( Időpont: 15 óra )

Február 03. hétfő
17:00-18:00 óráig: Öngyógyító módszer - STEFÁNKOVITS STEFÁNIA
Helyszín: FVSZME székház - Fő fasor 9.

Február 06. Csütörtök
16:00-18:00 óráig: INGYENES JOGI TANÁCSADÁS
DR. BÁLINT GYULA ÜGYVÉDDEL
Csak előzetes bejelentkezés alapján
Bejelentkezés telefonon: 06-30-943-77-37

Február 07. Péntek
Mária Lovagrend Egyesület

KEREKASZTAL BESZÉLGETÉS 17:30 órától
Felnőtteknek, gyermekeknek egyaránt
Párkapcsolati segítségek, beilleszkedési problémák kezelése
             - mindig az adott lélekcsoporttól függő témakörökben

Előadók: Mária Lovagrend Speciális tanácsadói
Részvételi díj: Adomány

Február 10. hétfő
17:00-18:00 óráig: Öngyógyító módszer - STEFÁNKOVITS STEFÁNIA
Helyszín: FVSZME székház - Fő fasor 9.

Február 13. csütörtök
16:00-18:00 óráig: INGYENES JOGI TANÁCSADÁS
DR. BÁLINT GYULA ÜGYVÉDDEL
Csak előzetes bejelentkezés alapján
Bejelentkezés telefonon: 06-30-943-77-37

Február 14. péntek
Mária Lovagrend Egyesület

KEREKASZTAL BESZÉLGETÉS 17:30 órától
Felnőtteknek, gyermekeknek egyaránt
Párkapcsolati segítségek, beilleszkedési problémák kezelése
- mindig az adott lélekcsoporttól függő témakörökben

Előadók: Mária Lovagrend Speciális tanácsadói
Részvételi díj: Adomány

Február 17. hétfő
17:00-18:00 óráig: Öngyógyító módszer - STEFÁNKOVITS STEFÁNIA
Helyszín: FVSZME székház - Fő fasor 9.

  Február 20. csütörtök
16:00-18:00 óráig: INGYENES JOGI TANÁCSADÁS
DR. BÁLINT GYULA ÜGYVÉDDEL
Csak előzetes bejelentkezés alapján
Bejelentkezés telefonon: 06-30-943-77-37

Február 21. péntek
Mária Lovagrend Egyesület

KEREKASZTAL BESZÉLGETÉS 17:30 órától
Felnőtteknek, gyermekeknek egyaránt
Párkapcsolati segítségek, beilleszkedési problémák kezelése
             - mindig az adott lélekcsoporttól függő témakörökben

Előadók: Mária Lovagrend Speciális tanácsadói
Részvételi díj: Adomány

Február 24. hétfő
17:00-18:00 óráig: Öngyógyító módszer - STEFÁNKOVITS STEFÁNIA
Helyszín: FVSZME székház - Fő fasor 9.

  Február 27. csütörtök
16:00-18:00 óráig: INGYENES JOGI TANÁCSADÁS
DR. BÁLINT GYULA ÜGYVÉDDEL
Csak előzetes bejelentkezés alapján
Bejelentkezés telefonon: 06-30-943-77-37

www.fvszme.hu

 


 

A MÓRA FERENC MÚZEUM

ÉS SZEGEDI KIÁLLÍTÓHELYEINEK

 

2014. FEBRUÁR

HAVI PROGRAMTERVEZETE

ÚTMUTATÓ

A KIÁLLÍTÁSOK MOZGÁSÁHOZ:

ÚJ

IDŐPONTVÁLTOZÁS

MEGSZŰNIK

ELMARAD

 

MÓRA FERENC MÚZEUM

 

 

Időszaki kiállítások:

 

A láthatatlan ember arcai

Gárdonyi Géza emlékkiállítás

2013. november 21 – 2014. március 16.

 

Egy régész Afganisztánban – 14 hónap Belső-Ázsiában

Paluch Tibor fotókiállítása

Február 7 – április 27.

 

 

Állandó kiállítások:

„Csak egy Földünk van…” természettudományi állandó kiállítás

Móra Ferenc emlékszoba

„Szöged hírös város…” néprajzi állandó kiállítás

Patikatörténeti kiállítás

Lucs-gyűjtemény

 

 

 

FEKETE HÁZ

 

Időszaki kiállítások:

 

A XX. századi Szeged villanófényben

100 év 100 kép

Várostörténeti fotókiállítás

Február 6 – március 31.

 

Kolostorok kincsei

Régészeti kiállítás

január 22 – március 23.

 

 

 

Állandó kiállítások:

 

  1. Zsánerképek – A polgári lakáskultúra múltja Szegeden
  2. Köves L. Imre korsói

 

KASS GALÉRIA

 

Kiállítás-építési munkálatok miatt zárva tart.

 

 

 

VARGA MÁTYÁS SZÍNHÁZTÖRTÉNETI KIÁLLÍTÓHÁZ

 

Állandó kiállítás:

Varga Mátyás emlékkiállítás

Látogatható csoportok számára, előre egyeztetett időpontban.

 


 

A Szegedi Pinceszínház 2014. FEBRUÁR havi játékrendje

7.  P

19:00

Antigoné és a többiek

Kelemen László Színitanoda előadása

16. V 19:30

POPPER PÉTER: A KARNEVÁL VÉGE

- életmese állatokról és emberekről -

Spirit Színház előadása

22. SZO 19:30

Egy tisztességes éjszaka

Független Társulat előadása

24. H     19:30

Egy tisztességes éjszaka

Független Társulat előadása

27. Cs      19.30

MARC CAMOLETTI: HATAN PIZSAMÁBAN

- vígjáték -

nyilvános főpróba

Szegedi Pinceszínház előadása

28. P   19:30

MARC CAMOLETTI: HATAN PIZSAMÁBAN

- vígjáték -

Szegedi Pinceszínház bemutató előadása

 

  

Popper Péter:A karnevál vége

(Popper Péter könyvek színpadon)

Életmese állatokról és emberekről

 

Szereposztás:

Professzor Perjés János

Színésznő Malek Andrea

Kutya, macska, kakas Lili

Színpadra alkalmazta: Perjés János

Díszlet: Mohácsi Nóra

Jelmez: Mohácsi Nóra

 

Az összetartozás és együttélés meséje.

 

A „Részemről mondjunk mancsot” és a „Ne menj a romok közé” c. könyvek színpadi változata

Színpadi vallomás, sok mosollyal és szomorúsággal, de mindvégig abban a meggyőződésben, hogy aki nagyon figyel az állatokra, az emberekről is megtud valami fontosat…

Magyarország valaha volt egyik legnépszerűbb pszichológusa, gyermekpszichológusa, vallási gondolkodója, közéleti személyisége tavaly ment el közülünk. Élete utolsó harmadában nagy hatást gyakorolt rá a buddhizmus, és a buddhisták élőlényszeretete, melynek irodalmi lenyomata a nagy sikert aratott Részemről mondjunk mancsot. Ez a könyv, valamint a Ne menj a romok közé című Popper-klasszikus kerül színpadra. " Életmese állatokról és emberekről" alcímmel. Kötelező darab Popper Péter rajongóknak, színházba járóknak, otthon elmélkedőknek és persze minden állatbarátnak!

 

 

Egy tisztességes éjszaka

 

Kolozsváron, valamikor a XX. század első felében volt egy nyugodt, kedves életű kis kupleráj, a Gerendás. Ennek a Gerendásnak állandó, tiszteletbeli vendége volt Kelepei Jenő, helyi egyetemista, akit annyira megkedvelt a ház népe, hogy a bordélyházat vezető Mutter felajánlotta neki, költözzön be közéjük, éljen olcsóbban, jobban, finomabb, otthoni ízekkel, és legyen ő a férfi a házban, mondhatni, kakas a tyúkocskák között.

Az élet már-már idilli volt a Gerendásban, a régi és az új lakók számára egyaránt, míg nem egy szép napon Kelepei mamája úgy döntött, meglátogatja az ő egyetlen kisfiát Kolozsváron ...

 

A színpadi adaptáció Hunyady Sándor „A vöröslámpás ház” című novellájából készült, amelynek filmes feldolgozása Makk Károly rendezésében, Cserhalmi György és Psota Irén főszereplésével korábban nagy sikert aratott hazai és nemzetközi szinten egyaránt.

 

Hegedűs Géza, az egyik legelismertebb magyar irodalomtörténész szerint „… igazi, múlhatatlan értéke Hunyady életművének: a novella. Szinte ontotta a remekműveket, amelyekben igazi drámai erővel egyesül humor és tragikum”. Ez a megállapítás maximálisan igaz erre a művére is. Valóban, kiválóan ötvöződik ebben a novellájában is a humor és az olykor keserű társadalomrajz is, az emberi értékek vagy éppen azok hiánya mentén. Olyan értékek ezek, amelyek függetlenek történelmi koroktól, és melyek a XXI. század második évtizedében is gondolkodóba ejthetik a nézőket. Humor és gondolat egyszerre jelenik meg tehát a színpadon.

 

Az Egy tisztességes éjszakát elsősorban szegedi, vagy Szegeden tanuló fiatal színi növendékek és színjátszók adják elő, amely biztosítja a történet és az abból adódó komikus szituációk lendületességét, lüktetését, fiatalosságát.

Szereplők:

Gyekiczki Balázs

Máté-Tóth Emese

Benkő Brigitta

Mérnyei Ilona

Csíkos Mariann

Bárány Bettina

Kurtai Nikoletta/Jeney Luca

Bogdán Réka

Tichy-Rács Ádám/Lipták László

Simony Attila

Kiss Gábor

Rácz László

Hardi Csaba

Ivaskó Gergely

Rendező-asszisztens: Vőneki Brigitta

Súgó: Végh Emese

Rendezte: Boros Tamás

 

 

Antigoné és a többiek

 

Az Antigoné és a többiek a Kelemen László Szakközépiskola és Színi Tanoda másod- és harmadéves színész hallgatóinak félévi vizsgaelőadása. 2014. január 13-án mutatták be a tanulók a Pinceszínházban.

 

Horváth Péter és Gömöri Krisztián állította színpadra a darabokat.

 

A két előadás:

 

Antigoné

 

Szophoklész jól ismert antik tragédiájának főszereplője Antigoné, aki az istenek törvényével megy szembe, amikor mindkét bátyját egyformán szereti, és a Théba városa ellen törő testvérét, Polüneikészt is el akarja temetni. Ezzel a tettével Théba királyának, Kreónnak is megszegi a parancsát. Ezt az alapkonfliktust boncolgatja végig a mű: kinek/minek kell engedelmeskedni? Megtagadják-e a bűnös testvért? Mi a helyes? Ezen kérdések mentén bontakozik ki a cselekmény. A klasszikus mű szöveghűen, mégis modernül kerül színpadra.

 

Fáni a padon

 

A könnyed, rövid szerelmi komédia a Színi-Tanoda egyik színészmesterség tanárának, Horváth Péternek (színész, rendező) a tollából született. A híres kuplé (Fáni a padon) ihlette darab külön a vizsgára íródott. Az Antigoné komolysága után remek levezető előadás, amely feloldja az előző mű feszültségét. Tipikus szerelmi történettel találkozhatnak a nézők, két fiatal pár bimbózó kapcsolatáról van szó sok félreértéssel, és humorral.

 

  

Jegyértékesítés:

Hétfőtől péntekig 09-14 óráig

és az előadások kezdete előtt 1 órával.

KORLÁTOZOTT NÉZŐSZÁM! ELŐZETES BEJELENTKEZÉS AJÁNLOTT!

Címünk: 6720 SZEGED, Dugonics tér 2. /az udvarban/,

tel.: 62/540-554

Jegyrendelés a titkarsag.pincesz@invitel.hu e-mail címen!

 

A műsor és szereplőváltozás jogát fenntartjuk!

 




Hirdetmény

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Szegedi Csoportja az alábbi időpontokban fogadja a lakosság adományait:
hétfő, szerda, csütörtök 9-11 és 15-17 óra között.
Cím: Szeged, Csanádi u. 9.
Átveszünk : ruhaneműt, cipőt, ágyneműt,gyógyszert, plédet, műszaki cikket, könyvet, bútort és bármit, ami használható és tiszta.
Kérjük, hogy az egyesületünknek szánt tárgyakat hozzák be a fenti címre, ne dobják konténerbe vagy gyűjtőládába,
mert azok nem hozzánk kerülnek.
Csoportunk kizárólag a Csanádi utcában tudja az adományokat gyűjteni.
Számlaszámunk: OTP Bank 11784009-20201485.

Segítséget köszönve a Szegedi Máltais Csoport.


 

Vissza a kezdőlapra