Közéleti Kávéház
2011. január havi programja


2011. január 1. szombat délután DÉMÁSZ Vízitelepen
(Bejárat az oldalkapun)
VÍZ - PARTY MEGHÍVÓ
Úgy tartja a mondás, hogy az év első napján történtek jegyében
telik az újesztendő. Ennek reményében a Tiszát és a vízi sportokat
kedvelő, évről-évre bővülő lelkes csapat az újév első napján
ismét vízre száll! Vitorlásba, kajakba, kenuba, ladikba, hajóba
ülnek, hogy a szilveszteri buli után elsőkként élvezzék a természet
nyugalmát. A kellemes közérzetet faszénparázson egészben
sült malac, forralt bor, forró tea és tábortűz biztosítja, a többiről
a résztvevők maguk gondoskodnak. Új érdeklődőket is
szeretettel várunk, akik szintén hajókázhatnak.
Érd.: Kipper György kipper@autoinfo.hu, +36-30-978-6313


2011. január 3. hétfő 17 óra Somogyi-könyvtár
FILMKLUB
A Magyar Televízió Szegedi Stúdiójának filmjeiből Bubryák István válogat

FÉNY-KÉP Hommage a Moholy-Nagy László
Dokumentum-portré az 1895-ben született, 1946-ban elhunyt festő, grafikus, fotográfus,
pedagógus, operatőr, díszlettervező, képzőművészről,
akinek nevét 2006. március 1-én vette fel a budapesti Iparművészeti Egyetem.

Moholy-Nagy magyar hangja: Mácsai Pál,
szerkesztő-narrátor: Kocsor Erika, jelmez: Zoób Kati, producer: Bubryák István,
Rendező: Radó Gyula

2011. január 3. hétfő 18 óra Király-König Péter Zeneiskola (Tábor u. 3.)
Újévi Fuvolakoncert
Edit van der Burg, Fuvola
Kápolnási Beáta, Zongora

A müsor:

-W. Popp: Staccato-Fantaisie
-C. Debussy: La fille aux cheveux de lin (A len hajú lány)
-F. Doppler: Nocturne Op. 17.
-C. Debussy: Syrinx
-G. Enesco: Cantabile and Presto No. 1381.
-G. Briccialdi: Adagio
-P. A. Génin: Carneval de Venise Op. 14.


2011. január 4. kedd 17 óra Ifjúsági Ház Rendezvény Központ
"806 millió négy új szegedi szálláshelyre"
(Egy újságcikk margójára….)
Témák:
- miért és kiknek létesülnek?
- szükségesek-e?
- a jelenlegi szegedi kínálat, (szálloda/panzió) és a turisztikai vonzerő,
- helyünk a Dunától keletre,
- turisztikai szempontból a legnépszerűbb magyarországi városok,
- hotel kontra panzió? Nem, a MINŐSÉG a lényeg! (Hotelstars!)
- "becsődölő" szállodák, MIÉRT?
- a beruházás finanszírozások jellemzői - napjainkban.
- mi segíthet(ne) a jövőben? (lsd.: EU tagállamokban alkalmazott ÁFA kulcsok.)
- Egészségturizmus igen, de….

Vendég: Kunz Péter a Novotel Hotel volt igazgatója
Beszélgetőtárs: Tóth Károly önkormányzati képviselő
Háziasszony: Szücs Ágnes újságiró


2011. január 5. szerda 16:30 Hetednapi Adventista Egyház épületet (Batthyányi u. 13-15.)
A FOGYTÉKKAL ÉLŐK ÉLETHELYZETÉNEK BEMUTATÁSA A KÉPESSÉGPARK CÍMŰ PROGRAM KERETÉN BELÜL
Napos Oldal a Sérült Emberekért Alapítvány estje
Kerekesszék kipróbálása, látássérültség kipróbálása, siketek jelnyelvének kipróbálása jelnyelvi tolmács segítségével
Vendég: Takács Kata az Alapítvány elnöke


2011. január 5. szerda 18 óra Szent István Étterem
RÉGI HAJÓSOK TALÁLKOZÓJA


2011. január 5. szerda 19 óra Novotel Hotel, emeleti étterem (Maros u. 1.)
RÉGI ZONGORISTÁK KLUBJA
Fellépnek:
Arany János
Dr. Csanádi Lajos
Háry Ferenc
Dr. Lévay Endre
Dr. Mózes János
Dr. Polgár Gyula
Várnai Szilárd
Helyfoglalást személyesen kell biztosítani a Novotel Hotel recepcióján.


2011. január 6. csütörtök 17 óra HBH Étterem (Deák F. u. 4.)
"SZEGED STRATÉGIAI FEJLESZTÉSI MOZGÁSTERE"
Dr. Besenyi Sándor szociológus, stratégiai tervező
Házigazda: Tandi Lajos a Szeged folyóirat főszerkesztője
Összefogás Szegedért Egyesület estje


2011. január 7. péntek 16 óra SZTE Állam- és Jogtudományi Kar II. sz. épület Rákóczi tér 1. fsz. tárgyaló
FŐDI KITTI: REMÉNY
Könyvbemutató
Házigazda és beszélgetőtárs: Dr. Majzik István a Bába és Társai Kft. ügyvezetője, kiadó


2011. január 7. péntek 17 óra Korona Hotel (Petőfi S. sgt.)
PÓTSZILVESZTER
Házigazda: vitéz Szilágyi Árpád a Magyar Kultúra Lovagja


2011. január 10. hétfő 10 óra Egyházmegyei Krízishelyzetmegoldó Szeretetotthon (Harmat utca 2-4.)
Ó magyar Mária siralomtól Márai Sándorig - Végig a magyar irodalom országútján
Kocsis István előadása


2011. január 10. hétfő 17 óra Somogyi-könyvtár
MONTE ROSA EXPEDÍCIÓ ERŐSS ZSOLTTAL
Augusztus 15-19 között a svájci Alpokban jártam egy 6 fős csapattal,
melynek Erőss Zsolt is tagja volt. Az expedíció célja, hogy tanulmányozzuk
a 3 ezer méter magasságban található, tavaly felépült önfenntartó Monte
Rosa menedékházat. A gleccsertúra egyik megdöbbentő élménye volt
szembesülni a felmelegedés következményével: a gleccser 300 méteres
szintcsökkenésével, mely mindössze100 év alatt történt. Az önfenntartó
menedékház a napból nyeri a működéséhez szükséges összes energiát, az
ivóvizet a gleccser biztosítja és semmilyen hulladék nem termelődik.
Márta Irén


2011. január 11. kedd 17.00 óra Millenium Kávéház (Dugonics tér 12.)
Egészség Bár Klub: Az egyre nagyobb tudatosság teremti meg a világban létrejövő pozitív változásokat
Vendégek: Dr. Sinkó Ildikó
Dr. Sisák Gyöngyi
Tóth László kristályterapauta


2011. január 11. kedd 18 óra SZTE Állam- és Jogtudományi Kar II. sz. épület Rákóczi tér 1. fsz. tárgyaló
KOSZTOLÁNYI ÉS A FREUDIZMUS
Az "Egy pohár víz"- től az "Édes Anná"-ig
"Az a pohár víz ihatatlanná vált."
Irodalmi beszélgetés
Vendég: Dr. Rozsnyai Jenőné ny. középiskolai tanár
Beszélgetőtárs: Varga Ferenc ny. középiskolai tanár


2011. január 11. kedd 18 óra Novotel Hotel (Maros u. 1.)
1. " ÉTREND az allergia - egyéni felelősség" - Gyermekélelmezés és a Óvoda- pedagógus kapcsolata
Előadó: Nagy György Ida - óvoda- pedagógus
Háziasszony: Tokodiné Kun Zsuzsanna
Dr. Pusztai Árpád nagy sikerű könyve:
"A genetikailag módosított élelmiszerek biztonsága"
megvásárolható és megrendelhető!

További információ : 70/316 78 17 telefonon kérhető!

Termék bemutató: Gabonatejek készítése!
"Diétázó Receptek"- megvásárolhatók a helyszínen!


2011. január 12. szerda 17 óra Somogyi-könyvtár
Székelyföldről rendhagyóan (fényképes dokumentáció)
1. rész
Székely barázdák
Előadó: Dr. Datki Zsolt László, neurobiológus, SZTE, ÁOK, Délalföldi Neurobiológiai Tudáskozpont


2011. január 12. szerda 17 óra Roosevelt téri Halászcsárda
NEMZETPOLITIKAI KLUB
MÉDIAPOLITIKA
MAGYARORSZÁGON
Vendég: TOMPÓ LÁSZLÓ irodalomtörténész
Az est házigazdája: DR. BENE GÁBOR


2011. január 13. csütörtök 16 óra Százszorszép Gyermekház, Szeged, Kálvin tér 6./
az Ételallergia Regionális Közhasznú Egyesület és a
Csongrád Megyei Esélyegyenlőségi Koordinációs Iroda által létrehozott Ételallergia Klub
- Alapfogalmak: Vitaminok, nyomelemek természetesen…..? !
- Tej készítés titkai - bemutató saját receptekkel - folyamatos!!
- Menűsorok összeállítása - Szülői felelősség a Diéta betartásánál
Jelentkezés: Barnáné Szalai Zsuzsanna klubvezetőnél

További információ 62/ 634 402 v 70/ 953-97-13 telefonszámon kérhető !
Gyermek felügyelet biztosított!
Kiadványaink a helyszínen megvásárolhatók!
Munkánkat segíti az 1%-ával:

Bankszámlaszámunk K&H 10402805-00000007-00000003

Egyesületünk adószáma: 1847197-1-06


2011. január 13. csütörtök 17.00 óra MTESZ ( Kígyó u.6.)
Egészség Bár Klub: A LÉLEK ÚTJA 3. rész
Test és lélek energetikája. A lelki erő fontossága. Lelki feladataink 2011-ben a 2012-höz közeledve.
Vendégek: Győrfiné Bullás Mária spirituális festőművész és költő
Dobra Izabella és Tóth László a LELKESEK KÖRÉNEK megalapítói


2011. január 13. csütörtök 18 óra Korona Hotel (Petőfi S. sgt.)
DOMONKOS LÁSZLÓ: "A KICSERÉLT VÁROS" című, /immár tizenhatodik könyvének/ bemutatója.

Fiume - a kicserélt város - a Szent Korona legszebb gyöngye.
"Fiume az a magyar város, ahol a horvátok olaszul beszélnek." /Victor Tissot/

A Szegedről elszármazott film- és irodalomkritikus, publicista, televíziós szerkesztő szokásához híven
ismét meglepte olvasóit egy új könyvvel, amelyben tovább viszi régi látásmódját.
Ritka érzékenységgel és asszociatív képességgel megáldott szellemisége segíti abban,
hogy történelmünk eddig elhallgatott, vagy meghamisított fejezetei napvilágra kerüljenek.

DOMONKOS LÁSZLÓ-val, a szemet gyönyörködtető és lelket borzoló kötet szerzőjével Dr. Tatár Rózsa jogász, újságíró beszélget.
Az estet megtiszteli részvételével KEMÉNY ANDRÁS, a könyv kiadója, az Unicus Műhely kiadó igazgatója, aki a kötethez a fotókat készítette.

A kötet a helyszínen megvásárolható.


2011. január 14. péntek 16 óra Somogyi-könyvtár
NAGYKÖVETI ÉVEK RÓMÁBAN
(rémtörténetekben elbeszélve)
Dr. Szörényi László irodalomtörténész páratlan humorát megcsillantva olvas fel készülő könyvéből.
Beszélgetőtárs: Darvas Anna tanár


2011. január 14. péntek 17 óra SZTE Gyógyszerésztudományi Kar (Eötvös u. 6.)
ENESCUTÓL EMINESCUIG
Szemelvények a román költészetből és zeneművészetből
-verses-zenés előadás-
Közreműködnek: Kutas László Kazinczy-érmes,
Rátky Marcell Kazinczy-érmes,
Spitzer Jenő Kazinczy-érmes,
Vízi Imre Kazinczy-érmes versmondók
Házigazda: Varga Ferenc ny. középiskolai tanár


2011. január 17. hétfő 15 óra Klebelsberg terem Victor Hugó u. 3.
FOTOKLUB
Várjuk régi és új tagjainkat a szokásos megbeszélésre.
A Kör tagjainak alkotásaiból rendezett kiállítás megtekinthető január hónapban tarjáni fiókkönyvtárban,
Szeged ősszel, címmel. Csorba u 3.sz.


2011. január 17. hétfő 17 óra SZTE Állam- és Jogtudományi Kar 3. emelet Társalgó (Tisza Lajos krt.54.)
AKIK amatőr festők
Vendég: Nacsáné Kovács Mária
Beszélgetőpartner: Tessényiné Fogarasi Margit


2011. január 18. kedd, 17 óra, Bibliotéka /Kálvária sgt. 14./
ÍRÓKLUB
Spontán beszélgetés egymásközt.
Résztvevők: az éppen ráérő és a Kávéházba betérő írók, költők, továbbá az esetleg ráérő érdeklődők.
Aki hellyel kínálja a betérőket: Tatár Rózsa


2011. január 18. kedd 18 óra SZAB Székház I. em. 110. (Szeged, Somogyi u. 7. )
A "valódi" van Gogh művészete és betegségei.
Diavetítéssel kísért előadás.
Előadó: dr. Kováts László neuro-pszichiáter főorvos
Házigazda: dr. Nagy Ferenc szakközgazdász
Közreműködik: Patyi Dezső technikus


2011. január 19. szerda 17 óra Szeged Étterem
MESÉK A RÉGI VIRÁGRÓL
Vendégek: Keresztesi Zoltán és Ács Mihály cukrász mesterek

Háziasszony: Dr. Szabó Henriette Éva antropológus


2011. január 19. szerda 17 óra Hansági Ferenc Oktatási
Alapítvány (Iskola) (Kenyérgyári út 8.)
NEMZETPOLITIKAI KLUB
KÖZÖSSÉGI KENYÉRSÜTÉS
ahol bárki megtanulhatja, hogy kell adalékok nélkül kenyeret
sütni.
Az est házigazdája: DR. BENE GÁBOR


2011. január 20. csütörtök 17 óra Városháza, Díszterem
SZEGED 2011
Vendég: Dr. Botka László Szeged város polgármestere
Beszélgetőtárs: Dr. Tráser László újságíró


2011. január 21. péntek 17:15 Somogyi-könyvtár
"A mezőgazdasági információszerzés 1000 éve a Kárpát-medencében- A vidék lakosságának általános és
szakmai műveltségének felemelkedése." II. r.
A kiállítással egybekötött előadás
Az előadó: Dr. Pálfi György ny. egyetemi tanár
Házigazda: Török József, a DEFÚRE elnöke
A kiállítás a könyvtár programjától függően 22-én is látható lesz


2011. január 21. péntek 18 óra Király-König Péter Zeneiskola (Tábor u. 3.)
NŐK A NŐKÉRT
Zenés beszélgetés az aláirásgyűjtés apropóján

Vendégek: Antoni Rita a nokert.hu szerkesztője
Farkasné Pocsai Blanka és
Hekáné Dr. Szondi Ildikó önkormányzati képviselők
Háziasszony: Sóti Judit (Délmagyarország)

Közreműködnek: Kapócs János és énekes barátai


2011. január 24. hétfő 17 óra SZTE Állam- és Jogtudományi Kar 3. emelet Társalgó (Tisza Lajos krt.54.)
Észak-Itália rejtett kincsei
Utazás, történelem, művészet.
Vetített képes előadás
Előadó: Jani Péter joghallgató


2011. január 25. kedd 17 óra Somogyi-könyvtár
Munka a zanglai királyi várban és lámakolostorban, valamint a Ladaki Ökológiai Fejlesztő Központban Lehben;
3500 m feletti magasságban. Kerékpártúrák a Nagy-Himalájában. (III. rész.)
Vetítettképes élménybeszámoló a 2010 augusztusában indult,
több mint két hónapig tartó két Nyugat-Tibeti munkáról és az Indus-völgyi lámakolostorok meglátogatásáról, a himalájai kerékpártúrákról.

Vendég: Makra Péter mérnökszakértő, a Csoma Szobája Alapítvány önkéntese.
Házigazda: Dr. Makra László egyetemi docens.


2011. január 26. szerda 17 óra Novotel Hotel (Maros u. 1.)
MERRE TOVÁBB BALOLDAL?
Szegeden.
Előadó: Dr Szalay István főiskolai tanár, volt szegedi polgármester. Közreműködik: Dr Sipos József történész
Házigazda : Koszó László


2011. január 26. szerda 17 óra Dóm Hotel (Bajza u. 6.)
TÖRTÉNELMI TRADÍCIÓK ÉS AZ
ÚJ ALKOTMÁNY
c. konferenciáról beszámoló el?adás
Az estek házigazdája: DR. BENE GÁBOR
Az est házigazdája: DR. BENE GÁBOR


2011. január 27. csütörtök 17 óra Szegfű Klub (Oroszlán u. 2.)
A Közéleti Kávéház Baloldali Páholyának vendége Kovács László, az MSZP alelnöke
A Baloldali Páholy szervezésében 2011-ben havonta kerülnek megrendezésre politikai vitaestek,
amelyekre az MSZP országos vezetőit, baloldali közszereplőket, újságírókat fogunk meghívni.
Idei első vendégünk Kovács László, az MSZP alelnöke, volt külügyminiszter lesz,
akivel Magyarország soros uniós elnökségéről, aktuális politikai ügyekről, az MSZP feladatairól beszélgetünk.


2011. január 27. csütörtök 17 óra Zrínyi Ilona Általános Iskola
A SZEGEDI MŰVÉSZKLUB ESTJE
Vendég: Ferenczi Dezső a Halászcsárda vezetője
Beszélgetőtárs: Polner Zoltán költő
Házigazda: Dr. Majzik István a Bába és Társai Kft. ügyvezetője, kiadó
A Szépírás 2011. februári számának bemutatása.


2011. január 27. csütörtök 18 óra Korzó Zeneház
(Széchenyi tér 9., a Szegedi Szimfonikus Zenekar székháza, bejárat a Feketesas utca felől)
MEGKÉSETT ÉVADNYITÓ KONCERT
Fellépnek:
-A RÉGI ZONGORISTA KLUB TAGJAI:
Arany János
Dr. Csanádi Lajos
Háry Ferenc
Dr. Lévay Endre
Dr. Mózes János
Dr. Polgár Gyula
Várnai Szilárd
- Társastánc versenyek eminensei
- Énekesek, meglepetés-vendégek
A zenés kaleidoszkóp-műsor kedvelőit tisztelettel várjuk.


2011. január 27. csütörtök 18. óra Zepter Ház I. em. 15. Honvéd tér sarka
Mesék az Erőről
Farsang, álarcaink
Szeretjük a farsangot? Vagy nem szeretjük? Miért?
Csak farsangkor viselünk álarcot? Miért ?
A farsang a gyerekeké. És a felnőttek? Miért?
Álarcok - félelmek - öszinteség
Dezső Csaba Péter
archeikus sorsképelemző
Háziasszony: Princzné Katalin
Pszichotronikus tanítvány
Reiki Mester
Minden érdeklődőt nagy szeretettel várunk, aktív részvételére számítunk!


2011. január 28. péntek 17 óra SZTE Állam- és Jogtudományi Kar II. sz. épület Rákóczi tér 1. fsz. tárgyaló
ÉSZAK KOREA, KÍNA, TIBET
Úti beszámoló
Dr. Soproni Lajos üzemi főorvos


2011. január 28. péntek 18 óra Zepter Ház I. em. 15. Honvéd tér sarka
Életvég és Öngondoskodás
Az elmúlás, mint "kozmikus botrány". Kinek ne okozna gondot a temetés költsége!
Mennyibe kerül ma egy temetés? Milyen feladatok adódnak, amikor bekövetkezik egy haláleset?
Az elmúlás körüli feladatok egyszerűsítése.
Milyen lehetőségek vannak a temetés költségeinek könnyítésére?
Angyal Eleonóra kegyeleti szakértő és Princzné Ördög Katalin
Minden érdeklődőt nagy szeretettel várunk, aktív részvételére számítunk!


2011. január 31. hétfő 16 óra Somogyi-könyvtár
PÁLFI SÁNDOR: HAJÓZNI MUSZÁJ
Könyvbemutató
Házigazda és beszélgetőtárs: Dr. Majzik István a Bába és Társai Kft. ügyvezetője, kiadó


2011. január 31. hétfő 18 óra SZAB Székház I. em. 110. (Szeged, Somogyi u. 7.)
A SZÉLMALOM ÉS A SZEGEDI-CSANÁDI NAGYTÁJ
KULTÚRATUDOMÁNY ÉS KREATÍV ÍRÁS

Előadó: Dr. BOGOLY JÓZSEF ÁGOSTON C.Sc. irodalomtörténész
Házigazda: Dr. NAGY FERENC szakközgazdász
Technikai mts.: PATYI DEZSŐ




A SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ 2010/2011-ES ÉVADÁNAK JANUÁRI MŰSORA

  DÁTUM 
NAGYSZÍNHÁZ 
KISSZÍNHÁZ

4. KEDD

10 óra Karácsonyi ének - családi mesejáték
Hapci bérlet
14 óra Karácsonyi ének Hófehérke bérlet

18 óra Édes Anna - színmű
Deák Ferenc 2. bérlet

5. SZERDA

10 óra Karácsonyi ének Hamupipőke bérlet
14 óra Karácsonyi ének Morgó bérlet

18 óra Édes Anna
Radnóti Miklós 2. bérlet

6. CSÜTÖRTÖK

10 óra Karácsonyi ének Kanga bérlet
14 óra Karácsonyi ének Szende bérlet

19 óra Testek filozófiája
- a Szegedi Kortárs Balett előadása

Juhász Gyula 2. bérlet

7. PÉNTEK

10 óra Karácsonyi ének Füles bérlet
14 óra Karácsonyi ének Tudor bérlet
19 óra Testek filozófiája
Latinovits Zoltán 2. bérlet

8. SZOMBAT

18 óra Karácsonyi ének
Bérletszünet
19 óra Mikszáth különös házassága - színmű
Bérletszünet

9. VASÁRNAP

15 óra Csárdáskirálynő - nagyoperett
Bérletszünet
19 óra Csárdáskirálynő Bérletszünet

15 óra Mikszáth különös házassága
Bérletszünet

11. KEDD

19.30 óra Filharmóniai koncert
- a Filharmónia Kht. rendezvénye
Wagner: Siegfried-idill, Mahler:
Egy vándorlegény dalai,
Schumann: I. szimfónia B-dúr, op. 38 (Tavaszi) Vezényel: Gyüdi Sándor

 

12. SZERDA

10 óra Karácsonyi ének Kuka bérlet
14 óra Karácsonyi ének Vidor bérlet

 

13. CSÜTÖRTÖK

10 óra Karácsonyi ének Malacka bérlet
14 óra Karácsonyi ének Tréfi bérlet

 

14. PÉNTEK

19 óra Csárdáskirálynő
Latinovits Zoltán bérlet - a 2010. november 25-i előadás pótlása!

19 óra Sóska, sült krumpli - tragikomédia
Bérletszünet

15. SZOMBAT

15 óra Csárdáskirálynő Bérletszünet
19 óra Csárdáskirálynő Bérletszünet
19 óra Sóska, sült krumpli
Bérletszünet

16. VASÁRNAP

19.30 óra Farsangi gálaest - A Szeged Első Lions Klub rendezvénye
Bérletszünet
11 óra Csalóka Péter - mesejáték
Csipkerózsika 2. bérlet
16 óra Csalóka Péter
Zsebibaba 2. bérlet

18. KEDD

 
10 óra Csalóka Péter
Süsü 1. bérlet
14 óra Csalóka Péter
Pinokkió 1. bérlet
19 óra Sóska, sült krumpli
Bérletszünet

19. SZERDA

 
10 óra Csalóka Péter
Süsü 2. bérlet
14 óra Csalóka Péter
Pinokkió 2. bérlet
19 óra Sóska, sült krumpli
Bérletszünet

20. CSÜTÖRTÖK

 
10 óra Csalóka Péter
Vuk 1. bérlet
14 óra Csalóka Péter
Aladdin 1. bérlet
19 óra Mikszáth különös házassága
Bérletszünet

21. PÉNTEK

19 óra Anyegin - opera
Nemzeti Premier bérlet
10 óra Csalóka Péter
Vuk 2. bérlet
14 óra Csalóka Péter
Aladdin 2. bérlet
19 óra Mikszáth különös házassága
Bérletszünet

22. SZOMBAT

19 óra Anyegin
Vaszy Viktor bérlet
15 óra Édes Anna
Jávor Pál 1. bérlet

23. VASÁRNAP

11 óra Filharmóniai koncert
- a Filharmónia Kht. rendezvénye

Prokofjev: Péter és a farkas, Madarász: Pázmán lovag Vezényel: Gyüdi Sándor
19 óra Anyegin Bérletszünet

19 óra Édes Anna
Bérletszünet

25. KEDD

19.30 óra Filharmóniai koncert
- a Filharmónia Kht. rendezvénye
Nagyváradi Állami Filharmónia
Vezényel: Jankó Zsolt


19 óra Édes Anna
Kazinczy Ferenc 2. bérlet

26. SZERDA

18 óra Anyegin
Tömörkény István bérlet
19 óra Édes Anna
Páger Antal 2. bérlet

27. CSÜTÖRTÖK

 
19 óra Testek filozófiája
Bajor Gizi 1. bérlet

28. PÉNTEK

19 óra Anyegin
Gregor József bérlet
19 óra Testek filozófiája
Bajor Gizi 2. bérlet

29. SZOMBAT

19 óra Anyegin
Makó Lajos bérlet
15 óra Testek filozófiája
Jávor Pál 2. bérlet

30. VASÁRNAP

15 óra Anyegin
Kiss Manyi bérlet
15 óra Sóska, sült krumpli
Bérletszünet
19 óra Testek filozófiája
Ady Endre 2. bérlet

AZ IGAZGATÓSÁG A MŰSOR- ÉS SZEREPLŐVÁLTOZÁS JOGÁT FENNTARTJA! HAT ÉVEN ALULI GYEREKEK A FELNŐTT ELŐADÁSAINKAT NEM LÁTOGATHATJÁK! AZ ELŐADÁSOKON KÉP- ÉS HANGFELVÉTEL KÉSZÍTÉSE TILOS!

Jegyek bérletes előadásokra is válthatók, a Szegedi Nemzeti Színház jegyirodájában, Szeged, Stefánia 6. Bejárat a Művészbejáróval szemben.
Tel.: 62/554-714, 554-715, 554-716. Fax: 62/554-711. E-mail: ticket@szinhaz.szeged.hu
Nyitva tartás: Hétfő - Péntek: 10-17 óra, Szombat: 10-12 óra.

Jegyek kaphatók az InterTicket országos jegyirodai hálózatán is (a jegyirodák teljes listája a www.jegy.hu oldalon található.
Jegyek válthatók a helyszínen az előadás kezdése előtt 1 órával. Nagyszínház: 62/548-740, Kisszínház: 62/420-135
www.szinhaz.szeged.hu




FELHÍVÁS

Ételallergia Regionális Közhasznú Egyesület

Értesíti a Szülőket, Nagyszülőket:

Táplálkozással összefüggő Tanácsadási, Étrend összeállítási lehetőség
minden hónap első és harmadik héten Szerdánként 15,30-17 óra között
- Csak előre bejelentkezőknek !! www.etelallergia.fw.hu honlapon!!
/Felvásárló, Megrendeló, Beszállító=Termelő értelemszerűen leadhatja az igényét!/
Helye: Százszorszép Gyermekház, Szeged, Kálvin tér 6. sz.

Tanácsadó és Információs Ügyelet igénybevehető az alábbi telefonszámon: 30/551 54 52 v. 70/452 51 30 v. 30/747 90 27 ,
Vonalas szám csak 19 órától vehető igénybe: 62/634 402

További információ e-mail: etelallergia@freemail.hu
tokizso@yahoo.com

Munkánkat segíti az 1%-ával:

Bankszámlaszámunk : K&H 10402805-00000007-00000003

Egyesületünk adószáma: 1847197-1-06

Várjuk Tagjaink sorában azokat, akik egyetértenek célunkkal és részt kívánnak venni a PREVENCIÓS munkánkban!


Szeged, 2011.01.05.

VEZETŐSÉG



A SOMOGYI-KÖNYVTÁR 2011. JANUÁR HAVI PROGRAMAJÁNLATA

PROGRAMOK:

2011. január 31-ig
Pjotr Iljics Csajkovszkij: Anyegin című operájához kapcsolódó könyvtári játék
A színházi bemutatók előtt a Somogyi-könyvtár az előadásokról, a színpadra állított művekről szóló kérdésekkel játékra hívja az érdeklődőket. A kérdések a http://www.sk-szeged.hu honlapon (a könyvtárban pedig nyomtatott formában) érhetők el. A szerencsés megfejtők színházjegyet nyerhetnek ajándék áron.

2011. január 13. 17.00 óra - helyszín: 1. emelet folyóirat-olvasó
"Csak nézni kell ezeket a rajzokat…" Csáth Géza orvos-író Földesen vezetett orvosi naplójába készített rajzaiból megjelent kötet bemutatója. Irodalmi ankét neves határon túli és magyarországi Csáth Géza szakértők részvételével. Közreműködnek Ágoston Pribilla Valéria a szabadkai könyvtár igazgatóhelyettese, Hózsa Éva irodalomtörténész, Ninkov K. Olga művészettörténész és Szuromi Pál művészeti író. A rendezvény moderátora Száraz Ferenc.

KIÁLLÍTÁSOK:

2011. január 10-től 31-ig - helyszín: földszint
"Pillanatképek Janikovszky Éva Szegedéről" - kamara-kiállítás az "Egy város -egy könyv" című olvasásnépszerűsítő játékhoz kapcsolódóan

2011. január 13-tól 31-ig - helyszín: 1. emelet folyóirat-olvasó
"Csáth Géza rajzai" - kiállítás az orvos-író Földesen vezetett orvosi naplójába készített rajzaiból
A Szabadkai Városi Könyvtár szervezésében Budapest után Szegedre érkeznek Csáth Géza rajzai. A tárlat kiegészül a Somogyi-könyvtár gyűjteményében található dokumentumokkal.

2011. január 13-tól február 23-ig - helyszín: földszinti aula
"Anno 1911" - a Somogyi-könyvtár évnyitó kiállítása 100 évvel ezelőtti történéseket elevenít fel: hogy élt 1911-ben a világ, mi foglalkoztatta a Magyarországon élőket, milyen eseményektől volt hangos a szegedi utca? A kiállított könyvek mellett korabeli újságok, plakátok, képeslapok, fotók vetítik elénk a kor hangulatát.

2011. január 19-től 26-ig - helyszín: 2. emelet
90 éve született Mészöly Miklós, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja - kamara-kiállítás

2011. január 20-tól február 17-ig - helyszín: 2. emelet
"Magyar elsők" - kamara-kiállítás magyar Kultúra Napja, Himnusz születésnapja tiszteletére

2011. január 12-ig - helyszín: földszinti aula
"...a virágzásnak mellőzhetetlen föltétele" - emlékek a Szegedi Kereskedelmi és Iparkamara múltjából
A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és a Somogyi-könyvtár közös kiállítása a 120 éves fennállását ünneplő kamara megalakulása idejére tekint vissza. A 19. század második felének és a 20. század elejének szegedi emlékeiből válogat: korabeli hírlapok, könyvek, fényképek, különleges aprónyomtatványok idézik meg a helyi ipar és kereskedelem egyik
dicsőséges korszakát. A múltba tekintő tárlatot a jelen kézműveseinek kiállítása varázsolja ünnepi hangulatúvá.

2011. január 12-ig - helyszín: földszinti aula
"Csillaghullás" - 100 éve született Erdei Ferenc
A kiállítás Erdei életútját tekinti át művein keresztül, kortársakkal való kapcsolatát idézi fel, korabeli dokumentumok alapján.
Erdei vallotta, hogy bár sokféle fronton harcolt, parasztpolitikusként kezdte, és úgy is végzi. A politikus, szociológus, a "népi írók" csoportjának tagja a szegedi egyetem jogtudományi karán tanult. Hallgatóként bekapcsolódott a falukutató mozgalomba. Tagja volt a Szegedi Fiatalok Művelődési Kollégiumának. 1937-ben jelent meg nagy feltűnést keltő műve, a Futóhomok.

2011. január 5-ig - helyszín: 1. emelet, folyóirat-olvasóterem
"A szív imája" címmel Urbán Sándorné Belinyák Olga ikonfestő kiállítása
Az alkotó a pedagógusi pálya zárása után kezdte el a már régóta vágyott új feladat megvalósítását. 2000-ben a Jószai Sándor hódmezővásárhelyi képzőművész vezetésével működő ikonfestő körben sajátította el az ikonfestészet technikai és formai alapjait. Első kiállítása 2006. szeptemberében volt, majd ezt követte még három alkalom. A legutóbbi 2010. októberében Salgótarjánban volt látható.


A Somogyi-könyvtár fiókhálózatának januári rendezvényei
2011.
Kiállítások

Csillag téri fiókkönyvtár
jan. 1-31.
- Németh Istvánné Nagy Mária olajfestményei láthatók
- Hosszú téli estékre- könyvajánló felnőtteknek, és gyerekeknek
- A Somogyi-könyvtár "Könyvkirály" játékának keretén belül a Csillag téri fiókkönyvtárban is könyvkiemelés és ajánló várja az olvasni és játszani szerető gyerekeket a 2010-2011-es évadban.
Dorozsmai fiókkönyvtár
jan. 1-31.
- A Somogyi-könyvtár "Könyvkirály" játékának keretén belül a Dorozsmai fiókkönyvtárban is könyvkiemelés és ajánló várja az olvasni és játszani szerető gyerekeket a 2010-2011-es évadban is.

Északvárosi fiókkönyvtár
jan. 1-31.
- A Somogyi-könyvtár "Könyvkirály" játékának keretén belül az Északvárosi fiókkönyvtárban is könyvkiemelés és ajánló várja az olvasni és játszani szerető gyerekeket a 2010-2011-es évadban is.
- "Verselgető" - ajánló kiemelés gyerekeknek
- "Szeretetünnep - lélekmelengető történetek borongós téli estékre" - ajánló könyvkiemelés felnőtteknek
- Erkel Ferenc-emlékkiállítás
- "Versolvasó" - válogatás a magyar és a világirodalom költészetéből
- A hónap könyvei - Sárközi Mátyás: Színház az egész világ; Liliom öt asszonya; Menedékház - Sárközi Márta emlékkönyv
- A II. magyar hadsereg napja, január 12. alkalmából ajánló kiemelés történelmi könyvekből

Francia utcai fiókkönyvtár
jan. 1-31.
-"Adria virágai" címmel összeállítás látható a Szegedi Horvát Kisebbségi Önkormányzat kiállítás-anyagából

Móra utcai fiókkönyvtár
jan. 1-31.
-A Napsugár Óvoda "Őszi képek" című gyermekrajz kiállítása tekinthető meg
Odesszai fiókkönyvtár
jan. 1-31.
- "Madonnák és virágok" címmel Kocsubej Tamara festményeiből látható kiállítás
- A Somogyi-könyvtár "Könyvkirály" játékának keretén belül az Odesszai fiókkönyvtárban is könyvkiemelés és ajánló várja az olvasni és játszani szerető gyerekeket a 2010-2011-es évadban is.

Petőfi-telepi fiókkönyvtár
jan. 1-31.
-A Somogyi-könyvtár "Könyvkirály" játékának keretén belül a Petőfi-telepi fiókkönyvtárban is könyvkiemelés és ajánló várja az olvasni és játszani szerető gyerekeket a 2010-2011-es évadban.

Rókusi fiókkönyvtár
Jan. 4-31.
- "Csupa-csupa selyem..." címmel Németh Istvánné Nagy Mária selyemképeiből, textíliáiból összeállított kiállítás tekinthetnek meg a könyvtárba látogató érdeklődők.
- A Somogyi-könyvtár "Könyvkirály" játékának keretén belül a Rókusi fiókkönyvtárban is könyvkiemelés és ajánló várja az olvasni és játszani szerető gyerekeket a 2010-2011-es évadban is.

Szőregi fiókkönyvtár
Jan. 3-13.
- "Álmaim éjszakai hóesésben" címmel az SZKTT KI Kossuth Lajos Iskola kézműves osztály kiállítása.
Jan. 14-31.
- Kálmány Lajos élete és munkássága
- A Somogyi-könyvtár "Könyvkirály" játékának keretén belül a Szőregi fiókkönyvtárban is könyvkiemelés és ajánló várja az olvasni és játszani szerető gyerekeket a 2010-2011-es évadban is.

Tarjáni fiókkönyvtár
jan. 3- 31.
- Kamara kiállítás a Szegedi Amatőr Alkotók Köre Fotóklubjának alkotásaiból "Szeged Ősszel" címmel.
- A Somogyi-könyvtár "Könyvkirály" játékának keretén belül a Tarjáni fiókkönyvtárban is könyvkiemelés és ajánló várja az olvasni és játszani szerető gyerekeket a 2010-2011-es évadban.
Programok

Csillag téri fiókkönyvtár
jan. 05. 18:00 órakor Harmónia-klub, Belső utazás (Brandon Bays-Belső utazás meditációs módszerének bemutatása) Vendég: Kneusel Leila
jan.06. 13:30 Weörös Sándor Általános Iskola könyvtárhasználati óra.
jan. 28. 16:00 órakor "Kiscsillagok gyermekklub" - "Most én leszek Picasso". Festés.
jan.27. 16:00 órakor Kenyeres Lajos képviselő fogadóórája.

Dorozsmai fiókkönyvtár
jan. 28. 16:00 órakor Bemutatjuk a "Dorozsmai füzetek" című kiadványokat és azok szerzőit

Északvárosi fiókkönyvtár
jan. 14. 16.00 órakor a "Könyvkirály-képző gyerekklub" várja a könyvbarát általános iskolásokat
jan. 18. 10.30 órakor a "Kis irodalmi terefere klub" keretében "Agatha Christie Mezopotámiában" címmel közös beszélgetés, felolvasás felnőtteknek
jan. 28. 16.00 órakor a Mesekuckóba várjuk a meseszerető gyerekeket

Hangoskönyvtár
jan. 5. 13.00 órakor a Kreatív Formák Alapítvány Irodalmi kör összejövetele
jan. 12.13.00 órakor a Kreatív Formák Alapítvány Irodalmi kör összejövetele
jan. 19.13.00 órakor a Kreatív Formák Alapítvány Irodalmi kör összejövetele
jan. 26.13.00 órakor a Kreatív Formák Alapítvány Irodalmi kör összejövetele
Móra utcai fiókkönyvtár
jan. 4. 14.00 órakor Nyugdíjas klub
jan. 18. 14.00 órakor Olvasókör: Juhász Gyula versei-válogatás
jan.27. 11.00 órakor Napsugár óvoda: könyvtárismereti óra
Odesszai fiókkönyvtár
jan. 20. 16.30 órakor "Magyar néphagyományok" : Kiss Judit előadása a Magyar Kultúra Napja tiszteletére
jan. 21. 16.30 órakor Kézműves foglalkozás iskolásoknak: gyöngyfűzés
jan. 28. 16.30 órakor a Mesetarisznyában: "A három kismalac" mese és malacka készítés

Rókusi fiókkönyvtár
Jan. 11. 14.00 órakor a NAGY(i) ÍRÓK Klubjának rendezvénye. A "Karácsonyi mesék... karácsonyi álmok... karácsonyi emlékek" című elbeszélés-pályázatra beküldött írásaikból olvasnak fel a szerzők.
Jan 24-29-ig (hétfőtől szombatig) a fiókkönyvtár nyitvatartási idejében EGYET FIZET - KETTŐT VIHET akciót hirdetünk: rendkívül kedvezményes áron, 10-25-50 forintért kínáljuk eladásra feleslegessé vált, használt köteteinket.
Jan. 28. 16.00 órakor a Mesedélutánon meseolvasás és barkácsolás alsó tagozatosoknak
Szőregi fiókkönyvtár
Jan.13.18 órakor Újév köszöntő és év eleji megbeszélés az Életreform klubban

Tarjáni fiókkönyvtár
jan. 20. 16.00 órakor A Könyvbarát klubban könyvbemutató: bemutatkozik Bugyi Anna, a "Mesélj még kérlek!" elbeszélés-pályázat szerzője. Felolvasás és kötetlen beszélgetés. a Magyar Kultúra Napja alkalmából.

 

 

Vissza a kezdőlapra