Közéleti Kávéház
2012. január havi programja


2012. január 3. kedd 17 óra Korona Hotel (Petőfi S. sgt. 4.)
A Humorból sosem elég….

Borsi István Stand up műsora.
A Vasutas Dekameron című könyvének készülő második kötetéből néhány novella ismertetése a hallgatók figyelmének,
érdeklődésének felkeltésére.
A téma most sem változik, a férfiak, és a nők kapcsolatait bontogatja, a barátságtól a szerelemig,
majd a házasságban bekövetkező bonyodalmakat elemzi a különböző szituációkban.
Szokásához híven, most is a szeretni való, törődésre vágyó nőket állítja középpontba.

Közreműködik: Dr. Tatár Rózsa, művészeti író

Az est háziasszonya: Varga Istvánné tanár    

 

2012. január 4. szerda 16 óra Somogyi-könyvtár
BAGAMÉRY LÁSZLÓ: ZUHANÓREPÜLÉS
A szerzővel beszélget, és a könyvet bemutatja: Haág Zalán
Házigazda: Dr. Majzik István a Bába és Társa ügyvezető igazgatója-könyvkiadó

 

2012. január 5. csütörtök 17 óra Városháza, Házasságkötő terem
Jézus feléd is nyújtja kezét, Ámentől ámenig.
GYULAY ENDRE nyugalmazott Szeged - Csanádi megyéspüspök két könyvét mutatja be PÉTER LÁSZLÓ irodalomtörténész.
Házigazdák: MAJZIK ISTVÁN könyvkiadó és SZALAY ISTVÁN matematikus.

 

2012. január 6. péntek 16 óra SZTE Állam- és Jogtudományi Kar 3. emelet Társalgó (Tisza Lajos krt.54.)
Amerikában jártam...
RITZ JUDIT, a Bálint Sándor Szeretetszolgálat főigazgatója tart vetítettképes élménybeszámolót amerikai útjáról.
Házigazda: Szalay István főiskolai tanár.

 

2012. január 9. hétfő 14.00 Senior center (Eszperantó utca 1)
 Fotóklub
A tagok munkáiból rendezett kiállítás látható január hónapban:
"Téli varázs" 
-Francia utcai könyvtár (Kossuth L. sgt 69-71)

"Téli képek" 
tarjáni könyvtár (Csorba utca3)

 

2012. január 9. hétfő 17 óra Somogyi Könyvtár
FILMKLUB
A Magyar Televízió Szegedi Stúdiójának filmjeiből Bubryák István válogat

„Ikonok és patkányok” – Robert Hammerstiel 

- dokumentum-portré-

A második világháború előtti Bácskában és Bánátban még félmillió német élt. Svábok, szászok vegyesen, békességben magyarokkal,
szerbekkel és románokkal. 1944 végén, aki tudott, Magyarországra, Ausztriába illetve Németországba menekült
Tito partizánjainak és az új hatalomnak a gyilkos bosszúja elől.
Hammerstiel- verseci német pék - családja nem menekült. Róbert fiuk 11 éves volt akkor. Túlélte családtagjai és barátai halálát,
a fogolytáborok rémségeit.
21 évesen, talán lelki terápiaként kezdte papírra vetni emlékeit.
Ebből született meg az „Ikonok és patkányok” c. önéletrajzi dokumentum-regény.
Robert Hammerstiel ma az európai kortárs képzőművészet egyik vezéralakja, festményeiért, fametszeteiért versengenek a múzeumok és a gyűjtők.
Ma az ausztriai Ternitzben él. „A Magyar Kultúra Lovagja” cím tulajdonosa, a Vajdasági Tudományos Akadémia tagja.

Rendező: Antala Zsuzsanna.

 

2012. január 9. hétfő 17 óra Jobbik Iroda Oroszlán u. 4. szám! (Vigyázat a Nádor u. felől van a bejárat!)

A Magyarok Szövetségének Nemzetpolitikai Klubja
             „Belépődíj nélkül a politika színháza ellen!”
Társadalmi pénzteremtés a gyakorlatban.
(Modern megoldások a pénzdiktatúra ellen. )
Szervező: Bene Gábor
Vendég: Gál Marcell közgazdász és programozó

 

2012. január 9. hétfő 18 SZTE Állam- és Jogtudományi Kar 3. emelet Társalgó (Tisza Lajos krt.54.)
A TITOKZATOS JEMEN
Előadó: Klonkai László c. egyetemi docens
Filmvetítés

 

2012. január 10. kedd 17 óra SZTE Állam- és Jogtudományi Kar 3. emelet Társalgó (Tisza Lajos krt.54.)
AZ ÚJ ÖNKORMÁNYZATI TÖRVÉNY
Beszélgetőtársak: Kasza Péter az SZMJV Önkormányzat Jogi Bizottságának LMP által delegált tagja
és Keresztúri Farkas Csaba az SZMJV Jogi Bizottság elnöke

 

2012. január 10. kedd 18 óra Király -Kőnig Péter Zeneiskola
"Zene nélkül mit érek én..."
Újévi hangverseny.

Edit van der Burg életéről, családjáról mesél a zene nyelvén.
Zongorán közreműködik: Kápolnási Beáta

Házigazda: Csobánné Majer Ilona

Felhangzó zeneművek:

1.  P. Taffanel: Andante Pastorale
2. A. Vivaldi: VI. Szonáta
3. A. Périlhou: Ballade
4. Strauss: Kék Duna  
5. B. Godard: Suite of Three Pieces Op. 116.
6. C. Debussy: Clair de Lune (Holdfény)
7. N. Rimsky-Korsakov: The Flight of the Bumble Bee (A dongó)
8. P. A. Génin: Carneval de Venise Op. 14.

 

2012. január 11. szerda 15.00 Szegedi Hangoskönyvtár (Stefánia2)
Szabó Edit fotókiállítása Válogatások címmel
A kiállítást megnyitja:
Roboz István fotós
a Polgármesteri Hivatal
Oktatási, Kulturális és Sportiroda
Kulturális Csoport vezetője

 

2012. január 11. szerda 17 óra Korona Hotel (Petőfi S. sgt. 4.)/
„MAGYAR TÁJ MAGYAR ECSETTEL”
Juhász Gyula és az impresszionizmus
Irodalmi beszélgetés sok verssel
Előadó: Dr. Rozsnyai Jenőné ny. középiskolai tanár
Beszélgetőtárs: Varga Ferenc ny. középiskolai tanár

 

2012. január 12. csütörtök 17 óra Roosevelt téri Halászcsárda
PAJOR LÁSZLÓ: BOLDOGOK A FÉLKEZŰEK
A könyvet bemutatja, és a szerzővel beszélget: Sándor János
Házigazda: Dr. Majzik István a Bába és Társa ügyvezető igazgatója-könyvkiadó

 

2012. január 13. péntek 17 óra SZTE Állam- és Jogtudományi Kar 3. emelet Társalgó (Tisza Lajos krt.54.)
A MAI MAGYAR TÁRSADALOM LELKI ÁLLAPOTA
Vendég: Szalma Ibolya klinikai szakpszichológus
Beszélgetőtárs: Szabó Henriette antropológus

 

2012. január 16. hétfő 14.00 Senior center (Eszperantó utca 1)
 Fotóklub

 

2012. január 16. hétfő 17 óra SZTE Állam- és Jogtudományi Kar 3. emelet Társalgó (Tisza Lajos krt.54.)
AHOGY ÉN LÁTOM INDIÁT
Vendég: Báron Kata
Vetített képes élménybeszámoló
1.rész Kashmir és Ladakh

 

2012. január 16. hétfő 17 óra Jobbik Iroda Oroszlán u. 4. szám!
A Magyarok Szövetségének Nemzetpolitikai Klubja
„Belépődíj nélkül a politika színháza ellen!”

2006 áldozatainak képviseletéről és a nemzet szolgálatáról.
Vendég: GONDA LÁSZÓ a Kossuth téri néptribun

 

2012. január 17. kedd 18 óra Szent István téri Étterem és borozó /Csongrádi sgt. és Szt István téri sarok/

MIÉRT SZERETEM SZEGEDET
címmel  szokásos kávéházi estünket tartjuk 

A sok ünnep, evés ivás után, az új évben hálálkodhatunk, ha a megszokott, és közben csatlakozott előadóinktól szellemi táplálékot vehetünk magunkhoz.
Dr Zenei József tanár úrtól  Radnóti Miklósról fogunk hallani. Egy keveset a költő életéről, egy-két verse között.
Dr Bagdi Sándor, Dr Nagy Péter, Tari János, Andlui, Havrincsák Gábor előadásai meglepetéssel szolgálnak. Reméljük Lőrik György is megtisztel bennünket régi szegedi emlékekkel.
Továbbra is mindenkit szeretettel várunk e kedves,  csinos, és ízléses étterembe, ahol ezúttal is kellemes estét kívánunk.
A szervező: Szekeres Kató 

 

2012. január 17. kedd 18 óra. Port Royal étterem (Szeged, Stefánia 4.)
Az út a boldogsághoz előadássorozat 1.
AZ ÚT A BOLDOGSÁGHOZ SZEGEDI KLUB

Keresi a boldogságot?
Mi ezt nem tudunk adni, de olyan útmutatással tudunk szolgálni, ami segítségével ÖN is elindulhat a boldogság felé vezető úton.
Előadás, filmvetítés, kölcsönös tapasztalatcsere.
A foglalkozás témája:
- Próbálj úgy bánni másokkal, ahogy TE szeretnéd, hogy ŐK bánjanak veled !
-Virágozz és prosperálj !
- Utószó ! (összefoglaló)

http://www.sikeresember.shp.hu
Személyes kapcsolatfelvétel: Márton Péter 30/99-88-848

 

2012. január 18. szerda 10 óra Bálint Sándor Szeretetotthon 6725 Szeged, Harmat utca 2-4.
Közös nótázás
Előadó: Szarvas Béla
Háziasszony: Ritz Judit

 

2012. január 18. szerda 17 óra SZTE Állam- és Jogtudományi Kar 3. emelet Társalgó (Tisza Lajos krt.54.)
TÁNCOL A TISZA
Vendég: Bátyi Zoltán a könyv szerzője
Beszélgetőtárs: Tanács István újságíró
Házigazda: Szalay István a Kávéház kuratóriumának elnöke

Táncol a Tisza
Novelláskönyv Szegedről, a Tiszáról – nem csak szegedieknek

Tavaly ősszel került a boltokba a szegedi Quintus kiadó gondozásában Bátyi Zoltán új kötete, a Táncol a Tisza című novelláskönyv.
Ajánlóként a következőket írta a könyv hátlapjára a szerző:
„Salétromvirágos házfalak közt tengeri utazásról álmodozó lányok. Rozzant óceánjárót a Tisza partjáról köszöntő suhancok.
Kanada vizeiben fickándozó pisztrángokról, Párizs csillogásáról beszélgető, magyar külvárosukhoz láncolt öregek,
mázsás súlyok alatt boldog hivatalnok, saját bőrét áruló vén tengerész, fiára baltával támadó apa, börtönárnyékban nyüzsgő piactér,
bakancstáncot járó özvegyasszony. És egy anya, aki nemcsak férjével, de lecsószagú konzervgyárral is örök időkre kötött házasságot.
Ők is feltűnnek novelláskönyvem lapjain. 
Tizenkilenc történetben elmesélt életeket fűz össze könyvemben egy folyó, a Tisza, aminek partján évszázadok óta íródnak
az újabb és újabb hétköznapi mesék. Nagyon remélem, soraimat olvasva beleszeretnek a Tiszába is, Szegedbe is az olvasók.
Azok, akik még soha nem látták, milyen ez a folyó, mikor napfényzenére táncol, és azok is nagyobb megértéssel fordulnak egymáshoz,
akik évek óta a folyó partjához gáttal, mosollyal, sóhajjal varrt falvakban, városokban élnek.”

 

2012. január 19. csütörtök 17 óra Városháza, Díszterem
SZEGED 2012
Vendég: Dr. Botka László Szeged város polgármestere
Beszélgetőtárs: Dr. Tráser László újságíró

 

2012. január 19. csütörtök 18 óra Szeged Étterem pincéje,  Szeged,  Széchenyi tér

Mesék az Erőről

2 0 1 2
M  Á  T  R  I  X
(Matéria  -  X)

Csillagok, csillagok szépen ragyogjatok…..

Dezső Csaba Péter
archeikus sorsképelemző

Háziasszony:  Princzné Katalin
Pszichotronikus tanítvány
Reiki Mester

„Micsoda témák? Fantasztikus volt a Szex előadás….”
„Több embernek kellene ezeket hallgatni..mennyit tanulnának belőle.”

 

2012. január 20. péntek 16 óra Somogyi-könyvtár
SALLAI ENDRE: VEGRANDIS
A szerzővel beszélget, és a könyvet bemutatja: Simai Mihály József Attila-díjas költő
Házigazda: Dr. Majzik István a Bába és Társa ügyvezető igazgatója-könyvkiadó

 

2012. január 20. péntek 17 óra SZTE Gyógyszerésztudományi Kar (Eötvös u. 6.)
KÉPEK ÉS ÍRÁSOK MAGYAR KÖLTŐK ÉS ÍRÓK SZÜLŐHÁZAIRÓL, SZÜLŐFÖLDJÉRŐL, A HAZÁRÓL
Közreműködnek: kitűnő versmondók
Házigazda: Varga Ferenc ny. középiskolai tanár

 

2012. január 20. péntek 18 óra Korzó Zeneházban

A RÉGI ZONGORISTÁK KLUBJA
É L E T J E L  címmel
évadnyitó koncertet ad

A Klub tagjai:
Arany János
dr. Csanádi Lajos
Háry Ferenc
dr. Lévai Endre
dr. Mózes János
dr. Polgár Gyula
Várnai Szilárd
és vendégeik
szeretettel várják a Klub törzsvendégeit és minden kedves érdeklődőt.           

A műsor moderátora: Sári Zsuzsa a Magyar Televízió szerkesztője.

A műsor igényes művek, zenék, dalok zongorán megszólaltatva, úgy ahogyan azt az elmúlt 17 év alatt közönségünk megszokhatta.
Nem titok, hogy ezzel a koncertünkkel a 18. évfolyamot kezdjük.
Klubunk a manapság ritkán hallható, de fülünknek kedves szórakoztató zenét játszotta, az elmúlt 17 évben kb. 180 alkalommal, Kedves Vendégeink szórakoztatására, emléket állítva egy lassan elfelejtett műfaj zeneszerzőinek, előadóinak, zenészeinek.

 

2012. január 23. hétfő 14.00 Senior center (Eszperantó utca 1)
 Fotóklub
A tagok képei január 16-tól láthatók a Dómban. 

 

2012. január 23. hétfő 17 óra SZTE Állam- és Jogtudományi Kar 3. emelet Társalgó (Tisza Lajos krt.54.)
Az I. VILÁGHÁBORÚS DOKUMENTUMFILM 

A sorozat 5-6 részének bemutatására kerül sor. Amerika hadbalépése
az I. világháborúba...
A vetítés projektoros, HD minőségben.
Házigazda: v. Bokor András

Üdvözlettel: v. Bokor András

 

2012. január 23. hétfő 17 óra Jobbik Iroda Oroszlán u. 4. szám!
A Magyarok Szövetségének Nemzetpolitikai Klubja
„Belépődíj nélkül a politika színháza ellen!”

Beszélgetés a tavalyi MSZ demonstrációkról. Témák: 2 hónapos „Tüntetés a Széchenyi téren a Bank-terror ellen”, illetve a Nemzeti Hadsereg megalakulásának 92-ik évfordulójáról való megemlékezés eredményeiről, tervek 2012-re.
Vendég: minden részt vevő és károsult szót kaphat!           

 

2012. január 24. kedd, 17 óra, Bibliotéka /Kálvária sgt. 14./

ÍRÓKLUB

   Spontán beszélgetés egymásközt.

Résztvevők: az éppen ráérő és a Kávéházba betérő írók, költők, továbbá az esetleg ráérő érdeklődők.

Aki hellyel kínálja a betérőket: TATÁR RÓZSA”

 

2012. január 24. kedd 18 óra Bibliotéka Kálvária sgt. 14./
A természet rendje szerint

Lélekúton Nő és Férfi

Mindannyian úton vagyunk, de hiányaink folyton erősödnek és egyre csak gyűlnek.
A folyamatos ”cselekvő” rohanás ugyan ideig óráig elfedi azt ami hiányom, de   feszült érzést amit érzek mégsem oldja fel.

. Ez a folyamat lassan eluralkodik, gépies fogyasztóvá
habzsolóvá alacsonyít. Ebben a féktelen rohanásban, ami testileg lelkileg szinte
géppé formál, teljesen elveszek. Mert csak a gerjedő félelem van ami így fogva tart, önvalóm ellenségévé válok.

  Pánikomban mindent és mindenkit meg akarok szerezni, legyőzni, birtokolni,- csak nem félni. Így már minden és mindenki ellenség
.
A levegő, a nap, a víz, a föld, az emberek, semmit nem tudok, minden elveszett.
Nem tudom, hogy ki vagyok, mért vagyok, mi dolgom van, hol vagyok?
Mindenre a válasz bennem van, akkor ha merem önvalóm titkát megnyitnom, felfednem.

 Általam és bennem oldódik, éltre kel minden, lényem örök fénye világit és
átölel engem. Így vagyok élő ember, Nő és Férfi, áradó ember ebben a földi jelenben.

 A szeretet fényében vagyok Én, és Te ölelő szerelemben isten áradó fényében
vagyunk Mi. Ez a mindenség örök rendje, ezt árasztja a földi lét minden szépsége, öröme a jelenben

. Jöjj velem légy társam, hogy megéljük milyen az élő, teremtő
Szeretet, Szerelem.

    Áldás!
Szögi Tibor

 

2012. január 25. szerda 10 óra Bálint Sándor Szeretetotthon 6725 Szeged, Harmat utca 2-4.
Méltósággal élni és meghalni II. rész
Előadó: Dr. Varga Katalin pszichiáter, pszichoonkológus szakember
Háziasszony: Ritz Judit

 

2012. január 25. szerda 18 óra MTA SZAB Székház, I. em. 110. terem.   Somogyi u. 7.
    MADÁCH IMRE: AZ EMBER TRAGÉDIÁJA CÍMŰ MŰVE
ÉS A FILOLÓGIAI EMLÉKEZET

Előadó: Dr. BOGOLY JÓZSEF ÁGOSTON C.Sc. irodalomtörténész 

Madách Imre: Az ember tragédiája című főművének világirodalmi
sikerét, sokoldalú befogadását, a filológiai kutatási irányok és a
filozófiai-értelmezői kérdésfeltevések kreatív kapcsolatát feltáró irodalomtörténeti előadás.

 

2012. január 26. (csütörtök) 14 óra Kamarai Székház (Szeged, Párizsi krt. 8-12.) I. emeleti Tonelli terme

Feltalálói Fórum

A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Innovációs Klubja
és az Enterprise Europe Network-Szeged ismételten Feltalálói Fórumot szervez.

Időpont: 2012. január 26. (csütörtök) 14 óra
Helyszín: Kamarai Székház (Szeged, Párizsi krt. 8-12.) I. emeleti Tonelli terme

Várjuk feltalálók, feltalálójelöltek és hasznosítók  jelentkezését.

Jelentkezés:
Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara honlapján (www.csmkik.hu) a Rendezvények menüpontban
vagy Füzesi Edinánál (e-mail: fuzesi.edina@csmkik.hu, tel.: 62/554-250/115 m.).

 

2012. január 26. (csütörtök) 17 óra Szegfű Klub (Oroszlán u. 2.)
BALOLDALI PÁHOLY
Milyen év lesz 2012?

Kilátásaink- és a belátás kényszere

Vendégünk:          Dr. Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke

Beszélgetőtárs:               Dr. Kozma József, az MSZP szegedi elnöke

Részvételedre feltétlenül számítunk!

 

2012. január 26. csütörtök 17 óra Zrínyi Ilona Általános Iskola (Mérey u. 3.)
A SZEGEDI MŰVÉSZKLUB ESTJE
Vendég: Dr. Nagy János tanszékvezető főiskolai tanár
Beszélgetőtárs: Polner Zoltán költő
Házigazda: Dr. Majzik István a Bába és Társa ügyvezető igazgatója-könyvkiadó
A Szépírás 2012. februári számának bemutatása.

 

2012. január 27. péntek 17 óra Somogyi-könyvtár
NÖVÉNYI – GYÓGYÁSZAT ÉLETTANI BIOKÉMIÁJÁNAK IRÁNYÍTÁSA
A BIOFIZIKAI ELEKTRODINAMIKUS MEZŐK SZABÁLYOZÁSÁVAL
Vendég: Érsek Kálmán

 

2012. január 30. hétfő 14.00 Senior center (Eszperantó utca 1)
 Fotóklub

 

2012. január 30. hétfő   17.00 óra Millenium Kávéház (Szeged, Dugonics tér 12.)
Egész-ség Bár Klub program:
Értékek és érzések az Új Világ hajnalán
Egész-ség Bár Klub első programjának témája két és fél évvel ezelőtt ez volt: Miként tudunk ebben a megváltozott világban egészséges,
boldog, szeretetteli életet élni? Mai programunk arra keresi a választ, hogy mi változott azóta?
Kötetlen beszélgetés a bennünk zajló folyamatokról, változásokról, emberi kapcsolatainkról, a változó értékrendről.
A tiszta, őszinte, játszmamentes viszonyok felemelő hatásáról, mely a világunkat igazán boldoggá és örömtelivé formálják.
Az új látásmód jelenti a megoldást nehéznek és kilátástalannak vélt helyzetekben?
Falaink lebontása elengedhetetlen önmagunk megismeréséhez és az őszinte kapcsolataink megvalósulásához.
Valóban sikerül ezeket felszámolni? Tudunk őszinték lenni? A bennünk zajló átalakulások képessé tesznek bennünket arra,
hogy a szívünkkel lássunk mindenkit annak, aki? Még önmagunkat is?
Ez egy szeretetteli együttlét lesz, mely mindenki érzését és véleményét várja a témával kapcsolatban.
Vendégeink saját megélt tapasztalataikkal teszik színessé programunkat. A vers és zene szintén segíti majd a felemelő energiák befogadását.
Közös együttlétünk végén lehetőségünk lesz megismerni olyan tiszta forrásból származó energiákkal megáldott táplálékokat is,
melyek segítik egészségünk megőrzését és a gyógyulást is.
Vendégeink:
Dobra Izabella kristályterapeuta
Dr. Sinkó Ildikó biológus
Mészáros János spirituális útkereső

 

2012. január 30. hétfő 17 óra Móra Ferenc Múzeum
SZEGED BOMBÁZÁSA
     A II. Világháború idején, 1944 márciusában  a németek
megszállják Magyarországot, ami után az angol és amerikai
légierő bombázni kezdte a haditermelés és a hadiszállítási
útvonalak  szempontjából fontos városok és üzemek bombázását. 
Szegedre is sor került  Eddig nem látott fényképek is
bemutatásra kerülnek.
                          A második rész:
        A Magyar Repülés Története 1918-1945.  
A vetítés projektoros HD minőségben.
Házigazda: v. Bokor András

 

2012. január 30. hétfő 17 óra Jobbik Iroda Oroszlán u. 4. szám!
A Magyarok Szövetségének Nemzetpolitikai Klubja
              „Belépődíj nélkül a politika színháza ellen!”

Vérbírósági perek : Nürnbergtől-Budapestig!
Vendég: ifj.TOMPÓ LÁSZÓ  irodalomtörténész

 

2012. január 31 kedd 16 óra Alabárdos Étterem (Oskola u.) Borozó
Azok a 70’-es évek Szegeden...
Az est vendégei:
PAPP GYULA, Szeged Város Tanácsának 1974 – 1988 közötti elnöke,
TÓTH LÁSZLÓ, 1973 – tól a Tervosztály vezetője, 1989 – 1991 között VB titkár, 1991 – 1998 között Szeged Város jegyzője.
Házigazdák: SZALAY ISTVÁN, a Közéleti Kávéház Kuratóriumának elnöke és SZILÁGYI ÁRPÁD városvédő polgár

 



Január 19-én vagy január 26-án  GÉNEK ÉS REJTÉLYEK címmel várhatóan a Közéleti Kávéház vendége lesz Dr. Czeizel Endre genetikus.

                          A program házigazdája Dr. Szalay István matematikus
                          Kérjük a végeleges időpont miatt figyeljék a  Délmagyarország aznapi számát, vagy tájékozódjanak a szervezőknél.

 




"ÚJ - SZÖGEDI ESTÉK"
2012. január 07. szombat 17.oo óra
Független Városi Szövetség- Magyar Egyesület (Fő fasor 9.) www.FVSZME.hu
Magyar Zenés Nosztalgia Est
Előadó: Aranyos András Zenész
Előadás témája: Zenés -Táncos buli, fiataloknak és időseknek egyaránt.         
További program: Baráti kör kialakítása
Házigazda: Apró Juhász János


"ÚJ - SZÖGEDI ESTÉK"

2012. január 14. szombat 17.00 óra
Független Városi Szövetség- Magyar Egyesület (Fő fasor 9.) www.FVSZME.hu

Magyar Őstörténeti Szabad Egyetem
Előadó: Koszta Péter
Előadás témája: A Tatárlakai Korong
További program: Baráti kör kialakítása
Házigazda: Apró Juhász János


"ÚJ - SZÖGEDI ESTÉK"

Vesztergán Miklós tárogató művész koncertje az Új-Szögedi Esték keretén belül!
A Nemzeti Hadseregre emlékező dombormú visszaállításának támogatására.
Emlékezünk a Magyar Nemzeti Hadseregre, Hőseinkre és Mártírjainkra.
„A Harang érted is szól!”
Belépőjegy: 1000Ft (támogatás)
További program: Baráti kör kialakítása
Házigazda: Apró Juhász János


"ÚJ - SZÖGEDI ESTÉK"

2012. január 28. szombat 17.00 óra
Független Városi Szövetség- Magyar Egyesület (Fő fasor 9.) www.FVSZME.hu

Magyar Őstörténeti Szabad Egyetem
Előadó: Hegyközi Mária Magdolna
Előadás témája: Lesz-e Világvége 2012.Decemberében?!        
             (Alcímek: új föld, 12 szálú DNS és az ember kapcsolata, felemelkedés)
További program: Baráti kör kialakítása
Házigazda: Apró Juhász János

 


“Az élet egyik legszebb jutalma,
 hogy miközben az ember másokon segít,
egyben önmagán is segít.”
(Ralph Waldo Emerson)

Lotta Jótékonysági Est

 Egyetemi hallgatókból összeállt  kb. 40 fős  önkéntes csapat  egy jótékonysági est megszervezésén dolgozik.
Az önkéntes csapatunk orvostanhallgatókból, fogorvostanhallgatókból és gyógyszerészhallgatókból áll, amely egy helyi egyesülettel,
a Rotaracttal dolgozik együtt. (www.rotaractszeged.hu). Tanulmányaink, egyetemi gyakorlataink során tapasztaltuk a kórházakban,
laborokban fennálló olyanfajta hiányt, amely hátráltatja a beteg gyógyulását, amely elsősorban ezen egészségügyi intézetek környezetében mutatkozik meg.
Így adománygyűjtést szervezünk a Szegedi Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermek Egészségügyi Központ Alapítványának a javára.
Az Alapítvány a Reménysugár Alapítvány, amelynek elnöke Dr. Bartyik Katalin egyetemünk docense (www.remenysugar.szeged.hu).
Az Alapítvány  1996-ban alakult meg azzal a céllal , hogy a Dél-Magyarországon kezelt leukémiás és daganatos gyermekeket segítse.
Az egyik szülő az alapító: Lukács János, aki gyermeke betegsége kapcsán tapasztalta az ezzel járó rettegést, kiszolgáltatottságot,
a nem megfelelő körülményeket. Az alapítás elsődleges célja az volt, hogy apa, anya és gyermeke végig együtt lehessen gyermekével a kezelések alatt.
Célunk:   Az onkológiai osztály kiépítése, felújítása, berendezése, megfelelő műszerek megvétele a mi segítségünk által,
amelyet elsősorban pénzbeli adomány formájában szeretnénk felajánlani az Alapítvány javára.
Elképzeléseink:   Az est a Lotta nevet kapta( lotta olaszul küzdést jelent), amelyet 2012. február 18. napján rendezünk meg 19 órai kezdettel
a Szegedi IH és Rendezvényközpontban.  A rendezvény egy gálaműsorhoz hasonló módon fog felépülni,
ahol a különböző neves fellépők térítésmentes fellépésükkel támogatják gyűjtésünk létrejöttét illetve ezáltal is a beteg gyermekeket. 
A műsor nyilvános lesz 1500 Ft-os belépőjegy ellenében, ezenfelül 2000Ft-ért és 2500 Ft-ért lehet pártolói jegyet  vásárolni.
Keressük azokat a nagylelkű magánszemélyeket, vállalatokat, cégeket, non-profit szervezeteket, akik, hacsak minimális összeggel is,
de segítik  az est létrejöttét, segítik a szervezők munkáját,segítik  az est létrejöttéhez szükséges feladatok lebonyolítását.
Célunk a támogatások és a belépő jegyek árából befolyt összeg felajánlása az Alapítvány javára.
Támogatóinknak  a felajánlott összegért cserébe megfelelő reklámot tudunk nyújtani illetve a rendezvényre valamint az  est utáni állófogadásra szeretnénk,
ha elfogadnánk meghívásunkat .
A támogatott összeget szerződéskötés formájában vennénk át mind a két félről történő aláírással,
illetve utalás esetében is hasonló szerződéses megoldással járnánk el. A bankszámla a helyi egyesületünk (Rotaract) külön erre a célra nyitott számlája, amelynek a  száma a következő: 10700062-26439602-51100005
Szükségesnek tartom közölni Kedves Támogatónkkal azt a tényt, hogy az Ön/Önök által felajánlott összegből a mi szervezetünknek is
szüksége van egy alaptőkére magának az estnek a létrejöttéhez, így is hozzájárulva a beteg gyermekek gyógyulásához.

Köszönjük, hogy végigolvasta az ismertetőnket!
Kérjük támogasson minket és segítse a gyermekek megfelelő körülmények között történő gyógyulását,
így hozzájárulva ahhoz, hogy minél előbb az otthoni környezetükben játszhassanak, tanulhassanak,
boldog perceket tölthessenek családtagjaikkal és egyszerűen élvezhessék az életet!

Segítségüket előre is hálásan köszönjük!

 

Főszervező: Zakariás Anita
Elérhetőség:   06/30/858/36/08
zanita88@gmail.com
lottajotekonysagiest@gmail.com

 




A Somogyi-könyvtár 2012. január havi programajánlata

 

PÁLYÁZATOK, JÁTÉKOK:

A Szegedi Nemzeti Színház színházi bemutatói előtt a Somogyi-könyvtár a bemutatott előadásokról,
a színpadra állított művekről szóló kérdésekkel játékra hívja az érdeklődőket.
A kérdések a http://www.sk-szeged.hu honlapon (a könyvtárban pedig nyomtatott formában) érhetők el.
A szerencsés megfejtők színházjegyet nyerhetnek ajándék áron.

2012. január 20-tól  február 20-ig
Roland Schimmelpfennig: Nő a múltból című színművéhez kapcsolódó könyvtári játék.

 

Programok:

2012. január  9. (hétfő) 17.00 - helyszín: alagsori klub
Filmvetítés a MTV Szegedi Stúdiójának archívumából: Bubryák István válogatása
„Ikonok és patkányok” – Robert Hammerstiel - dokumentum-portré
A második világháború előtti Bácskában és Bánátban még félmillió német élt. Svábok, szászok vegyesen, békességben magyarokkal,
szerbekkel és románokkal. 1944 végén, aki tudott, Magyarországra, Ausztriába illetve Németországba menekült
Tito partizánjainak és az új hatalomnak a gyilkos bosszúja elől.
Hammerstiel- verseci német pék - családja nem menekült. Róbert fiuk 11 éves volt akkor.
Túlélte családtagjai és barátai halálát, a fogolytáborok rémségeit.  21 évesen, talán lelki terápiaként kezdte papírra vetni emlékeit.
Ebből született meg az „Ikonok és patkányok” című önéletrajzi dokumentum-regény.
Robert Hammerstiel ma az európai kortárs képzőművészet egyik vezéralakja, festményeiért, fametszeteiért versengenek a múzeumok és a gyűjtők.
Ma az ausztriai Ternitzben él. „A Magyar Kultúra Lovagja” cím tulajdonosa, a Vajdasági Tudományos Akadémia tagja.
Rendező: Antala Zsuzsanna.

2012. január 12. (csütörtök) 16.30 óra - helyszín: 1. emeleti folyóirat-olvasó
Bulitól a bálig - ruhákba zárt művészet - Buknicz Ildikó és Fenyvesi Tünde ruhatervezők közös kiállításának megnyitója.
A tárlatot megnyitja Hegedűs Tünde festő- és szobrászművész.
A kiállítást kiegészíti a Somogyi-könyvtár művészeti gyűjteményéből válogatott iparművészeti,
öltözködés- és divattörténeti összeállítás.
A kiállítás megtekinthető: 2012. február 22-ig.

2012. január 13. 16.30 és 17.30 óra - helyszín: gyermekkönyvtár
„Hangmasszázs” – játékos képesség és készségfejlesztés a harmonikus hangok és rezgések világában,
mely pozitívan befolyásolja a testi, lelki, szellemi fejlődést. Sok-sok játék, mese, fantáziautazás vár a 4-6 és a 7-9 éves gyermekekre.
Előzetes jelentkezés: személyesen a Gyermekkönyvtárban vagy telefonon a (62) 425-525 telefonszámon. A foglalkozást tartja Lovász Éva hangterapeuta.

2012. január 27. 17:00 - helyszín: 1. emeleti folyóirat-olvasó
A népmesék titkos nyelve címmel tart előadást Boldizsár Ildikó mesekutató, író, a Metamorphoses Meseterápiás Módszer kidolgozója,
a világ első Meseterápiás Központjának alapító tagja.

KIÁLLÍTÁSOK:

2012. január 5-26. - helyszín: 3. emelet
270 éve született Decsy Sámuel – kamara-kiállítás
Decsy Sámuel németországi és hollandiai egyetemeken végezte tanulmányait. Doktori oklevelet szerzett,
majd Bécsben telepedett le és ott élt haláláig. 1793-tól 1816-ig szerkesztette a Szacsvay Sándor által alapított Magyar Kurirt és melléklapját,
a Magyar Muzsát (1798-tól Pánczél Dániellel). Irányítása alatt a lapok politikailag kiegyensúlyozottabbak lettek,
és a tudományos–műszaki közlemények tartalmasabbá váltak. Doktori értekézésében az egészségre ható légköri és kozmikus tényezők szerepéről írt,
részben elkerülve a korra jellemző asztrológikus megközelítést, és helyenként ma is elfogadott orvosmeteorológiai megállapításokhoz jutott.
Sokat fáradozott a magyar kulturális élet, a nyelv, az irodalom és színjátszás fellendítésén.
Jövedelmének jelentékeny részét az irodalom támogatására fordította.
A Somogyi-könyvtárban megtalálhatók főbb művei:
Osmanografia, azaz a török birodalom … állapottyának és a magyar királyok ellen viselt hadakozásainak summás leírása
(I–III. rész 2 térképpel, Bécs, 1788–89);
és a Pannonfai Féniksz, avagy hamvából feltámadott magyar nyelv (Bécs, 1790);
A magyar szent koronának ... históriája... Bécs, 1792. Valamint a Magyar Kurir című folyóirat.

2012. január 9-21. - helyszín: 2. emeleti kölcsönző  
80 éve született Szilvási Lajos – kamara-kiállítás, 
amely az író életét és műveit mutatja be a Somogyi-könyvtárban őrzött első kiadású műveinek tükrében.
2012. január  12-től február 22-ig - helyszín: 1. emeleti folyóirat-olvasó
Bulitól a bálig - ruhákba zárt művészet - Buknicz Ildikó és Fenyvesi Tünde ruhatervezők közös kiállítása.
A tárlatot megnyitja Hegedűs Tünde festő- és szobrászművész.
A kiállítás része a Somogyi-könyvtár művészeti gyűjteményéből válogatott iparművészeti, öltözködés- és divattörténeti összeállítás.

2012. január 19-től február 22-ig - helyszín: földszinti aula

Anno 1912
A Somogyi-könyvtár évnyitó kiállítása ismét 100 évvel ezelőtti történéseket elevenít fel: 
hogy élt 1912-ben a világ, mi tartotta izgalomban Magyarországot,
milyen eseményektől volt hangos a szegedi utca?
Korabeli újságok, plakátok, képeslapok, fotók vetítik elénk a kor hangulatát.
Íme néhány az év eseményei közül: 1912 áprilisában süllyedt el a Titanic, 
ebben az évben alapították a Magyar Cserkészszövetséget,
nyáron Stockholmban rendeztek olimpiát, melyen szegedi sportolók is emlékezetesen szerepeltek,
ekkor kezdték építeni a város egyik legszebb szecessziós épületét,
a Gróf-palotát és 1912-ben avatták Dankó Pista szobrát is a Kass szálló előtt.
2012. január 23-tól február 11-ig - helyszín: 2. emeleti kölcsönző
Kamara-kiállítás a Magyar Kultúra Napja alkalmából

2012. január 30-ig- helyszín: földszinti Internet-tér

Selyembe álmodott ünnepek – fotók E. Somogyi Andrea selyemfestő iparművész munkáiról
Teljesen rabul ejtett, elvarázsolt ez a csodálatos és nemes anyag, melyből azt készíthetek, 
amit csak megálmodok – vallja az alkotó, akinek terveiben szerepel feldolgozni
Szeged szecessziós épületeinek gyönyörű motívumvilágát,
hogy ilyen rendhagyó formában mindenki megismerhesse és bekerülhessenek ruhatárunk darabjai közé.
2012. január 18-ig- helyszín: földszinti aula 
„Mesterségek dicsérete”
A Somogyi-könyvtár és a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara több részesre tervezett közös tárlata
egy-egy helyi hagyományokkal rendelkező mesterség könyves emlékeit, ábrázolásait mutatja be,
elsőként a kovács- és a szűcsmesterségét.
A papíron megidézett szakmák a kiállított kézműves tárgyak segítségével
elevenednek meg.

2012. január 6-ig - helyszín: 1. emeleti folyóirat-olvasó
Gárdonyi Zoltán zeneszerző, zenetudós, zenepedagógus, egyházzenészre emlékezünk
A tárlat különlegessége, hogy részben a Gárdonyi család által összegyűjtött képek, írások segítségével mutatjuk be a zeneszerzőt.
A kiállítás a Somogyi-könyvtár dokumentumaiban található Gárdonyi irodalommal lesz teljes.

 

A könyvtár minden rendezvénye ingyenes!

 


 

A Somogyi-könyvtár Fiókhálózatának 2012. januári rendezvényei 
Kiállítások

Csillag téri fiókkönyvtár
jan. 2-31.
- El Camino de Santiago- zarándoklat képekben és gondolatokban
- 90 éve született Nemes Nagy Ágnes - életrajzi kiállítás és könyvkiemelés az életműből
- Könyvkiadók nyomában - könyvajánló a Kellys könyvkiadó könyveiből
- A Magyar Kultúra Napja (jan.22.) alkalmából ajánló könyvkiemelés gyerekeknek
- A Somogyi-könyvtár Könyvkirály játékának keretén belül a Csillag téri fiókkönyvtárban is könyvkiemelés
és ajánló várja az olvasni és játszani szerető gyerekeket a 2011-2012-es évadban

Dorozsmai fiókkönyvtár
jan. 2-31.
-A Somogyi-könyvtár Könyvkirály játékának keretén belül a Dorozsmai  fiókkönyvtárban is könyvkiemelés
és ajánló várja az olvasni és játszani szerető gyerekeket a 2011-2012-es évadban
- Lisz Ferencre emlékezünk- plakátkiállítás

Északvárosi fiókkönyvtár
jan. 2-31.
- Kémiatörténeti kiállítás
- Lélekmelengető történetek borongós téli estékre - ajánló könyvkiemelés felnőtteknek
- Ajánló könyvkiemelés felnőtteknek a Márai-program könyveiből
- A hónap szerzője: Umberto Eco
- A Somogyi-könyvtár Könyvkirály játékának keretén belül az Északvárosi fiókkönyvtárban is könyvkiemelés
és ajánló várja az olvasni és játszani szerető gyerekeket a 2011-2012-es évadban
- A hónap gyermekkönyv szerzője: Nemes Nagy Ágnes

Francia utcai fiókkönyvtár
jan. 2-31.
Téli varázs címmel fotókiállítás Némethné Nagy Mária képeiből

Hangoskönyvtár
jan. 2-31.
Kedvenc képeim  címmel Orbánné Tarsoly Edit és Orbán Róbert fotókiállítása. Orbánné Tarsoly Edit gyengénlátó,
aki ennek ellenére szeret és tud is fotózni.

Móra utcai fiókkönyvtár
jan. 2-31.
- “... ugye megmondtam, hogy az irodalom gazdaggá tesz...?” címmel válogatás Philippe Delestre francia újságíró
és grafikus 2011-ben Franciaországban a nemzeti kulturális örökség részévé nyilvánított könyves karikatúráiból.
- 90 éve született Nemes Nagy Ágnes - életrajzi- és könyvkiemelés az írónő gyermekkönyveiből

Odesszai fiókkönyvtár
jan. 2-31.
- Útközben címmel Kollát Gyula természetfotó kiállítása
- A Somogyi-könyvtár Könyvkirály játékának keretén belül az Odesszai fiókkönyvtárban is könyvkiemelés
és ajánló várja az olvasni és játszani szerető gyerekeket a 2011-2012-es évadban

Petőfi-telepi fiókkönyvtár
jan. 2-31.
Nagy Dániel gyermekkönyv-illusztrációi tekinthetőek meg

Rókusi fiókkönyvtár
jan. 2-31.
- Ránk figyelt Európa! - pillanatképek a magyar EU-elnökségről című kiállítás látható a könyvtárban.
A fotókiállítás képeit a EUROPE DIRECT Szeged európai uniós információs iroda biztosítja.
- A Somogyi-könyvtár Könyvkirály játékának keretén belül a Rókusi fiókkönyvtárban is könyvkiemelés
és ajánló várja az olvasni és játszani szerető gyerekeket a 2011-2012-es évadban

Szőregi fiókkönyvtár
jan. 2-31.
Jeles napok januárban címmel könyvkiállítás tekinthető meg a könyvtárban.
- A Somogyi-könyvtár Könyvkirály játékának keretén belül a Szőregi fiókkönyvtárban is könyvkiemelés
és ajánló várja az olvasni és játszani szerető gyerekeket a 2011-2012-es évadban

Tápai fiókkönyvtár
jan. 2-31.
Tájképek és csendéletek címmel Dr. Szauter Hilda olajfestményei láthatóak a könyvtárban. A jogász végzettségű alkotó mottója:
"Add meg a lelkednek az éneklés, a tánc, a festés, az ima és a szeretet szabadságát."

Tarjáni fiókkönyvtár
jan. 2-31.
- A Szegedi Amatőr Alkotók Fotóklubjának alkotásaiból Szeged télen címmel
- A Somogyi-könyvtár Könyvkirály játékának keretén belül a Tarjáni fiókkönyvtárban is könyvkiemelés
és ajánló várja az olvasni és játszani szerető gyerekeket a 2011-2012-es évadban.


Programok

Csillag téri fiókkönyvtár
jan. 26. 16.00 órakor Kenyeres Lajos képviselő fogadó órája
jan. 27. 16.30 órakor a Kiscsillagok gyermekklubban diavetítés, meseolvasás

Dorozsmai fiókkönyvtár
jan. 18. 14.00 a Farkas Dezső Szavalóverseny döntője - alsótagozat
jan. 19. 14.00 a Farkas Dezső Szavalóverseny döntője - felsőtagozat
jan. 20. 16.30 Péter M. András íróval Tandi Lajos beszélget

Északvárosi fiókkönyvtár
jan. 13. 16.00 órakor a Mesekuckóba várjuk a meseszerető óvodás és kisiskolás gyerekeket
jan. 17. 10.30 órakor a Kis irodalmi terefere klub keretében A természetbúvár Fekete István címmel közös beszélgetés, felolvasás felnőtteknek
jan. 27. 16.00 órakor a Könyvkirály-képző gyerekklub várja a könyvbarát általános iskolásokat

Móra utcai fiókkönyvtár
- jan. 17. 13.00  Nyugdíjas klub - Túráink 2011-ben címmel a szegedi Téry Ödön Sportegyesület képes beszámolója
- jan. 24. 14.00  Az Olvasókör keretében szívmelengető novellák
- jan. 26. 10.00  Januári népszokások címmel foglalkozás a Szél utcai óvodásokkal

Odesszai fiókkönyvtár
jan. 11. 16.30 órakor Az óvoda és iskola közötti átmenet nehézségei címmel Schüssler Mónika előadása nagycsoportos óvodások szülei részére.
jan. 20. 16.30 órakor Naptárkészítés a Kézműves klubban
jan. 25. 16.30 órakor Tájak, emberek címmel Kollát Gyula tart előadást magyarországi úti élményeiről a Magyar Kultúra Napja tiszteletére
jan. 27. 16.30 órakor a Mesetarisznyában: mondókák és Hol szól a csengő? címmel játék.

Petőfi-telepi fiókkönyvtár
jan. 18. 17.00 órakor a Magyar Kultúra Napja alkalmából megalakul a könyvtárban a “Klikk”: Könyvbarát Klub kamaszoknak
jan. 25. 17.00 órától Varázskalap foglalkozás: meseolvasás és illusztráció készítése kisiskolások számára

Rókusi fiókkönyvtár
jan. 10. 14.00 órakor a NAGY(i) ÍRÓK Klubjának következő összejövetele
jan. 16-21. (hétfőtől szombatig)  a fiókkönyvtár nyitvatartási idejében EGYET FIZET – KETTŐT VIHET akciót hirdetünk:
rendkívül kedvezményes áron, 10-25-50 forintért kínáljuk eladásra a feleslegessé vált, használt köteteket.
jan. 27. 16.00 órakor a Mesedélutánon meseolvasás és barkácsolás alsó tagozatosoknak

Szőregi fiókkönyvtár
jan. 12. 18.00 órakor Skóciában jártam címmel Adamik Jánosné élménybeszámolója az Életreform klubban.

Tarjáni fiókkönyvtár
jan.19. 16.00 órától a Magyar Kultúra Napja alkalmából a Könyvbarátok klubjának vendége Pusztai János,
a Somogyi-könyvtár szenior elbeszélés-pályázatának díjazottja.

 


 

A SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ 2011 / 2012-ES ÉVADÁNAK SZEPTEMBER-OKTÓBERI MŰSORA

DÁTUM

NAGYSZÍNHÁZ

KISSZÍNHÁZ

3. kedd

10 óra Macskafogó – musical Hapci bérlet
14 óra Macskafogó Hófehérke bérlet

10 óra Palacsintás király – zenés mesejáték Szundi 2. bérlet
14 óra Palacsintás király Hókirálynő 2. bérlet

4. szerda

10 óra Macskafogó Hamupipőke bérlet
14 óra Macskafogó Morgó bérlet

10 óra Palacsintás király Süsü 1. bérlet
14 óra Palacsintás király Tréfi 2. bérlet

5. csütörtök

10 óra Macskafogó Kanga  bérlet
14 óra Macskafogó Szende bérlet

10 óra Palacsintás király Süsü 2. bérlet
14 óra Palacsintás király Alibaba 1. bérlet

6. péntek

19 óra Haramiák – romantikus színmű
Páger Antal bérlet

19 óra Mikszáth különös házassága – színmű
Bérletszünet

7. szombat

19 óra Haramiák
Bérletszünet

19 óra Mikszáth különös házassága
Bérletszünet

8. vasárnap

15 óra Haramiák
Kiss Manyi bérlet

11 óra Palacsintás király Csipkerózsika 2. bérlet
16 óra Palacsintás király Zsebibaba 2. bérlet

10. kedd

19 óra Haramiák
Juhász Gyula bérlet

19 óra Bosszúállók – Elektra, Médeia, Trakhiszi nők
A Szegedi Kortárs balett előadása
 
Bajor Gizi 1. bérlet

11. szerda

 

19 óra Bosszúállók – Elektra, Médeia, Trakhiszi nők
Páger Antal 1. bérlet

12. csütörtök

10 óra Macskafogó Malacka bérlet
14 óra Macskafogó Micimackó bérlet

19 óra Bosszúállók – Elektra, Médeia, Trakhiszi nők
Bérletszünet

13. péntek

19 óra Carmina Burana –
a Szegedi Kortárs Balett előadása

Bérletszünet

19 óra Három nővér – komédia
Bérletszünet

14. szombat

 

19 óra Hétköznapi őrületek – komédia
Nemzeti Premier 2. bérlet

15. vasárnap

15 óra Macskafogó
Bérletszünet

 

16. hétfő

 

19 óra ArTeRrOr – a Gangaray Dance Company
és a Közép-Európa Táncszínház közös produkciója

Bérletszünet

17.  kedd

10 óra Macskafogó Vuk bérlet
14 óra Macskafogó Pinokkió bérlet

19 óra Hétköznapi őrületek
Kazinczy Ferenc 1. bérlet

18. szerda

10 óra Macskafogó Törpilla bérlet
14 óra Macskafogó Mazsola bérlet

10 óra Palacsintás király Bambi 1. bérlet
14 óra Palacsintás király Balu 2. bérlet

19. csütörtök

 

10 óra Palacsintás király Bambi 2. bérlet
14 óra Palacsintás király Tréfi 1. bérlet

20. péntek

19 óra Csárdáskirálynő – nagyoperett
Bérletszünet

19 óra Hétköznapi őrületek
Juhász Gyula 2. bérlet

21. szombat

15 óra Csárdáskirálynő Bérletszünet
19 óra Csárdáskirálynő Bérletszünet

19 óra Hétköznapi őrületek
Makó Lajos bérlet

22. vasárnap

 

19 óra Hétköznapi őrületek
Ady Endre 2. bérlet

24. kedd

10 óra Macskafogó Füles bérlet
14 óra Macskafogó Tudor bérlet

 

27. péntek

19 óra Makrancos hölgy – vígjáték
Bérletszünet

19 óra Nő a múltból – színdarab
Nemzeti Premier 1. bérlet

28. szombat

19 óra Makrancos hölgy
Bérletszünet

19 óra Nő a múltból
Nemzeti Premier 2. bérlet

29. vasárnap

19 óra Makrancos hölgy
Bérletszünet

19 óra Nő a múltból
Ady Endre 1. bérlet

31. kedd

10 óra Macskafogó Kuka bérlet
14 óra Macskafogó Vidor bérlet

19 óra Nő a múltból
Latinovits Zoltán 1. bérlet

Az igazgatóság a műsor- és szereplőváltozás jogát fenntartja!
Hat éven aluli gyerekek a felnőtt előadásainkat nem látogathatják!
Az előadásokon kép- és hangfelvétel készítése tilos!

Jegyek bérletes előadásokra is válthatók, a színház jegyirodájában, Szeged, Stefánia 6. Bejárat a Művészbejáróval szemben.
Tel.: 62/554-714, 554-715, 554-716. Fax: 62/554-711. E-mail: ticket@szinhaz.szeged.hu
Nyitva tartás: Hétfő - Péntek: 10-17 óra, Szombat: 10-12 óra.

Jegyek kaphatók az InterTicket országos jegyirodai hálózatán is (a jegyirodák teljes listája a www.jegy.hu oldalon található).
Jegyek válthatók a helyszínen az előadás kezdése előtt 1 órával. Nagyszínház: 62/548-740, Kisszínház: 62/420-135                    

www.szinhaz.szeged.hu






FELHÍVÁS
Ételallergia Regionális
Közhasznú Egyesület
Értesíti a Szülőket, Nagyszülőket és azokat, akik felelősen
tudnak dönteni sorsukról:
Ételallergiával összefüggő Tanácsadási, Étrend összeállítási
lehetőség csak előre bejelentkezőknek! Helye: szervezés alatt.

Új szolgáltatás:

1.) Óvodáknak, iskoláknak, szülőknek felkérésre (előadói
díj biztosításával) tájékoztató előadást tartunk:
- Érdekérvényesítés- mi változik 2012-ben?
- Mi kell a Konyhába?
- Azok a fantasztikus ízek és színek?
- Prevenció a KONYHÁBAN kezdődik!
- Kis Gazdaasszony képzés!
- Kovászkészítés és Kenyérsütés
- Házi Margarinok és növényi SAJTOK készítése
2.)Túlsúlyos gyermek és felnőttek részére Étrend összeállítás
– egyéni igény szerint !
3.)Tanácsadó és Információs Ügyelet és igénybevehető -
időpont egyeztetéssel:
30/551 54 52 v. 30/747 90 27 valamint
e-mail: etelallergia@freemail.hu és tokizso@yahoo.com
4.) A honlapunk elérhetősége: www.etelallergia.fw.hu
Bankszámlaszámunk: K&H 10402805-00000007-00000003
Egyesületünk adószáma: 18475197-1-06
VEZETŐSÉG


Vissza a kezdőlapra