Közéleti Kávéház
2009. július havi programja


2009. július 1. szerda 17 óra SZTE Állam- és Jogtudományi Kar 3. emelet Társalgó (Tisza Lajos krt.54.)
Szemléletváltás a környezeti szemléletformálásban.

Résztvevő: Koncz Zsuzsa, az Életharmónia Alapítvány elnöke, Kotogán
Róbert, az Életharmónia Alapítvány munkatársa.

Néhány gondolat a programról:
A régóta sürgetett környezeti szemléletformálásról már régóta
hallhatunk, a nemzetközi környezet- és természetvédelmi törekvések
régóta gyors cselekvést sürgetnek, de valójában összességében még sem
történt javulás. Jelenleg is cselekvő részesei vagyunk annak, hogy a
Föld minket is éltető bioszférája egyre gyorsabb ütemben pusztul, mely
szűk környezetünkben is rontja életminőségünk. Ugyanígy a társadalmi
és gazdasági mechanizmusokkal is érezhetően baj van. Elmondhatjuk,
hogy a jelenlegi fenntarthatósági szemléletformálás, környezeti
nevelés nem működik, vagy nem kellően hatékony. Az Életharmónia
Alapítvány ennek okait kutatja több terület szintetizálásával,
holisztikus szemlélettel, a környezettudatos magatartás pszichológiai,
kulturális forrásait, gátjait és serkentőit is vizsgálva. A született
tapasztalatokat a terület fejlesztésében szeretnék alkalmazni. Erre
építve 2009-ben a Környezet és Energia Operatív Program támogatásával
egy megyei szintű projektet valósítunk meg az oktatással -neveléssel
foglalkozó szervezetek, intézmények szakmai segítésére egy szolgálaton
keresztül.


2009. július 1. szerda 18 óra Diófa Étterem terasza
DR. BENCZE IZABELLA: KISZABADULÁSUNK TÖRTÉNETE
A rendezvények szervezője és műsorvezetője: Bene Gábor


2009. július 2. csütörtök 15 óra Somogyi-könyvtár III. emelet (találkozás a földszinten)
LÁTOGATÁS SZEGED KÖNYVES KINCSESTÁRÁBAN
Háziasszony: Szőkefalvi-Nagy Erzsébet, a Somogyi Károly Emlékkönyvtár kezelője


2009. július 2. csütörtök 17 óra Somogyi-könyvtár
SZEGEDI SZABADTÉRI JÁTÉKOK 2009
Vendégek: Bátyai Edina igazgató, Kesselyák Gergely művészeti vezető
Háziasszony: Czenéné Vass Mária népművelő


2009. július 3. péntek 17 óra Árpád tér
MEGEMLÉKEZÉS ÁRPÁD FEJEDELEMRŐL ÉS A POZSONYI CSATÁRÓL
Közreműködnek: a Szegedi Hagyományőrző és Városképvédő Egyesület Sas íjász tagozata
és Takács Éva népdalénekes a Magyar Kultúra Apródja
Vendég: Fekete Pál történész
Házigazda: v. Szilágyi Árpád a Magyar Kultúra Lovagja


2009. július 3. péntek 18 óra Korona Hotel (Petőfi S. sgt. 4.)
ÉVSZÁZADOK TÖRTÉNELME A HONFOGLALÁSTÓL NAPJAINKIG
XII. részben,
VII. rész
Vendég: Fekete Pál történész
Házigazda: v. Szilágyi Árpád a Magyar Kultúra Lovagja


2009. július 4-5 (szombat-vasárnap)
ÚJSZENTIVÁNI FALUNAPOK


2009. július 5. vasárnap 16 óra Domaszék, tanya
(Megközelíthető: Mars tér 11-es kocsi állás 15:30, Zákányszék, Öttömös, Ruzsa járattal. Leszállás Zöldfás templomnál.)
A JÖVŐ KERTJE
Házigazdák: Forró Marianna kertészmérnök, és Mihály Árpád tájépítész, szobrászművész
Szalonnasütéshez minden "szükséges kelléket" hozzanak magukkal.


2009. július 6. hétfő 18 óra Pajta (Roosevelt téri Halászcsárda kertjében, híd alatt)
MATUSKA TÍMEA ÉS TANÍTVÁNYAI
Egy héttel ezelőtt végeztem énekművész, -tanár szakon.
Közel 6 éve tanítok magánúton éneket, könnyű- és komolyzenei hangképzést.
Jelenleg 15 tanítványom van, közülük szeretnék 9 fiatalt bemutatni.
Az est folyamán lesznek egyénileg és csoportosan előadott dalok, külföldi és magyar slágerek is.

A fellépők:

Cseppentő Regő
Dudás Adrienn
Hecendorfer Tímea
Ilonka Réka
Isaszegi Éva
Oravecz Zsuzsanna
Somogyi Tamás
Szekeres Ildikó
Urbán Csaba


2009. július 7. kedd 18 óra Pajta (Roosevelt téri Halászcsárda kertjében, híd alatt)
SZER MENTESEN-BOLDOGAN
Civilek a függőkért
Résztvevők: Juhász Ferenc, elnök, Kiút Alapítvány
Arany Zoltán, elnök, Alisma Egyesület
Tóth Szabolcsné intézményvezető,
Dr. Demeter Ildikó addiktológus, osztályvezető főorvos,
- Mórahalom Szenvedélybeteg Ház
Háziasszony: Gróf Róza


2009. július 8. szerda 18 óra Diófa Étterem terasza
KÁLLAI ESZTER: SZÉPEN EMBERÜL
A rendezvények szervezője és műsorvezetője: Bene Gábor


2009. július 9. csütörtök 11 óra Délmagyarország kiadó és szerkesztőség (Szabadkai út 20., megközelíthető a 4-es villamossal)
LÁTOGATÁS A DÉLMAGYARORSZÁGNÁL
Háziasszony: Schmidt Andrea fotórovat vezető


2009. július 10. péntek 18 óra Alabárdos Étterem és Borozó (Oskola u. 13.)
ARIAN
Képek bemutatása az arian népcsoportról
Előadó: Shams Alireza joghallgató


2009. július 11. szombat 17 óra Városháza, Díszterem
"EQUINOX-2001 35 ÉV BUDAPESTEN - 35 ÉV NEW YORKBAN"
KRENCSEY MARIANNE
SZÍNMŰVÉSZNŐ
SZÜLETÉSNAPI KÖSZÖNTÉSE
Elkíséri őt New Yorkból férje Dr. NEMES GYULA
nyugalmazott magánorvos
Az ünnepeltet és férjét fogadja és köszönti:
- a város nevében dr. BOTKA LÁSZLÓ, Szeged Város
polgármestere
- a 25 éves Szegedi Közéleti Kávéház nevében
Dr. SZALAI ISTVÁN matematikus, a Közéleti Kávéházi Esték
Alapítvány Kuratóriumi Elnöke
Műsorvezető: SZÉKHELYI JÓZSEF színművész
(korábban a Szegedi Nemzeti Színház igazgatója)
Közreműködnek: KISZELY ZOLTÁN színművész
SZÉLPÁL SZILVESZTER (ének)
TANDI FLÓRA (ének)
ERDŐDI LEONA (ének)
LÉVAY LÁSZLÓ (ének)
CSÁNYI ILDIKÓ gordonkaművész
Zongorán kísér: NAGY IMRE ERIK zongoraművész,
karmester, zeneszerző
Krencsey Marianne színművész 2001-ben megjelent életrajzi
könyvének jelentése: NAPÉJEGYENLŐSÉG, ami kettéosztott
életére utal.
Ez a dokumentum könyv felejthetetlen beszámoló 35 itthon
eltöltött évérŐl és New Yorkban megélt 35 esztendejéről szól,
páratlan értékű dokumentumok, levelezések felhasználásával.
A legemlékezetesebb filmszerepei: Liliomfiban (1954) Mariska,
Gábor diák (1955 ) Leila, A Tenkes Kapitánya sorozatban (1963)
Ebersteinné Amália. "12 éves film és színházi karriert mondhattam
magaménak mindkét szakmában 24 premierrel. Mégis
mindent ott kellett hagynom: otthont, szülőket,szakmát, mert
1966-ig a rendszer rákényszerített … annak a felismerésére, hogy
nem élhetünk ott tovább" nyilatkozta
1966. augusztus 2-án második férjével elhagyták az országot.
Londonon és Reykjavíkon keresztül jutottak ki az USA-ba és
véglegesen ott telepedtek le. 1971-ben december 27-én kapták
meg az amerikai állampolgárságot. Fia, Vince 16 évesen 1983-
ban járt Magyarországon szülei nélkül. Ő maga csak 20 év elteltével,
1986-ban járt újra hazájában.
Az USA-ban vállalt fellépéseket pl. KARÁDI KATALIN
ELSŐ ÖNÁLLÓ HANGVERSENYÉN NEW YORK-ban
1969. március 30-án. (HUNTER COLLEGE)
Az egykori magyar filmcsillag New York-ban él, ahol közel 40
évig a FÉSZEK KLUB elnökasszonyaként is dolgozott.
1998-ban készült vele egy portréfilm. 2001-ben Budapesten a
Puskin Moziban mutatták be életrajzi könyvét. 2003-ban megörökítették
kézlenyomatát és aláírását Budapesten a
CSILLAGOK FALÁN az utókor számára.
2008-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti
Keresztje kitüntetést.
Kérjük, hogy kérdéseiket a művésznőhöz előzetesen szíveskedjenek
leadni a magnapress.21szazad@gmail.com e-mail címre
vagy 70-584-0996 számra , ez nagyban segíti, megkönnyíti a
műsorkészítők munkáját és a művésznő felkészülését.
A 2001-ben megjelent dokumentális életrajzi könyve korlátozott
számban megrendelhető a fenti telefonszámon és kedvezményesen
megvásárolható. A könyv nagyalakú, 400 oldalas,
ára 3.000,-Ft.


2009. július 11. szombat 20 óra Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Díszudvara (Szeged, Széchenyi tér 10.)

Akropolis Táncszínház
Önálló Est

Esőnap: 2009. július 12. /vasárnap/ 20.00 órakor
SZEGED
2009.

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata és az Önkormányzat Belvárosi Választókerületi képviselői, tisztelettel meghívják Önt a rendezvényre.

Hekáné Dr. Szondi Ildikó
10. sz. kerület önkormányzati képviselője

Tóth Károly
11. sz. kerület önkormányzati képviselője

Dr. Szőke Péter
18. sz. kerület önkormányzati képviselője

Rendező-koreográfus: Kerek Attiláné
Első rész

Töredékek fesztiválokról, emlékműsorokból

Különös találkozás
&
Exodus
&
Szim salom
&
Modern táncfantázia
&
Radnóti sorai közt lépkedve
/táncdráma/

SZÜNET

Második rész

Játék a tavon
/Táncfantázia Csajkovszkij Hattyúk tava c. balett zenéjére/
&

Angyalföldi Pálmafák
Rock'n'Roll Mix
Fenyő Miklós Made in Hungária c. musical zenéjére

Kérjük, töltse velünk az Ön tiszteletére rendezett estet.
Szeretettel várunk mindenkit! A belépés díjtalan!


2009. július 12. vasárnap Klauzál tér
10 órakor az MTV Körzeti Stúdiójának nyilvános TV-felvétele.
Vendég: KRENCSEY MARIANNE és Dr. NEMES GYULA
Riporter: DIÓSSY KLÁRA
11 órától Közönség találkozó, ahol lehetőség van a művésznővel
és férjével személyesen beszélgetni, dedikáltatni régi újságokban
megjelent címlap fotóit, könyveket.
Projektoros filmvetítés.
A művésznőt meghívta és a három napos szegedi magánprogramját,
valamint a nyilvános programokat szervezte:
BICZÓK ÁGNES IRÉN
A szervező közvetlen segítői: DR. SZONDI ILDIKÓ, GÁL GABRIELLA,
BÁN LÁSZLÓ, KECSKEMÉTI TIBOR, BUBORI ILONA
Fő támogató: MAGNAPRESS STÚDIÓ SZEGED
Szponzorok: Kenéz Heka Etelka Szent György lovag, költő,
énekművész, KORONA Hotel,Martonosi Lajos, Gőry Pince,
Kárász Csárda, Roosevelt téri Halászcsárda, Öreg Kőrösi Halászcsárda,
Szabadtéri Játékok Igazgatósága, Sallay Shoemaker,
Kligl Sándor szobrászművész, A CAPELLA CUKRÁSZDA,
Kovács István rózsakertész, Dr. Hernádi Gyula orvos
Köszönjük önzetlen támogatásukat.


2009. július 13. hétfő 17 óra Korzó Zeneház (Széchenyi tér. 9. bejárat a Feketesas utca felől)
BEMUTATKOZÁS
Vendég: Erdődi Leona énekes
Zongorán kísér: Nagy Imre Erik


2009. július 14. kedd 17 óra MTA SZAB Székház (Somogyi u. 7.)
IRODALOM ÉS MŰVÉSZET A TERMÉSZETTUDOMÁNYOK ÉS A HUMÁN TUDOMÁNYOK KÖZÖTT.
INTERARTS: MŰVÉSZETKÖZI IRODALMI ÉRTELMEZÉSEK
Előadó: Dr. BOGOLY JÓZSEF ÁGOSTON irodalomtörténész
Szervező: BICZÓK ÁGNES IRÉN


2009. július 15. szerda 18 óra Diófa Étterem terasza
DR. BOGÁR LÁSZLÓ: VILÁGVÁLSÁG, MAGYARVÁLSÁG
A rendezvények szervezője és műsorvezetője: Bene Gábor


2009. július 15. szerda 19 óra Dóm Hotel, (Bajza u. 6.)
A SVÁJCIAK LETELEPEDTEK CSÓLYOSPÁLOSON
Vendégek: "A svájciak": Márta Dubs és Dr. Beat Dubs, az orvosházaspár, akik arról vallanak, hogy "mi szél hozta" őket a magyar alföldre.
Miért jobb itt élni, mint máshol?
Á. Fúrús János: Csólyospálos polgármestere, visszaemlékszik a házaspár "beköszönésére".
Beszélgetőtárs: Dr. Tatár Rózsa jogász
Az esten képeket vetítünk, melyen bemutatjuk a Dubs-házaspár által Csólyospáloson kialakított birtokot.


2009. július 16. csütörtök 17 óra Novotel Hotel (Maros u. 1.)
KEGYELET ÉS KEGYELETSÉRTÉS
Az ópusztaszeri Megmaradás Fala rombolás, és a
Huszár Emlékmű áthelyezés hasonlósága
Vendég: Dr. Dobszay László professzor - a Népi Írók Baráti
Társaságából
Házigazda: v. Szilágyi Árpád a Magyar Kultúra Lovagja


2009. július 16. csütörtök 18 óra Agrárkamara klubhelyisége
NYUGDÍJREFORM ÉS
ÖNGONDOSKODÁS
Előadó: BOLDIZSÁR ÉVA Sciennet manager területi vezető
Házigazda: NÉMETHNÉ NAGY MÁRIA
A felmerülő kérdésekre az előadás végén válaszol az előadó.


2009. július 17. péntek 15 óra Aranyszöm Rendezvényház Mórahalom Röszkei út 1 sz.
Műsorvezető Házasszonya Darvas Anna tanárnő
FELTALÁLÓK BARÁTIKÖRÉNEK ELŐADÁSA
Előadók: Dr. Köler Mihály Feltaláló, előadás címe: Kommunális szennyvizek
egyéb mezőgazdasági hulladék bűz- és fertőzésmentes tárolása,
és alkalmazása a talajöntözésre és szerves trágyázásra..
Huszár András Feltaláló Élőlények folyadék igényének önszabályozó kielégítése
növényzettermesztés és állattenyésztés vonatkozásában, szennyvizek vezetékelése és helyben hasznosítása öntözésre
Meghajtó eszközökhöz csatlakoztatható gyomláló gyomirtó korong.
Csőbe építhető szűrők mágnes kezeléssel.
Gyors összekapcsolás egy rögzített és egy rögzítendő anyag vagy két párhuzamos irányt követő tárgy között.
Vásárhelyi Lajos Feltaláló többcélú hőtermelő berendezés.

Klement Géza Feltaláló tájékoztatást tart a feltalálás iránt érdeklődőknek
Szeretettel várjuk az érdeklődőket, Feltalálok Baráti Köre www.febako.extra.hu, www.inventor.hu


2009. július 17. péntek 17 óra Korona Hotel (Petőfi S. sgt. 4.)
DIPLOMAMEGVÉDÉS NYILVÁNOSSÁG ELŐTT IS
Vendég: Nagy Gyöngyi friss diplomás történész
Beszélgetőtárs: Fekete Pál történész
Házigazda: v. Szilágyi Árpád a Magyar Kultúra Lovagja


2009. július 17. péntek 19 óra Casablanca Green, Partfürdő
FOLYÓPARTI ESTÉK
Zenés beszélgetés, tánc a Riverside együttessel
Házi sütemények hozhatók.


2009. július 18. szombat 18 óra Régi Hungária (Dózsa Gy. u.)
BESZÉLGETÉSEK A RÉGI HUNGÁRIÁRÓL
Gipsz a művészetben
Vendégek: VIGH ZOLTÁN díszítőszobrász
PAKU ZOLTÁN építészmérnök
ÖRDÖGH LÁSZLÓ építész
Beszélgetőtárs D. TÓTH JÚLIA újságíró
A sorozat házigazdája: Rapcsányi Ferenc a Hansági Ferenc Oktatási Alapítvány Kuratórium
Titkára
A sorozat elindító védnökei: Újhelyi István országgyűlési képviselő
Molnár Sándor a Régi Hungária Kft. ügyvezetője, a Quaestor csoport képviselője
Nosztalgia emlékeket, tárgyakat, fotókat, a meghívandó vendégekre javaslatokat, segítő közreműködést a Régi Hungária mindennapjainak
bemutatásában - várnak a szervezők a szegediektől (és mindenki mástól).


2009. július 19. vasárnap 17:30 Öreg Honvéd Kisvendéglő Szeged, Tömörkény Üdülőtelep 42.
"Álmodj.......... Tisza part............"
---- CD Bemutató: " Lila akácok" ------
Lévay László
Operett és Nóta énekes CD bemutatója
Az est háziasszonya: Szondy Ildikó


2009. július 20. hétfő 17 óra Nemzeti Klub, A Független Városi Szövetség Magyar Egyesület Klubhelysége (Újszeged, Fő fasor 9.)
Mit tudunk a Magyar Szent Koronáról?
Előadó: Kádár Kenese nyugdíjas gépészmérnök (Érd)

Virtuális kiállítás: faragványok,szóképek.
Előadó: Szép László nyugdíjas tanár (Nyírbátor)


2009. július 21. kedd 18 óra Faluház, Deszk (Deszk, Tempfli tér 8.)
DESZK FEJLŐDÉSE AZ UTÓBBI 10 ÉVBEN
Vendég: Simicz József polgármester
Moderátor: Szabó Gabriella a Telin TV főszerkesztője


2009. július 22. szerda 18 óra Diófa Étterem terasza
VERES JÁNOS ANDRÁS: A MAGYAROK SZÖVETSÉGÉNEK ÁLLÁSPONTJA A FÖLD KÉRDÉSRŐL
A rendezvények szervezője és műsorvezetője: Bene Gábor


2009. július 22. szerda 18 óra Alabárdos Étterem és Borozó (Oskola u. 13.)
EGY EMBER, KÉT KERÉK, 8401 KM NYUGAT-EURÓPA ÚTJAIN - II. RÉSZ.
Dovalovszki András szegedi kerékpáros aktivista vetítettképes élménybeszámolója. (A 2009. június 9.-ei est folytatása.)

(Előzetesként a vendég internetes blogja: http://andrasabiciklin.blogspot.com)

Házigazda: Makra Péter mérnökszakértő; senior sportoló és túrakerékpáros.


2009. július 23. csütörtök 16 óra Somogyi-könyvtár
NŐK ÉS PÉNZ
Beszélgetés a nők anyagi és lelki gazdagságáról Csapó Ida önismereti trénerrel,
nő és pénzspecialistával, a www.gazdagnok.hu honlap tulajdonosával. Beszélgető társ: Sóti Judit természetgyógyász, egészségtan tanár.


2009. július 23. csütörtök 18 óra Alabárdos Étterem és Borozó (Oskola u. 13.)
ÖTVEN ÉV ALATT A FÖLD KÖRÜL.
ÉRDEKESSÉGEK A NAGYVILÁGBAN
Útiélmény-beszámoló: Ázsia
Házigazda: Dr. SOPRONI LAJOS főorvos


2009. július 24. péntek 16 óra Somogyi-könyvtár
SÁRMÁNDI PÁL ÉS KABOLDI MÁRIA BEMUTATKOZIK FESTMÉNYEIKKEL ÉS AZ "EMBEREK KÖZÖTT 2." CÍMŰ KÖNYVVEL
Beszélgetést vezeti: Polner Zoltán költő
Házigazda: Dr. Majzik István a Bába és Társa ügyvezető igazgatója-könyvkiadó


2009. július 24. péntek 18 óra Pajta (Roosevelt téri Halászcsárda kertjében, híd alatt)
Hogyan kapáljuk a tarhonyát, hogy augusztusra beérjen?
A VI. Tápéi Tarhonyafesztivál (aug.08.) előzetese.
a Tápai Hagyományőrző Együttes
műsora Tápéról és a tápéi szokásokról.

A helyszínen élő, fateknős tarhonyakészítési bemutató.
Egy-egy kanál kóstoló az igazi tápéi krumlistarhonyából.
Vendég: a Tápéi Házasok Klubja, egy kis meglepetéssel szolgálva.
Házigazda: Szalkai János, a Tápai Hagyományőrző Egyesület elnöke."

2009. július 26. vasárnap 19 óra Pajta (Roosevelt téri Halászcsárda kertjében, híd alatt)

FRANCIA NYÁR SZEGEDEN

Est francia és magyar nyelven

"Tisza és Szajna", a két folyó által inspirált öltözetek bemutatója a Szegedi Divatiskola közreműködésével

Tervezők:

BERKI ESZTER
CSONTI ANDREA
ECKER SZILVIA
DOMJÁN ILONA
DUSHA IRINGÓ ZSÓFIA
HALÁSZ KRISZTINA
HORVÁT ÁGNES
KRISKA HAJNALKA
NÉMETH ILONA
SOMOGYI ERZSÉBET

Modellek:

ARADI GABRIELLA
BÁNFALVI CSILLA
BEREDICS HELGA
GARAI BIANKA
FEKETE BEÁTA
FEKETE ZSÓFIA
IVANOV LILLA
KOROM ALEXANDRA
LUKÁCS ATTILA
MISKOLCZI ÁGNES
PATAKI EDIT
SLÉGER KATA
SZABÓ KRISZTINA
SZŰCS FANNI
TÖRÖK ALEXANDRA
VARGA VIKTÓRIA

Koreográfus:
KOVÁCS ANDREA

Haj:
JUSTIN SZILVIA-JUSTIN FERENCNÉ

Smink:
ERDŐS JUDIT
KNEIFEL MONIKA

Kalap:
MATHIAS ANDRÁSNÉ

Ének:
SZÉLES FLÓRA
TANDI FLÓRA

Zongora :
NAGY IMRE ERIK

Hegedű:
HITTI KATALIN

Harmónika:
VÁRKONYI GYULA

Technikus:
SZIKRISZT PÉTER

Zenei szerkesztő:
NAGY IMRE ERIK

Művészeti vezető:
MÉSZÁROS ÉVA a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével kitüntetett ruhatervező művész

Konferanszié, francia nyelven:
KARÁCSONYI PETRA

Rendező:
TÓTH CSABÁNÉ CSILLA a Szegedi Divatiskola igazgatója

Közreműködnek: ERIC BLIN tiszteletbeli francia konzul,
GÁL ANDRÁS franciatanár, VÁRKONYI GYULA művész,
HÁRI LAJOSNÉ és FETER FERENCNÉ népművészek,
FRANK SÁNDOR Venesz-díjas mesterszakács,
Dr. TATÁR RÓZSA jogász, DUSHA BÉLA fotós
Háziasszonyok: Dr. SZONDI ILDIKÓ és BESNYEI KLÁRA tanár,
Párizsból REGIS CELINI és barátai,
ANTONETTE TOPSENT és családja,
Dr. TATÁR RÓZSA jogász és VIVIEN JUDIT PÁDÁR francia
szakos hallgató (SZTE),
ILONA MANON ZSÓTÉR, az est ötletgazdája és főrendezoje


2009. július 27. hétfő 17 óra Móra Ferenc Múzeum
"Csak egy Földünk van" kiállítás
A KŐRÖS-ÉR VONZÁSKÖRZETÉNEK TERMÉSZETI ÉRTÉKEI
Könyvbemutató
Vendég: Gaskó Béla a Múzeum általános igazgató helyettese, a könyv szerzője
Beszélgetőtárs: Dr. Molnár Gyula főiskolai adjunktus


2009. július 28. kedd 16 óra Somogyi-könyvtár
MARÓTI EGON: TOLLHEGY 3.
Könyvbemutató
Beszélgetőtárs: Polner Zoltán költő
Házigazda: Dr. Majzik István a Bába és Társa ügyvezető igazgatója-könyvkiadó


2009. július 29. szerda 18 óra Diófa Étterem terasza
KEREKASZTAL BESZÉLGETÉS A NEMZETI ÖSSZEFOGÁSRÓL ÉS AZ ALÁZATRÓL
A rendezvények szervezője és műsorvezetője: Bene Gábor


2009. július 30. csütörtök 17 óra Szegedi Bábszínház (Tisza Lajos krt. 50.)
A SZEGEDI MŰVÉSZKLUB ESTJE
Vendég: Környei Edit előadóművész
Beszélgetőtárs: Polner Zoltán költő
Házigazda: Dr. Majzik István a Bába és Társa ügyvezető igazgatója-könyvkiadó
A Szépírás augusztusi számának bemutatása.


2009. július 31. péntek 17 óra SZTE EÖTVÖS LORÁND KOLLÉGIUM 6725 Szeged, Tisza Lajos krt. 103.
PANORÁMA VILÁGKLUB MÚLTJA - JELENE - JÖVŐJE
Vendég: Dr. Tanka László alapító elnök
Közreműködik: Takács Éva népdalénekes a Magyar Kultúra Apródja
Házigazda: v. Szilágyi Árpád a Magyar Kultúra Lovagja

Minden csütörtök 18 óra Nemzeti Klub, A Független Városi Szövetség Magyar Egyesület Klubhelysége (Szent-Györgyi Albert u 2.)
ÚJSZEGEDI ESTÉK
A Magyarok (civil) Szövetségének jövőt alakító beszélgetése



A MÓRA FERENC MÚZEUM. A CSONGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT
MEGYEI MÚZEUMA SZEGEDI KIÁLLÍTÓHELYEINEK
2009. JÚLIUS HAVI PROGRAMTERVEZETE

Móra Ferenc Múzeum (Roosevelt tér 1-3.)

május 15- szeptember 6-ig
Humor által élesen - Karikatúra - Szatirikus rajz - Play art- Animáció

május 19- szeptember 5.
Vörös aszúk, ürmösök, sillerek - Történeti borvidékeink borcímkéken

június 12-július 19.
Pekingi "aranyosaink"

július 3- szeptember 27.
Sprok Antal bútorszobrai

ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSOK: Patika történeti kiállítás
Móra Ferenc emlékszoba

"Csak egy Földünk van" természettudományi
kiállítás

Díszterem az állandó festészeti bemutatóval

Lucs - gyűjtemény

Vármúzeum és kőtár (Stefánia sétány 2.)

Állandó kiállításként látható a Kőtár anyaga

június 20-tól október 25-ig
Amerigo Tot szobrai

Kass Galéria (Vár u. 7.)

május 29- július 12-ig
Árnyképek
Dömötör Mihály fotókiállítása

július 17- október 4.
A tojás metamorfózisa.
Szutor Gabriella tojásdíszítő művész kiállítása


Fekete ház (Somogyi u. 13.)
ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁS
Így öltözködött a "szögedi nemzet", a szabó szakma dicsérete

május 29-től augusztus 30-ig
150 éves a szegedi fényképészet (1859-1913)
fotótörténeti kiállítás


A VARGA MÁTYÁS SZÍNHÁZTÖRTÉNETI KIÁLLÍTÓHÁZ
FELÚJÍTÁS MIATT ZÁRVA VAN





A SOMOGYI-KÖNYVTÁR 2009. JÚLIUS HAVI PROGRAMAJÁNLATA


2009. július 21-től október 22-ig - helyszín: Földszint
A tisztelet tisztelete - a világ vallásai a Somogyi-könyvtár régi és ritka könyveinek tükrében
A nemzetközi közönség érdeklődésére is számot tartó kiállítás nem csupán hittudományi,
hanem történeti, földrajzi, etnográfiai, művészeti tárgyú művekből válogatva mutatja be a világ vallásait,
az egyes kultúrák hitét, erkölcsét és Isten-tiszteletét; tisztelve a mások tiszteletét.
A különböző vallások és vallási kultúrák az ókortól a XIX. századig ívelő bemutatatása
a könyvtár muzeális gyűjteményéből válogatva készül - öt évszázad kiemelkedő szépségű,
illusztrált, egyedi könyv-remekeit kiállítva. A szegedi fejezet a tudós főrabbi,
Lőw Immánuel Somogyi-könyvtárnak dedikált műveivel fejeződik be.
A kiállítás 2009. július 21. és október 22. között [vasárnap kivételével minden nap,
a szabadtéri játéknapokon este 9 óráig] ingyenesen látogatható a Somogyi-könyvtár földszinti kiállítóterében.
A kiállítást, amely az Európa Kulturális Fővárosa Pécs2010 programsorozat hivatalos rendezvénye,
Gyulay Endre, a Szeged-Csanádi Egyházmegye nyugalmazott püspöke, Szeged díszpolgára nyitja meg.

2009. július 20-tól - augusztus 29-ig - helyszín: I. emelet
Csillagok - bolygók - művészet
A csillagászat, azaz az égitestek, égi jelenségek megfigyelése
minden bizonnyal a legrégibb és egyúttal a legmodernebb tudomány.
Az emberrel együtt jött létre és végigkíséri egész történetét - a művészet történetét is.
Kiállításunk igazi kuriózum: azt mutatja meg, hogyan ábrázolták a művészetben
a napot, holdat, égitesteket, csillagokat különböző korokban, különböző stílusokban,
különböző technikákkal az ősi kezdetektől egészen máig.
A kiállítás 2009 : a csillagászat éve alkalmából készült.

Tisztelettel értesítjük olvasóinkat, hogy a Somogyi-könyvtár (Dóm tér 1-4.) július 6-19-ig zárva tart.
Ez alatt az idő alatt a Somogyi-könyvtár fiókkönyvtárai folyamatosan állnak rendelkezésre szolgáltatásaikkal.

A nyári iskolaszünet idején, június 15-től július 31-ig minden héten mesedélelőtt,
sokféle kézműves-foglalkozás, aszfaltrajz-verseny, diavetítés, gombfoci
és más érdekes elfoglaltság várja a Somogyi-könyvtár fiókkönyvtárainak gyermek-olvasóit.
A részletes program a könyvtár internetes oldalán (www.sk-szeged.hu) található.




A SOMOGYI-KÖNYVTÁR FIÓKKÖNYVTÁRAINAK 2009. JÚLIUS HAVI PROGRAMAJÁNLATA


Kiállítások

Csillag téri fiókkönyvtár
Július 6 - 31. A könyvtárban a Szegedi Vakáció foglalkozásain készült alkotások tekinthetők meg.

Dorozsmai fiókkönyvtár
Július 1 - 31. A kőzetektől a drágakőig címmel a XI. Dorozsma Napok alkalmából rendezett tárlat tekinthető meg.
Válogatás Hajdú Géza ásványgyűjteményéből. Gyermekrajz kiállítás óvodások munkáiból

Északvárosi fiókkönyvtár
Július 1-31. Magyarország 5 éve az Európai Unió tagja címmel plakátkiállítás
Francia utcai fiókkönyvtár
Jú1ius 1 - 31. Emlékezés Karinthy Frigyesre halálának 70 esztendős évfordulójára

Hangoskönyvtár
Július 1 - 31. Juhász Gyulára emlékezünk címmel látható kiállítás

Petőfi-telep
Július 1-31. Kiállítás a Szegedi Vakáció foglalkozásain készült alkotásokból

Rókusi fiókkönyvtár
Július 1-31. "Mit olvassak a nyáron?" kiállítás és könyvtippek gyerekeknek

Szőregi fiókkönyvtár
Július 1 - 31. "Pattan a bimbó, rózsa nyílik belőle..." Dankó Pista
A rózsa a Somogyi-könyvtár régi folyóirataiban - rózsaünnepi kiállítás.
Az egyik legékesebb virág, a rózsa a 19. századi divatlapok, újságok, valamint kertészeti lapok kedvelt motívuma, témája volt.
Az 1900-as évek elején szecessziós stílusban készült díszes folyóiratokban is fel-feltűnik ábrázolása.

Tápai fiókkönyvtár
Július 1 - 31. Kollát Gyula természetfotóinak kiállítása

Tarjáni fiókkönyvtár
Július 1 - 31. Kiállítás a Szegedi Vakáció foglalkozásain készült alkotásokból

Rendezvények

Francia utcai fiókkönyvtár
Július 23. 16.30
A Mudrák, az ujjak jógája és a jelgyógyászat címmel Bugya Jánosné pszichoterapeuta tart előadást
Móra utcai fiókkönyvtár
Július 7. 14.00 órától A Nyugdíjasklub tagjai tartják összejövetelüket
Július 21. 14.00 órától az Olvasókör a könyvtárban

Odesszai fiókkönyvtár
Július 24. 16.30
A Mesetarisznyában Benedek Elek: Az aranymozsár c. meséje, próbatétel játékokkal

Rókusi fiókkönyvtár
Július 10. 16.00
Babadélután az olvasni még nem tudó apróságoknak meseolvasással és diavetítéssel.
Július 24. 16.00
Mesedélutánt tartunk közös meseolvasással és barkácsolással.



SZEGEDI VAKÁCIÓ rendezvényei

július 1. (szerda) 10.00-12.00 Petőfi-telepi fiókkönyvtár (6727 Szeged, Szántó Kovács J. u. 28.)
Mesedélelőtt Megyesi Beáta könyvtáros vezetésével.
Jelentkezni lehet: a 634-052-es telefonszámon, vagy a helyszínen.

július 1. (szerda) 14.00-16.00 Csillag téri fiókkönyvtár (6723 Szeged, Kereszttöltés utca 29.)
Seprűre fel! A szegedi boszorkányok a Csillag téri fiókkönyvtárban Cserhalmi Krisztina,
Makra Erzsébet és Szalma Andrea könyvtárosok vezetésével.
Jelentkezni lehet: a 469-838-as telefonszámon, vagy a helyszínen.

július 1. (szerda) 14.00-16.00 Északvárosi fiókkönyvtár (6723 Szeged, Gáspár Z. utca 6.)
Diavetítés Kiss Katalin és Mojzesné Süli Anna könyvtárosok vezetésével. Jelentkezni lehet:
a 635-357-es telefonszámon, vagy a helyszínen.

július 2. (csütörtök) 10.00-12.00 Csillag téri fiókkönyvtár (6723 Szeged, Kereszttöltés u. 29.)
Sókerámia készítése Cserhalmi Krisztina, Makra Erzsébet és Szalma Andrea könyvtárosok vezetésével.
Jelentkezni lehet: a 469-838-as telefonszámon, vagy a helyszínen.

július 2. (csütörtök) 14.00-16.00 Északvárosi fiókkönyvtár (6723 Szeged, Gáspár Z. utca 6.)
A hímzés eszközei, öltések, rajzok készítése Kiss Katalin és Mojzesné Süli Anna könyvtárosok vezetésével.
Jelentkezni lehet: a 635-357-es telefonszámon, vagy a helyszínen.

július 3. (péntek) 10.00-12.00: Csillag téri fiókkönyvtár (6723 Szeged, Kereszttöltés utca 29.)
Üdvözlőlap készítése Cserhalmi Krisztina, Makra Erzsébet és Szalma Andrea könyvtárosok vezetésével.
Jelentkezni lehet: a 469-838-as telefonszámon, vagy a helyszínen.

július 3. (péntek) 10.00-12.00: Északvárosi fiókkönyvtár (6723 Szeged, Gáspár Z. utca 6.)
Meseolvasás Kiss Katalin és Mojzesné Süli Anna könyvtárosok vezetésével.
Jelentkezni lehet: a 635-357-es telefonszámon, vagy a helyszínen.

július 3. (péntek) 10.00-12.00: Petőfi-telepi fiókkönyvtár (6727 Szeged, Szántó Kovács J. u. 28.)
Origami foglalkozás Megyesi Beáta könyvtáros vezetésével.
Jelentkezni lehet: a 634-052-es telefonszámon, vagy a helyszínen.

július 6. (hétfő) 10.00-12.00: Csillag téri fiókkönyvtár (6723 Szeged, Kereszttöltés utca 29.)
Diafilmvetítés Cserhalmi Krisztina, Makra Erzsébet és Szalma Andrea könyvtárosok vezetésével.
Jelentkezni lehet: a 469-838-as telefonszámon, vagy a helyszínen.

július 6. (hétfő) 10.00-12.00: Északvárosi fiókkönyvtár (6723 Szeged, Gáspár Z. u. 6.)
Rajzoljuk meg falvédőnket, faliképünket! Kiss Katalin és Mojzesné Süli Anna könyvtárosok vezetésével.
Jelentkezni lehet: a 635-357-es telefonszámon, vagy a helyszínen.

július 6. (hétfő) 10.00-12.00: Odesszai fiókkönyvtár (6726 Szeged, Székely sor 11.)
Aszfaltrajz-verseny és szabadtéri játékok Novkovné Hevesi Andrea és Török Józsefné könyvtárosok vezetésével.
Jelentkezni lehet: a 635-397-es telefonszámon, vagy a helyszínen.

július 7. (kedd) 10.00-12.00: Csillag téri fiókkönyvtár (6723 Szeged, Kereszttöltés utca 29.)
Térfonás Cserhalmi Krisztina, Makra Erzsébet és Szalma Andrea könyvtárosok vezetésével.
Jelentkezni lehet: a 469-838-as telefonszámon, vagy a helyszínen.

július 7. (kedd) 10.00-12.00: Északvárosi fiókkönyvtár (6723 Szeged, Gáspár Z. u. 6.)
Arany László mesék olvasása Kiss Katalin és Mojzesné Süli Anna könyvtárosok vezetésével.
Jelentkezni lehet: a 635-357-es telefonszámon, vagy a helyszínen.

július 7. (kedd) 10.00-12.00: Odesszai fiókkönyvtár (6726 Szeged, Székely sor 11.)
Meseolvasás és üvegfestés Novkovné Hevesi Andrea és Török Józsefné könyvtárosok vezetésével.
Jelentkezni lehet: a 635-397-es telefonszámon, vagy a helyszínen.

július 8. (szerda) 10.00-12.00: Odesszai fiókkönyvtárban (6726 Szeged, Székely sor 11.)
Meseolvasás és agyagozás Novkovné Hevesi Andrea és Török Józsefné könyvtárosok vezetésével.
Jelentkezni lehet: a 635-397-es telefonszámon, vagy a helyszínen.

július 8. (szerda) 14.00-16.00: Csillag téri fiókkönyvtár (6723 Szeged, Kereszttöltés utca 29.)
A szfinx lábainál - kalandozás az ókori Egyiptomban Cserhalmi Krisztina,
Makra Erzsébet és Szalma Andrea könyvtárosok vezetésével.
Jelentkezni lehet: a 469-838-as telefonszámon, vagy a helyszínen.

július 8. (szerda) 14.00-16.00: Északvárosi fiókkönyvtár (6723 Szeged, Gáspár Z. utca 6.)
Hímezzünk falvédőt! Kiss Katalin és Mojzesné Süli Anna könyvtárosok vezetésével.
Jelentkezni lehet: a 635-357-es telefonszámon, vagy a helyszínen.

július 9. (csütörtök) 10.00-12.00: Csillag téri fiókkönyvtár (6723 Szeged, Kereszttöltés u. 29.)
Cselezz és lőj! Asztali gombfoci Cserhalmi Krisztina, Makra Erzsébet és Szalma Andrea könyvtárosok vezetésével.
Jelentkezni lehet: a 469-838-as telefonszámon, vagy a helyszínen.

július 9. (csütörtök) 14.00-16.00: Északvárosi fiókkönyvtár (6723 Szeged, Gáspár Z. utca 6.)
Diavetítés Kiss Katalin és Mojzesné Süli Anna könyvtárosok vezetésével.
Jelentkezni lehet: a 635-357-es telefonszámon, vagy a helyszínen.

július 9. (csütörtök) 10.00-12.00: Odesszai fiókkönyvtár (6726 Szeged, Székely sor 11.)
Meseolvasás és origami Novkovné Hevesi Andrea és Török Józsefné könyvtárosok vezetésével.
Jelentkezni lehet: a 635-397-es telefonszámon, vagy a helyszínen.

július 10. (péntek) 10.00-12.00: Csillag téri fiókkönyvtár (6723 Szeged, Kereszttöltés u. 29.)
Írjunk együtt mesét! Cserhalmi Krisztina, Makra Erzsébet és Szalma Andrea könyvtárosok vezetésével.
Jelentkezni lehet: a 469-838-as telefonszámon, vagy a helyszínen.

július 10. (péntek) 10.00-12.00: Odesszai fiókkönyvtár (6726 Szeged, Székely sor 11.)
Meseolvasás és activity Novkovné Hevesi Andrea és Török Józsefné könyvtárosok vezetésével.
Jelentkezni lehet: a 635-397-es telefonszámon, vagy a helyszínen.

július 10. (péntek) 14.00-16.00: Északvárosi fiókkönyvtár (6723 Szeged, Gáspár Z. u. 6.)
Hímezzünk falvédőt! Kiss Katalin és Mojzesné Süli Anna könyvtárosok vezetésével.
Jelentkezni lehet: a 635-357-es telefonszámon, vagy a helyszínen.

július 13. (hétfő) 10.00-12.00: Északvárosi fiókkönyvtár (6723 Szeged, Gáspár Z. utca 6.)
Illyés Gyula mesék olvasása Kiss Katalin és Mojzesné Süli Anna könyvtárosok vezetésével.
Jelentkezni lehet: a 635-357-es telefonszámon, vagy a helyszínen.

július 14. (kedd) 10.00-12.00: Északvárosi fiókkönyvtár (6723 Szeged, Gáspár Z. utca 6.)
A falvédő befejezése, szegőminták Kiss Katalin és Mojzesné Süli Anna könyvtárosok vezetésével.
Jelentkezni lehet: a 635-357-es telefonszámon, vagy a helyszínen.

július 15. (szerda) 14.00-16.00: Északvárosi fiókkönyvtár (6723 Szeged, Gáspár Z. utca 6.)
Diavetítés Kiss Katalin és Mojzesné Süli Anna könyvtárosok vezetésével.
Jelentkezni lehet: a 635-357-es telefonszámon, vagy a helyszínen.

július 16. (csütörtök) 14.00-16.00: Északvárosi fiókkönyvtár (6723 Szeged, Gáspár Z. u. 6.)
A Fehérlófia - meseolvasás Kiss Katalin és Mojzesné Süli Anna könyvtárosok vezetésével.
Jelentkezni lehet: a 635-357-es telefonszámon, vagy a helyszínen.

július 17. (péntek) 10.00-12.00: Északvárosi fiókkönyvtár (6723 Szeged, Gáspár Z. utca 6.)
Diavetítés Kiss Katalin és Mojzesné Süli Anna könyvtárosok vezetésével.
Jelentkezni lehet: a 635-357-es telefonszámon, vagy a helyszínen.

július 27. (hétfő) 10.00-12.00: Rókusi fiókkönyvtár (6724 Szeged, Vértói út 5.)
Üvegfestés és meseolvasás Dobos Eszter és Palástiné Annabring Szilvia könyvtárosok vezetésével.
Jelentkezni lehet: a 635-398-as telefonszámon, vagy a helyszínen.

július 28. (kedd) 10.00-12.00: Rókusi fiókkönyvtár (6724 Szeged, Vértói út 5.)
Gyertyaöntés és meseolvasás Dobos Eszter és Palástiné Annabring Szilvia könyvtárosok vezetésével.
Jelentkezni lehet: a 635-398-as telefonszámon, vagy a helyszínen.


július 29. (szerda) 10.00-12.00: Rókusi fiókkönyvtár (6724 Szeged, Vértói út 5.)
Montázs-technika és meseolvasás Dobos Eszter és Palástiné Annabring Szilvia könyvtárosok vezetésével.
Jelentkezni lehet: a 635-398-as telefonszámon, vagy a helyszínen.

július 30. (csütörtök) 10.00-12.00: Rókusi fiókkönyvtár (6724 Szeged, Vértói út 5.)
Gyöngyfűzés és meseolvasás Dobos Eszter és Palástiné Annabring Szilvia könyvtárosok vezetésével.
Jelentkezni lehet: a 635-398-as telefonszámon, vagy a helyszínen.

július 31. (péntek) 10.00-12.00: Rókusi fiókkönyvtár (6724 Szeged, Vértói út 5.)
Agyagozás és meseolvasás Dobos Eszter és Palástiné Annabring Szilvia könyvtárosok vezetésével.
Jelentkezni lehet: a 635-398-as telefonszámon, vagy a helyszínen.





FELHÍVÁS


Ételallergia Regionális Közhasznú Egyesület

Értesíti a Szülőket, Nagyszülőket:


2009. évi Esélyt adni az esélytelennek "Életmód TÁBOR" -ba még lehet jelentkezni 2009.07.10-ig!! Sponzorokat keresünk!!
Feltétel: 9- 16 éves korhatár és Szülővel
Elérhető telefonszámok: 30/ 551 54 52 v. 70/ 452 51 30 v. 30/747 90 27

További információ e-mail: etelallergia@freemail.hu
tokizso@yahoo.com

Bankszámlaszámunk : K&H 10402805-00000007-00000003

Egyesületünk adószáma: 1847197-1-06

Várjuk azok jelentkezését, akik egyetértenek célunkkal és részt kívánnak venni a PREVENCIÓS munkánkban!

VEZETŐSÉG




FELHÍVÁS


Ételallergia Regionális Közhasznú Egyesület

Értesíti a Szülőket, Nagyszülőket:

A Tanácsadó és Információs Ügyelet a nyári szünetben is üzemel! Csak előre bejelentkezőknek!!
Elérhető telefonszámok: 30/ 551 54 52 v. 70/ 452 51 30 v. 30/ 747 90 27

További információ e-mail: etelallergia@freemail.hu
tokizso@yahoo.com

Bankszámlaszámunk : K&H 10402805-00000007-00000003

Egyesületünk adószáma: 1847197-1-06

Várjuk azok jelentkezését, akik egyetértenek célunkkal és részt kívánnak venni a PREVENCIÓS munkánkban!

VEZETŐSÉG





FELHÍVÁS

Nagy László emléknapra készülődve gyermekverseket várunk,hogy kötetbe gyűjtsül őket.
Az emlékest és az antológia fővédnöke Kohári Nándor önkormányzati képviselő.
A költőnek ajánlott antológia címe:Kimondatlan szavak.
Az alkotóktól maximum öt verset publikálunk.
A borítékra kérjük feltüntetni művészeti szerkesztőségünk titkárának nevét: Köszler Zoltán, az antológia címét "Kimondatlan szavak ".
Postacím : Szeged-6725 Szeged Waldorf Művészeti Iskola Kolozsvári tér 1-2.
Lehetőség szerinz e-mailben várjuk az írásokat klmnzslt@freemail.hu
Kéziratokat nem küldünk vissza.
A művészeti szerkesztőség az antológiába kerülő írásművek alkotóival a felelősszerkesztő, Kálmán Zsolt 2009 decemberétől veszi fel a kapcsolatot.
Szándékunk szerint Buda Ferencnek küldjük el a kiválasztott verseket.
(Gyermekverseit Buda Ferenc először antológiákban közölte, a versek önálló kötetben 1979-ben jelentek meg Kócmadzag címmel.)
2010 április 11-ig várjuk az írásműveket.

 

 

 
Vissza a kezdőlapra