Közéleti Kávéház
2016. május havi programja

Köszönettel tartozunk azoknak, akik a személyi jövedelemadójuk
1%-át a Szegedi Közéleti Kávéházi Esték Alapítványnak
(6726 Szeged, Szövetség u. 35.) ajánlották fel.
A befolyt összeget a Kávéház működésére fordítottuk.
Bízunk abban, hogy a támogatásukra idén is számíthatunk.
Adószámunk: 18457737-1-06

Számlaszám: Közéleti Kávéház Alapítvány, K&H 10402805-28017923-00000000

 

2016. május 2. hétfő, 10:30-12:00  SZTE Konfuciusz Intézet tanterem
(Dugonics tér 13. fszt. 13.)

Petőfi Kínában
Gondolta volna, hogy…
Petőfi Szabadság, szerelem című verse közismert Kínában?
Kínában a háború idején Petőfi verseiből merítettek erőt az emberek?
Pekingben és Sanghajban minden március 15-én megkoszorúzzák Petőfi mellszobrát?

Ezekről az érdekességekről mesél előadásában Sun Dongping professzor május 2-án, hétfőn, a Konfuciusz Intézet tantermében.
Sun Dongping professzor úr a Sanghaji Nemzetközi Tanulmányok Egyeteméről már másodjára látogat el Szegedre azért,
hogy előadást tartson a magyar közönségnek Kína és Petőfi kapcsolatáról, és arról, hogy egyáltalán hogyan lehetséges az,
hogy a kínaiak nagy része legalább egy verset ismer Petőfitől.

Az előadás nyelve kínai, magyar tolmácsolással.
Szeretettel várunk minden
kedves érdeklődőt!
www.szegedikonfuciuszintezet.hu
szegedikonfuciuszintezet

 

2016. május 2. hétfő 17.00 SOMOGYI KÖNYVTÁR vetítőterme

FILMKLUB
BUBRYÁK ISTVÁN válogatása

„… és elnémul örökre a bánat.”
35 perc
Juhász Gyula verseire készített lírai filmetűd.

Juhász Gyula szerepében: Orbán Tibor
Verseket mond: Bognár Zsolt, Galkó Bence, Gálfy László, Hollai Kálmán, Kátó Sándor, Kovács Zsolt, Nagy Zoltán,
Papp Zoltán, Pelsőczy László, Szirmai Péter, Tímár Zoltán, Vass Gábor, Zágoni Zsolt.

Rendező: Kun Zsuzsanna

 

 2016.május 2. hétfő, 17 óra MTA  Szegedi Bizottságának Székháza (Somogyi u.7.)

A Közéleti Kávéház és a Csongrád Megyei Kereskedelmi  és Ipari Kamara Kommunikációs és Reklámklubjának közös rendezvénye
„A TURIZMUS A BÉKE  IPARÁGA"
Szeged és térsége turisztikai adottságai, előfeltételei, eredményei, mozgástere,  lehetőségei és fejlesztésének tennivalói.
Szegeden az utóbbi hónapokban  megélénkült a közös gondolkodás  a turizmus helyzetéről és fejlesztésének lehetőségeiről.
Több fórumon megfogalmazódott, hogy közös INTEGRÁCIÓS  PLATFORMOT keressünk a szegedi szállásadók, vendéglátók,
valamint a kulturális szakmák  képviselői számára Szeged és térsége  idegenforgalmának további  gazdagításáért.

Vendégek:

  • Dr. Újhelyi István, az EU Parlament képviselője, az EU Parlament  Közlekedési és Turisztikai Szakbizottságának turisztikáért felelős alelnöke,
  • Ács Szilvia igazgató, Szeged Turist Idegenforgalmi Kft,
  • PhD Herceg   Tamás  igazgató, Szegedi Szabadtéri Játékok és Fesztivál
  • Dr. Martonosi István a CSMKIK alelnöke

Beszélgetőtárs:
Márok Tamás  újságíró, Szeged VTV

Házigazda:
Dr. Besenyi Sándor

 

NEMZETÉPÍTŐ
MAGYAROK SZÖVETSÉGE


NEMZETPOLITIKAI KLUB a Jósika utca 4. szám alatti Jósika Pincében, minden hétfőn:
Azt tapasztalom, hogy az emberben a felismert, de ki nem mondott igazság elkezd rohadni.”
Május. 2-án  hétfőn 17 órától SVÁJC  A VALÓSÁGBAN. Boros Imre előadása
Május 6-án PÉNTEKEN!!! 17 órától Meister Éva  Magyar Művészetért Díjas színművész
PSALMUS HUNGARIKUS- MAGYAR ZSOLTÁR
300 év a magyarság szabadságvágyáról, harcainkról, közös történelmünkről versben, prózában, dalban
(az előadás kapcsán mindenkit a pénztárcájához mért adományra kérünk fel, a művésznő számára!)
Május 9-én  hétfőn 17 órától
CSÍKSOMLYÓN LESZÜNK PÜNKÖSDKOR
A Nemzetépítők beszélgetése a búcsújárásról

Május 21-én SZOMBATON 18 órától
RETRO DISCO - ahol asztalod csak vacsora előrendeléssel lesz (70/2620235 ) de jöhetsz, ha csak táncolni akarsz. (Ám adományt elvárunk)

Május 23-án hétfőn 17 órától
Az APPLE mobil eszközeinek a kulturális értékeiről.   Előadó: Bedő Árpád (Bp)

Május 30-án  hétfőn 17 órától
A Történelmi Magyarország igaztalan halála = TRIANON       Prezentáció: Bene Gábortól

Június 6-án  hétfőn 17 órától
Gulácsi Péter: Emlék Pongrácz Gergelyről

Magyarok Szövetsége szegedi csoportja a nemzetisorskérdésekben való, azonnali együttműködésre, nemzetépítésrehív minden tisztességes magyart!   
Politikai-hazugságmentes jövőt kell építenünk!

 

2016. május 2. hétfő 17.30 óra Bibliotéka Egyesület Könyvtára (Kálvária sgt. 14.)

Egész-ség Bár Klub program

 Tibetben alkalmazott gyógymódok itthon
Ismét találkozhatunk az ősi gyógyítási módok közül a Tibetben alkalmazott módszereket képviselő Gyógyító Lámával.
A Shaolin szerzetesek által képviselt életmód és tudás, a gyógyítás és öngyógyítás, a test, a szellem és a lélek harmóniájának megvalósítására törekszik.
Vendégünk: Nagy Lajos Sámuel Pránanadi Mester tanár,
akit Tibetben 2002-ben Gyógyító Lámává avattak
A beszélgetést Berente Tímea vezeti.

  

2016. MÁJUS, BELVÁROSI MOZI

Máj. 03.  14 óra: Ezüsthaj Filmklub – klubvezető Vörösné Séllei Emma
A ZARÁNDOK – PAULO COELHO LEGJOBB TÖRTÉNETE – 2014, színes, magyarul beszélő, argentin-spanyol film, 112 perc,
rendezte: Daniel Augusto
16 éven aluliak számára nem ajánlott.

Máj. 10.  14 óra: Ezüsthaj Filmklub – klubvezető Vörösné Séllei Emma
ANYÁK NAPJA (Mother’s Day) – 2016, színes, magyarul beszélő, amerikai romantikus vígjáték, 119 perc,
rendezte: Garry Marshall, szereplők: Julia Roberts, Jennifer Aniston, Kate Hudson
12 éven aluliak számára nem ajánlott.

Máj. 17.  14 óra: Ezüsthaj Filmklub – klubvezető Vörösné Séllei Emma
MAMA – 2015, színes, feliratos, spanyol film, 111 perc, rendezte: Julio Medem, szereplők: Penélope Cruz, Alex Brendemühl
16 éven aluliak számára nem ajánlott.
Máj. 24.  14 óra: Ezüsthaj Filmklub – klubvezető Vörösné Séllei Emma
HA ISTEN ÚGY AKARJA (Se Dio voule) – 2015, színes, magyarul beszélő, olasz vígjáték, 88 perc,
rendezte: Edoardo Maria Falcone, szereplők: Marco Giallini, Alessandro Gassman, Laura Morante
12 éven aluliak számára nem ajánlott.

Máj. 31.  14 óra: Ezüsthaj Filmklub – klubvezető Vörösné Séllei Emma
TISZTA SZÍVVEL – 2016, színes magyar vígjáték, 100 perc,
rendezte: Till Attila, szereplők: Fekete Ádám, Thuróczy Szabolcs, Balsai Mónika
16 éven aluliak számára nem ajánlott.

 

Minden kedden 15 órától  „Tégy 10000 lépést az egészségedért” séták Szegeden,  a Senior Center szervezésében
Fövényes András vezetésével.

05.03. Szalámigyár. Napfény Lakópark, Vadaspark séta a töltésen.
05.10. Szeged Pláza, Búvár tó, Nyugdíjas tornapálya, Euróliget.
05.17.Béketelep, Iskola, Medikémia. Indulás a Mars térről 14,15 órakor a 78-as autóbusszal.
05.24.Dóm tér, Dömötör torony találkozás 14,45 órakor.
05.31.Gyálarét és környéke. Indulás a Bartók Béla térről 14,15 órakor a 74-es autóbusszal.
---------------------------------------------------------------
Idősek Közösségi Központja Senior Center
6724 Szeged, Eszperantó u.1.
Tel.: 62/648-132

 

2016. május 3. (kedd) 17 óra, Somogyi-könyvtár, Klubterem (Szeged, Dóm tér 1-4.)
Légy együtt érző önmagaddal!
Cserébe békésebb, egészségesebb, kiegyensúlyozottabb életet élhetsz.

Előadó: Sóti Judit
természetgyógyász, egészségtan tanár

 

2016. május 3. kedd 17 óra Alsóvárosi  Templom Látogatóközpont (Mátyás tér)

BENES DEKRÉTUMOK II. EMLÉKEK - EGYÉB ÍRÁSOK

Vendég: PATAKI SZERÉN egyetemi adjunktus

Házigazda: SZALAY ISTVÁN

 

Szeged, Alsóvárosi Ferences-templom
Collegium Musicum orgonahangversenyek

2016. május 3. kedd 19 óra

Az SZTE ZMK orgona szakos hallgatóinak hangversenye

J. S. Bach (1685-1750):  D-dúr Prelúdium és fúga BWV
Wachet auf BWV 645 Fazekas Andrea  III. évf.
e-moll Triószonáta I. t. BWV 528
C. Franck (1821-1890):  a-moll Korálfantázia Bogáthy Júlia  I. évf.
A. Guilmant (1837-1911): d-moll Szonáta Op. 42. Simon Bálint  IV. évf.

Tanár: Dr. habil Csanádi László

 

2016. 05. 04-én 10 óra Bálint Sándor Szeretetotthon (Harmat u. 2-4)
Kenéz Heka Etelka költőnő bölcs költeményei
Háziasszony: Ritz Judit

 

2016. május 4. szerda 15 óra Somogyi Könyvtár

Esterházy -  folytatás az előző hónapról

Bevezetés a szépirodalomba: Kis magyar pornográfia
Háziasszony: Palotásné Nagy Éva

 

2016. május 4. szerda 16 óra Zöld Terasz Klub (Földvári u. 3.)

A tánc a hosszú élet titka!

Táncolni jó, táncolni mámorító, a tánc felüdít, szórakoztat és táplál fizikailag, lelkileg és bizonyos szempontból pihentet szellemileg és testileg.
Azt hiszem, nincs annál jobb érzés, mint néhány egyszerűbb alapvető lépést jól, helyes testtartással, könnyedén megtenni.
Ezek elsajátítása se nem nehéz, se nem fáradságos. A tánc egyfajta kultúra. Önfegyelemre, mások iránti figyelemre, tiszteletre nevel,
segít a felszabadult, könnyed mozgásban, kulturált mozgásban. S még egy tanács: soha ne lépjenek ugyanazon lábbal kétszer.

Házigazda: Tóth Ferenc  idegenvezető és tánctanár

 

2016. május 4. szerda 17 óra, Somogyi-könyvtár, Klubterem ( Dóm tér 1-4.)

 Közéleti Kávéház Fiatal tehetségek Szegeden sorozat:

Dr. Szondi Ildikó és Andóczi Balogh Éva ötlete alapján hónapról-hónapra bemutatkoznak az SZTE Sófi Ösztöndíj Alapítvány által támogatott fiatal szegedi tehetségek.
A Sófi Alapítvány 17 millió forint ösztöndíjjal és többféle szolgáltatást nyújtva patronálta a tehetségeket az elmúlt 15 évben, akikből egymást segítő, együttműködő közösséget is szervez.

42. Program: Pintér Tünde, Sófi-díjas énekművész

Házigazda és beszélgetőtárs: Prof. Dr. Szalay István, a Közéleti Kávéház Kuratóriumi Elnöke

Vendég: Pintér Tünde énekművész (SZTE, Zeneművészeti Kar)

Pintér Tünde énekművész zenei tanulmányait a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán végezte énekművész és zeneművész-tanári szakon.
Tanulmányai során számos énekversenyen ért el kiemelkedő eredményt. Országos Zsoltáréneklő versenyen I. (2000) és III. helyezést (2002), a Simándy József Énekversenyen különdíjat (2008),
további az OTDK Zeneművészeti Kari versenyén I. helyezést, valamint Kodály Emlékév kapcsán megrendezett Népdaléneklési versenyen különdíjban részesült.
2014-ben további két Tudományos Diákköri Konferencián is részt vett, ahol áprilisban I. helyezést, november III. helyezést ért el.
2015-ben kiemelkedő tehetségének és eredményeinek köszönhetően elnyerte az SZTE Sófi Alapítvány különdíját.

 

2016. május 4. szerda 18 óra Roosevelt téri Halászcsárda Pajta (Régi Híd alatt)

RÉGI MAGYAR ÉS VILÁGSLÁGEREKET ÉNEKEL HORVÁT MIKLÓS

Háziasszony: Juhász D. Mária

 

2016. május 5. csütörtök 17 óra Bibliotéka Könyvtár (Kálvária sgt. 12.)

Mesék anyáknak, nagymamáknak

 Anyák napjára, kicsit másképpen

 Képzőművészeti kiállítással egybekötött felolvasó est.
 Kiállítanak:
Orgovány Erika, Kovács Anikó és Kelcs László festőművészek
Felolvasnak műveikből:
 Szűcs Ágnes újságíró
Marjanovic Anett óvónő
Németh Andrea meseíró
Közreműködik: Bereczky Szilvia a Szegedi Nemzeti Színház énekművésze

Háziasszony:
D. Tóth Júlia rádiós újságíró

A Nemzeti Család-és Szociálpolitikai Intézet Támogatásával

 

2016. május 5. csütörtök 18 óra Zöld Terasz Klub (Földvári u. 3.)

AMELIE LANIER (Ausztria) “RÉGI NÓTÁK ÚJ ELŐADÁSBAN?” című könyvéről beszélget a szerzővel Géczy József politológus (SZTE)

A könyv egy az Új Jobboldal előre meneteléről 2011 júniusában tartott budapesti konferenciát dolgoz fel, amelyen a szerzőn kívül még részt vett
Krausz Tamás, Tamás Gáspár Miklós, Szita Szabolcs, Tóth Gáspár, Grajczár István, Juhász József, Kurdi Krisztina
továbbá külföldről, Laura Gruber (Salzburg), Adam Markus (Bécs), John Evers (Bécs) és Freerk Huisken (Bréma).

Háziasszony: Papp Éva tanár

 

2016. május 6. péntek 15.00 óra Somogyi Könyvtár Hangos Könyvtár (Stefánia 2.)

Dr Czagány Lászlóné
A Nap-Fény Fotókör Egyesület tagja
szeretettel hív és vár minden
kedves érdeklődőt

2016. május 6-án 15 órára
A Somogyi-könyvtár Hangoskönyvtárába
(Szeged, Stefánia 2.)

"Jártamban-keltemben"
című fotókiállításának megnyitójára

Bevezetőt mond: Szabó Edit
A kiállítást Szalay István matematikus nyitja meg.

Közreműködők:
Péntek György
Jávor Olga
Czagány Réka
Hóvirág Népdalkör

A kiállítás megtekinthető
május 6-tól június 2-ig
a könyvtár nyitvatartási idejében.

 

2016. május 6. péntek 17 óra  Tiszavirág Szeged (Hajnóczy u. 1.)

ISMÉT VENDÉGÜNK VALENTINI ZSUZSA ÍRÓNŐ
Valentini Zsuzsa újra Szegedre jön egy érdekes bemutatkozással.
Ezúttal egy új könyv keletkezésének műhelytitkaiba avat bele. A könyv
munkacíme: Két oldal. A szerzőt régóta izgató probléma köré
szerveződnek a szövegek. Mit élünk át ketten ugyanabban a
szituációban? Mit jelentenek a szavak egymásnak, mit az érzelmek?
Mindig két szereplő van, két különféle egyéniség. Lehet-e köztük
azonosság is? Ezt kutatják az írások két szerelmes, két barát, két
testvér stb. vonatkozásában. Akár érdekes vita is alakulhat ki a
problémából. A beszélgetőtárs újra a közkedvelt Szalay István
professzor.

Beszélgetőtárs: PROF. DR. SZALAY ISTVÁN matematikus

 

2016.05. 06, 18 óra, Jogi kar.
ANYÁK NAPI MEGEMLÉKEZÉST TARTUNK:

Édesanya csak Nő lehet.

Az édesanyai hivatás a legszebb, a legszentebb és egyben a legnehezebb hivatás, amely sosem ad szabadságot,
nem enged pihenőt, hanem figyelmet, szeretetet kér, vár, követel örökké és mégis a legszebb.
Mert csak ő ismeri a titkot, a szív titkát, hogy hogyan válik az új élet önálló emberré.
Gondolom sokunk gondolatában volt az, hogy jobb, mint Isten, mert otthon Ő a mennyország.

UNOKÁINK ÉS AZ ŐSERŐ DALÁRDÁNK RÉSZVÉTELÉVEL.

Házigazda: Fazakas S. János

 

2016.  május 9. hétfő 16  óra Városháza Házasságkötő Terem (Széchenyi tér 11.)

Belső óra, napi ritmus

Előadó: Szabad János biológus, genetikus, egyetemi tanár MTA

Háziasszony: Ferenczy Valéria ny. iskolai igazgató

 

2016. május 9. hétfő 17 óra
SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Fizika Tanszék (Boldogasszony sugárút 6.)

ASBÓTH JÁNOS SZÉCHENYI-ÉRTELMEZÉSE

Előadó: Mórocz Gábor

A SZÉCHENYI KÖR programja

Asbóth politikai gondolkodóként és esszéíróként  Kemény Zsigmond tanítványa. Ugyanakkor Széchenyi-képe több ponton eltér Kemény Zsigmondétól.
Míg Keménynél a nagycenki reformer valódi történeti individuum: évtizedeken keresztül az őt körülvevő közeg aktív alakítója, addig Asbóthnál Széchenyi a kornak zseniális „eszköze” és nem „ura”.
Asbóth Kossuthtal szemben következetesen Széchenyi pártját fogja. Ám Deák személyiségét és kiegyensúlyozott történelmi teljesítményét többre értékeli,
mint a látványosabb történelmi „alakítást” nyújtó, ám tragikus sorsú grófét, akinek az életműve – szerinte – gigantikus torzó maradt.
Ez az interpretáció természetesen inkább Asbóth „önmegtagadó romanticizmusának” a kifejeződése, mint objektív, történeti szempontból hiteles Széchenyi-értelmezés.

Mórocz Gábor doktorandusz  (Pázmány Péter Katolikus Egyetem irodalomtudományi Doktori Iskola ) rendkívül izgalmasnak ígérkező előadásában ezt a kevéssé ismert Széchenyi-képet mutatja be.

 

2016. május 9. hétfő 17 óra Alsóvárosi  Templom  Látogatóközpont (Mátyás tér)

HOL TART BÁLINT SÁNDOR BOLDOGGÁ AVATÁSA?

Halálának 36. évfordulóján

Előadó: Miklós Péter történész

Házigazda: Szilágyi Árpád városvédő polgár

 

2016. május 9. hétfő 18 óra Király König Péter Zeneiskola Díszterme (Tábor u.)

A léthimnusz költője

SZENTI FERENC

  UTAK

című verseskönyvének bemutatója

Házigazdák:
Simon Ferenc
irodalomtörténész, tanár

Diószegi Szabó Pál
a Szegedi Írók Szövetségének elnöke
a Magyar Írószövetség tagja
költő, történész

Közreműködik:
Bajnócziné Rácz Éva

A könyvbemutató után a szerző dedikálja verseskötetét.

 

2016. május 10. kedd 15 óra  a Bibliotékában (Kálvária sgt. 12.)
Rejtvényfejtő verseny
16 órától ki mit gyűjt – hobbi kiállítás…papírszalvéta, radír, kártyanaptár, képeslap stb…ez csak erre a délutánra szól…

 

2016. május 10. kedd. 17 óra TIT Székház ( Kárász u. 11.)
Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
Koronás órák 4.
„Megszólal a Korona”
Jéga Szabó Ferenc azonos című könyve alapjánaz eddig Szegeden
előadott 12 részlet anyagainak újrakezdése, az azóta előállott
– és még nem publikált - adatok belefoglalása, az azok alapjáni kibővítés felhasználásával.
4.) alkalom
I.         A Magyar Szent Korona és Babba Mária analógiája – tekintettel Pünkösdre .

                II.        A Magyar Szent Korona ovalitásának, valamint excentricitásának bemutatása, illetve azok – az  eddigi kutatások által fel nem tárt,
(gyakorlatilag „ismeretlen” címkéjű), de általam felfejtett – okainak és jelentéstartalmának ismertetése. (Power Point a teljes anyag)

 

2016. május 10. kedd 18 óra  Fasor Étterem (Bérkert u. 54.)
Görög szigetek
Előadó: Savanyáné Fejes Ágnes
Beszélgetőtársak: Dr. Abonyi Mária jogtanácsos és
                                Dr. Bagdi Sándor főiskolai docens

 

2016. május 10. kedd 19 óra Szeged, Alsóvárosi Ferences-templom

Collegium Musicum orgonahangversenyek

Csanádi László DLA orgonaművész hangversenye

J. S. Bach (1685-1750): Esz-dúr Prelúdium és fúga  BWV 552
J. S. Bach – Widor (1844-1937): Memento mei Domine...    
*G. F. Haendel (1685-1759): Let the Bright Seraphim
Eternal source of light
Arcadelt - Liszt F. (1811-1886):  Ave Maria

L. Boellmann (1862-1897):  Ima a Nagyasszonyhoz
Th. Dubois (1837-1924): Toccata

*Közreműködnek: Somogyvári Tímea Zita  énekművész
Boros József  trombitaművész

Csanádi László orgonaművészi és zeneelmélet tanári diplomáját a Budapesti Zeneakadémián szerezte 1981-ben. Tanára Gergely Ferenc volt.
Ugyanitt megszerezte a zenei előadóművészet mesterdoktora (DLA) fokozatot, „cum laude” minősítéssel. Szintén a Budapesti Zeneművészeti Egyetemen habilitált.
2015-től pedagógusminősítési és tanfelügyeleti szakértő.
1991-től, az orgona szak indításától kezdve, az SZTE ZMK orgona tanszakának szakfelelős oktatója. Tanítványai számos hazai és külföldi versenyen rangos helyezéseket értek el.
Európa 15 országában koncertezett. Hangversenyeinek súlypontját elsősorban Bach, Franck, Liszt, és Reger nagy művei alkotják.

 

2016. május 11. szerda 16 óra Zöld Terasz Klub (Földvári u. 3.)

A tánc a hosszú élet titka!

Házigazda: Tóth Ferenc  idegenvezető és tánctanár

 

2016. május 11. szerda 17.00 óra, Kass Galéria, Vár u.7

HOZZON EGY TÖRTÉNETET!

Kass János ceruzái című film (1997) vetítése, Mata János interjúja Kass Jánossal (2003)  továbbá a galéria – teremtő Kass János grafikusművészhez kötődő emlékek felidézése.
Moderátor: RÁCZ ERZSÉBET múzeumi önkéntes tárlatvezető.

 

2016. május 11. szerda 17.30 óra Novotel Hotel Szeged

Egész-ség Bár Klub program

Hogyan fogyhatsz le az Ájurvédával?

Szeretnél lefogyni, ismét csinos lenni? Fogyókúrázol, diétázol? Itt a fürdőruha szezon, és ciki a súlyfelesleg?
Tapasztaltál olyat, hogy ami lement négy hét alatt, visszajött két hét alatt? Eleged van a jojóból? Ha ezekre a kérdésekre igen a válasz, akkor érdemes eljönnöd,
és meghallgatnod, hogy mit ajánl a tartós fogyásra a világ legősibb egészségmegőrzési tudománya, az Ájurvéda.
A Közéleti Kávéház vendége Pál Tamás, ájurvédikus szakértő és terapeuta, aki elárulja azokat a titkokat, trükköket, tippeket, amelyek segítségével visszanyerheted ideális alakodat  
A belépés ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várunk!

 

2016. május 11. szerda 18 óra Magyar Tudományos Akadémia SZAB Székház, 110-es előadóterem( Somogyi utca 7.)

A HARMONIZÁCÓS KULTÚRA ÉS AZ IRODALMI MŰVELŐDÉS 18-20. SZÁZADI ÉRTÉKEI

RÉVAI MIKLÓS, PÉTERFY JENŐ, SÍK SÁNDOR


Előadó: Dr. BOGOLY JÓZSEF ÁGOSTON C.Sc. irodalomtörténész és kultúrakutató
 Az utóbbi három évszázadból a harmonizációs kultúra értéklánca által összekapcsolódó, az irodalmi művelődésben kiemelkedően jelentőset alkotó Révai Miklós,
Péterfy Jenő és Sík Sándor  munkásságának értékeit tárja fel és mutatja be Bogoly József Ágoston előadása.
A nyelvtudomány és az irodalomtudomány egymásra utaltságából fakadó harmonizáció osztatlan filológiaként Révai Miklós munkásságában bontakozik ki.
Péterfy Jenő a gondviseléshit törésvonala mentén a tragikum kérdését élesen világítja meg,
ezzel nagy kihívást intéz a harmonizációs kultúra felé és újragondolkozásra sarkallja a pozitivizmus
és az újkantiánus irányzatok irodalomkritikáját és irodalomesztétikáját.
Sík Sándor az esztétika és a teológia kapcsolatát a szeretet-kommunikációra alapozott élménybefogadásban,
az abszolútumra nyitottan harmonizálja.

 

 2016. május 12. csütörtök 17 óra Magyar Tudományos Akadémia SZAB Székház, Díszterem
( Somogyi utca 7.)

Közéleti Kávéház Szegedi tehetségek utazási élménybeszámolója sorozat:

Az SZTE Sófi Ösztöndíj Alapítvány 15 éve óta több millió forint ösztöndíjjal és sok szolgáltatást nyújtva támogatja a fiatal szegedi tehetségeket, akik körbeutazták a világot.
A tehetségek vetítéssel illusztrált előadásokat tartanak szép és izgalmas utazási élményeikről hónapról-hónapra,
amelyeken a Közéleti Kávéház közönsége megismerheti a világ csodálatos országait, városait és természeti szépségeit.

12. Program: Dr. Hajdu Zsanett, Sófi-díjas biológus: Indiánok között a bolíviai őserdőben

Az előadás első felében vetítéssel illusztrált életképeket láthatunk a bolíviai indiánok világából. Zsanett egyetemistaként az indiánok között élt,
és népi orvoslással kapcsolatos kutatásokat végzett a bolíviai őserdőben. Az előadás során olyan izgalmas és különleges helyekre kalauzolja el a közönséget,
ahová turisták csak ritkán jutnak el. Az előadás második felében Észak-Amerikába látogatunk, ahová Zsanettet jelenlegi munkája juttatta el.
Egy új, a gyógyszergyártásban használatos magyar találmány betörését segíti a világpiacra, amelynek során amerikai cégeket látogat.
Ezek a látogatások olyan pillanatokat hoztak, amelyek az amerikai filmekből már ismerősek lehetnek bárki számára, de mégis egy életre megérintették őt.

 

2016. május 12. csütörtök 18 óra SZTE Zeneművészeti Kar Liszt Ferenc Kamaraterem (Tisza L. krt. 79-81.)

TEMESI MÁRIA OPERANAGYKÖVET ELŐADÁSA

Szerelmi sztorik tanulságai  - operamuzsikával

Beszélgetőtárs: Márok Tamás újságíró

 

2016. május 12. csütörtök 18.00 óra Korona Hotel  (Petőfi Sándor sgt. 4.)

Egész-ség Bár Klub program

Az élet és az élő szervezettség
A tudomány fejlődésével olyan új információk birtokába kerül az ember, mely merőben új összefüggéseket tár elénk az élet lényegét tekintve.
Azok a kutatók, akik megkérdőjelezik mindazt, amit kész tudásként kaptak annak idején, igazi motorjai a fejlődésnek, a világ újjászületésének.
Dr. Borza Attila pontosan arról beszél, ami fontos a ma emberének ahhoz, hogy egészséges, boldog és kiegyensúlyozott életet tudjon élni.
Szeretettel várunk minden nyitott gondolkodású szakembert és laikust egyaránt.
Vendég: Dr. Borza Attila rákkutató, mikrobiológus, természetgyógyász orvos  

 

2016. május 12. csütörtök 18 óra Jósika Pince (Jósika u. 4. sz.)
A legendás Szeged Bár énekesnője
MÓNUS ZSUZSA ÉNEKEL

amelyre újra lehet táncolni (minden korosztálynak…)
Közreműködnek: a zenész barátok

 

 2016. május 12-én 19.30 óra Szegedi Dóm

 ESCOLONIA, A MONTSERRATI BENCÉS APÁTSÁG FIÚKÓRUSA

A montserrati Escolonia Európa egyik legidősebb zeneiskolája. A 13. században fiúk egy csoportja különböző hangszereken való játékával és énekével
már szolgáltak a montserrati Bencés Apátságban és a Szűz Mária Szentélyben.
Az évszázadokon keresztül, számos jelentős zeneszerzőt és előadóművészt nevelt ki az úgynevezett Montserrat Zeneiskola.

Manapság, az Escolania több mint 50, 9-14 év közötti fiúból áll, akik Katalónia különböző részeiről érkeznek. A montserrati tanulmányaik lefedik az általános iskola utolsó,
és a középiskola első éveit, valamint zenei tanulmányokat. Minden kórista két hangszeren játszik, zongorán és egy másik választott hangszeren.
Minden diáknak csoportos zeneórája, zenekara és természetesen kórusban való éneklés órája van, amelyben az Escolania specializálódott.
A diákok többsége, miután elhagyják Montserratot, folytatja a zenei tanulmányokat, főleg az elmúlt években, amikor több volt diákból kiváló, ismert énekes, hangszeres zenész vagy karnagy lett.
Az Escolania célja ma, ahogy a múltban is, a szentély imáiban való mindennapi részvétel, a világ minden pontjáról érkezett nagyszámú zarándoknak való éneklés.
A kórus egyik célja, hogy terjessze az egyházzenét, egyrészt a montserrati zeneszerzők zenéje és a nemzetközileg elismert zeneszerzők művei által.
Az éneklés által, a kóristák (katalánul elnevezésül az “escolans”) a béke és szépség hírvivői.
A zene nemzetközi nyelvét használva minden akadályt leküzdenek és egyenesen az őket hallgató emberek szívéhez szólnak.

LLORENÇ CASTELLÓ

Barcelonában született 1976-ban, zenei tanulmányait kóristaként kezdte az Escolaniaban, 10 évesen. Zenei tanulmányait Ireneu Segarra irányítása alatt végezte 1986 és 1990 között.
Mesterdiplomát szerzett zeneelméletből, valamint zeneszerzésből és zongorából a Liceu Konzervatóriumban (Conservatori Superior de Música del Liceu, Barcelona).
A barcelonai Autonomous Egyetemen tanít a zenepedagógiai Intézetben.
A kezdetektől tagja a montserrati Capella de Música férfikarának, akik sűrűn működnek együtt az Escolania kórussal. 2009-ben az Escolania Montserrat zeneiskola igazgatóhelyettesének választották,
2012-ben pedig rábízták a Capella de Música vezetését.
2014-től az Escolania de Montserrat vezetője, aki híven szeretné átörökíteni azt a zenei hagyományt, amit gyermekként kapott, valamint szeretne új, kortárs zenék felé is nyitni kórusával.

          Helyre szóló jegyek válthatók a Filharmónia Klauzál téri               
jegyirodájában.

  

2016. május 13. péntek 16 óra Szegedi Dóm Altemploma

"Egyházi és világi történetek

Sonkodi Rita kiállításának megtekintése a művész tárlatvezetésével a Szegedi Fogadalmi

Templom  altemplomában

Sonkodi Rita hamarabb kezdett el rajzolni, mint beszélni. Az élettől megkapta a legnagyobb ajándékot, hogy egy olyan családba született,
ahol a gyógyítás mellett a művészet szeretetében nőhetett fel. Rengeteg rajzolás után felvették a budapesti Képzőművészeti Egyetem festő szakára,
de előtte bevezetőként a tanári szakot is elvégezte. Az Akadémián mestere a Kossuth-díjas Dienes Gábor volt, aki emberi és művészi mintát adott számára.
Végzős hallgatóként kapta meg élete első egyházi felkérését: fesse meg az ajnácskői templomban Keresztelő Szent János oltárképét,
megkapva a festők életében talán legnagyobb megtiszteltetést, hogy Isten házába festhet. Mint minden képét, egy személyes történet is kíséri,
mint ahogy a művésznő említi: „nincsenek véletlenek, fentről minden elrendeződik”, mert e képe előtt keresztelhették Lili lányát a kép felszentelésekor.
Ezt követően Madonnát és szárnyas oltárképet fest az ottani hívők örömére.
Az egyházi felkérésekkel jól megférve alkot és újabbnál újabb témákat jár be. Az irodalmat ismerve és megismerve merül el a Nyugatosok világába.
E világ íróinak, tárgyait, ereklyéit örökíti meg: Ady foteljét, Babits kalapját vagy később Máray írógépét.
A régi ereklyék bűvöletéből a múzsák világába jutunk el és következő kiállításait e témának szenteli. Képei nemcsak szépelegni akarnak, hanem tanítani is,
újra felidézni azokat az elfeledett értékeket, melyek ma is példaadóak.
Visszatérve a templom falai közé Brassóba fest stációkat, Jézus Krisztus keresztútját. Miközben Mimi lánya megszületik, ő 14 táblából álló keresztutat fest.
Születés és halál – ez jól megfér egy műteremben, mivel a halotti maszk kultúrtörténetének doktori témáját dolgozza fel.
2006 őszén szentelik fel az újszegedi templomban Kalkuttai Boldog Teréz anya oltárképét, majd Mórahalom ad otthont Szent László oltárképének.
Művészetében új szín jelenik meg: ez a katedrálisok és kastélyok világa. Beutazzuk ecsetjével a világot, járunk Milánóban, a párizsi Notre Dame-ban, a Louvre-ban,
de akár a cambridge-i King’s College-ban. Ahol szépet és értéket lát, azt újra átélve, megörökítve adja tovább. A mába eljutva egy csodás ötvözet létrejöttének vagyunk tanúi,
ahol szülővárosa szépséges Fogadalmi altemplomában állít ki, ahol világi és egyházi történetű alkotásokat mutat meg Önöknek, remélve, hogy nyitott szívekre és szemekre talál."

 

2016. május 13. péntek 18 óra Magyar Tudományos Akadémia SZAB Székház
( Somogyi utca 7.)
IDEGRENDSZERI KÓRKÉPEK

STROKE, MIGRÉN, SM BETEGSÉGEK, PARKINSON KÓR
Vendég: Dr. Vécsey László akadémikus, a Neurológiai Klinika igazgatója
Beszélgetőtárs: Tráser László újságíró

 

2016.május 13. péntek 18 óra Zöld Terasz  (Földvári utca 3.)
(A Honvéd tér sarkánál)

 Egész-ség Bár Klub program

Gyógyulás a képzelet erejével - nagytakarítás gondolatban
REGEA Alapítvány  Eger  munkatársai ellátogatnak Szegedre, saját tudásukat tapasztalataikat átadva az itt élőknek. Psenyeczky-Nagy Klára
(címzetes főiskolai docens) saját életében tapasztalta meg, milyen nehéz, embert próbáló feladat megküzdeni egy alattomosan támadó kórral, a daganatos betegséggel.
Arra tette fel életét, hogy segítse a gyógyulni vágyókat és a hozzátartozókat a kiegyensúlyozott, harmonikus élet megvalósításában.
Fodorné Vincze Anna (klinikai szakpszichológus, Simonton-, és edukációs-csoport tréner) a Simonton-módszert oktatja daganatos betegeknek.
Ahogyan ő mondja:„Megtapasztaltam és hiszem, hogy a rák gyógyítása elképzelhetetlen a pszichés tényezők figyelembevétele nélkül.
Belső öngyógyító erőink sikeresen mozgósíthatók betegségeink nagy részénél, valamint hatalmas gyógyulást segítő potenciál rejlik a sorstársi közösségekben.”
Szeretnénk, ha minél többen elhinnék, megtapasztalnák, hogy a rák is csak olyan betegség, mint a többi, meg kell keresni a lehető legjobb orvosi ellátást,
de a legtöbbet mi magunk tehetjük a gyógyulásunkért! Ha aktívan gyakoroljuk belső öngyógyító erőink mozgósítását, ha alakítunk szemléletmódunkon,
és életmódunkon, ott, ahol szükséges, ha jó, erős, életfontosságú és életben tartó célokat találunk, minden tőlünk telhetőt megtettünk a gyógyulásunkért.
Ha pedig még azt is sikerül megfejteni, miért kaptuk ezt a feladatot (nem büntetést!), amit a rák jelent, elégedettekké válhatunk, ami sokszor több, mint a boldogság.
Vendégek: REGEA Alapítvány Eger  munkatársai
Beszélgetőtárs: Berente Tímea

 

2016. május 14-én 16 órakor a Klauzál téren
a Borfesztivál keretében

BERECZKY SZILVIA KONCERTJÉT
hallgathatják meg a látogatók.

 

2016. május 17. kedd  16 óra  Bibliotéka Könyvtár (Kálvária sgt. 12.

 MA ÉN MESÉLEK NEKED 13. mesekönyv átadás

 

2016. május 17. kedd 17 óra Somogyi Könyvtár

SZEGED VÁROS KIALAKULÁSA A HONFOGLALÁSTŐL AZ 1879-ES ÁRVIZIG

Előadó: Faragó Aurél Jánosné

 

2016. május 17 kedd 17-órától 21 óráig

5 órai Tea a Régi Hungáriában

a MOM Quartet zenekar várja a kedves vendégeket szeretettel!

Belépő: 600 Ft/ fő

 

2016. május 17-én, kedden, 17 órakor
a Szegedi Tudományegyetem Konfuciusz Intézet és Szegedi Közéleti Kávéház közös szervezésben ismét

KONFUCIUSZ TEAHÁZ

Helyszín:
Rektori Hivatal Díszterme
Szeged, Dugonics tér 13.

A Teaház vendége:
Vágó István
kvízprofesszor,
televíziós műsorvezető és szerkesztő
A Teaház témája:
Miért tanul egy kvízprofesszor kínaiul?
A KONFUCIUSZ TEAHÁZ rendezvénysorozat célja, hogy a Kína iránt érdeklődők egy
csésze – Szegeden egyedül nálunk kóstolható igazi – kínai tea mellett beszélgetve
ismerkedhessenek meg Kínával.

Beszélgetőtárs: Mohl Richárd

www.szegedikonfuciuszintezet.hu szegedikonfuciuszintezet

 

2016. május 17. kedd 17 óra Roosevelt téri Halászcsárda Pajta (a régi Híd alatt)

„Mulatós és lakodalmas slágerek Talent módra…))”

Az elmúlt években felkérőink falunapokon, családi rendezvényeken és számos más  fellépésen kértek és kaptak a Stúdió kis növendékeitől a mulatós-lakodalmas rock műfajából összeállításokat.
Természetesen mi minden közönségigényt szeretnénk kielégíteni, így ebbe is, - mint a musical vagy az operett műfajába is -  fejest ugrottunk.
A siker nem maradt el, mert a közönség együtt táncolt és énekelt velünk minden alkalommal.
Ezen a délutánon az Öreg Híd alatt egy jó halászlé mellett ismét felcsendül egy közel másfél órás összeállítás és reméljük,
hogy Kasza Roli közreműködésével ezúttal is egy emlékezetes, nagy közös éneklős táncos rendezvénynek lehetünk részesei…))

Várunk mindenkit  sok szeretettel…))

Műsorvezető: Györkey László stúdióvezető

 

2016. május 17. kedd, 19 óra Szeged, Alsóvárosi Ferences-templom

Collegium Musicum orgonahangversenyek

Kuzma Levente
orgonaművész hangversenye


G.Muffat (1653-1704): Toccata Quinta
J.S.Bach (1685-1750): Kromatikus fantázia és fúga   BWV 903 (M. Reger orgonaátirata)
* J.S.Bach: Korál
* Bartók B.(1881-1945): Ne menj el
* Kocsár M.(sz.1933): Májusi szellő
A. Guilmant (1837-1911): Offertorium  op.60
H.Distler (1908-1942): Wie schön leuchtet der Morgenstern" – korálelőjáték
M.Reger (1873-1916): f-moll Introdukció és passacaglia  Op.63

 * közreműködik az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola kórusa
vezényel: Molnár-Palusek Emese

Kuzma Levente 1978-ban született Göteborgban. Tanulmányait a SZTE Pedagógiai majd Zeneművészeti Karán végezte, ahol 2001-ben ének-zene – karvezetés szakos diplomát,
2007-ben pedig kitüntetéses orgonaművész-tanári oklevelet szerzett dr. Csanádi László növendékeként. 2004-től a Göteborg International Organ Academy (GIOA) posztgraduális képzés hallgatója.
Rendszeres résztvevője nemzetközi versenyeknek és fesztiváloknak Európában és az Amerikai Egyesült Államokban. A 2009-es temesvári „Timorgelfest” Nemzetközi Orgonaverseny nagydíjasa,
a 2010-es Montecchio Maggiore-i Nemzetközi Orgonaverseny II. helyezettje, 2011-es moszkvai „Alexander Gedike” Nemzetközi Orgonaverseny döntőse volt.
Nagy sikerű koncerteket adott többek között olyan helyszíneken, mint a Turku-i Dóm,
a London-i St. Andrew Holborn Church, a Philadelphia-i Calverton Center vagy a Moszkva-i Csajkovszkij Konzervatórium.
Amerikai hangversenyeit 2014 óta a Waltmans Artist’s (USA) koncertügynökség szervezi.
Jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Gimnáziumának ének-zene tanára,
a Lieto Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója és a Piarista-templom orgonistája.
Várhatóan 2016 nyarán jelenik meg első szóló CD lemeze.

 

2016. május 18-án 10 óra Bálint Sándor Szeretetotthon (Harmat u. 2-4)
 Kenéz Heka Etelka költőnő bölcs költeményei
Háziasszony: Ritz Judit

 

2016. május 18. szerda 15 óra Házasságkötő terem

Idősek Akadémiája
Harmadik Korosztály Egyeteme

Az Idősügyi Tanács és a Senior Center tevékenysége.
Előadó: id. Boros Gyula idősügyi referens
Az Idősek Akadémiájának zárása, oklevelek átadása

 

2016. május 18. szerda 16 óra Zöld Terasz Klub (Földvári u. 3.)

A tánc a hosszú élet titka!

Házigazda: Tóth Ferenc  idegenvezető és tánctanár

 

2016. május 18. szerda 17 óra SZTE Állam-és Jogtudományi Kar Társalgó
(Tisza L. krt.54.)

Biológusok a Himaláján

A Talpalatnyi Himalája című amatőr film részleteinek bemutatása”.
 Előadó: Kovács Sándor Tibor biológus
Az anyag a „Zöld Himalája „ tájain  egy biológus csoport a rovarok világát kutatja. Munkájuk során az ismétlődő expedíciók alkalmával több, mint száz lepkefajt és sok egyéb rovart fedeztek fel,
amelyet a tudomány még nem ismert. Az utazások során készült háromrészes videó-anyag betekintést nyújt a nepáli nép életébe, hétköznapjaiba,
és megmutatja a közelmúltban történt tragédia, a szinte mindent leromboló földrengés előtt látott sok-száz éves templomokat és egyéb építményeket.

 

2016. május 18. szerda 18 óra Roosevelt téri Halászcsárda Pajta (Régi Híd alatt)

RÉGI MAGYAR ÉS VILÁGSLÁGEREKET ÉNEKEL HORVÁT MIKLÓS

Háziasszony: Juhász D. Mária

  

2016. május 19. csütörtök 17 óra SZTE Biológiai  Intézet Ábrahám Ambrus terem (Középfasor fasor 52. )

A stroke betegség - kutatói pálya, friss eredmények 

Vendég: Dr. Farkas Eszter,  Magyar és Nemzetközi L’Oreál díjas egyetemi docens,
SZTE Orvosi Fizikai és Orvosi  Informatikai Intézet

Házigazda: Fekete Éva egyetemi tanár SZTE TTIK Élettani- Szervezettani- és Idegtudományi Tanszék

 

2016. május 19. csütörtök 17 óra Varga Mátyás Kiállítóház (Bécsi krt. 11./A.)

SZEGEDI SZÍNHÁZPÁRTOLÓK KÖRE

Háziasszonyok: Czenéné Vass Mária és Kovács Ágnes

 

2016. május 19. csütörtök: 17-18 óra között Bor Fesztivál, Széchenyi tér, 2.színpad

5 órai Tea, ill. Bor…

A MOM Quartet zenekar várja a kedves vendégeket szeretettel!

 

2016. május 19. csütörtök 18 óra NOVOTEL SZEGED (Felső-Tiszapart 1.)

 MESÉK AZ ERŐRŐL...

A SZÜRKE ÖTVEN ÁRNYALATA...

Olcsó, de olcsóbb...
Megváltás fél áron...
Nem tudok várni... Nem várni kell...

Dezső Csaba Péter
az, ami?

Mindenkit szeretettel várunk!

 

2016. május 20. péntek 15 óra Dóm tér Borfesztivál
 The Young Lovers együttes koncertje.

A Közéleti Kávéház rendszeres vendége a zenekar. Dallamos gitárzene a 60-as évekből, elsősorban a Shadows együttes legnagyobb slágereivel.

 

2016. május 20. péntek 17 óra  Hangos Könyvtár (Stefánia 2.)

Bemutatkoznak a Somogyi-Könyvtár Íróklub tagjai.

A rendezvényen az Irodalmi Társaság első antológiája kerül bemutatásra;
 
„NULLSZÉRIA” címmel

A bemutatót navigálja:
Bálintné Ágoston Ilona
Az elhangzó műveket az alkotói
olvassák fel.

A könyvek megvásárlásából eredő összeget
a következő antológiánk megjelentetésére
használják fel a szerzők.

 

2016. május 20.  péntek 17 óra Zöld Terasz  (Földvári utca 3.)
Hogyan segítenek a Sunrider termékek nyári utazásaink során?
Vendég: Dr. Barta József egyetemi magántanár, Budapesti Corvinus Egyetem Élelmiszertudományi Kar
Házigazda: Dr. Bagdi Sándor ny. főiskolai docens

Közeledik a nyár, egyre többen utazunk. Különböző vidékeken különböző időben virágoznak a növények. Allergiásak is lehetünk rájuk.
Mi a gyorssegély? Utazásaink során sokat ülünk az autóban, vonaton, repülőn. Jól jöhet egy „koktél” a keringési rendszernek, hogy elkerüljük a lábduzzanatot.
Megmutatjuk, mivel lehet pótolni a nagy melegben verejtékezéssel elvesztett elektrolitokat. Érdemes megtámogatni a főbb szerveink közti kommunikációt is.

 

2016. május 20. péntek 18 óra Korona Hotel (Petőfi S. sgt. 2.)
Három generáció együtt.

Vendégek: Dr. Nagy József emeritus professzor
Beck Laura grafológus
Dr. Nagy Péter jogász, adószakértő, zenész
Nagy József emeritus professzor 86 évesen is könyvet ír. A legújabb kutatásának témája az iskolarendszer és a funkcionális analfabetizmus, erről is beszél az előadásában.
Fia, Nagy Péter jogász, adószakértő és ismert zenész, a komoly témát követően néhány dalt énekel és gitározik. Unokája, Beck Laura grafológus a szakmájáról,
az azt körülvevő hitekről és tévhitekről tart rövid ismertetőt. 

 

2016. május 21. szombat 18 óra Széchenyi tér Borfesztivál
 A Colorado Country Band koncertje

A zenekar a country zene mai legnépszerűbb irányzatát, a country rock műfajt képviseli. Az együttes műsorát a látványos line dance (sortánc) színesíti, amelyet a színpad előtt táncolnak.

 

2016. május 21. szombat 20 óra Széchenyi tér Borfesztivál
 A Dollár Boys együttes koncertje.

A Dollár Boys Szeged 25 éve meghatározó szórakoztató tánczenekara. Az éjfélig tartó buliban elhangzanak a régi híres rock and roll dalok,
de az újabb számok is sorra kerülnek. Igazi buli várható, táncolható zenékkel.

 

2016. május 23. hétfő 16.30 óra SZTE Állam-és Jogtudományi Kar Társalgó (Tisza L. krt. 54.)
Jéga Szabó Ferenc - Megszólal a Korona
Az előadássorozat X. része, amikor a szerző - frissen megjelent könyvének anyaga alapján - a következő részeket kívánja megmutatni:
Egyiptomi (kopt) kapcsolatok a Magyar Szent Koronán
Párthus kapcsolatok a Magyar Szent Koronán, és végül:
A Magyar Szent Korona és Babba Mária összefüggései (tekintettel Csíksomlyóra, pünkösdre) 

Házigazda: Borsi István

 

2016. május 23. hétfő 18 óra SZTE Állam-és Jogtudományi Kar Társalgó (Tisza L. krt. 54.)

 NÁPOLY ÉS KÖRNYÉKE
Előadó: Klonkai László egyetemi docens
Nápoly a mediterrán világ egyik legszebb városa. A görögök alapították, de volt római, bizánci, normann, spanyol és francia uralom alatt is.
Sőt, egyszer egy magyar király, Nagy Lajos is meghódította. A városban a barokk fénykorára hasonlító csodálatos épületek vannak,
a zsúfolt utcákon és tereken templomok és paloták tucatjaival találkozunk, melyek csodás ékességei a gazdag és pompás városnak.
Hangulata feledhetetlen, szépsége megragadó. Több mint fél évezredig királyi székhely volt, a Királyi Palota ma is lenyűgöző.
A templombelsők káprázatosak, a múzeumok gyűjteményei, a római és görög szobrok, a Pompeiből és Herculaneumból származó mozaikok és freskók világhírűek.
Egy részüket csak felnőttek láthatják. Nápoly környéke is különleges látnivalókkal szolgál, fölé emelkedik Európa leghíresebb tűzhányója a Vezúv,
és mellette fekszik a vulkán legnevezetesebb áldozata, Pompei. Az úti film igyekszik mindezeket bemutatni.

FILMVETÍTÉS

 

2016. május 24. kedd 16 óra  Bibliotéka Könyvtár (Kálvária sgt. 12.)
Kurunczi Mária MEGÁLLÓK c.  könyvbemutatója

 

2016. május 24. kedd 17 óra TIT Székház (Kárász u. 11.)
Az ókori egyiptomi sztélék titkai II.

Előadó: Pécsi Ágnes egyiptológus

 Hihetetlen kincsesbányát jelentenek az ókori egyiptomi sztélék, legyenek akár halotti vagy történelmi, esetleg határkő vagy invokációs (adorációs) vésett kövek.
Ez a forrás kimeríthetetlen gazdagságban áll a kutatók rendelkezésére, és a hieroglifák megfejtését követően elénk tárja az ókori Egyiptom varázslatos világát.

 

2016. május 24. kedd 18 óra Hungi Vigadó (Régi Hungária)
ROMANTIKUS SZÉP DALOK

Igaz János zenész estje
Háziasszony: Zsótér Mária

 

2016. május 25. szerda 16 óra Zöld Terasz Klub (Földvári u. 3.)

A tánc a hosszú élet titka!

Házigazda: Tóth Ferenc  idegenvezető és tánctanár

 

2016. május 25. szerda 17 óra Somogyi Könyvtár

A betegségek jelei a kézírásban

Előadó: Raffai Éva aranydiplomás tanárnő

Az előadás bemutatja a  betűk által megformált figyelmeztető jeleket az írásminták alapján.

 A tankönyv előadás után megvásárolható.

 

2016. május 25. szerda 18 óra Roosevelt téri Halászcsárda Pajta (Régi Híd alatt)

RÉGI MAGYAR ÉS VILÁGSLÁGEREKET ÉNEKEL HORVÁT MIKLÓS

Háziasszony: Juhász D. Mária

 

2016. május 26. csütörtök 17 óra SZTE Állam-és Jogtudományi Kar (Tisza L. krt. 54.)

A SZEGED-CSANÁDI EGYHÁZMEGYE, A MEGÚJULT FOGADALMI TEMPLOM, LÁTOGATÓKÖZPONT ÉS DÖMÖTÖR-TORONY

Több száz képpel illusztrált előadást tart DR. SOMORJAI FERENC idegenvezető, idegenforgalmi földrajz tanár, útikönyvíró és művészettörténész,
a Dóm téri együttesről készülő album szövegírója.

Házigazda: DR. NAGY PÉTER jogász.

 

2016. május 26. csütörtök 18 óra Jósika Pince (Jósika u. 4. sz.)
A legendás Szeged Bár énekesnője
MÓNUS ZSUZSA ÉNEKEL

amelyre újra lehet táncolni (minden korosztálynak…)
Közreműködnek: a zenész barátok

 

2016. május 27. péntek 16 óra SZTE Állam-és Jogtudományi Kar (Tisza L. 54.)
A MAGAS VÉRNYOMÁSRÓL

Házigazda: Érsek Kálmán közlekedési üzemmérnök

 

2016. május 27. péntek 17 óra SZTE Állam-és Jogtudományi Kar Társalgó (Tisza L. krt.54.)
GOLGOTA

Vetítéssel egybekötött beszámoló Szilágyi Árpád Nemzeti Emlékkertjében felállított Golgota szobor felállításáról
Operatőr: Szabó István
Beszélgetőtárs: Fodor Henriett tanár
Házigazda: Szilágyi Árpád városvédő polgár

 

 2016. május 28. szombat 15.00 órától Széchenyi tér

„Gyermeknapi Koncert kicsiknek és nagyoknak…))”

A Gyermeknap alkalmából egy közel két órás gyerekeknek szóló sláger összeállítással szeretnénk kedveskedni Szeged általános iskolás korú gyermekeinek.
Ezen a délutánon, ahol gyerekek énekelnek gyerekeknek, szeretnénk megénekeltetni a vállalkozó kedvű gyerekeket is.
Ha megvan a kedvenc dalod amit elő szeretnél adni, akkor a számot tedd rá egy pendrive-ra, hozd el, kapsz egy mikrofont és tiéd a színpad!
Ha van benned elég bátorság és be szeretnél mutatkozni a közönségnek, itt a helyed…))

Várunk mindenkit  sok szeretettel…))

Műsorvezető: Györkey László stúdióvezető

 

2016. május 28. szombat 19.30 óra Korzó zeneház (Széchenyi tér – bejárat a Feketesas utca felől)

SZEGEDI DÍJESŐ A IX. NEMZETKÖZI SIMÁNDY ÉNEKVERSENYEN

A VERSENY SZEGEDI HELYEZETTJEINEK HANGVERSENYE

Fellépő díjazottak:
Kovács Éva és Baracskai Judit (első díjasok)
Hanczár György (fődíjas)

Zongorán közreműködik:
Koczka Ferenc, karmester

Díszvendégünk, aki a műsort vezeti:
Simándi Péter, a „legnagyobb magyar tenor”, Simándy József fia

 

2016. május 30. hétfő 18 óra SZTE Állam-és Jogtudományi Kar Társalgó (Tisza L. krt. 54.)

ERDÉLYI BARANGOLÁSOK

Erdélybe, illetve Székelyföldre mindig nagy örömmel utazom.
A páratlan természeti táj, az épített örökség, az ott élő emberek vendégszeretete sokunkat elbűvöl, és hazaúton már visszavágyunk.
Most egy olyan barangolásra hívom a kedves érdeklődőket, amelyben bepillanthatunk a természet szépségeibe,
és ellátogatunk az erdélyi magyar kultúra és művészet néhány kiemelkedő helyszínére.
Ne hagyományos városnéző sétákra számítsunk, hanem inkább a lenyűgöző hegyek, völgyek, patakok, tavak menti kirándulásokra,
magyar múltat őrző kastélyok, műemlékek, templomok meglátogatására.

Előadó: Abt Imre mérnöktanár

 

2016. május 31. kedd 16 órától Bibliotéka Könyvtár

  Szegedi Alkotók Köre

Gyermeknap- gyerek, szülő-, unoka-nagyszülő közös program, vetélkedővel…

 

2016. május 17. kedd 17 óra SZTE Állam-és Jogtudományi Kar Társalgó (Tisza L. krt. 54.)

ATHÉNTŐL – DELPHOIG II. rész

 Kovács Mária DVD vetítése

 

2016. május 31. kedd Városháza Díszterem

A Dugonics Társaság estje

Házigazda: Tandi Lajos a Szeged folyóirat szerkesztője

 

 2016. május 31. kedd 18 óra Roosevelt téri Halászcsárda Pajta (Régi Híd alatt)

Játszik a Daily Swing Együttes

Az együttes tagjai:

 Hegedű: Domány Anikó
Gitár I: Farkas Mihály
Gitár II.: Benyovszky István
Bőgő: Tihanyi Ádám

Az együttes az amerikai swing korszak ismert jazz slágereit játssza mint pl "All of me, Georgia on my mind, vagy Smoke gets in your eyes, stb.
akusztikus jellegü hangzással, szórakoztató stilusban
Ezeken kivül a müsorban egyéb europai szerzemények pl Django Reinhardt számok is helyet kapnak.
Az együttes tagjai más, részben komolyzenei együttesekben is játszanak de ez a fajta zene mindig  szórakoztató az előadó számára is.

 


 

A SOMOGYI-KÖNYVTÁR RENDEZVÉNYEI
SZEGED, 2016. május


PROGRAMOK:

2016. május 2. (hétfő) 17.00 – helyszín: Somogyi-könyvtár, alagsori klub
Filmklub - BUBRYÁK ISTVÁN válogatása
„… és elnémul örökre a bánat.”
Juhász Gyula verseire készített lírai filmetűd. (35 perc)
Juhász Gyula szerepében: Orbán Tibor
Verseket mond: Bognár Zsolt, Galkó Bence, Gálfy László, Hollai Kálmán, Kátó Sándor, Kovács Zsolt, Nagy Zoltán, Papp Zoltán,
Pelsőczy László, Szirmai Péter, Tímár Zoltán, Vass Gábor, Zágoni Zsolt.
Rendező: Kun Zsuzsanna

2016. május 4. (szerda) 17.00 – helyszín: Somogyi-könyvtár, alagsori klub
Fiatal tehetségek Szegeden
Dr. Szondi Ildikó ötlete alapján hónapról-hónapra bemutatkoznak az SZTE Sófi Ösztöndíj Alapítvány által támogatott fiatal szegedi tehetségek.
A Sófi Alapítvány 15 millió forint ösztöndíjjal és többféle szolgáltatást nyújtva patronálta a tehetségeket az elmúlt 14 évben,
akikből egymást segítő, együttműködő közösséget is szervez.
42. Program:
Vendég: Pintér Tünde énekművész (SZTE, Zeneművészeti Kar)
Házigazda és beszélgetőtárs: Prof. Dr. Szalay István, a Közéleti Kávéház Kuratóriumi Elnöke

Pintér Tünde énekművész zenei tanulmányait a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán végezte énekművész és zeneművész-tanári szakon. Tanulmányai során számos énekversenyen ért el kiemelkedő eredményt. Országos Zsoltáréneklő versenyen I. (2000) és III. helyezést (2002), a Simándy József Énekversenyen különdíjat (2008), további az OTDK Zeneművészeti Kari versenyén I. helyezést, valamint Kodály Emlékév kapcsán megrendezett Népdaléneklési versenyen különdíjban részesült. 2014-ben további két Tudományos Diákköri Konferencián is részt vett, ahol áprilisban I. helyezést, november III. helyezést ért el. 2015-ben kiemelkedő tehetségének és eredményeinek köszönhetően elnyerte az SZTE Sófi Alapítvány különdíját.

2016. május 5. (csütörtök) 17.00– helyszín: Somogyi-könyvtár, 1. emeleti folyóirat-olvasóterem
Fiatal tehetségek a Somogyi-könyvtárban 2016. tavasz
Hermkens Edit Ki tudja merre… című önálló kiállításának megnyitója
A tárlatot megnyitja: Kántor Ágnes (Szegedi Tudományegyetem, JGYPK, Rajz-Művészettörténeti Tanszék)
Hermkens Edit alkotóként az érzéki világ megörökítésére törekszik. Intenzív, élénk színekkel reflektál a látvány impulzusaira, elsődleges eszközeként a színek hangulati hatását használva.
A kedvenc témáit jelentő enterieurök és csendéletek mellett mégis, talán állatábrázolásai sűrítik magukba leginkább művészi célkitűzéseit;
a képalkotó formák és színek kontraszthatásán túl munkái erejét az állatok sajátos karakterének magabiztos és szellemes ábrázolása jelenti.
Képei túlmutatnak a hagyományos állatábrázolás kliséin, ahogyan csendéletei, szobabelsői sem a rajtuk, bennük látható tárgyakról mesélnek leginkább.
Inkább mesélnek arról a megfoghatatlan pillanatról, az időről, ami a tárgy megpillantása és aközött telik el, hogy képesek vagyunk megnevezni a tárgyat, kimondani a nevét.
A kiállítás megtekinthető: 2016. május 5-től május 11-ig

A program a Somogyi-könyvtár, a Szegedi Tehetségpont és az SZTE Sófi Alapítvány szervezésében valósul meg.

2016. május 5. (csütörtök) 16.30 – helyszín: Somogyi-könyvtár, Hangoskönyvtára (Stefánia 2.)
Fekete Vince József Attila-díjas költő, a Székelyföld kulturális folyóirat irodalmi szerkesztője Vak visszhang című új kötetének bemutatója
A szerzővel Bene Zoltán író beszélget.
Fekete Vince így vall a költészetről: „Én egyébként mindenik verssel újrakezdem.Teljesen elölről. Mintha soha nem írtam volna semmit addig, ugyanazzal a várakozással,
kilátástalansággal és bizonytalansággal. És reménykedéssel. Amikor aztán végre befejezek egy-egy verset, és meg is vagyok elégedve vele, ott van mindig a szorongás, hogy lehet,
ez volt a legutolsó. Mert soha nem lehet senki biztos abban, hogy tud még igazi, önmagából sugárzó, nagyon jó (Isten bocsá’: nagy) verset írni.
És – tegyük fel – nem saját epigonjaként ismételgeti azokat a sémákat meg kliséket, amelyek egyszer már « bejöttek», a végtelenségig. Amit pedig már megírtam, ami kész van, az már annyira nem érdekes. Csak az, amit a semmiből fel kell építeni újra, amit a legelső betűtől meg kell csinálni, fel kell emelni, létre kell hozni.
A versből, versírásból, versolvasásból, a vers szeretetéből, népszerűsítéséből, fejlődésének, változásainak, alakulásának figyelemmel követéséből pedig – úgy gondolom –
egy költőnek nem szabad kiesni soha. A vers ma már – tudjuk – nem ugyanaz, mint száz, de akár tíz-húsz-harminc évvel ezelőtt volt.
Noha bizonyos szempontból nem sokat, szinte semmit sem változott.”

A program a Magyar Írószövetség Csongrád megyei Írócsoportja, a Fiatal Írók Szövetsége és a Szegedi Akadémiai Bizottság Művészeti Szakbizottsága Szépírói Munkacsoportjának közös rendezvénye.

2016. május 5. (csütörtök) 16.30 – helyszín: Somogyi-könyvtár, Gyermekkönyvtár
Meséről mesére: Az Öreg néne őzikéje és a Piroska és a farkas című diafilmek vetítése

2016. május 7.  (szombat) 10.30 – helyszín: Somogyi-könyvtár, Gyermekkönyvtár
Négyszögletű Kerek Erdő. Mesés családi délelőtt Lázár Ervin meséiből, meséivel, melyre szeretettel várjuk az óvodásokat, kisiskolásokat és szüleiket.

2016. május 10.  (kedd) 17. 00 – helyszín: Somogyi-könyvtár, alagsori klub
Fájdalom nélküli mozgás (Életviteli Klub VI. évad 4.)
Előadó: Rácz Réka (Vízililiom Fitnesz)

A program a Közép-Kelet-Európai Társaság szervezésében valósul meg.

2016. május 12. (csütörtök) 16.00 – helyszín: Somogyi-könyvtár, földszinti kiállítótér
Szecesszió: a századforduló üzenetekiállításmegnyitó
A tárlatot megnyitja: Tóth Attila művészeti író

2016. május 12. (csütörtök) 16.30 – helyszín: Somogyi-könyvtár, alagsori klub
Szecessziós építészet az Alföldön előadás
Az előadás az Alföldi szecesszió című tablókiállításhoz kapcsolódva, jellegzetes példákkal röviden bemutatja egy régióként megnevezhető (kultúr)tájegység szecessziós épített örökségét.
A stílus születésétől és jelentőségétől indulva felvázolja, hogyan vált a szecesszió regionális jelenséggé, mi volt ebben a fellendülő magyar ipar, a nívós termékeket
(stukkó- és kerámiadíszeket) gyártó manufaktúrák szerepe. Szó esik az Alföldre irányuló, az értékeket számba vevő új kutatásokról is,
amelyek eddigi merítései is korábban nem feltételezett gazdagságra világítottak rá.
Előadók:
Veress Dániel (történész, doktorandusz, ELTE BTK)
Brunner Attila (művészettörténész, doktorandusz, ELTE BTK)

2016. május 12. (csütörtök) 16.30 – helyszín: Somogyi-könyvtár, Gyermekkönyvtár
Meséről mesére: A répa és a Radírpók című diafilmek vetítése

2016. május 12. (csütörtök) 17.00 – helyszín: Somogyi-könyvtár, 1. emeleti folyóirat-olvasóterem
Fiatal tehetségek a Somogyi-könyvtárban 2016. tavasz
Tóth Alisa Színes természettudomány című önálló kiállításának megnyitója
A tárlatot megnyitja: Nagy Károly festőművész, a Szegedi Szépmíves Céh elnöke
Tóth Alisa tanulmányait az Újvidéki Egyetem Művészeti Karán, a Művészeti Akadémián grafikusművész-pedagógus alapszakon, majd újmédia művészet mesterszakon végezte.
2011-2014-ig a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium szaktanáraként oktatott grafika, számítógépes grafika és multimédia tantárgyakat,
majd a 2014-2015-ös iskolaévtől az SZTE Neveléstudományi Doktori Iskola ösztöndíjas hallgatója.
Kutatási területe a vizuális képességek, ezen belül a színek, mint a vizuális nyelv kifejező és közlő szerepének a vizsgálata általános iskolás tanulók körében.
Szabadidejében illusztrálással és tervezőgrafikával foglalkozik, főként gyermekkönyvek és versek vizuális megjelenítésével. Illusztrációi letisztultak, élénk színekkel dolgozik,
melyeknél a vonalak könnyedsége teret ad egy gazdag színvilág kibontakoztatásához.
A kiállítás megtekinthető: 2016. május 12-től május 18-ig

A program a Somogyi-könyvtár, a Szegedi Tehetségpont és az SZTE Sófi Alapítvány szervezésében valósul meg.

2016. május 13. (péntek) 17.30 – helyszín: Somogyi-könyvtár Tápai fiókkönyvtára (Szeged-Tápé, Budai Nagy Antal u. 20-22.)
Az Adria színei– képkiállítás megnyitója
A kiállítást megnyitja: Hepp Mihály az Országgyűlés első horvát nemzetiségi szószólója és
Marjanovic Dusán a Szegedi Horvát Nemzetiségi Önkormányzat elnöke
A kiállításon az érdeklődők a szegedi alkotónap festményeit láthatják.
A program a Szegedi Horvát Nemzetiségi Önkormányzat és a Dugonics András Horvát – Magyar Kulturális Egyesület szervezésében valósul meg

2016. május 17.  (kedd) 14.00-18.00 óráig – helyszín: Somogyi-könyvtár, Agóra Gyermekkuckó
MESÉK MADÁRSZÁRNYON - Naphívogató játékok és mesefoglalkozás óvodások és kisiskolások számára

2016. május 18. (szerda) 17.00– helyszín: Somogyi-könyvtár, 1. emelet folyóirat-olvasóterem
Zenei Album keretében emlékkoncert Bartók Béla születésének 135. évfordulója alkalmából
Bartók Béla 1881-ben született Nagyszentmiklóson. Zeneszerető családban nevelkedett: apja a város iskolájának igazgatója zongorán és csellón is játszott; anyja tanítónő volt és kiválóan zongorázott.
1899-ben a Pesti Zeneakadémiára iratkozott be, Thomán István zongoraosztályába és Koessler János zeneszerzésosztályába.
Kodály Zoltán támogatásával behatóan foglalkozott a magyar népzenével, illetve összehasonlító kutatások végett a szomszéd népek népzenéjét is górcső alá vette.
A parasztzene megismerésének hatására kompozíciós stílusa átalakult, mely immár a népzene stílusjegyeire támaszkodott.
1940-ben a háború borzalmai elől hosszabb időre az Egyesült Államokba utazott. Itt érte a halál 1945. szeptember 26-án.
Bartók Béla több alkalommal vendégeskedett Szegeden mint zeneszerző és mint zongoraművész.
A koncerten többek között a Tisza Szállóban elhangzott műveiből hallhatunk válogatást szegedi zeneművészek tolmácsolásában.

2016. május 19. (csütörtök) 16.30 – helyszín: Somogyi-könyvtár, Gyermekkönyvtár
Meséről mesére: A Szegény Gombóc Artúr és a Pöttöm Panna című diafilmek vetítése

2016. május 26. (csütörtök) 16.30 – helyszín: Somogyi-könyvtár, Gyermekkönyvtár
Meséről mesére: A Sün Balázs és A só című diafilmek vetítése

2016. május 26. (csütörtök) 17.00 – helyszín: Somogyi-könyvtár, 1. emelet folyóirat-olvasóterem
„Szakállszárító”
 Fura urak és asszonáncok... - Kiss Ilona Munkácsy-díjas grafikusművész kiállításának megnyitója
A kiállítást megnyitja: Ibos Éva művészettörténész
Kiss Ilona az Iparművészeti Egyetem Typo-Grafikai Tanszékének Könyvművészeti szakán végzett. Szabadfoglalkozású grafikusként könyvművészeti munkák után
egyenes út vezetett sajátos műfajáig: a művészkönyvekig.
A tárlat bemutatja különleges, egyedi hangulatú grafikáit, sokféle technikával készült könyvtárgyait. Művészkönyvei között láthatjuk a szegedi kötődésű írókat, művészeket megidéző alkotásait is.

A Szakállszárító cím Juhász Gyula munkásságára utal. A költő 1925-től öt éven keresztül vezetett ezen a címen egy rovatot, melyben eleinte aforizmákat, elmélkedéseket,
később önálló cikkeket írt. (Szakállszárítónak a tiszántúli népnyelvben azt a ház előtti kispadot hívták, ahol az öregek süttették magukat,
pipáltak, beszélgettek, bölcselkedtek, múlatták az időt - tudjuk meg Péter László írásaiból.)

2016. május 28. (szombat) 10.00
Emlékséta Móra szivarfüstje nyomában – várostörténeti séta

A séta indulási helye: Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár; Szeged, Dóm tér 1-4.

Irodalmi városnéző sétánk során felkeressük Móra Ferenc szegedi emlékhelyeit, kiemeljük a város szövetéből azokat az épületeket,
ahol a jeles író, újságíró, muzeológus, a Somogyi-könyvtár egykori igazgatója megfordult.
Érdeklődni a 62/425-525 (117-es mellék) telefonszámon lehet.
A rendezvény tervezett időtartama másfél óra, a részvétel ingyenes.

2016. június 10. (péntek) 16.00
A századforduló üzenete – barangolás Szeged szecessziós belvárosában

A séta indulási helye: Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár; Szeged, Dóm tér 1-4.

A Szecesszió Világnapja alkalmából városismereti sétára hívjuk az érdeklődőket, melynek során Szeged egyedi szépségű szecessziós épületeit keressük fel.
A lenyűgöző paloták és egykori tulajdonosaik történetén keresztül megelevenedik a 19-20. század fordulójának világa,
a modern kor, amelyről városunk építészeti gyöngyszemei is mesélnek.
A séta tervezett időtartama másfél óra, a részvétel ingyenes.

KIÁLLÍTÁSOK:

2016. május 1-től július 29-ig – helyszín: Somogyi-könyvtár, Agóra Gyermekkuckó
Hegyek, vizek, virágok - Pocsai Sándor fotókiállítása

2016. május 5-től május 11-ig – helyszín: Somogyi-könyvtár, 1. emeleti folyóirat-olvasóterem
Fiatal tehetségek a Somogyi-könyvtárban 2016. tavasz
Hermkens Edit Ki tudja merre… című önálló kiállítása
Hermkens Edit alkotóként az érzéki világ megörökítésére törekszik. Intenzív, élénk színekkel reflektál a látvány impulzusaira, elsődleges eszközeként a színek hangulati hatását használva.
A kedvenc témáit jelentő enterieurök és csendéletek mellett mégis, talán állatábrázolásai sűrítik magukba leginkább művészi célkitűzéseit;
a képalkotó formák és színek kontraszthatásán túl munkái erejét az állatok sajátos karakterének magabiztos és szellemes ábrázolása jelenti.
Képei túlmutatnak a hagyományos állatábrázolás kliséin, ahogyan csendéletei, szobabelsői sem a rajtuk, bennük látható tárgyakról mesélnek leginkább. Inkább mesélnek
arról a megfoghatatlan pillanatról, az időről, ami a tárgy megpillantása és aközött telik el, hogy képesek vagyunk megnevezni a tárgyat, kimondani a nevét.
A kiállítás megtekinthető: 2016. május 5-től május 11-ig

A program a Somogyi-könyvtár, a Szegedi Tehetségpont és az SZTE Sófi Alapítvány szervezésében valósul meg.

2016. május 5-től  július 2-ig – helyszín: Somogyi-könyvtár, földszinti kiállítótér
Szecesszió: a századforduló üzenetekiállítás
A könyvtár gyűjteményének a szecesszió időszakában készült legszebb kötetei, könyvillusztrációi, folyóiratai és dokumentumai idézik meg a századforduló meghatározó stílusirányzatát,
kiemelve annak megannyi szegedi vonatkozását a művészetektől az egyedi építészeti remekekig. A kiállítást az „Alföldi szecesszió” című vándorkiállítás teszi teljessé.
A tárlat ideje alatt – előre egyeztetett időpontban – ingyenes tárlatvezetés kérhető.

2016. május 5-től július 2-ig – helyszín: Somogyi-könyvtár, földszinti Internet-tér
Szeged szecessziós épületeiIllés Tibor fotókiállítása
A teljes alakos épületfotók mellett oromdíszek, különleges ablakformák, mozaikképek, lépcsőházak és épületbelsők részletein időzhet tekintetünk.
Ezek a részletek olykor az újdonság varázsával hatnak ránk, pedig hétköznapjainkban talán többször is elhaladunk némely épület előtt.
Illés Tibor fotói ismert és olykor ismeretlen látószögből mutatják meg a teret, ahol élünk…

2016. május 5-től május 31-ig – helyszín: Somogyi-könyvtár, Csillag téri fiókkönyvtár (Szeged, Kereszttöltés u. 29.)
Magyar szecessziós építészet – képeslap-kiállítás
Válogatás Steiner Józsefné gyűjteményének legszebb darabjaiból.

2016. május 5 – 28.  – helyszín: Somogyi-könyvtár, Gyermekkönyvtár
A Négyszögletű Kerek Erdő - kiállítás Lázár Ervin születésének 80. évfordulója alkalmából
A Móra Kiadó vándorkiállításán fotók, illusztrációk, meserészletek, személyes tárgyak láthatók, melyek abban segítenek,
hogy a látogató közelebb kerüljön az író Lázár Ervinhez, valamint különleges mesevilágához.
Osztályok, csoportok részére előzetes időpont egyeztetéssel a gyermekkönyvtárosok játékos „tárlatvezetést” tartanak.

2016 május 5-től június 1-ig – helyszín: Somogyi-könyvtár, 2. emelet
115 éve született Szerb Antal - kamarakiállítás
A tragikus sorsú író életét és munkásságát mutatja be a tárlat, akinek a magyar és a világirodalom történetét bemutató könyvén nemzedékek nőttek fel.
Regényei ma is kedveltek a szépirodalmat szerető olvasók körében.

2016. május 12-től május 18-ig – helyszín: Somogyi-könyvtár, 1. emeleti folyóirat-olvasóterem
Fiatal tehetségek a Somogyi-könyvtárban 2016. tavasz
Tóth Alisa Színes természettudomány című önálló kiállítása
Tóth Alisa tanulmányait az Újvidéki Egyetem Művészeti Karán, a Művészeti Akadémián grafikusművész-pedagógus alapszakon, majd újmédia művészet mesterszakon végezte.
2011-2014-ig a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium szaktanáraként oktatott grafika, számítógépes grafika és multimédia tantárgyakat,
majd a 2014-2015-ös iskolaévtől az SZTE Neveléstudományi Doktori Iskola ösztöndíjas hallgatója.
Kutatási területe a vizuális képességek, ezen belül a színek, mint a vizuális nyelv kifejező és közlő szerepének a vizsgálata általános iskolás tanulók körében.
Szabadidejében illusztrálással és tervezőgrafikával foglalkozik, főként gyermekkönyvek és versek vizuális megjelenítésével. Illusztrációi letisztultak,
élénk színekkel dolgozik, melyeknél a vonalak könnyedsége teret ad egy gazdag színvilág kibontakoztatásához.

A program a Somogyi-könyvtár, a Szegedi Tehetségpont és az SZTE Sófi Alapítvány szervezésében valósul meg.

2016. május 17-től június 25 -ig– helyszín: Somogyi-könyvtár, 1. emelet folyóirat-olvasóterem
Bartók Béla szegedi látogatásai
A kiállítás a nagy zeneszerző, zenetudós, népzenekutató születésének 135. évfordulója előtt tiszteleg.
A kiállítás bemutatja Bartók korai népdalgyűjtésének alföldi mozzanatait. Könyvtári dokumentumok segítségével idézzük fel szegedi hangversenyeit és világhírű alkotásait.

2016. május 26-tól június 25-ig – helyszín: Somogyi-könyvtár, 1. emelet folyóirat-olvasóterem
„Szakállszárító”
 Fura urak és asszonáncok... - Kiss Ilona Munkácsy-díjas grafikusművész kiállítása.
Az alkotó az Iparművészeti Egyetem Typo-Grafikai Tanszékének Könyvművészeti szakán végzett. Szabadfoglalkozású grafikusként könyvművészeti munkák után
egyenes út vezetett sajátos műfajáig: a művészkönyvekig.
Kiállításunkon bemutatjuk a különleges, egyedi hangulatú grafikáit, sokféle technikával készült könyvtárgyait.
Művészkönyvei között láthatjuk a szegedi kötődésű írókat, művészeket megidéző alkotásait.

A Szakállszárító cím Juhász Gyula munkásságára utal. A költő 1925-től öt éven keresztül vezetett ezen a címen egy rovatot,
melyben eleinte aforizmákat, elmélkedéseket, később önálló cikkeket írt.
(Szakállszárítónak a tiszántúli népnyelvben azt a ház előtti kispadot hívták, ahol az öregek süttették magukat,
pipáltak, beszélgettek, bölcselkedtek, múlatták az időt - tudjuk meg Péter László írásaiból.)

Korábban megnyílt kiállítások, amelyek még májusban is megtekinthetők:

2016. március 17-től május 4-ig – helyszín: Somogyi-könyvtár, földszinti kiállítótér
„Nem kőbe vésve él tovább neved:
azért élsz, mert olvassák könyvedet.”
Emlékkiállítás William Shakespeare halálának 400. évfordulója alkalmából
A kiállítás válogatást ad Shakespeare életművének régi magyar kiadásaiból a 19. század közepétől a 20. század elejéig.
Az értékes könyvritkaságok mellett műveinek 20. századi illusztrációiból szemezgetünk.

2016. április 14-től május 4-ig – helyszín: Somogyi-könyvtár, 2. emelet
115 éve született Németh László - kamarakiállítás
„Az életemben, hála isten, sok minden van, amire szívesen emlékszem:
a gyermekkori vakációk, a mezőszilasi, középbogárdi rokonok, a Toldy főreál s ottani barátaim, az orvoskaron eltöltött évek, mátkaságunk s fiatal házaskorunk máig sugárzó fénye,
a foglalkozás lányaimmal, a Medve utcai polgáristák, hódmezővásárhelyi tanárkodásom. Különféle munkáimban, életrajzi töredékeimben azonban mindezt rég földolgoztam már,
s írói életemről, vándorlásomról az írók világában pedig csak kétféleképp lehetne beszélnem. Vagy egy vége-nincs krimitörténetbe kezdve,
amely hajmeresztőbb, kuszább s hozzá valószínűtlenebb lenne a
Belfeghornál, vagy egyetlen mondatban elintézve: Végül is jól jártam,
jelentéktelen ember létemre egy nagy ügyre akasztottam magam, s ez megemelt, szakadatlan tanulássá tettem az életem, minden napomnak adott célt, felső világítást,
s ha követtem is el hibát benne, a lelkiismeretemet nem kellett közben túlságosan megterhelnem.”

(Németh László: Életemről, munkáimról)

2016. április 18-tól május 14-ig - helyszín: Somogyi-könyvtár, gyermekkönyvtár „Legkirályibb olvasó család” - kiállítás az olvasásnépszerűsítő játékban résztvevő családok olvasmányaiból, alkotásaiból.
Az alkotásokra szavazni lehet a kiállítás ideje alatt.

2016. április 28-tól május 4-ig – helyszín: Somogyi-könyvtár 1. emeleti folyóirat-olvasóterem
Fiatal tehetségek a Somogyi-könyvtárban 2016. tavasz
Litauszki Ágnes Ter(v)ek című önálló kiállításának megnyitója
Litauszki Ágnes így vall a képzőművészetekhez fűződő viszonyáról: Bölcsész tanulmányaim mellett foglalkozom képzőművészettel, mind egyetemi keretek között,
mind pedig hétköznapjaim szabad pillanataiban. Ez utóbbiak adódhatnak a valóságból elrévedt alkalmakkor, vagy direkt meghatározott órákból.
A művészet és az alkotás idejét alapvetően kiszámíthatatlannak tartom, csak úgy, mint az általam ábrázolni kívántakat.

Érdeklődésem és a belőlem megnyilatkozni akaró vonalak és a belőlük felépülő formák geometriai indíttatásúak, rendszerűk pedig tereket alkot. Színhelyek ezek,
melyekben célom idővel fellehetővé tenni másik fő témámat, az embert.

A program a Somogyi-könyvtár, a Szegedi Tehetségpont és az SZTE Sófi Alapítvány szervezésében valósul meg.

 


 

A Somogyi Könyvtár Fiókhálózatának 2016. májusi rendezvényei


Kiállítások

Csillag téri fiókkönyvtár

máj. 2-31.
- Szecessziós képeslap kiállítás Steiner Józsefné gyűjteményéből

Dorozsmai fiókkönyvtár
máj. 9-31.
-Lackfi János fotókiállítás

Északvárosi fiókkönyvtár
máj. 12-31.
- Kockákba zárt históriák címmel Kasza Magdolna történelmi képregényének kiállítása tekinthető meg a könyvtárban
máj. 2-31.
- “Fuss el véle!” - kiállítás a Könyvtári 7próba játékosainak illusztrált könyvajánlóiból
- A hónap szerzője: Garaczi László
- A hónap gyermekkönyv szerzője: Takács Mari
- "Tavaszi böngésző" - az új gyermekkönyveinkből egész hónapban ajánló válogatással várjuk a kicsiket
- A Somogyi-könyvtár Könyvkirály játékának keretén belül az Északvárosi fiókkönyvtárban is könyvkiemelés és ajánló várja az olvasni és játszani szerető gyerekeket a 2015-2016-os évadban.

Francia utcai fiókkönyvtár
máj. 9-31.
- Csukás István: Szökevény csillagok, portré sorozat az íróról. A kiállítás megtekinthető a könyvtár teljes nyitvatartási idejében.
- A Somogyi-könyvtár Könyvkirály játékának   keretén belül a Francia utcai fiókkönyvtárban  is könyvkiemelés és ajánló várja az olvasni és játszani szerető gyerekeket a 2015-2016-os évadban

Hangoskönyvtár
máj. 2-5-ig
A Nap-Fény Fotókör Egyesület „A Nap-Fény Fotókör Egyesület tagjainak, Kovács Józsefné “Kép a tájban” és Vaskóné Kiss Éva “Kedvenceim” című kiállítása
a Hangoskönyvtárban. Megtekinthető a könyvtár nyitvatartási idejében.
máj. 6 - jún. 1-ig
A Nap-Fény Fotókör Egyesület tagjának, Dr. Czagány Lászlóné “Képeim: ez is, az is” című kiállítása a Hangoskönyvtárban. Megtekinthető a könyvtár nyitvatartási idejében.

Móra utcai fiókkönyvtár  
máj. 2-31.
- Adria virágai - fotókiállítás
Terek és helyek - Vári Ildikó festő - festmény kiállítás

Odesszai fiókkönyvtár
máj. 2-31.
- Színes világunk címmel Gombosné Donka  Emese fotókiállítása
- A Somogyi-könyvtár Könyvkirály játékának keretén belül az Odesszai fiókkönyvtárban is könyvkiemelés és ajánló várja
az olvasni és játszani szerető gyerekeket a 2015-2016-ös évadban
- A hónap szerzője: Lackfi János - születésnapja tiszteletére könyvkiemeléssel és online Facebook játékkal várjuk olvasóinkat.

Petőfi-telepi fiókkönyvtár
máj. 2-31.

  1. A Nemzet Színészei - "Kovzsi" Kovács Zsigmond karikatúrái

- A Somogyi-könyvtár Könyvkirály játékának keretén belül a Rókusi fiókkönyvtárban is könyvkiemelés és ajánló várja az olvasni és játszani szerető gyerekeket a 2015-2016-ös évadban

Rókusi fiókkönyvtár
máj. 2-31.

  1. 30 év a Vértó partján - fotókon és újságcikkekben címmel kamarakiállítást tekinthetnek meg látogatóink.

- A Somogyi-könyvtár Könyvkirály játékának keretén belül a Rókusi fiókkönyvtárban is könyvkiemelés és ajánló várja az olvasni és játszani szerető gyerekeket a 2015-2016-ös évadban

Szőregi fiókkönyvtár
máj. 2-31.
- Rejtő Jenő: Az ellopott futár című regénye alapján Garisa H. Zsolt által készített képregény kiállítása tekinthető meg.

Tápai fiókkönyvtár
máj. 2-31.
- Szegedi Horvát Nemzetiségi Önkormányzat és a Dugonics András horvát-magyar Kultúrális Egyesület - Adria színei című festmény kiállítása

Programok

Csillag téri fiókkönyvtár
- máj. 2. 16.00 órakor Kiscsillag klubban mese-és kézműves foglalkozásra várjuk a gyerekeket
(A kézműves anyagok költségéhez gyermekenként 100 Ft hozzájárulást kérünk.)
- máj. 27. 16.00 órakor “Jordánia kék ege alatt” - útifilm Kovács Sándor Tibor lepkész utazásáról

Északvárosi fiókkönyvtár
- máj. 4. 10.30 órakor ‘Terefere nem csak irodalomról’ - anyák napi beszélgetés Dévai Kálmánné nyugdíjas pedagógus vezetésével
- máj. 11. 10.00 órakor a 'Szülőnek lenni' klubban: Kötődő nevelés és szoptatás - beszélgetés Gaborjákné Kovács Judit szoptatási szaktanácsadó IBCLC, dúla (Egyensúly Egyesület) vezetésével
- máj. 13. 16.00 órakor a Könyvkirály-képző gyerekklubba játékos mesefoglalkozásra várjuk az óvodás és iskolás gyerekeket
- máj. 13. 16.30 órakor 'Tanulásra hangoló szülőknek' klubban: A szülői értékeléstől a tanulási önismeretig - beszélgetés Csikósné Monostori Erzsébet fejlesztő pedagógus, nevelési tanácsadó vezetésével
- máj. 25. 10.00 órakor a 'Szülőnek lenni' klubban: Konfliktuskezelés, problémamegoldás címmel beszélgetés Csikósné Monostori Erzsébet fejlesztő pedagógus, nevelési tanácsadó vezetésével
- máj. 27. 16.00 órakor a Mesekuckó gyerekklubba mese- és kézműves foglalkozásra várjuk az óvodás és kisiskolás gyerekeket (A kézműves anyagok költségéhez gyermekenként 100 Ft hozzájárulást kérünk.)

Francia utcai fiókkönyvtár
- máj. 2 -31.  Használt könyvek vására a könyvtár teljes nyitva tartási idejében.
- máj. 5. 16.30 órakor Mit mesélnek az évszakok? - Tavaszi Ünnepkör - májusfa készítés, ismeretközlő és kézműves foglalkozás gyerekeknek. (A kézműves anyagok költsége képviselői alap támogatásból valósul meg.)
- máj. 26. 16.00 órakor Író - Olvasó Találkozó a Bródy Sándor-díjas Pásty Júlia vajdasági-szegedi magyar írónővel. Az írónő beszélgetőtársa: Fabulya Andrea, közreműködik Dr. Kosztolányi József színművész. 

Hangoskönyvtár
május 5. 16.30 órakor  Kötetbemutató beszélgetés Fekete Vince József Attila-díjas költővel, a Székelyföld kulturális folyóirat irodalmi szerkesztőjével a Vak visszhang című művéről.
A szerzővel Bene Zoltán beszélget.
(A Magyar Írószövetség Csongrád megyei Írócsoportja és a Szegedi Akadémiai Bizottság Művészeti Szakbizottság Szépírói Munkacsoportjának közös rendezvénye.)
május 6. 15.00 órakor A Nap-Fény Fotókör Egyesület tagjának, Dr. Czagány Lászlóné “Képeim: ez is, az is” című kiállításának megnyitója a Hangoskönyvtárban.

Móra utcai fiókkönyvtár
- máj. 02. (hétfő) 16.00 órakor Májusfa állítás - néphagyományával, megünneplésével, családoknak ajánlunk közösségi együttlétre lehetőséget a könyvtárban.
- máj. 13. (péntek) 16.00 órakor Pünkösdölés - az ünnepkör megélése könyvtári keretek között.

Odesszai fiókkönyvtár
- máj. 2-31. Használt könyvek vására fiókkönyvtárunk teljes nyitvatartási idejében
- máj. 4. 16.30 órakor Biorezonanciával az egészségért Szabó Zoltánné előadása az Alternatív Gyógymód Klubban.
- máj. 20. 17 órakor Odesszai Könyv-Fa-Ló gyerekklubba Dániel András: Kicsibácsi és Kicsinéni (meg az Imikém) című meseregényre épülő játékos foglalkozásra, könyvajánlóra várjuk a kisiskolás gyerekeket
- máj. 27. 16.30 órakor a Mesetarisznyában Janikovszky Éva: Ha én felnőtt volnék című mese és ahhoz kapcsolódó játékos foglalkozás

Petőfi-telepi fiókkönyvtár
- máj. 2-31-ig Használt könyvek vására: A fiókkönyvtár teljes nyitvatartási idejében rendkívül kedvezményes áron, 25-50 forintért kínáljuk eladásra a feleslegessé vált könyveket.
- máj. 25. 16.30 órakor Gyereknapi móka a Varázskalap mesefoglalkozáson

Rókusi fiókkönyvtár
- máj. 3. 16.30 órakor a Somogyi-Könyvtár Íróklubjának következő összejövetele, melynek keretében Tavaszi csokor címmel felolvasó délutánt tartunk a szenior klubtagok írásaiból.
- máj. 25. 16.30 órakor az Év-Kör következő összejövetele, csillagjegyekről és az irodalom kiemelkedő alakjairól szóló beszélgetésre hívunk minden érdeklődőt. E havi témánk a bika csillagjegy, és híres szülöttje, Berzsenyi Dániel.
- máj. 27. 16.30 órakor Cserebere Klub - Itt mindenki elcserélheti felesleges matricáit, kártyáit, figuráit.

Szőregi fiókkönyvtár
- máj. 04. 17.00 órakor Rekreációról a könyvtárban
Keller Zoltán: Kutyás terápia - négylábú segítők az emberért. Az ember leghűségesebb barátja, a kutya lesz a középpontban ezen az előadáson.
A program a Közép-Kelet-Európai Rekreációs Társaság együttműködésével valósul meg.

Tápai fiókkönytár
- máj. 1. Tápai Újszülöttek Köszöntése - a 2015-2016 évben született babák névre szóló beíratkozást és ajándék csomagot kapnak a Tápai fiókkönyvtártól
- máj. 3. 14.00 órakor Könyvtári foglalkozás a Bálint Sándor Általános Iskola III.osztálynak
- máj. 4. 14.00 órakor Könyvtári foglalkozás a Bálint Sándor Általános Iskola I.osztálynak
- máj. 13. 17.30 órakor Szegedi Horvát Nemzetiségi Önkormányzat és a Dugonics András horvát-magyar Kultúrális Egyesület - Adria színei című festménykiállításának megnyitója
- máj. 5. 14.00 órakor Múltunk s jelenünk Dr. Vörös Gabriella régészeti előadása gyerekeknek
- máj. 31. 17.00 órakor Rögtönzések színháza - interaktív játék, történetek megjelenítése
A Szegedi Albatrosz Csoport bemutatkozása
-máj. 2-31-ig Használt könyvek vására a könyvtár nyitvatartási idejében

 


 

A SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ 2015 / 2016-OS ÉVADÁNAK MÁJUS-JÚNIUSI MŰSORA

DÁTUM

NAGYSZÍNHÁZ

KISSZÍNHÁZ

3.
kedd

10 óra Árgyélus királyfi – daljáték gyermekeknek
Gombóc Artúr bérlet
14 óra Árgyélus királyfi Pinokkió bérlet

19 óra Az elveszett levél – zenés tragikomédia
Domján Edit 1. bérlet – a március 21-i elmaradt előadás pótlása

4.
szerda

14 óra Árgyélus királyfi
Alibaba bérlet

19 óra Az üvegcipő – vígjáték
Universitas 2. bérlet

5.
csütörtök

 

19 óra Az üvegcipő
Bérletszünet

6.
péntek

19 óra Luxemburg grófja – operett
Bérletszünet

19 óra Az üvegcipő
Bérletszünet

7.
szombat

15 óra Luxemburg grófja
Bérletszünet – jelelt, narrált előadás

 

8.
vasárnap

19 óra Luxemburg grófja
Ady Endre bérlet

 

10.
kedd

19.30 óra Filharmóniai koncert
Sibelius-Ribnyikov  Vezényel: Kesselyák Gergely

 

11.
szerda

19 óra A trubadúr – opera
Domján Edit bérlet

19 óra A munka gyümölcse – Szegedi Kortárs Balett
Universitas 2. bérlet

12.
csütörtök

19 óra A trubadúr
Mentes József bérlet

19 óra A munka gyümölcse
Latinovits Zoltán 2. bérlet

13.
péntek

 

19 óra A munka gyümölcse
Erkel Ferenc 1. bérlet

14.
szombat

15 óra Liliomfi – társadalmi vígjáték
Kiss Manyi bérlet

19 óra A munka gyümölcse
Bérletszünet

17.
 kedd

19.30 óra Filharmóniai koncert
Schubert-Schumann-Mahler  Vezényel: Vajda Gergely

18 óra Tartuffe – komédia
Tömörkény István 1. bérlet

18.
szerda

 

18 óra Tartuffe – komédia
Tömörkény István 2. bérlet

19.
csütörtök

 

19 óra Tartuffe – komédia
Latinovits Zoltán 1. bérlet

20.
péntek

 

19 óra Tartuffe – komédia
Erkel Ferenc 2. bérlet

21.
szombat

 

11 óra Filharmóniai koncert
A kistigris   Vezényel: Balogh Sándor

19 óra Tartuffe
Makó Lajos 1. bérlet

22.
vasárnap

 

15 óra Tartuffe
Bérletszünet – jelelt, narrált előadás

23.
hétfő

 

19 óra A fösvény – vígjáték
 a Békéscsabai Jókai Színház vendégjátéka
Bérletszünet – FINÁLÉ FESZTIVÁL

24.
kedd

 

16 óra Taurin trauma – musical
A Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház vendégjátéka
Zártkörű előadás, jegyek nem válthatók!
20 óra Taurin trauma
Bérletszünet – FINÁLÉ FESZTIVÁL

25.
szerda

 

14 óra Taurin trauma
Zártkörű előadás, jegyek nem válthatók!
18 óra Taurin trauma
Bérletszünet – FINÁLÉ FESZTIVÁL

26.
csütörtök

 

19 óra Camino real – drámaa Szabadkai Népszínház vendégjátéka
Bérletszünet – FINÁLÉ FESZTIVÁL

Június 4.
 szombat

19 óra Dömötör-díj – színházi díjátadó gálaest
Bérletszünet

 

7.
kedd

 

19 óra SZTE ZFK Operavizsga
Bérletszünet

Az igazgatóság a műsor- és szereplőváltozás jogát fenntartja!
Hat éven aluli gyerekek a felnőtt előadásainkat nem látogathatják! Az előadásokon kép- és hangfelvétel készítése tilos!

Jegyek bérletes előadásokra is válthatók, a színház jegyirodájában, Szeged, Stefánia 6. Bejárat a Művészbejáróval szemben.
Tel.: 62/554-714, 554-715, 554-716. Fax: 62/554-711. E-mail: ticket@szinhaz.szeged.hu Nyitva tartás: Hétfő - Péntek: 10-17 óra, Szombat: 10-12 óra.

Jegyek kaphatók az InterTicket országos jegyirodai hálózatán is (a jegyirodák teljes listája a www.jegy.hu oldalon található).
Jegyek válthatók a helyszínen az előadás kezdése előtt 1 órával. Nagyszínház: 62/548-740, Kisszínház: 62/420-135  www.szinhaz.szeged.hu


 

 



Hirdetmény

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Szegedi Csoportja az alábbi időpontokban fogadja a lakosság adományait:
hétfő, szerda, csütörtök 9-11 és 15-17 óra között.
Cím: Szeged, Csanádi u. 9.
Átveszünk : ruhaneműt, cipőt, ágyneműt,gyógyszert, plédet, műszaki cikket, könyvet, bútort és bármit, ami használható és tiszta.
Kérjük, hogy az egyesületünknek szánt tárgyakat hozzák be a fenti címre, ne dobják konténerbe vagy gyűjtőládába,
mert azok nem hozzánk kerülnek.
Csoportunk kizárólag a Csanádi utcában tudja az adományokat gyűjteni.
Számlaszámunk: OTP Bank 11784009-20201485.

Segítséget köszönve a Szegedi Máltais Csoport


 
Vissza a kezdőlapra