Közéleti Kávéház
2015. március havi programja


A helyi NEMZETÉPÍTŐ MAGYAROK SZÖVETSÉGÉNEK szemfelnyitó és NEMZETPOLITIKAI KLUBJA
várja önt minden hétfőn a
Gólyafészek Sörözőben!
(Szeged, Gogol u. 20. vagy ha sokan jelzik a megjelenésüket, akkor egy közeli nagyteremben)
Mottó:
Azt tapasztalom, hogy az emberben a felismert, de ki nem mondott igazság elkezd rohadni.”

Március  2. hétfő 17 óra
Úz Kovács Gyula előadása a Tordosi Napóráról
„Őstörténeti kutatások fényében” sorozatunk újabb eseménye.

Március 9.  hétfő 17 órától
Dr. Bene Éva író: A család sorsa a nemzet sorsa.
Az írónő valamennyi sikerkönyvéből hoz példányokat, mert magas színvonalú, nemzettudat építő könyveinek a terjesztése „valakik” által akadályoztatott!

 Március 16. hétfő. 17 óra
Nem közismert adatok alapján….
„MEGSZÓLAL a KORONA” II. rész. A Magyar Szent Korona „vallomása” a beléépített számok segítségével.

   Hogyan függ össze……
-a Magyar Szent Korona,  - a thébai őskeresztény kápolna, - a magyar vármegyék létszáma,  - a felső-mezopotámiai vésett ezüsttál,  - a sakktábla, - a Hórusz törtek, - a számítógépes szoftverrendszer, - a Föld sugármérete,  - a Védák versállománya,  - a Káma-Szútra, - a ChauntYogini templom,   …..az élővilág génállományával” című,  megjelenés alatt lévő könyvének adatai alapján… Jéga Szabó Ferenc koronakutató előadása.

Március 23. hétfő. 17 óra
Bene Gábor:
 Kik alkothatják a Szent Korona nemzetét?
A Magyarok Világszövetségének legutóbbi konferenciáján előadott anyag kibővített és kivetítéses változata. Ez az előadás mutatja fel a magyar öntudat alapjait.

Március 30. hétfő. 17 óra
Szondi Miklós kutató:
Kárpát-medencei ősiségünk
A Magyarok Szövetségének alapító tagja a Történelmünkről magyarul c. könyv szerzője, a Magyar Szer szakrális napjának szervezője. „Őstörténeti kutatások fényében” sorozatunk újabb eseménye.

 

Magyarok Szövetsége szegedi csoportja a nemzeti sorskérdésekben való, azonnali együttműködésre hív minden tisztességes magyart!

Politikai-hazugságmentes jövőt kell építenünk!

 


 

2015. március 2. Hétfő 17.00 SOMOGYI KÖNYVTÁR I. emelet Zeneszoba
FILMKLUB

Az MTVA Szegedi Stúdiójának archívumából BUBRYÁK ISTVÁN válogat.

Egy elfeledett vár nyomában
A szegedi vár
30 perc
A szegediek és a városba látogató turisták is gyakran felteszik a kérdést: Hol állt, és milyen volt az erődítmény, amely évszázadokon át meghatározta a város arculatát, katonai és gazdasági jelentőségét. Mára csak két látható részlete maradt, a ma várnak hívott épületmaradvány a Stefánián, valamint a Tiszába nyúló vízi bástya alapzata.
Tényleg: milyen is lehetett?
Szerkesztő. Szincsok György

Palánk a kapu előtt
30 perc
A Palánk Szeged egyik legjellegzetesebb városrésze – volt.
Tulajdonképpen a városi polgárság élet- és lakótere volt a kis utcácskákból, jellegzetes boltokból és polgárházakból álló városrész. Ez volt a város szíve, hiszen a vár elsősorban katonai feladatokat látott el, civilek nem is igen látogatták. Itt voltak a piacok, itt álltak azok a boltok, melyek megalapozták Szeged kereskedelmi központ jellegét. Az 1879-es Nagy Árvíz idején csak a Palánk „magasodott ki” a vízből.
Furcsa módon mégis az árvíz áldozata lett, mert a természeti katasztrófa után a szegediek úgy döntöttek, hogy (Fogadalmi) templomot emelnek és mellé egy óriási teret építenek.
A film ennek az ősi szegedi városrésznek állít emléket.

Szerkesztő: Szincsok György

 

2015. március 2. hétfő 19 óra SZTE ZMK Fricsay Ferenc Hangversenyterem (Tisza Lajos krt. 79-81)
ALMA MATER CLASSIC KONCERT

Az SZTE ZMK oktatóinak hangversenye
A koncert házigazdája: MARTON ÁRPÁD
Műsor:
A. Vivaldi: D-dúr Concerto (RV 93 - F. XII No. 15)
CSÁKI ANDRÁS - gitárművész
J. S. Bach: F-moll Concerto (No. 5. BWV 1056)
ZSIGMOND ZOLTÁN - zongoraművész
F. Devienne: Symphonieconcertante (No 2)
VARGA LAURA - fuvolaművész, VIZSOLYI LÍVIA - fagottművész
J. Haydn: Adagio
W. A.Mozert – Kreisler: G-dúr Rondó
SZECSŐDI FERENC - hegedűművész
A koncerten közreműködik az SZTE Zeneművészeti Kar Vonós Kamarazenekara.
Művészeti vezető: KOSZTÁNDI ISTVÁN
Jegyek a helyszínen válthatók. Felnőtt: 1500 Ft, Alma Mater tag, diák és nyugdíjas 1000 Ft.

 

2015. március 3.kedd 17.00 óra Regionális Összművészeti Központ, REÖK
Szeged, Tisza Lajos krt.56.
MANDULAVIRÁGZÁS

László Dániel festőművész tárlata

Budapesti városrészleteket, piaci hangulatot, családi jeleneteket fest László Dániel, a REÖK legújabb kiállításának alkotója.
Hiperrealista művei fényképszerűen gyönyörű, sokszínű világot varázsolnak a REÖK falaira.
László Dániel 2013-ban a Szegedi Nyári Tárlat REÖK-díjazottja lett, aminek értelmében önálló kiállítást biztosít neki a kiállítóház. A festőművész a budapesti Sensaria művészeti csoport vezetője, a figuratív, realista festészet képviselője. A most látható tárlat, mely a Mandulavirágzás címet kapta, eddigi életművéből, az elmúlt tíz évből szemezget, és a legfrissebb, 2015-ben elkészült képeket is bemutatja. László Dániel általában sorozatokban gondolkodik, így könnyű volt csoportosítani a Szegedre kölcsönadott műveket. Kedves tematikái közt van a nagyvárosi lét és környezet ábrázolása, budapesti képeivel kezdődik a kiállítás is.
Művészete erősen támaszkodik a Csernus Tibor-féle hiperrealista hagyományhoz, azt mutatja meg, hogyan épül be az alkotó művészeti gondolkodásába mindennapi élete.
Kurátor: Nátyi Róbert művészettörténész
Tárlatvezető:Ale Ildikó festőművész
A belépődíjról és a tárlatvezetői díjról a következő helyen tájékozódhat:
http://www.reok.hu/index.php/hu/jegyvasarlas
A tárlatvezetés díját közösen fizetik a résztvevők.
Javasolt létszám: max.30 fő
Tisztelettel kérjük, hogy a pontos kezdés érdekében minden érdeklődő 16.50 percre tervezze érkezését!
www.reok.hu

 

2015. március 3. kedd17 óra SZTE Gazdaságtudományi Kar (Kálvária sgt. 1.)
HEGEDÜS SÁNDOR,

A SZÁZKEZŰ POLITIKUS

Tanulmányok, dokumentumok
Könyvbemutató
Vendégek: CSÁSZTVAY TÜNDE, a Magyar Nemzeti Múzeum
főigazgató-helyettese, KÁRBIN ÁKOS, az egri levéltár
munkatársa, MILLISITS MÁTÉ muzeológus, SZÁSZ ZOLTÁN,
az MTA Történettudományi Intézetének a munkatársa
A megjelenteket köszönti: Dr. habil MARJANUCZ LÁSZLÓ Csc,
tanszékvezető egyetemi docens
A kötetet bemutatja: Dr. habil UJVÁRY GÁBOR Csc, a Veritas Történetkutató Intézet
Horthy-kori kutatócsoportjának vezetője
A 608 szövegoldalt és 48 oldal képmellékletet tartalmazó kötet a helyszínen kedvezményes
áron vásárolható meg.

 

2015. március 3. kedd 17 óra SZTE Állam- és Jogtudományi Kar 3. emeleti Társalgó (Tisza Lajos krt. 54.)
AZ EURÓPAI UNIÓRA NEHEZEDŐ KÜLSŐ

MIGRÁCIÓS NYOMÁS – TENDENCIÁK,
KOCKÁZATOK, STRATÉGIÁK

Előadó: Dr. MOLNÁR TAMÁs PhD, adjunktus, Budapesti Corvinus Egyetem, Nemzetközi
Tanulmányok Intézet; nemzetközi jogi főtanácsadó, Miniszterelnökség, NemzetpolitikáértFelelős Helyettes Államtitkár Titkársága

 

2015. március 4. szerda 10:00Bálint Sándor Szeretetotthon (Harmat u. 2-4)
Kenéz Heka Etelka Költőnő bölcs költeményei

Háziasszony: Ritz Judit főigazgatónő.

 

2015. március 4. szerda 15 óra Házasságkötő terem
Idősek Akadémiája
A harmadik Korosztály Egyeteme

Mit tehetnek az idősek a társadalmi kiegyezés és megbékélés érdekében
Előadó: dr. Nagy Teréz SZTE egyetemi oktató
Az Idősek Akadémiájának zárása, oklevelek átadása



2015. március 4. (szerda) 17 óra: Somogyi-könyvtár, Klubterem (Szeged, Dóm tér 1-4.)
Közéleti Kávéház Fiatal tehetségek Szegeden sorozat:

Dr. Szondi Ildikó és Andóczi Balogh Éva ötlete alapján hónapról-hónapra bemutatkoznak az SZTE Sófi Ösztöndíj Alapítvány által támogatott fiatal szegedi tehetségek. A Sófi Alapítvány 14 millió forint ösztöndíjjal és többféle szolgáltatást nyújtva patronálta a tehetségeket az elmúlt 14 évben, akikből egymást segítő, együttműködő közösséget is szervez.

29. Program: Kocsis Kitti, kétszeres Sófi-ösztöndíjas Biológus
Házigazda és beszélgetőtárs:Prof. Dr. Szalay István, a Közéleti Kávéház Kuratóriumi Elnöke

Vendég:
Kocsis Kitti, Biológus PhD hallgató (SZTE, TTIK)

Kocsis Kitti 1987-ben született Szegeden. 2006-ban a szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnáziumban érettségizett és az SZTE TTIK Biológia BSc szakjára nyert felvételt. Másodéves hallgatóként megkezdte diákkörös kutatómunkáját az Élettani, Szervezettani és Idegtudományi Tanszéken Dr. Toldi József tanszékvezető professzor laboratóriumában. Alapszakos diplomáját 2009-ben szerezte meg, majd Biológus MSc szakos hallgatóként folytatta tanulmányait. A 2010-2011-es tanévben megnyerte a Köztársasági Ösztöndíjat és Szeged Városi Ösztöndíjban is részesült. Tudományos eredményeit először a helyi, majd az Országos Tudományos Diákköri Konferencián mutatta be, ahol 1. illetve 2. helyezést ért el. Ezt követően elnyerte a Sófi Alapítvány ösztöndíjátbiológus hallgató kategóriában. 2011-ben az SZTE TTIK Kar Kiváló hallgatója címben részesült. 2011-től a Biológia Doktori Iskola doktorandusz hallgatójaként nem csak kutatási, de oktatási tevékenységben is szerepet vállal az Élettani, Szervezettani és Idegtudományi Tanszéken. 2013-ban a Nemzeti Kiválóság Program Apáczai Csere János Ösztöndíjasa lett. 2014-ben a Sófi Alapítvány ösztöndíját PhD hallgatók kategóriában nyerte el. Az Európai Idegtudományi Társaságok Szervezete (FENS) által meghirdetett tanulmányi programba is beválasztották, melynek köszönhetően egy hónapot töltött Rómában, egy idegtudományi kutatásokat folytató laboratóriumban. Kutatási témája az ischemiás stroke által okozott idegi károsodások kivédése köré fonódik. A neuroprotekiót célzó kísérletekben olyan hatóanyagokat vizsgál, melyek természetes módon is jelen vannak a szervezetben, ezáltal nagyobb biztonsággal alkalmazhatóak, mint szintetikus társaik. Tudományos munkájának eredményeit számos hazai és nemzetközi konferencián prezentálta, mind előadás, mind pedig poszter prezentációk formájában, továbbá ezen munkák két első szerzős cikk formájában láttak napvilágot tudományos szakmai folyóiratokban.
Szabad idejében szívesen kirándul, sportol. További hobbija a gasztronómia világában való barangolás és a kreatív dekoráció.

 

2015. március 4. szerda 17 óra SZENT-GYÖRGYI ALBERT AGÓRA DÍSZTEREM
A Fábián Tamás Ért-Ék Alapítvány és a Szegedi Közéleti Kávéház bemutatja

SZÜLETÉSNAPI KALANDOZÁSOK 2015.

Zenés, képes emlékezés Fábián Tamásra
Program:
1. Vízler Csaba természetfotós vetített képes
előadása: ETIÓPIA – Természet és Emberek
2. Olasz Flóra hárfázik, miközben a háttérben
Fábián Tamás képeit csodálhatjuk.
AZ INGYENES ESEMÉNYRE MINDENKIT SOK SZERETETTEL VÁRUNK

 

2015. március 5. péntek 15 óra Somogyi-könyvtár Hangoskönyvtára
(Szeged, Stefánia 2.)
A Nap- Fény Nyugdíjas Fotókör tagjai,
szeretettel hívunk és várunk minden kedves

érdeklődőt

„Kikelet- tavaszi virágok”
című fotótárlatunk megnyitójára.

A kiállítást
Péntek György nyitja meg.
Bevezetőt Szabó Edit, verset Jávor Olga mond
A kiállítás megtekinthető
március 6-tól április 3-ig a könyvtár nyitvatartási
idejében.
Köszönjük, ha megtisztelnek jelenlétükkel!

 

2015. március 5. csütörtök 17 óra Tiszavirág Szeged Konferenciaterem (Hajnóczy u. 1./B).
Igazságszolgáltatás vagy boszúállás - a szegedi népbíróság 1944 - 1950

Vincze Gábor történész, beszélgetőtárs Tráser László

 

2015. március 5.   csütörtök   18.00 óra

6721 Szeged, Maros u. 1., NOVOTEL HOTEL

Mesék az Erőről

CSAK  AZ  ELME  AZ  AKADÁLY…

Sport,  szerelem,  siker,  Élet….
Mindent megteszek, mégsem sikerül semmi..…
Mi lehet a baj…..?
Dezső Csaba Péter
archeikussorsképelemző,  stb.
Háziasszony:  Princzkati
Pszichotronikus tanítvány
Reiki Mester
Hogy lehet ez, hisz az elme a vezérlő? Vagy nem..?
Hol itt a logika, a modern ember annyi segítsége…?
Kivel lehet ezeket egyáltalán megbeszélni…?
Hát,  bátran kérdezzenek…!
Áldott,  szép  napokat   kívánunk  a   Szeretet  Erejével !
Várjuk Önöket !

 

2015. március 6. péntek 16 óra SZTE Állam- és Jogtudományi Kar JK102 terem (Tisza Lajos krt. 54.)
Rabok és követek a XVI. században: Raszinyai Huszti György Egyiptomban 1542-ben

Előadó: Pécsi Ágnes egyiptológus

 

2015. március  8. vasárnap  16 óra Régi Hungária (Stefánia)
ÖTÓRAI TEA – ZENE, TÁNC

Zene: Horváth Mikós
Háziasszony: Juhász Mária Dóra
Asztalfoglalás: 20-3336220
Belépődíj 500 Ft,  tartalma: 1 kávé vagy tea, vagy üdítő

 

2015. március 8. vasárnap18 óra Jósika Borozó (Jósika u. 4.)
Fellépők: Mizsei -Gencel Duó

Harmonika szakkör
  Délalföldi Harmonikabarátok klubjának szólóharmonikásai.
  Szűcs László Bűvész

 

2015. március 9. hétfő 17 óra SZTE Állam- és Jogtudományi Kar 3. emeleti Társalgó (Tisza Lajos krt. 54.)
12 DÜHÖS EMBER
Beszélgetés a színdarabról

Vendégek:
2. esküdt       Németh György Attila - egyetemi hallgató (SZTE ÁJTK)
3. esküdt       Dr. Kosztolányi József - egyetemi docens (SZTE TTIK Bolyai Intézet)
4. esküdt       Dr. Nagy Erzsébet - bíró, Szegedi Ítélőtábla
5. esküdt       Spitzer Jenő - egyetemi hallgató (SZTE ÁJTK)
6. esküdt       Varga Norbert – művészeti vezető, Szegedi Egyetemi Színház
8. esküdt       Dr. Hegedűs István - bíró, büntető kollégiumvezető, Szegedi Ítélőtábla
10. esküdt     Dr. Magyarossy József - ügyvéd
11. esküdt     GyorgyevBránimír - Magyarországi Szerb Színház
12. esküdt     Kiss Máté - hírigazgató, Rádió 88
Rendező: Barnák László
Produkciós vezető: Tajti Gabriella
Háziasszony: Dr. Karsai Krisztina egyetemi tanár, a Büntetőjogi Tanszék vezetője, rektorhelyettes

 

2015. március 10. kedd 15 óra Somogyi Könyvtár
OLVASÓKLUB

Egressy Zoltán Százezer eperfa című műve lesz soron.
Ajánlott még: Milyenek a magyarok? és Milyenek még a magyarok?
Lehet előre olvasni,
Áprilisban pedig Tóth Krisztina két novellás kötetével foglalkozunk: Vonalkód és Pixel.
Háziasszony: Palotásné Nagy Éva tanár

 

2015. március 10, kedd 17 óra SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Fizika Tanszék
(Boldogasszony sugárút 6.)
"...miért emel oly magasra, hol nem tarthatom fel magamat?" : Néhány gondolat Széchenyi és Kossuth ellentétéről

Kossuth 1840-ben Pest vármegye közgyűlésén a legnagyobb magyarnak nevezte Széchenyit, melyet ő a fent idézett szavakkal hárított el. Ám szinte azonnal megindult közöttük az elkeseredett harc. Széchenyi megírja a Kelet Népét, benne óva inti a nemzetet Kossuthtól. Kossuth is egyre erősebb válaszokkal reagál ...
Előadó: Eitler József
A SZÉCHENYI KÖR programja

 

2015. március 10. kedd 17 óra Somogyi Könyvtár
TAVASZT VÁRÓ NÉVNAPOK

Ildikó, Gergely, Sándor, József, Benedek…
Készülődés a Húsvétra
Hagyományok, szokások, történetek
Előadó: Faragó Aurél Jánosné

 

2010. március 10. kedd 18 óra Fasor Étterem (Bérkert u. 52.)
SZINGLI ÉLET, TÁRSAS MAGÁNY ÉS PÁRHUZAMOS KAPCSOLATOK

Előadó: Savanyáné Fejes Ágnes
Házigazdák: Dr. Bagdi Sándor docens és Gyuris László kávéházi törzstag

 

2015. március 11. szerda 10 óra Bálint Sándor Szeretetotthon (Harmat u. 2-4)
Kenéz Heka Etelka Költőnő bölcs költeményei

Háziasszony: Ritz Judit főigazgatónő.

 

2015. március 11. szerda 17 óraSZTE Állam- és Jogtudományi Kar 3. emeleti Társalgó (Tisza Lajos krt. 54.)
Utazás Indonézia csodás tájain:

Bali, Celebesz

2014 nyarán néhány földrajz tanár kollégával együtt ismét útra keltünk, hogy közelebbről is megismerkedjünk a több ezer tagú Indonéz szigetvilág néhány gyöngyszemével. Nem csalódtunk. Jáva, Bali és Celebesz természeti és kulturális látnivalói valóban elbűvöltek bennünket. A közönség vetítettképes előadásban kaphat képet a három hetes tanulmányút legszebb tájairól, legemlékezetesebb pillanatairól. A két részes előadássorozat második részében Indonézia zömmel hindu vallásúak lakta szigetén Balin a „százezer templom földjén”, valamint a természeti szépségeiről, különleges karsztformáiról méltán híres Celebeszen tett túránk kerül bemutatásra. Balin tett néhány napos körutunk alkalmával igyekeztünk elkerülni a tömegturizmus által „felkapott” helyszíneket, és felfedezni a sziget rejtőző kulturális, spirituális és természeti értékeit. Celebeszen eljutottunk a Maros folyó (nem elírás) menti karsztvidékre, ahol a trópusi mészkőterületek páratlan formagazdagsága, a monumentális kőerdő, és kúpkarszt szépsége ámulatba ejtett bennünket. Háromhetes tanulmányutunk zárásaként bepillantást nyertünk egy néprajzilag nagyon érdekes nép, a toraják mindennapjaiba és ünnepnapjaiba Közép-Celebeszen. Részt vettünk halotti szertartásukon, mely egyedülálló ötvözete az ősi animista áldozati szertartásoknak, és a modern kori protestáns vallásnak. A rendezvényen a részvétel ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Előadó: Dr. Szilassi Péter

 

2015. március 11. szerda 17.30 óra Zrínyi Ilona Általános Iskola (Szeged, Mérey utca 3.)
Egész-ség Bár Klub program
Geodinamika előadássorozat

 Gyógyítás: növény, állat és ember
A természet és az ember teljes egységének a gyógyítása igazi művészet. Oly sokat hallottunk a gondokról, nehézségekről, most előadónk segítségével elsajátíthatjuk mindazt, mely életünket egy merőben új mederbe terelve igazi gyógyulást hozhat
Előadó: Dr. Kalmár Gergely növény-genetikus kutató
Részvételi díj: adomány

 

2015. március 11. szerda 18 óra, A "Vasút a gyermekekért" Alapítvány Diákotthona (6725 Szeged, Boldogasszony sgt. 44.)
Életviteli Klub

Képregényhősök a valóság tükrében

A szellemi rekreációhoz kapcsolódva a képregények világába látogatunk el. RÓKA LÁSZLÓ pszichológus avat be minket a rejtelmeibe, valamint pszichológiai hátterébe. Betekintést nyerünk a műfaj sokszínűségébe, majd megismerkedünk a tipikus szuperhősökkel mint idolokkal és vágybeteljesítő figurákkal. Előadónk rávilágít a sci-fi/fantasy/horror azon aspektusára is, ami az ember irracionális érzéseit szó szerint mutatja be.
A résztvevők számára személyes élménnyel is gazdagítjuk a Klubot, a végén pedig támogatóinknak köszönhetően ajándékokat sorsolunk ki.
A részvétel ingyenes.
További információk: www.recreationcentral.eu, szeged@recreationcentral.eu

 

2015. március 12. csütörtök 16 óra Bibliotékában - Kálvária sgt. 14. 
A Szegedi Alkotók tartja a Márciusi névünnepek, jeles napok című műsorát.

Mindenkit szeretettel várunk

 

2015. március 12. (csütörtök) 17 óra Szegfű Klub, Szeged, Oroszlán u. 2.
"A Jó, a Rossz és a Politika"

beszélgetés közéletről, társadalomról
Heller Ágnes 
filozófussal. 
Beszélgetőtárs és házigazda: 
Kozma József önkormányzati képviselő

 

2015.  március 12. csütörtök  17 óra Tiszavirág Szeged (Hajnóczy u. 1./B.)
Árvízi védekezés a Dél-Alföldön és Szegeden.

Vendégek: Kozák Péter az ATIVIZIG igazgatója és Szabó István operatőr
Háziasszonyok: Szerb Zsuzsa tanár és Szűcs Ágnes újságíró
Közreműködik: Bereczky Szilvia ének

 

2015. március 12. csütörtök 17.00 óra Novotel Hotel Szeged
Egész-ség Bár Klub program
Tavaszi megtisztulás az Ájurvéda segítségével

A tavasz a bennünk ragyogó ÉLET megújulásának kezdete.
A környező világ, de mi magunk is, újraéled ilyenkor.
A tél során felhalmozódott méreganyagokat, tisztátalanságokat pedig ajánlatos a szervezetből kiüríteni.
Az Ájurvéda, a világ legősibb egészség megőrzési eljárása, mely különösen hatékony módszereket ajánl a tavaszi tisztítás elvégzésére.
De miként tudjuk mindezt mi magunk, akár otthon, a mindennapi életvitelünk mellett megtenni?
A mai vendég Pál Tamás, Ájurvéda szakértő és terapeuta, akivel
Berente Tímea, a Közéleti Kávéház háziasszonya beszélget.
Vendégünk minden kérdésre választ ad, mely a hallgatóságban felmerül, és a témához kapcsolódik.

A belépés ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várunk.

 

2015.  március 12. csütörtök 18 óra  SZTE Zeneművészeti Kar  Liszt Ferenc Kamaraterem (Tisza L. krt. 79-81.)
TEMESI MÁRIA OPERA NAGYKÖVET ELŐADÁSA

DVD vetítés
Beszélgetőtárs: Márok Tamás újságíró

 

2015. március 13. péntek 17 óra Korona Hotel (Petőfi S. sgt. 4.)
EMLÉKEZZÜNK KÖZÖSEN A MÁRCIUSI ESEMÉNYEKRŐL!

A MÁRCIUSI IFJAKRA, SZÉKELY VÉRTANÚKRA, ÉS A FEKETE MÁRCIUSRA. 1848-1854-1990 ÉVEK TÖRTÉNÉSEINEK MEGIDÉZÉSÉVEL PRÓZÁBAN VERSEKKEL FŰSZEREZVE GYEREKEINK GYEREKEINEK KÖZREMŰKÖDÉSE SEGÍTSÉGÉVEL.
„KISS ERNŐ” UTOLSÓ SZAVAIVAL ÉLJEK. ISTENEM, AZ ÚJKOR IFJÚSÁGA EGÉSZ EMBER LESZ-E? ÁRPÁDOK DICSŐ SZENTJEI VIRRASSZATOK A MAGYAR IFJÚSÁG FELETT, HOGY KRISZTUSÉ LEGYEN A SZÍVÜK ÉS HAZÁÉ A LELKÜK.

A házigazda Fazakas S. János.

 

2015. március 13. péntek 18 óra Jósika Borozó (Jósika u. 4.)
AZ ŐSZIRÓZSA NÉPDALKÖR MŰSORA

Az Őszirózsa Népdalkör 18 éve működik 10 énekessel  1014 őszétől Mizsei Zoltán kérték fel korepetitornak és zenei kíséret feladatához.

Műsorunkat úgy állítottam össze, hogy a népdalokon kívül Magyarnóták,  andalgók, csárdások és frissesek felcsendüljenek.

 

2015. március 16. HÉTFŐ 17.00 óra
6721 Szeged, Maros u. 1., NOVOTEL HOTEL
Különleges segítség kérése a nézőkhöz:
Nyomtatás előtti könyvbemutató !!!
Túróczi Tiborc: Élet a Tisza forrásvidékén

Vendég: Túróczi Tiborc
Segítő : Baranyai Antal

Háziasszony:Princzkati

Kedves Vendégeink!
Valóban különleges kérésünk van Önökhöz:
Jöjjenek és interaktívan segítsenek tökéletesíteni
egy csodás anyagot! Fontos a véleményük, a gondolatuk!
Valamikor Magyaroszág része volt a terület, ahol a képek
készültek….és mit látunk most…ÉS: mit érzünk…?
Hát,  bátran kérdezzenek…!
Áldott,  szép  napokat   kívánunk  a   Szeretet  Erejével !
Várjuk Önöket !

 

2015. március 16. hétfő 17.00 óra Bibliotéka (Szeged Kálvária sgt. 14.)
Egész-ség Bár Klub program
Az élő anyag, a víz és a sejtek

A hónapok óta tartó előadássorozat következő témája szintén az igazságokat és összefüggéseket tárja elénk az egészségünket illetően a legújabb kutatási eredmények alapján.
Vendég: Dr. Borza Attila rákkutató, mikrobiológus, természetgyógyász orvos               
Részvételi díj: adomány

 

2015. március 16. hétfő 18 óra Fasor Étterem (Bérkert u. 52.)
NOSZTALGIA EST

Horváth Miklós zenés estje
Háziasszony: Juhász Mária Dóra

 

2015. március 17. kedd 16 óra Somogyi-könyvtár, Alagsor Klubterem
IRODALMI EST

Népi Írok Baráti Társaságának, az Erdei Ferenc Társaság és a Közéleti Kávéház közös rendezésében
Előadó: Dr. Neszmélyi Károly Népi Írok Baráti Társasága elnök
Veres Péter: Mit ér az ember, ha magyar?című könyvének mának szóló üzenete

Előadó: Dr. Dobszay Károly Népi Írok Baráti Társasága, tiszteletbeli elnök
Németh László pedagógiai öröksége
Beszélgetőtárs: Tandi Lajos Szeged c. irodalmi folyóirat főszerkesztője
Sok szeretettel várjuk a tisztelt érdeklődőket!

 

                    2015. március 17. kedd , 18.00 – 19.30. MTA SZAB-Székház (Somogyi u. 7.)     

IRODALOMTERÁPIA,
EGÉSZSÉGFEJLESZTÉS, STÍLUSKOMMUNIKÁCIÓ

Előadó: Dr. BOGOLY JÓZSEF ÁGOSTON C.Sc. kultúrakutató és irodalomtörténész
Az előadás az irodalom gyógyító hatását érvényesítő tudományközi módszereket és a konstruktív stíluskommunikációt mutatja be. Az emberre jó hatással lévő energiák feltérképezése és befogadása fontos. Az attitűdöket és a viselkedésmódokat jótékonyan alakító gyógyító hatást feltáró terápiás folyamat kétirányú. Az egyikben a művek élménybefogadói horizontja érvényesül. A másikban a páciensek prózát, verset és naplót írnak. Az irodalomról szóló beszélgetésnek terápiás hatása van. A stíluskommunikáció kompetenciáival rendelkezők az autopoiézis (önépítés, önteremtés), a személyiségfejlesztés és önismeret-fejlesztés területén és az érzelmi intelligenciát igénybe vevő hatásbefogadásban érnek el eredményeket. A stíluskommunikációs fejlesztés, az életstílus építés és az egészségfejlesztés céljai közötti átfedések különösen érdekesek. Az empátia, a kreatív gondolkodás és az önismeret az irodalmi alkotások olvasása által adott gyógyítási-befogadási lehetőségekben bontakozhat ki.

 

2015. március 17. kedd 18,00 óra Clock Kávézó (Reök Palota Pince, Tisza L. krt. 56.)
MIÉRT SZERETEM SZEGEDET

VIDÁMAN
címmel, folytatódik a „tangó sorozat”

Ormándlaki Balázs a tangó, argentin tangó megszállottja nagy útra vállalkozott az elmúlt hónapban. Többedmagával eljutott Mexikóba, Guatemalába, Hondurasba. Titkos vágya volt, hogy minden meglátogatott idegen földrészen bemutassa, mit tud egy magyar gyerek táncban, ha egyszer nekidurálja magát. Magabiztos fesztelen fellépése természetesen sikert aratott. Mivel ezeken a helyeken nem ismerik kis országunkat, így fővárosunkat jelölte meg lakhelyéül. Nagy fájdalmunkra egy-két embernek csak a „Bjudapeszt” név hallatán ugrott be, hogy honnan való. Így –, ha nehezen is -, de el tudták helyezni országunkat a földtekén. Nem úgy Párizsban, ahol a főtéren mutatta be tudományát. Ám Balázsnak nem csak sikerei voltak, hanem izgalmas, napjai, órái, percei. Ilyen alkalmakkor gyakran látta maga előtt a zabszemeket. Leginkább, mikor a visszautazáskor dzsunkákban hányódtak a vízen, vagy mikor Mexikóban egy sztrájkba csöppentek bele, vagy egyéb jármű híján triciklivel szinte menekültek a határon át. Aztán előfordult még egy-két nem várt „nyalánkság” mint pl. a hegyomlás. A görögtüzek fellobbanásánál sem palacsintát sütöttek. Vagy amikor autóbuszra szálltak -, megfeledkezve arról, hogy Európa közepébe szorultunk -, szentül megfogadta, hogy a hazait -, okkal, ok nélkül-, többé nem kritizálja. Még sorolhatnánk az izgalmas eseményeket, amit szereplőnk hősiesen viselt.
Ezen a kávéházi estén mindezekről mesélni fog, de a második részben ismét tangó, tangó, tangó és zene szórakoztatja a nagyérdeműt. Hallani fogjuk a marimbás zenét is a többiek mellett. Ezúttal is jó szórakozást kívánunk a megjelenteknek.
Háziasszony: Szekeres Kató

 

2015. március 18. szerda17 óra SZTE Állam- és Jogtudományi Kar 3. emeleti Társalgó (Tisza Lajos krt. 54.)
Windsor, Oxford, Brighton

Angliai barangolásunkat ez alkalommal Windsorban folytatjuk. Megnézzük a Windsor kastélyt, az angol királyi család egyik legfontosabb rezidenciáját, majd az Eton College-ot, Anglia legpatinásabb magániskoláját, ahova Vilmos és Harry herceg is járt.
Ellátogatunk a lenyűgöző középkori egyetemi városba, Oxfordba, végül kirándulást teszünk a dél-angliai Brightonba, a Brit-szigetek legnagyobb és leghíresebb tengerparti üdülőhelyére. Élménybeszámoló sok-sok fotóval.

Előadó: Abt Imre mérnöktanár

 

2015. március 18. szerda 17.30 Őrangyal Étterem (Szeged Szent Mihály utca 1.)
Egész-ség Bár Klub program
Lélek ébredése, a test újjászületése tavasszal

A természet pezsgése, a kirobbanó energiák időszaka idején talán jobban elgondolkozunk ezen a kérdésen.
Aszabadság fogalmát gyakran úgy kezeljük, hogy a mai világban nem létezik, hiszen szabályoznak és figyelnek bennünket. A szabadság megélésének akadályát pedig csak és kizárólag külső tényezőkben látjuk.
Holott a szabadság létezik, mégpedig bennünk!
Sokszor félünk a változástól, hogy valami jó dolgot elveszítünk, vagy azt véljük nincs is lehetőségünk választani.
Pedig mindig van választási lehetőségünk. Szabadnak lenni egy döntés! Hogy mától úgy döntök, hogy lehetőséget teremtek arra, hogy tegyek a változásért és megvalósítsam az álmaimat, a vágyaimat.
Vendég: Kálmán Renáta kineziológiai és táplálkozási tanácsadó
Háziasszony: Berente Tímea
Beszélgetés után ingyenes ételkóstoló lesz.

 

2015. március 19. csütörtök 15 óra Bibliotéka (Kálvária sgt. 14.)
REJTVÉNYFEJTŐ VERSENYRE várunk minden érdeklődőt

Szegedi Amatőr Alkotók

 

2015. március 19. csütörtök17 óra Varga Mátyás Kiállítóház (Bécsi krt. 11./a)
SZEGEDI SZÍNHÁZBARÁTOK KÖRE

Háziasszonyok: Czenéné Vass Mária népművelő
Kovács Ágnes (Varga Mátyás Alapítvány)

 

 

2015. március 19. csütörtök 18 óra Tiszavirág Szeged (Hajnóczy u. 1./B.)
Az 50-es évek Magyarországa a spanyol filmtörténetben.

Előadó: dr. Lénárt András hispanista, a Szegedi Tudományegyetem Hispanisztika Tanszékének oktatója
Ismertető: A spanyol Franco-diktatúrában a kommunizmus számított a legfőbb ellenfélnek, mindez áthatotta a bel- és külpolitikát egyaránt. Az 1950-es években több olyan spanyol játékfilm is készült, amely a korabeli Magyarországról, vagy közvetett módon a magyar kommunizmusról szólt. Ezek a kalandfilmek, háborús filmek és drámák magyar közegben játszódtak, készítésükben részt vettek a Barcelonába és Madridba emigrált magyar csoportok is. Az előadás, a nagyrészt Spanyolországban végzett kutatások összegzéseként, átfogó képet ad ezekről a filmekről, valamint készítésük okairól és körülményeiről.

 

2015. március  20. péntek 17.00 óra- Bibliotéka – Szeged Kálvária sgt. 14. - könyvtárterem

Fiatal Énekesportrék 12
Bemutatkozik a „Vadmacskák” gyermek énekegyüttes!

Az együttes 2014-ben alakult a Talent Énekstúdión belül, mint önálló kisegyüttes. A négy kislányból álló csoport, - Ábrahám Kitti, Laczi Dorina, Katona Dorina, és Horváth Vanessza – népszerű magyar és külföldi pop-rock dalokat állít színpadra és énekel nagy sikerrel.

A gyerekek a tavalyi évben közel hatvan helyszínen léptek fel Szegeden és a megye számos községében városi nagyrendezvényeken, falunapokon, családi napokon, jeles ünnepeken.

Ezen az estén egy átfogó képet szeretnénk adni a gyerekek életéről, terveikről, stúdiós munkájukról sok sok dallal, és nevetéssel…  

Várunk mindenkit  sok szeretettel…))
Műsorvezető: Györkey László stúdióvezető

 

2015. március 20. péntek 17 óra Korona Hotel (Petőfi S. sgt. 4.)
A Szegedi Hagyományőrző es Városképvédő Egyesület Nyugdíjas Tagozatának estje

Házigazda: v. Szilágyi Árpad városvédő polgár

 

2015. március 20. (péntek) 17 óraPizza e PastaÉtterem ( Klauzál tér 6.)
Élelmiszeripari tendenciák
Vendég: Dr. Barta József egyetemi magántanár, Budapesti Corvinus Egyetem Élelmiszertudományi Kar
Háziasszony: Barta Edina
Évek óta látjuk, halljuk és olvassuk, hogy mi mindent viszünk haza a boltból és a piacról, amiről úgy gondoljuk: egészséges. Az Egészségügyi Világszervezet szerint az Ön egészsége 45%-ban attól függ, hogy mit eszik nap, mint nap.  Elég körül nézni, és látjuk, hogy ijesztő méreteket öltenek az úgynevezett civilizációs betegségek, amelyeknek többsége a táplálkozásunk következménye: magas a vérnyomás, egekben van a koleszterin, és a vércukor is ingadozik.
Mennyire függ táplálkozásunk a korszerűnek mondott élelmiszeripar vegykonyhájától?

 

2015. március 23. hétfő17 óra SZTE Gazdaságtudományi Kar (Kálvária sgt. 1.)
Izland mozgásban - Egy körutazás története

"Szószóló”: 
Jurkovics Milán, geográfus, természetfilmes
további közreműködők: 
Mótyán Gergő, vegyész, PhD-hallgató, fotós
Nagy Gyula, geográfus, egyetemi tanársegéd

JURKOVICS MILÁN: 1987-ben született Szolnokon. A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karán, a Társadalom- és Gazdaságföldrajzi Tanszéken végzett geográfusként 2011-ben. Jelenleg a ZengoKft.-nél dolgozik, ahol csapatával 2009 óta közel 700 természet- és oktatási filmet készített. Hobbija a kerékpározás és az észak-európai országok. Filmográfia: Fjellek és fjordok (2013), Izland mozgásban (2014).

MÓTYÁN GERGŐ: 1987-ben született Cegléden. A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karán okleveles vegyészként végzett. 2012-től kezdte PhD-tanulmányait a Kémia Doktori Iskolában, ahol rákellenes hatóanyagok szintézisét kutatja. 2014-ben több kémiai témájú oktatási film rendezője. Szenvedélye a fotózás, a képek digitális feldolgozása és az utazás.

NAGY GYULA: 1988-ban született Szegeden. 2011-ben végzett geográfusként a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karán, a Gazdaság- és Társadalomföldrajz Tanszéken. 2011-ben kezdte PhD-tanulmányait. 2013-tól geográfus tanársegéd. Számos oktatási filmet rendezett földrajz témában. Hobbija az utazás, a design, és idegen nyelvek tanulása.

ismertető:

Három barát: Jurkovics Milán, Mótyán Gergő és Nagy Gyula elhatározta, hogy bejárja Európa egyik legkülönlegesebb, legérdekesebb szigetállamát: Izlandot. Az utat közel egy éven keresztül tervezték, miközben kint élő magyarokkal vették fel a kapcsolatot az internet segítségével. A közel három hétig tartó út során körbeautózták a szigetet és felkeresték Izland különleges tájait. A fiatalok a természetet testközelből is megtapasztalhatták, hiszen minden egyes éjszakát sátorban töltöttek a szabad ég alatt. A 3000 kilométeres túra során több ezer fotó és egy dokumentumfilm is készült, mely bemutatja milyen is Izland mozgásban. 

 

2015. MÁRCIUS 24. KEDD 17 óraBIBLIOTÉKA, SZEGED KÁLVÁRIA SGT. 14.
KITÁRT KAROKKAL, AVAGY ÖT PERCRE AZ ÉDENTŐL CÍMMEL
A DÉL-ALFÖLDI MŰVÉSZETI KÖR IRODALMI ESTET TART.

BEMUTATKOZNAK: ARANY-TÓTH KATALIN ÉS fényesi TÓTH JÁNOS
A KÖLTŐKKEL BESZÉLGET KOVÁCS ÁGNES
SZERETETTEL VÁRUNK MINDEN ÉRDEKLŐDŐT.
A BELÉPÉS INGYENES.

 

2015. március 24. kedd 17 óra Szegedi Tudományegyetem Rektori HivatalDugonics tér 13., 2. emelet, Díszterem.
KONFUCIUSZ TEAHÁZ

SZTE Konfuciusz Intézet és a Szegedi Közéleti Kávéházzal közös szervezésben tartjuk
a rendezvényt.
A Teaház díszvendége: Szijjártó Péter, Külgazdasági és külügyminiszter
A Teaház házigazdája: Dr.UjhelyiIstván, Európa Parlamenti képviselő,
Az SZTE Konfuciusz Intézet alapító elnöke

A KONFUCIUSZ TEAHÁZ rendezvénysorozat célja, hogy a Kína iránt érdeklődők egy csésze
– Szegeden egyedül nálunk kóstolható igazi–kínai tea mellett beszélgetve ismerkedhessenek meg Kínával.
www.szegedikonfuciuszintezet.hu www.facebook.com/szegedikonfuciuszintezet

 

2015. március 24. kedd 17.30 óra Őrangyal Étterem (Szeged Szent Mihály utca 1.)
Egész-ség Bár Klub program
Arvisura-Dernő oszlopai

A beszélgetés után ingyenes ételkóstoló lesz.
Vendég: Dr. Vass Péterné
Háziasszony: Berente Tímea
Belépődíj: adomány

 

2015. március 24. kedd 18 óra  Régi Hungária (Stefánia)
ROMANTIKUS, SZÉP DALOK

Igaz János zenész estje
Háziasszony: Zsótér Mária

 

2015. március 25. szerda 17 óra Tiszavirág Szeged (Hajnóczy u. 1./B.)
Az Irodalmi Szemle Szegeden.

Leírás: az Irodalmi Szemle a legrégebbi szlovákiai magyar irodalmi folyóirat, 1958 óta jelenik meg. Az utóbbi néhány évben jelentős változásokon, megújuláson ment keresztül, tematikus számai a legkülönfélébb irodalmi, művészeti és társadalmi kérdéseket feszegetik. A lapot szerkesztői mutatják be, akik a szlovákiai magyar irodalom fiatal képviselői, immár több kötettel a hátuk mögött. Az esten a lapról és saját írói munkásságukról is kérdezi őket a moderátor Bencsik Orsolya.
Száz Pál 1987-ben született, Pozsonyban él. Író, irodalomtörténész, kritikus, az Irodalmi Szemle szerkesztője. Legutóbbi kötete: Halott föld, halott lányok (2013, Kalligram).
Szalay Zoltán 1985-ben született. Író, jogász, az Irodalmi Szemle főszerkesztője. Legutóbbi kötete: Drága vendelinek (2014, Kalligram).

 

2015. március 25. szerda 17.30 óra Zrínyi Ilona Általános Iskola (Szeged, Mérey utca 3.)
Egész-ség Bár Klub program
Geodinamika előadássorozat

 A geodinamikus vízgazdálkodás.
A természet és az ember teljes egységének a gyógyítása igazi művészet. Oly sokat hallottunk a gondokról, nehézségekről, most előadónk segítségével elsajátíthatjuk mindazt, mely életünket egy merőben új mederbe terelve igazi gyógyulást hozhat
Előadó: Dr. Kalmár Gergely növény-genetikus kutató
Részvételi díj: adomány

 

2015. március 26. csütörtök 17 óra Bibliotéka (Kálvária sgt. 14)
folytatódik a MEGYÉRŐL megyére c. vetélkedő

ezúttal VESZPRÉM megyében járunk.
Amatőr Alkotók Köre

 

2015. március 26. csütörtök 13.00-17.00 óra IH RENDEZVÉNYKÖZPONT
6721 Szeged, Felső Tisza-part 2.
A Batsányi-Cserhát Művész Társaság
és a Szegedi Közéleti Kávéház szervezésében

Tisztelettel meghívjuk Önt és családját, barátait
aBatsányi-Cserhát Művész Társaság Gálaműsorára.

NAGYTEREM

Gálaműsor díszvendégei:

Dévai Nagy Kamilla - Előadóművész
(Liszt Ferenc-díj, Kazinczy-díj, Bartók Béla-díj)

Mercy Együttes - Mercy Rádió - A Béke Nagykövetei
(Hegedűs Erzsébet és Strein Miklós)

 Bornemisza Attila elnök - A Történelmi Szent Lázár Máltai Lovagrend főparancsnoka
ABatsányi Cserhát Művész Társaság bemutatása

Szeged város - Köszöntő
Scheau Brigitta - Író (Szeged)
Bartók Anikó - Költő
Pető Edina Fadette - Ének - Operett előadás
Vinczéné Dáma Lovag Erdős Anna - Költő és a Béke Nagykövete

Költészet Napja - Ajánló
Jagos István Róbert - Költő (Szeged)
Spitzer Jenő - Előadóművész (Szeged)
Maszong József - Költő (Szeged)
Ariel Berill - Író (Szeged)
Ambrus József - Poéta
LazarevOleg - Költő

Batsányi-Cserhát Művész Társaság Dél-Alföldi Régió bemutató műsora:

Debreczeniné Jártó Róza - Író-költő
S. Dudás Mária - Költő
Kovácsné Róza - Költő
Dr. Kovács Gyula - Zeneszerző-költő

Festmény-, goblein-, Panklas csipke kiállítás - Tura

A Gálaműsor után kötetlen beszélgetés művészekkel, előadókkal!

 

2015. március 26. csütörtök 17 óra Clock Kávézó (Reök Palota Pince, Tisza L. krt. 56.)
Kedvenceink és az állatvédelem

Bemutatjuk a vonatkozó állatvédelmi törvényeket, a felelős állattartás szabályait.
Hogyan fogadjunk új kedvencet családunkba.
Szegedi Cicamentők Állatvédő Egyesülete
Háziasszony: Nyitrai Ágnes, az egyesület elnöke

 

2015. március 26. csütörtök 18 óra SZTE Zeneművészeti Kar Liszt Ferenc Kamaraterem
(Tisza L. krt. 79-81.)
TEMESI MÁRIA OPERA NAGYKÖVET ELŐADÁSA

DVD vetítés
Házigazda: Márok Tamás újságíró

 

2015. március 27. péntek18 óra Clock Kávézó (Reök Palota Pince, Tisza L. krt. 56.)
A MIZSEI TRIÓ

A Mizsei Trió 1967es Évben alakult meg  édesapám Mizsei József  /hegedű, bőgő, basszgitár ,ének ,a bátyám  ifj Mizsei József  /dob, szakszafon / és én azaz Mizsei Zoltán közreműködésével. 
A későbbiekben  édesapám , majd bátyám halála után átalakult a zenekar  bátyám helyébe fiam ifj. Mizsei Zoltán lépett a gitárnál Lajkó János barátom lépett be, de más összetételű felállásban is zenéltünk  a dobnál szögi László   a basszusnál Lukács Béla is szerepelt.
A lakodalmas vetélkedőkön többször nyertünk  itt Fodor Károly hegedült ,énekelt, Acsai Ferenc szakzizott-klarnétozott..
Ezen az összejövetelen  közreműködik  Ifj Mizsei Zoltán dob, Lajkó János gitár Mizsei Zoltán billentyűk.
A zenei program, mint a műsor nevében is benne van nosztalgia a 70-es, 80-as évekre.

 

2015. március 30. hétfő17 óra SZTE Állam- és Jogtudományi Kar 3. emeleti Társalgó (Tisza Lajos krt. 54.)
FLORIDA ÉS NEW ORLEANS

 A program a Kennedy Űrközponttal indul, ahol az amerikai űrkutatás emlékeit mutatják be a kezdetektől napjainkig. Florida kihagyhatatlan látnivalója Disneyland, ahol nem csak gyermekeknek kínálnak szórakoztató időtöltést. Átugorva a közeli Louisiana államba, meglátogattuk a jazzről és a Katrina hurrikánról elhíresült New Orleanst. A történelmi belváros a francia negyed épületeiről és az épületek többségében lévő mulatókban éjjel-nappal bulizó vendégekről nevezetes. Végül természeti látnivalóval zárult a kirándulás, az USA harmadik legnagyobb nemzeti parkjában, az Evergladesbenairboatról ismerkedtünk a mocsárvilággal, az aligátorokkal és a gázló madarakkal.
Előadó:  Klonkai László címzetes egyetemi docens

 

2015. március 31. (kedd) 18 óra MTA SZAB-székház (Somogyi u. 7.)
"Miért léteznek háborúk?" - Szólj hozzá!

Beszélgetés a "Háborús konfliktusok és erkölcs" című könyv (2014) alapján.
Moderátor: Kovács Ádám Gábor, egyetemi hallgató (JGYPK)
Szerzők: dr. Szabó Tibor, dr. Szécsi Gábor, dr. Karikó Sándor, dr. Tóth I. János, egyetemi oktatók, az Alkalmazott Filozófiai Társaság alapítói

 

2015. március 31. kedd 16 óra Gólyafészek Söröző (Gogol u. 20.)
A 12-FÉLE SCHÜSSLERSÓ GYÓGYÍTÓ HATÁSAI

Vendég: Érsek Kálmán közl. üzemmérnök

 


 

MEGHÍVÓ

A Dugonics Társaság Elnöksége,
valamint a
Fiatal Értelmiségiek Szegedi Köre (FÉSZEK) 2015. március. 31-én kedden 18 órakor tartja
soros előadóülését a Városháza dísztermében (Széchenyi tér 10.)

PROGRAM

Szegedért Alapítvány 2015. évi díjazottjainak bemutatkozása

Az előadás nyilvános, minden érdeklődőt szeretettel várunk!

A Dugonics Társaság Ifjúsági Tagozatának 2015. márciusi programja

1.        2015. március 4. 15.00 óra
IH Rendezvényközpont (Szeged, Felső-Tisza part 2.)

DIVATBEMUTATÓ
Színek és fények játéka a ruházaton
A Fény Nemzetközi Éve alkalmából iparművész, valamint divattervező szakos és más középiskolások által tervezett és elkészített kreatív ruhaköltemények bemutatása.

2.        2015. március 19. 15.00 óra
SZSZKSZ Vedres István Építőipari Tagintézménye (Szeged, Horváth Mihály u. 2.)

Szegedi középiskolás diákok
XV. Művészeti Fesztiválja
Elődöntő

A középiskolások 10 kategóriában (vers- és prózamondás, komoly- és könnyűzenei szólóének, szólóhangszer, kamarakórus, kamara- zenekar, népdal, néptánc, népzene és egyéb tánc) mutatkozhatnak be.

3.        2015. március 25. 16.00 óra
IH Rendezvényközpont (Szeged, Felső-Tisza part 2.)
A XV. Művészeti Fesztivál Díjátadó Gálaműsora
meghívott művészekkel

A rendezvény nyilvános, belépődíj nincs.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

 


 

A SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ 2014 / 2015-ÖS ÉVADÁNAK MÁRCIUSI MŰSORA

DÁTUM

NAGYSZÍNHÁZ

KISSZÍNHÁZ

1.
vasárnap

11 óra Hoppláda – mesejáték  Csipkerózsika bérlet
16 óra Hoppláda  Zsebibaba bérlet

 

3.
kedd

10 óra Hoppláda   Hapci bérlet
14 óra Hoppláda   Törpilla bérlet

 

4.
szerda

10 óra Hoppláda   Hamupipőke bérlet
14 óra Hoppláda   Szende bérlet

 

5.
csütörtök

10 óra Hoppláda   Kanga bérlet
14 óra Hoppláda   Morgó bérlet

19 óra Frankenstein – színmű
Mentes József bérlet

6.
péntek

10 óra Hoppláda   Pöttyös Panna bérlet
14 óra Hoppláda   Hófehérke bérlet

19 óra Frankenstein
Nemzeti Premier bérlet

7.
szombat

19 óra 12 dühös ember – színmű
A Szegedért Alapítvány gálaestje

19 óra Frankenstein
József Attila bérlet

8.
vasárnap

19 óra A víg özvegy – operett
Ady Endre bérlet

 

10.
kedd

19 óra A víg özvegy
Universitas bérlet

18 óra Frankenstein
Radnóti Miklós 2. bérlet

11.
szerda

14 óra Hoppláda
Tudor bérlet

18 óra Frankenstein
Tömörkény István 2. bérlet

12.
csütörtök

10 óra Hoppláda   Kuka bérlet
14 óra Hoppláda   Hókirálynő bérlet

19 óra Frankenstein
Kazinczy Ferenc 2. bérlet

13.
péntek

19 óra A víg özvegy
Bérletszünet

19 óra Švejk, a derék elsőháborús katona – vígjáték  
Bérletszünet

14.
szombat

 

19 óra Švejk, a derék elsőháborús katona
Bérletszünet

15.
vasárnap

 

19 óra Színészköztársaság – színházi mese
Bérletszünet

17.
 kedd

 

19 óra Insomnia – a Szegedi Kortárs Balett előadása
Bérletszünet

18.
szerda

 

19 óra Insomnia
Bérletszünet

19.
csütörtök

 

19 óra Frankenstein
Bérletszünet

20.
péntek

19 óra Tosca – opera
Nemzeti Premier bérlet

19 óra Frankenstein
Bérletszünet

21.
szombat

19 óra Tosca
Makó Lajos bérlet

15 óra Frankenstein
Jávor Pál 1. bérlet

22.
vasárnap

11 óra Filharmóniai koncert
Zenés mesék   vezényel: Gyüdi Sándor

19 óra Frankenstein
Ady Endre 2. bérlet

24.
kedd

19.30 óra Filharmóniai koncert
Prokofjev–Rimszkij-Korszakov–Sosztakovics 
vezényel: Pál Tamás

19 óra Insomnia
Universitas 2. bérlet

25.
szerda

 

19 óra Insomnia
Bérletszünet

26.
csütörtök

19 óra Tosca Domján Edit bérlet

19 óra Frankenstein
Universitas 1. bérlet

27.
péntek

19 óra Tosca Latinovits Zoltán bérlet

19 óra Pygmalion – a Mórahalmi Színtársulat előadása
Bérletszünet

28.
 szombat

17 óra Hoppláda
Bérletszünet

19 óra Frankenstein
Erkel Ferenc 2. bérlet

29.
vasárnap

15 óra Tosca
Kiss Manyi bérlet

 

31.
kedd

19 óra Kurázsi mama és gyermekei
– krónika a harmincéves háborúból, dalokkal
Bérletszünet – NARRÁLT ELŐADÁS!

 

Az igazgatóság a műsor- és szereplőváltozás jogát fenntartja!
Hat éven aluli gyerekek a felnőtt előadásainkat nem látogathatják! Az előadásokon kép- és hangfelvétel készítése tilos!

Jegyek bérletes előadásokra is válthatók, a színház jegyirodájában, Szeged, Stefánia 6. Bejárat a Művészbejáróval szemben.
Tel.: 62/554-714, 554-715, 554-716. Fax: 62/554-711. E-mail: ticket@szinhaz.szeged.hu Nyitva tartás: Hétfő - Péntek: 10-17 óra, Szombat: 10-12 óra.

Jegyek kaphatók az InterTicket országos jegyirodai hálózatán is (a jegyirodák teljes listája a www.jegy.hu oldalon található).
Jegyek válthatók a helyszínen az előadás kezdése előtt 1 órával. Nagyszínház: 62/548-740, Kisszínház: 62/420-135  www.szinhaz.szeged.hu


 

A Szegedi Pinceszínház márciusi műsora

Tisztelt partnereink, kedves közönségünk!

Ajánljuk figyelmükbe márciusi előadásainkat:

 

Március 12. (csütörtök) – 19:30
Ugo Betti: BŰNTÉNY A KECSKESZIGETEN »
dráma
Előadja: Impro Társulat
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Március 13. (péntek) – 19:30
Marc Camoletti: HATAN PIZSAMÁBAN »
vígjáték
Előadja: Szegedi Pinceszínház
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Február 14. (szombat) – 19:00
Bemutató – EMBERKIÁLLÍTÁS »
Előadja: Homo Ludens Project
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Március 18. (szerda) – 20:00
Rejtő Jenő: A TÉVEDÉSEK ÖSSZJÁTÉKA
komédia
Előadja: Genéziusz színház
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Március 19. (csütörtök) – 19:00
Ingmar Bergman: RÍTUS »
dráma
Előadja: Impro Egyesület
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Március 21. (szombat) – 19:30
TRÁGÁR TÖREDÉKEK »
Zenés felolvasóest
Előadja: Janik László, Köleséri Sándor, Torres Dániel és Nagy Eni
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Március 27. (péntek) – 19:30
Ephraim Kishon: HÁZASSÁGLEVÉL – BEMUTATÓ
vígjáték
Előadja: Szegedi Pinceszínház
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Március 28. (szombat) – 19:30
Ephraim Kishon: HÁZASSÁGLEVÉL
dráma
Előadja: Szegedi Pinceszínház
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Március 31. (kedd) – 19:30
Hubay Miklós: ELNÉMULÁS
dráma
Előadja: Genéziusz Színház
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

A korlátozott nézőszám miatt előzetes bejelentkezés ajánlott!
További infromáció a weblapunkon a Jegyértékesítés menüpont alatt.

 


 

Független Városi Szövetség - Magyar Egyesület
6726 Szeged, Fő fasor 9.
www.fvszme.hu

           
2015 MÁRCIUSI PROGRAMOK:

 

Március 02. hétfő
17:00-18:00 óráig: Öngyógyító módszer - Stefánkovits Stefánia
Foglalkozás: Az egészség tanulható – Megtanulhatod, mit tehetsz magadért a hétköznapokban.
Helyszín: FVSZME székház - Fő fasor 9.

 

Március 05. csütörtök
16:00-18:00 óráig: Ingyenes Jogi Tanácsadás
Dr. Bálint Gyula ügyvéddel
Csak előzetes bejelentkezés alapján
Bejelentkezés telefonon: 06-30-943-77-37

 

Március 05. csütörtök
17:30-19:00 óráig: Önzetlen lelki segély szolgálat, Mária Lovagrend Egyesület
Foglalkozás: Meditációk, gyakorlatok az úton járóknak, segítő beszélgetések, kérdések és válaszok a bölcsesség útján.
Helyszín: FVSZME székház - Fő fasor 9.

 

Független Városi Szövetség- Magyar Egyesület rendezvénye:
Március 06. péntek
17:00 óra Magyar Fény - Természetes Gyógymód Klub
Elsősorban gyógyítóknak és érdeklődőknek, továbbá a gyógyulni vágyóknak.
Klubvezető: Juhász Péter - holiszta
Minden foglalkozás 3 részből áll: - tematikus szakmai előadás, aktuális hírek
- szupervízió, fórum, bemutatkozási lehetőség a gyógyítóknak
- gyógyítás
3. klubfoglalkozás: Zeneterápia
Részvételi díj: ezer forint adomány
Helyszín: FVSZME székház - Fő fasor 9.

 

Március 09. hétfő
17:00-18:00 óráig: Öngyógyító módszer - Stefánkovits Stefánia
Foglalkozás: Az egészség tanulható – Megtanulhatod, mit tehetsz magadért a hétköznapokban.
Helyszín: FVSZME székház - Fő fasor 9.

 

Március 10. kedd
19:00 óra: Tibeti Láma előadássorozata
Hogyan tudod működtetni az életedet!
Vezeti: Paczér József – tibeti kék láma
Helyszín: FVSZME székház - Fő fasor 9.
Március 12. csütörtök
16:00-18:00 óráig: Ingyenes Jogi Tanácsadás
Dr. Bálint Gyula ügyvéddel
Csak előzetes bejelentkezés alapján
Bejelentkezés telefonon: 06-30-943-77-37

 

Március 12. csütörtök
17:30-19:00 óráig: Önzetlen lelki segély szolgálat, Mária Lovagrend Egyesület
Foglalkozás: Meditációk, gyakorlatok az úton járóknak, segítő beszélgetések, kérdések és válaszok a bölcsesség útján.
Helyszín: FVSZME székház - Fő fasor 9.

 

Március 16. hétfő
17:00-18:00 óráig: Öngyógyító módszer – Stefánkovits Stefánia
Foglalkozás: Az egészség tanulható – Megtanulhatod, mit tehetsz magadért a hétköznapokban.
Helyszín: FVSZME székház - Fő fasor 9.

 

Március 19. csütörtök
16:00-18:00 óráig: Ingyenes Jogi Tanácsadás
Dr. Bálint Gyula ügyvéddel
Csak előzetes bejelentkezés alapján
Bejelentkezés telefonon: 06-30-943-77-37

 

Március 19. csütörtök
17:30-19:00 óráig: Önzetlen lelki segély szolgálat, Mária Lovagrend Egyesület
Foglalkozás: Meditációk, gyakorlatok az úton járóknak, segítő beszélgetések, kérdések és válaszok a bölcsesség útján.
Helyszín: FVSZME székház - Fő fasor 9.

 

Független Városi Szövetség- Magyar Egyesület rendezvénye:
Március 20. péntek
17:00 óra Magyar Fény - Természetes Gyógymód Klub
Elsősorban gyógyítóknak és érdeklődőknek, továbbá a gyógyulni vágyóknak.
Klubvezető: Juhász Péter - holiszta
Minden foglalkozás 3 részből áll: - tematikus szakmai előadás, aktuális hírek
- szupervízió, fórum, bemutatkozási lehetőség a gyógyítóknak
- gyógyítás
4. klubfoglalkozás: Biegelbauer Pál emlékest
Részvételi díj: ezer forint adomány
Helyszín: FVSZME székház - Fő fasor 9.

 

Független Városi Szövetség- Magyar Egyesület rendezvénye:
Március 21. szombat
15:00 óra: Magyar Őstörténeti Szabadegyetem
Lehull a Lepel
Jézus Urunk magyar szakrális és genetikai öröksége
Vezeti: Nagy Gábor – a Bakony őrzője
Részvételi díj: ezer forint adomány
Helyszín: FVSZME székház - Fő fasor 9.
Március 23. hétfő
17:00-18:00 óráig: Öngyógyító módszer – Stefánkovits Stefánia
Foglalkozás: Az egészség tanulható – Megtanulhatod, mit tehetsz magadért a hétköznapokban.
Helyszín: FVSZME székház - Fő fasor 9.

 

Március 24. kedd
19:00 óra: Tibeti Láma előadássorozata
Hogyan tudod működtetni az életedet!
Vezeti: Paczér József – tibeti kék láma
Helyszín: FVSZME székház - Fő fasor 9.

 

Március 26. csütörtök
16:00-18:00 óráig: Ingyenes Jogi Tanácsadás
Dr. Bálint Gyula ügyvéddel
Csak előzetes bejelentkezés alapján
Bejelentkezés telefonon: 06-30-943-77-37

 

Március 26. csütörtök
17:30-19:00 óráig: Önzetlen lelki segély szolgálat, Mária Lovagrend Egyesület
Foglalkozás: Meditációk, gyakorlatok az úton járóknak, segítő beszélgetések, kérdések és válaszok a bölcsesség útján.
Helyszín: FVSZME székház - Fő fasor 9.

 

Március 30. hétfő
17:00-18:00 óráig: Öngyógyító módszer – Stefánkovits Stefánia
Foglalkozás: Az egészség tanulható – Megtanulhatod, mit tehetsz magadért a hétköznapokban.
Helyszín: FVSZME székház - Fő fasor 9.

 

www.fvszme.hu

 


 

A MÓRA FERENC MÚZEUM

ÉS SZEGEDI KIÁLLÍTÓHELYEINEK

 

2015. MÁRCIUS

HAVI PROGRAMTERVEZETE

 

 ÚTMUTATÓ

A KIÁLLÍTÁSOK MOZGÁSÁHOZ:

 

ÚJ

 

IDŐPONTVÁLTOZÁS

 

MEGSZŰNIK

 

ELMARAD

 

 

 

MÓRA FERENC MÚZEUM

 

 

Időszaki kiállítások:

„Hazatérnek…” – Kiállítás az első világháborúról

Március 28 – június 21.

Megnyitó: március 28.

 

 

Állandó kiállítások:

„Csak egy Földünk van…” természettudományi állandó kiállítás

Móra Ferenc emlékszoba

„Szöged hírös város…” néprajzi állandó kiállítás

Lucs-gyűjtemény

 

 

Programok:

Este a múzeumban – Esti kalandozások középiskolásoknak

március 10. 18 - 20:00

Régészeti bemutató, zseblámpás kincskeresés, fényképezkedés avar harcos és ’48-as honvéd-öltözetekben középiskolás diákoknak

Belépőjegy: 500 Ft

 

Duo Musiciens Libres - koncert

március 22. 17:00

Razvaljajeva Anasztázia hárfaművész és Környei Miklós gitárművész duója

 

 

 

 

FEKETE HÁZ

 

Időszaki kiállítások:

A megmozdult szótár: Weöres Sándor-kiállítás

Március 6 – augusztus 31.

Megnyitó: március 6. 17 óra

Közreműködik: Pataki Ferenc színművész

 

A sokat látott tér - A szegediek Széchenyi terének arcai

Fotókiállítás a Móra Ferenc Múzeum fotógyűjteményéből.

január 21 – március 29.

 

 

Programok:

Bábszínházi Világnap

Performansz a Weöres-kiállításban

Március 21. 15, 16, 17 órakor

 

 

Állandó kiállítások:

 

Zsánerképek – A polgári lakáskultúra múltja Szegeden

ÁTALAKÍTÁS MIATT IDEIGLENESEN NEM LÁTOGATHATÓ

Köves L. Imre korsói

 

 

KASS GALÉRIA

 

Kiállításépítési és installációs munkálatok miatt ideiglenesen zárva tart.

 

  

VARGA MÁTYÁS SZÍNHÁZTÖRTÉNETI KIÁLLÍTÓHÁZ

 

A kiállítóház előzetes bejelentkezéssel látogatható.

 


 

A Somogyi-könyvtár Fiókhálózatának 2015. márciusi rendezvényei 

Kiállítások

Csillag téri fiókkönyvtár
márc. 2-31.
- A hónap szerzője: Boris Vian
- A hónap gyermekkönyvszerzője: Selma Lagerlöf
- "Nulladikóra"  - A JGYPK fotógráfus hallgatóinak kiállítása
- A Somogyi-könyvtár Könyvkirály játékának keretén belül a Csillag téri fiókkönyvtárban is könyvkiemelés és ajánló várja az olvasni és játszani szerető gyerekeket a 2014-2015-ös évadban

Dorozsmai fiókkönyvtár
- A Somogyi-könyvtár Könyvkirály játékának keretén belül a Dorozsmai fiókkönyvtárban is könyvkiemelés és ajánló várja az olvasni és játszani szerető gyerekeket a 2014-2015-ös évadban

-    40 éve hunyt el Németh László író, pedagógus
-   150 éve született Tutsek Anna író
-   Nemzet Színészei KovZsi Kovács Zsigmond portrékarikatúrái

Északvárosi fiókkönyvtár
márc. 2-31.
- Rekreáció - a jó közérzet, a minőségi élet megteremtése az egyén és a család életében - a téma szakkönyveinek folyamatosan változó, bővülő válogatását kínáljuk
- A hónap szerzője: Háy János
- Kiállítás a Móra-meseillusztrációs rajzpályázatra érkezett gyermekalkotásokból
- A hónap gyermekkönyvszerzője: Varró Dániel
- Tavaszi böngésző - ajánló könyvválogatással új gyermekkönyveinkből
- A Somogyi-könyvtár Könyvkirály játékának keretén belül az Északvárosi fiókkönyvtárban is könyvkiemelés és ajánló várja az olvasni és játszani szerető gyerekeket a 2014-2015-ös évadban.

Francia utcai fiókkönyvtár
 - márc. 2 - 30.  A " Tavasz színei "  kiállítás Németh Istvánné Nagy Mária ny. fényképész fotóiból.

Hangoskönyvtár
márc. 6-ápr. 3 A Nap-Fény Fotókör Megújulás, tavaszi virágok című kiállítása. Megtekinthető a könyvtár nyitvatartási idejében.

Móra utcai fiókkönyvtár
márc. 2-31
- Színház ivilágnap - története - könyvek tükrében - könyvkiemelés, könyvajánló
- A hónap szerzői: Arany János, Kassák Lajos, Kosztolányi Dezső, Szabó Lőrinc munkáiból könyvajánló

Odesszai fiókkönyvtár
márc. 2-31.

Életképek címmel Bartáné Papp Andrea festő, gobelinszövő kiállítása

- A Somogyi-könyvtár Könyvkirály játékának keretén belül az Odesszai fiókkönyvtárban is könyvkiemelés és ajánló várja az olvasni és játszani szerető gyerekeket a 2014-2015-ös évadban

márc. 23-27.

“Színház csak addig van, amíg az ember hisz a játékban” címmel könyvajánló a Színházi Világnap alkalmából

Petőfi-telepi fiókkönyvtár
márc. 2-31.
- Pocsai Sándor: Segesvár környéke, természetkincsei
- A Somogyi-könyvtár Könyvkirály játékának keretén belül a Petőfi-telepi fiókkönyvtárban is könyvkiemelés és ajánló várja az olvasni és játszani szerető gyerekeket a 2014-2015-ös évadban

Rókusi fiókkönyvtár
márc. 2-31.
- A Somogyi-könyvtár Könyvkirály játékának keretén belül a Rókusi fiókkönyvtárban is könyvkiemelés és ajánló várja az olvasni és játszani szerető gyerekeket a 2014-2015-ös évadban

- Hegyek, vizek, virágok címmel Pocsai Sándor természetfotóiból rendezett kamarakiállítást tekinthetnek meg látogatóink.

Szőregi fiókkönyvtár
márc.2-31.
-Lackfi János fotókiállítása.

Tápai fiókkönyvtár
Márc. 2-31
- Kiállítás a Nap-Fény Fotókör tavaszi virágfotóiból


Programok

Csillagtéri fiókkönyvtár
márc. 6. 16.30 órakor a Kiscsillag klubban mese- és kézművesfoglalkozásra várjuk a kisiskolásokat. A részvételi díj 100 ft/fő.
márc.18. 10.00 órakor "Kozmetikumok tisztán a természettől" címmel Vörösné Miklós Mariann előadására várjuk a legkisebbeket és anyukáikat a Baba-mama klubba
márc. 20. 16.30 órakor Penang sziget - Kovács Sándor Tibor világutazó, lepkész diaképes élménybeszámolója

Északvárosi fiókkönyvtár
márc. 6. 16.00 órakor a Mesekuckóba mese- és kézművesfoglalkozásra várjuk az óvodás és kisiskolás gyerekeket (A kézműves anyagok költségéhez gyermekenként 100 Ft hozzájárulást kérünk.)
márc. 11. 10.00 órakor a 'Szülőnek lenni' klubban:  Kicsiben nagyok vagyunk! - Mi történik az Odú Központban? Vendégünk Csáthi Éva, az Odú Fejlesztő Központ gyógypedagógusa
márc. 18. 16.00 órakor Mesemozi - délutáni diafilmvetítés a könyvtárban
márc. 20. 16.00 órakor a Könyvkirály-képző gyerekklubba várjuk játékos mese foglalkozásra a gyerekeket, és matricacsereberét is tartunk
márc. 20. 16.30 órakor 'Tanulásra hangoló szülőknek' - Beszélgetés az iskolaválasztásról Csikósné Monostori Erzsébet fejlesztőpedagógus, nevelési tanácsadó vezetésével
márc. 25. 10 órakor a 'Szülőnek lenni' klubban: „Az én vezérem bensőmből vezérel!” Korlátok vagy határok? - Újabb beszélgetés a pozitív fegyelmezésről Csikósné Monostori Erzsébet fejlesztőpedagógus, nevelési tanácsadó vezetésével

Francia utcai fiókkönyvtár
márc. 12. 16.00 órakor Felovasódélután a Könyvbarátok klubjában. A Nagyi(Í)rók szenior
elbeszélés - pályázat díjazottjai olvasnak fel alkotásaikból.
márc. 26. 17.00 órakor a Könyvbarát klub látogatása a Hangoskönyvtárban.
márc. 2 - 30. Használt könyvek vására a könyvtár nyitvatartási idejében.

Hangoskönyvtár
márc. 6. 15.ra "Megújulás, tavaszi virágok" című kiállításának megnyitója a Hangoskönyvtárban. A kiállítást megnyitja Péntek György, bevezetőt Szabó Edit, verset Jávor Olga mond.

Móra utcai fiókkönyvtár
márc. 13. 16.00 órakor - Március idusa - Verses, zenés megemlékezés Szűcs Miklóssal - minden korosztály számára
márc. 20. 17.00 órakor - Vizvilágnapi ismeretközlő foglakozás - vizes kisérletekkel gyermekeknek

Odesszai fiókkönyvtár
márc. 25. 17.00 órakor Tavaszi immunerősítés gyógynövényekkel Berek Ágota fitoterapeuta tart előadást az Alternatív Gyógymód Klubban.
márc. 27. 16.30. órakor a Mesetarisznyában: A békaporonty kalandjai című mese

Petőfi-telepi fiókkönyvtár
márc. 18. 16.30 órakor tavaszi ablakképek készítése a Kézműves Kuckóban
márc. 25. 16.30 órakor diavetítés a Varázskalap mesefoglalkozáson

Rókusi fiókkönyvtár
márc. 2-31. Használt könyvek vására 20-50-100 forintos áron fiókkönyvtárunk teljes nyitvatartási idejében.
márc. 13. 16.30 órakor Elvitte a cica címmel a legfiatalabbakat várjuk Babadélutánra: diavetítésre és meseolvasásra.
márc. 20. 16.30 órakor Cserebere Klub
márc. 27. 16.30 órakor Húsvéti készülődésre várjuk az alsó tagozatos gyerekeket a könyvtári Mesedélutánon.

Szőregi fiókkönyvtár
márc. 25.17.00 órakor Ősapától szépunokáig címmel Bálintné Ágoston Ilona tart előadást a családfakutatásról az Életreform klubban.

Tápai fiókkönytár
már. 20. 17.00 órakor tavaszi "Meseszőnyeg" mese és rajzfoglalkozás gyerekeknek
márc. 24. 17.00 órakor Életünk a számok tükrében - Csányi Tamásné numerológus előadása
márc. 2-31-ig használt kötetekből tartunk könyvvásárt a könyvtár nyitvatartási idejében

 



Hirdetmény

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Szegedi Csoportja az alábbi időpontokban fogadja a lakosság adományait:
hétfő, szerda, csütörtök 9-11 és 15-17 óra között.
Cím: Szeged, Csanádi u. 9.
Átveszünk : ruhaneműt, cipőt, ágyneműt,gyógyszert, plédet, műszaki cikket, könyvet, bútort és bármit, ami használható és tiszta.
Kérjük, hogy az egyesületünknek szánt tárgyakat hozzák be a fenti címre, ne dobják konténerbe vagy gyűjtőládába,
mert azok nem hozzánk kerülnek.
Csoportunk kizárólag a Csanádi utcában tudja az adományokat gyűjteni.
Számlaszámunk: OTP Bank 11784009-20201485.

Segítséget köszönve a Szegedi Máltais Csoport.




Vissza a kezdőlapra