Szegedi Közéleti Kávéházi Alapítvány
2019. márciusi programja

és szemezgetés más szegedi kulturális és tudományos programokból
Köszönettel tartozunk azoknak, akik a személyi jövedelemadójuk
1%-át a Szegedi Közéleti Kávéházi Esték Alapítványnak
(6726 Szeged, Szövetség u. 35.) ajánlották fel.
A befolyt összeget a Kávéház működésére fordítottuk.
Bízunk abban, hogy a támogatásukra idén is számíthatunk.
Adószámunk: 18457737-1-06

Számlaszám: Közéleti Kávéház Alapítvány, K&H 10402805-28017923-00000000

Hajdrik József
Kós Károly

Erdélynek egyik nagy polihisztora.
Írója, költője, jó grafikusa.
Hatással voltak munkái a szépre.
Korának ő a legjobb építésze.

Tanár volt, politikus, és szerkesztő.
Könyvkiadó, és épülettervező!
Kalotaszeg szecessziós díszei
Úgy érdekesek mint verse rímei.

Saját háza a Sztánai Varjú vár.
Itt rajzolt meg sok értékes grafikát.
Hosszú élete során csak alkotott
olyat, mit az idő nem rombol nagyon.

Vidéki hagyományból szőtt terveket.
Templomot szépített, építményeket.
Az Állatkert ormányos bejáratát.
Megálmodta házainak stílusát.

Ki tudja még mi mindenben volt jártas,
Néprajzkutatóként mi ellen lázadt?
A népét szolgálta politikusként,
Sok szépet alkotott drámaíróként.

Írt színdarabot igaz mesterművet,
„Atiláról”, Istvánról, ki mit üzen?
Vért lázít Budai Nagy Antal harca!
Érces e korban is a hősnek szava.

Domborműn a szobrász jól láttatja őt!
Agg kora ellenére valódi hős.
Népes családja viszi hírét tovább,
A hallhatatlanság egyenes útján!

 

SZOBORÍSMERTETŐ

Kós Károly (1883-1977) emléktábláját Szathmáry Gyöngyi adományozta Szegednek, melyet az egyik legjelentősebb polihisztor 100. születésnapja alkalmából készített. Az emléktábla eredetiét Budapesten a XIX. kerületben (Kispest) a Kós Károly téren lévő Vekerletelep egyik jellegzetes épületére tették fel. A szegedi elhelyezésére pár hónappal a századik születésnapja után 1984. február 9-én került sor. Az eredeti (Kispest) emléktábla alján olvasható „Budapest Főváros Tanácsa, Magyar Építőművészek Szövetsége”, mely szöveg tartalmát tekintve teljesen egyértelmű. A szegeden elhelyezett alkotásról Tóth Attila a „Szeged szobrai és muráliái” című könyvében már ettől lényegesen többet árul el Kós Károlyról: A dombormű felületén erős fény-árnyjátékkal megjelenő szabdalt plasztikus részletekből határozott karakterrel sejlik föl a magas kort megélt sokoldalú művész portréja. Átsugárzik rajta az erdélyi magyarság vezéregyéniségének embersége, intellektusa.” Lehet, hogy a XX. században már nem léteztek, nem létezhettek „polihisztorok”, de Kós Károly sokkal több volt, mint építész. Az is igaz, hogy épületei, melyeket önállóan, vagy társsal tervezett olyan jelentős és ismert alkotások, melyek mindenki (vagy sok-mindenki) számára ismertek: Székely Múzeum (Sepsiszentgyörgy), Római katolikus templom (Zebegény), Fővárosi Állatkert „Madár-ház”, stb. Az építész Kós Károly jelentős író, szakíró is volt: regények, kisregények, színművek, építészeti, néprajzi, népművészeti témájú művek kerültek ki a kezei közül. E két nagy kultur-téma mellet grafikus, könyvszerkesztő, könyvkiadó, tanár, politikus volt. 

          Mihály Illés

 

S Z E G E D   N O S T R A  2.

  1. A mi Szegedünk –

Ismereteink felidézéseként, és városunk iránti szeretetből, folyamatosan közlünk néhány adatot, eseményt, ismertetést „A mi Szegedünk”-ről.
Városunk népességének számszerűsége:

1.Hivatalos népszámlálás előtt: x1

Nincsenek statisztikai módszerekkel felvett való adat. Az alanti forrásként megjelölt KSH kiadvány táblázata szerint 1522 és 1869 között 8.745 fő és 71.022 fő közötti volt Szeged lakossága, de volt, amikor – 1596-ban, amikor csak 1500. fő.

2.Első hivatalos népszámláláskor és utána (néhány évet bemutatva) x2

 

    ÉV              FŐ             ÉV              FŐ

1870               56.901        1920           100.175
1890               68.924        1941           110.740


1900               82.803        1960           117.515

1970               145.312      1990           169.930
1980               164.437      2001           168.273

3.Legutóbbi népszámlálás: x3

2011. október 1-én 0 óra eszmei időpontban a város LAKÓNÉPESSÉGE 168.048 fő volt, s ezzel Debrecen, Miskolc után Szeged az ország harmadik legnépesebb vidéki városa.
Megjegyzés:
Az 1870-1960-ig terjedő időszakban a JELENLÉVŐ NÉPESSÉG-re, az 1970-2011 között a LAKÓNÉPESSÉG-re vonatkozna k a létszámadatok.
Források: x1. KSH kiadvány Csongrád Megyéről Budapest 1983.
x2. KSH kiadvány Csongrád Megyéről Budapest 2002.
x3 KSH kiadvány Csongrád Megyéről Budapest 2013.
Sorozatszerkesztő: Dr. Nagy Péter

AZ ORSZÁGOS SZÉCHENYI KÖR SZEGEDI TAGCSOPORTJÁNAK 2019. ÉVI MUNKATERVE

IDŐPONT

TÉMA

HELYSZÍN

ELŐADÓ-SZERVEZŐ

 

01. 09, szerda 17 óra

Zártkörű taggyűlés, az éves tagdíj befizetése

Tudástár
SZTE  JGYPK

Papp Éva

02. 13, szerda 17 óra

Gróf Széchenyi István életútja 1838-1848

Tudástár
SZTE  JGYPK

Tábory Jánosné

 

03. 13, szerda 17 óra

Két tűzoltó: gróf Széchenyi Ödön és Papp Ferenc

Tudástár
SZTE JGYPK

Dr. Cserháti László
Papp Éva

 

04.10, szerda 16 óra

 

Koszorúzás Széchenyi halálának évfordulóján

 

Dóm tér

 

Dr. Szalay István

05.

A szegedi tagcsoport megalakulásának 30. évfordulója

                   

Papp Éva

06. 12, szerda 17 óra

Csány László, a mártír közlekedésügyi miniszter

Vasúttörténeti Alapítvány
MÁV-igazgatóság

Nagy József
Papp Éva

07.16, kedd 10 óra

A Széchenyi-emléktábla megkoszorúzása

Kistelek

Papp Éva

 

09.21, szombat 17 óra

Koszorúzás gróf Széchenyi István születésének évfordulója alkalmából

Széchenyi tér

Papp Éva

 

10. 09, szerda 17 óra

Adomák, anekdoták a reformkorból

Tudástár
SZTE JGYPK

Dr. Kormányos András

 

11. 13, szerda 17 óra

Széchenyi mint családapa

Tudástár
SZTE  JGYPK

Papp Éva

 

12. 11, szerda 17 óra

A 2019. év értékelése, terveink a jövő évre

Tudástár
SZTE  JGYPK

Papp Éva

 

Papp Éva 30/451-0236, 62/401323
evapapp222@gmail.com

 

 

 

KERT   -   Közép-Kelet-Európai Rekreációs Társaság   -   egy pályázat keretén belül lehetőséget ad egy 3 órás programon való térítés mentes részvételre. 
Nem ingyen, hisz a pályázat biztosítja az anyagi feltételeket, hanem térítés mentesen mindazoknak, akik részt vesznek rajta.

www.recreationcentral.eu
www.egeszsegfejlesztes.eu

Időpontok  -  helyek:

Február     2.           Szeged Anna fürdő                  10.00 óra
Algyő  Borbála fürdő               14.00 óra
Február     3.            Kistelek                                     13.00 óra       
Február   16.            Csongrád                                  13.00 óra      
Február   17.             Kiskunhalas                             13.00 óra       

Március     2.            Békés                                        13.00 óra       
Március     3.            Gyula  fürdő                            13.00 óra       
Március     9.            Mórahalom                             13.00 óra       
Március   10.            Kiskunfélegyháza                    13.00 óra       
Március   23.            Gyomaendrőd                         13.00 óra       
Március   24.            Gyopáros                                  13.00 óra       

 

Április        6.            Gyula, Hőforrás Hotel             13.00 óra        
Április        7.            Békéscsaba                               13.00 óra        
Április      13.           Hódmezővásárhely                  13.00 óra        
Április      14.           Kiskunmajsa                              13.00 óra         
Április      27.           Tiszakécske Kerekdomb          10.00 óra          
Tiszakécske Barack H.              14.00 óra           
Április       28.           Nagyszénás                               13.00 óra           

Május       11.            Tótkomlós                                13.00 óra         
Május       12.            Füzesgyarmat                          13.00 óra         
Május       25.            Mórahalom                              13.00 óra        
Május       26.            Szarvas                                      13.00 óra        

Június       15.             Makó                                         13.00 óra         

Június       16.             Szarvas Liget Hotel        

 

 

25.év         E g y i p t o m       25. év
ásóval az ókori Keleten, a thébai Nyugati Parton

2019.  április 16-30.
tanulmányi kirándulás, szakmai gyakorlat a
Vámbéry Ármin Keleti Szabadegyetem Hallgatóiként, tanáraival

Útvonal:  - Cairo (3 éjszaka): Szakkara - Dzsószer piramisa, óbirodalmi masztabák (Tiy, Kagemni), Teti piramisa, UNISZ Piramis!Imhotep Múzeum - Memphis, - II. Ramszesz fekvő szobra, szoborkert, Giza, - Nagy Piramis (be lehet menni), Kefren és Menkaure piramisa, Szfinx, Völgytemplom, stb.), Kairói Múzeum (lehet fényképezni!), Kopt negyed, Mohamed Aly Mecset, Citadella, Khan el Khalili bazár, stbLuxor (4 éjszaka)Thébai Nyugati Part (Memnon kolosszusok, III. Amenhotep temploma - ásatások, Medinet Habu (III. Ramszesz palota temploma), Hatsepszut Deir el Bahary temploma a Hathor és Anubisz kápolnákkal, Kézművesek Völgye (2 sír), Hathor templom, Királyok Völgye (3 sír), Nefertari sír, Horemheb sír, Sethi sírja Keleti Part: Luxor templom (esti fénynél vagy reggel napkeltekor), Karnak templom (hajnalban, napkeltekor), Edfu, (Hórusz temploma), Kom Ombo, (Szobek, krokodilus isten temploma),  Philae szigete (Fény és hangjáték), Asszuán (2 éjszaka), (este Hang és fényjáték Abu Simbelben(1 éjszaka), hajnalban napkelte az ülő szobrok és templom előtt), vissza Luxorba, Abydos, Dendera, majd  Hurghada (3 éjszaka) a Vörös tenger mellett (búvárkodás, üvegfenekű csónak). Vissza Cairoba.
Utazás: Egyptair menetrendszerinti járatával saját jeggyel. Egyiptomban a TEMO Tours utazási iroda külön buszával  kíséretével. Szállás: kétágyas szállodai szobákban félpanzióval. Érdeklődni és jelentkezni: (36)-30-90-60-480 telefonszámon vagy drpecsiagnes@gmail.com  email címen                              
Utazásunk repülőjegyeit a Sea-Sand Utazás-szolgáltató kft (is) biztosítja

A Bibliai Szabadegyetem négy félévesre tervezett előadás-sorozatának harmadik féléve februárban ismét elindul Szegeden. Hetente egy alkalommal, szerdánként egy-egy bibliai könyvvel ismerkedhetnek meg a Szentírás iránt érdeklődők, egy kb. egy órás előadás keretében.

A Bibliai könyveket teológusok, lelkészek mutatják be, igyekezve a régi szövegek megértését úgy segíteni, hogy a könyvek keletkezésének történelmi hátterére is kitérnek, és a mai ember számára is elérhető közelségbe hozzák mind a történetek szereplőit, mind azokat a hétköznapi és nem hétköznapi eseményeket, amelyeken keresztül végső soron Istennek a mai ember számára is szóló üzenetét megérthetjük.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt, azokat is, akik általános műveltségüket szeretnék gyarapítani, azokat is, akik most először szeretnének közelebb kerülni a Biblia megismeréséhez és megértéséhez, és azokat is, akik már olvassák a világ egyik legnagyobb példányszámban kiadott „bestsellerét”, és további gondolatokat szeretnének kapni eddigi tudásuk elmélyítéséhez.
A szabadegyetem mindenki számára nyitott és ingyenes.

Az előadások helyszíne: TIT Székház, Szeged, Kárász u. 11.
(Koch Sándor Csongrád Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Társulat)
A kezdés időpontja: szerdánként 18 óra.

Március 6.: János evangéliuma. Előadó: Fenyvesi Péter Pál

Fenyvesi Péter Pál teológus, tanársegéd, az Adventista teológiai Főiskola tanára, házas, két felnőtt gyermek édesapja. Tanulmányait az Evangélikus Hittudományi Egyetemen, a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen, illetve az Adventista Teológiai Főiskolán teológusi, illetve pasztorál-pszichológusi szakokon folytatta. Tanított tárgyai: Újszövetségi görög nyelv, Újszövetségi exegézis, Bevezetés a pszichológiába. János evangéliumának titkait már több mint tíz éve tanítja, előadásokat tart róla az országban, sőt, a határon túl is. A mű egyik fontos üzenetének azt tartja, hogy akik nem találkozhattak személyesen Jézussal, mint pl. mi, nincsenek hátrányban a szemtanúkkal szemben, mert Jézus szavaiban ugyanolyan erő van, mint a személyes jelenlétében: és ezt az erőt az Evangélium olvasásakor és tanulmányozásakor ma is megtapasztalhatjuk.

Március 13.: Az apostolok cselekedetei. Előadó: Ócsai Tamás

Ócsai Tamás teológus, lelkész, a Hetednapi Adventista Egyház jelenlegi elnöke. Budapesten él feleségével és két gyermekével.

Március 20. Pál levele a rómaiakhoz. Előadó: Csizmadia Róbert

Csizmadia Róbert teológus, lelkész, párkapcsolati tanácsadó. Teológiai és lelkészi tanulmányait az ATF-n (Adventista Teológiai Főiskola), illetve az angliai Newbold College-ban végezte, 1996-2003 között. Számos teológiai, lelkészi szakmai továbbképzésen kívül párkapcsolati tréner képzésen és továbbképzéseken is részt vett, először a Newbold College-ben, majd Berlinben is. A lelkészi munkán kívül az ATF Rendszeres Teológiai Tanszékének mesteroktatója. Házas, egy lánygyermeke van.

Március 27. Pál első levele a korintusiakhoz. Előadó: Dr. Tokics Imre

Dr. Tokics Imre tanszékvezető főiskolai tanár, lelkész, a Bibliai Szabadegyetem egyik alapítója. 1991-től rendszeresen tart szabadegyetemi előadásokat „A Biblia az európai kultúrában” címmel. Mint főiskolai tanár harminc éve végez felsőoktatási tevékenységet és lelkészi szolgálatot. Előadásokat tart népes hallgatóság előtt külföldön és belföldön egyaránt. Többször járta végig a bibliai tájakat, régészeti feltárásokat végez. Több könyv és tanulmány szerzője. A publikációs listája megtalálható a Magyar Tudományos Művek Tárában: www.mtmt.hu. A Jeremiás próféta c. könyvét 83 különböző nyelvre fordították le és több mint 30 millió nyomtatott példányban jelent meg és számtalan elektronikus változatban. Rádió- és televízió műsorokat vezet és szerkeszt Budapesten Vallás és kultúra címmel, www.hatoscsatorna.hu. Elve az élethossziglan tartó tanulás. Honlap: www.tokicsimre.sda.hu.

 

KREATÍV  ÉLETVEZETÉSI
ELŐADÁSSOROZAT
3 részben

 ELŐADÓ:
   Dr  MAGYAR  LÓRÁNT
orvos-mentálhigiénes   szakember , NLP    nemzetközi tréner
1.előadás címe:
Honnan jövünk és mi van a batyunkban?
 Időpont:  2019. március 12.- én
                 18.-órakor
Helye:Agóra , Díszterem 

2.rész:
   Hol vagyunk és jó- e nekünk itt?
Időpont: Április 9.- e 18.ó.
Helye:  Agóra  Díszterem

3.rész:
   Merre tartunk és jó- e az irány ?
Időpont : 
Május 21.-e 18 .óra
Helye: Agóra Díszterem
Jegyárak:
  1900/1700/1500 ft
-Egy előadásra történő vásárlás esetén 1900 ft
           Kedvezmények:
2 , illetve 3 előadásra történő együttes vásárlás esetén
1700 és 1500 ft / előadás, melyeket az előadás előtt a helyszínen lehet megvásárolni.
Az előadásokon nyereményjátékok lesznek!
/ belépők tréningekre, előadásokra/

 

NEMZETEGYESíTŐ

A „JÖVŐ BARÁTAI KÖR” HÉTFŐNKÉNT
Szeged, Pixel Kávézó az Anna kút sarkán! (Kossuth Lajos sgt. és Tisza Lajos krt. sarok)
„ Azt tapasztalom, hogy az emberben a felismert, de ki nem mondott igazság elkezd rohadni.” Balczó András
Március 4-én hétfőn Szegeden 16,45-17,15-ig A magyar műveltség írása a rovás!  Gyakorlás haladóknak és kezdőknek Hornyák István vezetésével.                                            

17,15-től Kossuth Lajos azt üzente…. Forradalom volt, vagy szabadságharc? Esetleg mindkettő? (Vetítéses előadás, tabu döntögetéssel.)
Március 11-én hétfőn Szegeden 16,45-17,15-ig rovás gyakorlás Hornyák István vezetésével.
17,15-től Siklósi András: Alvilági éjszaka - irodalmi est saját verseimből,  kommentárokkal

Március 15-én 17-órától Szegeden a Széchenyi téren álló Széchenyi szobornál koszorúzunk és megemlékezünk az 1848-as alkotmányvédő szabadságharcunkról. Hozzatok egy szál virágot és mécsest!

Március18-án hétfőn rovásoktatás, 17 órától. A magyar műveltség írása a rovás!  Gyakorlás haladóknak és kezdőknek Hornyák István vezetésével.                                         
17,15-től lovag Mireisz Tibor: A Szent Korona menekülései 1948-49-ben és a II. világháborúban.

Március 25-én hétfőn rovásoktatás, 17 órától. kezdőket és haladókat is vár: Hornyák István

17,15-től Bene Gábor: Trianon az én holokausztom I. rész!! 
Amiről nem beszélünk: feledésbe merül!
Legalább próbáljuk meg a szemfelnyitást:
az agyszennyezett magyarok és az anyagiasságba merült világ közvéleménye elé tárni Trianon égbekiáltó bűneit!

(Utána beszélgetés a magyarság jövőbeni szerepéről és a Nemzetegyesítő Mozgalom politikai-gazdasági-lelki-szakrális mozgásteréről, valamint a Vesszen Trianon! - listát indító pártról, amely az EU választásokon a listájának első helyén Molnár V. József néplélek kutató, második helyén Drábik János, harmadik helyén pedig Bottyán Zoltán szerepel majd. A kezdeményezők remélik, hogy ezzel a Trianon felülvizsgálatára irányuló kezdeményezés megkapja a kellő reklámot, mert eddig minden médium agyonhallgatta!)

Április 1-én  hétfőn 16,45-17,15-ig ismerkedés a Rovással és Rovás gyakorlás Hornyák István vezetésével.
17,15-től dr. Bene Gábor a TÉNYEK a PÉNZRŐL – című vetítéses előadás  az olajdollár szerepéről. Korunk legnagyobb veszélyét, a monetáris diktatúrát leplezi le a pénzvilág technikai trükkjeinek és a lehetséges ellenintézkedések felvázolásával.                                                                            
Magyarok Szövetsége szegedi csoportja és a NEMZETEGYESÍTŐ MOZGALOM

önkéntesei minden közélet iránt érdeklődő, jó magyart vár a belépő díj nélküli rendezvényre.
Bene Gábor

2019. március 1. 16 óra Városháza Sajtószoba

Csehország csodái

Molnár Hedvig Katalin élménybeszámolója

2019. március 01. péntek 18-tól 22 óráig Tóth Étterem (Nagyállomás mellett)

ZENE – TÁNC

Minden korosztálynak
Zenél: Horváth Miklós

2019. március 4-e hétfő 10 óra Bálin t Sándor Szeretetotthon (Harmat u. 2-4)

Kenéz Heka Etelka költőnő bölcs költeményei

Háziasszony: Ritz Judit főigazgató

Daliás idők

Szálljatok vissza
a házamba, ó ide
hetedhét országból
királyi sasok
hozzátok vissza ide
a hitet, a becsületet s az igazságot.
Ó lelkem Te vagy
az én vezető istenségem.
Te vagy aki vigyáz reám
ki engem megért.
Te vagy a gondolat,
Te vagy bennem az én,
Te vagy a nagy szívsebész.
Feltárod Te a veszélyt,
benne az ő túlérzékeny –
vándorló sebét.
A világban Te látod a
sok kísértő összeütközést.
ó összegezem már
bennem a fény sugarát
Amit Isten küld és ád!
Lehet, hogy babért aratna,
benne homály sosem lakna,
a zöld ág benne kihajtana.
Óh bolondos eszem,
lehet, hogy megváltozna
a gondolatom az életem!?
Behunyom a szemem Istenem hozzám ér!
A sötéttől és a haláltól sosem fél.
Kenéz Heka Etelka

 


 

2019.március 4. 13:30-14:30 Zöld Terasz (Szeged Földváry u.3)

SENIOR LINEDANCE

Lépj ki a négyfal közül gyere és táncolj!!!

belépő: 400Ft/alkalom

info : 06 70 365 5501 Mészárosné Molnár Tímea


 

2019. március 4-én hétfő 17 óra Somogyi Könyvtár vetítőjében  (a szokott helyen):

”…ÚJÍTSD MÖG MAGAD!

35 perc
FILMKLUB 
140 éve történt: március 12-én, hajnalban, betört a víz Szegedre…

„A katasztrófa megtörtént. Szeged víz alá került. A házak roskadoznak. Negyed háromkor megkondult a vészharang. A hajóhídon emberek ezrei törtetnek Újszeged felé. Segélykiáltások hangjait hordja szét a szél. Sokan csak a puszta életüket menthették meg. Száraz lábbal csak a Palánk három utcájának végén lehet járni. A víz tovább emelkedik, döglött ökröket, lovakat hurcol. A várfalakra katonák hordják föl a hidegtől megdermedt, ijedtségtől elalélt embereket. A zsinagóga teli vízzel, a keresztény templomok és a főgimnázium menekültekkel. Estig mindent elborít a víz…” (Távirat Tisza Kálmán miniszterelnöknek.)
Az időszámítás origója. Ami előtte volt, az a Víz előtt történt, az a múlt. Ami utána, az a Víz után, az a jelen. Szörnyű károkat okozott: 150 emberélet, közel 5 500 ház, 60 000 hajléktalan van a számláján. Elpusztult a múlt, tragikus volt a jelen, reményvesztett a jövő.
És mégis… Az elesettek felemelték a fejüket, a menni szándékozók maradtak, jöttek az adományok, Európa, majd a világ segített és győzött az élniakarás. Szeged megfogadta a tanácsot: ha élni akarsz, ne a régit építsd újra! Merj változtatni, újítsd mög magad!
A szegedi nagy árvízről nem ez az egyetlen film. Több is készült, talán jobb is. De elvitathatatlan: ez volt az első. Alkalomra készült, a százéves évfordulóra, 1979-ben. A hajdani szegedi stúdió első munkáinak egyike.
A nagy árvíz történetét elmeséli Tóth Béla, író, a Somogyi Könyvtár egykori igazgatója.
Rendező: Bartha Attila
Házigazda: Bubryák István producer
Foto

2019. március 4. hétfő  17 óra TIT Székház, Szeged, Kárász u. 11

TIT Szabadegyetem Földrajz tagozat
Alaszka, az utolsó határvidék

Sok szempontból különleges vidék Alaszka. A másfél millió km2 km-es hatalmas területen csupán 700 ezren élnek így az állam legnagyobb része ma is vadon, ahol háborítatlanul élhetnek a vadállatok, de ahová csak repülővel lehet eljutni. Itt van Észak-Amerika legmagasabb csúcsa, legnagyobb nemzeti parkja. Emellett itt vannak a legszebb, ugyanakkor a legnépszerűtlenebb nemzeti parkok is a világon. Itt - a hó és a jég birodalmában - terem a világ legnagyobb zöldsége, de az ország közepén, a legészakibb egyetemi városban, Fairbanks-ben egy szál pólóban is melegünk volt... szóval ez mind mind Alaszka!

Előadó: Karancsi Zoltán,PhD, tanszékvezető egyetemi


2019.  március 4. hétfő 17 óra SZAB Székház 110-es terem (Somogyi u. 7.)

Közéleti Kávéház Szegedi tehetségek utazási élménybeszámolója sorozat:

Az SZTE Sófi Ösztöndíj Alapítvány 18 éve óta több millió forint ösztöndíjjal és sok szolgáltatást nyújtva támogatja a fiatal szegedi tehetségeket, akik körbeutazták a világot. A tehetségek vetítéssel illusztrált előadásokat tartanak szép és izgalmas utazási élményeikről hónapról-hónapra, amelyeken a Közéleti Kávéház közönsége megismerheti a világ csodálatos országait, városait és természeti szépségeit.

40. PROGRAM: CSÁKÁNY LÓRÁNT, SÓFI-ÖSZTÖNDÍJAS ORVOSTANHALLGATÓ UTAZÁSI ÉLMÉNYBESZÁMOLÓJA: IZMIR (TÖRÖKORSZÁG)

A vetítéssel illusztrált előadás során bemutatásra kerülnek Izmir “eldugott” részei, olyan helyek, amelyek a turisták számára szinte ismeretlenek, ám annál érdekesebbek. A virtuális kirándulás Izmir szegénynegyedéből fog indulni, majd felfedezzük a török népi mesterségeket. Egy finom Çay (török tea) mellett megismerkedünk a török hagyományokkal, ezt követően bejárjuk a híres izmiri bazárt, és végezetül eljutunk az Égei-tenger partjáig, vagyis Izmir szívébe.

2019.március 4. hétfő 18 óra Agóra nagy terme (Kálvária sgt. 23)

Szólamokon át az opera színpadon"

A Szegedi Nemzeti Színház opera tagozatának 14 énekkari művésze szóló ária estet ad beszélgetéssel egybe kötve:
Kovács Éva,
Ferenczy Orsolya,
Somogyvári Tímea
,Dobrotka Szilvia,
Varga Anna,
Bereczky Szilvia,
Szondi Péter,
Bocskai István
Major Attila,
Bonecz Tamás
,Bónus Gábor,
Tóth Péter,
Csóti István,
Nagy László.

Az est házigazdája: Szélpál Szilveszter (operaénekes-Szegedi Nemzeti.Színház)
Zongorán kísér:Koczka Ferenc(Szeged kultúrájáért díjas karmester-Szegedi Nemzeti.Színház)

Szeretettel várjuk az érdeklődőket!

 

        EZÜSTHAJ FILMKLUB MÁRCIUSI MŰSORA


               Klubvezető: Vörösné Séllei Emma
Az előadások kedden 14 órakor kezdődnek a DÉLVIDÉK HÁZ
      HERCZEG FERENC termében /Közép fasor 1-3./

Március 05.   PIEDONE NYOMÁBAN    65 perc,
                        magyar dokumentumfilm
                        Rendezte: KIRÁLY LEVENTE
                        
Március 12.   INSTANT CSALÁD         118 perc,
                        amerikai vígjáték
                        Rendezte: SEAN ANDERS
                        Főszerepben: MARK WAHLBERG, ISABELA MONER,
                        ROSE BYRNE

Március 19.   KAFARNAUM - A REMÉNY ÚTJA    121 perc,
                        libanoni, amerikai film
                        Rendezte: NADINE LABAKI
                        Főszerepben: NADINE LABAKI, ZAIN AL RAFEEA

Március 26.   KÖLCSÖNLAKÁS             90  perc,
                        magyar romantikus vígjáték
                        Rendezte: DOBÓ KATA
                        Főszerepben:  BALLA ESZTER, HAUMAN MÁTÉ,
                         KLEM VIKTOR, OROSZLÁN SZONJA

 

2019. március 5. kedd. 15 óra Somogyi Könyvtár

Jung Chang Vadhattyúk-Kína három lánya.

Olvasónapló
Háziasszony: Palotásné Nagy Éva tanár


2019. március 5 kedd. 15 óra Zöld Terasz Klub (Földvári u. 2.)

JÓGA MINDEN KOROSZTÁLYNAK

Jóga minden korosztályhoz szól, megtanít a helyes testtartásra, a helyes légzésre. Nincs életkorhoz kötve, mindegy, hogy ki mikor kapcsolódik a csoporthoz,mivel mindenki saját magához képest fejlődik.
Tanít: Polcznerné Rózsa jógaoktató (70-325-5139


2019. március 5. kedd 16 óra Somogyi Könyvtár

 MORA FERENC ELETE ÉS KIEMELKEDŐ SZEREPE SZEGED KULTURALIS ÉLETEBEN

Előadó: Faragó Aurél Jánosné

 

2019. március 5. kedd 17.00 óra, 90c Étterem (Kelemen u. 2)

EGY UDVARIAS BETEGSÉG KRÓNIKÁJA

címmel írt mély gondolatokat ébresztő könyvet VALENTINI ZSUZSA írónő. Elsőként álljon itt a beszélgetőtárs, SZALMA IBOLYA szakpszichológus által József Attilától idézett verssor: „Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak jutni.” A következő idézet már a beszélgetőtárs önvallomása. „ Valahol a sajátomnak éreztem, nem azért, mert én nem vagyok beteg, nem vagyok rákos, hanem azért mert 25 évig a Gyereklinika haemato-onkológiai osztályán dolgoztam pszichológusként. Egy udvarias beszélgetés eltávolít minket a szörnyen nehéz betegségtől és közelebb hoz bennünket ahhoz az emberhez, asszonyhoz, aki átélte mindezt.”
Házigazda: SZALAY ISTVÁN matematikus

 

2019. március 5.  kedd 18 óra TIT Székház (Kárász u.13)

VASMŰVESSÉG

 

Lövey-Varga Éva: Római bányászat és fémművesség

Hogyan kezdte felhasználni az ember a vasat, és milyen területeken alkalmazta már az ókor idején és azt megelőzően is? Hogyan vált a mindennapi életben művészi és technikai felhasználása egyedülállóvá, és az élet milyen területeire hatolt be sokrétűsége révén?  Milyen meglepetéseket tartogat máig számunkra? A rómaiak életében milyen szerepet töltött be, és hogyan élte túl korukat, a föld mélyén, rejtekében, hogy ma is megcsodálhassuk alkotásait. Rengeteg képpel, érdekességgel várom hallgatóimat.
Előadó: Lővey-Varga Éva
Házigazda: Dr. Gazda Gyula

2019. március 6. szerda 14 óra Somogyi Könyvtár

A Somogyi- Könyvtár Íróklubjának összejövetele
Somogyi Károly Megyei Könyvtár EMLÉKKÖNYVTÁRÁVAL.

"Az 1879-es szegedi nagy árvíz során Szeged városának nagy része
elpusztult. SOMOGYI KÁROLY (1811-1888) esztergomi kanonok 1880.
április 26-án felajánlotta könyvtárát Szeged városának.
Előrelátóan arra is gondolt, hogy Szegeden hamarosan
tudományegyetem létesül, s az ő rendszerezett 43.701 KÖTETES
GYŰJTEMÉNYE alapját képezheti majd az egyetem működésének.
Felajánlásában leszögezte, hogy a könyvtár SZEGED VÁROS ÖRÖK
ÉS ELIDEGENÍTHETETLEN TULAJDONÁT KÉPEZI, feladata a nemzeties
irányú működést és tudományosságot az ország nagy terjedelmű
déli vidékén terjeszti. A közművelődés és a tudományosság
együttes szolgálatát fogalmazta meg az 1881. február 13-án kelt
ALAPÍTVÁNYI OKLEVÉLBEN is. 1883. október 16-án Ferenc József
császár nyitotta meg és adta át a Somogyi könyvtárt, amely azóta is folyamatosan szolgálja Szeged olvasóközönségét."
> /Vikipedia/

 

2019. március 6. szerda 15. óra Senior Center (Eszperandó u. 1.)
IDŐSEK AKADÉMIÁJA 10. elõadás
Szeged vasútjai

Elõadó: Szabó Gyula

 

2019  március 6. szerda, 16 óra Zöld Terasz (Földvári u. 3.)

TÁNC A HOSSZÚ ÉLET TITKA!
Mindenki táncprogramja

Táncolni jó, táncolni mámorító, a tánc felüdít, szórakoztat és táplál fizikailag, lelkileg és bizonyos szempontból pihentet szellemileg és testileg is. Nincs annál jobb érzés, mint néhány egyszerűbb alapvető lépést jól, helyes testtartással, könnyedén megtenni. Ezek elsajátítása se nem nehéz, se nem fáradságos. A tánc egyfajta kultúrai- Önfegyelemre, mások iránti figyelemre, tiszteletre nevel, segít a felszabadult, könnyed, kulturált mozgásban. És m ég egy tanács: soha ne lépjenek ugyanazon lábbal kétszer!Bármilyen kérdése is van, hívja a házigazdát!
Tanít: TÓTH FERENC idegenvezető és tánctanár

2019. március 6. szerda 16 óra AGÓRA (Kálvária sgt. 23

ÉTELALLERGIA  EGYESÜLET

előre  bejelentkezett és megbeszélt időpontban!                                
 Tanácsadás: SzívességCsere - csak egyesületi tagok részére!!

 

2019. március 6. szerda 18 óra Arany János Ált. Iskola (Kukovecz Nana u. 4-6.)

Fókuszban az egészség! 1.

Hogyan előzhetők meg a népbetegségek, természetes módokon?
Hogyan befolyásolja egészségünket az ásványi anyagok és nyomelemek hiánya?
Mihez vezet az esszenciális zsírsav egyensúly felborulása?
Mit együnk és mit ne?
Hogyan kezeljük a stresszt?
Hogyan hosszabbíthatjuk meg életünket?
Hogyan vehetjük saját kezünkbe az egészségünket?
Diavetítéses ismeretterjesztő előadás 40 percben. (ingyenes)
Szív és érrendszer, vérnyomás          
   Ízület, csontritkulás, gyulladások
Előadó: Örsi-Martonosi Lajos

 

 

2019. március 6. szerda 18 óra TIT Székház (Kárász u.)

János evangéliuma.

Előadó: Fenyvesi Péter Pál
Fenyvesi Péter Pál teológus, tanársegéd, az Adventista teológiai Főiskola tanára, házas, két felnőtt gyermek édesapja. Tanulmányait az Evangélikus Hittudományi Egyetemen, a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen, illetve az Adventista Teológiai Főiskolán teológusi, illetve pasztorál-pszichológusi szakokon folytatta. Tanított tárgyai: Újszövetségi görög nyelv, Újszövetségi exegézis, Bevezetés a pszichológiába. János evangéliumának titkait már több mint tíz éve tanítja, előadásokat tart róla az országban, sőt, a határon túl is. A mű egyik fontos üzenetének azt tartja, hogy akik nem találkozhattak személyesen Jézussal, mint pl. mi, nincsenek hátrányban a szemtanúkkal szemben, mert Jézus szavaiban ugyanolyan erő van, mint a személyes jelenlétében: és ezt az erőt az Evangélium olvasásakor és tanulmányozásakor ma is megtapasztalhatjuk.

 

2019. március 6. szerda 18 óra TIK (Ady tér)

SZTE Szabadidőegyetem 23. szemeszter

 

MÁRCIUSI IFJAK ÉS A FORRADALOM

Pelyach István (SZTE BTK)

 

2019. március 7. csütörtök 16 óra Zöld Terasz, Földvár u. 3.

Szenior örömtánc- Szenyoroknak, Szenyoráknak!
Mozgásprogram a testi, lelki, szellemi frissességért

A Szenior Örömtánc kifejezetten az idősödő korosztály számára kifejlesztett közösségi táncforma
A mozgásprogram lényege: Mozgás, Öröm, Agytorna
Segít a test fizikai karbantartásában, miközben a léleknek is örömet okoz, és a folyamatos koncentrálásnak köszönhetően jótékony hatással van az agyműködésre is.

A szeniortáncban közösen, csoportosan táncolunk, ezért nem szükséges partnerrel érkezni, és nem kell hozzá előzetes tánctudás sem.
A csoporthoz folyamatosan lehet csatlakozni.
A részvétel nyitott mindenki számára.
A táncoláshoz kényelmes, zárt cipő szükséges.

Várunk mindenkit sok szeretettel!
Táncoljon Ön is velünk!

A foglalkozást vezeti: Pálfi Gizella

 

2019. március 7. csütörtök 16 óra TIT Székház Kárász u. 11.

Megdöbbentő rejtélyek az Unisz piramisban

 - egy áramszünet, és egy elemlámpa fénye olyasmit világított meg az V. dinasztia uralkodójának, Unisznak szakkarai sírjában, amiről nem, hogy eddig nem volt tudomása az egyiptológusoknak, de nincs forrás, amely említené a surlófényben feltűnt jelenetet...! A rejtély megfejtésének útján, a titokzatos jelenség nyomába eredtünk ...

És, ha kérhetem: a két kép kerüljön egymás mellé, egyforma méretben, mert ez nagyon fontos lenne!

 

2019. március 7. csütörtök.17 óra AGÓRA Kálvária sgt. 23.

Egészségünk védelmében:

Felvilágosító előadás Szeged város lakosai részére :
Előadás témája: Aroma terápia hatása különböző SZERV RENDSZERÜNKRE-2. !
Téma: Hogyan hat Hormonunk működésére az Aroma terápia?
Előadó: Szalai Zsuzsanna- természetes gyógymódok terapeuta

 

2019. március 7. csütörtök 18 óra Városháza Házasságkötő terem

A tangótól a szambáig
Argentín és Brazil útiélmények

Dél- Amerika két hatalmas országáról órákig lehetne élményeket átadni, most megpróbálom mindezt sűrítve elmondani és átadni. Rövid 1 órás fényképes körutazásra hívom a résztvevőket, melynek során szubjektív utazási beszámolót hallanak Buenos Airestől az Iguazú vízesésen át Rio de Janeiróig. Az előadás nem tudományos igényű, de érdekes lehet mindazoknak, akiket érdekelnek a távoli tájak.

Előadó: Baneth Péter

 

2019. március 8 péntek 10 óra Bálin t Sándor Szeretetotthon (Harmat u. 2-4)

Kenéz Heka Etelka költőnő bölcs költeményei
Háziasszony: Ritz Judit főigazgató

A HOLD

A telihold szeme
az éjben lámpa.
Fényszűr éjféltájban
Álmod száll, s bejön
a lelked ajtaján.
Hívő érzelme
 föléleszt a mélységből
s veled eggyé vál,
s néked álmodban
prófétál, hogy a csillagok
bíborszínt szőnek felöltőnek.
A holdon a titkos szél,
sodrása az éji zenélő
kotta hangja szent
égi szimfónia!
Ó! Az őszi dallam hatalma.
A Hold királynők
óriásra nőnek,
színes ruhákat öltenek
színpompába azt Úr –
birtokán szüretelnek.
S vége lesz havonta
a szép bálnak, a Hold
királynők fogynak, fáznak.
A Hold úgy száll, mint
gyászos tövismadár az ágra,
Engem elvisz magával
egy titkos világba.
Kenéz Heka Etelka

 

2019. március 8 péntek 16.30 óra SZAB Székház (Somogyi u. 7.)

A KIMÉRÁK csodálatos világa

Dr Szabad János prof. emeritus előadása
Hinné valaki, hogy vannak olyan élőlények, amelyek testét különböző forrásból eredő sejtek alkotják? Ők a kimérák. Hogy képződnek? Mik a jellegzetességeik?
Különösen érdekesek a nő / hím kimérák. Talán náluk is érdekesebbek az olyan fajok közötti – mint pl. a birka / kecske - kimérák.
Az előadás lebilincselő módon képekkel mutatja be ezt a különös világot az érdeklődőknek.
Szeretettel várja  e tudásra vágyókat!  a háziasszony: Ferenczy Valéria

 


 

2019.március 8. péntek 17.00- óra SZTE Állam-és Jogtudományi Bibó terem (Tisza L.krt. 54.)

"  ÉLETVEZETÉSI  AKADÉMIA bemutatása

        Az "IKIGAI
         beszélgetés „LÓRIDOKIVAL”
 (Dr. Magyar Lóránt)

 Beszélgető partner :

      Virág Gergely
személyiségfejlesztő
            tréner

Dr. Magyar Lóránt, kreatív pszichotréner mesél az életéről, a munkájáról, a Prof. Dr. Bagdy Emőkével közös előadásairól, együttműködéséről, a 30 éve tartó önfejlesztés mély pontjairól, és az onnan való felemelkedésről, valamint a jövőbeni terveiről. Mindezt humorral, szeretettel, elfogadással és tanúságos történetekkel fűszerezve.

Ki ő?
„Nos, alapvetően orvosi, mentálhigiénés, nemzetközi NLP tréneri és teológiai diplomával rendelkezem és integratív szemléletű szakembernek tartom magam, aki az összhangot képviseli az emberi, tudományos, üzleti és spirituális értékek között.”

Mi a célja?
„Pszichológiai - életvezetési előadóként és trénerként segíteni az embereknek és szervezeteknek a fejlődés, érzelmi stabilitás, mentálhigiénés szemlélet, az útkeresés és pálya-újratervezés útján.”
 Az előadást követően
előadásra , tréningre szóló jegyeket illetve ,
Dr Magyar Lóránt megjelent könyvét sorsoljuk ki!
 Az előadás ingyenes!
Várunk mindenkit szeretettel!

Az est fővédnöke :
   
     Dr Szondi Ildikó     

önkormányzati képviselő

 


 

2019. március 8. péntek 18 óra SZTE Állam-és Jogtudományi Kar Társalgó (Tisza L. krt 54.)

„Alpesi őrjárat a cím”

Természeti szépségek Ausztriától a Mont Blancig. Kicsi, hangulatos városkák, vízesések, szurdokok  ,mesés dolomitok  ,alpesi virágok.

Prónay Ildikó

2016-ban az év idegenvezetője Magyarországon

 

2019. március 8. péntek 18-tól 22 óráig Tóth Étterem (Nagyállomás mellett)

ZENE – TÁNC

Minden korosztálynak
Zenél: Horváth Miklós

2019. március 9. szombat 19 óra HódmezővásárhelyBessenyei Ferenc Művelődési Központ

BUDAPESTI FESZTIVÁL ZENEKAR
Bazsinka József Tuba
Vezényel: Takács-Nagy Gábor
Zolikám, te a plakátját rakd be a rendezvénynek

2019. március 11-én (hétfő) 17 óra Pixel bár (Anna kútnál)
Az igazság katonája – Siklósi András versei, kommentárokkal
Az előadás keretében ízelítőt kaphatunk egy évtizedek óta kitagadott költő míves verseiből és karakteres gondolatvilágából. Egy olyan művész mutatkozik be a közönségnek, aki fütyül a mai divatokra és a semmitmondó „modern” irányzatokra, ám mindig tiszta hangon, szívből-lélekből dalol. Hosszú esztendők óta szívósan őrzi függetlenségét, hitét és céljait nem zúzták szét az élet barbár viharai. Nem tartozik politikai klikkekhez, írói szekértáborokhoz; nem az elvtelen „kritikusoknak” akar megfelelni, hanem a saját mércéinek, az igényes olvasók elvárásainak és az örökkévalóság szigorú követelményeinek. Valódi magyar poétának lenni különlegesen nehéz küldetés, már-már isteni misszió. Tehetség és ihletettség nélkül biztosan nem megy; azonban a legremekebb adottság is kevés, ha a lírikus életét, gondolatait és érzéseit nem hatja át állandóan az őszinte ember- és nemzetszeretet, a szegények és elesettek sorsán való aggódás és jobbító szándék. A költő iránytűje mindig az egyetemes égi és földi értékekhez igazodik; vezérlő csillaga a saját bensőjében lakozik, s fénye onnan világít a millióknak, ha megfelelőképpen tudja azt fölragyogtatni mások számára is. Minden igazi versbarátnak – aki eljön az eseményre – maradandó élményben lesz része.

Siklósi András

Az igazság katonája
(50. születésnapomra)

Mindig az igazságért verekedtem
Kiválasztottként hordozom a poklot
Ezer zord démon hadakozik bennem
gyilkosnak se szánnék mostohább sorsot

A szívem dobog még hitem töretlen
bár kudarcok marnak viharok tépnek
Ötven szörnyű év röpült el felettem
s fogynak lelkemben a régi remények

Ám amíg hazám vérzik a kereszten
mit nekem szenvedés mit nekem halál
Nincs békességem se földön se mennyben
mikor a népem naponta sírba száll

Bolond vagy – óvnak akik még szeretnek
s kiröhögnek esküdt ellenségeim
Küzdőtársaim (sok bátor eretnek)
máglyán lobognak a Tejút szélein

Föladják sorra vagy hamuvá válnak
s csatáik emlékét szétfújja a szél
Túszai lesznek egy gonosz világnak
hol becsület hűség fabatkát sem ér

Kínlódsz vergődsz elárvult Magyarország
idegen rablók dőzsölnek testeden
Ősi jussodat hóhérok kobozzák
s te megsemmisülsz elnyel a végtelen

Mit számít itt tehetség hősi virtus
mit a szabadságért hozott áldozat
Koldusbot jut nekünk nem díszes mirtusz
s megváltás helyett tán örök kárhozat

Folytatom utam nincsen választásom
Tragikus harc ez keserű küldetés:
dalokba szőni minden vágyam álmom
s vetni akkor is ha kiég a vetés

Büszkén vállalom hogy száműzött lettem
Az sem érdekel: megérte nem érte?
Hiszen megtettem amit megtehettem
s Isten – ha jó – nem sújthat porba érte

 

2019. március 11. hétfő 17 óra TIT Székház Kárász u. 11.

TIT SZABADEGYETEM FÖLDRAJZ TAGOZAT
MONGÓLIA

Miért érdekes Mongólia? Az Ázsia szívében elhelyezkedő ország tele van természeti csodákkal és érdekességekkel. Gombkötő Bence vagyok a Szegedi Tudományegyetem Keleti nyelvek és kultúrák MA szakos hallgatója. Tanulmányaim középpontjában a török-mongol történeti összehasonlító nyelvészet áll, ennek köszönhetően jutottam el 2018 szeptemberében fél évre Mongólia fővárosába, Ulánbátorba a Mongol Állami Egyetemre nyelvi részképzésre a Campus Mundi ösztöndíjával. A tervem a nyelvtanulás mellett a kutatás, szakmai kapcsolatépítés, a mongol kultúra és az ország természeti csodáinak a megismerése volt. Az előadás célja ismertetni a Mongóliához kapcsolódó legkülönlegesebb élményeimet és a vidéki utazásaimat. Milyenek a mongol emberek, milyen a mentalitásuk? Bemutatásra kerül továbbá a kettősség, ami az országot jellemzi: a toronyházakkal teli főváros és a még mindig jurtákkal teletűzdelt vidék ellentéte. A modernitás és a hagyományos mongol életmód mellett prezentálom, hogy milyen külföldiként Mongóliában (túl)élni.
Előadó: Gombkötő Bence, Szegedi Tudományegyetem Keleti nyelvek és kultúrák MA szakos hallgatója

2019. március 11. hétfő 17 óra Somogyi Könyvtár Klubterem

Közéleti Kávéház Fiatal tehetségek Szegeden sorozat:

Dr. Szondi Ildikó és Andóczi Balogh Éva ötlete alapján hónapról-hónapra bemutatkoznak az SZTE Sófi Ösztöndíj Alapítvány által támogatott fiatal szegedi tehetségek. A Sófi Alapítvány több mint 20 millió forint ösztöndíjjal és számos szolgáltatást nyújtva patronálta a tehetségeket az elmúlt 18 évben, akikből egymást segítő, együttműködő közösséget is szervez.

70. PROGRAM: BESZÉLGETÉS KÁVAI ZSUZSANNA, SÓFI KURATÓRIUMI DÍJAS HALLGATÓVAL

Vendég: Kávai Zsuzsanna, Sófi-díjas hallgató (SZTE, JGYPK)

Házigazda és moderátor: Prof. Dr. Szalay István, a Közéleti Kávéház Kuratóriumi elnöke, a Szegedi Tehetséggondozó Tanács tagja

Kávai Zsuzsanna 1993-ban született Délvidéken, Zentán. 2012-ben érettségizett a Zentai Gimnáziumban, 2016-ban a Pázmány Péter Katolikus Egyetem szociálpedagógia alapszakán végzett Esztergomban. 2019-ben megszerezte mesterdiplomáját az SZTE JGYPK Művelődéstudományi Intézet kulturális mediáció szakán. Témavezetője Dr. Szirmai Éva egyetemi docens. A helyi TDK-án való eredményes szerepléséért másodjára is részvételt nyert az Országos Tudományos Diákköri Konferenciára. 2016 óta tagja az SZTE Eötvös Loránd Kollégiumnak, ahol második éve látja el a szeniori feladatokat. A 2016-2017 és a 2017-2018-as tanévben az SZTE Sófi Alapítvány Kiemelt Kuratóriumi ösztöndíjasa, az SZTE Talent bronz fokozatú kitüntetettje. 2017-ben elnyerte a Nemzeti Felsőoktatási Díjat, valamint Szeged Város ösztöndíját. A 2017-es és a 2018-as tanévben az Új Nemzeti Kiválósági Program kutató ösztöndíjasa.
Szakmai érdeklődése szerteágazó. Korábbi kutatásában az altruista magatartást, az emberi kooperációt vizsgálta. Résztvevője volt a Horizon2020 Európai Uniós projektnek, melyben a szegedi roma szakkollégistákkal foglalkozott. Jelenleg szakkollégiumi vizsgálatokat végez, fókuszban az ottani közösséggel, annak identitásával, kohéziós erejével és az egyén szerepével. Szabadidejében, egy idősklubban önkénteskedik, hangoskönyv felolvasó és gyermekmászó edzéseken segít. Éveken át versenytáncos volt, azóta is rengeteget sportol, kerékpározik otthona és Szeged között, jógázik, falat mászik. Mindemellett hódol különféle képzőművészeti tevékenységeknek, mandalákat készít.

 

2019. március 11. hétfő 18 óra Fasor vendéglő (Bérkert u.52.)

VELENCE ADRIA KIRÁLYNŐJE
A LAGUNÁK, KARNEVÁLOK, SZERELMESEK VÁROSA

Vetítéssel egybekötött előadás
Előadó: Savanyáné Fejes Ágnes
Házigazdák: Dr. Abonyi Mária jogász és Dr. Bagdi Sándor főiskolai docens

2019. március 11. hétfő 18 óra SZTE Állam-és Jogtudományi Kar (Tisza L. krt. 54.)

Római iparművészet

Római iparművészet – vödrök, tálak, fegyverek, bútorok, és még sok más dolog, amely áthatotta a római kor életét, és művészi szintre fejlesztették. Hogyan készültek az érmék, a római kocsik, szekerek, és hogyan lehet őket korszakolni, csoportosítani, felismerni..
Ezek a kérdések, amelyek minden korban izgatják az ember fantáziáját…
Hová kiránduljunk, merre menjünk Magyarországon, Külföldön, ha örök élménnyé szeretnénk tenni a kirándulást? Ötletek és kiállítások…
Előadó: Lővey -Varga Éva
Házigazda: dr. Gazda Gyula

 


 

2019.március 11. 13:30-14:30 Zöld Terasz (Szeged Földváry u.3)

SENIOR LINEDANCE

Lépj ki a négyfal közül gyere és táncolj!!!

belépő: 400Ft/alkalom

info : 06 70 365 5501 Mészárosné Molnár Tímea

 


 

2019. március 12. kedd 15 óra Bibliotéka Könyvtár (Kálvária sgt. 54.

REJTVÉNYFEJTŐ VERSENY
A rendezvényt Budai István vezeti

2019. március 12 kedd. 15 óra Zöld Terasz Klub (Földvári u. 2.)

JÓGA MINDEN KOROSZTÁLYNAK

Jóga minden korosztályhoz szól, megtanít a helyes testtartásra, a helyes légzésre. Nincs életkorhoz kötve, mindegy, hogy ki mikor kapcsolódik a csoporthoz ,mivel mindenki saját magához képest fejlődik.
Tanít: Polcznerné Rózsa jógaoktató (70-325-5139

2019. március 12. kedd 16 óra SZTE Állam-és Jogtudományi Kar Társalgó (Tisza L. krt. 54.)

MIÉRT JÓ MAGYAR MÉRNÖKNEK LENNI?
KALIFORNIA ÉS DÉL-AFRIKA
Előadó: Berger Sándor mérnök
Vetítéses útibeszámoló

 

2019. március 12. kedd 17 óra TIT Székház, Kárász u. 11.

TIT Szabadegyetem Történelem tagozat
NOSZTALGIA TALKSOHW A

SZEGEDI EMLÉKKERESŐ SZERVEZÉSÉBEN.
Előadó: Farkas Árpád

2019. március 12-én (kedd) 17 óra Móres bárkonyha (Híd u. 4.)

Amiért élnünk érdemes – gondolatok a magyarságról, a
hazafiságról és a nemzetről

         Házigazda: Gazda Gyula
Bolygónk legszebb országa, legtökéletesebb földrajzi, gazdasági, hadászati egysége a Kárpát-medence. A sumér-kaldeus-szabir-pártus-türk-szittya-hun-avar-magyar összetartozás és folytonosság révén az alig 2000 éves keresztény műveltség mellett mi egy másféle, sokkal régebbi kultúrát, világnézetet, szellemet, gazdasági-társadalmi irányvonalat is képviselünk Európa közepén. A magyarság egy sajátos életforma, önszemlélet, történelmi szellemiség és erkölcsi parancs. Az igaz magyarság azonos a tökéletes emberséggel; aki embernek hitvány, magyarnak is az! Szerintünk az a magyar, aki bizonyítja. Aki teljes szívéből, összes idegszálával vállalja e nép sorsát. Nemzetünk fennmaradása egy erős, öntudatos magyarság kialakulásától függ. A magyarság hatalmas érték, ám egyben hivatás és küldetés is; legfőbb célja, feladata, hogy legyen, mert lennie kell! Egy olyan társadalmat szeretnénk, melynek törvényei és szokásai a mi értékeinket, hagyományainkat tükrözik. Nem mondunk le ősi területeinkről és nemzeti javainkról egyetlen jöttment kisebbség érdekében sem. Páratlan szellemi kincseinket és műveltségünket nem adjuk el egy tál szuper-liberális moslékért. A hazafiság a nemzeti értékek ismerete, megbecsülése és szeretete. A hazafiság a legpozitívabb érzelem, a leghasznosabb magatartás, a legnemesebb cselekvés. A magyarság már annyit tett Európáért, hogy évezredekre megváltotta jogát az érvényesüléshez. Az összmagyarság legfőbb érdeke, hogy idegen zsarnokoktól és hazai lakájaiktól független, szabad, önmagának tetsző életet élhessen, s létszámában, öntudatában, gazdasági és szociális téren is gyarapodhasson. A legfontosabb, hogy a biztonság, a rend s az egész nemzet életbizalma visszatérjen. Megmaradásunk alapja, hogy érdemes legyen magyarnak lenni. A kisebbségi helyzetből is sorsot, hivatást kell kovácsolnunk; nyomorúságunkból pedig rendíthetetlen elszántságot.
Siklósi András

Márciusi tűz

Gyúlj ki pusztákon
hegyek gerincén
kicsi házakban
börtönök mélyén
romok virága hajnali tűz
Mérgezett szívünk
gyógyító álma
halottak mécse
bujdosók lángja
ragyogó csillag királyi tűz
Legázolt népünk
titkos reménye
kifosztott hazánk
megváltó fénye
tomboló harsány vulkáni tűz
Kapd el ruhánkat
csókolj hajunkba
forrald föl vérünk
égess húsunkba
naplángok sarja mennyei tűz
Tégy igazságot
kíméld a gyengét
pusztítsd a férgek
sátáni rendjét
hatalmas bíró rejtelmes tűz
Lázas kohódban
tisztítsd meg lelkünk
gyilkos csatákban
ne hagyj elvesznünk
örökké ifjú győzelmes tűz
Ébreszd a magyart
röpítsd a csúcsra
szabad országban
élhessünk újra
Lobogj föl bennünk isteni tűz 

 

2019. március 12. kedd 18 óra AGORA Díszterem (Kálvária sgt. 23)

KREATÍV  ÉLETVEZETÉSI
ELŐADÁSSOROZAT

3 részben
             ELŐADÓ:
   Dr  MAGYAR  LÓRÁNT

Mi az utad - mi az életcélod?
Kreatív életvezetési előadássorozat 3 részben, küldetésünk felfedezéséről.
Első lépés: Honnan jövünk és mi van a batyunkban? - március 12. 18h
„Elégedj meg azzal, amid van”; „Ne akarj sokat”; „Ennek semmi értelme”; „Nem viszed semmire”; „Úgyse tudod megcsinálni”. Ilyen és hasonló korlátozó üzenetek, sérelmek, sebzett önbecsülés, kisebbrendűségi érzés, alkalmatlanság meggyőződése. Hogyan árnyékolja be életünket, haladásunkat, reményeinket a múlt sok hiedelme, sérelme, fájdalma, vesztesége? Hogy szabadulhatunk meg ezektől? Húzzák a hátunkat, nyomják a vállunkat, szorítják a lelkünket. Szabadulj fel az árnyaktól! Megbocsátás, elengedés, továbblépés...
Március 12, 18h, Szent Györgyi Albert Agora, díszterem
Belépő: 1900 / 1700 / 1500 Ft
info: www.loridoki.hu

 

2019. március 12. kedd 18 óra SZTE Állam-és Jogtudományi Kar 207-es terem (Tisza L. krt. 54.)

GRAN CANARIA KÁPRÁZATAI
Szubjektív prezentációs előadás
Tartja:Dr. Karikó Sándor  főiskolai tanár

 

 2019  március 13. szerda, 16 óra Zöld Terasz (Földvári u. 3.)

TÁNC A HOSSZÚ ÉLET TITKA!
Mindenki táncprogramja

Táncolni jó, táncolni mámorító, a tánc felüdít, szórakoztat és táplál fizikailag, lelkileg és bizonyos szempontból pihentet szellemileg és testileg is. Nincs annál jobb érzés, mint néhány egyszerűbb alapvető lépést jól, helyes testtartással, könnyedén megtenni. Ezek elsajátítása se nem nehéz, se nem fáradságos. A tánc egyfajta kultúrai- Önfegyelemre, mások iránti figyelemre, tiszteletre nevel, segít a felszabadult, könnyed, kulturált mozgásban. És m ég egy tanács: soha ne lépjenek ugyanazon lábbal kétszer!Bármilyen kérdése is van, hívja a házigazdát!
Tanít: TÓTH FERENC idegenvezető és tánctanár
foto

2019. március 13. szerda 16 óra TIT Székház (Kárász u. 11.)

A MI VÁROSUNK SZEGED
Ahogy a fotókör tagjai látják
Vetítés a Napfény fotókör tagjainak képeiből

 

 2019. március 13. szerda 17 óra SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tudástár
(Boldogasszony sugárút 6.)

KÉT TŰZOLTÓ : GRÓF SZÉCHENYI ÖDÖN ÉS  PAPP FERENC

A „Mivel érdemelte ki a francia becsületrendet és a legmagasabb török kitüntetést egy magyar, gróf Széchenyi Ödön?” című előadás fejezetei:

-a hajózhatóság bebizonyítása a Fekete- tenger és az Atlanti-óceán között, avagy a Hableány útja az 1867-es Párizsi Világkiállításra,

-Széchenyi Ödön tűzoltói pályafutása.

Az előadó, dr. Cserháti László Gábor, a Széchenyi Társaság alelnöke, a nevelői szerint rakoncátlannak tartott fiatalember személyiségére, tetteire, közérdekű tevékenységére és a relikvia-gyűjteményre /pl. a gróf pénzén építtetett Hableány hajó képe, a tűzoltói pályafutás során készült fényképfelvételek másolata, a  javaslatára épült Siklóról készült metszet másolata, a Sikló 125.évfordulójára készült emlékplakett /támaszkodva idézi meg a Legnagyobb Magyar kisebbik fiának hazaszeretetről tanúskodó akaraterejét, kitartását, tűzoltói pályafutását, a törökországi tűzoltóság megszervezése terén nyújtott teljesítményét, amely miatt mind a mai napig nagy tisztelet övezi Törökországban, ezért születésnapján sírjának megkoszorúzása kimagasló ünnepi eseménynek számít.

Papp Ferenc tűzoltó főparancsnok

Szeged város tűzoltóságának megszervezéséhez az 1879-es nagyárvíz adta meg a döntő lökést. A kezdeti nehézségeken az 1898-ban felépített tűzoltólaktanya segített, majd a folyamatosan beszerzett egyre modernebb tűzoltó felszerelések. 1906-ban Papp Ferenc tette le elsőként kitüntetéssel az újonnan létesített tűzoltó tiszti vizsgát. Ezek után várható volt, hogy a négy pályázó közül a legfiatalabbat, a 23 éves fiatalembert választják Szeged város tűzoltóparancsnokának. Megszolgálta a bizalmat. 30 éven át vezette, és országos elismertséget szerzett a város tűzoltóságának.
A város tűzoltóságának alakulását és Édesapám, Papp Ferenc pályafutásának történetét ismerhetik meg előadásomból.
Előadó szervező Dr. Cserháti László, Papp Éva, a tagcsoport elnöke
A Széchenyi Kör programja

2019. március 13. szerda 18 óra TIT Székház (Kárász u.

Az apostolok cselekedetei.

 Előadó: Ócsai Tamás
Ócsai Tamás teológus, lelkész, a Hetednapi Adventista Egyház jelenlegi elnöke. Budapesten él feleségével és két gyermekével.

2019. március 13. szerda18.00-óra SZAB Székház (Somogyi u. 7.)

TRAVIÁTA

DR. TEMESI MÁRIA
operaénekes, énekmester, opera nagykövet - estje

 

MAGYAR ÁLLAMI OPERAHÁZ BUDAPEST
tanszékvezető egyetemi tanár - SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM ZENEMŰVÉSZETI KAR

 

 

2019. március 13. szerda 18 óra TIK (Ady tér)

SZTE Szabadegyetem 23. szemeszter

. Mit árulnak el a genetikai adatok a honfoglalókról

Dr. Török Tibor (SZTE TTIK)

 

2019. március 14. csütörtök 16 óra Zöld Terasz, (Földvári u. 3.)

Szenior örömtánc- Szenyoroknak, Szenyoráknak!
Mozgásprogram a testi, lelki, szellemi frissességért

A Szenior Örömtánc kifejezetten az idősödő korosztály számára kifejlesztett közösségi táncforma
A mozgásprogram lényege: Mozgás, Öröm, Agytorna
Segít a test fizikai karbantartásában, miközben a léleknek is örömet okoz, és a folyamatos koncentrálásnak köszönhetően jótékony hatással van az agyműködésre is.

A szeniortáncban közösen, csoportosan táncolunk, ezért nem szükséges partnerrel érkezni, és nem kell hozzá előzetes tánctudás sem.
A csoporthoz folyamatosan lehet csatlakozni.
A részvétel nyitott mindenki számára.
A táncoláshoz kényelmes, zárt cipő szükséges.

Várunk mindenkit sok szeretettel!
Táncoljon Ön is velünk!

A foglalkozást vezeti: Pálfi Gizella

 

2019. március 14. csütörtök 17 és 18 óra között Bibliotéka Egyesület, Kálvária sgt. 13.

Könyves Kávézó

Irodalomterápiás beszélgetések a szegedi Bibliotékában, minden hónap második és negyedik csütörtökén, 17.00 - 18.30 között
 A biblioterápiás / irodalomterápiás módszer alapja az a felismerés, hogy az irodalmi szövegek kiválóan alkalmasak a személyes történetek feltárására, megélésére, a csoport dinamikája által segített önreflexióra és ezáltal az önismereti munka segítésére. A részvételhez nem szükséges előképzettség, mert az irodalmi szövegek csupán kapaszkodóként szolgálnak a személyes témák kibontásához. Nem a műveket elemezzük, hanem önmagunkat és egymást ismerjük és értjük meg a szövegeken keresztül, egymás segítségével.
A csoportot vezeti dr. Király Hajnal okleveles biblioterapeuta, filmesztéta.
A csoport nyitott minden érdeklődő számára, azonban maximális létszáma 12 személy, ezért előzetes bejelentkezés szükséges a hajnal.kiraly@gmail.com címen vagy a  62/420-799  telefonszámon.

2019.március 14. csütörtök 17 óra AGORA Kálvária sgt. 23.

- Klubfoglalkozás

Előadás témája: Téli betegségek enyhítésére, megelőzésére gyógynövényekkel
/Hagyományos Kínai gyógyítás/-KÖZÖSSÉGI FÓRUM
Előadó: Glumacné Andó Mária-természetes gyógymódok terapeuta

 

Két jelentős programra hívnám fel a Móravárosi Intézmények,Iskolák valamint a Móraváros Lakosainak FIGYELMÉT: Itt a TAVASZ! Jobban odafigyelünk környezetünkre,a Kálvária térre:szépítjük,Fát,virágot ültetünk mindenki örömére:Ki ne szeretne tiszta,biztonságos Környezetben élni és Gyermekeinek,Időseinek,nyugodt pihenőhelyet tudni?! Ahol nyugodtan beszélgetne , tapasztalatait átadhatnánk egymásnak..!

* Kálvária tér „Településszépítési programjára”, amely 2019.03.28-29-én. Két lépcsőben :10:00-13:00-ig és 12:00-15:00 -ig tart! A cél: Tereprendezés, fa-,virágültetés stb. és egy Bográcsos Beszélgetés ." Találkozzunk 2019.03.28-29-én. 10:00-kor a Játszótéren!! ”Együtt többet tehetünk!"

*3 Generációs Nagy Rendezvényre:2019.03.30./szombat/ 10-18-ig!, Helyszín:Szervezés alatt!
Bejelentkezés a Bazár - Kézművességre!
 ÉT-REND egyesület Vezetőség  elérhetőség:30/747 90 27, etelallergia@freemail.hu;

2019. március 14. csütörtök 18 óra SZAB Székház (Somogyi u. 7.)

A SZAB Tudósklub Egyesület valamint a Szegedi Közéleti Kávéház közös rendezvénye

Kalandozások a Maderspach család nyolcszáz éves történelmében

Németországi, tiroli és magyarországi életük a keresztes lovagok idejétől az 1848-as magyar szabadságharc eseményein át, napjainkig.

Maderspach Katalin és Maderspach Kinga szeretettel meghívja Önöket március 15-e előestéjén egy képekkel illusztrált beszélgetésre

 

Az egymásra következő Maderspach nemzedékek átörökítették mindennapi életük eseményeit, hol vastintával pergamenre  írva, hol arany díszítéssel ékesített gót betűkkel teleírt papíron, vagy számítógépen szerkesztett dokumentumban, de mindig abban a szellemben, hogy megmaradjon és gyarapodjon a közös tudás, erősödjék a családi összetartás s az eljövendő korokban születendő Maderspachok ereje.

A személyes történelem ma talán fontosabb, mint korábban, hiszen túl könnyen lehet hozzájutni információkhoz, s ebben a gazdag világban mégis könnyen elveszíthetjük igazi értékeinket.

A Maderspach család  két tagja, Katalin és Kinga, ma este megosztja Önökkel a család történelmének egy szeletét, egy asszony sorsán át az 1848-as forradalmi események örömteli pillanatait és a szabadságharc, valamint egy család tragikus sorsát. De felvillantják a több száz évet átölelő korokat is, valamint Maderspach Károly hídépítőmester életét, melyet egy megjelenés előtt álló könyv fog majd részletesen ismertetni.

 

2019. március14. csütörtök 18 óra NOVOTEL Szeged

- Mesék az Erőről...

"Tegyük fel, hogy nem rossz vagy..."

Dezső Csaba Péter

A Mátrixban mindenki elfogadja a programot?
Lehet, hogy mindenki önmagát bántja?
Rabszolgaság?

Mindenkit, valakit, akárkit, senkit és bárkit szívesen látunk.


 

2015. március 15. péntek 13 óra Nemzeti Emlékkert (Földmíves u. 13.)

HARANGSZÓ A HŐSÖKÉRT

Házigazda: Szilágyi Árpád városvédő polgár
Mindenkit szeretettel várunk a Klauzál téri ünnepség után, egy kis beszélgetésre is, amelyhez mindenki hozzon hozzávalót… Zsíros kenyeret hagymával szokásosan a házigazda vállalja.

 


 

2019. március 15. péntek 15 óra Móra park, belvárosi híd lába

Szegednek népe nemzetem büszkesége” - 1848-49 Forradalmi emlékséta

Szeged városa komoly szerepet kapott az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc történetében. Kossuth Lajos híres toborzóbeszéde, az ideiglenes fővárossá válás, az itteni, illetve környező csatározások ezen két év folyamán mind meghatározóan formálták helyi történelmünket.
Ennek a két évnek a meghatározó helyszíneit és eseményeit mutatjuk be sétánkon, ahol még a tősgyökeres szegedieknek is fogunk újdonságokkal szolgálni.
A Nemzeti Ünnep délutánján gyülekezünk a Tisza-parton a Móra múzeum mellett és onnan kezdjük sétánkat.
Az emléksétán a részvétel ingyenes.

 


 

2019. március 16. szombat 15.00 órától. Zöld Terasz (Földvári u. 3.)

 19 évesek lettünk…))
A Talent Énekstúdió vidám szülinapi ünnepsége sok zenével…

19 évvel ezelőtt 2000 március 15-én két kislány elhatározta, hogy énekelni szeretne…
Valahogy így kezdődött a történetünk.
Mára már túl vagyunk az 1200-ik fellépésen, és azok a gyerekek, akik ma a Stúdió tagjai, még nem is éltek az alapítás évében…
Szeretnénk ezt az évfordulót Önökkel, a Közéleti Kávéház kedves vendégeivel, szülőkkel, hozzátartozókkal, barátokkal  együtt megünnepelni.
Mindezt egy hatalmas tortával, sütikkel, tombolával, játékos nagy közös vetélkedővel, amelyben természetesen mindenki részt vehet, segíthet a gyerekeknek és a végén a tombolahúzás után nem maradhatnak el az ismert kedves dallamok sem, mintegy megkoronázva a nagy eseményt…))
A belépő ez esetben is, mint eddig, néhány db. tombolatárgy, - ez lehet bármi, - amit szokásunkhoz híven kisorsolunk a vendégek között, esetleg süti, üdítő.
Kérjük, hogy szeszesitalt senki ne hozzon!

Várunk mindenkit  sok szeretettel…))

Házigazda: Györkey László stúdióvezető Egyeztetés és felvilágosítás - Tel: 06-20-9936-782

 

2019. március. 17. (vasárnap) 10.00 óra

Zsidó emlékhelyek nyomában

Tartson velünk egy kétórás sétára a szegedi zsidó emlékek nyomában. Utunk során megcsodáljuk a világ negyedik legnagyobb zsinagógáját, a zsidó közösségi házat, a régi zsinagógát és néhány, a közösség tagjaihoz köthető épületet. Eltűnődünk azon, hogy a házak, amelyekbe belépünk, amelyek között sétálunk, milyen történeteket mesélhetnének egykori lakóik életéről. Közben ismerkedhetnek a szegedi zsidóság történetével.
Időpont: 2019.03.17 (vasárnap) 10.00 óra

Indulási hely: Klauzál tér oroszlános kút
Részvételi díj: 1200 Ft/fő + 500 Ft belépő a zsinagógába
A sétát összeállították és vezetik a Szegedi Tourisma idegenvezetői. Elérhetőség: szegeditourisma@gmail.com
 2019. március 18-án hétfő 16 órakor a Bibliotéka (Kálvária sgt. 14.)
KIK VOLTAK AZ ELSŐ KÖLTŐNŐK című verses zenés műsorra

Ma már nehéz elképzelni, mennyi harc és megvetés árán érték el a nők, hogy ők is helyet kapjanak az irodalomban. Az első lépések még bizonytalanok és gyengék voltak, mégis kitaposták az ösvényt a későbbi nagyoknak. Mit olvashattak a 18. században a nők Magyarországon? Kik írták le az első mondatokat? Miről meséltek ezek a női szövegek?

Közreműködnek.
Szalay László ’Netala’ és Kurunczi Mária

 

2019. március 18. hétfő 16.30 óra Somogyi Könyvtár 1. emeleti olvasótér                                     
                             
                          Könyv-örökbefogadás

 

A Somogyi-könyvtár szeretettel várja Önöket 2019. március 18-án, 16 óra 30 perckor az 1. emeleti olvasótérben Szondi Ildikó ünnepélyes könyv-örökbefogadására.

A könyvtárunk támogatója, Szondi Ildikó a következő értékes dokumentumokat fogadja örökbe:
Zrínyi Miklós: Adriai tengernek Syrenaia című 1651-es első kiadását
Jókai Mór: Mire megvénülünk című regényének kéziratát
Radnóti Miklós: Ujmódi pásztorok éneke című verseskötetének dedikált példányát.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

 

2019. március. 18. hétfő 17 óra Somogyi Könyvtár I. em.

FUVOLA-ZONGORA KONCERT
EDIT VAN DER BURG

Műsor:

Beethoven F-dúr Romance 10’
2. Hüe Fantaisie 8’
3. Piazzolla Tango Etude 3’ Solo
4. Hüe Gigue 6’
5. Doppler Air Valacke op. 10 13’
6. Piazzolla Oblivion 3’

Edit van der Burg
1972 született Cegléden. Zenei tanulmányait 2.
osztályban kezdte. Már korán kitűnt tehetségével
a többi diák közül. A 8. osztályt már szegeden
végezte a Konzervatóriumba, a kiemelt tehetségek
osztályában. Fuvolatanára akkoriban Lass Zoltán,
korrepetitora Kerekné Fekete Éva volt.
3. osztályban, 1989 áprilisában baleset érte és
agyvérzést kapott. Kérdéses volt, hogy később tud
e még fuvolázni. A jobb oldala teljesen lebénult. Be
tudta ugyan fejezni az iskolát, de fuvolából már nem tudott leérettségizni.
Végül Kecskeméten mégis sikerült fuvolából ilettve zenéből is befejeznie
tanulmányait, de mivel nem tudott két kézzel játszani, Dratsay Ákos tanár úr
volt a jobb keze. Később megismerkedett későbbi férjével, akivel
kiköltöztek Hollandiába. Ott a hangszerkészítő mester, Maarten Visser,
csinált neki egy egykezes fuvolát!
2000-ben pedig megszületett a gyemeke, van der Burg Theodór!
2002-ben második, majd a következő évben első helyezést ért el
korosztályában a Benelux államok Nemzetközi fuvolaversenyén. Külföldön is
járt és koncertezett, többek között: Hollandia, Franciaország, Finnország,
Románia, Ausztria, Svájc és Svédország.
2006-ban Ceglédre költözött családjával. 2007-ben megkapta második
egykezes fuvoláját. És 2008-ban, megszületett második gyermeke is, van der
Burg Eleonor.
2013-ban részt vett James Galway kurzusán, Svájcban. Jelenlegi tanára
Dratsay Ákos, zongorakísérője: Madarász Éva Andrea.
Idén, 2017-ben ismét egy új ezüst hangszert kapott, ami jócskán az előző
két hangszer fölött áll hangszínben és minden egyéb tulajdonságában is!
Jelmondata: „Zene nélkül mit érek én . . .”

RÉVÁSZ LÁSZLÓ
orgonaművész,
zongora-korrepetitor,
egyházzenész
A Kecskeméti Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium
orgonatanára, és korrepetitora.
Tanulmányait először a bp-i Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolában,
(ma Szakgimnázium), majd a Budapesti Zeneakadémián végezte, ahol
1986-ban kapott diplomát.
Azóta a Kecskeméti Kodály Iskola Zeneiskolai és Zeneművészeti
Szakgimnáziumi részében tanít orgonát, zongora kötelezőt, és
korrepetitora sok hangszernek.
Az egyházzene gyerekkora óta része az életének, ma a Kecskeméti
Baptista Gyülekezet zenésze is.
A zeneelmélet és zeneszerzés is része munkájának az oktatásban, és a gyakorlatban.

 

2019. március 18.-án hétfő  18.00- órakor a TIT Székházban

Fejletlen személyiségrészeink   felnevelése

 

A legtöbbünkre igaz, hogy a mindennapi feladatainknak való megfelelni igyekvés közben bizonyos területekre több figyelmünk jut, mint másokra. Sokat törődünk a munkánkkal, kevesebbet az egészségünkkel. Lehet, hogy remek emberi kapcsolataink vannak, de a karrierünk sehova nem halad. Kicsattanunk az egészségtől, a család viszont állandóan hiányol bennünket. Ez gyakran azért van, mert egyoldalúan fejlődtünk, és bizonyos személyiségrészeink lemaradtak a többihez képest.

Az előadáson módszereket mutatunk be arra, hogyan lehet a fejletlenebb személyiségrészeinket elkezdeni rendbe tenni, hogy teljes egészében elkezdhessük élvezni az életet.

Előadó: Virág Gergely, tréner, kommunikációs szakember


Belépődíj: 1.500 Ft/fő
Szervező:
Dr Elekszay Mária

 

M E G H Í V Ó

Tisztelettel meghívom a Közéleti Kávéház tagjait és minden Kedves Ismerőst és Érdeklődőt a március 18-án /hétfőn/ 18.30 órától tartandó
Irodalmi Szerzői Estemre
Helyszín: ŐSZ Idősek Otthona, Szeged, Zákány utca 25 /Könyvtár és kultúrterem/
Könyveimből /köztük a legújabból is / verseket és novellából kiemelt szemelvényeket adnak elő segítő társaim, a Somogyi Könyvtár Íróklubjának ismert tagjai és tehetséges 'amatőr' előadők!
Beszélgető partnerem:  KIS IMRE FERENC, aki nagy gyakorlattal "lerántja rólam a leplet' 🤔
Az est záró mozzanata a BERNUDA, hasonló című novellámból átdolgozott vidám kiselőadás
Az est nyilvános és ingyenes, tervezett idótartama másfél óra.
Tisztelettel és szeretettel várok minden érdeklődőt: 
KOTHENCZ jÓZSEF

 


 

2019.március 18. 13:30-14:30 Zöld Terasz (Szeged Földváry u.3)

SENIOR LINEDANCE

Lépj ki a négyfal közül gyere és táncolj!!!

belépő: 400Ft/alkalom

info : 06 70 365 5501 Mészárosné Molnár Tímea

 


 

2019. március 19. kedd. 15 óra Zöld Terasz Klub (Földvári u. 2.)

JÓGA MINDEN KOROSZTÁLYNAK

Jóga minden korosztályhoz szól, megtanít a helyes testtartásra, a helyes légzésre. Nincs életkorhoz kötve, mindegy, hogy ki mikor kapcsolódik a csoporthoz,mivel mindenki saját magához képest fejlődik.
Tanít: Polcznerné Rózsa jógaoktató (70-325-5139

 

Megnyitó: 2019. március 19. kedd, 17.00 SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ (Ady tér 10.)

Magyarok a Selyemúton –

A Széchenyi-expedíció és Stein Aurél kutatásai Ázsia szívében"
A kiállítás közös utazásra hívja a látogatókat, hogy megismerjék Stein Aurél, a Selyemút világhírű régész-felfedezőjének munkásságát, valamint a magyar Selyemút-kutatás hagyományát megteremtő gróf Széchenyi Béla expedícióját.

A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára Keleti Gyűjteménye és a Pallas Athéné Innovációs és Geopolitikai Alapítvány (PAIGEO)  kiállítása – együttműködve a kínai Dunhuang Akadémiával – Széchenyi Béla halálának 100. és Stein Aurél halálának 75. évfordulóján történeti fotók, valamint térképek, levelek, kéziratok, korabeli és modern kiadványok, filmek segítségével kalauzolja el a látogatót a felfedezések helyszíneire, köztük a terület leghíresebb művészeti emlékéhez, az Ezer Buddha barlangtemplomokhoz, melynek újkori felfedezésében e magyar utazók és tudósok játszottak jelentős szerepet.

A kiállítás szegedi megjelenésének partnerei az SZTE Konfuciusz Intézet és az SZTE Klebelsberg Könyvtár.

A kiállítás megtekinthető 2019. március 19-től április 1-ig.

 

2019. március 19. kedd 17 óra TIT Székház (Kárász u. 11.)

TIT Szabadegyetem Pszichológia tagozat
„Kövek alatt nőtt fű...“
- A mérgező szülők okozta sebek gyógyítása

A gyermekkor életünk legszebb időszaka. Felszabadultan, játékosan, nyitott szívvel és szemmel tekintünk a világba, kipróbáljuk, megtapasztaljuk a dolgokat, sokat tanulunk és megerősítjük személyiségünket, hogy a felnőttkor viszontagságait is erősen és örömmel állhassuk. Ezen az úton a legfontosabb kísérőink szüleink, akik védő-óvó szeretetükkel és méltányos következetességükkel formálnak a jó cél érdekében. De sajnos nem mindenkinek adatik meg, hogy a megfelelő szülői útmutatásban részesülve erősítse a lelkét. Terápiás munkám során a legtöbb probléma, amivel találkozom a nem megfelelő szülő-gyermek viszony sérüléseiből adódik. A szülők, bár legtöbbször jó szándékúan teszik a dolgukat, tapasztalatlanságuk, felkészületlenségük, vagy rossz hagyományaik folytán sok fájdalmat okozhatnak gyermekeiknek. A felnőttek sokszor mondják, hogy nem foghatom mindig a szüleimre a bajaimat. Ez az előadás arról szól, hogy hogyan kezelhetjük helyesen a régi sérülések fájó sebeit lelkünk gyógyulása, épülése érdekében.
Előadó: Dr. Csomortáni Domokos Zoltán Klinikai szakpszichológus, pár-és családterapeuta

2019. március 19. kedd 18. óra, SZAB székház I. emelet 103 Díszterem. (Somogyi u. 7)

IN MEMORIAM PAPP ANDREA

A SZAB Nyelv és Irodalomtudományi Szakbizottsága és a Közéleti Kávéház közös rendezvénye

A „félperces novellák” műfaját létrehozó írónő alkotásai mindig nagy érdeklődést váltottak ki a kávéházi közönségből. Az alkalmanként bemutatott novellás-könyvek sok irodalom – kedvelőhöz eljutottak, de azok is kaptak belőlük ízelítőt, akik csupán a kávéházi programfüzeteket olvasgatták, hiszen ezekben három teljes éven át minden hónapban megjelent két – három „félperces” Papp Andrea tollából. Ezek közül felidézzük a legelsőt és a  legutolsót.
                                              Az ofő (2015. februári programfüzet, 34. oldal)
Csak érettségi után lettek jóba az osztályfőnökkel. A gimnáziumi évek alatt nem kerültek közel egymáshoz. Pedig az ofő (mindig csak így emlegették), belevaló nő volt, remekül kezelte a kiskamaszokat, és még a kémiát is sikerült megszerettetnie pár gyerekkel…És ott volt a férje, Gyuri bácsi, rajztanár egy másik gimnáziumban, aki majd’ minden osztálykirándulásra velük ment.  A lányok rajongtak érte, kicsit talán szerelmesek is voltak bele.

  • Milyen szép pár! – mondogatták a kirándulások után.

Az osztályban egy fiú és lány már elsős koruktól együtt jártak, az ofőt és Gyuri bácsit példaképnek tartották. Érettségi után kezdtek feljárni az ofőékhez, leginkább karácsony táján. Az ofő remekül sütött, főzött, mindig jókat ettek, beszélgettek. A fiú és a lány elvégezték az egyetemet, elhatározták, összeházasodnak, és ezt, karácsonyi látogatás alkalmából akarták elmondani az ofőéknek. Csengettek. Az ofő nyitott ajtót. Bementek a szobába. A lány körülnézett.

  • Gyuri bácsi? - kérdezte

  • Elment – válaszolta az ofő könnyekkel a szemében

Döbbent csend támadt. A fiú tért először magához.

  • De hát ilyen fiatalon? Hogy ment el?

  • Összepakolt, és elment egy másik nőhöz! -  mondta sírva az ofő.

   Télen kosaras, nyáron bogaras (2018. márciusi programfüzet, 62. oldal)  
Különös fiúcska volt. Kortársaival ellentétben nem a számítógépes játékok, a chatelés, a Facebook érdekelték, hanem a természet. Minden nyarat egy kis faluban töltött a nagyszüleinél. Szerette az állatokat, a föld illatát, a tó mellett susogó nádast. Ismerte a növényeket, tudta, hogy a paradicsom nem a Tesco-ban terem… Nagyapa nyáron méhészkedett, ő csodálattal figyelte, mikor idősebb lett, segített is. A téli szüneteket is velük töltötte, nagyapa akkor nádból készült kosarakat, székeket, fali díszeket alkotott. A fiú lassan megtanulta a mesterség csínját – bínját… Egyetemi évei alatt – agrár egyetemre járt- többször megkérdezte csoporttársait, vajon tudják-e mit csinál az, aki télen kosaras, nyáron bogaras. A leggyakrabban azt válaszolták, hogy télen nyilván kosarazik, de a bogaras?

  • Hát azt nem tudjuk, de talán kicsit gyagyás, és nem is csinál semmit?

Negyedévben egy új lány jött a csoportba. Neki is feltette a kérdést.

  • Hát ez nagyon egyszerű, télen kosarakat készít, nyáron meg méhészkedik – mondta a lány magabiztosan.

Ő lett a felesége…

Beszélgetőtársak: PAJOR LÁSZLÓ urológus professzor, RITZ JUDIT, a Szeged – Csanád Egyházmegye szociális főigazgatója, TANDI LAJOS, a Dugonics Társaság főtitkára.
Házigazda: SZALAY ISTVÁN matematikus

 

2019. március 19. kedd 18 óra IH Központ (Felső-Tiszapart)

A Jövőteremtés Művészete

Előadó: Dr Steiber Anita  Access Bars facilitátor, Párkapcsolati Coach

Elhiszed-e, hogy teremthetsz új jövőt magadnak? El tudod-e képzelni, hogy életed átváltozzon, és a megengedés teréből teremtsd lehetőségeidet, és ne a korlátaid akasszanak meg?Ki az a kreatív teremtő, aki eddig is voltál, csak ezt nem ismerted el?Hogyan transzformálhatod át a mostani valóságodról alkotott képet arra, amire eddig gondolni sem mertél?Mi az, ami működik neked, és mered-e vállalni, s felvállalni?
Eszközök, módszerek ahhoz, hogy a Tudatosság nyitott teréből működj, s Önmagad légy, mint tiszta forrás? Vállalod-e a változást, hogy Te magad légy a változás,s egy tudatosabb, örömtelibb életet teremts?
Hogyan tudod ezt elindítani a gyakorlatban ?
Mi az a technika, mellyel beindíthatod életed

 

2019. március 20. szerda 15 óra Senior Center (Eszperantó u. 1.)

IDŐSEK AKADÉMIÁJA 11. előadás

Derék, csípõ, térd, boka protézisei szükség esetén
Előadó: Dr. Baradnay Gyula professzor

 

2019  március 20. szerda, 16 óra Zöld Terasz (Földvári u. 3.)

TÁNC A HOSSZÚ ÉLET TITKA!
Mindenki táncprogramja

Táncolni jó, táncolni mámorító, a tánc felüdít, szórakoztat és táplál fizikailag, lelkileg és bizonyos szempontból pihentet szellemileg és testileg is. Nincs annál jobb érzés, mint néhány egyszerűbb alapvető lépést jól, helyes testtartással, könnyedén megtenni. Ezek elsajátítása se nem nehéz, se nem fáradságos. A tánc egyfajta kultúrai- Önfegyelemre, mások iránti figyelemre, tiszteletre nevel, segít a felszabadult, könnyed, kulturált mozgásban. És m ég egy tanács: soha ne lépjenek ugyanazon lábbal kétszer!Bármilyen kérdése is van, hívja a házigazdát!
Tanít: TÓTH FERENC idegenvezető és tánctanár

 

Könyv és kutatója
A Somogyi-könyvtár szabadegyeteme

2019-től a Somogyi-könyvtár programot indít Könyv és kutatója címmel. A 3. emeleten a Gyűjteményi és Helyismereti Osztály régi és ritka könyveivel, helyismereti dokumentumaival (levelezések, kéziratok stb.) találkozhatnak az érdeklődők, így megismerhetik állományunk kincseit. Az egyes dokumentumokról pedig egyetemi oktatók, professzorok tartanak előadást. A program egy órás, a kutatási eredmények megismerése mellett a látogatóink megnézhetik a szóban forgó könyvritkaságokat is.
Szabadegyetemünk tavaszi és őszi félévében a következő előadásokat hallgathatják meg:
2019. február 20. 16.30-tól Bíró-Balogh Tamás: Miről árulkodnak a dedikációk?
2019. március 20. 16.30-tól Nagyillés János: Lucanus eposzának 1492-es velencei ősnyomtatványa
2019. április 10. 16.30-tól Sándor Klára előadása
2019. szeptember 25. 16.30-tól Szilágyi Zsófia
2019. október 16. 16.30-tól Hansági Ágnes
2019. november 20. 16.30-tól Szörényi László

Az előadás rendszeres látogatói „leckekönyvet” kérhetnek. Aki minden alkalommal megjelent, az részt vehet egy sorsoláson, amellyel értékes könyveket nyerhet.
Várjuk szeretettel az érdeklődőket, akik a tudományos előadások tárgyát látni is szeretnék élőben!

 

2019. március 20. szerda 17 óra Somogyi Könyvtár Zeneszoba

Elfelejtett régi dalok egy csokorba „

Énekel: Raffai Éva tanár


2019. március 20. szerda 18 óra TIT Székház (Kárász u.)

Pál levele a rómaiakhoz.

Előadó: Csizmadia Róbert
Csizmadia Róbert teológus, lelkész, párkapcsolati tanácsadó. Teológiai és lelkészi tanulmányait az ATF-n (Adventista Teológiai Főiskola), illetve az angliai Newbold College-ban végezte, 1996-2003 között. Számos teológiai, lelkészi szakmai továbbképzésen kívül párkapcsolati tréner képzésen és továbbképzéseken is részt vett, először a Newbold College-ben, majd Berlinben is. A lelkészi munkán kívül az ATF Rendszeres Teológiai Tanszékének mesteroktatója. Házas, egy lánygyermeke van.

2019. március 20. szerda 17 óra Bibliotéka Egyesület (Kálvária sgt. 14.)

A szembejövő ember

Kós Károly, mindannyiunk (néha ismeretlen) ismerőse
Nógrádi Zoltán tanár, helytörténet kutató, történelembúvár előadása

Kós Károly az erdélyi és az összmagyar kultúra megkerülhetetlenül egyéni, markáns alakja, akinek hatalmas ívű életpályáján nincs ingadozás, ellentmondás. Kezdettől fogva mindenestől meghatározta őt az Erdély és annak népe iránti elkötelezettség. Közel évszázadnyi élete lényegében azonos a „Tündérkert” huszadik századi történelmével. Ezen szolgálat – alkatából is következően – páratlan sokoldalúságra predesztinálta: építészként, grafikusként, szervezőként, mentorként és politikusként is magasrendűt és mintaszerűt alkotott.
Az előadás keretében pályájának felvázolásán túl, megismerkedünk Kós Károly küzdelmes életével, és annak mottójaként is felfogható vezéreszméjével: a transszilvanizmus fogalmával, ennek műveiben való megtestesülésével, és természetesen megismerkedünk máig termékenyítő hatású építészeti munkásságával.

 

2019. március 20., szerda 18 óra SZAB Székház (Somogyi B. u. 7.)

BARANGOLÁSAIM A NAGYVILÁGBAN 3.

Kuvait, a sivatagi világ, avagy expat voltam Kuvaitban


Erdei László biológus professzor vetített képes előadása

a Közéleti Kávéház és a SZAB, Növénybiológiai és Biotechnológiai Munkabizottság közös programjában

Idézet „Kóborlásaim az élet ösvényein „ c. könyvből:
Majd’ negyedszázad távlatából pillanatképet adni az akkori városról és atmoszférájáról nagy merészség, egyben nagy bizonytalanság is: vajon ráismernék-e még a régi piacra, a souk-ra, ahol az aranykupolájú mecset imára szólítására az árudák és asztalok tulajdonosai eltűnnek a mecsetben, boltjukat egy keresztbetett seprűvel vagy az asztalra fektetett összecsavart törülközővel zárják? Vajon érezni-e még az ezernyi fűszer és gyümölcs kevert illatát? És az aranyüzletek kirakatai tömve tonnányi arannyal? Megvan-e még a régi városkapu, vagy égig érő toronyházak vannak a helyén? Mi maradt vajon ebből a régi Kuvaitból, hiszen már ott volt az új is, hogy elfoglalja, bekebelezze a múlt emléknyomait. Pár lépéssel odébb már hatalmas üvegfalú toronyházak emelkednek, falukon a szemközti mecset tükörképe, mint a múlt jelenbe hatoló töredéke vibrál.
A sivatag maga békés környezet. Csendben eltűri a hátán futó magasfeszülltségú villany- és olajvezetékeket. A gyér, de érdekes fajokat tartalmazó flóra tevelegelőt biztosít, a környezethez és szárazsághoz végletesen alkalmazkodó növények szép példái az élet sokszínűségének. Míg a 30 cm magas Calligonum, szél által kitakart gyökerével a fotós szemével termetes fácskának tűnik, a  homokdűne tetején kicsiny bokornak látszó növény több méter magas fa csúcsa, melynek törzsét és ágait elnyelte a homok. Vannak különlegességek is, mint a Zygophyllum coccineum, amely az élénksárga virágot hozó, sötétbarna törzsű parazitájával, a Cistanche tubulosa-val él együtt.

…”Azonban a külföldi (expatriota, expat) munkaerő bevándorlása éppen azoknak a kuvaitiaknak köszönhető, akik nem hajlandók semmiféle technikai, nem beszélve fizikai jellegű foglalkozásba kezdeni. Pedig az idegen munkaerőimport következtében - mondják  -  csökken a közbiztonság,   növekszik a bűnözési arány. Nem beszélve arról, hogy az expat munkaerő külön terhet ró az állami szolgáltatásokra is, különösen az egészségügyre! Rendkívüli módon az egyedülálló expatok veszélyesek a társadalomra, mert azon túlmenően, hogy lopnak és szexuális bűncselekményeket követnek el, nem járulnak hozzá az ország gazdasági fejlődéséhez, mert fizetésüket nem itt költik el, hanem hazaküldik”. –idézet egy újságcikkből. Ezen ismérvek alapján én egyértelműen az utóbbi, a kuvaiti társadalomra nézve a legveszélyesebb csoportba tartozom. Expat, nem-arab, egyedülálló, hímnemű.

 

2019. március 20. szerda 18.00 óra SZTE Tanulmányi és Informatikai Központ (Ady tér)

SZTE Szabadegyetem XXIII. szemeszterén
A MAGYAR MATEMATIKAI NYELV MEGTEREMTÉSE

Dr. Szalay István (SZTE JGYPK)

A magyar matematikai nyelv megteremtése
Mit tudunk arról, hogyan számoltak a honfoglalás kori magyarok? Abból az időszakból magyar nyelvű írásos emlékeink nincsenek. Mai tudásunk szerint a legrégebbi írásos emlékünk az „egy” számról a Halotti Beszédben található. Természetesen további számaink is voltak, amelyeket összehasonlíthatunk más népek számaival. Azt azért tudjuk, hogy a számokat sorrendbe állították és valószínűsítjük, hogy összeadtak és szoroztak is velük. A számolási műveletek elvégzésének módjáról nem tudunk, eredményét „felrótták”. A rovásos számírásról is csak a XII. századból van fellelhető anyag. Az ókor nagy birodalmairól (Mezopotámia, Egyiptom, Róma, Kína, maják) már sokkal informáltabbak vagyunk, ezért ezeket figyeljük meg: Hányas számrendszert használtak? Helyi értékes volt-e a számírásuk? Tükröződnek – e a műveletek a számjelekben? Megfigyelhetjük, hogy az emberi logika ugyanazt a tartalmat milyen sokféle formában fejezheti ki. A honfoglaláskor a magyarság az abakusszal számoló Európába érkezett. Átvettük a római számokat és az abakusszal való számolást. Az arab világ ekkor már az Indiából eredő „arab számok” használata miatt, jóval előbbre tartott. A XIII. század elején megjelentek Európában is az arab számok, amelyek Magyarországra a XV. század közepén jutottak el. 1499 –ben megjelent egy magyar szerzőtől származó latin nyelven írt könyv. Az első magyar nyelven írt számtankönyv 1577 –ben jelent meg, de még latin matematikai szakkifejezésekkel, magyar nyelvű számtanpéldákkal.  Apáczai Csere János 1653 – ban megjelent enciklopédiájában geometriai szakkifejezések vannak magyar nyelven. A számolás alapvető magyar szakkifejezéseit Marothi Gyögy 1743 – ban kiadott könyve tartalmazza. A matematikai nyelvi „magyarosítást” elősegítette  a Ratio Educationis  (Mária Terézia, 1777), amely a „számvetés” tárgyat kötelezővé tette a népiskolákban. 1770- ben elkezdődött a nyelvújítás amelyre „olajat öntött”  II. József  német nyelvet erőltető rendelete (1784). Ez indította Dugonics Andrást arra, hogy négy könyvet (1784, 1798) is megjelentessen a magyar matematikai szaknyelv érdekében. Az ezzel elinduló folyamat a XX. század elején zárult, amikor a matematikusok belátták, hogy „…ha van közkeletű szónk, melynek képzése kifogás alá nem eshetik, azt használom, ellenben kétes értékű szók helyett inkább a tudományos kifejezésekkel élek.”

 

2019.március 20.- án 18.00-óra  Agora / Informatórium 2.em/

Hogyan találd meg a Nagy Ő-t vagy tartsd meg az Igazit?

Neked szól ez az előadás a párválasztásról, ha:
- Párkapcsolatot szeretnél, és meg akarod találni a Nagy Ő-t
- Ha párkapcsolatban élsz, és szeretnéd tudni, hogy biztosan Ő-e számodra az Igazi, vagy
- Ha házasságban, párkapcsolatban élsz a hozzád passzoló emberrel, és szeretnéd Őt megtartani...

Közkívánatra folytatjuk! Az előző nagy sikerű párkapcsolati előadás témája az volt, hogy Szakítsunk, váljuk, vagy maradjunk együtt? Most pedig itt a folytatás! Hiszen ha nem jól választasz, választottál párt, akkor könnyen a szakadék szélére kerülhet a kapcsolat. Ha pedig most vagy választás előtt, érdemes megfelelő szempontok alapján választani!
Légy tudatos a párválasztásban és a párkapcsolatod menedzselésében is!

Előadó: Ábrahám Adrienn házassági és párkapcsolati tanácsadó

Jegyár: 1000 Ft/fő.


A jegyek megválthatóak a Lélekolvasó Terápiás Műhelyben előre egyeztett és kiírt időpontokban (az eseményben közzétesszük), vagy a helyszínen.
Időpontot egyeztethetsz vagy információt kérhetsz a
+36 20 454 8807-es telefonszámon, vagy itt az eseménynél üzenetben!

Várlak sok szeretettel!
Az est szervezője:
Dr Elekszay Mária

 

2019. március 21. csütörtök 16 óra Zöld Terasz (Földvári u. 3.)

Szenior örömtánc- Szenyoroknak, Szenyoráknak!
Mozgásprogram a testi, lelki, szellemi frissességért

A Szenior Örömtánc kifejezetten az idősödő korosztály számára kifejlesztett közösségi táncforma
A mozgásprogram lényege: Mozgás, Öröm, Agytorna
Segít a test fizikai karbantartásában, miközben a léleknek is örömet okoz, és a folyamatos koncentrálásnak köszönhetően jótékony hatással van az agyműködésre is.

A szeniortáncban közösen, csoportosan táncolunk, ezért nem szükséges partnerrel érkezni, és nem kell hozzá előzetes tánctudás sem.
A csoporthoz folyamatosan lehet csatlakozni.
A részvétel nyitott mindenki számára.
A táncoláshoz kényelmes, zárt cipő szükséges.

Várunk mindenkit sok szeretettel!
Táncoljon Ön is velünk!

A foglalkozást vezeti: Pálfi Gizella

 

2019. március 21. csütörtök 16 óra TIT Székház Kárász u. 11.

Fókuszban az egészség! 2.

Hogyan előzhetők meg a népbetegségek, természetes módokon?
Hogyan befolyásolja egészségünket az ásványi anyagok és nyomelemek hiánya?
Mihez vezet az esszenciális zsírsav egyensúly felborulása?
Mit együnk és mit ne?
Hogyan kezeljük a stresszt?
Hogyan hosszabbíthatjuk meg életünket?
Hogyan vehetjük saját kezünkbe az egészségünket?
Diavetítéses ismeretterjesztő előadás 40 percben. (ingyenes)
Szív és érrendszer, vérnyomás          
   Ízület, csontritkulás, gyulladások
Előadó: Örsi-Martonosi Lajos

 

 

2019. március 21.-én, csütörtökön 16 óra MÁV Igazgatóság Palotája 105. tanácsterme (Tisza Lajos krt. 28-30. I. emelet)

Mikor elindul a vonat... Vasúti kalandozások
Könyv bemutató diavetítéssel.

Akik a vonatot ,,vezetik":
Előadó: Kovách László a TOP CARD Kiadó ügyvezető igazgatója, a könyv szerzője
Házigazda: Nagy József a Vasúttörténeti Alapítvány kuratóriumi titkára

A könyvbemutatón a ,,Mikor elindul a vonat” című sorozat hatodik kötetével ismerkedhetnek meg.
Először a közelmúlt budapesti, tapolcai és pozsonyi vasúti járműparádékon felvonult mozdonyok sokaságát nézhetik meg, majd távolabbi tájakra kalauzol el a szerző. További nyolc ország, Horvátország, Bosznia, Szerbia, Montenegró, Koszovó, Makedónia, Albánia és Bulgária vasútjain (kicsin és nagyon) zakatolhatunk. Megnézzük a legérdekesebb helyi látnivalókat, utazunk vonaton, villamoson, metrón, lanovkán és trolibuszon.
A bemutatón különlegesen szép, idegen tájakra vonatozhat el a szerzővel a sok személyes élménye és fényképe segítségével!

A könyv az előadás után dedikálva, kedvezményes áron kapható lesz!
Befejezésül a Vasúttörténeti Alapítvány helyi gyűjteményének megtekintésére invitálják a vendégeket.

 

 

2019. március 21. csütörtök 16.30  Somogyi-könyvtár első emeleti zeneszobájába

S Z Ó R Ó D Á S c.
könyvbemutatóra

.
Ez a három részes, három generáció életét magába foglaló családregény 1891-től 2004-ig, egy, az Osztrák-Magyar Monarchiában, a Magyar Királyságban, a Magyar Köztársaságban, a Magyar Népköztársaságban és Magyarországon élő családnak és környezetének örömteli-tragikus, szomorú-vidám életét tárja az olvasó elé, sok romantikával és nem kevés erotikával.
András K. Zoltán
A három részes családregényt bemutatja Kisimre Ferenc újságíró, majd beszélget a szerzővel.

 

2019. március 21. csütörtök 17 óra Somogyi Könyvtár klub

Vitalion Klub bemutatkozik!

18 éve a magyar és a Nemzetközi piacon.
CSAK ​természetes gyógynövény alapanyagú étrend kiegészítővel.
A legfőbb küldetésünk: Számoljuk fel a népbetegségeket!
A Vitalion Klubunk képzett munkatársai, tanácsadói ebben tudnak Önnek segíteni. Hallgassa meg havonta megrendezett előadásainkat, kérdezzen, tájékozódjon, érdemes!
Most kiemelten:
HRI segítség a tavaszi fáradtság megelőzésére lesz a téma.
Előadók: Kispálné Bán Mária Természsetgyógyász-fitoterapeuta és
                  Oláh József: Miben tud még neked a Vitalion klub segíteni-
              Az Állapotfelmérés bemutatása
         Az előadásainkon résztvevők között kisorsolunk 2 db. ingyenes állapot felmérést!
Ha Ön is szeretne tájékozódni, változtatni jelenlegi élet minőségén, akkor várjuk szeretettel,

 

2019. március 22. péntek 17 óra MTA SZAB Székház 110-es terem (Somogyi u. 7.)

Gyakori bőrbetegségek: a diagnózistól a kezelésig.

Előadó: Prof. Dr. Kemény Lajos tanszékvezető egyetemi tanár, klinikaigazgató

Házigazda: Dr. Herczegfalvi Csanád szakgyógyszerész, Dóm Patika

2019. március 22. péntek 18-tól 22 óráig Tóth Étterem (Nagyállomás mellett)

ZENE – TÁNC

Minden korosztálynak
Zenél: Horváth Miklós

2019. március .23. (szombat) 14.00 óra Indulási hely: Történelmi vízmérce a Tiszavirágok c. szobornál, Roosevelt tér

AQUA 

                                                                                                                     Szeged a Tiszának köszönheti létét: a folyó tette gazdaggá kereskedőit, iparosait, hajóépítőit, egész lakosságát. Ugyanakkor állandóan pusztítással, árvizekkel fenyegette a várost. Lakói pedig megtanultak együtt élni a vízzel, sőt a folyó vizét itták a 19.sz. végéig, mindaddig, míg Zsigmondi Béla 1887-ben meg nem fúrta az első ártézi kutat. Kiépült a csatornarendszer, az 1904-ben átadott Szent István téri víztorony pedig képes volt az emeletes palotákat is folyóvízzel ellátni. A palotás városban egymás után jelentek meg a közkutak, csobogók, szökőkutak.
A Víz világnapján Szeged vizeiről, kútjairól, sőt csatornáiról is mesélünk, a sétát pedig a 115 éves Öreg hölgynél a Szent István téren fejezzük be.
Időpont: 2019. 03. 23. (szombat) 14.00- 16.00 óra
Részvételi díj: 1200 Ft/fő + 220 Ft-os kedvezményes belépő a Víztoronyba
A sétát összeállították és vezetik a Szegedi Tourisma idegenvezetői. Elérhetőség: szegeditourisma@gmail.com

 

2019. március 23. szombat 15 óra Széchenyi tér 16. (Régi Stühmer, Kerek Perec)

Szeged pusztulása és újjászületése – Az árvíz gyalogos históriája

1878-ban Szeged elpusztult.
Ezen év márciusában elérte Szegedet írott történelmének legnagyobb katasztrófája, az árvíz.
A város víz alá került, épületei összedőltek, lakói földönfutókká lettek, elmenekültek, vagy odavesztek.
Mikszáth úgy fogalmazta, hogy a vízben elpusztult Szeged, mint falu és megszületett belőle a város, hiszen alig pár év múlva a régi fényét is messze túlszárnyalva, ismét pompázott.
A Víz világnapjának és a Nagy Víz 140. évfordulója alkalmából ismerjék meg velünk ezen a tartalmas tematikus túrán Szeged pusztulásának és újjászületésének igaz történetét az előzményektől (reformkor, folyószabályozások, Szeged és a Tisza) egészen a korszak végéig (Királynapok, az újjáépült város).
Részvételi díj: 1000 Ft
Házigazda: Monostori András

 

2019. március 25. hétfő 17 óra Somogyi Könyvtár Zeneszoba  

A KONCERTMESTER TÖRTÉNETEI
Szöllősi József hegedűművész estje

2019. március 25. hétfő  18 óra AGÓRA (Kálvária sgt. 23.)

A SZÁMÍTÓGÉP FÜGGŐSÉG REGÉNYE: VIRTUALLAND - KOCKAORSZÁGI TÖRTÉNETEK

Szalay László Netala internetes játékfüggő fiatalokról szóló fantasy regényét mutatja be az érdeklődő közönségnek.
„Ha egy értesülés nem ad impulzust, nem mutat új lehetőségek irányába, érdektelen a befogadó számára. Azt mondjuk, a dolognak nincs értékes információtartalma”.
Szalay László Netala Magyarországon elsők között kezdett számítástechnikát tanítani. Budapesten három általános iskolában alapozta meg a számítástechnika tantárgy tagozatos oktatását. Így vall oktatói, szakmai felfogásáról: „Soha nem volt igazán célom infó-technikát, programozást, de még csak felhasználói ismereteket sem tanítani. Meg akartam mutatni, mik a veszélyei és lehetőségei egy - a világot új  paradigmával fenyegető - addig lényegében ismeretlen eszközrendszernek.
Később terapeutai képesítést is szereztem. Ez irányú szakmai érdeklődésem is ide, a számítógép-függőséghez kapcsolódott.”

A szegedi AGORA-ban, a világviszonylatban is egyedülálló informatikatörténeti kiállítás helyszínén Dr. Bogoly Ágoston irodalomtörténész, kultúrakutató beszélget a VirtualLand, kockaországi történetek című regény szerzőjével, Szalay László Netalával. A pódiumbeszélgetés során az író és a közönség, a kultúrakutató és az érdeklődők hasznos információkkal szolgálhatnak egymásnak. A számítógép függőségről szóló regény fontos kérdéseket vet fel, élő problémákat mutat be.

 


 

2019.március 25. 13:30-14:30 Zöld Terasz (Szeged Földváry u.3)

SENIOR LINEDANCE

Lépj ki a négyfal közül gyere és táncolj!!!

belépő: 400Ft/alkalom

info : 06 70 365 5501 Mészárosné Molnár Tímea

 

 


 

2019. március 26.  kedd. 15 óra Zöld Terasz Klub (Földváry u. 2.)

JÓGA MINDEN KOROSZTÁLYNAK

Jóga minden korosztályhoz szól, megtanít a helyes testtartásra, a helyes légzésre. Nincs életkorhoz kötve, mindegy, hogy ki mikor kapcsolódik a csoporthoz,mivel mindenki saját magához képest fejlődik.
Tanít: Polcznerné Rózsa jógaoktató (70-325-5139

 

2019. március 26. kedd 17 óra Zsidó Hitközség Díszterme (Gutenberg u. 20.)

LÖW KÖTET BEMUTATÓ

Vendégek a kötet szerzői
Beszélgetőtárs: Márok Tamás újságíró
Házigazda: Dr. Lednitzky András a Hitközség elnöke

 

2019. március 26. kedd 17 óra Hungi Vigadó (Stefánia

ROMANTIKUS SZÉP DALLAMOK
Igaz János estje
Háziasszony: Zsótér Mária

 

2019. március 26. kedd 18 óra SZTE Állam-és Jogtudományi  Kar (Tisza L. krt. 54.)

A Ford T modell az évszázad autója  és ami mögötte van,
avagy lerántjuk Henry Ford álarcát 2.

Megtudhatjuk, hogy mi volt az oka az amerikai autóipar 15-20 éves elmaradásának Európával szemben és hogy Henry Ford hogyan ültette Amerikát és az egész világot "négy kerékre".
Válasz kapunk arra, hogy Detroit miért is lett az autóipar bölcsője, miért szenderült száz éves álomba az elektromos autó. 
Betekintést kapunk Henry Ford és Galamb József életútjáról, követhetjük a "Bádogbőske" születését. 
Nem feledhetjük a  zseniális Galamb József jellemét aki a Déri jogelődjének tanulója volt.
Végül képet kapunk Henri Ford igazi arcáról, akinek Hitler volt  az egyik példaképe, aki egyben a világ valaha élt tíz leggazdagabbja közé került, aki könyörtelenül átgázolt vetélytársain, ugyanakkor a fiatalság legnagyobb mecénása volt... 
Ha még több "titkot" szeretne tudni az évszázad autójáról, jöjjön el a Közéleti kávéház rendezvényére amely nem csak az autóról szóló történelem.
Előadó: Bánffi Tibor tanár
Házigazda: Abt Imre tanár

 

  2019  március 27. szerda, 16 óra Zöld Terasz (Földvári u. 3.)

TÁNC A HOSSZÚ ÉLET TITKA!
Mindenki táncprogramja

Táncolni jó, táncolni mámorító, a tánc felüdít, szórakoztat és táplál fizikailag, lelkileg és bizonyos szempontból pihentet szellemileg és testileg is. Nincs annál jobb érzés, mint néhány egyszerűbb alapvető lépést jól, helyes testtartással, könnyedén megtenni. Ezek elsajátítása se nem nehéz, se nem fáradságos. A tánc egyfajta kultúrai- Önfegyelemre, mások iránti figyelemre, tiszteletre nevel, segít a felszabadult, könnyed, kulturált mozgásban. És m ég egy tanács: soha ne lépjenek ugyanazon lábbal kétszer!Bármilyen kérdése is van, hívja a házigazdát!
Tanít: TÓTH FERENC idegenvezető és tánctanár

 

2018. március 27. szerda 16 óra Városháza Sajtószoba

BEMUTATJUK A ZÖLD KOMMANDÓT

Vendégek: a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft és a Közterület felügyelet munkatársai
Házigazda: Hegyeshalmi Tibor a Közterület Felügyelet vezetője
Beszélgetőtárs: Lukács M. Norbert újságíró

 2019. március 27. szerda 17 óra Bibliotéka Egyesület (Kálvária sgt. 14.

HOGYAN ÉRTÉKELTE KOSZTOLÁNYI DEZSŐ
    ADY ENDRE KÖLTÉSZETÉT?


                 Kosztolányi Dezső Ady Endre költészetét bíráló vitairata             

Előadó: BOGOLY JÓZSEF ÁGOSTON irodalomtörténész és kultúrakutató       
Kosztolányi Dezső vitairatában az Ady-féle költői magatartást, az Ady által kialakított messianisztikus költőszerepet bírálja. Egyúttal Ady költészetfelfogását is kifogásolja. A két költő életműve erősen különbözik egymástól. Ez természetes irodalmi jelenség. Kosztolányi Ady-bírálatának ez a természetes költői különbözőség adja a saját nézőpontú hitelességet. Kosztolányi az élet tragikumát létértelmező verseiben érzékelteti. Az emberi belátáson alapuló szomorúságot mutatja fel. Ráadásul játékosan. Ady harsányabb hangnemben, pátoszosan, heroikus és látnoki gyürkőzéssel küzdi ki verseit. A részigazságok összeadódnak, ebből pedig sok elem mindkét oldalon megtalálható. Bogoly József Ágoston előadásában a két költő szemléletformáit elemzi és hasonlítja össze.            

2018. március 27. szerda 18 óra Városháza Sajtószoba

HAZAD BARHOL LEHET HAZAD CSAK ITT

P. Nagy Gabriella könyvének bemutatója

 az est második felében

IRORSZAGI PILLANATOK
vetítéses úti beszámoló

Házigazda: Publik Antal tanár

 

2019.március 27. szerda 18. órakor SZTE Állam-és Jogtudományi Kar Pólay terem (Tisza L. krt. 54.)

Fényben élve
SZ Ő K E   TA M Á S
előadása

Mit jelent a fénymunka? Mit jelent a szeretet útján haladva tanulni és élni? Hogyan szeressünk helyesen? Ezekre a kérdésekre is válaszolni fog Szőke Tamás life coach, meditáció vezető, és reiki terapeuta.
Az életünkben rengeteg negativitás és sötétség jelenik meg, amely élmények és érzések hajlamosak eluralkodni életünkön, és megakadályoznak abban, hogy kiteljesedjünk. Gátat szabnak álmaink megvalósításában, céljaink elérésében.
Ennek azonban nem kell így lennie, megtanulhatjuk használni a fényt, és mindazt, mi hozzá tartozik. A pozitivitás, szeretet, hála, megbocsátás, elengedés mind részért képzik annak az életnek, amelyik a fényben történik.
Mindegy milyen filozófia, vallás, alap beállítottság szerint szemléljük a világot, csak az számít, hogy fejlődjünk, és kitörjünk a negatívításból.
Bemutatkozás:

Szőke Tamás a Szegedi Tudományegyetemen végzett Társadalmi tanulmányok szakon, majd a Kommunikációs Főiskolán tanult Business coachingot, később a Renaissance Training Academy által life coach végzettséget szerzett. A meditációt számtalan nemzetközi tanító segítségével sajátította el, majd elvégezte a Reiki I.-es és II.-es szintjét az Árkádia Fényeinek Spitiuális Egyházánál. 2018 során elindította Youtube csatornáját is, ahol az önfejlesztés, szeretet és pozitivitás köré épített gondolatiságát közvetíti.

 

2019. március 27. szerda 18 óra TIT Székház (Kárász u.)

Pál első levele a korintusiakhoz.

Előadó: Dr. Tokics Imre
Dr. Tokics Imre tanszékvezető főiskolai tanár, lelkész, a Bibliai Szabadegyetem egyik alapítója. 1991-től rendszeresen tart szabadegyetemi előadásokat „A Biblia az európai kultúrában” címmel. Mint főiskolai tanár harminc éve végez felsőoktatási tevékenységet és lelkészi szolgálatot. Előadásokat tart népes hallgatóság előtt külföldön és belföldön egyaránt. Többször járta végig a bibliai tájakat, régészeti feltárásokat végez. Több könyv és tanulmány szerzője. A publikációs listája megtalálható a Magyar Tudományos Művek Tárában: www.mtmt.hu. A Jeremiás próféta c. könyvét 83 különböző nyelvre fordították le és több mint 30 millió nyomtatott példányban jelent meg és számtalan elektronikus változatban. Rádió- és televízió műsorokat vezet és szerkeszt Budapesten Vallás és kultúra címmel, www.hatoscsatorna.hu. Elve az élethossziglan tartó tanulás. Honlap: www.tokicsimre.sda.hu.

 

2019. március 28. csütörtök 15 órától JGYTF (Boldogasszony sgt. 6.)

Felső-Bodrogköz rejtett értékei

1 órás tárlatvezetés a Tudástárban.
16 órától a Tudástár nagytermében előadás

Előadó: Mihály Péter

 

2019. március 28. csütörtök 16 óra Zöld Terasz, (Földvári u. 3.)

Szenior örömtánc- Szenyoroknak, Szenyoráknak!
Mozgásprogram a testi, lelki, szellemi frissességért

A Szenior Örömtánc kifejezetten az idősödő korosztály számára kifejlesztett közösségi táncforma
A mozgásprogram lényege: Mozgás, Öröm, Agytorna
Segít a test fizikai karbantartásában, miközben a léleknek is örömet okoz, és a folyamatos koncentrálásnak köszönhetően jótékony hatással van az agyműködésre is.

A szeniortáncban közösen, csoportosan táncolunk, ezért nem szükséges partnerrel érkezni, és nem kell hozzá előzetes tánctudás sem.
A csoporthoz folyamatosan lehet csatlakozni.
A részvétel nyitott mindenki számára.
A táncoláshoz kényelmes, zárt cipő szükséges.

Várunk mindenkit sok szeretettel!
Táncoljon Ön is velünk!

A foglalkozást vezeti: Pálfi Gizella

 

2019. március 28. csütörtök 17 és 18 óra között Bibliotéka Egyesület, Kálvária sgt. 13.

Könyves Kávézó

Irodalomterápiás beszélgetések a szegedi Bibliotékában, minden hónap második és negyedik csütörtökén, 17.00 - 18.30 között
 A biblioterápiás / irodalomterápiás módszer alapja az a felismerés, hogy az irodalmi szövegek kiválóan alkalmasak a személyes történetek feltárására, megélésére, a csoport dinamikája által segített önreflexióra és ezáltal az önismereti munka segítésére. A részvételhez nem szükséges előképzettség, mert az irodalmi szövegek csupán kapaszkodóként szolgálnak a személyes témák kibontásához. Nem a műveket elemezzük, hanem önmagunkat és egymást ismerjük és értjük meg a szövegeken keresztül, egymás segítségével.
A csoportot vezeti dr. Király Hajnal okleveles biblioterapeuta, filmesztéta.
A csoport nyitott minden érdeklődő számára, azonban maximális létszáma 12 személy, ezért előzetes bejelentkezés szükséges a hajnal.kiraly@gmail.com címen vagy a  62/420-799  telefonszámon.



2019. március 28. csütörtök 17 óra Szegfű Klub (szeged, Oroszlán u. 2.)

Baloldali Páholy
Helyünk Európában - merre tart Magyarország?

Beszélgetés Magyarország és a baloldal (politikai) jelenéről és jövőjéről.
Vendég: Dr. Tóth Bertalan, az MSZP elnöke
Házigazda és beszélgetőtárs: Dr. Kozma József, az MSZP helyi elnöke

2019. március 28. csütörtök  18 óra  Bibliotéka Egyesület (Kálvária sgt. 13.)

VILLON MESTER BOLDOGSÁGOS POKOLJÁRÁSA
P. Nagy Gabi Agy-díjas előadóművész irodalmi estje
A verseket magyarra fordította és átköltötte Faludy György
Házigazda: Publik Antal előadóművész

2019. márc. 29. péntek 17 óra          Somogyi Könyvtár (klub)

"A SZENTKORONA ÉVÉBEN A SZENTKORONÁRÓL MÁSKÉPP"

címmel vetítéssel egybekötött  könyv-bemutatót tartanak a szerzők.
Beszélgetőtársak: dr. Farkas József,Ludányi-Horváth Attila és  Szabó Atilla

A könyv empirikus és üdvtörténeti kutatások eredményeként feltárt összefüggéseket mutat meg, mellőzve mind a materialista, mind az idealista dogmarendszerek kanonizált hittételeit. Foglalkozik a magyar nyelv valódi hangzóinak jelrendszerével, a természetjog cáfolhatatlan tételeivel, valamint a Magyar Birodalom ma is hatályos jogrendjével. 650 oldalon igazi csemegét kínál a hívő és hit nélkül élő olvasónak egyaránt.
A könyv szerzői eredeti szakmájukon kívül eső területtel foglalkoznak, melybe évtizedek óta beleásták magukat, egyre növekvő érdeklődéssel, így akkora tudáshalmazt mondhatnak magukénak az adott témában, mely már szinte kínálta magát a közzétételre.
Háziasszony: Sáráné Lukátsy Sarolta könyvtáros

Heller Ödön Művelődési Ház szeged-tápé   Március 29. péntek 17-21 óráig

 INVITÁLÓ

A „ Szegedi Senior Harmonikások Egyesülete „
Vár minden  harmonika  zenét kedvelőt  a havi rendszeres klub délutánra !

Fellépnek : Mizsei Zoltán vezetésével az egyesület szólistái
A Mizsei nosztalgia  trió !
info:30/9410 643
belépő nincs !

2019. március 29 péntek 18 óra Forrás Szálló Hall (Szent-Györgyi Albert u. 16-24.)

"Interjúalanyaim voltak 2. ..."

Előadó: Szarvas István újságíró, író
Házigazda: dr. Nagy Ferenc közgazdász
Közreműködik: Bullás Mária festő és költő
Technikai közreműködő: Kecskeméti Tibor

 2019. március 29. péntek 18-tól 22 óráig Tóth Étterem (Nagyállomás mellett)

ZENE – TÁNC

Minden korosztálynak
Zenél: Horváth Miklós

2019, március 30. szombat 19 óra Forrás Szálló Hall (Szent-Györgyi Albert u. 16-24.)

A König Szalonzenekar koncertje


A König Szalonzenekar célul tűzte ki a komoly zene népszerüsitését és a szegedi és környékbeli közönség szórakoztatását.Ezért a klasszikus zene vidámabb darabjait tűztük műsora. A 17 éve működő zenekarnak mára már kialakultak a hagyományos űnnepekhez tartozó koncert sorozat mind az Adventi koncertek meg az Újévi koncertek. A zenekar jótékonysági koncerteket is felvállal és elviszi a zenét a fogyatékal élő gyerekekhez, az öregek otthonába, az iskolákba

 

2019. március 31.vasárnap 15 órától AGÓRA (Kálvária sgt 23.)

a dr.Kikli Tivadar Magyar Nótaszerzők és Énekesek-Dél-magyarországi Közhasznú Egyesülete
Most még hideg van" címmel

rendez nóta és operett délutánt.

Fellépnek: Csikós Márta és Pék László Budapestről,
Simonyi Ferenc Debrecenből,
Dobó Katica Egerből,
Cseh-Niczky Nikolett Kunszentmártonból,
Niczky Géza Sátoraljaújhelyről,
Suba Sára és Kovács János Kecskemétről énekesek.

Kísér Kecskés Sándor prímás cigányzenekarával.
Műsorvezető Majzik István.

Jegyek az egyesület összejövetelén és a Agorában váltható 1 500 forint értékben, nyugdíjas egyesület tagjai, ha legalább tízen vásárolnak, kedvezményesen 1 000 személyenként!

Az egyesület, a Dankó kórus egyesülettel március 31-n 14 órakor a nótaköltő emlékművénél megemlékezést tart, kérjük a város polgárait egy szál virággal emlékezzenek! Innen megyünk a dalestre!

      

PROGRAMAJÁNLÓ  2019. MÁRCIUS
SOMOGYI KÁROLY VÁROSI ÉS MEGYEI KÖNYVTÁR

JÁTÉKRA HÍVÁS

A Szegedi Nemzeti Színház színházi bemutatói előtt a Somogyi-könyvtár a bemutatott előadásokról, a színpadra állított művekről szóló kérdésekkel játékra hívja az érdeklődőket. A kérdések a http://www.sk-szeged.hu honlapon (a könyvtárban pedig nyomtatott formában) érhetők el. A Somogyi-könyvtár és a Szegedi Nemzteti Színház közös játékában a helyes megfejtők között 2 db páros jegyet sorsolunk ki az előadásokra.
2019. március 31-ig

Alekszandr Molcsanov A gyilkos című színpadi road movie-jához kapcsolódó könyvtári kvízjáték

2019. április 30-ig
Daniel Keyes Virágot Algernonnak című színműjéhez kapcsolódó könyvtári kvízjáték

2019. április 30-ig
Ruggero Leoncavallo Bajazzók és Pietro Mascagni Parasztbecsület című operákhoz kapcsolódó könyvtári kvízjáték

***

2019. március 1 – 2019. május 30-ig – helyszín: Somogyi-könyvtár, Agóra Gyermekkuckó
KVÍZ maraton – Jeles napok, Világnapokhoz kapcsolódóan
Játssz! – Olvass! – Nyerj!
A játékot óvodás és általános iskolás korosztály számára ajánljuk.
A részletek a Somogyi-könyvtár honlapján és az Agóra Gyermekkuckó facebook-os oldalán találhatóak.

PROGRAMOK

2019. március 1. (péntek) 10.00-11.00 óra – helyszín: Somogyi-könyvtár, Agóra Gyermekkuckó
BabaKuckó
Tipegők tánca, a Táncolj Babám szervezésében – táncos, mozgásos, ritmusfejlesztés 1-3 éves korig
A foglalkozást vezeti: Gombosné Donka Emese

2019. március 1. (péntek) 16.30 – 17.00-ig – helyszín: Somogyi-könyvtár, Agóra Gyermekkuckó
Mese, mese, mátka – diafilmvetítés
Címe: Hófehérke

2019. március 2. 10.30 – helyszín: Somogyi-könyvtár,  gyermekkönyvtár
Radírmocsok és a többiek. Radíros mesék és játékok a Radírkiállításhoz kapcsolódó családi délelőttön. Közreműködnek és a kiállítást megnyitják a gyűjtők: Békei Judit, Griechisch Erika

2019. március 4. 17.00-18.30-ig – helyszín: Somogyi-könyvtár, gyermekkönyvtár meseszoba
Igazgyöngy mesecsoport. 9 hónap csodája, anyává válni mesék segítségével.
A mesék évszázadok óta mutatnak utat az embereknek, kapcsolatot teremtenek közöttük, önmaguk megismerését segítik. Az Igazgyöngy mesecsoport arra vállalkozik, hogy kapcsolatot teremtsen közted és a kisbabád között. Időt az elcsendesedésre, a pocaklakó magadhoz ölelésére, a vele való beszélgetésre. Közben ráhangolódsz az anyaságra, életed egyik csodájára. Adj magadnak egy kis időt!
A foglalkozásokat Novák Mária vezeti, aki 4 gyermek édesanyja és egy kislány boldog nagymamája. Az alkotó-fejlesztő mesefoglalkozást OH kártyák segítségével tartja.
A foglalkozások időpontja minden hónap első és harmadik hétfője lesz.

2019. március 4. (hétfő) 17.00 – helyszín: alagsori klub
Bubryák István filmválogatása
„ …. újítsd mög magad!” (35 perc)
A nagy árvíz történetét elmeséli Tóth Béla, író, a Somogyi-könyvtár egykori igazgatója.
Rendező: Bartha Attila.
A filmet bemutatja: Bubryák István.

„A katasztrófa megtörtént. Szeged víz alá került. A házak roskadoznak. Negyed háromkor megkondult a vészharang. A hajóhídon emberek ezrei törtetnek Újszeged felé. Segélykiáltások hangjait hordja szét a szél. Sokan csak a puszta életüket menthették meg. Száraz lábbal csak a Palánk három utcájának végén lehet járni. A víz tovább emelkedik, döglött ökröket, lovakat hurcol. A várfalakra katonák hordják föl a hidegtől megdermedt, ijedtségtől elalélt embereket. A zsinagóga teli vízzel, a keresztény templomok és a főgimnázium menekültekkel. Estig mindent elborít a víz…” (Távirat Tisza Kálmán miniszterelnöknek.)
Az időszámítás origója. Ami előtte volt, az a Víz előtt történt, az a múlt. Ami utána, az a Víz után, az a jelen. Szörnyű károkat okozott: 150 emberélet, közel 5 500 ház, 60 000 hajléktalan van a számláján. Elpusztult a múlt, tragikus volt a jelen, reményvesztett a jövő.
És mégis… Az elesettek felemelték a fejüket, a menni szándékozók maradtak, jöttek az adományok, Európa, majd a világ segített és győzött az élniakarás. Szeged megfogadta a tanácsot: ha élni akarsz, ne a régit építsd újra! Merj változtatni, újítsd mög magad!
A szegedi nagy árvízről nem ez az egyetlen film. Több is készült, talán jobb is. De elvitathatatlan: ez volt az első. Alkalomra készült, a százéves évfordulóra, 1979-ben. A hajdani szegedi stúdió első munkáinak egyike.

2019. március 6. (szerda) 14.00 – 15.00-ig – helyszín: Somogyi-könyvtár, Agóra Gyermekkuckó
Mackó kuckó – A csudamadár - Játékos mesefoglalkozás kisiskolásoknak
Foglalkozást vezeti: Orlik Ilona

2019. március 6. (szerda) 16.30 – helyszín: Somogyi-könyvtár, 1. emelet folyóiratolvasó
Alexandr Molcsalov: A gyilkos színpadi road movie – közönségtalálkozó a Szegedi Nemzeti Színház 2019. március 22-i bemutatóját megelőzően
Résztvevők: Vidovszky György rendező, valamint a darab főbb szereplői
Moderátor: Almádi Róbert, a Návay Lajos Szakgimnázium magyar és kommunikáció szakos tanára.
 A történet szerint Andrej főiskolára jár, és 12 ezer rubelnyi kártyaadósságát úgy törlesztheti Szjékának, a kollégium vezérbikájának, hogy begyűjt egy korábbi 50 ezer rubeles adósságot vagy megöli az adóst. Szjéka a biztonság kedvéért elküldi Andrejjel saját barátnőjét, Okszánát. A fiatalok nem örülnek sem a feladatnak, sem egymásnak, de nekivágnak az útnak, mert félnek Szjékától. Autóbuszra ülnek, stoppolnak, útitervet változtatnak, gyötrődnek, váratlan döntéseket hoznak. Mert megölni valakit mégsem olyan egyszerű…
A forgatókönyvíróként hírnevet szerzett fiatal orosz szerző egyszerre fájdalmas és nevettető darabját világszerte játsszák.
Kortárs orosz művet ritkán mutatnak be Magyarországon, így a szegedi színház ezzel is hozzájárul ahhoz, hogy az orosz irodalmat ne pusztán Csehov művei alapján ismerje a nagyközönség.

2019. március 7. 16.30 – helyszín: gyermekkönyvtár      
Meséről mesére: A Radírpók és A só című diafilmek vetítése

2019. március 8. (péntek) 10.00-11.00 óra – helyszín: Somogyi-könyvtár, Agóra Gyermekkuckó
BabaKuckó
Téma: Időgazdálkodás anyukákra szabva
Előadó: Istók Zsófi egészség tanácsadó, okleveles vitamin tanácsadó

2019. március 8. (péntek) 16.30 – 17.00-ig – helyszín: Somogyi-könyvtár, Agóra Gyermekkuckó
Mese, mese, mátka – diafilmvetítés
Címe: Hamupipőke

2019. március 11. (hétfő) 17.00 – helyszín: alagsori klub
Fiatal tehetségek Szegeden
Dr. Szondi Ildikó ötlete alapján hónapról-hónapra bemutatkoznak az SZTE Sófi Ösztöndíj Alapítvány által támogatott fiatal szegedi tehetségek. A Sófi Alapítvány több mint 20 millió forint ösztöndíjjal és többféle szolgáltatást nyújtva patronálta a tehetségeket az elmúlt 18 évben, akikből egymást segítő, együttműködő közösséget is szervez.

Beszélgetés Kávai Zsuzsanna, Sófi kuratóriumi díjas hallgatóval
Vendég: Kávai Zsuzsanna, Sófi-díjas hallgató (SZTE, JGYPK)
Házigazda és moderátor: Prof. Dr. Szalay István, a Közéleti Kávéház Kuratóriumi elnöke, a Szegedi Tehetséggondozó Tanács tagja

Kávai Zsuzsanna 1993-ban született Délvidéken, Zentán. 2012-ben érettségizett a Zentai Gimnáziumban, 2016-ban a Pázmány Péter Katolikus Egyetem szociálpedagógia alapszakán végzett Esztergomban. 2019-ben megszerezte mesterdiplomáját az SZTE JGYPK Művelődéstudományi Intézet kulturális mediáció szakán. Témavezetője Dr. Szirmai Éva egyetemi docens. A helyi TDK-án való eredményes szerepléséért másodjára is részvételt nyert az Országos Tudományos Diákköri Konferenciára. 2016 óta tagja az SZTE Eötvös Loránd Kollégiumnak, ahol második éve látja el a szeniori feladatokat. A 2016-2017 és a 2017-2018-as tanévben az SZTE Sófi Alapítvány Kiemelt Kuratóriumi ösztöndíjasa, az SZTE Talent bronz fokozatú kitüntetettje. 2017-ben elnyerte a Nemzeti Felsőoktatási Díjat, valamint Szeged Város ösztöndíját. A 2017-es és a 2018-as tanévben az Új Nemzeti Kiválósági Program kutató ösztöndíjasa.
Szakmai érdeklődése szerteágazó. Korábbi kutatásában az altruista magatartást, az emberi kooperációt vizsgálta. Résztvevője volt a Horizon2020 Európai Uniós projektnek, melyben a szegedi roma szakkollégistákkal foglalkozott. Jelenleg szakkollégiumi vizsgálatokat végez, fókuszban az ottani közösséggel, annak identitásával, kohéziós erejével és az egyén szerepével. Szabadidejében, egy idősklubban önkénteskedik, hangoskönyv felolvasó és gyermekmászó edzéseken segít. Éveken át versenytáncos volt, azóta is rengeteget sportol, kerékpározik otthona és Szeged között, jógázik, falat mászik. Mindemellett hódol különféle képzőművészeti tevékenységeknek, mandalákat készít.

2019. március 14. 16.30 – helyszín: Somogyi-könyvtár, gyermekkönyvtár
Meséről mesére: Szegény Gombóc Artúr és A szállást kérő róka című diafilmek vetítése

2019. március 18. (hétfő) 16.30 – helyszín: Somogyi-könyvtár, 1. emeleti folyóiratolvasó
Hekáné Dr. Szondi Ildikó ünnepélyes könyv-örökbefogadása
A könyvtárunk támogatója a következő értékes dokumentumokat fogadja örökbe:
Zrínyi Miklós: Adriai tengernek Syrenaia című 1651-es első kiadását
Jókai Mór: Mire megvénülünk című regényének kéziratát
Radnóti Miklós: Ujmódi pásztorok éneke című verseskötetének dedikált példányát.

2019. március 19. (kedd) 16.00 – 18.00-ig – helyszín: Somogyi-könyvtár, Agóra Gyermekkuckó
Rügymozdító kikelet – Tavaszt hívogató mesék, versek interaktív foglalkozás óvodások és kisiskolás korosztály számára

2019. március 20. (szerda) 16.30 – helyszín: Somogyi-könyvtár, 3. emeleti olvasóöböl
Könyv és kutatója – a Somogyi-könyvtár szabadegyeteme
A következő előadónk: Nagyillés János klasszika-filológus
Előadásának címe: Lucanus eposzának 1492-es velencei ősnyomtatványa

Nagyillés János (1972): klasszika-filológus. A Szegedi Tudományegyetemen végzett, az ELTÉ-n doktorált, jelenleg az SZTE Klasszika-Filológiai és Neolatin Tanszékének vezetője. Fő kutatási területe a Kr. u. 1. századi epikus költészet. Jelenleg az Antikvitás és Reneszánsz: Források és Recepció Akadémiai Támogatott Kutatócsoport tagjaként ókori, középkori és kora újkori költőnők kutatásával foglalkozik. Doktori értekezését Lucanus Pharsalia című történeti eposzáról írta, számos műfordítása jelent meg önállóan vagy más kötetek részeként.

2019-től a Somogyi-könyvtár új programsorozatot indított Könyv és kutatója címmel. A 3. emeleten a Gyűjteményi és Helyismereti Osztály régi és ritka könyveivel, helyismereti dokumentumaival (levelezések, kéziratok stb.) találkozhatnak az érdeklődők, így megismerhetik állományunk kincseit. Az egyes dokumentumokról pedig egyetemi oktatók, professzorok tartanak előadást. A program egy órás, a kutatási eredmények megismerése mellett a látogatóink megnézhetik a szóban forgó irodalomtörténeti ritkaságokat is.
Szabadegyetemünk tavaszi és őszi félévében a következő előadókat hallgathatják meg: Bíró-Balogh Tamás, Nagyillés János, Sándor Klára, Szilágyi Zsófia, Hansági Ágnes és Szörényi László.

2019. március 21. (csütörtök) 09.30 – helyszín: Somogyi-könyvtár, 1. emeleti folyóiratolvasó
„Az én könyvtáram" – szakmai nap
Számvetés a Csongrád megyei könyvtárakban bemutatott könyvtárpedagógiai mintaprogramokról és fejlesztésekről, valamint Csongrád megyei könyvtárosok által fejlesztett könyvtárpedagógiai mintaprogramokról.
A programok fejlesztési irányai között megjelenik az olvasáskultúra- fejlesztés támogatása, a digitális írástudás közvetítése, a könyvtárhasználat és információkeresés fejlesztése, valamint a szövegértés támogatása, fejlesztése, különös tekintettel a digitális szövegértésre és az egyéni és közösségi tanulásra.
A projekt kódszáma: EFOP-3.3.3- VEKOP-16- 2016-00001
A projekt kezdeményezője: Emberi Erőforrások Minisztériuma
Konzorciumvezető: Szabadtéri Néprajzi Múzeum
Konzorciumi partner: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár

2019. március 21. 16.30 – helyszín: Somogyi-könyvtár, gyermekkönyvtár
Meséről mesére: A Sün Balázs és a Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack című diafilmek vetítése

2019. március 21. (csütörtök) 16.30 – helyszín: Somogyi-könyvtár, 1. emeleti zeneszoba 
András K. Zoltán Szóródás című, három részes családregényének bemutatója
Beszélgetőtárs: Kisimre Ferenc újságíró
A három generáció életét magába foglaló családregény 1891-től 2004-ig, az Osztrák-Magyar Monarchiában, Magyar Királyságban, Magyar Köztársaságban, Magyar Népköztársaságban és Magyarországon élő családnak és környezetének örömteli - tragikus, szomorú - vidám életét tárja az olvasó elé sok romantikával és nem kevés erotikával.

A program a Somogyi-könyvtár Íróklubjának szervezésében valósul meg.

2019. március 21-28. – helyszín: Somogyi-könyvtár DJP Pontjai
(Központi könyvtár, Csillag téri, Dorozsmai, Északvárosi, Odesszai, Rókusi fiókkönyvtár)

20. Internet Fiesta – OkosÓrák a Somogyi-könyvtárban
Az Informatikai és Könyvtári Szövetség 2019. március 21. és 28. között immár 20. alkalommal rendezi meg az Internet Fiestát a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.
Az idei évben a központi téma – KÖNYVTÁR-KOMMUNIKÁCIÓ-INTERNET – lehetőséget kínál arra, hogy bemutathassuk az érdeklődőknek az okosezközök felhasználását a mindennapjainkban.
Hallott már ezekről az okoseszközökről és technikákról? iPad-OSMO, AR-Augmented Reality, QR-kód, 3D nyomtató... Szeretné ezeket kipróbálni? Várunk minden érdeklődőt az újdonságok birodalmába egy izgalmas felfedezésre! A program minden korosztálynak szól, felső korhatár nincs!
Ezen a héten az internetet népszerűsítő előadásokon kívül még totóval és QR-kódos játékkal is várjuk az érdeklődőket értékes nyereményekért. 3 szerencsés nyertes saját maga készíthet el a könyvtár 3D nyomtatójával egy egyedi könyvjelzőt, amelyet hazavihet.
Részletes program és online játék  a könyvtár honlapján www.sk-szeged.hu címen érhető el.

2019. március 22. (péntek).10.00-11.00 – helyszín: Somogyi-könyvtár, Agóra Gyermekkuckó
BabaKuckó
Tipegő, topogó zenebölcsi - Énekes, hangszeres foglalkozás 0-3 éves korig
Foglalkozást vezeti: Prisztavok Zsuzsanna – Lélek ringató hangok MAGMA Dobkör vezetője

2019. március 22. (péntek) 16.30 – 17.00 -ig – helyszín: Somogyi-könyvtár, Agóra Gyermekkuckó
Mese, mese, mátka - diafilmvetítés
Címe: Iciri-Piciri

2019. március 22. (péntek) 16.30 – helyszín: 3. emelet Emlékkönyvtár
Emlékkönyvtár-látogatás
A Dóm téri központi épület 3. emeletén található Emlékkönyvtárban a 43.701 kötetes alapítványi gyűjteményből látható egy közel 10.000 kötetes reprezentatív válogatás. A gyűjtemény sokszínűségét, tudományos értékét jól példázza, hogy a Somogyi-könyvtár birtokában van 36 ősnyomtatvány, amelyek közül 8 hazánkban egyedi példány. Különösen figyelemre méltók a 16. századi európai nyomdák fa- illetve rézmetszetekkel illusztrált remekei, s a kutatók által is használt 16–17. századi magyarországi nyomtatványok.
A bemutató időtartama: 1 óra
Találkozás: a Somogyi-könyvtár adminisztrációs pontjánál
A részvételi díj egységesen 500 Ft.
A Somogyi-könyvtár és a Szegedi Tourinform közös rendezvénye.

2019. március 26. (kedd) 17.00 – helyszín: Somogyi-könyvtár, 1. emelet folyóiratolvasó
Pásthy Júlia Árnylelkek című könyvének bemutatója
Beszélgetőtárs: Kosztolányi József
Közreműködnek: Antal Anikó – felolvas
Páli Tibor László – zene

2019. március 28. 16.30 – helyszín: Somogyi-könyvtár, gyermekkönyvtár
Meséről mesére: A Terka a piacon és a Szélike királykisasszony című diafilmek vetítése
2019.március 29. (péntek) – helyszín: Somogyi-könyvtár, Agóra Gyermekkuckó
Mese, mese, mátka - diafilmvetítés
Címe: Kicsi Mimi nagytesó lesz

KIÁLLÍTÁSOK

2019. március 1-től június 22-ig – helyszín: Somogyi-könyvtár, gyermekkönyvtár
Radírkiállítás. Békei Judit és Griechisch Erika összesen közel 5000 db-os radírgyűjteménye látható. A kiállításhoz minden hónapban más játék kapcsolódik, melynek résztvevői között ajándékokat sorsolunk ki június 22-én.

2019. március 1-április 30-ig – helyszín: Somogyi-könyvtár, Agóra Gyermekkuckó
Tavasz – fotókiállítás a Nap – Fény Senior Fotókör Egyesület tagjainak képeiből

2019. március 6-tól április 4-ig – helyszín: Somogyi-könyvtár, 2. emelet
Bemutatjuk az Agave Könyvek Kiadót – kiállítás és könyvkiemelés
„Fókuszban a magyar könyvkiadók” címmel tematikus sorozatot indítunk 2019-ben, bemutatva a legjelentősebb hazai kiadók munkásságát és kiadványait. Célunk, hogy olvasóink sokszínű bepillantást nyerhessenek a könyvkiadás érdekes és színes világába, pl. abba, miként változnak a kiadók stratégiái az olvasói szokások változásaival, illetve hogy a különböző célcsoportokat megszólító, de más-más arculatú kiadók tevékenysége mennyire eltérő és változatos terület.

2019. március 6-tól április 4-ig – helyszín: Somogyi-könyvtár, 2. emelet
Éled a természet – könyvkiemelés a Somogyi-könyvtár kölcsönözhető könyveiből

2019. március 7-től április 3-ig – helyszín: Somogyi-könyvtár, földszinti kiállítótér
„…a földön járok, de szemem a térben kutat” – 125 éve született Aba-Novák Vilmos
A kiállítás Aba-Novák Vilmos alkotóművészetébe nyújt betekintést. Kiemelt figyelmet fordít továbbá a Somogyi-könyvtár azon dokumentumaira, amelyek bemutatják a szegedi Hősök kapuján és a Dömötör-toronyban található freskók felújítását.

2019. március 14-től április 10-ig – helyszín: Somogyi-könyvtár, 1. emelet folyóiratolvasó
Liliom és Türkiz – Hubay Jenő emlékkiállítás a Véber Noémi festőművész kutatásaiból készülő Hubay album képanyagából
A tárlat több száz képen kíséri végig a művész életét gyermekkorától haláláig.
Festmények, grafikák, szobrok, plakettek és kéziratok felhasználásával készült fotótablókon keresztül tárul fel az életmű.

A kiállításhoz kapcsolódik a Somogyi-könyvtár korabeli dokumentumaiból összeállított kamaratárlat.

Korábban megnyílt kíállítások, amelyek még MÁRCIUSBAN IS MEGTEKINTHETŐK:

2019. február 1-től március 31-ig – helyszín: földszinti Internet-tér
Téli tájak, városok – a Nap- Fény Fotókör Egyesület tagjainak közös kiállítása

2019. február 1-től március 5-ig – helyszín: 2. emelet
Karnevál, farsang – könyvkiemelés a könyvtár kölcsönözhető könyveiből

2019. február 7-től március 13-ig – helyszín: 1. emelet olvasóterem
A cédrusok szerelmese – 100 éve született Csontváry Kosztka Tivadar
Megtalálta a napút Színeket: világító sárgát, lángoló pirosat, fájdalmas rózsaszínt, borzongató kéket. Csontváry Kosztka Tivadar birodalmában tombol a napfény.
A különleges tehetségű művész 100 éve nincs már közöttünk. Rövid alkotóéveire emlékezünk könyvtárunk dokumentumai segítségével.

2019. február 14-től március 13-ig – helyszín: 1. emelet folyóiratolvasó
Útjaim – Mészáros Marianna grafikus, művésztanár kiállítása
Mészáros Marianna első diplomáját Szegeden az egykori Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán, matematika - rajz szakon szerezte. Alkotásai többnyire grafikákból állnak (eleinte szitalenyomatok majd rézkarcok), de festményeit is láthatta már közönség tárlatokon. Alkotásának fő témája az építészet és utazásainak élményei, nagy hatással volt rá pl. Párizs, Egyiptom. Az El Caminót is megjárta, amelyről 42 darabos rézkarc sorozatot készített. Szülővárosának, Kecskemétnek is folyamatosan feldolgozza ismert és kevésbé ismert részleteit a munkáiban.

2019. január 24-től  április 3-ig – helyszín: földszinti kiállítótér
„Az elpusztult Szeged” a 140 éve történt Nagy Szegedi Árvíz eseményeire emlékező dokumentumkiállítás.

2019. január 24-től március 6-ig – helyszín: földszinti kiállítótér
„Tanúm legyen a Föld, az ég s a tenger”
Legforróbb szerencsekívánásokat küldjük! Tartós boldogságot, sok szerencsét az ifjú párnak! Gratulieren Herzlichts! Áldás, boldogság...!– szólnak a dísztávirat idézetek a 20. század elején.
A Házasság Hete alkalmából megrendezésre kerülő tárlat középpontjában idén a házassági üdvözletek, jókívánságok állnak. Korabeli táviratgyűjtemények, kötetek, sajtóhíradások segítségével mutatjuk meg a századfordulón köttetett házasságok szellemiségét.
A Somogyi-könyvtár dokumentumtárlattal és meglepetésprogrammal várja a Házasság Hete alkalmával az érdeklődő látogatókat.

Fiókhálózat 2019. márciusi rendezvényei

Kiállítások

Csillag téri fiókkönyvtár
2019. március 1-29.
A szegedi Nagy Árvíz

Dorozsmai fiókkönyvtár
2019. március 1-29.  
A Fűvészkert arcai

Északvárosi fiókkönyvtár
2019. március 5-29-ig
Képzeleterdő – válogatás gyermekolvasóink meseillusztrációiból

Francia utcai fiókkönyvtár
2019. március 1-29.
Ugra-bugra 2017 – tematikus kiállítás a Deák Gimnáziumért Alapítvány támogatásával
„A fotózás egyre népszerűbb szabadidős tevékenység a Deák Ferenc Gimnázium diákjai körében. A média tagozat tanulói rendszeresen kapnak olyan kreatív feladatot, amely során bizonyos szempontoknak megfelelve kell adott számú fényképet elkészíteniük úgy, hogy közben törekedjenek a tanult képalkotási szabályok figyelembe vételére. Az itt látható kiállítás is egy ilyen iskolai feladat nyomán állt össze. A diákok rengeteg színvonalas és/vagy mókás képet nyújtottak be. Az ő munkáik kiegészültek a gimnázium más osztályaiban tanuló tehetséges fiatalok képeivel, valamint egy volt deákos diák, Kondor Csaba operatőr munkáival is.
A pályázati kiíráshoz Philippe Halsman, JUMPOLOGY című sorozata adta az ihletet. Halsman az 50-es években egy megbízás kapcsán fényképezett le számos hírességet - természetesen ugrálás közben. Azt vallotta, hogy a modell ilyenkor magára az ugrásra koncentrál, és lehullik róla a gondosan felépített és megszokott maszk - és a fotográfusnak pont erre az őszinte pillanatra van szüksége.
A tárlaton látható alkotásokat több száz közül válogatták ki a mentortanárok, és az iskola alapítványának köszönhetően tekintheti meg most a nagyközönség is. Jó szórakozást, és senki ne fogja vissza magát, ha a képek láttán örömében ugra-bugrálni támad kedve! Még valami! Ha valaki szeretne részt venni a későbbi deákos fotóprojektekben, lépjen be a "Ifjú fotóművészek DFG" FB csoportba. Ott mindig értesülhet a legújabb feladatokról, lehetőségekről!” (Magyar Csaba és Andóczi-Balog József )

Klebelsberg-telepi fiókkönyvtár
2019. március 1-29.
Fazekas Attila Star Wars-képregényének felújítása

Móra utcai fiókkönyvtár  
2019. március 1-29.
Haui József (Ha Jó) – Képregény-mazsolák – A Vizipóktól a Drónok harcáig
„ …. ha valakikre tényleg igaz, hogy rajzai több generáció számára jelentettek meghatározó élményt, akkor Haui József mindenképp közéjük tartozik.  A Pannónia Filmstúdió Kecskeméti Műtermének rajzolójaként olyan sorozatokon dolgozott, mint a Vízipók-Csodapók, a Mézga család, a Magyar Népmesék, a Kérem a következőt!  Képregényei közül talán legismertebbek a Bucó, Szetti, Tacsi albumai, de gazdag képregényes életműve korántsem merül ki ezzel. Rajzolt több mint száz mesekönyvet és tankönyvet, plakátokat, storyboardokat, kifestőkönyvet, diafilmet.”
(forrás: kepregeny.blog.hu)

Odesszai fiókkönyvtár
2019. március 1-29.
“Kibújás vagy bebújás? – Ez a gondom óriás!” – játékmackó-kiállítás

Rókusi fiókkönyvtár
2019. március 18-25-ig
A Föld ékszerei – a fák – Bátyi Zoltán író-újságíró, amatőr fényképkészítő fotókiállítása
A természet ezer csodája közül egyik a fa. Bármilyen hihetetlen, de nincs két egyforma a világon - magyarázta apám még siheder koromban, amikor a Bakony erdőségeit jártuk. Talán ennek a két mondatnak köszönhető, hogy az eltelt évtizedek során mindig különleges figyelemmel szemléltem a Föld e csodás, hol vénséges, ráncos törzsét, hol terebélyesedésre váró koronáját mutató "ékszereit". Ezernyi írás került ki időközben a tollam alól, de sajnos soha nem írtam annyit a fákról, mint amennyit megérdemeltek volna. Fotóimmal szeretnék valamennyit pótolni e mulasztásból. Remélve: betonozott-aszfaltozott-díszkövezett világunkban örömmel látja majd a kiállítást megtekintők szeme: ha a fák nem is nőnek az égig, de még itt élnek közöttük. És megérti az agy is: fák nélkül olyan sivár lenne világunk, amelyben ember nem is tudna élni. 

Szőregi fiókkönyvtár
2019. március 1-29.
A szegedi Nagy Árvíz
Megtekinthető a könyvtár nyitvatartási idejében.

Tápé
2019. március 1-29.
Farsangi maskarák fotókon – a Nap-Fény Fotókör tagjainak közös kiállítása

Programok

Csillag téri fiókkönyvtár
március 1-29. Használt könyvek vására könyvtárunk teljes nyitvatartási idejében.
március 4. 17.00 órakor  Film-Csillag-Klub
Egy közös összejövetelre várjuk a filmek szerelmeseit a Csillag téri fiókkönyvtárba. Minden hónap első hétfőjén beszélgetünk, filmekről, sorozatokról, könyvekről, élményekről.
E havi témánk: Gengszterek a vásznon
március 5. 13.00 órakor EFOP-3.7.3-16 Az egész életen át tartó tanuláshoz hozzáférés biztosítása elnevezésű pályázat keretében az értelmileg akadályozott felnőttek életminőségének javításáért kompetenciafejlesztő, művészetterápiás havi szakkör
A résztvevők a selyemfestés technikájával ismerkednek meg.
Vendégünk: E. Somogyi Andrea iparművész, selyemfestő.
március 12. 13.00 órakor EFOP-3.7.3-16 Az egész életen át tartó tanuláshoz hozzáférés biztosítása elnevezésű pályázat keretében az értelmileg akadályozott felnőttek életminőségének javításáért kompetenciafejlesztő, művészetterápiás havi szakkör
A résztvevők a selyemfestés technikájával ismerkednek meg.

Vendégünk: E. Somogyi Andrea iparművész, selyemfestő.
március 19. 10.00 órakor a Waltner Károly Otthon lakói látogatnak el könyvtárunkba, könyvtárhasználati foglalkozásra és interaktív-online játékra a digitális eszközökön.
március 25-29. Egész héten Internet Fiesta a Csillag téri fiókkönyvtárban

  1. Két láb, 5 kód, egy okoseszköz és a könyvtár : QR-kód játék

  2. A szegedi Nagy Árvíz - virtuális AR kiállítás

március 28. 14.30 órakor  EFOP-3.7.3-16 Az egész életen át tartó tanuláshoz hozzáférés biztosítása elnevezésű pályázat keretében az értelmileg akadályozott felnőttek életminőségének javításáért kompetenciafejlesztő, művészetterápiás havi szakkör
A résztvevők a kerámiakészités technikájával ismerkednek meg.

Vendégünk: Baczkó Andrea iparművész, keramikustanár.
március 28. 17.00 órakor Korea Klub - Koreai mitológia dióhéjban : istenek, küsinek, tokkebik

Dorozsmai fiókkönyvtár
március 8. 16.30 órakor Borbás Edina, MTA SZAB-médiadíjas és Los Angeles Cinefest-díjas forgatókönyvíró, író a Kék macska című könyvének bemutatója. A romantikus kalandregény szövevényes szálai a Monarchia elfeledett botrányait és botrányhőseit vonultatják fel, igazi hamisítatlan Hamupipőke-sztoriba ágyazva. A könyv történetét valós események ihlették és a boldog békeidőkbe repíti vissza az olvasót.
március 5. 16-18 óráig A „Digitális Jólét Program Pontok fejlesztése” – GINOP-3.3.1-16-2016-00001  pályázati program keretében: Használó képzés – E-világ az 50- en túliak számára című rendezvénysorozat soron következő programja. A programon a részvétel előzetes bejelentkezéshez kötött (6791 Szeged-Kiskundorozsma, Negyvennyolcas u. 12., Telefon: 62/463-807)
március 12. 16-18 óráig A „Digitális Jólét Program Pontok fejlesztése” – GINOP-3.3.1-16-2016-00001  pályázati program keretében: Használó képzés – E-világ az 50- en túliak számára című rendezvénysorozat soron következő programja. A programon a részvétel előzetes bejelentkezéshez kötött (6791 Szeged-Kiskundorozsma, Negyvennyolcas u. 12., Telefon: 62/463-807)
március 19. 16-18 óráig A „Digitális Jólét Program Pontok fejlesztése” – GINOP-3.3.1-16-2016-00001  pályázati program keretében: Használó képzés – E-világ az 50- en túliak számára című rendezvénysorozat soron következő programja. A programon a részvétel előzetes bejelentkezéshez kötött (6791 Szeged-Kiskundorozsma, Negyvennyolcas u. 12., Telefon: 62/463-807)
március 26. 16-18 óráig A „Digitális Jólét Program Pontok fejlesztése” – GINOP-3.3.1-16-2016-00001  pályázati program keretében: Használó képzés – E-világ az 50- en túliak számára című rendezvénysorozat soron következő programja. A programon a részvétel előzetes bejelentkezéshez kötött (6791 Szeged-Kiskundorozsma, Negyvennyolcas u. 12., Telefon: 62/463-807)

Északvárosi fiókkönyvtár
2019. március 1-29. Használt könyvek vására könyvtárunk teljes nyitvatartási idejében.
2019. március 8. 16.00 órakor a Könyvkirály-képző gyerekklubba várjuk játékos mesefoglalkozásra az iskolás gyerekeket.
2019. március 8. 12. 16.30 órakor 'Tanulásra hangoló szülőknek' klub – Egyedül nem megy?! előadássorozat 7. alkalom. Hogyan segíthetem gyermekem motiváltságának megerősödését, hogy akarjon és tudjon tanulni címmel beszélgetés Csikósné Monostori Erzsébet fejlesztő pedagógus vezetésével. A programon a részvétel előzetes bejelentkezéshez kötött (Szeged, Gáspár Zoltán u. 6., tel.: 635-357, eszak@sk-szeged.hu).
2019. március 12. 10.30 órakor ‘Terefere nem csak irodalomról’ klub keretében Ady-emlékév 2019 címmel beszélgetésDévai Kálmánné nyugdíjas pedagógus vezetésével.
2019. március 13. 16.30 órakor a ‘Tinikuckó’klub keretében kortársak – közösség – drámajátékok. Tiniklubunkba a felső tagozatos korosztályt várjuk!
2019. március 20. 10.30 órakor EFOP-3.7.3-16 Az egész életen át tartó tanuláshoz hozzáférés biztosítása elnevezésű pályázat keretében: A szülői szerep is tanulható, avagy Te is lehetsz „elég jó szülő” havi szakkör kisgyermekes anyukáknak –Tudatosság a szokások, szabályok kiépítésének folyamatában címmel beszélgetés Csikósné Monostori Erzsébet vezetésével. A programon való részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött (Szeged, Gáspár Zoltán u. 6., tel.: 635-357, eszak@sk-szeged.hu).
2019. március 26. 14 órakor Digitális játszótér felnőtteknek - élménybeszámoló, tapasztalatcsere, digitális játékok használata (A rendezvényre a GINOP-3.3.1-16-2016-00001  pályázati program keretében megtartott kurzusokon résztvevő felnőtteket várjuk a 20 éves Internet Fiesta programsorozatának keretében.)
2019. március 27. 16.30 órakor ‘Olvasni menő! könyvklub kamaszoknak’ – Gyertek a könyvtárba, és beszélgessünk kedvenc könyveitekről!  Könyvklubunkba a 12-14 éves korosztályt várjuk! Rendezvényünk a 20 éves Internet Fiesta programsorozatához kapcsolódik.
2019. március 29. 16.00 órakor a ‘Mesekuckó’ gyerekklubba mese- és kézműves foglalkozásra várjuk az óvodás és iskolás gyerekeket családjukkal együtt. (A kézműves anyagok költségéhez gyermekenként 100 Ft hozzájárulást kérünk.)

Francia utcai fiókkönyvtár
március 22. Vakok klubja 17.00 órától Nógrádiné Szőts Katalin vezetésével.
március 29. 16.30 órakor Mesés Ismerettár – Napról - napra kalendárium. – Tavaszi kikelet jeles napjai ismeretterjesztő és kézműves foglalkozás gyerekeknek
március 1-29. Használt könyvek vására a könyvtár teljes nyitvatartási idejében.

Klebelsberg fiókkönyvtár
március 7. 17.30 órakor Mese Marcsival – mesefoglalkozás felnőtteknek
március 11. 17.00 órakor Családi titkok nyomába – Merre induljunk, ha családunk múltja/története után akarunk nyomozni?  – Tóth Tamás családfa kutató előadása
március 21. 17.30 órakor Mese Marcsival – mesefoglalkozás felnőtteknek

Móra utcai fiókkönyvtár
március 25. 16.30 órakor Határszabás szelíden címmel beszélgetés a Balogh Fruzsinával, a Kapcsolódó Nevelés oktatójával
március 26. 10.30 órakor Tízórai – Víz előtt és Víz után – beszélgetés az 1879-es szegedi árvízről
március 28. 16.30 órakor Mesevár – Balázs Ágnes: A lusta vendég – tavaszköszöntő családi kézműves délután

Odesszai fiókkönyvtár
március 1-29. nyitvatartási időben Használt könyvek vására
március 4. 16.30 órakor Játékos Felnőtt Kör, ahol a társasjátékoké és a felhőtlen jókedvé a főszerep
március 6. 17.00 órakor Kristályos érzéseink – Élj harmóniában a kristályaiddal!  
Hájas Inez harmónia-tanácsadó előadása az Alternatív Gyógymód Klubban
március 8. 16.30 órakor Játékos Felnőtt Kör, ahol a társasjátékoké és a felhőtlen jókedvé a főszerep
március 18. 16.30 órakor Játékos Felnőtt Kör, ahol a társasjátékoké és a felhőtlen jókedvé a főszerep
március 22. 16 órakor Odesszai Könyv-Fa-Ló gyerekklubban OkosÓrák és Berg Judit: Az óra rejtélye című regényére épülő játékos foglalkozás, könyvajánló iskolás gyerekeknek. Az Internet Fiesta programsorozatához kapcsolódva, a foglalkozáson a legkorszerűbb okoseszközökkel ismerjük meg a regényt és magukat az eszközöket is.
március 26. 10-12 óráig Az Internet Fiesta programsorozatához kapcsolódva Ismerjük meg az Okoseszközöket címmel bemutatóra várjuk az érdeklődő felnőtteket.
március 29. 16.30 órakor Mesetarisznyában A traktor tündére  című mese és ahhoz kapcsolódó játékos foglalkozás.

Rókusi fiókkönyvtár
2019. március 4-14. A Rókusi fiókkönyvtár leltár miatt zárva tart.
Nyitás várhatóan: 2019. március 18-án, hétfőn 10 órakor
2019. március 18-29. Használt könyvek vására 50-100 forintos áron fiókkönyvtárunk teljes nyitvatartási idejében.
2019. március 5. 14.00 órakor a Somogyi-könyvtár Íróklubjának összejövetelén a klubtagok a Somogyi-könyvtár Emlékkönyvtárába látogatnak el.
15 órától a földszinti klubteremben az Íróklub tagjai saját műveikből olvasnak fel.
2019. március 22. 16.30 órakor Keltsd életre a rajzod címmel játékos mesefoglalkozásra várjuk a gyermekeket és családjukat a Barkácskuckóba.
A rendezvény a 20 éves Internet Fiesta programsorozatához kapcsolódik.
2019. március 27. 14.00-17.00 óráig Számítógépes „fogadóóra” olvasóinknak
Informatikai eszközök (számítógép, laptop, tablet, okostelefon) használatának gyakorlásához kínálunk  olvasóinknak lehetőséget. Személyes konzultáció során kérhetnek segítséget az otthon felmerülő számítástechnikai kérdéseik, problémáik megoldásához. DJP mentor munkatársunk (a tanfolyamokhoz hasonlóan) elsősorban felhasználóként tud ötletet adni (pl. elektronikus levelezés gyakorlása, fájlkezelés, dokumentumok lementése, közösségi oldalak használata, szkennelés, Skype-használat, okostelefon és tablet használata, applikációk letöltése stb).
Kérjük műszaki, technikai jellegű kérdésekben és problémákkal szaküzlethez vagy szervízhez forduljanak.
A jelentkezők behozhatják saját laptopjukat, okostelefonjukat, de a könyvtár eszközein is lehetőség nyílik a gyakorlásra.
További kérdéseivel Pajer-Boross Dóra könyvtároshoz fordulhat a 62/635-398-as telefonszámon.
A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, jelentkezni lehet:
személyesen a Rókusi fiókkönyvtárban: Vértói út 5.,
telefonon: 62/635-398,
e-mailben: rokus@sk-szeged.hu,
facebookon: https://www.facebook.com/rokusifiokkonyvtar/
A rendezvény a 20 éves Internet Fiesta programsorozatához kapcsolódik.

Szőregi fiókkönyvtár
március 1. 13.00 órakor Interaktív könyvtárhasználati foglalkozás a Kossuth Lajos Általános Iskola tanulóival – Csiszár Andrea vezetésével
március 6. 13.00 órakor Interaktív könyvtárhasználati foglalkozás a Kossuth Lajos Általános Iskola tanulóival
március 8. 13.00 Interaktív könyvtárhasználati foglalkozás a Kossuth Lajos Általános Iskola tanulóival
március 13. 13.00 órakor Interaktív könyvtárhasználati foglalkozás a Kossuth Lajos Általános Iskola tanulóival 
március 21. 17.00 órakor A Szegedi Árvíz – kiállításmegnyitó A program a Tömörkény István Művelődési Házzal közös szervezésben valósul meg.  
március 26. 17.00 órakor Bene Zoltán: Áramszünet című kötetének bemutatója
március 27. 13.00 órakor Interaktív könyvtárhasználati foglalkozás a Kossuth Lajos Általános Iskola tanulóival
március 28. 17.00 órakor Diószegi Szabó Pál előadása a Szegedi Árvízről.  A program a Tömörkény István Művelődési Házzal közös szervezésben valósul meg.  
március 29. 13.00 órakor Interaktív könyvtárhasználati foglalkozás a Kossuth Lajos Általános Iskola tanulóival

Tápai fiókkönytár
március 1. 9.00 órakor János vitéz – játékos foglalkozás a Bálint Sándor Általános Iskola 5. osztályosainak. A foglalkozást vezeti: Andóczi B. Éva
március 2-án, szombaton 10-17.00 óráig nyitva tartunk az Elixszírek és esszenciák testnek és léleknek gyógyítónap az egészsége(ed)ért! programhoz kapcsolódva
Egészséges életmóddal kapcsolatos könyvekkel, folyóiratokkal várjuk az érdeklődőket!
március 20. 17.00 órakor a “Meseszőnyegen” tavaszi mesék és rajzfoglalkozás
március 28. 17.00 órakor Kerti tanácsok kertbarátoknak Gergely Éva kertész mérnöktől
március 1-29-ig Használt könyvek vására a könyvtár nyitvatartási idejében! Bővült választékunk, 50 Ft-os áron választhatnak ifjúsági, szépirodalmi és ismeretterjesztő könyveket!

 

 

A SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ 2018/19-ES ÉVADÁNAK MÁRCIUSI MŰSORA

Dátum

NAGYSZÍNHÁZ

KISSZÍNHÁZ

1.
péntek

10 óra VILÁGSZÉP NÁDSZÁLKISASSZONY – zenés mesejáték Hapci bérlet
14 óra VILÁGSZÉP NÁDSZÁLKISASSZONY Mazsola bérlet

19 óra MÁJUS/BOLONDOKHÁZA – melodráma/vígopera
Gregor József 2. bérlet

2.
szombat

15 óra VALAHOL EURÓPÁBAN – musical
Bérletszünet

19 óra MÁJUS/BOLONDOKHÁZA
Gregor József 1. bérlet

3.
vasárnap

19 óra HONEYBEAST KONCERT
Bérletszünet, kiemelt helyár

15 óra MÁJUS/BOLONDOKHÁZA
Kiss Manyi 2. bérlet

4.
hétfő

 

19 óra A LEPKEGYŰJTŐ – thriller
Bérletszünet, kiemelt helyár

5.
kedd

19.30 óra FILHARMÓNIAI KONCERT
Dvořák-Mendelssohn-Bartholdy-Csajkovszkij   Vezényel: Nimrod David Pfeffer

 

6.
szerda

10 óra VILÁGSZÉP NÁDSZÁLKISASSZONY Kanga bérlet
14 óra VILÁGSZÉP NÁDSZÁLKISASSZONY Micimackó bérlet

19 óra FÜGGÖNY FEL! – vígjáték 
Bérletszünet

7.
csütörtök

10 óra VILÁGSZÉP NÁDSZÁLKISASSZONY Szundi bérlet
14 óra VILÁGSZÉP NÁDSZÁLKISASSZONY Szende bérlet

19 óra FÜGGÖNY FEL!
Bérletszünet

8.
péntek

15 óra VALAHOL EURÓPÁBAN Juhász Gyula bérlet
19 óra VALAHOL EURÓPÁBAN Bérletszünet

19 óra FÜGGÖNY FEL!
Erkel Ferenc 2. bérlet

9.
szombat

15 óra VALAHOL EURÓPÁBAN
Bérletszünet

15 óra FÜGGÖNY FEL! Jávor Pál 1. bérlet
19 óra FÜGGÖNY FEL! Makó Lajos 1. bérlet

10.
vasárnap

11 óra FILHARMÓNIAI KONCERT
Kis kezek, nagy mesterek   Vezényel: Gyüdi Sándor

19 óra FÜGGÖNY FEL!
Ady Endre 2. bérlet

11.
hétfő

 

19 óra IZP-ESTEK
Antigoné/Dadogó szimfónia   Bérletszünet

12.
kedd

19 óra SZEGED SZEBB LESZ, MINT VOLT – Szegedért Alapítvány Gála
Zártkörű előadás, jegyek nem válthatók

19 óra CREDO – Szegedi Kortárs Balett
Universitas 1. bérlet

13.
szerda

19 óra SZENTIVÁNÉJI ÁLOM – vígjáték
Bérletszünet

19 óra CREDO
Domján Edit 2. bérlet

14.
csütörtök

18 óra SZENTIVÁNÉJI ÁLOM
Bérletszünet

19 óra CREDO
Latinovits Zoltán 1. bérlet

16.
szombat

19 óra VALAHOL EURÓPÁBAN
Bérletszünet

 

17.
vasárnap

15 óra VALAHOL EURÓPÁBAN
Bérletszünet

 

18.
hétfő

19 óra SZEGED SZEBB LESZ, MINT VOLT
Bérletszünet

 

19.
kedd

19.30 óra FILHARMÓNIAI KONCERT
Haydn-Mahler   Vezényel: Pál Tamás

 

20.
szerda

10 óra VILÁGSZÉP NÁDSZÁLKISASSZONY Kuka bérlet
14 óra VILÁGSZÉP NÁDSZÁLKISASSZONY Misi Mókus bérlet

 

21.
csütörtök

10 óra VILÁGSZÉP NÁDSZÁLKISASSZONY Maci Laci bérlet
14 óra VILÁGSZÉP NÁDSZÁLKISASSZONY Morgó bérlet

 

22.
péntek

 

19 óra A GYILKOS – színpadi road-movie
Nemzeti Premier bérlet

23.
szombat

18 óra A Nemzetközi Bartók Zongoraverseny döntője
Bérletszünet

19 óra A GYILKOS
József Attila bérlet

24.
vasárnap

 

19 óra A GYILKOS
Erkel Ferenc 1. bérlet

26.
kedd

19.30 óra FILHARMÓNIAI KONCERT
Dvořák-Bernstein-Barber-Márquez-de Abreu   Vezényel: Dobszay Péter

18 óra A GYILKOS
Radnóti Miklós 1. bérlet

27.
szerda

SZÍNHÁZI VILÁGNAP-NYÍLT NAP

18 óra A GYILKOS
Tömörkény István 1. bérlet

28.
csütörtök

10 óra VILÁGSZÉP NÁDSZÁLKISASSZONY Süsü bérlet
14 óra VILÁGSZÉP NÁDSZÁLKISASSZONY Hófehérke bérlet

18 óra A GYILKOS
Tömörkény István 2. bérlet

29.
péntek

19 óra ORFEUSZ ÉS EURIDIKÉ – Szegedi Kortárs Balett
Bérletszünet

17 óra FÜGGÖNY FEL!
Deák Ferenc 2. bérlet

30
. szombat

19 óra ORFEUSZ ÉS EURIDIKÉ
Bérletszünet

15 óra FÜGGÖNY FEL!
Jávor Pál 2. bérlet

31.
vasárnap

 

15 óra FÜGGÖNY FEL! Kiss Manyi 1. bérlet
19 óra FÜGGÖNY FEL! Ady Endre 1. bérlet

Az igazgatóság a műsor- és szereplőváltozás jogát fenntartja! Hat éven aluli gyerekek a
felnőtt előadásainkat nem látogathatják! Az előadásokon kép- és hangfelvétel készítése tilos!

Jegyek bérletes előadásokra is válthatók a színház jegyirodájában, Szeged, Stefánia 6. Bejárat a Művészbejáróval szemben.
Tel.: 62/554-714, 554-715, 554-716. Fax: 62/554-711. E-mail: ticket@szinhaz.szeged.hu  Nyitva tartás: Hétfő - Péntek: 10-17 óra, Szombat: 10-12 óra.

Jegyek kaphatók az InterTicket országos jegyirodai hálózatán is (a jegyirodák teljes listája a www.jegy.hu oldalon található). 
Jegyek válthatók a helyszínen az előadás kezdése előtt 1 órával.  Nagyszínház: 62/548-740, Kisszínház: 62/420-135               

www.szinhaz.szeged.hu 

 

 



Hirdetmény

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Szegedi Csoportja az alábbi időpontokban fogadja a lakosság adományait:
hétfő, szerda, csütörtök 9-11 és 15-17 óra között.
Cím: Szeged, Csanádi u. 9.
Átveszünk : ruhaneműt, cipőt, ágyneműt,gyógyszert, plédet, műszaki cikket, könyvet, bútort és bármit, ami használható és tiszta.
Kérjük, hogy az egyesületünknek szánt tárgyakat hozzák be a fenti címre, ne dobják konténerbe vagy gyűjtőládába,
mert azok nem hozzánk kerülnek.
Csoportunk kizárólag a Csanádi utcában tudja az adományokat gyűjteni.
Számlaszámunk: OTP Bank 11784009-20201485.

Segítséget köszönve a Szegedi Máltais Csoport.




Vissza a kezdőlapra