Közéleti Kávéház
2010. október havi programja

2010. szeptember 28. kedd 18 óra Sárkány Pub (Szeged, Victor Hugo u. 6.) kisterme
Fiatal Vállalkozók Klubja
Harmadik alkalommal kerül megrendezésre Szegeden a Fiatal Vállalkozók Klubja
a FIVOSZ (Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége) szervezésében. Ennek keretein belül Dr. Kapás Ferenc,
a NOS Szeged Kft. ügyvezetője tart előadást " A nyertes pályázatok titkai" címmel.


2010. október 1. péntek 17 óra SZTE Állam- és Jogtudományi Kar 3. emelet Társalgó (Tisza Lajos krt.54.)
Egészség Bár Klub: A testre szabott mozgás a jó közérzet eléréséért
Vendégek: Bibarc Tünde fitness edző Szigeti Dóra edző


2010. október 1. péntek 18 óra Novotel Hotel (Maros u. 1.)
Összefogás Szegedért Egyesület estje
Szeged: Tények, tervek esélyek
Harc a közterekért
Vendégek: Dr. Tóth Attila művészeti író és az Egyesület tagjai
Beszélgetőtárs: Tandi Lajos újságíró
Házigazda: Pálmai Antal az Egyesület elnöke


2010. október 1. péntek 20.45 óra Kálmány L. u.- Zárda u. sarok, Retro-Bluzeum vendéglő
Zenekar: STAND UP együttes
Házigazdák: Fehér Éva volt diszkótáncos
Horváth Károly volt versenytáncos
info: 06/20-3988495
Helyfoglalás (ajánlott): előreváltott 1.500.- Ft-os belépővel v. bérlettel és a helyszínen - korlátozott számban


2010. október 2. szombat 9 óra Bibliotéka Kálvária sgt. 14.
"Életed az ételed" c. Kerekasztal beszélgetésre
Ételallergia Regionális Közhasznú Egyesület és az együttműködő partnerei:
a Vackor Környezet- és Természetvédelmi Egyesület, valamint
az Ezüstkanál Nyugdíjas Társasági, Környezet- és Természetvédelmi Egyesület szervezésében
akik szakmai tudásukkal hozzájárulnak a projekt megvalósításához, népszerűsítéséhez.

Az Egyesület egy egyeztető fórumot tart a civil szervezetek számára, ahol megvitathatják
a projekttel kapcsolatos újszerű ötleteiket, és megbeszélik a rendezvénnyel és a jövőbeni együttműködésekkel kapcsolatos teendőket.

Cél: Táplálkozásból eredő allergia csökkentése, egyéni felelősség növelése,
Családvédelem, Szülősegítés, Hazai termékek védelme stb

További információ 62/ 634 402 , 70/ 953-97-13 és +36 /30/ 747 90 27 telefonszámon kérhető !
Kiadványaink: Start csomag a Tejcukor-, Glutén-, Tej és Tojás-, Szója érzékenyeknek, Vegások és a Candidásoknak! A helyszínen megvásárolhatók!


2010. október 2. szombat 21.00 óra Öthalom u. - Pacsirta u. sarok, Silver Moon kávézó
D I S C O - Retro és Nosztalgia jegyében - pörgős jól táncolható zenékkel
Lejátszónál: Karcsi a TÁNCOS
info: 06/20-3988495
Belépő: 500.- ft


2010. október 4. hétfő 16 óra Milleniumi Kávéház
ÚJRAGONDOLT NEGYEDSZÁZAD
Tanulmányok a Horthy-korszakról
Könyvbemutató
A könyvet bemutatja Miklós Péter szerkesztő
Beszélgetőtárs: Kiss Gábor Ferenc
Házigazda: Dr. Majzik István a Bába és Társa ügyvezető igazgatója-könyvkiadó


2010. október 4. hétfő 17 óra SZTE Állam- és Jogtudományi Kar 3. emelet Társalgó (Tisza Lajos krt.54.)
Egészség Bár Klub: Mi a titka a hatékony nyelvtanulásnak?
Mikor érdemes elkezdeni a nyelvtanulást? Milyen módszerek léteznek, és melyek a legcélravezetőbbek?
A nyelvvizsgákról, nyelvvizsga típusokról is beszélgetünk vendégeinkkel.
Vendégek: Széllné Fógel Erika Tündérkert Magyar- Angol Nyelvű Családi Napközi vezetője
Haiderné Végh Zsuzsanna Katedra Nyelviskola Szeged
(ILS Szeged KFT) ügyvezető igazgatója


2010. október 4. hétfő 17 óra Somogyi Könyvtár
FILMKLUB
A Magyar Televízió Szegedi Stúdiójának filmjeiből Bubryák István válogat

Nonius Senior (50 perc)
Film a Normandiából származó, Mezőhegyesen világhírűvé és magyarrá változott lóról,
utódairól, tenyésztésükről, egy nemes lófajta kialakulásáról.
Rendező: Radó Gyula


2010. október 4. hétfő 17 óra Bibliotéka (Kálvária sgt 14.)
A Szegedi Amatőr Alkotók Köre 13 éves...
Születésnapi műsor
Tükör díj átadás. Fotóklub kiállítás - melyet Némethné Nagy Mária vezet
Műsorvezető: Sántáné Kurunczi Mária


2010. október 4. hétfő 17 óra TIT Székház (Kárász u. 11.)
Ételallergia Regionális Közhasznú Egyesület estje
1. " ÉTREND és az allergia " - Gyermekélelmezés és a Dietetikusok kapcsolata
Előadó: Szekeres Bernadett - Élelmezésvezető és Dietetikus
Háziasszony: Tokodiné Kun Zsuzsanna
Dr. Pusztai Árpád nagy sikerű könyve:
"A genetikailag módosított élelmiszerek biztonsága"
megvásárolható és megrendelhető!

További információ: 70/316 78 17 telefonon kérhető!

Termék bemutató: Gabonatejek készítése, Étrend összeállítás és kóstolása!


2010. október 4. hétfő 18 óra Millenium Kávéház
"Az ágyam szabad. Az asztalom tiéd.
Vacsorád vagyok, egyél belőlem!"

Szőke Dávid Sándor
MEZTELEN VACSORA
című előadóestje

Az est során terítékre kerül az írói és költői én legbelsőbb világának minden összetevője.
A néző részesévé válhat egy egészen sajátságos nézőpontnak sorsról,
küzdelemről, szerelemről, életről és halálról.
Maga a műsor két "felvonásra" tagolódik.
Az első "felvonásban" a szerző saját és más költők tollából származó verseket visz színre,
különleges drámai színezetet kölcsönözve az estnek.
A második "felvonásban" a közönség a szerző készülő első regényéből,
az Éva örökből hallhat részleteket.
Szőke Dávid Sándor 24 éves, magyar szakos egyetemi hallgató.
Korábban már foglalkozott előadóművészettel, később érdeklődése az írás felé fordult.

A szerző Az életöröm zenéje című tanulmánykötete már megvásárolható.

Közreműködő:

Maróthy Csilla
Kalmár Zsuzsa www.szokedavid.atw.hu


2010. október 5. kedd 16:30 SZTE Állam- és Jogtudományi Kar 3. emelet Társalgó (Tisza Lajos krt.54.)
Egészség Bár Klub: A test és lélek harmóniája a hagyományos kínai gyógymódok tükrében
Vendégek: Karancsi Eszter természetgyógyász- addiktológus
Tóth Zoltán Tai Chi, Chí Kung mester - kínai masszőr


2010. október 5. kedd 17 óra Bibliotéka (Kálvária sgt. 14.)
TATÁR RÓZSA író és MARTA MIC'IC' műfordító szerzői estje, abból az alkalomból,
hogy "AZ ÚRI UTCA 5 LAKÓI" című regényét Szerbiában, szerb nyelven kiadta a Dositej Kiadó.
MÁRTA MIC'IC' író, költő és műfordító "megidézése", arra az esetre, ha a távolságok,
az országhatárok és "országos" dolgai miatt személyesen mégsem tudna megjelenni.
A beszélgetést vezeti, és az élő "szellemidézést" celebrálja: SÁRI ZSUZSANNA,
az MTV Szegedi Körzeti Stúdiójának vezető szerkesztője.

A helyszínen, kedvezményes áron megvásárolható Tatár Rózsa: Az Úri utca 5 lakói c. regényének magyar nyelvű kiadása


2010. október 5. kedd 19 óra Szeged Alsóvárosi Ferences-templom
Collegium Musicum orgonahangversenyek
Ágost Gabriella orgonaművész
hangversenye

J. Pachelbel (1653-1706): e-moll Toccata
*J. Arcadelt (1507-1568): Ave Maria
J. S. Bach (1685-1750): a-moll Preludium és fúga BWV 543
- *Die güldne Sonne
- O, Lamm Gottes, unschuldig BWV 656
*G. F. Handel (1685-1759): Ombra mai fu'
W. A. Mozart (1756-1791): Adagio-Allegro-Adagio K 594
Liszt F. (1811-1886): Nun danket alle Gott
C. Franck (1822-1890): Panis Angelicus *
J. Rodrigo (1901-1999): Adagio
J. Alain (1911-1940): Litanies

*Közreműködik: Börcsök Bálint énekművész


2010. október 6. szerda 16 óra Korona Hotel (Petőfi S. sgt. 4.)
STUMPF EMIL: ÉLETEM, RAHÓ
Könyvbemutató
A könyvet bemutatja, és a szerzővel beszélget Hajdú Géza
Házigazda: Dr. Majzik István a Bába és Társa ügyvezető igazgatója-könyvkiadó


2010. október 6. csütörtök 17 óra Aradi Vértanúk tere
Nemzetpolitikai Klub
A Magyarok Szövetségének gyűlése koszorúzással és megemlékezéssel.


2010. október 6. szerda18 óra Korona Hotel (Petőfi S. sgt. 4.)
MEGEMLÉKEZÉS OKTÓBER 6-RÓL
Mindenkit szeretettel várunk, aki a hősökre szeretne emlékezni
Szilágyi Árpád városvédő polgár, a Magyar Kultúra Lovagja
Előtte 17:30-tól az Aradi vértanuk terén lévő emlékműnél gyertyagyújtás, és onnan megyünk a Korona Hotelbe.


2010. október 6. szerda 17 óra Béke utcai Ált. isk. (Béke utca 7/9)
Egészség Bár Klub: Tanulás a 21. században. Tanuláskontroll, villámolvasás
Problémája van a tanulással? Gyermeke iskolai eredményén szeretne javítani?
Ismerje meg módszerünket, mely a Silva-féle agykontroll technikára épül. Hatékony tanulási és
stresszkezelő, valamint önfejlesztő módszer gyermekek és felnőttek részére.
Vendégek: Besenyei Edit oktató
Hartyániné Barta Judit oktató


2010. október 7. csütörtök 17 óra Dugonics Cukrászda (Dugonics tér)
SENSOLITE a gyógyító fény és SZOMATOINFRA a sugárzás mentes szűrővizsgálat
Vendégeink: Dr. Vastagh Aladár orvos igazgató
Rébék Zoltán előadó


2010. október 7. csütörtök 17 óra Az Olasz Kultúra Háza - Dugonics tér
KALANDOZÁSOK DANTE VILÁGÁBAN.

Egy kis italianisztika: beszélgetés Dr. PÁL JÓZSEF tanszékvezető egyetemi tanárral,
az SzTE Olasz tanszék vezetőjével, a Szegedi Olasz Kulturális Központ vezetőjével,
az Olasz Köztársaság tiszteletbeli konzuljával, abból az alkalomból,
hogy idén átvehette a Nemzetközi Ennio Flaiano Italianisztikai díjat.

Beszélgetőtárs: Dr. Tatár Rózsa

Az estet különleges meglepetésműsor teszi színesebbé.


2010. október 7. csütörtök 18 óra Roosevelt téri Halászcsárda
HOSPICE A RÁKBETEGSÉGBEN SZENVEDŐ EMBEREKÉRT
Házigazda: Dr. Soproni Lajos főorvos
Vendég: Dr. Mari Albertné a Hospice szolgálat vezetője
Dr. Uhercsák Gabriella onkológus szakorvos
Dr. Varga Katalin onkológus pszichiáter
A hospice-szellemiség a gyógyíthatatlan betegek támogatását jelenti, a testi és lelki szenvedés enyhítését,
az emberi méltóság megőrzését tekinti elsődlegesnek a végstádiumban is.
A hospice ellátás 1991-ben jelent meg Magyarországon,
a Magyar Hospice Alapítvány Polcz Alaine által kezdeményezett létrehozásával.

Rákbetegség következtében hazánkban évente egy kisvárosnyi ember hal meg.
A már nem gyógyítható, sokszor hosszú ideig tartó szenvedések enyhítésére,
megszüntetésére a hazai egészségügy nem alakított ki mindenki számára elérhető,
egységes ellátási rendszert. A hospice ellátás fogalma a jogalkotásban
az 1997. évi CLIV., egészségügyről szóló törvényben jelent meg először,
sőt, külön paragrafust szentelt e tárgynak a jogszabály.

A hospice ellátás alapelvei: A legfontosabb cél az, hogy a beteg életminőségét javítsa.
Ez azt jelenti, hogy a gondoskodásnak nem csupán a beteg testi, lelki, szociális igényeire kell kiterjednie,
hanem hozzátartozóit is segítenie kell a betegség idején - és a gyászban is.
-Palliatív (tüneteket enyhítő) kezelés, fájdalomcsillapítás:
A Betegek életük utolsó szakaszában egyénre szabottan kapják meg
a fájdalom csillapításához és egyéb kínzó tünetek enyhítéséhez szükséges ellátást.
-A beteg és a családtagok érzelmi és lelki támogatása:
A gyógyíthatatlan betegség mindvégig nagy lelki megterhelést jelent, mind a betegnek,
mind a család többi tagjának. A szorongás, a jövő miatti félelem,
a fenyegető halál közelségének érzése, az alvászavar enyhítéséhez feltétlenül szakember segítsége szükséges.
Az érzelmi és lelki támogatás mind a beteg, mind családtagjai számára a hospice ellátás egyik meghatározó részét képezi.
-Az emberi méltóság tiszteletben tartása: A hospice a halált az élet részének tekinti.
Azt mesterségesen sem megrövidíteni, sem meghosszabbítani nem szabad.
A beteghez való szeretetteljes odafordulás értelemmel és tartalommal töltheti meg ezt az életszakaszt.
A hospice ellátás a beteg ember személyi méltóságát mindvégig tiszteletben tartja.
Ez a magatartás megkívánja a beteggel szembeni őszinteséget, hogy betegsége során egyenrangúan kezeljék,
állapotáról mindenkor tapintatosan tájékoztassák a realitást képviselve, de a reményt soha fel nem adva.
-A hospice ellátást végzők együttműködése a családdal:
A betegek ellátását speciálisan felkészült szakemberekből álló csapat végzi, amiben hospice orvos,
hospice nővér, fájdalomcsillapító szakorvos, pszichológus, lelkész, szociális munkás,
gyógytornász és sok önkéntes segítő vesz részt. Mivel alapvető cél, hogy a beteg ember élete utolsó időszakát az otthonában,
családja körében élhesse, a hospice ellátás során alapvető a családdal való szoros együttműködés,
a család bevonása és folyamatos segítése a beteg körül.
-Ingyenesség: A hospice ellátás minden ember számára térítésmentes,
mert az emberhez méltó halál minden ember alapvető joga.

A hospice ellátás formái:
- Hospice ház, vagy kórházi osztály
- Otthoni hospice szolgálat
- Mobil team (kórházi konzultációs csoport) Ennek célja a hospice szellemiség,
a szakszerű tüneti kezelés megvalósítása azokban az intézményekben,
amelyekben súlyos daganatos betegek ápolása, gondozása történik.

A hospice ellátás megvalósulása Magyarországon igen vontatottan halad.
Csongrád megyében csak otthoni hospice szolgálat működik, abból is csak kettő.
Hospice ház, vagy kórházi osztály létesítése - ami az egész ellátásnak bázist is teremthetne -
több éves erőfeszítésünk (és kapott biztatásaink) ellenére - mindeddig nem sikerült.

A Szegedi Hospice Alapítvány a szegedi és a kistérségi hospice szolgálat számára
nyújt anyagi segítséget annak érdekében, hogy minden rászorult ember lehetőleg teljes körű hospice ellátást kaphasson.
Ezt a munkát - mint fentebb említettem - több szakemberből álló csoport végzi.
A biztosító (OEP) által egy napra egy beteg ellátására fizetett térítési díj még abban az esetben is kevés,
ha csupán egy szakembernek, egyszer kell a beteghez kimennie.
A költségkülönbözetet az Alapítvány igyekszik pótolni, saját szerény bevételeiből,
amelyeket adományokból, jótékonysági koncertek bevételeiből, valamint az adó 1%-ok gyűjtéséből teremt elő.


2010. október 8. péntek 17 óra Szőreg, Tömörkény István Művelődési Ház (Szőreg Magyar u.14)
A Szegedi Amatőr Alkotók Köre Fotóklub rózsafotóiból rendezett kiállítás
A Kiállítást megnyitja Vörös B. Zoltán riporter, újságíró
A megnyitó háziasszonya Némethné Nagy Mária fényképész, a fotóklub vezetője


2010. október 8. péntek 17 óra M-Klub Roosevelt tér 5.
Bemutatkozik (szociális, kulturális, környezetvédelmi, sport, internetes, támogató)
munkásságáról a Mátrix Közhasznú Alapítvány. Weblap: www.matrix.zug.hu


2010. október 8. péntek, 18 óra Olasz Központ, Dugonics tér

AZ "EGYSZERI ÉLETMENTŐK…"
avagy életmentés laikus módra.

Az est mottója: Te is menthetsz életet! /Csak mozdulj meg!/
Apropója: Nagy László Zsolt színművész hirtelen halála.

Nem mehetünk el tétlenül egy ember mellett, ha rosszul van. De mit tegyünk? Hogyan? Erről lesz szó ezen az estén.

Várjuk azokat, akik már mentettek életet,
azokat, akiknek az életét megmentették,
és azokat, akik nem akarnak tétlenül,
közömbösen állni, ha valaki rosszul van mellettük.

Az Élet rólunk szól! Mit tegyünk hát érte?!

Az est moderátora: Dr. Tatár Rózsa jogász"


2010. október 8. péntek 20.45 óra Gödör Étterem (Tisza Lajos krt. 103)
Zenekar: Royal Company együttes
Házigazdák: Fehér Éva volt diszkótáncos
Horváth Károly volt versenytáncos
info: 06/20-3988495
Helyfoglalás (ajánlott): előreváltott 1.500.- ft-os belépővel v. bérlettel és a helyszínen - korlátozott számban


2010. október 9. szombat 10 óra TIK Ady tér 10.
az "Életed az ételed" c. EGÉSZSÉGNAP-ra
Ételallergia Regionális Közhasznú Egyesület és az együttműködő partnerei:
a Vackor Környezet- és Természetvédelmi Egyesület, valamint az Ezüstkanál Nyugdíjas Társasági,
Környezet- és Természetvédelmi Egyesület szervezésében
akik szakmai tudásukkal hozzájárulnak a projekt megvalósításához, népszerűsítéséhez.
Az "Életed az ételed" című rendezvény keretén belül a résztvevők előadásokat hallgathatnak
az egészségmegőrzésről, az elfogyasztott táplálékról, az egészséges életmódról,
valamint a mozgás hatásáról, mely nemcsak felvilágosítást és segítséget nyújt az embereknek,
hanem hozzájárul az allergia megelőzéshez is táplálkozásunkon keresztül.
A program Szegeden a Tanulmányi és Információs Központban kerül megrendezésre,
ahol a résztvevők nemcsak előadásokat hallgathatnak az egészség megőrzéséről,
hanem betekintést nyerhetnek az egészséges ételek elkészítésébe egyaránt.
Ennek az ismeretanyagnak az elsajátítása és jövőbeni alkalmazása hozzásegíti
a beteg és egészséges embereket egy teljes élethez
Az előadások ideje alatt és azt követően az érdeklődőknek
személyre szabott étrendet állítanak össze a szakemberek.
Cél:
az egészségmegőrzésre való figyelemfelhívás, melyet egyesületünk egy Egészségnap keretében valósít meg,
hiszen a prevenció nemcsak az ételallergiában szenvedő embereknek, hanem az egész társadalom számára létfontosságú.

További információ 62/ 634 402 , 70/ 953-97-13 és +36 /30/ 747 90 27 telefonszámon kérhető !
Kiadványaink: Start csomag a Tejcukor-, Glutén-, Tej és Tojás-, Szója érzékenyeknek,
Vegások és a Candidásoknak! A helyszínen megvásárolhatók!


2010. október 11. hétfő 17 óra SZTE Állam- és Jogtudományi Kar 3. emelet Társalgó (Tisza Lajos krt.54.)
REZIDENSNEK LENNI MAGYARORSZÁGON
Vendég: Dr. Volford Gábor, az Országos Rezidens Egyesület alelnöke
Dr. Náray György c. egyetemi docens
Házigazda: Dr. Szalay István a Közéleti Kávéház Kuratórium elnöke


2010. október 12. kedd 16 óra Somogyi-könyvtár
"A szem sose látná meg a napot,
ha maga nem lenne naptermészetű,
és a lélek sohasem látná meg a Szépet,
ha maga nem lenne szép."

(Plótinosz)

Szeretettel meghívjuk
Önt és kísérőjét az

"Érints meg!"

címmel megrendezésre kerülő kiállítás megnyitójára,

A tapintható kiállítás október 12-től 22-ig lesz nyitva, a könyvtár nyitvatartási idejében megtekinthető.
A tárlat a Somogyi könyvtár alagsori kiállítóterében lesz, és a kiállítás megnyitóját 12-én 16 órakor fogjuk tartani.
A vakok és más látássérültek életéről egy rövidke ismertetőt mond Molnár Mária,
aki a Hangoskönyvtárban létrehozta a Vakok Klubja társaságot, amely ma is működik bár már más vezetésével,
mivel Mária nyugdíjba vonult. Néhány egyetemista közreműködésével 15-20 perces kis műsor lesz,
amiben lehetőség szerint néhány látássérült is közreműködik.
Az alkotások vegyesen ismert és amatőr alkotók művei. Egy részük látássérültek munkája,
de lesz néhány olyan alkotás is, mely már máshol is kiállító művészek tapintható műve.
Viszont lesz pár festmény is, de ezeket nem akarjuk megtapogattatni senkivel,
viszont a gyengénlátók tudják ezeket is értékelni.
Háziasszony: Vaskóné Kiss Éva a VAGYCSOME kulturfelelőse és elnökségi tagja

Ajánljuk figyelmükbe honlapunkat, melynek címe a következő:

http://szegedilatasserultek.5mp.eu


2010. október 12. kedd 17 óra Bibliotéka, Nagyterem (Kálvária sgt. 14.)
Egészség Bár Klub: Spiritualitás a művészetben
Győrfiné Bullás Mária képeinek bemutatásával beszélgetünk a spiritualitásról,
a bennünket körülvevő energia mezőkről, a művészet szerepéről Szaniszló János zongoraművész zenei kíséretével.
Vendégek: Győrfiné Bullás Mária üveg- és ikonfestőművész
Molnár Rita önismereti tanácsadó
Szaniszló János zongoraművész
Szögi Tibor tilinkón játszik


2010. október 12. kedd 17 óra Bibliotéka (Kálvária sgt. 14.)
ÍRÓKLUB - Spontán beszélgetés egymásközt.
Résztvevők: az éppen ráérő és a Kávéházba betérő írók, költők… továbbá az esetleg ráérő érdeklődők.
Aki hellyel kínálja a betérőket: Tatár Rózsa"


2010. október 12. kedd 18 óra SZTE Állam- és Jogtudományi Kar II. sz. épület Rákóczi tér 1. fsz. Tárgyaló
A "Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetsége Klub" közreműködésével folytatásos előadást rendez

"MÉRT SZERETEM SZEGEDET"
állandó főcímmel.

Fenti című előadásunk mindinkább közkedveltté és színesebbé válik, köszönhető a rangos közreműködőknek,
az érdeklődő hozzászólóknak. A kávéházi látogatók részvételükkel, élményeik elbeszélésével is bizonygatják,
hogy szeretik Szegedet, szeretnek róla beszélni.
Büszkék a megszépült napfény városára, és közkedvelt folyójára.
Ebben az évben kegyes volt városához, és nem riogatta lakóit. Így továbbra is, mint csendes, szelíd, szőke Tiszáról szólnak a mesék.
A műsor moderátora: dr Bagdi Sándor főiskolai docens,
A vízi élet szerelmese, és ismerője: dr Zenei József tanár, kuratóriumi elnök,
A belvárosi, különböző stílusban épült paloták építészeti körülményeik tudója: dr Nagy Péter jogász,
A város szerelmese: dr Nagy Pál professzor,
A Közéleti Kávéház Kuratóriumának elnöke, Szeged volt polgármestere: dr Szalay István professzor,
A műsor szponzora: Baka Ernő,
Szervező, műsorvezető, előadó: Szekeres Kató.
Továbbra is szeretettel várunk mindenkit. Hozzászólókat, mesélőket, régi időket idézőket.
Szép, kellemes estéket kívánva: a "Szeged Irodalmi Kör".

2010. október 12. kedd 18 óra Honvéd téri Református templom
különterme a Tisza Lajos krt. felöli bejárat
"ÖT NEMZET! ÖT ZÁSZLÓ! EGY TUTAJ!"

Nemzetközi természetvédelmi és hagyományőrző nyári programjának élménybeszámolójára.

Előadó: Tokodi Béla programkoordinátor és sokan mások
Moderátor: Bojtos Ferencz irodavezető


2010. október 12. kedd 19 óra Szeged Alsóvárosi Ferences-templom
Collegium Musicum orgonahangversenyek
Bednarik Anasztázia DLA orgonaművész
hangversenye

J. S. Bach (1685-1750): e-moll prelúdium és fúga BWV 548
*A Mária miséből Introitus, Graduale, Alleluja, Communio
L. Vierne (1870-1937): 2. szimfónia op. 20 -III. Scherzo
J. Alain (1911-1940): Le Jardin Suspendu (Függőkert) JA 71
Postlude pour l'office de complies JA 29
A. Guilmant (1837-1911): I. szonáta op. 42.
I. Introduction et Allegro
II. Pastorale (Andante quasi allegretto)
III. Final (Allegro assai)
*Közreműködik: az SZTE ZMK Gregorián együttese Szudi Mária főisk. adjunktus vezetésével


2010. október 13. szerda 17 óra Egyetemi Számítóközpont épülete (volt Kibernetikai Laboratórium) (Árpád tér 2.)
Baráti emlékezés dr. Székely Sándorra:

Beszélgetőtársak:
Dr. Bari Ferenc tanszékvezető egyetemi tanár, SZTE

Dr. Csákány Béla emeritus professzor SZTE

Dr. Csernay László emeritus professzor SZTE

Dr. Bagdi Sándor ny. főiskolai docens
Házigazda Dr. Szalay István egyetemi tanár SZTE
Moderátor Tráser László.


2010. október 13. szerda 17 óra MTESZ (Kígyó utca 6.)
Egészség Bár Klub: Természetes megoldások
az érrendszer védelmére
3. rész
Fókuszban a szív- és érrendszeri betegségek, melyek hazánkban előkelő helyen szerepelnek
a megbetegedések és a halálozás számát tekintve. Minden korosztályt várunk szeretettel,
hiszen az érrendszer meszesedése már gyermekkorban elkezdődik,
de bármikor visszafordítható az életmód megváltoztatásával.
Vendégek: Brunner Katalin (zöldségdiéta internetes blog megalkotója)
Székelyné Bán Zsuzsa HRI-Vitalion Egészségvédő Klub életmód tanácsadója
Dr. Sipos Tibor orvos- természetgyógyász


2010. október 13. szerda 17 óra Hansági Ferenc Oktatási Alapítvány Szakiskola és Szakközépiskola (Kenyérgyári út 8)
Nemzetpolitikai Klub
Kell-e Új alkotmány? Rajkai Zsolt egykori államtitkár előadása.

Október 13. szerda 17 óra Somogyi könyvtár / klub /
Tudjunk meg többet az éltető vízről!!!
Lúgosítás oxigénnel: Igyunk oxigént címmel.
Dr. Deák Sándor könyvének ismertetője
Előadó: Nagygyörgy Ida Egészséges életmód tanácsadó
Oxigénszifonnal készített: Szuperoxigénezett ( 2000mg/ liter ) víz kóstolásával egybekötve.


2010. október 14. csütörtök 16:30 Somogyi-könyvtár
Egészség Bár Klub: Érszűkület, érelmeszesedés, valamint a cukorbetegség szövődményeinek
megelőzése és kezelése alternatív terápiákkal Szegeden:
Sonotherápia és Bemer therápia bemutatása és alkalmazása. Kinek melyik eljárás hoz segítséget?
Vendégünk: Juhász Zsóka a szegedi Sonotherápia Centrum vezetője


Október 14. csütörtök du. 17 óra Móra Ferenc Múzeum / Természettudományi kiállítások terme /
Az Öngyógyítás művészete az emberi test csodája, a rák megelőzése és gyógyítása II.

Előadó: Dr. Peresztegi Sándor Honoris Causa Ph.D. egyetemi tanár, tudományos cikkíró, és egyetemi tankönyvíró.

Antioxidánsok, a szabadgyökök ellenségei, az immunrendszer erősítői.
Adjon esélyt a gyógyulásra, hozza magával családját, ismerőseit.

Peresztegi Professzor Úrhoz konzultációs lehetőség, előzetes bejelentkezés alapján
az Ön meghívójánál: Nagygyörgy Ida +36-20-222-77-10


2010. október 14. csütörtök 21.00 óra Öthalom u. - Pacsirta u. sarok, Silver Moon kávézó
D I S C O - Retro és Nosztalgia jegyében - pörgős jól táncolható zenékkel
Lejátszónál: Karcsi a TÁNCOS
info: 06/20-3988495
Belépő: 500.- ft


2010. október 15. péntek 17 óra SZTE Gyógyszerésztudományi Kar (Eötvös u. 6.)
NOBEL-DÍJAS KÖLTŐK VERSEI ÉS NOBEL-DÍJ KONCERT
Közreműködnek: Martos Dorina, Németh György, Rabóckai Albert, Sipka Bence, Vízi Imre, Vízi Orsolya
Videoprojektoros kivetítés
Házigazda: Varga Ferenc ny. középiskolai tanár


2010. október 15. péntek 20.45 óra Gödör Étterem (Tisza Lajos krt. 103)
Zenekar: STAND UP együttes
Házigazdák: Fehér Éva volt diszkótáncos
Horváth Károly volt versenytáncos
info: 06/20-3988495
Helyfoglalás (ajánlott): előreváltott 1.500.- ft-os belépővel v. bérlettel és a helyszínen - korlátozott számban


2010. október 18. hétfő 16:30 Somogyi-könyvtár
Egészség Bár Klub: Hogyan tudunk hatékony és természetes megoldást találni századunk egészségügyi kihívásaira?
Vendégeink: Dr. Fazakas Éva orvos-természetgyógyász
Lencse Ernő életmód tanácsadó


2010. október 18. hétfő 18:15 SZTE Állam- és Jogtudományi Kar 3. emelet Társalgó (Tisza Lajos krt.54.)
PAKISZTÁN II.
Házigazda: Klonkai László egyetemi docens
Filmvetítés


2010. október 19. kedd 17 óra SZTE JGYPK Fizika Tanszék (Boldogasszony sgt. 6.)
SZÉCHENYI A POLITIKUS
Előadó: Dr. Szalay István
A szegedi SZÉCHENYI KÖR programja


2010. október 19. kedd 18 óra HBH Étterem, Szeged, Deák Ferenc utca 4.
Szerbek és magyarok: innováció és klaszterek
Miért, hogyan segíthetik a két ország együttműködését az újdonságok és a hálózatosodás?

A beszélgetés résztvevői:
Dr. Branislav Malagurski, Regional SMEE Development Agency
Dr. Kapás Ferenc, DAR Nonprofit Kft.
Samu László, Open University
Kovács Lívia , DAR Nonprofit Kft.


2010. október 19. kedd 18.30 Hattyas u. 10. Ének-zene tanszék hangversenyterme (8103,régi 821)
Michele Battista (Róma-Campobasso) zongoraestje


2010. október 19. kedd 19 óra Szeged Alsóvárosi Ferences-templom
Collegium Musicum orgonahangversenyek
Az SZTE ZMK orgonaszakos hallgatóinak hangversenye

J. S. Bach (1685-1750): g-moll Fantázia és fúga BWV 542
- G-dúr Triószonáta I. t. BWV 530
ea.: Csupor Balázs I. évf.
- C-dúr Toccata adagio és fúga BWV 564
ea.: Endreffy Attila III. évf.
- F-dúr Toccata BWV 540
ea.: Tarr Angéla V. évf.
M. Dupré (1886-1971): g-moll Prelúdium és fúga Op. 7
Kapi-Králik Jenő (1906-1978): Halleluja
ea.: Nagy Gerda 13. oszt.
Ch. M. Widor (1844-1937): VI. Szimfónia I. t.
ea.: Csupor Balázs I. évf.

Tanár: Csanádi László DLA


2010. október 20. szerda 17 óra Kőrösy József Tagintézmény díszterme (Stefánia 14.)
A Szegedi Gazdasági Középiskola Kőrösy József Tagintézménye
125 éves jubileumi évkönyvének bemutatója a statisztika világnapján.
Vendégeink az iskola nyugalmazott igazgatói: dr. Kiricsi Imréné, dr. Révészné dr. Papp Klára, Csanádi Géza.
Beszélgetőtárs: Dr. Nagy Lászlóné
Házigazda: Tráserné Horváth Annamária tagintézmény-igazgató
Weboldal: http://www.korosy.hu


2010. október 20. szerda 17 óra Százszorszép Gyermekház, Szeged,Kálvin tér 6./
Ételallergia Regionális Közhasznú Egyesület és a
Csongrád Megyei Esélyegyenlőségi Koordinációs Iroda által létrehozott Ételallergia Klub
- Életmód Tábor - NYERESÉGE
- Alapfogalmak: Vitaminok, nyomelemek természetesen…..? !
- Gyógyteák készítése !!
- Tej készítés titkai - bemutató saját receptekkel - folyamatos!!
Jelentkezés: Barnáné Szalai Zsuzsanna klubvezetőnél

További információ 62/ 634 402 v 70/ 953-97-13 telefonszámon kérhető !
Gyermek felügyelet biztosított!
Kiadványaink: Start csomag a Tejcukor-, Glutén-, Tej és Tojás-, Szója érzékenyeknek, Vegások és a Candidásoknak! A helyszínen megvásárolhatók!
Munkánkat segíti az 1%-ával:

Bankszámlaszámunk K&H 10402805-00000007-00000003

Egyesületünk adószáma: 1847197-1-06


2010. október 20. szerda 17 óra Hansági Ferenc Oktatási Alapítvány Szakiskola és Szakközépiskola (Kenyérgyári út 8)
Nemzetpolitikai Klub
Gazdaságélénkítő területfejlesztés. Pászti Tóth Erzsébet és Gyula előadása.


2010. október 20. szerda 18 óra SZTE Állam- és Jogtudományi Kar 3. emelet Társalgó (Tisza Lajos krt.54.)
A testben tükröződő lélek - a gyógyító érintés.
Évtizednyi tapasztalatok a masszázsterápia fizikai és lelki hatásairól, bevezetés a masszázs világába.
Helyszíni bemutató kezelések, ajándékkártya sorsolás.
Vendégeink: Lehelvári Anita, Horváth Mária, Bakai István okleveles masszőrök.
Beszélgető társ: Borsi István tanár


2010. október 21. csütörtök 17 óra TIK (Szeged, Ady tér 10.)
A Calivita orvosi előadása
"Mitől mérgező a palacsinta?
avagy: tejcukor és lisztérzékenység Calivita szemmel"

Dr. Kohán József tart előadást

Kapcsolattartó:
Felső Andrea: 20 851 7444
felsoandi@gmail.com


2010. október 21. csütörtök 17:30 Somogyi-könyvtár
SZÍNEK HARMÓNIÁJA A FESTÉSZETBEN
Házigazda: Márkus Imre
A résztvevők névsora: Amatőr Képző és Iparművészek Köre / AKIK /:
DrBerta Ágnes, Gut Erzsébet, Győrfiné Bullás Mária, Kovács Albert, Kuk Istvánné, Magyarné Varga Anna,
Márkus Imre, Márkus Imréné, Nacsáné Kovács Mária, Nagy Erzsébet, Stifánné Alexi Mária,
Tessényiné Fogarasi Margit, Túriné Ocskó Katalin, Lukácsné Murányi Teréz,Dr Szauter Hilda.


2010. október 21. csütörtök 18 óra Korona Hotel (Petőfi S. sgt. 4.)

A BALOLDAL JÖVŐJE

Vendégek: Halák László újságíró, Sipos József történész, Géczi József politológus

Beszélgetőtárs: Kovács István (Összefogás Szegedért Egyesület)

Házigazda: Kószó László (Szövetség a jövőért)


2010. október 21. csütörtök 18 óra Megyeháza, Csongrád terem (Rákóczi tér 1.)
Mesék az Erőről..

Előző Életek
Koldus és Király .....

Dezső Csaba Péter
archeikus sorsképelemző

Háziasszony: Princzné Katalin
pszichotronikus tanítvány
Reiki Mester
A "Mesék az Erőről…" nagysikerű beszélgetés további folytatása, együttgondolkodása....
Minden érdeklődőt nagy szeretettel várunk, aktív részvételére számítunk.


2010. október 21. csütörtök 19 óra Zsinagóga
CSANÁDI LÁSZLÓ DLA
orgonaművész főiskolai tanár
hangversenye

J. S. Bach (1685-1750): h-moll Prelúdium és fúga BWV 544
- Nun komm, der Heiden Heiland BWV 659
J. Stanley (1713-1786): Trumpet Voluntary
Liszt F. (1811-1886): A-dúr Legenda
J. S. Bach: Air a D-dúr Szvitből
C. Franck (1822-1890): Grande pièce symphonique Op. 17


2010. október 22. péntek 17 óra Somogyi-könyvtár
Anyádnak se könnyű
című blog szerzőjével, Nyemcsok Éva újságíróval
beszélget Sóti Judit természetgyógyász
a blogról, a művészetről és az életről.


2010. október 22. péntek 20.45 óra Gödör Étterem (Tisza Lajos krt. 103)
Zenekar: Royal Company együttes
Házigazdák: Fehér Éva volt diszkótáncos
Horváth Károly volt versenytáncos
info: 06/20-3988495
Helyfoglalás (ajánlott): előreváltott 1.500.- ft-os belépővel v. bérlettel és a helyszínen - korlátozott számban


2010. október 23. szombat 17 óra 1956-os emlékmű
A Magyarok Szövetségének gyűlése koszorúzással és megemlékezéssel.


2010. október 25. hétfő 15 óra Virág cukrászda előtt
A Szegedi Amatőr Alkotók Köre Fotóklub várja régi és új tagjait, és az érdeklődőket városi fotózásra.


2010. október 25. hétfő 17 óra SZTE Állam- és Jogtudományi Kar 3. emelet Társalgó (Tisza Lajos krt.54.)
Az iskolának vagy az életnek tanulunk?

Antik nevelés (Iskolakultúra könyvek 35.)

Dr. Hoffmann Zsuzsanna ókortörténész, egyetemi docens (SZTE-BTK, Ókortörténeti Tanszék) új könyvének bemutatója

Az est házigazdája és a szerzővel beszélget: Dr. Szabó Pál történész, jogász, (SZTE-BTK, Történeti Intézet)

Közreműködik: Juhász Erika énekes előadó, pedagógus

Szükséges-s az általános műveltség? Annak része-e a zenei és a testi nevelés?
Van-e szükség az iskolára? Magánúton vagy iskolában tanuljon-e a gyerek?
Milyen a tanárok elismertsége, társadalmi helyzete? E kérdéseket ma is feltehetjük,
de éppúgy foglalkoztatta a görög-római kor filozófusait, költőit, drámaíróit,
szónokait a homéroszi időktől kezdve a késő-császárkorig.


2010. október 25. hétfő 17 óra Millenium Kávéház (Dugonics tér 12.)
Egészség Bár Klub: A természetes alapú gyógyhatású készítmények kontra méreganyagok
Vendégek: Dr. Szantner Emma életmód tanácsadó
Czérna Szabolcs életmód tanácsadó


2010. október 26. kedd 16 óra Somogyi-könyvtár
IVÁN MAGDA: AZ ÖTTAVI TÜNDÉR, ÉS HUSZONHÁROM VARÁZSGYÖNGY
Házigazda: Dr. Majzik István a Bába és Társa ügyvezető igazgatója-könyvkiadó
Közreműködik: Horváth Dezsőné


2010. október 26. kedd 18 óra SZTE Állam- és Jogtudományi Kar II. sz. épület Rákóczi tér 1. fsz. Tárgyaló
Kilencven éve történt - A szegedi repülés trianon terhe alatt
- Géprombolók és gépmentők,
- Luddisták és furfangosok.
Vendég: Pusztai János
Házigazda: Bors László, a szegedi Veterán Repülő Szervezet elnöke.


2010. október 27. szerda 17 óra Somogyi-könyvtár
FOLYTASSA PROFESSZOR ÚR!
Szépítő élelmiszerek
Előadó: Dr. Balogh Sándor professzor, emeritus
Házigazda: Dr. Szalay István a Közéleti Kávéház Kuratórium elnöke


2010. október 27. szerda 17 óra SZTE Állam- és Jogtudományi Kar 3. emelet Társalgó (Tisza Lajos krt.54.)
Nemzetpolitikai Klub
NYERTESEK, VESZTESEK. Dr. Bene Gábor könyvének bemutatója.


2010. október 28. csütörtök 17 óra Novotel Hotel (Maros u. 1.)
Egészség Bár Klub: Megismerhetünk egy egyedülálló hajbeültetési technológiát, mely már Szegeden is elérhető!
A hajbeültetés már nem csak a világsztárok kiváltsága! A legmodernebb eljárással maradandó,
látványos, végleges hajkoronát kaphat saját hajból, biztonságosan, gyorsan és hatékonyan.
Vendégünk: Dr. Vass Zoltán orr-fül- gégész, fej-nyak sebész
Dr. Somogyi Emma orvos munkatárs


2010. október 28. csütörtök 17 óra Zrínyi Ilona Általános Iskola
A SZEGEDI MŰVÉSZKLUB ESTJE
Vendég: Koczor György építész
Beszélgetőtárs: Polner Zoltán költő
Házigazda: Dr. Majzik István a Bába és Társai Kft. ügyvezetője, kiadó
A Szépírás 2010. novemberi számának bemutatása.


2010. október 28. csütörtök 17:15 Somogyi-könyvtár
"A mezőgazdasági információszerzés 1000 éve a Kárpát-medencében- A vidék lakosságának általános és
szakmai műveltségének felemelkedése."
A kiállítással egybekötött előadás
A kiállítás a könyvtár programjától függően 29-én is látható lesz
Az előadó: Dr. Pálfi György ny. egyetemi tanár
Házigazda: Török József, a DEFÚRE elnöke


2010. október 28. csütörtök 21.00 óra Öthalom u. - Pacsirta u. sarok, Silver Moon kávézó
D I S C O - Retro és Nosztalgia jegyében - pörgős jól táncolható zenékkel
Lejátszónál: Karcsi a TÁNCOS
info: 06/20-3988495
Belépő: 500.- ft


2010. október 29. péntek 16 óra Euromenedzser Központ (József A. sgt. 4. II. emelet)
A 2008-as és a várható hasonló válságok okai, jellemzői és egyéni kezelésének lehetőségei.
Előadó: Szügyi György
Beszélgetőárs: Kapás Csilla


2010. október 29. péntek 20.45 óra Gödör Étterem (Tisza Lajos krt. 103)
Zenekar: Dollár Boy's együttes
Házigazdák: Fehér Éva volt diszkótáncos
Horváth Károly volt versenytáncos
info: 06/20-3988495
Helyfoglalás (ajánlott): előreváltott 1.500.- ft-os belépővel v. bérlettel és a helyszínen - korlátozott számban
Erre az eseményre a Közéleti Kávéházasok közül 30 fő a "lila" füzettel ingyenesen léphet be.
Előzetes bejelentkezés szükséges a 06/20-3988495 számon Horváth Károlynál.





A MÓRA FERENC MÚZEUM
A CSONGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT MEGYEI MÚZEUMA
SZEGEDI KIÁLLÍTÓHELYEINEK
2010. OKTÓBER HAVI PROGRAMTERVEZETE

Móra Ferenc Múzeum
Cím: 6720 Szeged, Roosevelt tér 1-3.
Tel: 06-62/549-040
Fax: 06-62/549-049
E-mail: info@mfm.u-szeged.hu

Állandó kiállítások:
Díszterem - az állandó festészeti bemutatóval
Patika történeti kiállítás
Lucs-gyűjtemény
"Csak egy Földünk van…" - természettudományi kiállítás
Móra Ferenc emlékszoba
"Szöged hírös város…"

Időszaki kiállítások:
Szakrális Művészetek Hete. Válogatás Bálint Sándor szakrális gyűjteményéből.
szeptember 17. - december 19.

"Ha vitéz vagy, jer vélem." Régi idők fegyverei.
szeptember 24. - december 20.

A múzeum új szerzeményei.
október 8. - december 19.

Tibet kincsei.
október 15. - november 7.


Vármúzeum és kőtár
Cím: 6720 Szeged, Stefánia sétány 2.
Tel: 06-62/549-040 (Móra Ferenc Múzeum)

Időszaki kiállítások:
HELYZET. A Magyar Szobrász Társaság kiállítása.
október 15. - december 19.

Kass Galéria
Cím: 6720 Szeged, Vár u. 7.
Tel: 06-62/420-303

Időszaki kiállítások:
Friss szemmel - a szegedi Kass Galéria és a budapesti Friss Galéria közös tárlata
június 4. - október 17.

Tóth Pál animációs művész kiállítása.
október 28. - december 19.


Fekete ház
Cím: 6720 Szeged, Somogyi u. 13.
Tel/Fax: 06-62/425-033
E-mail: feketehaz@t-online.hu

Állandó kiállítások:
Így öltözködött a "szögedi nemzet" - a szabó ipar dicsérete

Időszaki kiállítások:
A rádiózás története - 20 éves a Rádió88 (interaktív kiállítás)
szeptember 21. - október 17.

Kerámia kiállítás.
október 6. - október 19.

Görgényi István 1956-os festmény kiállítása.
október 23. - 2011. január 2.

Varga Mátyás Színháztörténeti Kiállítóház
FELÚJÍTÁS MIATT ZÁRVA





A SOMOGYI-KÖNYVTÁR 2010. OKTOBER HAVI PROGRAMAJÁNLATA

"KÖNYVTÁRAK AZ OLVASÁSÉRT"
ORSZÁGOS CSALÁDI KÖNYVTÁRI NAPOK
"OLVASNI ÉRDEMES!"


2010. október 7. - helyszín: 1. emelet, folyóirat-olvasóterem
"Egészséges család"
16.00-16.30: Kovácsné Valastyán Rita: Családi házipatika kicsit másképp,
avagy gyors segítség az egész családnak alternatív gyógyszerekkel
16.30-17.00: "Tégy te is egészségedért" címmel frissen megjelent kötetéről is beszél egészségnevelés,
egészségmegőrzés, felvilágosítás, egészségvédelem témákban.
dr. Szirtesi Zoltán háziorvos, a Szegedért Alapítvány 2010. évi díjazottja.
17.30-18.00: Lelki egészségvédelem a családban - beszélgetés Döbör Ágota családterapeuta pszichológussal


2010. október 8. 15. 00 óra - helyszín: 2. emelet
"Gazdálkodik a család"
"Gazdálkodj okosan!" - az ötletbörzén olvasóink költségcsökkentési
tippjeit gyűjtjük össze és adjuk közre az érdeklődőknek


2010. október 9. 10. 00 - 13. 00 óra - helyszín: alagsor
"Játszik a család"
Rejtvényfejtő Nap - prezentációval és rejtvényfejtő versennyel a
Rejtvényfejtők Országos Egyesülete (ROE) és a Somogyi-könyvtár szervezésében
Előadók: Savanya István, rejtvényfejtő mester és Zsíros János, rejtvényfejtő mesterjelölt.

Az érdeklődők megismerkedhetnek a rejtvényfejtés történetével, a különböző rejtvénytípusokkal,
a magyarországi rejtvényfejtő mozgalom kialakulásával.


2010. október 10. 10.00 - 18. 00 óráig - helyszín: A SZKT 1-es villamos vonalán közlekedő nosztalgia-villamos
"Könyves vasárnap"
"Somogyi-mozgókönyvtár" a nosztalgia-villamoson
Legyen könyvtári tag Ön is! Térítésmentes beiratkozási lehetőség ezen a napon minden velünk utazónak.
A nosztalgia villamos könyvtári olvasójeggyel, menetjeggyel, vagy bérlettel vehető igénybe.


2010. október 10. 15. 00 óra - helyszín: 1. emelet, folyóirat-olvasóterem
"Könyves vasárnap"
"Egy élet a művészet szolgálatában" című kiállítás megnyitója
A tárlat Kopasz Márta festő- és grafikusművész címzetes főiskolai tanár,
Magister Emeritus, Szeged Megyei Jogú Város díszpolgárának munkáiból válogat.
A kiállítást megnyitja: Tandi Lajos újságíró
Közreműködik: a Tömörkény István Gimnázium Leánykara
Vezényel: Dohány Gabriella a Tömörkény István Gimnázium tanára és kórusvezetője

A program Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár
és a Kisgrafika Barátok Körének szegedi csoportjának közös rendezvénye.

Kopasz Márta festő- és grafikusművész idén, október 26-án tölti be 99. születésnapját.


2010. október 11.17. 00 óra - helyszín: 1. emelet, folyóirat-olvasóterem
"Egy korty derű" - találkozás V. Kulcsár Ildikóval, a Nők Lapja főmunkatársával

2010. október 14. 15. 00 óra
"Királyséták" Szegeden
Az 1883-as szegedi "királynapok", azaz Ferenc József látogatása emlékére idén is várostörténeti túrákat szervez
a Somogyi-könyvtár. Október 14-én (csütörtökön) egy rövidebb séta során járhatják végig
a vállalkozó kedvű érdeklődők a király által fölavatott vagy megtekintett épületek sorát.
A csütörtöki séta délután 3 órakor indul a Dóm téri könyvtár földszintjéről. Bővebb információ és előzetes jelentkezés
az oros@sk-szeged.hu e-mail címen, illetve a 62/425-525/143-as telefonon.


2010. október 18. 14.30óra - helyszín: gyermekkönyvtár
"Két író ötven könyv" - író-olvasó találkozó Nógrádi Gáborral és Nógrádi Gergellyel

2010. október 20. 17.00 óra - 1. emelet, folyóirat-olvasóterem
Erkel Ferenc zeneszerző, karmester, zongoraművész születésének 200. évfordulójára emlékezünk a Zenei Album sorozatban:
Műsor:
Hunyadi László-nyitány
Zsigmond Zoltán - zongora
Zsigmondné Pap Éva - zongora
A Szózat meg a Himnusz - részlet Gárdonyi Géza elbeszéléséből
Előadja: Barnák László
Melinda áriája a Bánk bán című operából
Kónya Krisztina - ének
Zalánki Rita - zongora
Hazám, hazám - ária a Bánk bán című operából
Kóbor Tamás - ének
Zalánki Rita - zongora
Mária és László kettőse - részlet a Hunyadi László című operából
Kónya Kriszta - ének
Kóbor Tamás - ének
Zalánki Rita - zongora
Ordító áriája - a Sarolta című operából
Altorjay Tamás - ének
Zalánki Rita - zongora
Duo brillante
Kosztándi István - hegedű
Zsigmond Zoltán - zongora


2010. október 10-től november 17-ig - helyszín: 1. emelet, folyóirat-olvasóterem
"Egy élet a művészet szolgálatában" - a tárlat Kopasz Márta festő- és grafikusművész címzetes főiskolai tanár,
Magister Emeritus, Szeged Megyei Jogú Város díszpolgárának munkáiból válogat.


2010. szeptember 16-tól október 5-ig. - helyszín: zeneszoba
Ikonkiállítás a Szegedi Bolgár Kisebbségi Önkormányzat és a Bolgár Baráti Társaság szervezésében


2010. október 25-től november 10-ig - helyszín: földszinti aula
Reklámok Anno - plakátok a XX. század elejéről

Dr. Szalay József, egykor szegedi rendőrkapitány gyűjteményéből származó,
nagyméretű politikai és kereskedelmi plakátok a magyar reklámgrafika valódi gyöngyszemei.


2010. október 25-től november 10-ig - helyszín: földszinti aula
"Az okosság sötétben is világít." - 270 éve született Dugonics András
Szeged híres szülöttje, Dugonics András előtt tiszteleg a sajátkezű kézirataiból, műveinek mára muzeálissá vált kiadásaiból szerkesztett emlékkiállítás.


2010. október 22-ig - helyszín: földszinti aula
"Helyünk a Világban" - kiállítás a Somogyi-könyvtár régi és ritka könyveinek tükrében.
A magyarság helye Európában, a magyar történelem jelentős eseményei külföldi szerzőktől megjelent krónikákban, kiadványokban; régi magyar szerzők külföldön megjelent munkái; Magyarország területe különleges térképeken képezik a -mintegy 200 muzeális könyvből szerkesztett- válogatás főbb fejezeteit. A kiállítás a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa rendezvénysorozat hivatalos programja.


A Fiókhálózat októberi rendezvényei
2010.

Kiállítások

Csillag téri fiókkönyvtár
okt. 1-30.

- Kiállítás Németh Istvánné Nagy Mária selyemképeiből
- Mágikus utakon- könyvajánló kiállítás gyerekeknek
- Életeken át - könyvkiemelés
- A Somogyi-könyvtár Könyvkirály játékának keretén belül a Csillag téri fiókkönyvtárban is
könyvkiemelés és ajánló várja az olvasni és játszani szerető gyerekeket a 2010-2011-es évadban.

Dorozsmai fiókkönyvtár
okt. 1-29.

A Somogyi-könyvtár Könyvkirály játékának keretén belül a Dorozsmai fiókkönyvtárban is
könyvkiemelés és ajánló várja az olvasni és játszani szerető gyerekeket a 2010-2011-es évadban is.

Északvárosi fiókkönyvtár
okt. 1-30.

- A Somogyi-könyvtár Könyvkirály játékának keretén belül az Északvárosi fiókkönyvtárban is
könyvkiemelés és ajánló várja az olvasni és játszani szerető gyerekeket a 2010-2011-es évadban is.
- Rajzolással is mesélhetsz! - gyerekolvasók meseillusztrációi
- 110 éve született Márai Sándor - életrajzi kiállítás és könyvkiemelés az életműből
- Bűn és bűnhődés az irodalomban - ajánló könyvkiemelés
- Az Állatok világnapja (október 4.) alkalmából egész hónapban az állatokat bemutató
ifjúsági ismeretterjesztő könyvek ajánló kiemelésével várjuk böngészgetésre a családokat

Francia utcai fiókkönyvtár
okt. 1-29.

Kiállítás Márai Sándor életéről

Hangoskönyvtár
okt. 1-29.

Kamarakiállítás a 270 éve született Dugonics András életéről

Móra utcai fiókkönyvtár
okt. 1-29.

Somoskövi Sándor építész, grafikus A Tisza és Szeged című akvarell-kiállítása látható

Odesszai fiókkönyvtár
okt. 1-29.

- Sokszínű művészet címmel Ugrinné Pártos Eszter grafikus,
festőművész kiállítása tekinthető meg
- A Somogyi-könyvtár Könyvkirály játékának keretén belül az Odesszai fiókkönyvtárban is
könyvkiemelés és ajánló várja az olvasni és játszani szerető gyerekeket a 2010-2011-es évadban is.

Petőfi-telepi fiókkönyvtár
okt. 1-29.

A Somogyi-könyvtár Könyvkirály játékának keretén belül a Petőfi-telepi fiókkönyvtárban is
könyvkiemelés és ajánló várja az olvasni és játszani szerető gyerekeket a 2010-2011-es évadban.

Rókusi fiókkönyvtár
okt. 1-30.

- A Somogyi-könyvtár Könyvkirály játékának keretén belül a Rókusi fiókkönyvtárban is
könyvkiemelés és ajánló várja az olvasni és játszani szerető gyerekeket a 2010-2011-es évadban is.
- Az állatok világnapja alkalmából könyvajánló kiállítás

Szőregi fiókkönyvtár
okt. 1-29.

- A Somogyi-könyvtár Könyvkirály játékának keretén belül a Szőregi fiókkönyvtárban is
könyvkiemelés és ajánló várja az olvasni és játszani szerető gyerekeket a 2010-2011-es évadban is.
-Egészségünk védelmében címmel kiállítás a könyvtár könyveiből és folyóirataiból

Tarjáni fiókkönyvtár
okt. 1-29.

- 105 éve született József Attila, ebből az alkalomból kamarakiállítással emlékezik a könyvtár
- A Somogyi-könyvtár Könyvkirály játékának keretén belül a Tarjáni fiókkönyvtárban is
könyvkiemelés és ajánló várja az olvasni és játszani szerető gyerekeket a 2010-2011-es évadban.


Programok

Csillag téri fiókkönyvtár
okt. 8-9-én az Országos Könyvtári Napok programsorozatához kapcsolódva
akciós használtkönyv vásár a könyvtár nyitvatartási idejében.
okt. 9. 10.00-12.00 óráig az Országos Könyvtári Napok programsorozatához kapcsolódva
Nagyanyáink játékai; régi népi játékok felidézése.
okt. 13. 16.00 órakor a Baráti kör keretein belül : Ez sem az című előadás. Vendég:ünk Tarnai László író.
okt. 29. 16.00 órakor a Kiscsillagok gyermekklubban Halloween alkalmából boszorkány készítése.

Északvárosi fiókkönyvtár
okt. 5. 10.30 órakor az Országos Könyvtári Napok programsorozatához kapcsolódva a
Kis irodalmi terefere klub keretében Az első magyar királyné: Gizella címmel beszélgetés, felolvasás felnőtteknek
okt. 8. 16.00 órakor az Országos Könyvtári Napok programsorozatához kapcsolódva
Könyvkirály-képző gyerekklub várja a könyvbarát általános iskolásokat
okt. 29. 16.00 órakor a Mesekuckóban Halloween foglalkozásra várják a gyerekeket és a szülőket,
akik ismeretterjesztő előadást hallhatnak az ősi kelta népszokásról, ezután arcfestés és töklámpás készítése szerepel a programban.

Francia utcai fiókkönyvtár
okt. 7. 17.00 órakor az Országos Könyvtári Napok programsorozatához kapcsolódva
Az étrend és az ideális test (Fogyás levek, porok, pirulák és éhezés nélkül) címmel előadás lesz. Előadók: Berek Ágota és Kiss Tibor
okt. 20. 18.00 órakor Belső utazás irányított meditációval Kneusel-Herdliczka Leila előadásában.

Móra utcai fiókkönyvtár
okt. 6. 16.00 órakor Születésnapunk csillagképei címmel Ódry Károlyné Ary tart előadást.

Odesszai fiókkönyvtár
okt. 4-29. Akciós könyvvásárt rendezünk használt könyvekből a könyvtár nyitvatartási idejében.
okt. 6. 10.00 órakor Országos Könyvtári Napok programsorozatához
kapcsolódva Fejlesztő játékok kisgyermekkorban címmel Körösparti Zsuzsanna,
a Nefelejcs Tanoda pedagógusa tart játékos foglalkozást kicsiknek és szüleiknek
okt. 13. 16.30 órakor Az egészséges család a számok tükrében címmel Szendrei Gyula numerológus elemző tart előadást.
okt.21. 16.30 órakor Cserebere klub iskolásoknak
okt. 29. 16.30 órakor a Mesetarisznyában a Kippkopp a fűben című mese, utána játékkészítés gesztenyéből

Rókusi fiókkönyvtár
okt. 1-30. A könyvtár nyitvatartási idejében könyvvásárt rendezünk feleslegessé vált, használt könyveinkből.
okt. 4. 18.00 órakor Az Országos Könyvtári Napok programsorozatához kapcsolódva
Antoni Rita műfordító, irodalmi szerkesztő A vámpírok világa című előadását hallgathatják meg
a misztikus téma iránt érdeklődők.
okt. 8. 16.00 órakor Babadélután keretében diavetítés és meseolvasás a legkisebbeknek
okt. 9. 9.00-12.00 óráig Szabadtéri Könyvvásár: használt könyvek kirakodóvására a könyvtár elé kitelepülve.
okt. 22. 16.00 órakor a Mesedélutánon meseolvasás és barkácsolás alsó tagozatosoknak

Szőregi fiókkönyvtár
Okt. 4. 9.30 órakor Az Országos Könyvtári Napok programsorozathoz kapcsolódva
Ringató címmel Vadai Henrietta tart énekes, játékos foglalkozást babáknak és mamáknak.
Okt.7.18.00 órakor Kopogtass az egészségedért címmel Hajdú Ildikó tart stresszoldó,
öngyógyító foglalkozást az Életreform klubban.

Tarjáni fiókkönyvtár
okt.13. 16.00 órakor Az Országos Könyvtári Napok programsorozatához kapcsolódva
Család a költészetben címmel a Könyvbarátok klubjában verses, zenés műsort adnak elő a Weöres Sándor Általános Iskola tanulói.




A SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ 2010/2011-ES ÉVADÁNAK OKTÓBERI MŰSORA

  DÁTUM 
NAGYSZÍNHÁZ 
KISSZÍNHÁZ

1. PÉNTEK

19 óra Csárdáskirálynő - nagyoperett
Nemzeti Premier bérlet

 

2. SZOMBAT

19 óra Csárdáskirálynő
Erkel Ferenc bérlet

 

3. VASÁRNAP

19 óra Csárdáskirálynő
Ady Endre bérlet

 

5. KEDD

19.30 óra Filharmóniai koncert
A Filharmónia Kht. rendezvénye

 

6. SZERDA

19 óra Csárdáskirálynő
Bajor Gizi bérlet

 

7. CSÜTÖRTÖK

19 óra Csárdáskirálynő
Bérletszünet

 

8. PÉNTEK

19 óra Csárdáskirálynő
Bérletszünet

19 óra A képzelt fösvény beteg - vígjáték
Nemzeti Premier 1. bérlet

9. SZOMBAT

19 óra Csárdáskirálynő
Vaszy Viktor bérlet

19 óra A képzelt fösvény beteg
Nemzeti Premier 2. bérlet

10. VASÁRNAP

19 óra Carmina Burana -
a Szegedi Kortárs Balett előadása

Bérletszünet

19 óra Liliom -
külvárosi legenda hét képben

Bérletszünet

11. HÉTFŐ

 
ŐSZI KULTURÁLIS FESZTIVÁL
19 óra Fodrásznő -

a Debreceni Csokonai Színház
vendégjátéka

Bérletszünet

12. KEDD

19.30 óra Filharmóniai koncert
A Filharmónia Kht. rendezvénye

 

13. SZERDA

19 óra Csárdáskirálynő
Juhász Gyula bérlet

19 óra A képzelt fösvény beteg
Kazinczy Ferenc 1. bérlet

14. CSÜTÖRTÖK

19 óra Csárdáskirálynő
Universitas bérlet

19 óra A képzelt fösvény beteg
Latinovits Zoltán 1. bérlet

15. PÉNTEK

19 óra Csárdáskirálynő
Gregor József bérlet

19 óra A képzelt fösvény beteg
Páger Antal 1. bérlet

16. SZOMBAT

19 óra Csárdáskirálynő
Makó Lajos bérlet
15 óra A képzelt fösvény beteg
Jávor Pál 2. bérlet

17. VASÁRNAP

15 óra Csárdáskirálynő
Bérletszünet

 

19. KEDD

19 óra Unisono -
a Szegedi Kortárs Balett előadása

Bérletszünet

19 óra A képzelt fösvény beteg
Universitas 2. bérlet

20. SZERDA

19 óra Unisono
Bérletszünet
19 óra A képzelt fösvény beteg
Bérletszünet

21. CSÜTÖRTÖK

19 óra Csárdáskirálynő
Bérletszünet
 

22. PÉNTEK

19 óra Csárdáskirálynő
Bérletszünet

 

25. HÉTFŐ

19 óra Somló Tamás és barátai -
a Szeged Első Lions Klub közreműködésével

Bérletszünet

 

26. KEDD

 
10 óra Csalóka Péter - mesejáték
Hapci 1. bérlet
14 óra Csalóka Péter
Hófehérke 1. bérlet

27. SZERDA

 
10 óra Csalóka Péter
Hapci 2. bérlet
14 óra Csalóka Péter
Hófehérke 2. bérlet


Az igazgatóság a műsor- és szereplőváltozás jogát fenntartja!
Hat éven aluli gyerekek a felnőtt előadásainkat nem látogathatják! Az előadásokon kép- és hangfelvétel készítése tilos!

Jegyek bérletes előadásokra is válthatók, a Szegedi Nemzeti Színház jegyirodájában, Szeged, Stefánia 6. Bejárat a Művészbejáróval szemben.

Tel.: 62/554-714, 554-715, 554-716. Fax: 62/554-711. E-mail: ticket@szinhaz.szeged.hu
Nyitva tartás: Hétfő - Péntek: 10-17 óra, Szombat: 10-12 óra.

Jegyek kaphatók az InterTicket országos jegyirodai hálózatán is (a jegyirodák teljes listája a www.jegy.hu oldalon található.
Mobil telefonra letölthető iziSHOP üzletben, online bankkártyás fizetéssel (letöltés: "izishop" kódszó küldése a 70/70-60-500 telefonszámra)

Jegyek válthatók a helyszínen az előadás kezdése előtt 1 órával.
Nagyszínház: 62/548-740, Kisszínház: 62/420-135 www.nemzetiszinhaz.szeged.hu




FELHÍVÁS


Ételallergia Regionális Közhasznú Egyesület
Értesíti a Szülőket, Nagyszülőket:

Táplálkozással összefüggő Tanácsadási, Étrend összeállítási lehetőség
minden hónap első és harmadik héten Szerdánként 15,30-17 óra között - Csak előre bejelentkezőknek !!
Helye: Százszorszép Gyermekház, Szeged, Kálvin tér 6. sz.

Tanácsadó és Információs Ügyelet igénybevehető az alábbi telefonszámon: 30/551 54 52 v. 70/452 51 30 v. 30/747 90 27,
Vonalas szám csak 19 órától vehető igénybe: 62/634 402

További információ e-mail: etelallergia@freemail.hu
tokizso@yahoo.com

Munkánkat segíti az 1%-ával:

Bankszámlaszámunk : K&H 10402805-00000007-00000003

Egyesületünk adószáma: 1847197-1-06

Várjuk Tagjaink sorában azokat, akik egyetértenek célunkkal és részt kívánnak venni a PREVENCIÓS munkánkban!

VEZETŐSÉG



Vissza a kezdőlapra