Közéleti Kávéház
2016. október havi programja

Köszönettel tartozunk azoknak, akik a személyi jövedelemadójuk
1%-át a Szegedi Közéleti Kávéházi Esték Alapítványnak
(6726 Szeged, Szövetség u. 35.) ajánlották fel.
A befolyt összeget a Kávéház működésére fordítottuk.
Bízunk abban, hogy a támogatásukra idén is számíthatunk.
Adószámunk: 18457737-1-06

Számlaszám: Közéleti Kávéház Alapítvány, K&H 10402805-28017923-00000000

A DANKÓ PISTA NÓTA KÓRUS
NYUGDÍJAS EGYESÜLET

2016. október 1-én (Szombaton) 10-12-óráig

JUBILEUMI DALOS DÉLELŐTTÖT rendez

a Vasút a Gyermekekért Alapítvány Diákotthonában
(közismertebb nevén a BAKTER-ben,
6725 Szeged, Boldogasszony sugárút 44.).

Fellépnek:

a SZEGVÁRI NÓTAKLUB,
ifj Ternai József harmonika kíséretével;

a MAROSLELEI ASSZONYKÓRUS,
Mizsei Zoltán harmonika kíséretével;

a SZŐREGI SÁRGARÓZSA NÉPDALKÖR,
Király Imre citera kíséretével;

és a DANKÓ PISTA NÓTA KÓRUS,
Makra András hegedű kíséretével.

Szóló művészek:

MIZSEI ZOLTÁN harmonikaművész,

és az életműdíjas GYURIS IMRE nótaénekes.

 

SZEGED MJV ÖNKORMÁNYZATÁNAK

Idősügyi Támogatásával.

A belépés díjtalan.

 


 

ÁLLATOK VILÁGNAPJA SZEGEDEN!

Ünnepeljünk együtt!

Az állatbarátok, állatvédők, állatmentők egyik legfontosabb ünnepe minden évben az Állatok Világnapja. 1931 óta minden év október 4-én tartják meg, ez egyben az állatszeretetéről ismert Assisi Szent Ferenc halálának évfordulója. Az állatszerető emberek jelentős napjává vált, amelyen hirdetjük: az állatoknak is joguk van a tiszteletre, legyenek házi kedvencek, haszon- vagy vadon élő állatok.

Szegeden az idén számos civil szervezet ünnepel együtt!

Közös programmal szeretnénk felhívni a figyelmet az ember és állat közötti barátság erősítésére, az együttélés fontosságára. A Széchenyi téren október 1-jén, szombaton 10 és 15 óra között szeretettel várjuk a családokat, állatbarátokat!

Részletes program:

10 óra: Megnyitó: Dr. Szondi Ildikó
10-12 óra: Általános iskolások tudáspróbája Állatvédelmi útlevéllel
12 óra: Jutalomsorsolás a tudáspróbát teljesítők között
12-13 óra: Kutya-show, habilitációs kutyák bemutatója
13-15 óra: Lovas kocsizás a Széchenyi téren

Egész nap: sátorlátogatások,ismerkedés a résztvevők munkájával, állatsimogatás, kötetlen beszélgetés, fotózás-nyomtatás.

Akik az idén együtt ünnepelnek:

CSEMETE Természet- és Környezetvédelmi Egyesület
Dél-alföldi Állatvédelmi Őrszolgálat
Erdélyi Noémi habilitációs kutyáival
Falvi Betyárok Lovas és Sport Egyesület
Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete
Kebtanoda Kutya Sport Egyesület
Macska Mancs Team Szeged
Szegedi Cicamentők Állatvédő Egyesülete
SZTE JGYPK Interaktív Természetismereti Tudástár
Tengerimalac-klub
Vass M. Angéla tenyésztő

Kérjük, amennyiben lehetősége engedi, számoljon be az Állatok Világnapja szegedi programjairól, hogy összefogásunk eredményesebb lehessen. Közös ünnepünkkel kapcsolatban a rendezvény szervezője, a Szegedi Cicamentők Állatvédő Egyesülete vezetője, Nyitrai Ágnes szívesen áll rendelkezésére, a 06-30-224-4208-as telefonszámon.

Köszönjük segítségét, érdeklődését!

Szegedi Cicamentők Állatvédő Egyesülete

 


 

A Hunyadiak nyomában
Kerékpáros emléktúra a Hunyadi család szegedi helyszíneinél

A kerékpártúra folyamán nyeregben ülve tekerjük végig a város azon helyszíneit, melyek a mai napig őrzik a Hunyadi család és koruk jeles személyiségeinek szegedi vonatkozású emlékeit. Hunyadi János, Mátyás Király, Corvin János, Vitéz János, Janus Pannonius, Kinizsi Pál szegedi emlékezete.

Találkozó időpontja: 2016. 10. 01. 15.00 óra
Találkozó helyszíne: Alsóváros, Mátyás tér, Havas Boldogasszony templom előtt
Részvételi díj: 1000 Ft.
Részvételi feltétel: Érdeklődés és kerékpár
Érdeklődni: Facebook: MAI – Monostori András Idegenvezetések

ŐSZI TÚRÁK OKTÓBERBEN

Tápai barangolások két keréken
Kerékpáros emléktúra Tápén

Tápé első történelmi feljegyzése régebben történt, mint Szegednek: „Tápé falu környékén van egy halastó, melyet Citeinek neveznek; ebben a halastóban a harmadrész a csongrádi ispánt illeti meg „
Dömösi prépostság összeírása 1138.
Az Árpád-kori település életét a Tisza közelsége és Szeged befolyása határozta meg.
Ezen tényezőknek köszönhető, hogy egyedülálló kultúrája a történelemben, néprajzban, irodalomban és a művészetekben is jelentős nyomot hagyott.
A túra folyamán kerékpárral látogatjuk végig ezen nyomoknak a színhelyeit, Tápé jeles nevezetességeit.

Találkozó időpontja: 2016. 10. 02.  15.00 óra
Találkozó helyszíne: Tápé, Honfoglalás utca 75., a templom előtt
Részvételi díj: 1000 Ft.
Részvételi feltétel: Érdeklődés és kerékpár
Érdeklődni: Facebook: MAI – Monostori András Idegenvezetések

56 lépés Szegeden

Az 56-os forradalom eszméi először Szegeden kezdtek kicsírázni és innen terjedtek el osrszágszerte.
Talán ennek tudható be, hogy Szegeden olyan sok fájdalmas emléke maradt fenn a forradalomnak.
Idén, a 60. évordulója alkalmat nyújt felidézni ezeket az emlékeket, hogy jobban magukévá tehessük e történelmi esemény értékét és jelentőségét.
A MAI ezért múltidéző 56-os körsétát szervez, ahol az érdeklődőkkel végigjárjuk a fontosabb helyszíneket: A MEFESZ alakuló helyétől a szabadság pillangójáig, a sortüzek színhelyétől a mártírok emlékszobráig és egyebeket.
A sétán a részvétel ingyenes.

Találkozó időpontja: 2016. 10. 23. 15.00 óra
Találkozó helyszíne: Szeged, Ady tér 10. József Attila Tanulmányi és Információs Központ előtt
Érdeklődni: Facebook: MAI – Monostori András Idegenvezetések

Túl a Palánkon
Város(rész)ismertető séta Szeged ősi belvárosában

Minden nagyobb magyar városban léteznek egyedi elnevezésű városrészek.
Szegeden ilyen volt a Palánk, a város ősi magva, ahol a helyiek a mocsaras vidékből kiemelkedő PALÁNKkal, sövénykerítéssel védték legszentebb templomukat és környékét. A közigazgatás és a kereskedelem elitje élt itt.
Az évszázadok ugyan jelentősen átformálták mára az arculatát, de a régi belvárost jellemző hangulatot, egykori házainak, vendéglátó helyiségeinek, intézményeinek és legfőképpen híres embereinek emlékét fel lehet még idézni egy kellemes őszi séta keretein belül.

Találkozó időpontja: 2016. 10. 29. 15.00 óra
Találkozó helyszíne: Szeged, Dóm tér 1. Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár előtt
Részvételi díj: 1000 Ft.
Érdeklődni: Facebook: MAI – Monostori András Idegenvezetések

 


 

NEMZETÉPÍTŐ
MAGYAROK SZÖVETSÉGE


NEMZETPOLITIKAI KLUB a Jósika utca 4. szám alatti Jósika Pincében, minden hétfőn!:
„ Azt tapasztalom, hogy az emberben a felismert, de ki nem mondott igazság elkezd rohadni.”
Október 3- án  hétfőn 17 órától

MARTON VERONIKA  Őstörténeti sorozatának első előadása.
 Belépő díj nem lesz, de adományokat elfogadunk az előadó utazásának fedezetére.

19-20 óráig pedig Nyomozó ügyészség és Járásbíróság előtti demonstráció a koncepciós perek ellen, s Budaházy és társainak 125 évi börtönbüntetése ellen!

Október 10-én hétfőn 17 órától

Magyarok Szövetsége – Nemzetépítő Népmozgalom szegedi csoportjának a tisztújítása

„Szegedről indult az 1956-os függetlenségi harc, az egyetem Auditórium Maximumából, ahol a diákok megfogalmazták az első követeléseiket”.
(beszélgetés a 60-ik évfordulón való részvételről)
-20 óráig pedig Nyomozó ügyészség és Járásbíróság előtti demonstráció a koncepciós perek ellen, s Budaházy és társainak 125 évi börtönbüntetése ellen!

Október  17-én hétfőn, 17 órától

V. SIKLÓSI ANDRÁS előadása:
Korunk pestise a migrácionalizmus!
19-20 óráig pedig Nyomozó ügyészség és Járásbíróság előtti demonstráció a koncepciós perek ellen, s Budaházy és társainak 125 évi börtönbüntetése ellen!

Október 24-én  hétfőn 17 órától
SZŐKE TIBOR: tanulni a múlt hibáiból és társaink tapasztalataiból!
19-20 óráig pedig Nyomozó ügyészség és Járásbíróság előtti demonstráció a koncepciós perek ellen, s Budaházy és társainak 125 évi börtönbüntetése ellen!

Október 31-én hétfőn 17 órától
Molnár Tamás "Véres nagyoperett" kiállítás 2006-ról.
"Ilyet nem láttam még, hogy Magyarország miniszterelnöke tűzparancsot ad ki emberek ezreire
és fejmagasságban lövik az embereket..."

"... a fidesz rátelepült a rendezvényünkre, ott láttam meg
azt a fajta szavazó réteget és azt a fajta szavazó polgárt aki felöltözött szépen a Rózsadombon, lejött Orbán Viktort
meghallgatni arany nyaklánccal, kiillatosítva gyönyörű kiskosztümben és azután visszament a Rózsadombra..."

"...igazából nekik szánnám ezt a kiállítást,
azoknak az embereknek, akik a fotelből ülve végig nézték mindazt ami történt..."

"...végignézték hogy a Magyar fiatalokat hogy verik félholtra..."

"...azoknak szánnám ezt akik a távolból, a tévén keresztül valamiféle virtuális függönyön keresztül nézik a magyar valóságot, akik soha nem képesek megérteni a szegénységet, az elesettséget, a nyomorúságot, akikben semmi empátia nincs a kis Ember iránt!"

Magyarok Szövetsége szegedi csoportja a nemzetisorskérdésekben való, azonnali együttműködésre, nemzetépítésrehív minden tisztességes magyart!   
Politikai-hazugságmentes jövőt kell építenünk!
Bene Gábor

 


 

Független Városi Szövetség - Magyar Egyesület
6726 Szeged, Fő fasor 9.

www.fvszme.hu
Honlapunkat jelenleg a világ kb. 154 országából látogatják rendszeresen! Lásd kezdőlap/látogatási világtérkép!
        

2016.  október havi PROGRAMOK:

Október 04. kedd
19:00 óra:  Buddhista foglalkozás.
Tibeti Kék Láma előadássorozata-meditáció
Vezeti: Paczér József – beavatott tibeti kék láma
Helyszín: FVSZME székház - Fő fasor 9.

Október 06. csütörtök
16:00-18:00 óráig: Ingyenes Jogi Tanácsadás
Dr. Bálint Gyula ügyvéddel
Csak előzetes bejelentkezés alapján!
Bejelentkezés telefonon: 06-30-943-77-37

Október 11. kedd
19:00 óra:  Buddhista foglalkozás.
Tibeti Kék Láma előadássorozata-meditáció
Vezeti: Paczér József – beavatott tibeti kék láma
Helyszín: FVSZME székház - Fő fasor 9.

Október 13. csütörtök
16:00-18:00 óráig: Ingyenes Jogi Tanácsadás
Dr. Bálint Gyula ügyvéddel
Csak előzetes bejelentkezés alapján!
Bejelentkezés telefonon: 06-30-943-77-37

Október  18. kedd
19:00 óra:  Buddhista foglalkozás.
Tibeti Kék Láma előadássorozata-meditáció
Vezeti: Paczér József – beavatott tibeti kék láma
Helyszín: FVSZME székház - Fő fasor 9.

Október 20. csütörtök
16:00-18:00 óráig: Ingyenes Jogi Tanácsadás
Dr. Bálint Gyula ügyvéddel
Csak előzetes bejelentkezés alapján!
Bejelentkezés telefonon: 06-30-943-77-37

Október 23. vasárnap
16:00 óra
Helyszín: Szeged, Vértó –MAGYAR TÖRTÉNELMI NEMZETI EMLÉKHELY
NEMZETI ÜNNEP – Megemlékezés: Hőseink harca ma is aktuális! Nem omlott ki annyi magyar vér hiába ötvenhatban –a zászlót nekünk kell továbbvinni és a MAGYART győzelemre segíteni!
Beszédet mond: Apró Juhász János
Várjuk Szeged –Délmagyarország –Erdély – Székelyföld – a Vajdaság minden tisztaszívű magyarját!
Eső esetén az ünnepség az FVSZME  (Szeged, Fő fasor 9.) székházában lesz megtartva. Telefon: 06/70 6798080

Október   25. kedd
19:00 óra:  Buddhista foglalkozás.
Tibeti Kék Láma előadássorozata-meditáció
Vezeti: Paczér József – beavatott tibeti kék láma
Helyszín: FVSZME székház - Fő fasor 9.

Október 27. csütörtök
16:00-18:00 óráig: Ingyenes Jogi Tanácsadás
Dr. Bálint Gyula ügyvéddel
Csak előzetes bejelentkezés alapján!
Bejelentkezés telefonon: 06-30-943-77-37

Apró Juhász János

 


 

2016. október 3. hétfő  16 óra Bibliotéka Könyvtár (Kálvária sgt.)

ÖRDÖGI EMBEREK A HÉTKÖZNAPOKBAN
Témaelőadás

Előadó: Rácz-Káté Mónika, a Témaegyetem alapítóelnöke

Hogyan ismerhető fel a gonosz a mindennapi élethelyzetekben?
"A gonosz legjellemzőbb viselkedésformája a bűnbakképzés .Másokat kell feláldozniuk azért, hogy megőrizhessék tökéletes énképüket .A  gonosz leginkább másokat támad meg, mint hogy szembenézzen saját hibáival." Pszichoterápiás esettanulmányokon keresztül mutatja be az ördögi, gonosz emberek viselkedését a hétköznapokban  Rácz-Káté Mónika, tréner, konfliktuskezelési, krízisintervenciós oktató és tanácsadó. Érdekes téma, érdekes megközelítésben, 40 percben, aztán jöhetnek a kérdések!

2016. október 3. hétfő 18 óra SZTE Állam-és Jogtudományi Kar Társalgó (Tisza L. krt.54.)
ASZTALFIÓK – BEMUTATÓ
Születésnapra…

Vendég:  Dr. Nagy Péter jogász, asztalfiók –gazda
Beszélgetőtárs /felolvasó: Pásty Júlia

A Közéleti Kávéház gyakran rendez KÖNYVBEMUTATÓKAT. Vannak azonban olyan írások, amelyek –zsengeségük, vagy egyéb okok miatt – nem jutnak el könyvalakjukig, s csak „A4-es” lapokon az íróasztal fiókjában pihennek.
Mit rejt egy ilyen asztalfiók?
Most egy ilyen asztalfiókban szemezgetünk az írások között!

 


 

EZÜSTHAJ FILMKLUB A BELVÁROSI MOZIBAN
Klubvezető: Vörösné Séllei Emma – Belépőjegy 600 Ft

Okt. 4.  14 óra: CASABLANCA – 1942, ff., magyarul beszélő, amerikai romantikus dráma, 102 perc, rendezte: Kertész Mihály, szereplők: Humphrey Bogart, Ingrid Bergman
12 éven aluliak számára nem ajánlott.
Okt.  11.  14 óra: BRIDGET JONES BABÁT VÁR (Bridget Jones’s Baby) – 2016, színes, magyarul beszélő, angol romantikus vígjáték, 123 perc, rendezte: Sharon Maguire, szereplők: Renée Zellweger, Colin Firth, Patrick Dempsey
16 éven aluliak számára nem ajánlott.
Okt. 19.  14 óra (szerda!!) ERNELLÁÉK FARKASÉKNÁL – 2016, színes, magyar film, 80 perc, rendezet: Hajdu Szabolcs, szereplők: Tankó Erika, Török-Illyés Orsolya, Hajdu Szabolcs
16 éven aluliak számára nem ajánlott.
Okt. 25.  14 óra: HATÁRTALAN SZERELEM (Enas Allos Kosmos) – 2015, színes, feliratos, görög romantikus film, 113 perc, rendezte: Christopher Papakaliatis, szereplők: J.K. Simmons, Christopher Papakaliatis, Osvárt Andrea
12 éven aluliak számára nem ajánlott.

2016. október 4. kedd 16 óra (Kálvária sugárút 14.)

                                                Szabó Edit és Sántáné Kurunczi Mária
szeretettel meghív minden kedves érdeklődőt
vetítéssel egybekötött

FOTÓ-ZÓ
FOTÓ-SZÓ

című könyvbemutatójára a Bibliotékába
Közreműködik Péntek György

 


 

2016. okt. 4.  17 óra Városháza Házasságkötő terem

"A történelem a nemzeté, amely megszenvedte.
Neki joga van megtudni a teljes igazságot."

                                                                                           (Görgey István)

Katona Tamásra és az aradi vértanúkra emlékeznek történész kollégái, barátai:

Marjanucz László: Az aradi tizenhármak emlékezete Katona Tamás munkájában
Pelyach István: Görgey  a hadvezér- Katona Tamás műveiben
Zakar Péter: Katona Tamás Görgey politikusi- miniszteri képe

Bevezetőt mond: Szalay  István  a Közéleti Kávéház Kuratóriumának elnöke
Közreműködnek a Nyugalmazott Igazgatók Egyesületének tagjai
Az estet szerkesztette és háziasszony: Ferenczy Valéria ny. igazgató

 

TIT Szabadegyetem Pszichológia tagozat

Ez már túl sok a jóból! - a szülői túlzott védelem és gondoskodás jelenségéről pszichológus szemmel

Előadó: Dr. Csomortáni Domokos Zoltán Klinikai szakpszichológus, pár-és családterapeuta

Időpont: 2016.október 4.17:00
Helyszín: TIT Székház, Szeged, Kárász u. 11.

A szülői hivatás legfontosabb feladatai a pszichológusok szerint a szeretet, a gondoskodás és a nevelés területét fedik le. Sokat hallunk gyermekeiket nem szerető, elhanyagoló, túlságosan szigorúan fogó szülőkről. De mi van a paletta másik szélén. Lehet-e a gyermeket "túlszeretni", "túlgondozni, "túlvédeni"? Erre a kérdésre szeretnék részletes, gyakorlatközpontú választ adni előadásom során. Szót szeretnék ejteni a túlvédés kialakulásának folyamatáról, az általa okozott probléákról, valamint a változtatás eszközeiről és nehézségeiről. Ajánlom a témát leendő, vagy már gyakorló szülőknek, nevelési szakembereknek, valamint a nevelés és pszichológia iránt érdeklődőknek egyaránt. Hisz a túlvédés nem áll meg a gyermekszoba ajtajában, a párkapcsolatokban, az iskolában, de még a munkahelyeken is tanúi lehetünk a hatásaiként előálló játszmáknak. Szeretettel várom az érdeklődőket egy izgalmas, interaktív, sajátélményű előadás meghallgatására.

 

Collegium Musicum orgonahangversenyek

2016. október 4. kedd  19 óraSzeged, Alsóvárosi Ferences-templom

Dóbisz Áron  orgonaművész hangversenye

J.S. Bach (1685-1750): h-moll Prelúdium BWV 544,
Herzlich tut mich verlangen BWV 727
h-moll Fúga BWV 544
J.S Bach: Nun komm' der Heiden Heiland, BWV 659
*Gregorián énekek Szt. Mihályról
Ch. Maria Widor (1844-1937): Allegro Cantabile
az V. Orgonaszimfóniából
Serban Nichifor (kortárs): German Carol
Gárdonyi Zsolt (kortárs): Mozart Changes
Antalffy-Zsiross Dezső (1885-1945): Madrigál
Scherzo

*Közreműködik:  Az SZTE ZMK Gregorián énekegyüttese
Szudi Mária vezényletével

Dóbisz Áron orgonaművész-tanári diplomáját az SZTE Zeneművészeti Karán Dr. Csanádi László tanítványaként szerezte. Sikeresen koncertezik itthon és külföldön, legutóbb Krakkóban és Csíkszeredában szerepelt. Nemzetközi orgonaversenyeken Szegeden I. díjat, Rómában és Temesváron II. díjat nyert. Jelenleg a Szegedi Király-Kőnig Péter Zeneiskola orgonaművész tanára.

 

2016. október  5. szerda 15 óra Somogyi Könyvtár

OLVASÓNAPLÓ

 Bartis Attila:  A vége

Háziasszony:  Palotás Eva

 

2016. október 5. szerda 15 óra Senior Center (Eszperantó u. 1.)
A zene a lelket erősíti, „ahogy beszél az ember”

emlékezés Kovács Dénes hegedűművészre a Liszt
Ferenc Zeneművészeti Egyetem igazgatójára.
Előadó: Szecsődi Ferenc, Liszt-díjas, Érdemes
hegedűművész
Zongorán kísér: Benedekfi István

2016. október  5. szerda 16 óra Zöld Terasz (Földvári u. 5.)
A tánc a hosszú élet titka!

Táncolni jó, táncolni mámorító, a tánc felüdít, szórakoztat és táplál fizikailag, lelkileg és bizonyos szempontból pihentet szellemileg és testileg. Azt hiszem, nincs annál jobb érzés, mint néhány egyszerűbb alapvető lépést jól, helyes testtartással, könnyedén megtenni. Ezek elsajátítása se nem nehéz, se nem fáradságos. A tánc egyfajta kultúra. Önfegyelemre, mások iránti figyelemre, tiszteletre nevel, segít a felszabadult, könnyed mozgásban, a kulturált mozgásban. S még egy tanács: soha ne lépjenek ugyanazon lábbal kétszer.
Házigazda: Tóth Ferenc idegenvezető és tánctanár

 

2016. október 5. szerda 18 óra HUNGI Vigadó (Stefánia)
ROMANTIKUS SZÉP DALLAMOK

Igaz János muzsikál
Háziasszony: Zsótér Mária

 

2016. október 6. csütörtök 16 óra Nemzeti Emlékkert (Földmíves u. 13.)

ÖTVEN ÉVE HUNYT EL JUHÁSZ KÁLMÁN EGYHÁZTÖRTÉNÉSZ
Dr. Miklós Péter történész, címzetes főiskolai tanár, a hódmezővásárhelyi Emlékpont vezetője Juhász Kámán (1892-1966) című könyvének bemutatója.
Házigazda: ifj. Szilágyi Árpád városvédő polgár



2016. október 6. csütörtök  18 óra SZTE Állam-és Jogtudományi Kar

AZ ARADI VÉRTANÚK

A 13 Aradi vértanú halálra itélt katonai vezető mindegyike kész volt áldozni életét és A végsőkig küzdöttek, mert tudták: a magyar nép régen kiérdemelte már a jogot arra, hogy végre önmagát kormányozza.
RÁJUK EMLÉKEZÜNK  AZ ŐSERŐ DALÁRDA ÉS GYEREKEINK KÖZREMŰKÖDÉSÉVEL. 

Házigazda: Fazakas S János

A halálra ítéltek mindannyian ugyanazon ügyért harcoltak: a magyar szabadságért és a magyar haza megújulásáért. Hittek abban, hogy a reformkor nagyjai: Széchenyi, Wesselényi, Kölcsey, Deák és Kossuth egy modern, új Magyarország alapjait tették le, kivezetve a magyarságot a középkori feudális viszonyok közül. 

2016. október 7. péntek  15 óra TIT Székház (Kárász u. 11.)
Négyszemközt

Ez a kávéházi délutáni program segítség a belső nyugalmunk megteremtésére, harmonizálására, felmerülő problémák megoldására .
Lehetőség egy kis diszkrét, meghitt beszélgetésre vagy a magány oldására.
Vannak az életben olyan helyzetek, amikor nem tudjuk, vagy nem akarjuk megosztani családtagjainkkal, barátainkkal feszültségeinket, vívódásainkat, problémáinkat, vagy éppen egyedül , magányosnak érezzük magunkat.
Együtt talán könnyebb!
Beszélgetőpartner:  Nagyné Dr.  Elekszy Mária jogász

 

2016. október 7. péntek 16 óra TIT Székház (Kárász u. 11.)

Biorezonanciával az egészségünkért!
Nagy érdeklődésre tekintettel ismét bemutatásra kerül egy számitógépes rendszer, mely segítségével egészségi állapotunkról ad széleskörű tájékoztatást.
Meggyőződhetünk testünk fizikai és lelki állapotának helyzetéről. Megmutatja az esetleges eltéréseket, gyulladásokat, csontok állapotát, stb.
Az előadás keretében a résztvevők közül sor kerül egy állapotfelmérésre, amely természetesen a cég ajándéka.
Az egészség legdrágább kincsünk, figyeljünk és törődjünk magunkkal!
Előadó: Szabóné Magyar Mária
Háziasszony: Nagyné  Dr.  Elekszay Mária

 

2017. október 7. péntek 17.00 óra MTA SZAB Székház (Somogyi u. 7.)

A SZAB Fizikai - Informatikai és Matematikai Szakbizottsága, a Bolyai János Matematikai Társulat Szegedi Csoportja és a Közéleti Kávéház közös rendezvénye.

ÉN MÉG MINDIG SZEGEDINEK ÉRZEM MAGAM

Beszélgetés RÁBAI IMRÉVEL a matematikai tanárok 90 éves doyenjével.

Rábai Imre, Szegeden, a Bolyai Intézetben kezdett dolgozni, majd Budapestre, a Fazekas Gimnáziumba került, ahol annak az osztálynak lett az osztályfőnöke, amelybe mai akadémikusok, többek között Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke is járt, de a i Műegyetemen is tanított.

A rendezvényt megnyitja: SZENDREI MÁRIA, a SZAB Matematikai Munkabizottságának elnöke.

Rábai Imre munkásságát méltatja: KOSZTOLÁNYI JÓZSEF a Bolyai Társulat Szegedi Csoportjának titkára

Beszélgetőtárs: SZALAY ISTVÁN, a Közéleti Kávéház Kuratóriumának elnöke.

 

2016. október 7. péntek 17 óra Zöld Terasz
RÉGI MAGYAR ÉS VILÁGSLÁGEREK

Horvát Miklós énekel
Háziasszony: Juhász Mária Dóra

 

                                         A  R É G I     Z O N G O R I S T Á K   K L U B J A    október 7.-én  18 órai kezdettel  tartja  

Ö S Z I   D A L L A M O K
                                                    
című koncertjét az

A G Ó R Á B A N

 A klub tagjai- dr. Csanádi Lajos, Háry Ferenc, dr. Mózes János, dr. Polgár Gyula, Várnai Szilárd , Bedő Gábor és meglepetés művész vendégei – ezúttal is kellemes   hangulatban
idézik fel e színes   évszak hangulatát.

Az est moderátora: Sári Zsuzsa

Belépődíj: 500 Ft.

 

Egyensúly, harmónia, boldogság és béke

2016. október 8. szombat 9-19 óráig
Deák Ferenc Gimnázium Szeged József Attila sgt. 118.

                  9:00: Hangfürdő a MaGong Együttes közreműködésével
9:50: Szülés, születés, mint meghatározó élmény
Puroszné Nagy Magdolna perinatális szaktanácsadó, dúla
Vincze Felicia szülésznő
Berente Tímea védőnő
10:40: Párkapcsolati egyensúlytalanság testi tünetei
Kis Ernő családállító terapeuta
Szilágyi Mária kranioszakrális terapeuta
Dr. Fazakas Éva orvos- természetgyógyász
Berente Tímea
11:30: Mit tehetnek értünk a gyógygombák és esszenciális illóolajok?
Dallos Márta
Császár Hedvig
12:00: Ebédszünet
12:30: Depresszió kezelése a kínai orvoslásban                           
Dr. Rideg Sándor hagyományos kínai orvos, addiktológus, pszichiáter, neurológus
13:10: Veszteség fájdalmától a szabadságig 
Dr. Sarungi Emőke felnőtt- és gyermekpszichiáter, pszichoterapeuta, gyászfeldolgozás módszer specialista
Berente Tímea
14:10: Szív és az értelem egyensúlya 
Dr. Fülöp Sándor Gunagriha (Sri Chinmoy tanítványa)
15:20: Energiagyógyászat a lelki blokkok oldására a belső harmóniáért
Dr. Tarnai Ete orvos-természetgyógyász
Berente Tímea         
16:20: Gyógynövények napi használata, zöld háztartási praktikák
Ábrahám Krisztián Kör-Te Közösségépítő, Egészségmegőrző és Természetvédelmi Egyesület
17:00: Az élet fonala
Dr. Kalmár Mendel Gergely növény-genetikus
17:40: Hogyan juthatunk el az Aranykorig?
Varga Csaba filozófus, író
18:20: Gondolatok a szeretetről, békéről, a közös jövőnkről
Bullás Mária spirituális költő, festő
Sóti Judit természetgyógyász
Berente Tímea

Békemeditáció a program vége!  

Kiállítók, kapcsolódó tevékenységek:

Spiritualitás és az egészség témájához kapcsolódó termékek és könyvek vására

Kristálykiállítás

Diétás termékek bemutatása kóstolással

Állapotfelmérés és gyógyulás modern eszközökkel

Alternatív gyógyító módszerek megismerése és kipróbálása

Egyéni tanácsadást tartanak előadóink és kiállító partnereink egész nap, melynek részletei a www.egeszsegbar.hu oldalon találhatók.

12.00  Speciális Csi Kung diabeteseseknek
  • Nordic Walking gyerekeknek és felnőtteknek
  • Inzulinpumpa használatának előnyei és hátrányai - konzultáció Dallos Mártával, az Animas pumpa képviselőjével
  • Kézműves foglalkozások gyerekeknek, felnőtteknek

A program fővédnökei:
Dr. Szondi Ildikó és Tóth Károly
önkormányzati képviselők

Szervezők:
FÖNIX EGYESÜLET
&
Gold-Inform 2008 Kft.

Támogatóink:
Szuperinfó, Délmagyarország, Őrangyal Gasztroház,
Nem Adom Fel Alapítvány
Közéleti Kávéházi Esték Alapítvány

Programunk lényege a szemléletformálás, egy szeretet központú társadalom megteremtése érdekében, amelyben a ma embere visszatalál a természet ősi harmóniájába egy fejlettebb szinten.

MINDENKI EGÉSZ-SÉGÉRE!!!!
www.egeszsegbar.hu,
30/577-4836

 

INDUL A FILMKLUB! INDUL AZ  ÚJ ÉVAD!

2016. október 10. Hétfő, 17 óra, és a szokásostól eltérően
Somogyi Könyvtár I. emeleti folyóirat-olvasójában:

NIZSINSZKIJ UTOLSÓ TÁNCA
Monodráma

A Spinóza Színház 2006. január 19-i előadásának filmfelvétele

Írta. Norman Allen, fordította: Zalán Magda,
látványtervező és a film operatőre: Sibalin György,
az előadás és a film rendezője: Radó Gyula.

Főszerepben: Haumann Máté

A színlap ugyan egyetlen szereplőt ígér, Vacláv  Nizsinszkijt, a XX. század legnagyobb férfi táncosát, de a színész, aki alakítja, további hat alak bőrébe bújik a monodráma során, kezdve a gyerek Vaclávtól felfedezőjén - impresszárióján-szeretőjén, Gyagileven át feleségéig (a magyar Pulszky Romoláig) anélkül, hogy jelmezét, egy formátlan zsávoly inget bármire is cserélte volna, vagy akár bármilyen apró kellékkel segítette volna változásait.                        Nizsinszkij (1890-ben született) felfogásában a tánc a mozgás létrehozásának és kombinálásának művészete. Nemcsak drámai cselekvést, vagy indulatot kell kifejeznie, de a táncos minden egyes mozdulatát élő gondolat kell, hogy áthassa.
Tombol az avantgárd, Nizsinszkij revelatívan új táncfelfogása forradalminak hat. Hírneve végigsöpör az egész világon: fellépések Párizsban, Londonban, az Egyesült Államokban. Művészi hitvallását azonban kortársai nem értették meg, még felesége sem. 1919. január 19-én lépett fel utoljára közönség előtt.  Ekkor kezdett elhatalmasodni skizofréniája. Az előadáson közel fél órán át mozdulatlanul ült, majd hirtelen táncolni kezdett. A háborút táncolta el. Hogy ez vajon nagyszerű volt-e vagy csak az őrület spontán tombolása, nem tudni. Mindenesetre innentől kezdve nem táncol többé, hátralevő évtizedeit szanatóriumokban, illetve családja őrizete mellett töltötte. 1950-ben halt meg.

Vendég: Radó Gyula
Beszélgetőtárs: Bubryák István

 

2016. október 10, hétfő 17 óra  SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Fizika Tanszék  (Boldogasszony sugárút 6.)

"Most le a piros nadrágomat és törvényeket és gazdaságtant tanulni:"  (Napló, 1826. október17.)
Tallózás gróf Széchenyi István könyvtárának könyvei között 

     Széchenyi katonai pályája ténylegesen 1826 februárjában ért véget. A változást azonban már jelzi 1825 októberében bekapcsolódása a pozsonyi országgyűlés munkájába, majd november 3-i részvétele a magyar nyelv ügyének vitájában és felajánlása a Magyar Tudós Társaság létrehozására. Életcélja alakulásáról  - ugyan kétségekkel viaskodva - így ír Naplójában 1826. június 21-án: "Magamat teljesen országomnak áldozom... "
        A közéleti, politikai szerepvállalás megköveteli ismereteinek bővítését, melynek hátterét nagyrészt a családi hagyományra épülő könyvtára jelentette.
Vajon milyen volt ez a könyvtár? Milyen szakkönyveket és szépirodalmat gyűjtött Széchenyi? Milyen hatással voltak rá az egyes művek? Mely szerzők álltak közel Széchenyihez és miért? Hogyan gyarapodott a gróf könyvtára? A sok kérdés közül csak néhányat emeltem ki, melyekre szeretnénk majd választ adni.
          Az ország gazdasági, társadalmi, kulturális felemelkedéséért tett erőfeszítései nem valósulhattak volna meg rendkívül racionális időfelhasználása nélkül. Ma, amikor gyakran hosszú időt töltünk el várakozással, Széchenyi tanácsa aktuális: ”legyen mindig nálunk könyv, olvasnivaló.”

Előadó: dr. Kormányos András könyvtáros

 

2016. október 10. hétfő 17 óra Szent-Györgyi Agora (Kálvária sgt.)
SZEGED SZÉPSÉGEI 3.

Somorjai Ferenc idegenvezető vetített képes előadása

 

2016. október 11. kedd  15 óra  Bibliotéka Könyvtár (Kálvária sgt. 14.)
REJTVÉNYVERSENY

Vezeti Budai István

 

2016. október 11. kedd 17 óra Somogyi Könyvtár Klub

KIEMELKEDŐ EREDMÉNYEKÉRT KÜZDŐ SPORTOLÓK, AKIK A TELJESÍTMÉNYEK HŐSEI VOLTAK

Hajós Alfréd, a Magyar Delfin
Papp László, akitől elvették a világbajnokságot

Előadó: Faragó Aurél Jánosné

 

TIT Szabadegyetem Élettan tagozat

Génterápia, GMO-k, genetikailag módosított emberek

Előadó: Dr. Duda Ernő - Habil, az MTA doktora,  egyetemi tanár,professor emeritus, immunológus, genetikus-biológus

Időpont: 2016.október 11.17:00
Helyszín: TIT Székház, Szeged, Kárász u. 11.

A genetikai módosítás eszközei rohamosan fejlődnek. Rövidesen gyógyítani fogjuk az örökletes betegségeket. Lehet-e, szabad-e utódaink tulajdonságait megváltoztatni? Kell-e félni a GMO-k-tól?

 

2016. október 11. kedd 17 óra Bibliotéka

Tudatos Test  előadás

Az Access Consciousness® módszerét,  eszköztárát arra fejlesztették ki, hogy nagyobb tudatosságot teremtsen az életben és a világban,hogy ítéletmentes, fix nézőpontoktól mentes térbe juttasson el, amit például a természetben élhetsz meg.

Ezen az estén a testünkkel és a testünkről beszélgetünk ítéletmentesen.
"Az access nem a gyógyítás. A tudatosságról szól. A tudatosság hatása a test gyógyulása, és nem fordítva. Kigyógyítani valakit a betegségből , nem teszi őt tudatossá, de kigyógyítani valakit a nemtudatosság állapotából, az lehetővé teszi, hogy a test meggyógyítsa magát. "- Gary Douglas
Gyere el és gyűjts be néhány egyerűen használható eszközt, amivel a tested a legjobb barátod lehet a tudatosság útján is .
Mi lenne, ha mi lehetnénk a  kedvesség, a gondoskodás, a jelenlét és a nem-ítélkezés energiája minden testtel szemben, akivel kapcsolatba kerülünk… 
beleértve a sajátunkat is?
Előadó: Kovács Angéla Mónika
Háziasszony: Rutai Tünde

 

Szegedi Közéleti Kávéház
K E R T  Életviteli klub

2016. október 11.   kedd   17:00 óra Maros u. 1.,    Somogyi Könyvtár Klub

Rió után Tokió előtt…

Beszélgetés az olimpiáról…

Dr. Fritz Péter
Közép-Kelet Európai Rekreációs Társaság Elnöke
Ferencvárosi Torna Klub, Magyar Női- és Férfi Vízilabda válogatott,
Szinkronúszó váéogatott
táplálkozástudományi szakértője

Háziasszonyok:  Princzkati
                           Nagy Ágota

Mennyire szurkoltunk….
Mi, miért történt? Hogy sikerült megoldani?
Mit tatottak be? Mit kellett volna másként csinálni?
Sok kérdés…ha kihagyunk valamit…kérdezzenek Önök is!
Áldott,  szép  napokat   kívánunk  a   Szeretet  Erejével !
Várjuk Önöket !

 

Collegium Musicum orgonahangversenyek

2016 október 11. kedd, 19 óra Szeged, Alsóvárosi Ferences-templom

Csanádi László DLA orgonaművész hangversenye

J. S. Bach (1685-1750): c-moll Prelúdium és Fúga BWV 546
O Mensch bewein’dein’ Sünde gross BWV 622
*J. S. Bach: h-moll Mise: Laudamus te
*J.S. Bach: Szoprán ária a 198. Kantátából  BWV 198
D. Buxtehude (1637-1707): C-dúr Fúga
*Händel (1685-1759): Rejoice, ária a Messiás c. oratóriumból
Liszt F. (1811-1886): A-dúr Legenda
Weinen, Klagen,…

*Közreműködnek: H. Bálint Zsuzsa énekművész
Lutz Ilona DLA zongoraművész
  
Csanádi László orgonaművészi és zeneelmélet tanári diplomáját a Budapesti Zeneakadémián szerezte 1981-ben. Tanára Gergely Ferenc volt. Ugyanitt megszerezte a zenei előadóművészet mesterdoktora (DLA) fokozatot, „cum laude” minősítéssel. Szintén a Budapesti Zeneművészeti Egyetemen habilitált. 2015-től pedagógusminősítési és tanfelügyeleti szakértő.
1991-től, az orgona szak indításától kezdve, az SZTE ZMK orgona tanszakának szakfelelős oktatója. Tanítványai számos hazai és külföldi versenyen rangos helyezéseket értek el.
Európa 15 országában koncertezett. Hangversenyeinek súlypontját elsősorban Bach, Franck, Liszt, és Reger nagy művei alkotják.

 

2016. 10. 12.  szerda 10 óra Bálint Sándor Szeretetotthon (Harmat u. 2-4)
Kenéz Heka Etelka költőnő bölcs költeményei
Háziasszony: Ritz Judit

 

2016. október 10. szerda 16 óra Zöld Terasz
A tánc a hosszú élet titka!

Táncolni jó, táncolni mámorító, a tánc felüdít, szórakoztat és táplál fizikailag, lelkileg és bizonyos szempontból pihentet szellemileg és testileg. Azt hiszem, nincs annál jobb érzés, mint néhány egyszerűbb alapvető lépést jól, helyes testtartással, könnyedén megtenni. Ezek elsajátítása se nem nehéz, se nem fáradságos. A tánc egyfajta kultúra. Önfegyelemre, mások iránti figyelemre, tiszteletre nevel, segít a felszabadult, könnyed mozgásban, a kulturált mozgásban. S még egy tanács: soha ne lépjenek ugyanazon lábbal kétszer.
Házigazda: Tóth Ferenc idegenvezető és tánctanár

 

Időpont: 2016. október 12. szerda 17 óra Helyszín: Magyar Tudományos Akadémia SZAB Székház, 110-es előadóterem(6720 Szeged, Somogyi utca 7.)

 Szegedi tehetségek utazási élménybeszámolója sorozat:

Az SZTE Sófi Ösztöndíj Alapítvány 15 éve óta több millió forint ösztöndíjjal és sok szolgáltatást nyújtva támogatja a fiatal szegedi tehetségeket, akik körbeutazták a világot. A tehetségek vetítéssel illusztrált előadásokat tartanak szép és izgalmas utazási élményeikről hónapról-hónapra, amelyeken a Közéleti Kávéház közönsége megismerheti a világ csodálatos országait, városait és természeti szépségeit.

15. Program: Tölgyesi Csaba, Sófi-ösztöndíjas ökológus élménybeszámolója Kelet-Egyiptomról

A vetítéssel illusztrált előadás során a résztvevők betekintést nyerhetnek Kelet-Egyiptom természeti értékeibe, és ízelítőt kaphatnak a Szuez és a Szudáni határvidék között húzódó Vörös-tengeri hegység lenyűgöző tájaiból. Különösen sok kép foglalkozik a sivatagi élőhelyek madár-, növény- és rovarvilágával, illetve a lakatlan sivatagi és tengerparti tájakkal, de az oázisok zöldövezeteinek természetmegőrző szerepére is rávilágít az előadás. Mindezek mellett az utazás apropóját adó, ragadozó madarak vonulásával kapcsolatos kutatás életképei is megjelennek az előadásban.

 

2016. október 13. csütörtök 18 óra NOVOTEL Szeged

Mesék az Erőről


SZÍVVEL, LÉLEKKEL...
A meditáció, egy elfeledett módszere
Megrekedni a semmi közepén...
Az illúzió csapdája...

Dezső Csaba Péter
rang és cafrang gyűjtő

 

MEGHÍVÓ
A Vakok és Gyengénlátók Csongrád Megyei Egyesülete
szeretettel meghívja Önt és barátait a
2016. október 14.-én 16 órakor kezdődő
Érints meg!
című tapintható kiállítás
ünnepélyes megnyitójára,
amely
Flamann Ildikó
fazekas – keramikusművész
alkotásaiból a
Somogyi-könyvtár
alagsori kiállítóterében kerül megrendezésre.

A kiállítás október végéig látogatható

 

2016. október 14. péntek 17 óra TIT Székház (Kárász u. 11.)

 Egy európai migrációs politikai eszköz: cirkuláció

Előadó: Dr. Illés Sándor demográfus

A cirkuláció kérdéskörét az ezredfordulót követően fedezték fel újra az európai tudományos és politikai körökben. 
Mi a cirkuláris mobilitás? Milyen jellegzetességekkel bír? Miért maradt kihasználatlan lehetőség? Van még esély cirkulációs rendszerekkel operáló mobilitási politikák születésére? 
A fenti kérdésekre próbál válaszokat adni az előadás

 

2016. október 14. péntek 17 óra Zöld Terasz

Horváth Miklós énekel

 

2016. október 14.,  péntek 18 óra Heller Ödön Művelődési Ház ( Szeged- Tápé, Budai N. A. u 20-22.)

A bronz és gyémánt éve…beszélgetés Márton Anitával

„Otthoni” találkozó Márton Anita bronzérmes olimpiai bajnokkal, aki különlegesen eredményes 2016-os évet tudhat maga mögött.
Márton Anita 2001-ben kezdett atletizálni a Szegedi VSE színeiben számos díjat és versenyt nyert.
A teljesség igénye nélkül ha a legutóbbi eredményeit nézzük, akkor  2013-as fedett pályás Európa-bajnokságon a súlylökés selejtezőjében 17,22 métert teljesített, ami a 12. helyezést jelentette.
A 2014-es fedett pályás atlétikai világbajnokságon18,63 méteres egyéni csúccsal került be a döntőbe, ahol a hatodik helyen végzett. Az Európa-bajnokságon országos csúccsal harmadik helyezést ért el. A világranglistán nyolcadik volt. A 2015-ös fedett pályás atlétikai Európa-bajnokságon első helyen jutott a döntőbe, ahol új országos csúccsal végzett az első helyen. A 2015-ös atlétikai világbajnokságon országos csúccsal (19,48 m) negyedik lett. A2016-os fedett pályás atlétikai világbajnokságon országos csúccsal (19,33 m) második helyen végzett. Tavasszal a gyémánt liga versenyeken második volt Dohában és Rabatban valamint a pekingi nemzetközi versenyen is. Az Európa-bajnokságon ezüstérmet szerzett. A székesfehérvári Gyulai Memorial versenyen 19,49 méteres országos csúcsot ért el. A 2016-os olimpián újabb országos csúccsal bronzérmet nyert. A gyémánt liga éves értékelésében második lett.
Beszélgetőtárs: Vass Imre SzegedTV munkatársa
Az est fővédnöke: Szécsényi Ferencné önkormányzati képviselő

 A cirkuláció kérdéskörét az ezredfordulót követően fedezték fel újra az európai tudományos és politikai körökben. 
Mi a cirkuláris mobilitás? Milyen jellegzetességekkel bír? Miért maradt kihasználatlan lehetőség? Van még esély cirkulációs rendszerekkel operáló mobilitási politikák születésére? 
A fenti kérdésekre próbál válaszokat adni az előadás

 

2016. október 17. hétfő 16 óra SZTE Állam-és Jogtudományi Kar Társalgó

Az ókori egyiptomi jelképek szándékos félremagyarázása és ezek valódi magyarázata
Vajon mit keres az orvosok gépkocsiján az ókori egyiptomi ankh-hieroglifa? És megóv-e a bajtól, betegségtől az udzsat szem? Ezekről a kérdésekről számos áltudományos, helytelen és káros vélemény forog közszájon. Mi is az igazság erről?
Előadó: Pécsi Ágnes egyiptológus

 

2016. október 17. hétfő 17.00 óra SZTE Orvostudományi Kar Dékáni Hivatala (Tisza Lajos krt. 109.)
BESZÉLGETÉS A DÉKÁNNAL

Vendég: Prof. Dr. BARI FERENC, az Orvostudományi Kar dékánja.
Beszélgetőtárs: Prof. Dr. SZALAY ISTVÁN, a Közéleti Kávéház Kuratóriumának elnöke.
Bari Feri foto kellene

   

2016 október 18. kedd, 17 óra, TIT klub (Kárász u. 11/A.)

JUBILEUMI VERSMONDÓ EST

Gimnazistaként bűvölt el a pódium és a költemények mágikus ereje. Bölcsész hallgatóként kinyílt előttem a magyar- és a világlíra. Tanérként a Szegedi Fiatalok Irodalmi Színpada, és sorozatos felkérések biztosítottak állandó versmondási lehetőséget. Itt, a  Közéleti Kávéházban 10 év alatt hatvannál több előadásomban mutattam be Szeged múltját, kiváló polgárainak és művészeinek értékteremtő munkásságát. A magyar líra géniuszainak fontos és számomra kedves verseit sikerrel foglaltam előadásaimba. Hagyományt teremtő szándékkal megemlékeztünk a Költészet napjáról is.
Mostani estemen több, és eddig még műsoraimban nem szerepelt verset is beiktattam. Ráadásként pedig a Világirodalom egyik fantasztikus versét is elmondom. Ezzel szeretném megköszönni évtizeden át tartó és megtisztelő érdeklődésüket. Magam pedig ezzel kívánok szerény zárókövet tenni a versmondással eltelt 63 évemre. Szép életem volt a versek világában. Örömmel várlak benneteket, kedves versszerető barátaim!
Dr. Zenei József, aranydiplomás tanár, versmondó

 

2016. október 18. kedd 18 óra AGORA INFORMATORIUM
VIETNAM

Sokan és sokfélét tudunk már Vietnamról, ezért újat mondani nem egyszerű. De azt az országot járva, sok apró dologgal találkozva, az utazó rájön, hogy minden eddigi információ kevés volt  az országnak és népének megismerésére. Az évszázadok során átélt történelmi viharok és kataklizmák ellenére a lakosság békés és jóindulatú az idegenekkel szemben. Szerények, fegyelmezettek, és rendkívül szorgalmasak. Ezekről, továbbá szép tájakról és úti élményeiről beszél Kovács Sándor Tibor, diaképinek bemutatása közben.



Collegium Musicum orgonahangversenyek

2016 október 18. kedd 19 óra Szeged, Alsóvárosi Ferences-templom

Bednarik Anasztázia DLA orgonaművész hangversenye

J.S.Bach (1685-1750):
In dir ist Freude BWV 615 (az Orgelbüchleinből)
6 Schübler korál:
Wachet auf, ruft uns die Stimme BWV 645
Wer nur den lieben Gott lässt walten BWV 647
Kommst du nun, Jesu, von Himmel herunter  BWV 650
Esz-dúr prelúdium és fúga BWV 552
* G.F. Händel (1685-1759): Szonáta
M. Reger (1873-1916):
Ein’ feste Burg ist unser Gott –korálelőjáték op. 135/a Nr. 5
Melodia op. 129. Nr.4.
d-moll fantázia és fúga op. 135/b

* Közreműködnek: Boros József trombitaművész,
az SZTE ZMK docense,
és  hallgatói

Bednarik Anasztázia Vácott működő orgonaművész. 1964-ben született Kassán.Orgonatanulmányait édesapja keze alatt kezdte, majd Gergely Ferenc és Kárpáti József növendéke volt. 1978-tól a Bp.-i Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola, majd a Zeneakadémia orgonatanszakain tanult, végig Lehotka Gábor tanítványaként. 1987-ben szerezte meg orgonaművészi és szakközépiskolai orgona-és zeneelmélet tanári oklevelét kiváló minősítéssel.
2007-ben Summa cum laude minősítéssel doktori fokozatot (DLA) szerzett zenei előadóművészetből a Budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen.
A váci Pikéthy Tibor Zeneművészeti Szakközépiskola igazgatója, és a váci Ferences Templom orgonistája, az Apor Vilmos Hittudományi Főiskola orgona tanára
Több nemzetközi orgonaverseny díjazottja. Európa számos országában sikerrel koncertezett.

 

2016. október 19. szerda 15 óra Senior Center (Eszperantó u. 1.)
A szegedi paprika szerepe Szent-Györgyi Albert
Nobel-díjában

Előadó: Prof. Dr. Hannus István, egyetemi tanár

 

2016. október 19. szerda 15 óra Nemzeti Emlékkert (Földmíves u. 13.)
1956

Előadó: Fekete Pál történész
Házigazda: Szilágyi Árpád városvédő polgár

 

2016. október 19. szerda 16 óra Zöld Terasz
A tánc a hosszú élet titka!

Táncolni jó, táncolni mámorító, a tánc felüdít, szórakoztat és táplál fizikailag, lelkileg és bizonyos szempontból pihentet szellemileg és testileg. Azt hiszem, nincs annál jobb érzés, mint néhány egyszerűbb alapvető lépést jól, helyes testtartással, könnyedén megtenni. Ezek elsajátítása se nem nehéz, se nem fáradságos. A tánc egyfajta kultúra. Önfegyelemre, mások iránti figyelemre, tiszteletre nevel, segít a felszabadult, könnyed mozgásban, a kulturált mozgásban. S még egy tanács: soha ne lépjenek ugyanazon lábbal kétszer.
Házigazda: Tóth Ferenc idegenvezető és tánctanár

 

TIT Szabadegyetem Történelem tagozat

Szeged a forradalomban

Előadó: Dr.Marjanucz László Habil, az MTA doktora,  tanszékvezető egyetemi docens

Időpont: 2016.október 19.17:00
Helyszín: TIT Székház, Szeged, Kárász u. 11.


Nem közismert, hogy az 1956-os forradalom erjesztői között jelenetős szerepet játszottak a Szegeden dolgozó értelmiségiek, és az itteni egyetemi ifjúság. A jogi kar hallgatóinak kezdeményezésére 1956. október 16-án létre hozták a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Egyesített Szervezetét ( MEFESZ), ami országosan is az első szervezetek egyike volt, melynek létrejöttében az állampártnak nem volt szerepe. Ez azt jelentette, hogy független diákszövetségként kezdte meg működését, mintegy kezdőpontjaként az utána következő országos változásoknak. Eszméit céljait szegedi küldöttek sugározták szét az ország egyetemein, megalapozva a budapesti egyetemisták október 22-i követeléseit, és a másnapi fővárosi fölvonulást.  A társadalmi forradalommá, majd fegyveres felkeléssé érlelődött elégedetlenség forradalmi céljaihoz Szeged lakossága is csatlakozott. Ellentétben a pesti történésekkel itt a forradalmi tevékenység  kezdetben a lakosság békés tömegtiltakozásában jutott kifejezésre. Később azonban, a katonai közigazgatás bevezetése a társadalom és fegyveres hatalom közötti ütközéshez vezetett. Ahogy Pesten, Szegeden is megtörtént a forradalom hatalomátvétele, és megindult annak intézményesülése. Az új rend szervezésének nehézségei már a békés átmenet szimptómái voltak. Kiteljesítésükre a történelem akkor sajnos nem adott időt.

 

2016. október 19. szerda 18 óra Korona Hotel (Petőfi S. sgt. 2.)

Érték és értelem

Kristó Gyula:– önéletrajz korrajzzal című könyvének bemutatója, amely a szerző végakarata szerint, a közelmúltban jelent meg, sokak érdeklődését fölkeltette az akadémikus egykori munkahelyén, a szegedi Bölcsészkaron is. Kristó professzor valóban életrajzot írt és egyben a Kádár-kor értelmiség-politikáját is bemutatta, saját élettörténetén keresztül. A könyv mai megítélése, az eltelt idő miatt is, talán már letisztultabb, távlatos megítélést tesz lehetővé, bár állításainak következményei  bizonyára vitákat is okozhatnak.  
dr. Almási Tibor, dr. Makk Ferenc, dr. Petrovics István történészekkel Tráser László beszélget Kristó Gyula könyvéről.

 

2016. október 20. csütörtök 17 óra Varga Mátyás Kiállítóház

SZÍNHÁZPÁRTOLÓK

Házigazda: Czenéné Vass Mária és Kovács Ágnes

 

2016. október 20. csütörtök 18 óra Fasor Vendéglő (Bérkert u. 54.)
LÁTOGATÁS ÉSZAK-AFRIKA PARTJAINÁL
MAROKKÓ, TUNÉZIA, EGYIPTOM

Előadó: Savanyáné Fejes Ágnes
Beszélgetőtársak: Dr. Abonyi Mária jogtanácsos és
                                Dr. Bagdi Sándor főiskolai docens

 

2016. október  21. péntek 16.00 óra Zöld terasz (Földvári u. 3.)

„Fiatal Énekesportrék 20”

Schwer Michelle-nek, a Talent Tehetségkutató Énekstúdió ifjú énekesének bemutatkozó estje…

Michelle ebben az évben került be a Stúdióba, Csengelén lakik, ott jár iskolába és heti két alkalommal busszal, több órás utazással jön a Stúdió próbáira, fellépéseire. Különleges hangjával, tehetségével, megnyerő egyéniségével máris a színpadok egyik kedvence lett…
Kiscsoportvezetői megbízatást vállalt, és tagja a Vadmacskák kisegyüttesnek is.
A többit tőle fogja megtudni a kedves közönség, s mint ahogy azt már megszokhatták, sok sok dal kíséretében… 

Várunk mindenkit  sok szeretettel…))

Műsorvezető: Györkey László stúdióvezető

 

2016. október 21. péntek,  16.30 Szent- Györgyi Albert Agora Díszterem, Földszint Kamaraterem

1956  HATVANADIK ÉVFORDULÓJÁRA EMLÉKEZÜNK
Kerekasztal beszélgetés 

Beszélgetőtársak:  SIPOS JÓZSEF, a Nagy Imre Társaság elnökségi tagja és Szalay István a Közéleti Kávéház Alapítvány kuratóriumi elnöke
Fellép a Dankó Kórus, FÁBIÁN FERENC vezetésével
Kísér:  Makra András

18.00-tól a földszinten a Díszteremben
Az 1956-os Forradalom és Szabadságharc 60. évfordulójára az AKROPOLIS Táncszínház bemutatja:

" Ne sírj értünk , anyánk....! "
Táncoratórium 8 tételben
Közreműködnek: Büky Beáta és Korognai Károly  színművészek
Rendező- koreográfus: Kerek Attiláné

A programok belépődíj nélkül látogathatóak.

Háziasszony: Orbán Hédi az Agora igazgatója

 

2016 október 21.  17 órakor SZTE Állam és Jogtudományi Kar Társalgó (Tisza L. krt. 54.)

A Közéleti Kávéház es a Civil Városi Unió szervezésében.

Megnézzük közösen a "Szabadság Vihara" című amerikai filmet.

Producerek: Lucy Liu  Quentin Tarantino Vajna András.
A filmet követően kötetlen beszélgetés az 1956-os eseményekről.
Házigazda: Kószó László

Jakab-hegyi bakancsos túra, 2016. október 22.

Indulás:
2016. okt. 22. reggel 6 órakor, a Széchenyi térről, a Szeged Étterem elől

Cserkúton megnézzük az Árpád-kori templom különleges falképeit.

Túra indul: A Mecsek lábától, Kővágószőlősről, hossza kb. 10 km.
Érdeklődni: Molnár Hedvig , 70-3055947

 

2016. október 24. hétfő 16.30 Hangoskönyvtár
KÉT KÖLTŐ – EGY NOVELLISTA

Vendégek: Kovács Ági, Faragó Eszter és Jagos István Róbert
Házigazda: Radnai István költő

2016. október 24. hétfő 18 óra SZTE Állam-és jogtudományi Kar Társalgó (Tisza L. kert. 54.)

BÉKÉS UTAZÁS A TÁLIBOK FÖLDJÉN
Pakisztán gyakran szerepel a híradásokban, de ezek merényletekről, robbantásokról, halottakról szólnak, nem pedig arról, milyen szép ez az ország, milyen gazdag a kultúrája, milyen kedves emberek lakják. Legalábbis a nagy részét.
Pakisztán a hatodik legnépesebb ország a világon és Indonézia után itt él a második legnagyobb muszlim közösség. Meglátogatjuk Iszlamabadot, a
modern Pakisztán jelképét, és Rawalpindit, ahol az óváros bazárja az évszázadokkal ezelőtti mesés India emlékét idézi. Az út egyik fénypontja a több mint 10 milliós Lahore, Pakisztán kulturális és művészeti fővárosa. A 16. században Indiába érkező mogul hódítók egy időre birodalmuk fővárosává tették. A mogulok uralkodása alatt épültek legjelentősebb műemlékei, mecsetei, palotái, kertjei, melyek túlélték az idők pusztítását. Legnevezetesebb látnivalói közé tartozik a nagymecsettel szemben álló Fort, a híres Erőd, mely a 16. századtól több részletben 100 évnél is tovább épült. Az óvárosban látjuk a szubkontinens legszebbjének tartott Wazir Khan mecsetet. A városban emelkedik a híres Dzsahangir mogul császár négy toronnyal övezett, hatalmas, vörös homok-kő és márvány síremléke, de a brit uralom is számos gótikus és viktoriánus stílusú középülettel gazdagította a Lahoret. Közelében találjuk a jellegzetes mogul stílusú, világhírű Shalimar kerteket. A túra végén résztveszünk az India és Pakisztán közötti egyetlen közúti határátkelőhely napesti bezárási ceremóniáján. A látványos, zászlók lengetésével súlyosbított, a nemzeti érzelmeket felkorbácsoló esemény a határrendészek kakaskodó masírozásával a térség egyik legnépszerűbb és kihagyhatatlan idegenforgalmi attrakciója.

 

2016. október 25. kedd  15 óra Bibliotéka
KOVÁCS Anikó festőművész kiállítása

Háziasszony:  Szűcs Ágnes újságíró

 

2016. október 25. kedd 15.30 Bibliotéka (Kálvária sgt. 14.)
Irodalmi négykezes

Hogyan olvassunk verset?

Czilczer Olgával beszélget Katona Tünde egyetemi oktató.

 

TIT Szabadegyetem Földrajz tagozat

Barangolás Zlatorog nyomában Szlovéniában

Dr. Karancsi Zoltán PhD, tanszékvezető egyetemi docens előadása

Időpont: 2016.október 25. 17.00
Helyszín: TIT Székház, Szeged, Kárász u. 11.

A Dunántúl területének alig felét kitevő Szlovénia felszíne sokszínű. Ebben a pici országban egyaránt megtalálhatók a magas, hófödte hegyek és a türkizkék mediterrán tengerpartok, a szelíd lankás dombvidékek és a kopár karszt területek is. 

 

2016.  október 25. kedd 18 óra Korona Hotel ( Petőfi sgt. 2.)

 A Nobel-díjas kém
avagy Elveszve a XX. században

Könyvbemutató - Dokumentumregény Szent-Györgyi Albert életéről

Vendég: Wisinger István újságíró,  a könyv szerzője

Beszélgetőtárs:  Újszászi Ilona újságíró

„Elveszve a XX. században. Angolul ezt a címet adta önéletrajzának amerikai emigrációjában Szent–György Albert (1893–1986), az első magyar Nobel díjas tudós. Ez a dokumentumregény életének legmerészebb vállalkozása: az isztambuli diplomáciai – vagy ahogy ő nevezte, „kém” – feladatának eseményei köré csoportosítva személyisége ellentmondó vonásait és magánéleti eseményeit is feltárva igyekszik bemutatni ezt a belső vívódásokkal teli életutat.” Így ajánlja az Atheneum Kiadó Wisinger István: A Nobel-díjas kém, avagy Elveszve a XX. században című dokumentumregényét az olvasó figyelmébe.

Az oknyomozó újságírás módszerével készült regényt nevezhetjük akár „politikai kriminek” is. A dokumentumregény szerzőjével, Wisinger István Pulitzer emlékdíjas és Aranytollas újságíróval, médiaszociológussal, főiskolai tanárral Újszászi Ilona Juhász Gyula-díjas, Délmagyarország Aranygyűrűs, DM Aranytollas újságíró, az SZTE közkapcsolati koordinátora beszélget.

A könyv megjelenésének és bemutatójának ideje köthető Szent-Györgyi Albert születésének 123. (1893. szeptember 16.) halálának 30. (1986. október 22.) és a Nobel–díj átadásának (1937. december. 10) évfordulójához. A könyvbemutató része a Szegedi Tudományegyetem 21. Őszi Kulturális Fesztivál rendezvény-sorozatnak.

 

2016. 10. 26. 10 óra  Bálint Sándor Szeretetotthon (Harmat u. 2-4)
Kenéz Heka Etelka költőnő bölcs költeményei
Háziasszony: Ritz Judit

 

2016.október 26-án 15 órakor
Kopasz Márta festő és grafikus művésznő,
Szeged díszpolgára 105. születésnapján, lakóházán emléktábla avatására kerül sor.

A táblát a Kisgrafika Barátok Köre kezdeményezésére Szeged város Polgármesteri Hivatal helyez el. Méltatást Ürmös Péter a Kör elnöke mond.

 

2016. október 26. 16. óra Somogyi-könyvtár 1. emelet folyóirat-olvasóterem.
IN MEMORIAM KOPASZ MÁRTA

A Kisgrafika Barátok Köre Szegedi Csoport tagjai emlékezése Kopasz Mártára születésének 105. évfordulója alkalmából. A 2011-ben elhunyt festő- és grafikusművész a Szegedi Egyetem grafikai lektora volt. A Tanárképző Főiskola Rajz tanszékén, és a Tömörkény Gimnázium és Művészeti Szakközépiskolában volt tanár.
1997-ben elnyerte szülővárosa Szeged díszpolgára címét.
Az emlékezést Tandi Lajos Szeged folyóirat főszerkesztője vezeti.
                                             

2016. október 26. szerda 16 óra Zöld Terasz
A tánc a hosszú élet titka!

Táncolni jó, táncolni mámorító, a tánc felüdít, szórakoztat és táplál fizikailag, lelkileg és bizonyos szempontból pihentet szellemileg és testileg. Azt hiszem, nincs annál jobb érzés, mint néhány egyszerűbb alapvető lépést jól, helyes testtartással, könnyedén megtenni. Ezek elsajátítása se nem nehéz, se nem fáradságos. A tánc egyfajta kultúra. Önfegyelemre, mások iránti figyelemre, tiszteletre nevel, segít a felszabadult, könnyed mozgásban, a kulturált mozgásban. S még egy tanács: soha ne lépjenek ugyanazon lábbal kétszer.
Házigazda: Tóth Ferenc idegenvezető és tánctanár

 

TIT Koronás órák
2016. október 26.-án 17 órakor a TIT Kárász u-i székházában

„Megszólal a Korona”
Jéga Szabó Ferenc előadássorozatának hatodik része
a kutatások legújabb eredményei bevonásával

A Magyar Szent Korona pártus kapcsolatai, illetve a magyar nép pártus kapcsolatai

A „21” számmal jelzett minőség a Szent Koronán, s a 21 párhuzamai a kultúrtörténetben, ennek kapcsolódása a Föld élővilágával.

A 21, és a Hórusz törtek kapcsolata és jelentéshalmaza

 

2016. október 26. szerda. 17.00 óra MTA SZAB Székház (Somogyi u.7.)

A NYELVRŐL ÉS TUDOMÁNYÁRÓL


Vendég: Prof. Dr. NAGY JÁNOS professor emeritus, a Magyar Nyelvtudományi
Társaság elnöke

Beszélgetőtárs: Dr. SCHIRM ANITA, PhD, egyetemi adjunktus

A harmadik évezred elején nyelvünk is, nyelvészetünk is a kor hatására
alakul. Nyelvünkben az információs társadalom sokféle következménye érződik,
például az írott beszélt nyelv kialakulásában, az elektronikus közlések
sajátos nyelvhasználatában. A nyelvészeti alapkutatások az elméletfüggő
megközelítéseket és az objektivista hagyományokat követik; az alkalmazott
kutatások mind korábbi, mind újabb témákat elemeztek.

 

2016. október 27. csütörtök 17 óra Szegfű Klub (Oroszlán u. 2.)

KI FOGJA MEGÁLLÍTANI A KORRUPCIÓT MAGYARORSZÁGON?

Beszélgetés közvagyonról, közügyeinkről

Vendég: Dr. Harangozó Tamás, az    MSZP országgyűlési képviselője

Házigazda: Dr. Kozma József, frakcióvezető, MSZP

 

2016. október 27. (csütörtök) 17 óra: Somogyi-könyvtár, Klubterem (Szeged, Dóm tér 1-4.)

 Fiatal tehetségek Szegeden sorozat:

Dr. Szondi Ildikó és Andóczi Balogh Éva ötlete alapján hónapról-hónapra bemutatkoznak az SZTE Sófi Ösztöndíj Alapítvány által támogatott fiatal szegedi tehetségek. A Sófi Alapítvány 17 millió forint ösztöndíjjal és többféle szolgáltatást nyújtva patronálta a tehetségeket az elmúlt 15 évben, akikből egymást segítő, együttműködő közösséget is szervez.

45. Program: Kutus Bence, PhD hallgató (SZTE, TTIK Kémia Doktori Iskola)

Vendég: Kutus Bence, vegyész PhD hallgató (SZTE, Természettudományi és Informatikai Kar)

Házigazda és beszélgetőtárs:  Újszász Ilona újságíró

Kutus Bence 1990-ben született Kalocsán; általános iskolai tanulmányait a dunapataji Kodály Zoltán Általános Iskolában végezte. 2009-ben érettségizett a kalocsai Szent István Gimnáziumban, majd ugyanebben az évben nyert felvételt a Szegedi Tudományegyetem kémia BSc szakára. Itt 2012-ben vegyész, majd 2014-ben okleveles vegyész végzettséget szerzett. Doktori tanulmányait 2014 szeptemberében kezdte meg az egyetem Kémia Doktori Iskolájában Sipos Pál és Pálinkó István egyetemi tanár témavezetésével. Fő kutatási területe a különböző fémionok és cukor típusú ligandumok közti komplexképződés egyensúlyi és oldatszerkezeti jellemzése. A témához szorosan kapcsolódó kutatásokban vett részt 2015 július-augusztusban a karlsruhei Institut für Nukleare Entsorgung-ban.
Középiskolai tanulmányai alatt, 2007-ben az Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaverseny országos döntőjében első helyezést ért el. Diákköri dolgozatával a 2013-ban rendezett XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencián második helyezett lett. Eddigi eredményeit 2013-ban Eötvös Loránd Hallgatói Ösztöndíjjal és FERROÉP-Pro Talentis Vállalati Ösztöndíjjal, 2014-ben a Sófi József Alapítvány ösztöndíjával, Év Tehetsége Díjjal és Nemzeti Kiválóság Díjjal, 2015-ben pedig a Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíjjal ismerték el. A 2014-ben, Perthben (Ausztrália) rendezett 10th Alumina Quality Workshop konferencia legjobb hallgatói előadói díját kapta.
2009-től kezdve aktívan részt vett a szegedi Eötvös Loránd Kollégium szakmai-közösségi életének irányításában; 2009–2015 között a Kollégiumi Bizottság tagjaként, illetve 2012–2015 között szeniorként tevékenykedett. Közösségi tevékenységét 2014-ben Discipuli Pro Universitate Díjjal ismerték el. 2014-től az Eötvös Kollégistákért Alapítvány titkára. Elsődleges hobbija az olvasás, emellett szereti a régi-új filmeket is.

 

2016. október 27. csütörtök 17.30 óra Novotel Hotel Szeged
Egész-ség Bár Klub program

Ájurvéda - Van megoldás gyomorfájásra és refluxra
Amikor gondok gyötrik az embert, nem csak étvágytalanok leszünk a
stressztől, de bele is tudunk savanyodni az életbe. Gyomorfájás,
savasodás, "gyomorideg", reflux? Mindegyik népbetegség. A nyugati
orvoslás leginkább a tünetek gyógyszeres elnyomásával próbálkozik.
De vajon létezik igazi megoldás? Ki lehet lábalni ezekből a problémákból
természetes úton is? Akár gyógyszerek nélkül, életmódváltással?
Pál Tamás ájurvédikus szakértő, tanácsadó, gyomorspecialista, ingyenes előadásán várja mindazokat, akik szeretnének újra egészségesek lenni.

A belépés ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várunk!
www.gyomorspecialista.hu

 

2016. október 27. csütörtök 18 óra SZTE  Zenetudományi Kar
TEMESI MÁRIA OPERANAGYKÖVET ELŐADÁSA

Beszélgetőtárs: Márok Tamás újságíró

 

2016. október 27. csütörtök 18 óra Jósika Pince (Jósika u. 4.)

MÓNUS ZSUZSA ÉNEKEL
Közreműködnek zenész barátai
Hozzájárulás a zenészek költségeihez: 500 Ft

 

 2016 okt. 27. csütörtökre 19 óra Zsinagóga

Dr. Csanádi László orgonaművész hangversenye

MŰSOR:

J. S. Bach (1685 – 1750): c-moll Passacaglia     BWV 582

* A. Vivaldi (1678-1741): Domine Deus

J. S. Bach: Nun komm, der Heiden Heiland   BWV 659

* J. S. Bach: Zerfliesse, Meine Herze

Liszt F. (1811-1886): Funerailles  1849 október

L. Boellmann (1862-1897): Ima

Toccata  Op. 25.

* közreműködik: H. Bálint Zsuzsa énekművész
Csanádi László habil. DLA orgonaművész az SZTE ZMK főiskolai tanára, az Új Zsinagóga orgonistája, tervei szerint készült a Zsinagóga rangos orgonája.

 

   2016. október 28. péntek 17 óra  TIT Székház (Kárász u. 11.)

     WEÖRES SÁNDOR ÉS HAMVAS BÉLA GONDOLKODÁSI STÍLUSÁNAK ROKONSÁGA

Előadó: Dr. BOGOLY JÓZSEF ÁGOSTON C.Sc. irodalomtörténész és kultúrakutató

Gondolkodási stílust bemutató előadásában Bogoly József Ágoston foglalkozik Weöres Sándor A vers születése című, 1939-ben megjelent esszéjellegű értekezésével. Hamvas Béla méltatta, bírálta Weöres Sándor Medúza című kötetében megjelent verseit (1944). Ez a méltatás alkotó módon járult hozzá Weöres költészetének és művészeteszményének további alakulásához. A teljesség felé (1945) című kötetében már kiteljesedik Weöres Sándor és Hamvas Béla gondolkodási stílusának rokonsága. A metafizikai benső és külső világlátás telessége felé közelítő szemléletet képviseli Weöres Sándor Elysium (1946) című művében található Atlantis című költeménye, külön figyelmet érdemelnek az Ének a határtalanról (1980) című kötet versei.

 

2016. október 29. szombat 16 óra Zöld Terasz (Földvári út. 3.)
Hazafias…

Vendég: Kovács László (Jeremy Jones) és alkotó társai

Háziasszony: Csontosné Gindl Klára

Kovács Lászlónak hívnak, Körmenden születtem 1964-ben. 17 éves koromtól Budapesten és most, egy éve Hatvanban élek. Szabadidőmben az irodalommal foglalkozom, magam is írok verseket.

Már bemutatkozhattam korábban a Szegedi Közéleti Kávéház programjaiban. Nagyon szépen köszönöm Önöknek az értő és érző fogadtatást.

Arra gondoltam, hogy október hónapban sokakat tölt el az 1956-os eseményekre történő emlékezés, így az újabb találkozónk jó esélyt nyújt arra, hogy verseinkkel megemlékezzünk történelmünknek ezzel a nagyon fontos fordulópontjáról.

Én egy írásommal emlékezem:
Jeremy Jones: Hazafias…
Hazafias?
Ugyan!
Csak a táblákat olvasom.
Értem az írást, hisz sok éve rovom…
Nem vagyok sem jobb, sem rosszabb, mint más.
Ember soha nem lett még zászlóktól csodás…
Hazafias?
Ugyan!
Csak lelkem itt bandukol
a lágy hegyek között,
mert itt van ez a hon…
Nekem megadatott,
hogy szent nyelven írjak,
kacér virágszirmot neve szerint hívjak.
Kimondhatom bátran a szót, hogy
SZERETEM!
Elég ez most nekem…
Elég,
jó Istenem!
Vannak hozzád sokan
ostoba mostohák!
Vannak kik megrágtak,
mint vak szú gyönge fát.
Vannak messze-mentek.
Vannak árulók,
és vannak a szárnyaid alatt is megbúvók…
Vannak boldogok és kacajjal ébredők,
vannak gyermeklelkű, gyémántléptű nők!
Vannak férfiak
és apró kis fiak,
és vannak olyanok,
kik élik az álmukat…

 

Felhívás!

A Dr. Kikli Tivadar Magyarnótaszerzők és Énekesek Délmagyarországi Közhasznú Egyesület  nóta egyesülete - folytatva a népi hagyományok ápolását -  2016. december hónapban ünnepség keretén belül tartandó Betlehemes játék/előadás/ és betlehem építmények bemutatására versenyt hirdet. Kéri iskolai csoportok, nyugdíjas egyesületek és mindazok jelentkezését, akik elkötelezettséget éreznek a karácsonyi hagyományok megőrzésében, felelevenítésében. Minden részvevőt oklevél, a győzteseket külön könyvjutalomban részesítjük. Jelentkezni lehet november 15-ig, dr.Majzik  István o6 30  363-2874 számán, vagy 6725 Szeged, Határőr u.1. címen levélben, megjelölve a témát, az esetlegesen indulók nevét.

 

Koch Sándor Csongrád Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
Elérhetőség:
Koch Sándor Csongrád Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
6720 Szeged, Kárász u. 11.
Ügyvezető igazgató:
Pelle Tamás
Tel.: +36 30/726-10-67
Felnőttképzési referens:
Kovács Diána Éva
Tel.: +36 30/726-10-63
Tehetséggondozási referens:
Balogh Terézia - Szentes
Tel.: 06-30/513-37-37 tel.: 06-63/321-940
honlap: www.titszeged.hu
E-mail: iroda@titszeged.hu
info@titszeged.hu
Nyitva tartás:
H-Cs: 08:00-16:00 
P: 08:00-14:00
Adószám: 19078164-2-06
Bankszámlaszám: Pillér Takarékszövetkezet: 57400107-11138295
NSZFH: E-000826/2014
Nyilvántartásba vételi szám: 06-0045-06 (2006)

   A TIT közművelődési és felnőttoktatási tevékenysége 175 évre tekint vissza. A hagyományos ismeretterjesztés mellett több éve foglalkozunk, idegen nyelvek oktatásával. KOMMUNIKÁCIÓ KÖZPONTÚ nyelvoktatási módszert honosítottunk meg.
A TELC nem a nyelvről oktat, hanem a nyelvet tanítja. A kompetenciaszinteknek megfelelően a szóbeli és írásbeli kommunikációt, gondolatközlést megalapozó készségeket fejleszti. Tanfolyamainkat megelőzi az előzetes tudásmérés, mely tájékoztatja leendő résztvevőinket és tanárainkat a jelentkezők aktuális tudásáról. Az elért eredmények alapján teszünk javaslatot a képzési csoportra, illetve nyelvvizsga lehetőségre.
Folyamatosan induló tanfolyamaink:

angol

német

eszperantó

   Nem csak oktatunk, hanem akkreditált TELC nyelvvizsga szervező helyként vagyunk nyilvántartva.
A hosszú évek alatt felhalmozódott oktatási, szervezési tapasztalatainknak köszönhetően résztvevőink kiemelkedő eredményeket érnek el a nyelvvizsgákon.
A TIT lehetőséget, és fórumot biztosít tehetséges embereknek, hogy a tudást, ismertterjesztést a lakosság körében népszerűsítse, illetve korszerű ismereteket nyújtáson minden korosztálynak a diákoktól az a nyugdíjasokig.
Rendszerességgel szervezünk előadásokat, esteket, bemutatókat:

A Magyar Tudomány Ünnepe –ismeretterjesztő fórum

Szabadegyetemi sorozatok

A Tudás Tíz Napja (előadássorozat – Szentes)

Madártani szakköri foglalkozások

Kiállítások

Közéleti Kávéház programjai

Városi séták elnevezésű programsorozat, ahol a székház ékességeit tekinthetik meg az érdeklődők

Saját szervezésű ismeretterjesztő előadások

   A hagyományoknak megfelelően biológia, földrajz, kémia, matematika szakágakban 3-12 évfolyamig szervezzük hagyománnyá vált versenyeinket a kis települések iskoláitól a megyei jogú városok rangos oktatási intézményéig.
A Koch Sándor Csongrád Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Társulat oktatási filozófiáját a következőkben tudjuk összefoglalni:
lifelong learning (azaz élethosszig tartó tanulás elve)
hallgatóközpontú képzési szolgáltatás
kis létszámú képzési csoportok
megfizethető képzési költségek
magas színvonalú képzések kínálata

 

TIT Tagtoborzó:

Várunk mindenkit tagjaink közé, akik érdeklődnek a tudományos
érdekességek, nyelvtanulás, kultúra és az ismeretterjesztés iránt!

 



SOMOGYI KÖNYVTÁR
SZEGED
 

A SOMOGYI-KÖNYVTÁR RENDEZVÉNYEI
SZEGED, Országos Könyvtári Napok, 2016.

 

JÁTÉKOK:

A Szegedi Nemzeti Színház színházi bemutatói előtt a Somogyi-könyvtár a bemutatott előadásokról, a színpadra állított művekről szóló kérdésekkel játékra hívja az érdeklődőket. A kérdések a http://www.sk-szeged.hu honlapon (a könyvtárban pedig nyomtatott formában) érhetők el. A szerencsés megfejtők színházjegyet nyerhetnek ajándék áron.

2016. szeptember 1-október15-ig
Ben Jonson: Volpone című komédiájához kapcsolódó könyvtári kvízjáték

2016. október 1-31-ig
Erkel Ferenc: Bánk bán című operájához kapcsolódó könyvtári kvízjáték

2016. október 15-november 30-ig
Carlo Collodi. Pinokkió című mesejátékához kapcsolódó könyvtári kvízjáték

2016. október25-november 30-ig
Henrik Ibsen: A nép ellensége című színművéhez kapcsolódó könyvtári kvízjáték

PROGRAMOK:

2016. szeptember 29. (csütörtök)17.00 – helyszín: Somogyi-könyvtár, 1.  emeleti folyóiratolvasó-terem
Krasznahorkai László: Báró Wenckheim hazatér - kötetbemutató
Krasznahorkai László egész életművét összegző regénye apokalipszis és karnevál, érzékeny szatíra és dráma és tragikus zárlat, melyben mindenki megkapja a magáét: aki nevetni akar, nevethet, aki elérzékenyülni, az elérzékenyül. Előképe Gogol és Mikszáth, no meg az enciklopédikus Dante, aki e regény lapjain is feltűnik: szolnoki lakos, aki – fejben – erősen hasonlít a Dante nevű brazil balhátvédre.
A szerzővel Szegő János, a Magvető szerkesztője beszélget.

A program az SZTE Kulturális Iroda és a Somogyi-könyvtár közös szervezésben valósul meg.

2016. október 3. (hétfő) 17.00 – helyszín: Somogyi-könyvtár, 1.  emeleti folyóiratolvasó-terem
Bíró-Balogh Tamás Könyvvel üzenek néked. Radnóti Miklós dedikációi – kötetbemutató beszélgetés
A szerzővel beszélget Nyáry Krisztián író, irodalomtörténész
Az est házigazdája Kovács Attila Zoltán, a Szépmíves Könyvek kiadóvezetője
A beszélgetésben részt vesz Koniorczyk Zita, SZTE MA egyetemi hallgató

A program Szépírók társaság támogatásával valósul meg, az SZTE Kulturális Irodával közös szervezésben.

2016. október 4. (kedd) 16.00 – helyszín: Somogyi-könyvtár, 2. emeleti oktatóterem
A "Szegedi szikra" virtuális nyomában - '56-os emlékek a világhálón
Előadó: Kukkonka Judit, a Somogyi-könyvtár Gyűjteményi és helyismereti osztályának vezetője

2016. október 4. (kedd) 17.00 – helyszín: Somogyi-könyvtár, 1.  emeleti folyóiratolvasó-terem Történelmi regény és valóság – a Hunyadi sorozat sikerének meglepő tapasztalatai
Vendégünk Bán Mór, a Hunyadi és több sikeres történelmi regény írója

2016. október 5. (szerda) 14.00 – helyszín: Somogyi-könyvtár, 2. emeleti oktatóterem
A "Szegedi szikra" virtuális nyomában - '56-os emlékek a világhálón
Előadó: Kukkonka Judit, a Somogyi-könyvtár Gyűjteményi és helyismereti osztályának vezetője

2016. október 5. (szerda) 17.00 – helyszín: Somogyi-könyvtár, 1. emelet folyóirat-olvasóterem
Változó állandó - Ale Ildikó festőművész kiállításának megnyitója
A kiállítást megnyitja: Marton Árpád szinesztéta
„Műveim létrejöttét egy vonatutazás folyamatának vizuális jelenségei inspirálták. A belső és a külső tér egyidejű állandóságát és változását elemzem képeimen az idő, a mozgás és a fény vonatkozásában. Az ég talán sosem olyan kék, mint amilyennek láttatom az ablaküvegen át. A várakozásban létező ember mindig valaki mássá alakul, valamit elveszít önmagából, majd az út végeztével kilép szerepszerű személytelenségéből és visszatér saját állandóságába.” (Ale Ildikó)
A tárlat megtekinthető 2016. október 17-ig.

2016. október 6. (csütörtök) 14.00 – helyszín: Somogyi-könyvtár, 2. emeleti oktatóterem
A "Szegedi szikra" virtuális nyomában - '56-os emlékek a világhálón
Előadó: Kukkonka Judit, a Somogyi-könyvtár Gyűjteményi és helyismereti osztályának vezetője

2016. október 6. (csütörtök) 15.30 – helyszín: Somogyi-könyvtár, 1.  emeleti folyóiratolvasó-terem
Vendégünk Lakatos Levente
Az Aranykönyv-díjas író népszerű e-könyv sorozata alapján 2016-ban vadonatúj részekkel kiegészítve, papírkötésben is megjelent a Szigor (Libri).

2016. október 7. (péntek) 10.00 - helyszín: Somogyi-könyvtár Agóra Gyermekkuckó
BabaKuckó
Téma: "Beszélgessünk a babaúszásról!"
Előadó: Csányi Fruzsina babaúszásoktató

2016. október 7. (péntek) 15.00 – helyszín: Somogyi-könyvtár, 2. emeleti oktatóterem
A "Szegedi szikra" virtuális nyomában - '56-os emlékek a világhálón
Előadó: Kukkonka Judit, a Somogyi-könyvtár Gyűjteményi és helyismereti osztályának vezetője

2016. október 7. (péntek) 17.00 – helyszín: Somogyi-könyvtár, 1.  emeleti folyóiratolvasó-terem
Vendégünk Kukorelly Endre, József Attila-díjas magyar író, költő
 Beszélgetőtárs Balog József újságíró.

2016. október 7. (péntek) 17.00 – helyszín: gyermekkönyvtár
„TANULNIJÓ” Tanulásfejlesztő tanfolyam bemutató foglalkozása
A 60 órás tanfolyam jellemzői: figyelem- és koncentrációfejlesztés, memóriatechnikák, kreativitásra épülő tanulási módszerek elsajátítása. Az ingyenes bemutatón sok színes, érdekes feladattal várjuk a 9-14 éves gyerekeket és szüleiket.
A foglalkozást Lovász Éva tanfolyamvezető pedagógus tartja.

2016. október 8. (szombat) 10.30 – helyszín: Somogyi-könyvtár, Gyermekkönyvtár
Hogyan születnek a versek? A „Mosolyra Hangolók” zenekarral a versek nyomába szegődünk. A zenés családi délelőttre óvodásokat, kisiskolásokat és szüleiket várjuk. A rendezvényt a Nemzeti Kulturális Alap támogatja.

2016. október 9. (vasárnap) 10.00 – helyszín: Somogyi-könyvtár Gyermekkönyvtára
Manógyár - családi vetélkedő
A gyermekkönyvtári vetélkedőre 4-6 fős családi közösségek nevezhetnek.
Egy csapatban maximum 2 felnőtt vehet részt.
(A 14 éven felüliek már felnőttnek számítanak.)
Amire szükség van:
Lázár Ervin: A manógyár című mesekötetéből az (első) 8 történet ismerete
Előzetes feladat: Hozzon a család csomagot Tupakkának!
Előzetes jelentkezés: 2015. október 3-ig a gyermekkönyvtárban személyesen, vagy e-mailben: gyermek@sk-szeged.hu
A vetélkedő jutalmazását a Nemzeti Kulturális Alap támogatja

2016. október 9. (vasárnap) 10.00 – helyszín: Somogyi-könyvtár, Dóm téri épület előtt
KÖNYVES VASÁRNAP a Somogyi-könyvtárban!
Változatos programok: használt könyvek árusítása, játékos totó értékes könyvnyereményekért, új olvasóinknak fél évre szóló beiratkozási lehetőség napijegy áráért (250,-Ft)

2016. október 10. (hétfő) 17.00 – helyszín: Somogyi-könyvtár, 1.  emeleti folyóiratolvasó-terem
INDUL A FILMKLUB! INDUL AZ ÚJ ÉVAD! - BUBRYÁK ISTVÁN válogatásában!
Nizsinszkij utolsó tánca - monodráma
A Spinóza Színház 2006. január 19-i előadásának filmfelvétele
Írta. Norman Allen, fordította: Zalán Magda, látványtervező és a film operatőre: Sibalin György, az előadás és a film rendezője: Radó Gyula.
Főszerepben: Haumann Máté
A színlap ugyan egyetlen szereplőt ígér, Vacláv Nizsinszkijt, a XX. század legnagyobb férfi táncosát, de a színész, aki alakítja, további hat alak bőrébe bújik a monodráma során, kezdve a gyerek Vaclávtól felfedezőjén-impresszárióján-szeretőjén, Gyagileven át feleségéig (a magyar Pulszky Romoláig) anélkül, hogy jelmezét, egy formátlan zsávoly inget bármire is cserélte volna, vagy akár bármilyen apró kellékkel segítette volna változásait.
Nizsinszkij (1890-ben született) felfogásában a tánc a mozgás létrehozásának és kombinálásának művészete. Nemcsak drámai cselekvést, vagy indulatot kell kifejeznie, de a táncos minden egyes mozdulatát élő gondolat kell, hogy áthassa. Tombol az avantgárd, Nizsinszkij revelatívan új táncfelfogása forradalminak hat. Hírneve végigsöpör az egész világon: fellépések Párizsban, Londonban, az Egyesült Államokban. Művészi hitvallását azonban kortársai nem értették meg, még felesége sem. 1919. január 19-én lépett fel utoljára közönség előtt.  Ekkor kezdett elhatalmasodni skizofréniája. Az előadáson közel fél órán át mozdulatlanul ült, majd hirtelen táncolni kezdett. A háborút táncolta el. Hogy ez vajon nagyszerű volt-e vagy csak az őrület spontán tombolása, nem tudni. Mindenesetre innentől kezdve nem táncol többé, hátralevő évtizedeit szanatóriumokban, illetve családja őrizete mellett töltötte. 1950-ben halt meg.

A Beszélgetéssel egybekötött filmvetítés vendége: Radó Gyula
Beszélgetőtárs: Bubryák István

2016. október 10. (hétfő) 17.00 – helyszín: Somogyi-könyvtár, Alagsori klub
Zöld hősök – Assisi Szent Ferenctől Arnold Schwarzeneggerig: környezetvédelmi kérdésekről beszél Erdős László, a MTA Ökológiai Kutatóközpontjának tudományos munkatársa

2016. október 11. (kedd) 11.00 – helyszín: Szegedi Nemzeti Színház
Színházi nyílt Nap Egyetemistáknak
Színház a könyvtárban – könyvtár a színházban
A Somogyi-könyvtár kiállítása a Szegedi Nemzeti Színház történetéről
Az idei színházi nyílt napot október 11-én, kedden rendezi a Szegedi Nemzeti Színház. A Somogyi-könyvtár ebben az évben kamara-kiállítással  csatlakozik a programhoz. A Színház a könyvtárban – könyvtár a színházban című összeállítás a Szegedi Nemzeti Színház történetéből villant föl emlékképeket. Régi plakátok, műsorlapok, színházi újságok, aprónyomtatványok idézik vissza a patinás teátrum egykori világát.

2016. október 12.  (szerda) 16.30 – helyszín: Somogyi-könyvtár, 2. emelet
Comenius, a nemzetek tanítója  című vándorkiállítás megnyitója
A Sárospatakon is évekig tanító és alkotó pedagógus életét és munkásságát bemutató magyar nyelvű kiállítás a csehországi Uherský Brodban működő Comenius Múzeum közreműködésével jött létre.
A kiállítást megnyitja Alena Jermářová nagykövet-helyettes asszony a Cseh Köztársaság Nagykövetsége részéről, és  Dr. Bolvári-Takács Gábor PhD egyetemi tanár, a Magyar Comenius Társaság elnökségi tagja.

2016. október 12. (szerda) 17.00 – helyszín: Somogyi-könyvtár, 1. emeleti folyóiratolvasó-terem
Magyar emlékek Csehországban könyvbemutató
Az Antall József Tudásközpont 2015-ben jelentette meg a Magyar emlékek Csehországban  című, Gedai Csaba fotóival illusztrált kötetét. A bemutatón személyesen részt vesz a könyv szerzője, Kokes János, az 1977 óta Prágában élő szlovákiai magyar újságíró, a Magyar Távirati Iroda prágai tudósítója.
A könyvbemutatót megnyitja Alena Jermářová nagykövet-helyettes asszony, a szerzővel Marton Árpád újságíró beszélget.

2016. október 13. (csütörtök) 17.00 – helyszín: Somogyi-könyvtár, 1.  emeleti folyóiratolvasó-terem
Szegedi Tehetségpont hangverseny a Somogyi-könyvtárban
A 2016. évi Tehetségpont hangversenyen egy kivételes tehetséggel megáldott ifjú zeneszerző, Iván Sára által komponált zeneműveket hallgathatja meg a közönség.

A koncert programja: (a művek zeneszerzője: Iván Sára)
1. Temetés (zenekari fantázia) – 15’
2. Sodródás (zongoradarab) – 8’
3. Álom (zongoradarab) – 3’
4. Tiszai-dalok (dalciklus) – 15’
5. Részletek az Ez történt Bécsben című operettből – 15’

Iván Sára 21 éves zeneszerző a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának magánénekszakos MA hallgatója. Énektanulmányaimat a szegedi Vántus István Zeneművészeti Szakközépiskolában kezdte Hadobásné Bálint Zsuzsanna tanítványaként, jelenlegi főtárgytanára Andrejcsik István művésztanár és operaénekes. Az éneklés mellett zeneszerzéssel is foglalkozik. Több zongoradarab és dal komponálása mellett nagy sikert aratott Ez történt Bécsben című három felvonásos nagyoperettjével, melynek zenéjét és szövegkönyvét is Iván Sára írta.  Ez történt Bécsben című operett bemutatásra került a Miskolci Nemzeti Színházban a Bartók Plusz Operafesztiválon 2013-ban. A kibővített nagyoperett ősbemutatója 2015-ben volt a Szegedi Nemzeti Színházban parádés szereposztással, Toronykőy Attila rendezésében. A fiatal zeneszerző Temetés című zenekari fantáziáját nagy sikerrel mutatták be a Szegedi Fogadalmi Templomban 2016-ban. Iván Sára kiemelkedő tehetségének és kimagasló művészeti tevékenységének köszönhetően 2016-ban elnyerte az SZTE Sófi Alapítvány különdíját.
Az SZTE Zeneművészeti Kar Szimfonikus Zenekarát Koczka Ferenc a Szegedi Nemzeti Színház karmestere, az SZTE ZMK tanára vezényli. A háromszoros Vaszy Viktor-díjas Koczka Ferenc nagy sikerrel vendégszerepelt Európa szinte valamennyi országában, az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában is.
Baracskai Judit: drámai koloratúrszoprán, az SZTE ZMK opera mesterszakos hallgatója. Tanárai Prof. Dr. Temesi Mária, Pál Tamás és Koczka Ferenc. 2016-ban megnyerte a Simándy József Nemzetközi Énekversenyt, ahol hat különdíjat is kapott. Amerikai és kanadai turnéján 10 állam 14 városában 20 koncerten mutatkozott be csodálatosan zengő hangjával.

A program a Somogyi-könyvtár, a Szegedi Tehetségpont és az SZTE Sófi Alapítvány közös szervezésében valósul meg.

2016. október 17. (hétfő) 17.00 – helyszín: Somogyi-könyvtár, 3. emelet
Emlékezés a 150 éve született Tömörkény Istvánra
Tömörkény, a könyvtáros
A Somogyi-könyvtár 3. emeleti Emlékkönyvtárában az alapító, Somogyi Károly esztergomi kanonok könyvei egy, a könyvtár eredeti, több mint száz éves könyvállványaival berendezett termében nyertek elhelyezést. Ezeket a könyveket Tömörkény István is forgatta, miközben ezek között a könyvállványok között munkálkodott, hiszen az író Somogyi-könyvtár könyvtárosa, sőt, könyvtárigazgatója is volt. Napjainkban a magyar irodalom klasszikusai közé tartozik.  Könyvtárosi, régészeti, néprajzi érdeklődésének köszönhető, hogy a Szeged környékén végzett gyűjtőmunkájával megalapozta a szegedi Somogyi-könyvtár és Városi Múzeum tárgyi gyűjteményét. A rövid bemutató során betekintést nyújtunk az érdeklődők számára Tömörkény István könyvtárosi tevékenységébe.

Ünnepeljük együtt Tömörkény István születésének 150. évfordulóját!

A rendezvénysorozat partnerei: Magyar Írószövetség Csongrád megyei Írócsoportja, Szegedi Írók Társasága, Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár, Szegedi Akadémiai Bizottság Művészeti Szakbizottsága Szépírói Munkacsoportja

A rendezvény támogatói: Nemzeti Kulturális Alap, Szeged Város Önkormányzata, Szegedért Alapítvány

2016. október 19. (szerda) 17.00 – helyszín: Somogyi-könyvtár, 1. emelet folyóirat-olvasóterem
Forgóajtó - tanár és tanítvány kiállítás: Ale Ildikó - Borda Sára, Csatlós Kitti, Kosztándi Orsolya
A tárlatot megnyitja: Ale Ildikó festőművész, művészetpedagógus
Közreműködik: Kosztándi István hegedűművész

A megnyitó után minden alkotó vetített képes bemutatót tart művészeti tanulmányairól, eredményeiről, alkotó tevékenységéről.

 „A három kiállítótárs egykor kisiskolásként kopogtatott be szüleivel a művészeti iskola és a műtermem ajtaján. Az első pillanattól kezdve mindhárman különleges erővel, érdeklődéssel és kitartással adták át magukat a megoldandó képi feladatoknak. A művészetek sokszínűségét kínáltam számukra, hogy teljességként tapasztalhassák és élhessék meg azt munkáikban. Közös kiállításunkkal az együtt töltött örömteli tanulmányi éveket idézzük fel és a jelen eredményeire irányítjuk a figyelmet.
Útra keltek!”    Ale Ildikó

A kiállítás november 2-ig tekinthető meg a könyvtár nyitva tartási idejében.

2016. október 20. (csütörtök) 17.00 – helyszín: Somogyi-könyvtár, 1.  emeleti folyóiratolvasó-terem
"Menj ki én lelkem a testből..." Az elmúlás és temetkezés szokásvilága a székely-magyaroknál. Balázs Lajos néprajzkutató előadással egybekötött könyvbemutatója

2016. október 21. (péntek) 10.00 – helyszín: Somogyi-könyvtár Agóra Gyermekkuckó
BabaKuckó
Téma: Mit tegyünk, hogy gyermekünk örömmel járjon fogorvoshoz? - Praktikus tanácsok a babák fogainak ápolásához
Előadó: Dr. Török Kinga , fogorvos (TaCeDental Bt)

2016. október 25. 16.30 – helyszín: Somogyi-könyvtár, 1.  emeleti folyóiratolvasó-terem
Henrik Ibsen A nép ellensége című színművéhez kapcsolódóan közönségtalálkozó a Szegedi Nemzeti Színház 2016. november 4-i bemutatóját megelőzően.

Ibsen darabjait saját korában botrányosnak tartották. Felfedező természete, kritikus szemlélete, az erkölcsi problémák fürkészése számos kortársát zavarba ejtette. Pedig csak a klasszikusokat követte. A patikusi pályát elhagyva tudatosan készült drámaírónak. Végigelemezte az ókori drámák alapkonfliktusait, majd áthelyezte saját korába. Művei így lettek annyira időtállóak, hogy mára ő maga vált megkerülhetetlen klasszikussá.

1882-ben írt darabjának témáját egy újságcikkben olvasta, személyes motívumokkal gazdagította. A főhőst, Stockmann doktort részben saját magáról mintázta.

Stockmann doktor bűne, hogy felfedezte: a városát felvirágoztató gyógyforrások vize mérgezett. A lakosság, élén a polgármesterrel, aki mellesleg Stockmann bátyja, nem akar szembesülni az igazsággal. Lassan az egész város a pénz hatalmával és a hivatali korrupcióval küzdő doktor ellen fordul.

2016. október 26. (szerda) 16.00 – helyszín: Somogyi-könyvtár, 1. emeleti folyóirat-olvasóterem
In memoriam Kopasz Márta - Kisgrafika Barátok Köre Szegedi Csoport tagjainak emlékezése Kopasz Márta festő- és grafikusművész születésének 105. évfordulója alkalmából.
Az emlékezést Tandi Lajos a Szeged folyóirat főszerkesztője vezeti.
A 2011-ben elhunyt festő- és grafikusművész a Szegedi Egyetem grafikai lektora volt. A Tanárképző Főiskola Rajz tanszékén, a Tömörkény Gimnázium és Művészeti Szakközépiskolában tanított.
1997-ben elnyerte szülővárosa, Szeged díszpolgára címét.

2016. október 27. (csütörtök)  16.30 - helyszín: gyermekkönyvtár
Meséről mesére: A Bogyó és Babóca rokonai és az Árgyilus és Tündér Ilona című mesék hangoznak el.

2016. október 27. (csütörtök) 17.00 – helyszín: Somogyi-könyvtár, alagsori klub
Fiatal tehetségek Szegeden
Dr. Szondi Ildikó ötlete alapján hónapról-hónapra bemutatkoznak az SZTE Sófi Ösztöndíj Alapítvány által támogatott fiatal szegedi tehetségek. A Sófi Alapítvány 17 millió forint ösztöndíjjal és többféle szolgáltatást nyújtva patronálta a tehetségeket az elmúlt 15 évben, akikből egymást segítő, együttműködő közösséget is szervez.

Vendég: Kutus Bence, vegyész PhD hallgató (SZTE, Természettudományi és Informatikai Kar)
Házigazda és beszélgetőtárs: Prof. Dr. Szalay István, a Közéleti Kávéház Kuratóriumi Elnöke

Kutus Bence 1990-ben született Kalocsán; általános iskolai tanulmányait a dunapataji Kodály Zoltán Általános Iskolában végezte. 2009-ben érettségizett a kalocsai Szent István Gimnáziumban, majd ugyanebben az évben nyert felvételt a Szegedi Tudományegyetem kémia BSc szakára. Itt 2012-ben vegyész, majd 2014-ben okleveles vegyész végzettséget szerzett. Doktori tanulmányait 2014 szeptemberében kezdte meg az egyetem Kémia Doktori Iskolájában Sipos Pál és Pálinkó István egyetemi tanár témavezetésével. Fő kutatási területe a különböző fémionok és cukor típusú ligandumok közti komplexképződés egyensúlyi és oldatszerkezeti jellemzése. A témához szorosan kapcsolódó kutatásokban vett részt 2015 július-augusztusban a karlsruhei Institut für Nukleare Entsorgung-ban.
Középiskolai tanulmányai alatt, 2007-ben az Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaverseny országos döntőjében első helyezést ért el. Diákköri dolgozatával a 2013-ban rendezett XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencián második helyezett lett. Eddigi eredményeit 2013-ban Eötvös Loránd Hallgatói Ösztöndíjjal és FERROÉP-Pro Talentis Vállalati Ösztöndíjjal, 2014-ben a Sófi József Alapítvány ösztöndíjával, Év Tehetsége Díjjal és Nemzeti Kiválóság Díjjal, 2015-ben pedig a Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíjjal ismerték el. A 2014-ben, Perthben (Ausztrália) rendezett 10th Alumina Quality Workshop konferencia legjobb hallgatói előadói díját kapta.
2009-től kezdve aktívan részt vett a szegedi Eötvös Loránd Kollégium szakmai-közösségi életének irányításában; 2009–2015 között a Kollégiumi Bizottság tagjaként, illetve 2012–2015 között szeniorként tevékenykedett. Közösségi tevékenységét 2014-ben Discipuli Pro Universitate Díjjal ismerték el. 2014-től az Eötvös Kollégistákért Alapítvány titkára. Elsődleges hobbija az olvasás, emellett szereti a régi-új filmeket is.

 

KIÁLLÍTÁSOK:

2016. október 5-17-ig – helyszín: Somogyi-könyvtár, 1. emelet folyóirat-olvasóterem
Változó állandó - Ale Ildikó festőművész kiállítása
„Műveim létrejöttét egy vonatutazás folyamatának vizuális jelenségei inspirálták. A belső és a külső tér egyidejű állandóságát és változását elemzem képeimen az idő, a mozgás és a fény vonatkozásában. Az ég talán sosem olyan kék, mint amilyennek láttatom az ablaküvegen át. A várakozásban létező ember mindig valaki mássá alakul, valamit elveszít önmagából, majd az út végeztével kilép szerepszerű személytelenségéből és visszatér saját állandóságába.” (Ale Ildikó)

2016. október6-tól november 16-ig – helyszín: Somogyi-könyvtár, 1. emelet folyóirat-olvasóterem
Don Quijote arcai - Cervantes regénye a művészetekben
Miguel de Cervantes Saavedra a spanyol irodalom egyik legismertebb alakja. Halálának 400. évfordulóján kiállítással emlékezünk rá és legismertebb művére: a Don Quijotéra. A tárlatban a Somogyi-könyvtár dokumentumainak segítségével mutatjuk be azt, hogy a nagy hatású mű – és főszereplője - hogyan jelenik meg az egyes művészeti ágakban. Láthatóak lesznek a mű 19. századi magyar és külföldi kiadású példányai, illusztrációk és más képzőművészeti alkotások reprodukciói, valamint zenei, filmes és színházi adaptációkból is válogatunk.

2016. október 6-tól november 28-ig  – helyszín: Somogyi-könyvtár, 2. emelet
A kezdet kezdete: Von allem Anfang an - a kortárs német nyelvű gyermek és ifjúsági irodalom vándorkiállítása.
A német nyelvterületen 8000 gyermek-és ifjúsági könyv jelenik meg, ebből közel 6000 az eredeti német nyelvű mű. A kiállítás bemutatja mii az ami jellemzi a mai német gyermek-és ifjúsági irodalmat, melyek a fő vonásai, hangsúlyai, milyenek az elbeszélésformái és a stiláris sajátosságai.

2016. október 6-tól november 16-ig – helyszín: Somogyi-könyvtár, földszinti kiállítótér
Somogyi Károly emlékkiállítás – 205 éve született Somogyi Károly (1811-1888)
A könyvtár tárlatán válogatást láthatunk a könyvtáralapító Somogyi Károly életével, munkásságával kapcsolatos dokumentumokból.

2016. október 6-tól november 30-ig – helyszín: Somogyi-könyvtár, földszinti kiállítótér
Millennium 120 – kiállítás
A tárlat az államalapítás ezredéves évfordulója alkalmából rendezett, egy esztendőn át tartó ünnepségsorozat eseményeit eleveníti fel. Kiemelve a szegedi történéseket a Somogyi-könyvtár dokumentumainak tükrében.

2016. október 13-tól november 9-ig – helyszín: Somogyi-könyvtár, 2.emelet
135 éve született Kittenberger Kálmán Afrika kutató, útirajz író - kamarakiállítás
Kittenberger Kálmánnak kiemelkedő szerepe volt a magyar és külföldi múzeumok természettudományi gyűjteményeinek gyarapításában. Ő alapozta meg a budapesti állatkert egzotikus vadállományát.

2016. október 19-től november 2-ig – helyszín: Somogyi-könyvtár, 1. emelet folyóirat-olvasóterem
Forgóajtó - tanár és tanítvány kiállítás: Ale Ildikó - Borda Sára, Csatlós Kitti, Kosztándi Orsolya
„A három kiállítótárs egykor kisiskolásként kopogtatott be szüleivel a művészeti iskola és a műtermem ajtaján. Az első pillanattól kezdve mindhárman különleges erővel, érdeklődéssel és kitartással adták át magukat a megoldandó képi feladatoknak. A művészetek sokszínűségét kínáltam számukra, hogy teljességként tapasztalhassák és élhessék meg azt munkáikban. Közös kiállításunkkal az együtt töltött örömteli tanulmányi éveket idézzük fel és a jelen eredményeire irányítjuk a figyelmet.
Útra keltek!”    (Ale Ildikó)

Korábban megnyílt kiállítások, amelyek még októberben is megtekinthetők:

2016. szeptember 1-től november 30-ig – helyszín: Nyugi Kert (Szeged, Vitéz u. 28.)
"Egy nemzet szíve lüktet..."  - az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeinek 60. évfordulójára emlékező kiállítás a Somogyi-könyvtár közreműködésével.

2016. szeptember 1-től október 12-ig – helyszín: Somogyi-könyvtár, földszinti Internet-tér
Alsóváros – templomon belül, habitus mögött - Surinás Ákos fotókiállítása
Bálint Sándor szerint Szögedön két abszolút van: ezek közül az egyik a több mint 500 éves múltra visszatekintő Alsóvárosi ferences templom és kolostor. Talán kevesen tudják, hogy a kolostor és a templom épületegyüttese – Pannonhalmát követően - Magyarország második legnagyobb középkori eredetű, egyházi épületegyüttese, amely a mai napig is eredeti funkciójának megfelelően működik. Középkori és gótikus falai között jelenleg is ferences barátok élnek és végzik munkájukat.
A ferences szerzetesek 1444-ben telepedtek le Alsóvároson. A templomot 1503-ban szentelték fel. A ferencesek évszázadokon keresztül gondoskodtak a környék lakóinak lelki életéről, de hatással voltak mindennapjaikra is: a fűszerpaprika meghonosítása és a napsugaras házoromzat is hozzájuk köthető, a török időkben pedig gyógyító feladatokat is elláttak. Manapság szegénykonyhát tartanak fenn.
Surinás Ákos fotókiállítása ebbe a sajátos világba kalauzolja el látogatóit.

2016. szeptember 1-től október 26-ig – helyszín: Somogyi-könyvtár, 3. emelet
Nobel-díjas tudósok arcképcsarnoka - kamarakiállítás
Hazánk Nobel-díjas tudósairól emlékezik a tárlat, a könyvtár régi gyűjteményéből válogatva.

2016. szeptember 1-től október 31-ig – helyszín: Somogyi-könyvtár Agóra Gyermekkuckó
Az ellopott futárRejtő Jenő regénye alapján Garisa H. Zsolt készített képregényt – a rajzokból kiállítás tekinthető meg az Agóra Gyermekkuckóban.
Az utóbbi években feléledő magyar képregénykiadás jelesei nem feledkeztek el a legenda életben tartásáról, sőt, felfrissítéséről. A Képes Kiadó ennek köszönhetően 2003 óta foglalkozik a régi Korcsmáros-füzetek felújításával és újrakiadásával. A nagyalakú, keménytáblás kötetek több újdonságot is tartalmaznak, erről elsősorban a kiadó két munkatársa gondoskodott: az eredeti, fekete-fehér, tussal rajzolt kockákat Garisa Herman Zsolt és Varga „Zerge” Zoltán dolgozta át. Garisa Herman Zsolt visszanyúlt a Rejtő-regényekhez, és újraalkotta a képregények szövegkönyvét, hiszen az eredeti forgatókönyvek – talán terjedelmi okok miatt – sok humort és érdekes részletet kihagytak a regényből. Ezután retusálta és kiegészítette a több mint negyven éves, megsárgult régi oldalakat, és ha szükség volt rá, akár új szereplőket is alkotott Korcsmáros Pál stílusában. A színezés feladata Zergére várt, ő festette ki a képregényt kockáról kockára, ezzel mintegy harmadik dimenziót is adott a rajzoknak. A munka egészen aprólékos és időigényes, így egy Rejtő–Korcsmáros képregényalbum felújítása több mint egy év alatt készül el.

2016. szeptember 15-től október 12-ig – helyszín: Somogyi-könyvtár, 2. emelet
Karafiáth Orsolya 40 éves (szeptember 19.) - kamaratárlat
Karafiáth Orsolya költő, fordító, publicista, énekesnő 1995-től 1999-ig az ELTE bölcsészkarán könyvtár és észt szakon, majd 1998–2002 között magyar–könyvtár tanárszakon tanult. A Ludwig Múzeumban könyvtáros és irodalmi rendezvények szervezője volt 2005 júniusáig. 2006 nyaráig a Kréta iskolai magazinnál dolgozott szerkesztőként. Újságíróként működött, kritikái, recenziói, tárcái és interjúi rendszeresen olvashatóak a Könyvhét, litera.hu, a Magyar Könyvgyűjtő és az Elle hasábjain.
"A lelkemet nem igazán, nem tartom fontosnak, még versek esetében sem, amiről ugye azt gyanítják, hogy az mindenképp valami személyesebb. Egyáltalán a személyességet nem kedvelem az irodalomban, az önéletrajziasságtól fázom. A kész szöveg esetén nem fontos szerintem az író karaktere, nem magamat akarom viszontlátni egy szövegben, hanem olyan munkát akarok elkészíteni, ami egy engem megmozgató problémát jár körül. Sztorikat lopok magamtól, mert jó történeteim vannak, de ezeket is átformálom, a végső célomhoz rendelem. Senki nem fog engem, magamat megismerni az írásaimból." - olvashatjuk a Womanity magazin számára adott interjúban.

2016. július 21-től október 5-ig – helyszín: Somogyi-könyvtár, földszinti kiállítótér
A nyomtatott betű mesterei – érdekességek a könyvnyomtatás és könyvillusztráció történetének évszázadaiból
A nyári kiállítás keretében az érdeklődők betekintést nyerhetnek a Somogyi-könyvtár régi könyves gyűjteményének értékeibe és ritkaságaiba.
A látogatók megismerkedhetnek a szakmájukat mesterként és művészként végző, elkötelezett nyomdászok műveivel és törekvéseivel. Az ősnyomtatványoktól az 1940-es évekig nyúló válogatás az európai és magyar nyomdák kiadványai mellett, a korai szegedi nyomda által megjelentetett műveket is felvonultatja. A könyvillusztráció történetéből bemutatásra kerülnek a fametszés korai, majd – a barokk korszakot követő – technikai megújulásának kiemelkedő művészei.

Fiókhálózat 2016. októberi rendezvényei

 

Kiállítások

Csillag téri fiókkönyvtár
okt. 3-28.
Szövegre felelve - Pusztai Virág kiállítása
A kiállítás Pusztai Virág könyvillusztrációiból és borítógrafikáiból nyújt válogatást. Az itt látható munkák szépirodalmi antológiák, verses- és novelláskötetek lapjain láttak napvilágot. Az illusztrálandó témák sokfélék, és a technikai megvalósítás is kötetenként eltérő: van közöttük grafitceruzás árnyalással kiegészített tusrajz, kollázs, fotóval kombinált grafika – a kiállítás anyaga mégis egységet mutat.

A kiállítás az Areión Kulturális Egyesület támogatásával valósul meg.

Dorozsmai fiókkönyvtár
okt. 1-31.
- Manó Világ – ízelítő a Manó Könyvek illusztrátorainak rajzaiból
A 2004-ben alapított Manó Könyvek küldetése a minőségi, de mindenki számára elérhető gyerekkönyvek kiadása. A legkisebbeknek szóló leporellóktól, lapozóktól, színezőktől és fürdős könyvektől a mesegyűjteményeken, ismeretterjesztő sorozatokon és első olvasókon át a tinédzsereknek szóló regényekig számos kiadvánnyal vannak jelen a piacon.
Képeskönyveiket legtöbbször magyar szerzők írják, és magyar művészek illusztrálják. Ezekből nyújt ízelítőt a kiállítás.

Északvárosi fiókkönyvtár
okt. 3-28.
- Star Wars-parafrázisok – Garisa Zsolt képregényes Csillagok háborúja adaptációja
- 'Múltunk feneketlen kútja’ címmel család- és történelmi regények változó, bővülő válogatását kínáljuk felnőtt olvasóinknak
"Színes őszi falevelek” - új gyermekkönyveink színes ajánlója
- A Somogyi-könyvtár Könyvkirály játékának keretén belül az Északvárosi fiókkönyvtárban is könyvkiemelés és ajánló várja az olvasni és játszani szerető gyerekeket a 2016-2017-es évadban.

Francia utcai fiókkönyvtár
okt. 3-28. 
- Az ősz színei címmel  Németh Istvánné Nagy Mária ny. fényképész amatőr festőművész fotókiállítása tekinthető meg a könyvtár teljes nyitvatartási idejében.

Hangoskönyvtár
okt. 3-5-ig
A Nap-Fény Fotókör Egyesület tagjának, Juhász Erzsébetnek "Képeim innen-onnan" című kiállítása a Hangoskönyvtárban. Megtekinthető a könyvtár nyitvatartási idejében.

okt. 6-31-ig
A Nap-Fény Fotókör Egyesület tagjainak, Veress Lászlónénak és Miklóssy Máriának “Épületek, tájak” című közös kiállítása a Hangoskönyvtárban. Megtekinthető a könyvtár nyitvatartási idejében.

Klebelsberg-telepi fiókkönyvtár
okt. 9-31-ig
Megmutatni a teret - Szeged szecessziós épületei - Illés Tibor fotókiállítása

Móra utcai fiókkönyvtár
okt. 3-28-ig
Hegyek - Pocsai Sándor fotókiállítása

Odesszai fiókkönyvtár
okt. 1-28-ig
- Az én elmejógám címmel Demus Orsolya kiállítása tekinthető meg.
- A Somogyi-könyvtár Könyvkirály játékának keretén belül az Odesszai fiókkönyvtárban is könyvkiemelés és ajánló várja az olvasni és játszani szerető gyerekeket a 2016-2017-es évadban

Petőfi-telepi fiókkönyvtár
okt. 3-28-ig
- Varga-Zerge Zoltán képregény kiállítása
- A Somogyi-könyvtár Könyvkirály játékának keretén belül a Petőfi-telepi fiókkönyvtárban is könyvkiemelés és ajánló várja az olvasni és játszani szerető gyerekeket a 2016-2017-es évadban

Rókusi fiókkönyvtár
okt. 3-28-ig
- “A hajnal nem találta többé…” címmel a Szegedi Nagyárvíz pusztítását ábrázoló régi fotókból rendezett kamarakiállítást tekinthetnek meg látogatóink
- A Somogyi-könyvtár Könyvkirály játékának keretén belül a Rókusi fiókkönyvtárban is könyvkiemelés és ajánló várja az olvasni és játszani szerető gyerekeket a 2016-2017-es évadban

Szőregi fiókkönyvtár
okt. 3-28-ig
Röhög az osztály - Miklosovits László Karinthy-képregénye
Miklosovits László grafikusművész képregényt készített Karinthy Frigyes Röhög az egész osztály című írásához.
A művész így vall irodalmi és képi nyelv viszonyáról: „Karinthy veretes szövegén semmiképpen nem óhajtottam változtatni, (sok a kép, és a szöveg), tulajdonképpen átmenet egy bővebben illusztrált oldal és a későbbi képregények közt... Még a buborékot is mellőztem, ezért ez a korai, klasszikus képregényekre hajaz. ... Így az anyag kicsit szikár lett, de úgy gondolom, hogy ezzel a megoldással egy szuszra érvényesül rajz és szöveg.”
A Kortárs művészek lexikona szerint Miklosovits László művészetét bravúros rajztudás, a felület aprólékos kidolgozottsága, ugyanakkor a lényeg tömör kifejezése jellemzi. Józsa T. István így ír róla A kép pillanata című írásában: „A magyarországi grafikus módszerre Fellinit idézi, irodalmi művek képi nyelvre átültetésével kapcsolatban ugyanis ő tette fel a kérdést: mit veszünk át az irodalomból?”

Tápai fiókkönyvtár
okt.3-28-ig
“Állati” érdekességek - a Nap-Fény fotókör kiállítása állatokról

 

Programok

2016. október 7. (péntek) – helyszín: a Somogyi-könyvtár fiókkönyvtárai
Az Országos Könyvtári Napok keretében október 7-én fél évre szóló kedvezményes beiratkozási lehetőséget kínálunk 250, - Ft-ért.

Csillag téri fiókkönyvtár
okt. 5. 16.30 órakor  Pusztai Virág Szövegre felelve című kiállításának megnyitója
A tárlatot megnyitja: Dr. Varga Emőke
Közreműködik: Varga Norbert
A kiállítás Pusztai Virág könyvillusztrációiból és borítógrafikáiból nyújt válogatást. Az itt látható munkák szépirodalmi antológiák, verses- és novelláskötetek lapjain láttak napvilágot. Az illusztrálandó témák sokfélék, és a technikai megvalósítás is kötetenként eltérő: van közöttük grafitceruzás árnyalással kiegészített tusrajz, kollázs, fotóval kombinált grafika – a kiállítás anyaga mégis egységet mutat.
A kiállítás az Areión Kulturális Egyesület támogatásával valósul meg.
okt. 12. 16.30 órakor a Kiscsillag klubban: Madárbarát kert - mese- és kézműves foglalkozásra várjuk a gyerekeket. A program a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.
Okt. 13. 17.00 órakor a 11. Országos Könyvtári Napok eseménysorozatához kapcsolódva: Találkozások - "lélektől lélekig tartó utazások" Schäffer Erzsébettel
A Nők Lapja kivételes hangú szerzője és a magyar újságírás egyik legérdekesebb alakja. Írásai irodalmi igénnyel megírt mini-esszék, amelyek sikeresen szintetizálnak egymástól távol eső műfajokat, mint például a tárca és a riport.
A lap hasábjain egyéni hangú műfajt teremtett, amely ötvözi a tárcaírás, a riport és a novella hagyományait. Interjúi különleges beszélgetések. Lázár Ervin írta róla: „Olyan erővel árad belőle a bizalom, hogy szabaddá teszi az embert.”
1974-től 1989-ig, tizenöt évig a Gyermekünk című pedagógiai folyóirat munkatársa, szerkesztője. Itt találkozott Török Sándorral, Karátson Gáborral, Vekerdy Tamással, Montágh Imrével, Nádas Péterrel, Békés Máriával, Horgas Bélával, - akik nagy hatással voltak rá.
1989-ben , a lap megszűnte után hívták a Nők Lapjához, ahol azóta is dolgozik.
Férje, Hegedűs Tibor építész technikus, amatőr színész, rendező, a hetvenes évek legendás Utcaszínházának meghatározó embere.
A program a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.

Dorozsmai fiókkönyvtár
okt. 7. 16.30 órakor A dorozsmai nyugdíjasok játékos vetélkedője.  A program a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.
okt. 11. 10.00 órakor Környezet- és természetismereti könyvtári foglalkozás általános iskolásoknak
A program a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.

Északvárosi fiókkönyvtár
okt. 5. 10.30 órakor ‘Terefere nem csak irodalomról’ -Az irodalom személyessége címmel Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténésszel Dévai Kálmánné nyugdíjas pedagógus beszélget az Országos Könyvtári Napokalkalmából
okt. 5. 16.30 órakor ‘Olvasókör kamaszoknak’ - Gyere, mesélj kedvenc könyvedről! Találkozzunk az Északvárosi fiókkönyvtárban!
okt. 7. 16.00 órakor a Könyvkirály-képző’ gyerekklubba várjuk játékos mesefoglalkozásra az óvodás és iskolás gyerekeket. Ez alkalommal hirdetjük meg az alsó tagozatosok számára a Könyvtári kincskereséselnevezésű játékunkat, amely 2017. április 28-ig tart. A próbákat legügyesebben teljesítő 20 kis ‘olvasó kalóz’ jutalmul részt vehet majd a következő évi nyári olvasótáborunkon.
okt. 7. 16.30 órakor 'Tanulásra hangoló szülőknek' klubban: Tanulási szokások kialakítása - beszélgetés Csikósné Monostori Erzsébet fejlesztő pedagógus, nevelési tanácsadó vezetésével
okt. 19. 10.00 órakor a 'Szülőnek lenni' klubban: Hányszor mondjam még? avagy miért nem halljuk meg egymást? - beszélgetés Csikósné Monostori Erzsébet fejlesztő pedagógus, nevelési tanácsadó vezetésével
okt. 20. 16.30 órakor „Fűben-fában orvosság” címmel az Alsóvárosi Ferences Látogatóközpont interaktív múzeumpedagógiai foglalkozására várjuk a kisiskolás gyerekeket
okt. 28. 16.00 órakor a ‘Mesekuckó’ gyerekklubba mese- és kézműves foglalkozásra várjuk az óvodás és kisiskolás gyerekeket (A kézműves anyagok költségéhez gyermekenként 100 Ft hozzájárulást kérünk.)
okt. 1-30. Használt könyvek vására a fiókkönyvtár teljes nyitvatartási idejében

Francia utcai fiókkönyvtár
okt. 13. 16.30 órakor A Könyvbarátok Klubjában az Októberi Könyvtári Napok - Zöld Könyvtár program sorozat keretében a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar (SZTE JGYPK) Interaktív Természetismereti Tudástár munkatársai: Az “Év élőlényei” 2016-ban címmel tartanak előadást.
Előadók: Kosznai Norbert és Csehó Gábor
A program a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.
okt. 20. 16.30 órakor Mit mesélnek az évszakok?Őszutó címmel ismeretterjesztő és kézműves foglalkozás gyerekeknek.
okt. 24. 16.30 órakor  A Könyvbarátok Klubjában “7 hónap önkéntesség” címmel Nyemcsok Éva Eső előadását hallgathatják meg az érdeklődők.
Nyemcsok Éva Eső 2015 júniusától 2016 februárjáig dogozott önkéntesként, menekülteket segített. Tucatnyi misszióban vett részt Szegedtől Röszkén át Leszboszig, adományokat gyűjtött és vitt a Balcan Route számos állomására, járt Tovarnikban, Sidben, Belgrádban, Zákányban, Hegyeshalmon, nemzetközi önkéntescsapatokkal épített sátortábort, dolgozott orvosok mellett, ételt osztott – mikor mire volt éppen szükség. Idén januárban Görögországban, Leszboszon járt. Fotós-videós beszámolója és személyes történetei erről a hét hónapról szólnak."
okt. 3-28. Használt könyvek vásáraa könyvtár teljes nyitvatartási idejében.

Hangoskönyvtár
2016. október 4. (kedd) 16.30 órakor
Környezettudatos életmód a mindennapokban – vendégünk Bulla Bianka újságíró, életmód tanácsadó. A program a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.
2016. október 5. (szerda) 10. 30 órakor
Ritmuskuckó - Mucsi Gergő ütőhangszeres művész interaktív hangszer-bemutatója gyerekeknek
A bemutató résztvevői az ütőhangszerek izgalmas világába kalandozhatnak el. A hangok sokszínűsége, zajok, zörejek és ritmusok, az ütésre megszólaló hangszerek nem csak érdekesek, de kipróbálva a gyermekeknek szinte azonnali sikerélményt nyújtanak. A gyerekek a legnépesebb hangszercsaládot, az ütőhangszereket is megismerhetik a történetekkel, mesékkel, hangszeres bemutatóval és közös játékokkal átszőtt interaktív bemutatóban. A zenés mozgás, a kiscsoportos zenélés, és a törzsi játékok az előadásba illesztve elősegítik a gyerekek állandó koncentrációját és könnyítik a tanulást is, valamint emellett számos készséget is fejlesztenek. Az előadásban való aktív közreműködés és az ütőhangszerek egyszerű megszólaltatási sajátosságai miatt a hangszeres bemutató intenzív, és élményszerű foglalkozást nyújt a gyerekeknek.
A program a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.
2016. október 5. (szerda) 15.00 órakor
Veress Lászlóné és Miklóssy Mária „Épületek, tájak” c. kiállításának megnyitója
2016. október 6. (csütörtök) 16.30 órakor
Patak Márta A test mindent tud című könyvének bemutatója. Beszélgetőtárs Retek Erika.
„Történetek sora, családok, tragédiák, életre szóló barátságok, szerelmek... És mindezek mögött ott húzódik egy sötét téma: a bácskai vérengzések. Az 1942-es magyar tömeggyilkosságok, majd a tízszeres jugoszláv bosszú 44/45-ben. Ezeket az iszonyatos történeteket elvileg ma már mindenki ismerhetné, de igazából – hetvenévnyi hallgatás és tagadás után – a végleges feledés fenyegeti őket. Patak Márta úgy segít emlékezni, hogy nem oktat, nem magyaráz, hanem egyszerűen odacsalogatja az olvasót Bácskába. A csali maga ez a regény. Elképesztő anyagismerettel vezet be minket egy szédítően tágas világba, amelynek ugyanúgy része a harmincas évek Montevideója, mint a hetvenes évek alföldi laktanyája, vagy a 2000-es évek Madridja.
Patak Márta világa rokon a latin-amerikai regények világával. Tágassága latin-amerikai tágasság. Megtanít Uruguayból rámosolyogni az európai gőgre és fontoskodásra. Megtudjuk tőle, hogy milyen a bácskai síkos fekete föld szaga augusztusban, hogy milyen színészgyerekként felnőni, vagy hogy miért hasznos tizenegyesrúgás előtt sportszárat igazítani. És ezer más részletet motorozásról, nemzeti érzelmekről és nemi identitásról. A test mindent tud – és igen, Patak Márta is.” (Kemény István)
2016. október 12. (szerda) 16.30 órakor

Üzenet a holnapnak - Csongrád megyei antológia bemutatója
Az est házigazdája: Vass József író, költő, az antológia szerkesztője
A kötetet bemutatja: Fehér József író, költő, a kötet lektora
Közreműködnek az antológia szerzői: Arany-Tóth Katalin, Bodnár Zsuzsanna, Dr. Bálintné Ágoston Ilona, Czikora András, Csányiné Szaszkó Klára, Dani Imre, Fehér József, fényesi Tóth János, Gyulafalviné Koncz Márta, Hajdrik József, Haranghy Géza, Hegedűs Ferenc, Dr. Keczer András Zoltán, Szabóné Igaz Éva, Vass József és Vörös Pál.
Gitáron közreműködik: Dani Imre költő, dalszerző és előadó
2016. október 13. (csütörtök) 16.30 órakor
Bátyi Zoltán: Hálózsák a felhőn (novellák)
A szerzővel Bene Zoltán beszélget.
Megfáradt asszonyok, szépséges lányok, gyermekükért mindent feláldozó, vagy éppen gyermeküket pokolra küldő anyák, első szerelmüket felidéző nagymamák a hősei Bátyi Zoltán új novelláskönyvének. Van közöttük, aki mosollyal az arcán, más börtönrács mögül, netán villamoson kapaszkodva néz az olvasó szemébe. Azt üzenve: a szerző pontosan tudja, hogy nők nélkül a világ megállna a forgásában. De miért is forogna? Ki körül forogna?
A Szegedi Írók Társasága és a Szegedi Akadémiai Bizottság Művészeti Szakbizottsága Szépírói Munkacsoportjának közös rendezvénye
2016. október 17. (hétfő) 16.30 órakor
7 hónap önkéntesség - Nyemcsok Éva Eső 2015 júniusától 2016 februárjáig dogozott önkéntesként, menekülteket segített. „Tucatnyi misszióban vett részt Szegedtől Röszkén át Leszboszig, adományokat gyűjtött és vitt a Balcan Route számos állomására, járt Tovarnikban, Sidben, Belgrádban, Zákányban, Hegyeshalmon, nemzetközi önkéntescsapatokkal épített sátortábort, dolgozott orvosok mellett, ételt osztott – mikor mire volt éppen szükség. Idén januárban Görögországban, Leszboszon járt. Fotós-videós beszámolója és személyes történetei erről a hét hónapról szólnak."
2016. október 19. (szerda) 16.30 órakor
A Pannon Tükör kulturális folyóirat 2016. 5. számának bemutatója
A lapszámot bemutatják: Kaj Ádám főszerkesztő, Szemes Péter és Bene Zoltán szerkesztők
A zalaegerszegi székhelyű Pannon Tükör folyóirat idei 5. lapszámában tematikus blokkot szentel Szegednek, fölvillantva néhány momentumot a Tisza-parti város irodalmi-kulturális életéből.
2016. október 20. (csütörtök)16.30
Elfeledett háborúk. Középkori csaták és várostromok (6-16. század) (Budapest, Zrínyi Kiadó, 2016.) című kötet bemutatója.
Vendégek: Solti Gabriella, a HM Zrínyi Nonprofit Kft. – Zrínyi Kiadó szerkesztője, Dr. Bleszkán Szilárd, a HM Zrínyi Nonprofit Kft. Rendezvénytámogató osztály vezetője és Diószegi Szabó Páltörténész, a kötet szerzője
A kiadó idén megjelent kötete abból az igényből született, hogy rávilágítson egyetemes és hazai történelmünknek számos, egyáltalán nem érdektelen eseményére, amelyeket elhomályosított az emlékezet. A kötetből megismerhetjük ezeknek a fontos, ám többé-kevésbé elfeledett csatáknak és ostromoknak a történetét. A Magyarország hadtörténete I. című könyv kísérő tanulmánykötetének tekinthető kiadványban megtaláljuk például a Kalka menti csata (1223), a skót függetlenségi háború, a lengyel-ltiván állam és a Német Lovagrend harcait; a magyar hadtörténelemből IV. Béla király ausztriai háborúit, a posadai csatát (1333) vagy éppen (Szegedhez és Hódmezővásárhelyhez egyaránt kötődő szerző, Diószegi Szabó Pál jóvoltából) Nándorfehérvár 1440. évi, méltatlanul elfeledett megvédését. A 21 szerző által jegyzett könyv nemcsak a középiskolai és egyetemi oktatás, hanem a nagyközönség számára is érdeklődésre tarthat számot.
2016. október 24. (hétfő) 16.30 órakor
Vendégünk Faragó Eszter
A program Közéleti Kávéház szervezésében valósul meg.

Klebelsberg fiókkönyvtár
okt. 3.- okt. 7. 13.00-18.00 (hétfőtől péntekig) Minden napra egy bagoly - az Uhutól Pallas Athénéig - tudástár kicsiknek és nagyoknak
okt. 10. 17.00 - 18.00 Mit tudunk a baglyokról? - játékos kvíz kicsiknek és nagyoknak

Móra utcai fiókkönyvtár
okt. 4. 10.00 óra  Természettudatosság és természetvédelem: Mit, mivel, hogyan, hol? - lakókörzetünk horgászható tavai, horgászati ismeretek
Előadó: Dudovics János (Móravárosért Egyesület)
A program a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.
okt. 12. 10.00 Szeged és a kortárs magyar irodalom néhány találkozási pontja - vetítettképes irodalmi kitekintő
Előadó: Bene Zoltán író, a Magyar Írószövetség Csongrád megyei Írócsoportjának elnöke

Odesszai fiókkönyvtár
okt . 5. 16.30 órakor ÖKO-NAP  - az Októberi Könyvtári Napokkeretében - megismerkedünk Gyurácz Annamária tolmácsolásában az ÚjrahasznoSMűhely tevékenységével, valamint Vörösné Miklós Mariann és a reeedjóvoltából a natúrszappanok és kozmetikumok házi készítésének fortélyaival.
ÚjrahasznoSMűhely - ahol az SM-betegek újra hasznosnak érzik magukat.
okt. 7. 17.00 órakor Odesszai Könyv-Fa-Ló gyerekklubba Dániel András Smorc Angéla nem akar legóba lépni című mesére épülő játékos foglalkozásra, könyvajánlóra várjuk a kisiskolás gyerekeket
okt. 10. 17.00 órakor FOHÁSZ - zenés versösszeállítás Simai Mihály költészetéből
Zeneszerző - zongoraművész: Klebniczki György. A verseket bemutatják: Antal Anikó és Fabulya Andrea. Közreműködik: Barkos Bea festőművész. Díszvendég: Simai Mihály József Attila-díjas költő
okt. 21. 17.00 órakor Kalandozások Rágcsáliában. Ismerkedünk és játszunk Geronimo Stiltonnal. Játékos foglalkozással és magazinajánlóval várjuk a gyerekeket.
okt. 28. 16.30 órakor a Mesetarisznyában Fésűs Éva: A bukfencező mókus című mese és ahhoz kapcsolódó játékos foglalkozás

Petőfi-telepi fiókkönyvtár

okt. 5. 17.00 órakor Radnóti-életrajz, másképp. Amiről a dedikációk árulkodnak. 

Bíró-Balogh Tamás kötetbemutatója az Októberi Könyvtári Napokkeretében
A program a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.
okt. 11. 10.00 órakor  Hová? Merre? érdekességek a madárvonulásról - Bálint Dénes előadása az Otóberi Könyvtári Napok - Zöld Könyvtár programsorozat keretében.
A program a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.
okt. 26. 17.00 órakor a Varázskalapban Vlagyimir Szutyejev: Az alma című mese interaktív, játékos feldolgozása.

Rókusi fiókkönyvtár
okt. 3-28. Használt könyvek vására 20-50-100 forintos áron fiókkönyvtárunk teljes nyitvatartási idejében.
okt. 4. 16.30 órakor a 11. Országos Könyvtári Napok eseménysorozatához kapcsolódva Harmóniában a természettel - zöld háztartási praktikák az energiafelhasználástól az egészségig címmel Ábrahám Krisztián előadását hallgathatják meg. Ízelítő az előadás témáiból:
- Hogyan csökkenthetem az áramszámlát 10-20%-kal anyagi beruházás nélkül?
- Zöld konyha - az otthoni menü kiegészítése a természetből
- Gyógynövények a betegségek megelőzésének szolgálatában
- Harmóniában a természettel - környezetvédelmi illemtan
A program a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.
okt. 6. 16.30 órakor a 11. Országos Könyvtári Napok eseménysorozatához kapcsolódva A mi sorsfordulóink címmel múltidéző beszélgetés Simai Mihály József Attila-díjas költővel és a Somogyi-könyvtár Íróklubjának tagjaival.
A program a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.
okt. 12. 16.30 órakor a 11. Országos Könyvtári Napok eseménysorozatához kapcsolódva hívunk minden érdeklődőt az Év-Kör következő összejövetelére. A csillagjegyekről és az irodalom kiemelkedő alakjairól szóló beszélgetéssorozat e havi témája a mérleg csillagjegy és híres szülöttje, Krúdy Gyula.
okt. 14. 16.30 órakor a 11. Országos Könyvtári Napok eseménysorozatához kapcsolódva Hányszor mondjam még? - avagy: Miért nem halljuk meg egymást? címmel Csikósné Monostori Erzsébet fejlesztő pedagógus, nevelési tanácsadó előadását hallgathatják meg az érdeklődők. Mit is jelent odafigyelni egymásra? A problémára fókuszálunk vagy az egymás szükségletét figyelembe vevő megoldásra? Ezt a kérdéskört járjuk körbe ezen az interaktív foglalkozáson.
okt. 21. 16.30 órakor Egy tök, két tök … címmel meseolvasásra és kézműveskedésre várjuk az érdeklődő gyermekeket és családokat a Barkácskuckóba. (A foglalkozás anyagköltségéhez gyermekenként 100 Ft hozzájárulást kérünk.)
okt. 26. 16.30 órakor Eszperantó Klub - Eszperantó társalgás nyelvvizsgára készülőknek.
okt. 28. 16.30 órakor Cserebere Klub - Itt mindenki elcserélheti felesleges matricáit, kártyáit, figuráit.

Szőregi fiókkönyvtár
okt. 5. 17.00 órakor az Országos Könyvtári Napok keretében Múltba tekintés - Emlékek - az Íróklub tagjai olvassák fel írásaikat.
okt.7. 9.00 órakor Ritmuskuckó - Mucsi Gergő ütőhangszeres művész interaktív hangszer- bemutatója gyerekeknek.
A bemutató résztvevői az ütőhangszerek izgalmas világába kalandozhatnak el. A hangok sokszínűsége,zajok, zörejek és ritmusok, az ütésre megszólaló hangszerek nem csak érdekesek, de kipróbálva a gyermekeknek szinte azonnali sikerélményt nyújtanak.
A gyerekek a legnépesebb hangszercsaládot, az ütőhangszereket is megismerhetik a történetekkel, mesékkel, hangszeres bemutatóval és közös játékkal átszőtt interaktív bemutatóban.
A zenés mozgás, a kiscsoportos zenélés, és a törzsi játékok az előadásba illesztve elősegítik a gyerekek állandó koncentrációját és könnyítik a tanulást is, valamint emellett számos készséget is fejlesztenek.
Az előadásban való aktív közreműködés és az ütőhangszerek egyszerű megszólaltatási sajátosságai miatt a hangszeres bemutató intenzív és élményszerű foglalkozást nyújt a gyerekeknek.
A program a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.
okt.12.17.00 órakor “ Amit megeszel életre kel, amit megeszel az az életre kell!”- beszélgetés a Kakuk Élőkert megálmodóival: Kakukné Varga Ágnessel és Kakuk Attilával.
A program a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.
okt.17.16.30 órakor Ez király! Farkasné Pap Erika, a Király-Kőnig Péter Zeneiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény művésztanára és vendégei bemutetkozó koncertje.

Tápai fiókkönytár
okt. 1-2. Kapcsolódunk a Tápai Búcsú programsorozatához (szept.30-okt.1-2.)
okt. 13. 14.00 órakor az Októberi Könyvtári Napok Zöld könyvtári napján az
Állatbarát kert - elméleti és gyakorlati állatvédelem a ház körülcímmel tartanak előadást az
(SZTE JGYPK) Interaktív Természetismereti Tudástár munkatársai Csehó Gábor és Kosznai Norbert
A kert élőlénybaráttá tételét célozza meg a foglalkozás, melynek során a közönség megismerheti azokat az állatvédelmi lehetőségeket, amelyek alkalmazásával közvetlen környezetünkben is kedvezhetünk a körülöttünk élő állatoknak. Az elméleti ismeretek mellett betekintést kapnak az érdeklődők, hogyan kell elkészíteni egy madárodút,  mit takar a darázs-garázs, vagy éppen hogyan célszerű egy farakást megépíteni úgy, hogy az számos élőlénynek otthont biztosíthasson.
A program a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.
okt. 12. 17.00 órakor az  Októberi Könyvtári Napok Múltidéző napján a Tápai gyékényszövés hagyományával ismerkedünk a Gyékényes Műhely tagjai segítségével
A program a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.
okt. 18-19. 14.00 órakor könyvtári foglalkozás a Bálint Sándor Általános Iskola 2-3 osztályosainak
okt. 3-31-ig Használt könyvek vására a könyvtár nyitvatartási idejében



 

A SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ 2016 / 2017-ES ÉVADÁNAK SZEPTEMBER-OKTÓBERI MŰSORA

DÁTUM

NAGYSZÍNHÁZ

KISSZÍNHÁZ

STÚDIÓ

október 1.
 szombat

 

15 óra Volpone
Jávor Pál 1.  bérlet

19.30 óra Néró
Bérletszünet

2.
 vasárnap

 

19 óra Volpone
Ady Endre 1. bérlet

 

5.
szerda

 

19 óra Tartuffe – komédia
Bérletszünet

 

6.
 csütörtök

19 óra Bánk bán – opera
Mentes József bérlet

19 óra Tartuffe
Bérletszünet

 

7.
péntek

19 óra Bánk bán
Nemzeti Premier bérlet

   

8.
szombat

19 óra Bánk bán
Gregor József bérlet

15 óra Volpone
Jávor Pál 2. bérlet

 

9.
vasárnap

 

15 óra Volpone
Kiss Manyi 1. bérlet

 

11.
kedd

   

19.30 óra Néró
Bérletszünet

12.
szerda

 

19 óra Képeslapok a takarásból
– zenés színház-játék
Bérletszünet

 

13.
csütörtök

19 óra A varázsfuvola – daljáték
Bérletszünet

19 óra Képeslapok a takarásból
Bérletszünet

 

14.
péntek

 

19 óra A munka gyümölcse
– Szegedi Kortárs Balett
Bérletszünet

 

15.
szombat

 

19 óra A munka gyümölcse
Bérletszünet

 

18.
kedd

 

18 óra Volpone
Radnóti Miklós 1. bérlet

19.30 óra Néró
Bérletszünet

19.
szerda

 

18 óra Volpone
Tömörkény István 1. bérlet

19.30 óra Néró
Bérletszünet

20.
csütörtök

 

19 óra Volpone
Latinovits Zoltán 2. bérlet

 

21.
péntek

 

19 óra Volpone
Bérletszünet

 

22.
szombat

17 óra Pinokkió – mesejáték
Bérletszünet

19 óra Volpone
Makó Lajos 1. bérlet

 

23.
vasárnap

19 óra Ünnepi hangverseny
Bérletszünet

   

25.
 kedd

10 óra Pinokkió Bambi bérlet
14 óra Pinokkió Alibaba bérlet

18 óra Volpone
Radnóti Miklós 2. bérlet

 

26.
szerda

10 óra Pinokkió Füles bérlet
14 óra Pinokkió Balu bérlet

18 óra Volpone
Tömörkény István 2. bérlet

 

27.
csütörtök

10 óra Pinokkió Gombóc Artúr bérlet
14 óra Pinokkió Hófehérke bérlet

17 óra Függöny előtt
Keszég László főrendező
19 óra Volpone
Universitas 1. bérlet

 

28.
péntek

19 óra Bánk bán
Kazinczy Ferenc bérlet

19 óra Volpone
Bérletszünet

 

29.
szombat

15 óra Bánk bán
Jávor Pál bérlet

15 óra Volpone
Bérletszünet

 

30.
vasárnap

19 óra Bánk bán
Erkel Ferenc bérlet

   

Az igazgatóság a műsor- és szereplőváltozás jogát fenntartja!
Hat éven aluli gyerekek a felnőtt előadásainkat nem látogathatják! Az előadásokon kép- és hangfelvétel készítése tilos!

Jegyek bérletes előadásokra is válthatók, a színház jegyirodájában, Szeged, Stefánia 6. Bejárat a Művészbejáróval szemben.
Tel.: 62/554-714, 554-715, 554-716. Fax: 62/554-711. E-mail: ticket@szinhaz.szeged.hu Nyitva tartás: Hétfő - Péntek: 10-17 óra, Szombat: 10-12 óra.

Jegyek kaphatók az InterTicket országos jegyirodai hálózatán is (a jegyirodák teljes listája a www.jegy.hu oldalon található).
Jegyek válthatók a helyszínen az előadás kezdése előtt 1 órával. Nagyszínház: 62/548-740, Kisszínház: 62/420-135  www.szinhaz.szeged.hu




Hirdetmény

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Szegedi Csoportja az alábbi időpontokban fogadja a lakosság adományait:
hétfő, szerda, csütörtök 9-11 és 15-17 óra között.
Cím: Szeged, Csanádi u. 9.
Átveszünk : ruhaneműt, cipőt, ágyneműt,gyógyszert, plédet, műszaki cikket, könyvet, bútort és bármit, ami használható és tiszta.
Kérjük, hogy az egyesületünknek szánt tárgyakat hozzák be a fenti címre, ne dobják konténerbe vagy gyűjtőládába,
mert azok nem hozzánk kerülnek.
Csoportunk kizárólag a Csanádi utcában tudja az adományokat gyűjteni.
Számlaszámunk: OTP Bank 11784009-20201485.

Segítséget köszönve a Szegedi Máltais Csoport.



 




Vissza a kezdőlapra