Közéleti Kávéház
2009. szeptember havi programja


2009. szeptember 1. kedd 17 óra SZTE Mérnöki Kar (Mars tér 7.)
MEGEMLÉKEZÉS A VEGYIPARI KÖZÉPISKOLÁRÓL
a 60. éves évforduló alkalmából
Vendégek: Dr. Véha Antal a Mérnöki Kar Dékánja és
Dr. Czakó Mihály ny. főiskolai docens, mint az iskola volt diákja, és oktatója
Beszélgetőtárs: Dr. Juhász Miklós c. egyetemi tanár, aerobiológus


2009. szeptember 2. szerda 17 óra SZTE Állam-és Jogtudományi Kar
III. emeleti társalgó (Tisza L. krt. 54.)
AZ ELSŐ NÓTÁRIUS
Vendég: Dr. Tóth László Szeged város rendszerváltás utáni első jegyzője
Beszélgetőtárs: Dr. Szalay István Szeged város korábbi polgármestere, a Szegedi Közéleti
Kávéházi Esték Alapítvány Kuratóriumának elnöke


Minden szerdán 17 óra Független Városi Szövetség Magyar Egyesület Klubhelyisége
(Fő fasor 9.)
AZ ÉVSZÁZADOKIG JÓL MŰKÖDŐ MAGYAROK SZÖVETSÉGÉNEK MEGÚJITÁSA
Beszélgetés a közösség építésről
Házigazda: Bene Gábor


2009. szeptember 3. csütörtök 17 óra SZTE Állam-és Jogtudományi Kar
III. emeleti Társalgó (Tisza L. krt. 54.)
JORDÁNIA ÉS A CSODÁLATOS PETRA
Klonkai László egyetemi docens vetítéses utibeszámolója


Minden csötörtökön 18 óra Nemzeti Klub, a Független Városi Szövetség Magyar Egyesület Klubhelyiségében (Fő fasor 9.)
ÚJSZÖGEDI ESTÉK
Házigazda: Apró Juhász János önkormányzati képviselő


2009.Szeptember 4. Péntek 15 óra Somogyi-könyvtár büfé Szeged Dóm tér 2-4.
FELTALÁLÓK BARÁTIKÖRÉNEK TÁJÉKOZTATÓJA
Magyar, Japán, kinai találmányok videon történő bemutatása. Feltalálók Baráti Kör honlapja: www.febako.extra.hu, www.inventor.hu

Meghivó

GÉNIUSZ - EURÓPA
Nemzetközi Találmányi Vásár HUNGEXPO - Budapesti Vásárközpont, 2009. szeptember 9. - 13.
16-os pavilon, (Budapest, X. Kerület Albertirsai út 10.)
Nyitva: 10 től 18 óráig

Minden érdeklődőt szeretettel vár a Feltálalók Baráti Köre nevében Huszár András


2009. szeptember 4. péntek 17 óra MTA SZAB Székház (Somogyi út 7.)
ADY ENDRE LEHETSÉGES RENESZÁNSZA
Előadó: Dr. Bogoly József Ágoston irodalomtörténész


2009. szeptember 5. szombat 17 óra Klub Next ( Tisza L. krt. 63.)
EGÉSZSÉGES ÖN?
Ez 10-15 perc alatt kiderül, ha az AMP HOMEOGRAPHIAS készülék alkalmazásával
-vérvétel nélkül- meghatározzák szervezete egészségügyi állapotát, teljes körű labor vizsgálattal együtt.
Vendég: Dr. Szabó Péter orvos (Kelebia)
Házigazda: v. Szilágyi Árpád a Magyar Kultűra lovagja

A helyszínen 2 fő részére ingyenes vizsgálat - sorsolás alapján


2009. szeptember 7. hétfő 18 óra Ópusztaszer Árpád u. 18-19.
SÓBARLANG LÁTOGATÁS
Házigazda: Szilágyi Mózes tulajdonos
Beszélgetőtárs: Sóti Judit természetgyógyász, egészségan tanár


2009. szeptember 7. hétfő 18 óra Korona Hotel (Petőfi S. sgt. 2.)
ÉVSZÁZADOK TÖRTÉNELME A HONFOGLALÁSTÓL NAPJAINKIG IX. rész
Vendég: Fekete Pál történész
Házigazda: v. Szilágyi Árpád a Magyar Kultúra lovagja


2009. szeptember 8. kedd 17 óra Millenniumi Kávéház klubterme ( Dugonics tér 12.)
Segítenek még az emberek egymásnak?
A Szeged-Csanádi Egyházmegyei Karitász önkéntes szolgálatainak bemutatása
Bevezetőben rövid ismertető az Egyházmegyei Karitászról
A beszélgetésre meghívottak - karitász csoportok képviselői, önkéntesek.
Levezető: Bartucz Katalin, médiareferens Szeged-Csanádi Egyházmegye


2009. szeptember 9. szerda 17 óra Somogyi Könyvtár
"Megmentettük a Fekete-Tisza forrását" - beszámoló a nyári expedicióról.
Előadó: Dr.Tóth Imre, a Geo-Environ Környezetvédő Egyesület elnöke


2009. szeptember 9. szerda 18 óra Alabárdos Étterem (Oskola u. 13.)
Repülési emlékeim - vérfagyasztó kalandok nélkül
Vendég: Pusztai János egykori sportrepülő
Közreműködnek: a szegedi Veterán Repülő Klub tagjai, az elmúlt félévszázad sport- és katonai repülői.

75. éves vagyok. Szentesen tanultam a repülőmodellezést, majd 1949-ben keztem el a vitorlázó repülést.
"D" vizsgás vitorlázó pilóta voltam, amikor 1959-ben központi intézkedéssel felszámolták a szentesi repülőteret.
Innentől repüléstörténettel kezdtem foglalkozni. 2002-ben jelent meg
a Szegedi Repülés története, 2 évvel később a Szentes és a repülés c.,
majd 2008-ban Az algyői repülőtér históriája és a Szentes és a repülés c. könyvem második, bővített kiadása.
Közben a Magyar Szárnyak évkönyvben, a Magyar Repüléstörténeti Társaság konferencia kiadványában,
a Somogyi-könyvtár Műhely c. periodikájában, valamint a Szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola
Belvedere Meridionale c. kiadványában jelentek meg tanulmányaim.


2009. csütörtök 10. csütörtök 16 óra Somogyi Könyvtár
NYUGHATATLAN LÉLEK
Könyvbemutató
Vendég: Pásztor Pálma a könyv szerzője
A könyvet bemutatja: Polner Zoltán költő
Házigazda: Dr. Majzik István kiadó


2009. szeptember 10. csütörtök 17 óra Somogyi Könyvtár
Ábrahám Mária, a lírai tájfestő

Vendég: Ábrahám Mária festőművész (Kanada, Magyarország)

A kiállítást megnyítja: Dr. Kőrösi Mária egyetemi docens

Közreműködnek: Széles Flóra egyetemi hallgató (ének)
Déri Sándor főiskolai hallgató (szintetizátor)
Nagy Imre Erik karmester (zongora)

Háziasszony: Sikaláné Sánta Ildikó a Somogyi Könyvtár igazgató helyettese

Művészi pályája korán indult a szegedi Ábrahám Máriának. Középiskolai rajztanára, Wetró Szilárd korán felismerte tehetségét és irányította a fiatal tehetséget a művészet felé. Szorgalmasan rajzolt és festett. Majd járt a tiszai sugárzás festőjének, Dorogi Imrének a magániskolájába. Ábrahám Mária a szegedi festőművészt tartja valódi mesterének. Járt még Erdei Mihály festőiskolájába is, közben nyomdász grafikus képesítést szerzett. Elméletileg is képezte magát: különböző szabadiskolákban művészettörténetet, történelmet és filozófiát hallgatott. Ekkor mély benyomást tett rá néhány kitűnő tanára, akiktől sokat tanult.
Munkahelyén, 1975-ben alapítója és vezetője volt Szegeden a Postás Képzőművészeti Körnek. Első önálló kiállítása, ahol olajfestményeit állította ki, a Szőregi Kultúrotthonban volt 1970-ben, ahol Petri Csathó Ferenc költő mondott bevezetőt. Ezeken a képein a Maros menti és Tisza parti füzeseket, az alföldi tanyákat, a pihenő gulyást ábrázolja. A napraforgókról és a sokszínű vadvirágokról készített csendéleteket. A művésznőnek több hazai kiállítása volt: Szegeden a Megyei Bíróság Dísztermében Tisztelet a művészetnek címmel, a Kőszegi várban (1985), Szigetváron a Zrínyi Miklós Vármúzeumban (1983), Hollóházán (1981), a Szarvasi Művelődési Központban (1982). A hazai megmérettetést hamarosan a nemzetköziek követték. Több alkalommal állított ki a jugoszláviai Szabadkán is (1979, 1981, 1983, 1985, 1987), Lengyelországban: Krakkóban (1985) és Varsóban (1986) Később kiállított Kecskeméten, Székesfehérváron és a budapesti Potiber Galériában valamint a Fővárosi Művelődési Házban. Több tárlatát a neves művészettörténész, Szelesi Zoltán nyitotta meg és méltatta.
Így vall magáról: "Amióta emlékezem, már rajzoltam, festettem. Diákéveimet is szívesen töltöttem már festészettel, tanulmányokat dolgoztam fel. Középiskola után hatalmas éhséget éreztem a festészet iránt. Rajzkészségemet szüleimtől örököltem. Tisztelettel adózom Wetró Szilárd rajzszakos tanáromnak, mert ő indított utamra. Képességeimet szabadegyetemen fejlesztettem tovább. A művészet szárnyakat adott." Ezután hazai és külföldi kiállítások sora következett. Negyvenkét alkalommal állított ki műveket. Kétszer kapott kiemelkedő díjat. 1980-ban Olaszországban, Rómában a Postaügyi Minisztérium Dísztermében mutatkozott be, itt arany plakettet adományozott számára a Minisztérium. Jugoszláviában többször állított ki, itt okleveleket, plaketteket kapott. Az 1983-as Bécsi Ünnepi heteken vett részt Ausztriában. A kiállítás a Schönbrunni Városháza Dísztermében volt, ahol neves osztrák és külföldi művészek, zenészek illetve operaénekesek szerepeltek. 1984-ben ismét kiállított Bécsben, majd Nürnbergbe kapott meghívást, Amilian Albertertől a St. Ludwig templom és kolostor rendfőnökétől. Bibliai témájú olajképei (Jézus megjelenik Emmausban, Golgota, Feltámadás, Gabriel főangyal hírül viszi Jézus megtestesülését, Mária a kis Jézussal) itt kerültek bemutatásra. Még ugyanebben az évben a nürnbergi Commerz bankban húsz alkotását mutatta be. Magyarországon kapott legnagyobb elismerése, hogy a Művelődési Minisztérium Kiváló Munkáért kitüntetést adományozott számára 1986-ban.
A művésznő élete ezután a tengerentúlon folytatódott: férjhez ment a kanadai állampolgárságú Kolozsváry Tóth János erdészmérnökhöz. A chicagói központú American Artists tagjai sorába 1987-ben fogadta. A floridai Venice Area Art League tagjai sorába is ekkor vették fel. A szintén floridai Sarasota Art Association-nek 1987-től tagja. Az USA-ban és Kanadában sorozatban tartotta kiállításait. Erre így emlékezik: "Életem és festői munkásságom új szakaszához érkezett a Kanadában és Amerikában eltöltött éveim alatt. Ezeken az ott készített képeimen már ennek a világnak a kisugárzása és értékrendje érezhető. A víz, a hegyek, a sziklák és a természet szűnni nem akaró változásai képeimen néha színes festői látomásokká válnak. Az ottani természet sok csodálatos élményt nyújt, amely reális önkifejezésre tanított."
Az USA-ban, Floridában kiállított Englewwodban, Orlandoban, North Portban, Fort Myers-ben és több alkalommal Venice-ben és Sarasotában. Kanadában is számos kiállítása volt: Magnetawan, Sundrige, Huntswille, Orillia, Midland Barrie és Nort Bay következtek kiállításai sorában. Amerikai festők társaságában állított ki Párizsban, 1991-ben.
Hitelesség, zeneiség és lírai érzékenység azok a képességek, amelyek jellemzik - Szelesi Zoltán művészettörténész szerint - Ábrahám Mária művészetét.
Belső indítékai mögött szilárd értékrend, a humánusan érző festő lírai világa áll. Olajfestményeinek témaválasztása elsősorban a természettel kapcsolatos és a magyar Alföldtől, a Maros menti és Tisza-parti tájtól Szentendréig és egészen a floridai és kanadai tájig tart. Mindez a belső önkifejezés őszinte megformálására ösztönzi őt. Ugyanakkor megtalálhatóak nála az emberábrázolás motívumai és a vallásos-biblikus témák is (Esőisten siratja Mexikót, Posta története I.-II., Gershwin élete, A fohász, Karácsony este, Japán mese, A kék madár, Anya gyermekével, Golgota, Feltámadás).
Műveit a tisztaság, az elragadó őszinteség, a nemes egyszerűség mellett a dekorativitásra való törekvés jellemzi.
Aprólékos ecsetvonásai a legegyszerűbb témákat is színes vízióként mutatja be és felemeli az univerzalitás szintjére. A természet állandóan változó látványát az általánosság jellemvonásaival ruházza fel. Képein átsüt a művész egyéni érzelemvilága, leginkább a derű, amely minden képéről sugárzik a befogadó felé. Olajképei festői költemények, mágikus erejű színvilággal.
A kanadai-magyar állampolgárságú művész eddig közel ezer festményt készített.


Dr. Szabó Tibor
egyetemi tanár (Szeged)


2009. szeptember 11. péntek 16 óra Kiskakas Étterem (Sándor u. 60./B)
1. A NUMEROLÓGIA (SZÁMMISZTIKA), MINT ŐSI TUDOMÁNYÁG MIBEN SEGÍT NEKÜNK?
- SZEMÉLYISÉGÜNK MEGISMERÉSÉBEN /PL. MILYEN TULAJDONSÁGJEGYEKET HOZTUNK SZÜLETÉSÜNKKEL, MELYEKET KELL ÉLETÜNK SORÁN A FELSZÍNRE HOZNI, MILYEN TERÜLETEKEN ESHETÜNK TÚLZÁSOKBA, SZEMÉLYISÉGJEGYEINK NEGATÍV ÉS POZITÍV LEHETŐSÉGEI/
EZT AZ ISMERETET HASZNÁLHATJUK GYERMEKÜNK NEVELÉSÉBEN, PÁRKAPCSOLATI PROBLÉMÁKNÁL, KOLLEGÁK JOBB MEGISMERÉSÉRE, ÉS ELSŐSORBAN AZ ÖNISMERET ÚTJÁN.
- SORSVONAL FELTÁRÁSÁBAN /MIÉRT ÉPPEN AZOK AZ ESEMÉNYEK TÖRTÉNNEK VELEM, AMELYEKET ÉLEK MOST, MIT AKARNAK NEKEM MONDANI, MERRE HALADOK, MI VÁR MÉG RÁM?/
- NÉVELEMZÉSBEN /HOGYAN TELJESÍTI KI SZEMÉLYISÉGÜNKET A SZÜLETÉSKORI, VAGY A HÁZASSÁGGAL KAPOTT NÉV? A NÉVVÁLTOZTATÁSSAL HOGYAN TUDOK ÉLETEMEN VÁLTOZTATNI?
EGY-KÉT ÉRDEKESSÉG: MIVEL BEFOLYÁSOLJA ÉLETÜNKET A LAKCÍMÜNK, AUTÓRENDSZÁMUNK, TELEFONSZÁMUNK?

2. TAROT
-JÓSLÁSRÓL RÖVIDEN / MIRE TUDJUK HASZNÁLNI A KÜLÖNBÖZŐ ORÁKULUMOKAT? ÉS MIRE NEM!!!!/
- TAROT KÁRTYA BEMUTATÁSA /NAGY ÉS KIS ARKÁNUMOK JELENTÉSE, HASZNÁLATA/
a hatás kedvéért mindkét esetben EGY-EGY VENDÉGNEK RÖVID BEMUTATÁST KÉSZÍT az

Előadó: Csányi Tamásné, Éva


2009. szeptember 11. péntek 18 óra Alabárdos Étterem (Oskola u. 13.)
"A PARLAGFŰ ÉS POLLENALLERGIÁT OKOZÓ "BŰNTÁRSAI"
Előadó: Dr. Juhász Miklós c. egyetem tanár, aerobiológus


2009. szeptember 12. szombat 17 óra Korona Hotel (Petőfi S. sgt. 2.)
"SZÉP VAGY, GYÖNYÖRŰ VAGY MAGYARORSZÁG!"
Vendégek: Nich Ferenc a Falvak Kultúrájáért Alapítvány Kuratóriumának elnöke,
Világos István Melbourne tiszteletbeli konzulja és
Gönc M. László (Szlovénia) a Magyar Kultúra Lovagjai
Házigazda: v. Szilágyi Árpád a Magyar Kultúra Lovagja


2009. szeptember 14. hétfő 17 óra Somogyi-könyvtár
FILMKLUB
A MTV Szegedi Stúdiójának archívumából Bubryák István válogat
A bokréta
1928-ban Paulini Béla a csákvári parasztszínjátszókkal előadatta Kodály Háry Jánosát. Ezzel a ténnyel elindult a magyarországi folklór megmentése, mert ezután minden év augusztus 20-án a várban, népünnepélyen mutathatták meg tudásukat a gyöngyösbokrétások. Még a trianoni határokon is átszöktek a bemutató kedvéért, akik kívül rekedtek. A háború után a gyöngyösbokrétát felszámolták. Ma már tudjuk: ez a mozgalom mentette meg a magyar autentikus táncot és népzenét.
Rendező: Radó Gyula


2009. szeptember 14. hétfő 17óra Senior Center (Eszperantó u.1.)
"VÁSÁRHELYI HIRES PROMENÁDON"
Fejezetek Hódmezővásárhely zenei multjából: cigányprimások, nótaénekesek, dalköltők, népdalgyűjtők.
Magyar nóták, népdalok élőben az előadáson jelenlévők részvételével
Közreműködik: Várkonyi Gyula hamrónikaművész
A műsort összeállította és házigazdaként vezeti: Varga Ferenc ny. tanár


2009. szeptember 15. kedd 17 óra, Olasz Kulturális Intézet ( Dugonics tér 2.)
TRIZNYA-KOCSMA, avagy magyar sziget Rómában…

Vendég: SZŐNYI ZSUZSA az olasz és a vatikáni rádió riportere, író: az "aventinusi tündér".
Az Olasz Köztársaság Érdemrend parancsnoki fokozatának Aranykeresztje,
A Magyar Köztársaság Érdemrendjének Keresztje, a Magyar Pen Klub emlékérme és a Yad Vashem jeruzsálemi oklevél birtokosa.
Meghívott: Dr. Szabó Tibor egyetemi tanár, a Triznya-kocsma egykori vendége.
Meglepetés-vendég: természetesen meglepetés! Szintén egykori Triznya-kocsma vendég.
Beszélgetőtárs: Dr. Tatár Rózsa jogász.

Mi is az a Triznya-kocsma? Az az Európa-szerte ismert "műintézmény", amelyről minden művelt magyarnak tudni illik. Egy francia-német-luxemburgi tévétársaság filmet forgatott összejöveteleiről.
A Triznya-kocsma nem más, mint Rómában, az Aventinus-dombon Triznya Mátyás festőművész és felesége, Szőnyi Zsuzsa rádió-riporter, író - Szőnyi István festőművész leánya - lakása, amely 1949 óta találkozó helye a Rómában megforduló, vagy rövidebb-hosszabb ideig ott élő magyaroknak. Emigránsok, nagykövetek, diákok, politikusok, festőművészek, írók, költők, egyházi nagyságok fordultak meg ebben a "kocsmában". Otthonra leltek itt a magyar ösztöndíjasok. Itt lakmározott Szőnyi Zsuzsa, az aventinusi tündér rakott krumplijából, babgulyásából, Márai Sándor, Cs. Szabó László, Pilinszky János, Karinthy Cini, Mészöly Miklós, Huszárik Zoltán, Kallós Zoltán, Borsos Miklós és még sorolhatnánk a már halhatatlanná váltakat és a még köztünk élőket, de ha mindenkit felsorolnánk, hogy ki, mikor és hányszor fordult meg a 60 év alatt a Triznya-kocsmában, akkor ez a programfüzet kevésnek bizonyulna. Vacsora közben aztán szó esett mindenről: irodalomról, művészetről, politikáról, napi eseményekről, és 60 év távlatából már könnyű itt azt írni, hogy beszélgettek a történelemről, amelyben benne éltek… Jöttek a vendégek a világ minden tájáról, és velük jöttek a hírek. Így vált kulturális- és kicsit, vagy talán nem is kicsit, hírközponttá a Triznya-kocsma, amely ma is "működik", két helyen is a világban -, és azt, hogy hol, és hogyan, elmeséli a nézőknek az aventinusi tündér… jöjjenek hát és hallgassák meg minél többen, mert nem mindennapi eseményekről hallhatnak elsőkézből, olyasmiről, amit egy művelt magyarnak illik tudni!

A beszélgetés után Szőnyi Zsuzsa eddig megjelent könyveiből vásárolhatnak és dedikáltathatják.

Triznya-kocsma /Magyar sziget Rómában - 1999/
Római terasz /Emigráción innen és túl - 2006/
Vándor és idegen /Márai-levelek, emlékek - 2000/
Levelek otthonról /Szőnyi István és felesége Bartóky Melinda levelei Szőnyi Zsuzsához és Triznya Mátyáshoz 1949-1960 között, 2009/
Roma Summus Amor /Cs. Szabó László és Szőnyi Zsuzsa levelezése - 1999/


2009. szept. 16. szerda 16 óra Roosevelt téri Halászcsárda
AZ ERDŐK FIA
Könyvbemutató
Vendég: Gábor Erzsébet, a könyv szerzője
A könyvet bemutatja: Polner Zoltán költő
Házigazda: Dr. Majzik István kiadó


2009. szeptember 16. szerda 17 óra Szegedi Akadémiai Bizottság Székháza (Somogyi u 7.)
ROMA VAGY CIGÁNY?
Vendégek: Rocskár Vivien főiskolai hallgató és barátai
Házigazda: Dr. Szalay István matematikus,
a Közéleti Kávéházi Esték Alapítvány Kutratóriumának elnöke


2009. szeptember 17. csütörtök 17 óra Dóm hotel (Bajza u. 6.)
"PÉNZ - TUDÁS - P É N Z"
Mindenkinek szüksége van innovációs tanácsokra akkor, amikor a megújulás képessége
az üzleti siker egyik kulcsa. Kiknek vannak eladó ötletei és kik a jó eladók?
Melyek azok az igazi, alapvető emberi igények, amelyekért érdemes újítani, innoválni?
Vendég: Dr. Mogyorósi Péter - SZTE egyetemi oktató, a Magyar Innovációs
Szövetség Dél-alföldi Regionális Képviselet igazgatója
Beszélgetőtárs: Kapás Csilla


2009. szeptember 17. csütörtök 18 óra MTESZ Székház (Kígyó u. 6.)
POKOLI TÖRTÉNETEK ELSŐ KÉZBŐL I.
Előadó: Dr. Szilvási József a Ruandai Egyetem volt rektora
Házigazda: Mihalec Gábor

Dr. Szilvási József nyolc évig élt feleségével Ruandában, ahol egyetemi rektorként részt vett az ország és a társadalom polgárháború utáni újjáépítésben. Története olyan megragadó, hogy a TV2 Napló című műsorában is szerepelt, valamint Vujity Tvrtko a Pokoli Történetek egyik kötetét a Szilvási házaspárnak szentelte.

A teológus előadásaiban ötvözi a személyes élményeit a keresztény hit alapjaival, így bemutatja, hogyan maradhatunk emberek egy embertelen, kaotikus világban.

2009. szeptember 18. péntek 17 óra Klub Next (Tisza L. krt. 63.)
Huszár emlékmű jogvitái, és szerzői jogvédelme
Házigazda: v. Szilágyi Árpád a Magyar Kultúra Lovagja


2009. szeptember 18. péntek 19 óra IH Rendezvényközpont
FOLYÓPARTI ESTÉK
Zenés beszélgetés, tánc a Riverside együttessel és vendégeikkel
Házi sütemények, pogácsák hozhatók…


2009. szeptember 19. szombat 17 óra Százszorszép Gyermekház, Díszterem (Kálvin tér 6.)
ÉTEL- ÉS ÉLETRECEPTEK - ETKA ANYÓ 84 ÉVES "KISHUGÁTÓL"
Gondolkodásod, légzésed, mozgásod táplálkozásod maghatározója életminőségednek
Több mint 100 ételrecept és életmódtanács
Bemutatkozik Császárné Benke Mária, nyugdíjas bölcsődevezető, egészségnevelő

Idézet legutóbbi könyvéből:

"Abban a reményben fogtam ismét tollat, hogy tapasztalataim és ételreceptjeim
átadásával segíteni tudjak azoknak, akik még nem ismerik az utat az egeszség megőrzéséhez, vagy visszaszerzéséhez.

Szerencsére már egyre többen vagyunk, akik segíteni tudunk nem csak önmagunkon,
hanem másokon is. Nincs nagyobb öröm annál, ha másik embertársunknak is
hasznára lehetünk.

Közreműködünk abban, hogy segítjük fájdalomérzéseitől, lelki problémáitól megszabadulni.
Úgy gondolom, több könyvet már nem írok.
Ameddig csak élek, erre képes leszek, segítek azoknak, akik ezt tőlem kérik."

Vendég: Nagykőrösi Ágnes könyvkötő (fekélyes vastagbélgyulladása tünetmentes) és
ifjú Nagykőrösi Ági újságíró


szeptember 21. hétfő 17 óra Somogyi Könyvtár
Gondjaink az étkezőasztalnál kezdődnek
Ételkóstolóval egybe kötött beszélgetés az egészséges táplálkozásról.
Éles Vilmosnéval, a Csongrádi sugárúti Naturabolt vezetőjével beszélget Sóti Judit természetgyógyász, egészségtan tanár.


2009. szept. 21. hétfő 18 óra Klub Next (Tisza L. krt. 63.)
MEMÓRIAJÁTÉK A SZÁMOKKAL
Vendég: Gerő Zsolt fejszámoló
Beszélgetőtárs: Lőrik György közgazdász
A műsorhoz matematikus segítséget Dr. Szalay István matematikus, a Közéleti Kávéházi Esték Alapítvány Kuratóriumának elnöke nyújt.


2009. szept. 21. hétfő 18.00 óra Assam Teaház
Teaházi beszélgetések
GARACZI LÁSZLÓ költő, próza-, dráma-, forgatókönyvíró
(József Attila díj, Litera díj, Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje)
Bálnák tánca, Nevetnek az angyalok, Gyarmati nő
Asztalfoglalás: 06-62/311-440; assamteahaz@invitel.hu
Belépés ingyenes - mindenkit szeretettel várunk!


Szeptember. 21-től minden hétfőn 18 órakor a Bibliotékában
VIDEO KLUB, vezeti Balogh Ferenc.
Az alkotók várják a rejtvénykedvelőket, a fotó készítőket, valamint azokat,
akik kötődnek Erdélyhez, jelentkezni: alkotok97@anet.hu, vagy sms-ben 70/523-38-27


2009. szeptember 22. kedd 16 óra Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Akadémiai Bizottsága
Szeged, Somogyi u. 7. II. emelet, 217-es terem.
MTA SZAB Állampolgári Kompetenciák Munkabizottság, az Oktatáskutató
és Fejlesztő Intézet és a Közéleti Kávéház rendezésében
Alternatív vitarendezés - érdekalapú tárgyalás
kerekasztal beszélgetés
A kerekasztal beszélgetés az Állampolgári Részvétel Hete -
Tégy egy részt az egészhez!
Central and Eastern European Citizens Network
nemzetközi eseményeihez kapcsolódik.
A beszélgetésben részt vesz
Szerdahelyi Emőke, "Az alternatív vitarendezés, az érdekalapú tárgyalás és a
resztoratív technikák bevezetése a szakképző intézmények működési és nevelési
gyakorlatába" projekt szakmai programigazgatója és
Farkas Olga, főiskolai tanár, az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság
Állampolgári Kompetenciák Munkabizottságának elnöke
A beszélgetést vita követi.

2009. szeptember 22. kedd 18 óra Hotel Novotel (Maros u. 1.)
A STATISZTIKAI SZEMLE
Az 1923-tól havonat megjelenő folyóírat bemutatása
Vendég: Dr. Lakatos Miklós főszerkesztő
Beszélgetőtársak: Dr. Csernay László és Dr. Gyémánt Iván egyetemi tanárok
Házigazda: Tandi Lajos a Szeged címü folyóírat főszerkesztője
A Dugonics Társaság és a Közéleti Kávéház közös estje
A Szegedi Amatőr Alkotók Köre 2009. szeptember 23-án du 5 órakor a Bibliotékában
/ Kálvária sgt 14./
nyitja meg HAGYOMÁNYŐRZŐ kiállítását, műsorvezető Sántáné Kurunczi Mária
Mindenkit szeretettel várnak.


2009. szept. 23. szerda 18.00 óra Assam Teaház
Teaházi beszélgetések
A női és férfi nem - hasonlóságok és különbségek (az Új Akropolisz KKE szervezésében)
Asztalfoglalás: 06-62/311-440; assamteahaz@invitel.hu
Belépés ingyenes - mindenkit szeretettel várunk!


2009. szeptember 23. szerda 18 óra Király-König Péter Zeneiskola (Tábor u.)

Leo Quartieri Quintett (Campobasso, Olaszország)
Művészeti vezető: Giuliana Fidotti és Leo Quartieri
Tagjai: Mena Vasellino - próza
Luca Aquino -trombita
Marco Borghetti- vibrafon
Leo Quartieri- nagybőgő
Gianpiero Franco - ütőhangszerek

Molise tartomány művészeti értékeit mutatják be zenével, prózával, kiállítással és filmvetítéssel.
Írók - költők: Francesco Iovine, Nicola Iacobacci, D'Acunto, Pietravalle
Zeneszerzők: De Nigris, Toquinho, Buongusto, Leo Quartieri, Gammieri.

Háziasszonyok: Maczelka Noémi és Madarász Klára

Leo Quartieri főképp jazzt játszik. Alapítója a CB JAZZ BIG BAND együttesnek,
mellyel sokat koncertezik és felvételeket készít. Zeneszerzőként is tevékenykedik.
http://www.leoquartieri.it/

Giuliana Fidotti a Campobasso-i Co.nservatorio L. Perosi tanára.


2009. szeptember 24. csütörtök 17 óra Zrinyi Ilona Általános Iskola (Mérey u. 3.)
A SZEGEDI MÜVÉSZKLUB ESTJE
Új, magyar horogkereszt
Vendég: Benczúr Csaba, a kötet szerzője
Beszélgetőtárs: Polner Zoltán költő
Házigazda: Dr. Majzik István a Bába és Társa ügyvezető igazgatója, könyvkiadó

A Szegedi Szépírás októberi számának bemutatása


2009. szeptember 24. csütörtök 18 óra MTESZ Székház (Kígyó u. 6.)
POKOLI TÖRTÉNETEK ELSŐ KÉZBŐL II.
Előadó: Dr. Szilvási József a Ruandai Egyetem volt rektora
Házigazda: Mihalec Gábor


2009. szeptember 25. péntek 18 óra SZTE Gyógyszerésztudományi Kar (Eötvös u. 6.)
A FAUST-LEGENDA NYOMÁBAN I. rész
(II. rész: október 2. 17 óra)
Fejezetek a Faust téma irodalmi és zenei feldolgozásaiból: a középpontban Goethe Faust c. drámája
Részletek a drámából Hódi Viktória, Kakuszi Zoltán, Vízi Imre Kazinczy-érmes versmondók előadásában.
Zenei részletek - videoprojektoros kivetítéssel -
Berlioz: Faust elkárhozása
Boito: Mefistofele
Busoni: Doktor Faust
Gounod: Faust
és más művekből.
Házigazda: Varga Ferenc ny. tanár


2009. szeptember 28. hétfő17 óra SZTE Állam-és Jogtudományi Kar
III. emeletiTársalgó (Tisza L. krt. 54.)

"Erasmus-Life Long Learning"
Vendég: Forgó Marianna egyetemi hallgató
A témák:
-az ösztöndíj elnyerése
-a szükséges dokumentumok
-kinti és itthoni tanulmányok
-integráció
-kirándulások
-egyéni tapasztalatok


2009. szeptember 28. hétfő 18 óra Milleneumi Kávéház (Dugonics tér 12.)
EMLÉKEZÉS ANTON BRUCKNER OSZTRÁK ZENESZERZŐRE
születésének 185. évfordulóján
Vendég: Nyíri Ferenc harsonaművész (Szegedi Szimfonikus Zenekar)
Közreműködnek: Sebestyén István és Asztalos Tamás a Szegedi Zeneművészeti Főiskola
Egyetemi Tagozatának harsona szakos hallgatói
Házigazda: Pleskonics András újságíró


2009. szeptember 29. kedd 17 óra MTA SZAB Székház (Somogyi u. 7.)
Habsburgok, akik magyarrá lettek
Előadó: Seremetyeff Papp János - restaurátorművész, egyetemi tanár

Mottó:
A magyar közvélemény eléggé megoszlik a Habsburg családot illetően. Vannak, akik nosztalgiával gondolnak vissza a Ferenc József kori békeidőkre és vannak, akik az önkényuralom megtestesítőit vélik látni bennük. Egyben azonban nagyjából egyetért mindkét tábor. A Habsburgoknak volt egy ága, a "Palatínus" ág, melyet a boldog emlékű József nádor alapított meg. Véletlenül került annak idején a magyar nádori székbe, de amint azt elfoglalta, egy életre elkötelezte magát a magyarság ügye mellett. Emiatt fivére, I. Ferenc császár kis Rákóczinak titulálta. Érdemeit hosszan sorolhatnánk. Ércszobra ma is áll a róla elnevezett téren a főváros szívében. Még a Rákosi korszak vad gyűlölete sem talált indítékot, hogy szobrát ledöntsék. Halála után, a híres 1848-as törvények első pontja törvénybe iktatja emlékét.

Házigazda: Sándor János András - műkereskedő


2009. szeptember 30. szerda 18 óra SZTE Pszichológia Tanszék (Ady tér)
80 ÉVES A PSZCICHOLÓGIA OKTATÁS SZEGEDEN
Tanulmánykötet bemutató
Vendégek: Pataki Márta ny. könyvtári főtanácsos, egyetemi docens
Dúró Lajos ny. tanszékvezető egyetemi docens
Poják Kamilla egyetemi hallgató
Háziasszony: Szokolszky Ágnes intézetvezető

 


FELHÍVÁS

Ételallergia Regionális Közhasznú Egyesület

Értesíti a Szülőket, Nagyszülőket:


A Tanácsadó és Információs Ügyelet a szeptembertől a szokott helyen és időben üzemel! Csak előre bejelentkezőknek!!
Elérhető telefonszámok: 30/ 551 54 52 v. 70/ 452 51 30 v. 30/747 90 27
62/634 402 - csak 19 órától

További információ e-mail: etelallergia@freemail.hu
                                  tokizso@yahoo.com

Bankszámlaszámunk : K&H 10402805-00000007-00000003

Egyesületünk adószáma: 1847197-1-06

Várjuk azok jelentkezését, akik egyetértenek célunkkal és részt kívánnak venni a PREVENCIÓS munkánkban!

VEZETŐSÉG





MEGHÍVÓ


Szeretettel meghívjuk Önt 2009. szeptember 16-án / Szerdán / 17 órára / Százszorszép Gyermekház, Szeged,Kálvin tér 6./ az Ételallergia Regionális Közhasznú Egyesület és a Csongrád Megyei Esélyegyenlőségi Koordinációs Iroda által létrehozott Ételallergiások Klubjába.
- Alapfogalmak: Gluténmentes gabonafélék, Bio- termék stb
- Tej készítés titkai - bemutató saját receptekkel - folyamatos!!
- Érdekvédelem - jogaink érvényesítése-nyomtatványok, jogszabályok segítségével
- ÖKO Tábor lakóinak beszámolója a nyári Táborról!
Jelentkezés: Barnáné Szalai Zsuzsanna klubvezetőnél

További információ 62/ 634 402 v 70/452 51 30 telefonszámon kérhető !
Gyermek felügyelet biztosított!
Kiadványaink a helyszínen megvásárolhatók!
Munkánkat segíti az 1%-ával:

Bankszámlaszámunk K&H 10402805-00000007-00000003

Egyesületünk adószáma: 1847197-1-06
Bejelentkezés:
70/452 51 30

Támogatóink: SZTE Rektori Hivatal,Százszorszép Gyermekház, Dóci Pékség,
Esélyek Háza, Varga Pékség, GKI ,Gödöllői Egyetem, Csemete Egyesület,
Pécsi Tejgazdaság, Baranya megyei Gazdaszövetség,
Rádió 88, Tellin TV, FRIZÖLD Kft, MANGARY Kft és még sokan mások!

 

 

Vissza a kezdőlapra